Csak pontosan, szépen

Időközben megérkezett a hír, hogy Feribátyó profi hajóépítőhöz méltón felszerelte a dörzsléceket. Valami spéci kétkomponensű ragasztót és rézcsavarokat használt, a csavarok furatait pedig fadugóval zárta le így téve elérhetetlenné a bárhonnan érkező víz számára. Lehet tőle tanulni, na. Úgyhogy az információ birtokában célba is vettem Agárdot egy kis üveg faragasztóval, egy üveg paliszander páccal és -biztos ami biztos- a vitorlás tatyómmal a csomagtartóban. Érthetetlen módon a famunkához semmilyen szerszámot nem vittem de túl húsz percnyi késselfaragós-smirglis nyűglődésen sikerült az egyik fiókban, talán a legegyszerűbb és az egyik legjobb hajóépítő szerszámra bukkannom egy deszkára ragasztott csiszolópapír formájában. Kb. tíz centiszer harmincas, az egyik oldalán durva a másikon finomabb papírral szerelve, és olyan szinten volt vele jó dolgozni, hogy itthonra is készítek egyet. Nem roggyan össze mint a szivacsos és elég nagy ahhoz hogy az ember elkerülje az anyagba való belecsiszolásokat, szóval hatalmas találmány bárkihez fűződjön is. Rövid takarítás után mindkét oldalon a kiülőpárna alatt megragasztottam a decket, majd a vizes páccal nekiestem az orrdecknek, valamint a dörzs- és habléceknek. Mivel a teljes száradásig úgyse tudok semmi hasznosat csinálni, ezért hacsak másfél órára is kimentem egy kis negyedszeles fordulgatásra meg egy kis hátszeles töprengésre az élet nagy dolgairól. : )

Bal oldalon a csiszolófa, mögötte lesúlyozva a ragasztás

A hajó történetéhez szorosan hozzátartozik, hogy kifejezetten ennek a darabnak köszönheti létrejöttét jónéhány finn-dingi és az Agárdi "házi" hajóépítés beindulása, méghozzá eléggé különös módon. A képen látható finn ugyanis a nagy múltú Fűke műhelyből származik, de mind az évek mind a vitorlázók mély nyomokat hagytak a decken és a cockpitben egyaránt. Ennek kapcsán született meg a briliáns ötlet, miszerint a lelkes helyi erők maroknyi csoportja új fedélzettel látja el a hányatott sorsú hajót. Annak rendje és módja szerint a műanyag deck el is készült, sőt olyan jól sikerült, hogy se az eredeti elképzelés, se a viseletes hajó nem állhatott a haladás útjába ugyanis az elszánt csapat saját sikerén felbuzdulva egy lépéssel tovább ment a tervezettnél és a szép új fedélzetet nem pazarolta el erre az öreg ladikra, hanem épített hozzá egy új hajótestet. És ez a hajó azóta is a begyógyítatlan sebeivel, méltatlanul mellőzve vesztegelt a kikötő pázsitján, türelmesen várva a napot amikor egy lelkes vitorlázó újra meglátja benne a jövőt és helyrehozza azt, amit talán még nem késő helyrehozni.
A dolgok mostani állásánál -komoly önmegtartóztatás mellett- hősiesen nem tettem közzé ezt a bejegyzést, hanem vártam néhány napot -amiből aztán egy egész hét lett- és újra belevetettem magam a munkába. Ahogy a fenti képen is látszik a pácolás kicsit csíkosra sikerült, de nincs ezzel semmi baj mert egy leheletfinom felületi csiszolással teljesen homogénné varázsoltam a decket. A fedélzet többi részét szalagcsiszolóval felfrissítettem, ahol indokolt volt -mert azért volt olyan : ) ott műgyantával kijavítottam és irány a cockpit, ahol egy csúnya húsz centis törést kellett helyrehoznom. A hagyományos üvegszövet helyett itt azt a fajtát használtam amivel a szobafestők takarják el a problémás repedéseket a falon. Kiváló az ilyen finom munkákhoz csak néha "be kell törni" az anyagot. Mivel a javított rész még így is "lóg" egy kicsit a levegőben ezért közé és a hajófenék közé be kell majd operálnom valami távtartót, de azért a három réteg szövet megtette jótékony hatását.

A jó öreg búzadarával tettem csúszásgátlóvá a felületet

Ezután már csak egyetlen hálás feladat várt rám méghozzá a lakkozás formájában, hiszen az ember csak felkeni a cuccot, pepecsel itt-ott egy kicsit és szó szerint lenyűgöző látványban részesül. Olyan ez mint tortán a hab. A hosszadalmas és sokszor kimerítő előzetes munkák nélkül az se ér semmit, de szépségével és csillogásával pillanatok alatt értelmet ad minden verejtékes percnek.

Hát ez ragyog mint a ... izé, víztükör

Ezután a nap legkegyetlenebb pillanata következett amikor más, halaszthatatlan teendők miatt ott kellett hagynom a kikötőt a jelenlegi hajómmal együtt, esélyt se kapva arra, hogy a szívfájdítóan egyenletes hármas Északnyugati szélben felüljek egy kicsit a hullámokra. Néha sajnos szembe kell néznünk azzal, hogy a vitorlázáson kívül más is van a világon. : )
Csak mellékesen jegyzem meg, hogy remek dolog újra hajóval foglalkozni főleg úgy, hogy emiatt nem -mindig- kell lemondanom a vitorlázásról. Nem valószínű hogy a hajóépítésbe még egyszer belefogok, de általában alig várom hogy bármilyen fa vagy műgyantás munka beessen, a csincsilla ketrectől a megrepedt fateknőn át egészen a nyúl etetőig. Hát még ha hajójavításról van szó... A faragasztó és a műgyanta használatának kiismerése új fejezetet nyitott az életemben, és ahogy a gyártót aki a műgyanta termékismertetőjében lelkesen így fogalmaz: "sokoldalúságával azonnal lenyűgözött" úgy engem is ámulatba ejtettek az addig ismeretlen távlatok és lettem én is a több ezer boldog felhasználó egyike.
A munkák még korántsem értek véget. Hátra van még néhány dekli beszerelése, többek között a cockpit javított részénél is, az a bizonyos távtartó, még legalább egy réteg lakk és valami amihez egy szakember segítségére is szükségem lesz.

Mester, ezt a pár kötelet kéne majd bekötni

4:3

A múlt héten ennyire győztek a vitorlás napok a nem vitorlásokkal szemben. Két kiadós edzés, egy tókerülés és egy másodfokú viharjelzés mellett megtett rövid, de annál hajmeresztőbb kör a mérlege a négy napnak. Szombaton zöld és piros szalag tókerülő túraverseny volt és mondhatom ez alkalommal is új felfedezésekre tettem szert. Az egész tavat kellett megkerülni /meglepő módon/ át a nádszigetek között, a kormányos által választott útvonalon azzal az egy kitétellel, hogy a tó négy sarkában felállított bójákat érintse. Kékszalag a Velencei tóra szabva. Mondanom se kell hogy ismét a mezőny végén ballagtam be a célba, de ha hiszitek, ha nem, voltak biztató pillanatok. A verseny érdekessége /persze csak nekem, mert ugye egy újszülöttnek minden vicc új/ hogy a felállított pályával ellentétben itt volt valamennyi szabadságunk az útirány megválasztásában, tehát ha valaki úgy ítélte meg hogy a nádassal szemben inkább a parton kedvezőbb a légmozgás, akkor mehetett oda, illetve lehetett /de inkább kellett/ taktikázni is hogy a számtalan nádsziget közül melyik kettő között érdemes átmenni, hol fúj kedvezőbben a szél. Fifikás dolog ez a túraverseny mert egész idő alatt figyelni kell, főleg a versenytársakra. A hátszeles részeken -a jó útvonalválasztásnak is köszönhetően- mondhatni brillíroztam de a negyedszeles, a tó teljes hosszában tartó befutó hozta a papírformát és a húsz perce, dagadó kebellel lehagyott egységek bizony állva hagytak. A felületes szemlélőnek nem is olyan nagynak tűnő tavat kettes- néha hármas szélben is bő három óra volt körbevitorlázni úgy, hogy nem jártuk be az összes zegzugot tehát bármilyen kishajóban egy teljes napot kiadósan el lehet tölteni, szóval a nyárra mindenképpen betervezek egy hasonló utat.
A vasárnap amilyen aggasztóan indult, pont olyan aggasztóan folytatódott így történt hogy hősiesen elindultam ugyan, de a tisztásnál nem jutottam messzebb és a kikötőbe való visszatéréskor meghitt nosztalgiával gondoltam a múltkori ötös szélre. Tehát komoly dilemma tartott nyomás alatt a parton hiszen beigazolódni látszottak a hatvan km/h-s lökések, így mint annyiszor az életben a kereslet most sem találkozott a kínálattal. Nem is igen akaródzott kimennem a vízre de bármilyen viccesen is hangzik, kecsegtető volt az átmenetileg ötösre csillapodó szél úgyhogy beleugrottam a hosszú neoprén cuccba valamint a tavaly március óta nélkülözhetetlen mentőmellénybe és irány a hajó. Ez a kis idő is elég volt a visszaerősödésre de optimistán bíztam a gyengülésben és mint az hamarosan kiderült teljesen alaptalanul. Elég nehéz volt irányítani a hajót de amikor sikerült akkor nagyon élvezetes volt, felült a hullámokra és még negyedszélben is olyan érzésem volt mintha bármelyik pillanatban siklásba hozhatnám. Ez a kellemes egyben küzdelmes érzés csupán a tisztásig tartott ki ahol eddig nem látott pöffökkel kellett megbirkóznom és ahonnan engedve a józan ész szavának, visszafordultam abban a biztos tudatban hogy mostantól kizárólag önmagamra hagyatkozhatok hiszen pillanatnyilag egy teremtett lelket nem lehet találni se a kikötőben, se a környékén. Naná hogy hátszélben kellett berongyolnom a partot éréshez, ráadásul a mólón belül várt még rám egy halzolás amitől szerintem Ti se kaptatok volna röhögőgörcsöt. Nos legyen elég annyi hogy a zord körülmények ellenére sikerült biztonságosan kikötnöm és azok a gyanúsítgatások, miszerint előtte kétszer is az oldalára állítottam a hajót és ezalatt több vödörnyi víz is befolyt a cockpitbe teljesen alaptalanok. Az mondjuk igaz, hogy szükségem volt egy kis ballasztra meg aztán a neoprén cipőmet is régóta le akartam tesztelni... : )
A nap tanulsága, hogy két felelősségteljes döntést kellett hoznom igen rövid időn belül és úgy vélem mindkettő jó döntés volt. Az első, ugye maga az elindulás kérdése és -ahogy ezt tőlem megszokhattátok- őszintén mondom, így utólag nagyon sajnálnám ha azon a vasárnap reggelen nem ülök hajóba és nem azért mert gyávának tartanám magam, hanem azért mert most megtudhattam hogy valahol itt lehet a határa a finnezésnek és egy napon : ) talán ezek az extrém viszonyok se jelentenek majd gondot. A másik, még az előzőnél is jobb döntés, amikor a visszafordulást választottam a bizonytalan kimenetelű versenyzés helyett és én már a szárazföld biztonságából nézhettem egy kalóz borulgatós kálváriáját és egy másik spori szó szerinti vitorlaszaggató mutatványát. Az biztos hogy ez típus -ahogy a többi jolle is- megtanít mérlegelni.
A kalandokkal egyidejűleg folyamatosan készül a hajóm. Felkerült az orrdeck és az alatta lévő keresztmerevítőket is kicserélte Feribátyó, akire már csak a dörzslécek felszerelése vár, mert utána én kapom meg a paripát a hátralévő feladatokkal együtt.

Feribá. Hetvenévesen hajót javít és simán lehagy a tavon.

Tanulni tanulni tanulni

Az első verseny után sikerült még egyre eljutnom, igaz csak az egyik napra, de azóta üldöz a balsors és egyszerűen nincs lehetőségem vitorlázni, pedig idén aztán minden adva van a szabadidő e csodás eltöltésére. Ha éppen nem dolgozom és itthon sincs semmi halasztatatlan teendőm akkor meg olyan szél van hogy csak pislogom az online kamerán http://www.hotelnautis.hu/hu/online-kamera.html  is jó kivehető tarajos hullámokat meg a hajmeresztő széladatokat és bennem is felmerül az Agárdon hallott költői kérdés miszerint: a hatos szél helyett miért nem lehet két hármas? : ) Bárkinek is volt ez a kérése a napokban szerencsére teljesült, így ismét írhatok nektek egy pár sort, sőt filmet is készítettem finnezés közben.
Nem mellékesen az a szerencse ért, hogy az egyik versenyen valami csoda folytán rólam is készült egy fotó bár inkább úgy pontosítanám a megfogalmazást, hogy a száznál is több képből az egyiken én is rajta vagyok. Igaz csak hátulról, igaz csak távolról, és rajtam kívül csak Ti tudjátok hogy én vagyok az a fehér sapiban, de a negyvenhat év alatt volt elég időm hozzászokni hogy nem vagyok egy fotogén figura, szóval ezt figyelembe véve már komoly eredménynek számít a dolog. A kép nem sokkal a rajt után készülhetett hiszen itt még együtt vagyok a mezőnnyel, sőt vannak akik előtt sikerült elrajtolnom, ez is valami. A távolság csak később kezd el nyúlni köztünk -naná hogy az én rovásomra. Egy kép nem sok, de több a semminél és arra mindenképp jó hogy össze tudom hasonlítani a általam beállított vitorlát a többiekével. Alapos elemzés után se fedeztem fel egetverő hibákat és nyilván van mit csiszolni /még ezen a tudáson is : ) / a jelentős lemaradás okát másban kell keresnem.

A finnclass.hu oldalról

Első számú gyanúsítottam a fordulás. Ez másoknál a következőképp zajlik: kb. egy vagy maximum két másodperc alatt csapást váltanak naná hogy sebességcsökkenés nélkül és porolnak tovább. Nálam pedig, amikor jól sikerül: legalább öt-hat másodperc ehhez jön az elmaradhatatlan lassulás, amikor meg elbaszarintom még ennél is több és ezalatt az idő alatt a többiek ahelyett hogy illemtudóan megvárnának, inkább hátat fordítva a sportszerű magatartásnak és nekem, gátlástalanul száguldanak a kreuz bója felé...
Kettes számú az élesedés. A legutóbbi versenyen két sporival is jelentős harcot vívtam az igen előkelő huszonkilencedik! helyért : ) és tanulságos, hogy míg a negyedszélben vérre menő küzdelemben egymást előzgettük, -de többnyire ők engem- addig a hátszélben ügyesen le tudtam hagyni őket szóval nem volt hiábavaló az elmúlt, közel két éves gyötrődés. Tehát nincs mese, a fordulást rendesen meg kell tanulnom mert addig nem sok keresnivalóm van ebben az erős mezőnyben. És ahogy az eddigi két nyáron, ha apránként és néha csupán észrevétlenül, de minden egyes finnezéssel tanultam valamit, úgy ezt a szezont a fordulásnak fogom szentelni, mert amellett hogy rendkívül élvezetes ez a hajó, azért a többiekkel együtt vitorlázni kalandosabbnak és örömtelibbnek ígérkezik mint magányosan kullogni a sor végén.
Úgyhogy élve a kedvező széllel és a kivételesen kíméletes munkahelyi beosztásommal bele is vetettem magam a tananyagba, olyannyira hogy egymást követően két délutánt is a vitorlázásra tudtam fordítani. Egyébként régóta szerettem volna amolyan "edzőtábor" félét, azaz közvetlenül egymás után több napon is vízre szálljak és azt tapasztaltam, hogy kevesebb ráfordított idővel is sokkal hatékonyabb volt így mint a szokásos kihagyásokkal. Első nap az indulás utáni,  hajszállal megúszott két borulás tudatosította bennem hogy ennél azért többre lesz szükségem a hétvégi versenyre.
Azután -ahogy idáig is- összeszedtem magam és hála a Kínából rendelt hétszáznyolcvan forintos, nyakbaakasztható vízálló telefontoknak és nem utolsó sorban a bátorságomnak még egy rövidke videót is sikerült csinálnom. Tudom, ennél menőbbekkel találkozhattok a youtube-on de ezt mégis csak én készítettem. 

A fent említett pánikot leszámítva viszonylag eseménytelenül telt a délután hátra levő része, így fokozottan tudtam az említett manőverre koncentrálni, ami néha sikerült is. : ) És ha már nálam volt a telcsim -gyanítom hogy először és utoljára- több képet is készítettem amik közül ez tűnik a leginkább közölhetőnek:

Az ezüst ösvényen

A második napom minden kellemetlenség nélkül telt, beleszámítva a magabiztos indulást és érkezést. Igazából nem is tudok mit mondani róla anélkül hogy ne ismételném unásig magamat így inkább idézek egy interjúból amit néhány éve hallottam a Kossuth rádióban. Téma: Litkey Farkas, Kékszalag, felkészülés ésatöbbi. "Tegnap voltam kint vitorlázni (nem azzal a hajóval amivel a Szalagra készülünk, hanem egy másikkal) és ez azért volt jó, mert jó volt."