Csaba, magával mára végeztem

legközelebb innen folytatjuk! Hangzott el délután fél hatkor Sipi szájából a felszabadító mondat és ettől kezdve csak egy hosszabb hátszeles résszel és a kikötéssel kellett megbirkóznom, de lássuk az előzményeket.
Nyárias napot, huszonhárom fokot és a múltkorinál barátibb -négyes ötös- szelet ígértek, és ezek az ígéretek teljesültek is. Ott vagyok a helyszínen időben, de sehol senki szóval türelmesen várok /aki vitorlázik, ne siessen : ) / mikor telefonon közli velem a Mester, hogy később jön, egyébként meg összerakta nekem a tavalyi hajómat /ha már annyit sírtam érte/ itt és itt találom, menjek ki egyedül.
Ööö.. izé, hát persze. Felszerelek, beöltözök, készülök az induláshoz, de ez a szél marha erős. Ráadásul nekem tök rossz irányból fúj, bár ez a szelet egyáltalán nem érdekli.
Sehol egy lélek. Néhány horgászt leszámítva a tó teljesen üres, magyarán mondva most marhára észnél kell lenni, mert ember nincs a környéken aki egy elbaltázott manőver után kimentene.
És ez az elindulás...
A Kéjjel nappal című filmben Cameron Diaz az álmairól mesél és valami olyasmit mond, hogy ez is teljesül majd egy napon, mire Tom Cruise azt mondja: -"Egy napon, azt jelenti: soha."
Ennek ellenére az jut eszembe, hogy egy napon majd nem okoz fejfájást a kikötőből való kiállás, de egyelőre úgy tűnik, hogy Tomnak van igaza. : )
Előre bocsájtom hogy borulásmentes napom volt, szóval akik erről szeretnének olvasni azoknak sajnos csalódást kell okoznom. Tehát fél kettőkor azért elindulok valahogy és haladok is, de ugyanúgy ahogy a múltkor egyáltalán nem érzem a hajót. A manőverek sikerülnek ugyan, de sehogy se találom a szelet, pedig még széljelzőt is kaptam a Mestertől. Töketlenkedek egy darabig de úgy látszik, hogy egy napon fogok megtanulni finnezni és egyre inkább elhatalmasodik rajtam az elkeseredés. Jobb lesz ha kikecmergek a partra, mert a mai és a múltkori napom is kész csődtömeg. Igen ám, de a sólyánál valaki nagyon készülődik és mostanra a tó túloldaláról is felismerem Edző Bá aranyló vitorláját, aki nyilvánvalóan azzal a szándékkal érkezik hogy segítsen, szóval nem merem vállalni gyávaságomat, inkább csak panaszkodok neki egy kicsit, hogy "ma valahogy nem vagyok formában, mi legyen, izé.."
Gondolhatjátok, hogy mennyire érdekelte...
Gyere már Csaba! Hogy a bánatba áll az a vitorla?! Miért arra mész süsd meg? Holnapra akarsz megfordulni kis barátom?! Engedd már ki azt a fránya kötelet!! Húzd már be azt a fránya kötelet! Ülj ki rendesen a kutyafáját ! És a többi, és a többi, és a többi...
/ Itt természetesen nem törekedtem a szó szerinti idézetre. : )
Körülbelül három másodperc alatt tértem magamhoz, felejtve el mindent ami az elmúlt fél órában történt, és jó tanítványhoz híven fejet hajtva a nagyság előtt, hűségesen követtem oktatómat.
S, hogy ezután mi történt? Semmi különös, mentünk egy marha nagy kört egy csomó fordulással a kikötő előtt, azután mentünk egy marha nagy kört egy csomó fordulással át a nádszigetek között, azután mentünk egy marha nagy kört egy csomó fordulással a kikötő előtt, azután mentünk egy marha nagy kört egy csomó fordulással át a nádszigetek között, azután mentünk egy marha nagy kört egy csomó fordulással a kikötő előtt, azután mentünk egy marha nagy kört egy csomó fordulással ...
Szóval mostanra már értitek, hogy a címben szereplő mondat miért is jelentette nekem a megváltást azon az április nyolcadikán.
Elfáradtam? Igen. Alig vártam a kikötést? Igen. Jó volt ez a délután? Nem.
Nem jó volt, hanem pazar!
Egy kishajóban ülve, tizenegynéhány centire a víztől és karnyújtásnyira a nádastól suhan az ember tíz-tizenöt csomóval, miközben békacsaládok brekegése hallik és a melegedő víz felszínén apró halacskák ficánkolnak ezüstösen. Uralkodsz a szél felett, ahogy a melletted haladók is teszik, és olyan békesség és lelki nyugalom száll meg amit nem tudok szavakba ölteni.
És a kimerültség ellenére úgy érzem hogy talán ez az amit egész életemben kerestem.

Tanulmányi kirándulás

A múltkori bejegyzésből kimaradt, hogy mentéskor -létszámhiány miatt- nekem kellett kivinnem a motorcsónakot a kikötőbe. Egyszerűbb volt mint a finnel, ennek ellenére sem sikerült rabul ejtenie a típusnak, szóval folytatódnak vitorlás kalandjaim.
Még egyetlen gondolat erejéig visszatérve a borulós délutánomra, az az igazság, hogy túl nagy falat volt nekem az a szél. Tavalyi emlékeimben még élénken éltek az olykor bizonytalanul induló, de mindig sikeres manőverek, valamint az izgalmat nem nélkülöző elindulások és kikötések képei, de a gyarapítandó tudás és a kihagyott négy és fél hónap túlsúlyba került azon a napon.
Kivételesen Edző Bá se üvöltötte le a hajam. : ) Kiballagott velem a mólóra, közösen megnéztünk néhány borulást, ugyanennyi sikertelen majd sikeres visszaállítást és innen a partról -persze némi magyarázattal kiegészítve- egyszerűbb volt megérteni hol hibáztam el a dolgot. Ekkor felajánlott egy újabb lehetőséget a tanulásra, miszerint az egyik rendezőhajóból megnézhetek egy versenyt.
Az én "fekete napomhoz" hasonló szélviszonyok fogadták a versenyzőket április első szombatján és minden tiszteletem azoké -az optimistes gyerekektől kezdve a finnes öregurakig- akik aznap hajóba ültek, mert a pöffök még a motorcsónakot is odébb-odébb lökték. Segítettem a felborultaknak, "testközelből" láttam a rajtot, a befutót, de talán ami a legfontosabb a fordulást a bójánál, szóval a télen megnézett finnes videók és ennek a napnak a tapasztalatával a hátam mögött képzett hajósnak érezve magam vágtam bele a következő vitorlázásba.
Mikor ismét az önbizalom győzedelmeskedett a tudás felett....