Bagaméri és teknős

Azzal kezdem hogy a hosszas szellemi és fizikai munkával helyrehozott kormányhosszabbítóm két -egész pontosan másfél- gyenge szeles nap után belefáradt a feladatba, úgyhogy a fa mint építőanyag mostantól véglegesen lekerült a finnes javítólistáról és más megoldás után kellet nézzek. A vásárlást egyelőre halogatom mivel az üzletben kapható márkás cucc is "csak" egy szivaccsal bevont alumínium cső, és a sporttársak között nagyjából annyiért már karbont lehet venni, a fő indok pedig hogy jócskán van még a szezonból kár lenne ellőni idejekorán minden muníciót, ki tudja mit hoz még ez a négy hónap. Így esett a választásom egy nagy teherbírású üvegszálas anyagra amit az én hosszabítómba bele tudtam illeszteni ráadásul -hogy a funkcióját maradéktalanul ellássa- az üvegszál egy részen ergonomikus kialakítással rendelkezik köszönhetően a vastagított parafa bevonatnak. Tisztára mint egy pecabot. : )

Ezzel párhuzamosan megvásároltam a Versenyvitorlás taktika kiadványt hiszen ideje jobban elmélyülni a vitorlázás rejtelmeiben ha szeretnék javítani az eredményeken. Nos, a múltkori bejegyzésbe belinkelt oldal sok információval szolgál ugyan, de a könyvhöz viszonyítva akkor is csak egy vaku tizedmásodpercnyi felvillanása a delelő nap ragyogásához képest, így a szépirodalom átmenetileg visszakerült a polcra és napjaimat e könyv lázas lapozgatása tölti ki. 

Kötelező olvasmány

Nem fogom részletezni a tanulnivalókat mert az anyag kiterjedése miatt egyszerűen képtelenség lenne, úgyhogy csak két apróságot osztok meg veletek. Az író egyik hasznos tanácsa, hogy figyeljük az előttünk elrajtoló hajókat hiszen ebből rengeteg információt szerezhetünk a pálya szélviszonyairól és ez így is van, csakhogy a futamokat rendre a finnesek kezdik, tehát ennek mindenki hasznát látja, rajtunk kívül. : ) Fontos még a pálya verseny előtti vizsgálata, hol milyen szél fúj, melyik oldalra induljunk és lehetőleg tervezzük meg a futamot, valamint a többi hajó által keletkezett takarások, zavart szeles területek elkerülése, de ez már három : ) és még mindig semmi ahhoz, ami a könyvben olvasható. Mivel az iskolai tankönyvek anyagát se egyik napról a másikra verik bele a diákok fejébe ezért a saját szintemhez mérten -jócskán- szelektáltam és kezdésnek e két utóbbi szempontra igyekeztem összpontosítani a Fejér megyebajnokságon, csak akkor még nem tudtam hogy a címben szereplő fagyiárushoz hasonlóan "Meg vagyok átkozva!"
Szóval mindent faszányosan felépítettem, a lehetőségekhez mérten egész jól elkerültem az elkerülnivalókat, de! Nem csak kishajóknak rendeztek versenyt szombaton hanem nagyhajóknak is volt valami tókerülő és az első futam utolsó hátszeles szakaszánál -amikorra egyik tapasztalt vetélytársammal szemben megnyugtató előnyre tettem szert- befordultam egy ott kolbászoló bazi nagy hajó elé. Persze hogy az összes létező vászon fent volt és úgy letakart, hogy rossz volt nézni. Egész idő alatt a hajókra koncentráltam és pont azt az egyet hagytam figyelmen kívül amelyik a legfontosabb lett volna, a spori rutinosan elcsorgott mögötte mialatt én vesztettem egy helyet és öregedtem tíz évet. A második futam nem hozott semmi olyat amire ne lettem volna felkészülve, de a végértékelés szempontjából fontos, hogy itt is sikerült eladnom két pozíciót. A harmadikat gyenge széllel kezdtük majd egyre gyengülőben fejeztük be, de itt se történtek zökkenőmentesen a dolgok annál is inkább mert az andalgós raumos szakasznál szétesett a talpcsiga. Itt még a verseny lefújásával is számolni lehetett de amíg ez nem dől el addig nem szabad megállni szerelgetni szóval egy kézbe kormány és sottkötél, a maradékkal meg össze kéne rakni a cuccot a kreuzbójáig hátralévő harminc méteren. A kényszeredett helyzetben annyira jutottam, hogy a verseny végéig kitartott a megbángolt csiga de ennél többet ne várjunk el egy futam közbeni javítástól. Tehát harmatos negyedszélben erőlködünk amikor felhangzott két dudaszó, mint utóbb kiderült a pályarövidítés jele. Akkor persze lövésem se volt róla tehát bőszen figyelve a széljelző szálakat ballagtam a bója felé és ahogy egy krimiben a detektívnek egyszer csak a keszekusza apró részletek kezdenek összeállni egy értelmezhető, átlátható egésszé, bennem is úgy nyert értelmet lassacskán a bója melletti motorcsónakban bágyadtan lengedező kék zászló, a bójavétel után az ellenkező irányba -azaz a kikötő felé forduló- hajók, a motorosban ülő, füzetbe jegyzetelő plusz egy fő. Akkor ez csak a befutó lehet és kész szerencse hogy nem gyötörnek tovább minket a tikkasztó hőségben, meg hogy nem fújják le a futamot ha már ennyit szenvedtünk, sőt milyen kafa helyen vagyok -elmélkedtem elégedetten amikor a jobbról felbukkanó útjogos kolléga bejelenti a velem szemben támasztott elsőbbségi követelését. Ez nem lehet igaz... Abban a marha nagy szélfigyelésben meg a helyzet találgatásában megfeledkeztem a mezőnyről -értsd ez alatt azt a néhány környéken levő hajót- így bele kellett mennem egy tök fölösleges fordulásba ami persze hogy a vetélytársnak kedvezett, ráadásul le is takart sőt mögülem is előkerült még valaki, és kihasználva a pillanatnyi sebességvesztésemet - igaz csak centiméterekkel- de mindketten leelőztek. Na neee... hát esküszöm nekimegyek a Berettyónak!
A vasárnap se tartogatott meglepetéseket, követve az előző nap bevált taktikát a megszerzett előnyömet -egyedülálló módon- általában a következő körre kemény munkával sikerült ledolgoznom. : )
Annyival megint okosabb lettem, hogy a versenyzés csak verseny közben tanulható meg bármennyit segít is a szakirodalom az önmagában kevés, nincs recept minden egyes szituációra főleg amikor a tanulnivaló túlerőben van a meglévő tudással szemben. Nyilván nem ül rajtam átok csak ahogy szépen lassan a koszon kívül más is ragad rám jobban átlátok bizonyos helyzeteket mint egy évvel ezelőtt és ha kezelni még nem tudom őket kifogástalanul azért tanulni lehet belőlük. A helyezéssel kapcsolatos elvárásaim hiába nőttek meg, az élet aszott, ráncos de korántsem erőtlen keze rendre felráz negédes álmomból és arrafelé irányít ahova a tudásomhoz mérten tartozom. Az eredménylistán csak a helyezés látszik, hogy az ember kétszáz, húsz vagy két méter lemaradással ért be az nem. A végeredmény szempontjából is lényegtelen, de a fejlődésről ne feledkezzünk meg akkor se, ha ez a fejlődés jobbára egy lassított felvételen araszoló teknős tempójára emlékeztet. Tudjátok, egyszer a teknősök is célba érnek.

Dilemma

Ritkán találkozunk olyan emberekkel akik nagy hatással vannak ránk, egyéniségük egy életre nyomot hagy bennünk, baráti borozgatások alkalmával szívesen idézzük fel a hozzá fűződő élményeinket netalán egy-egy emlékezetes mondatát, tanácsát ami akár gyökeres változást hozott az életünkben. Egyszer magam is részese lehettem egy ilyen találkozásnak, azzal az aprócska különbséggel hogy gyökeres változást nem hozott az életemben, még soha nem beszéltem senkinek róla, és nem hogy baráti borozgatáskor szívesen idézgettem, hanem sajnos az elmúlt közel tizenöt év alatt még kikerülnöm se sikerült teljesen a hatása alól. Imi az egyik Tűzoltó utcai építkezés biztonsági őreinek a csoportvezetője nem rendelkezett semmi olyan tulajdonsággal ami alkalmassá tette volna munkaköre ellátására, azaz az emberek irányítására és az építkezéseken nagy létszámban előforduló egyszerű ugyanakkor elég kemény réteg kezelésére, így Imi a szavak embere volt, jól meglovagolva azt a hullámot, hogy aki sokat beszél, gyakran használ ismeretlen kifejezéseket és azokat is nagyon határozottan, csak tanult ember lehet és hót ziher hogy igaza van. Sajátosan ötvözve a humort /már a sajátját ugye/ és az idegen szavakat olyan egyéni stílust teremtett amitől a korai és váratlan elmezavar tünetei azonnal kimutatkoztak volna Grétsy Lászlón, ellenben a vitás helyzetekből -mondanom se kell- kivétel nélkül győztesen került ki. Annál is inkább mert azokat az idegen szavakat, kifejezéseket még ember nem hallotta -addig a beszélgetésig, de ugyan ki merte volna megkérdőjelezni létjogosultságukat. Az akkori határidőnaplómba rendszeresen jegyzeteltem napi szinten elhangzó aranyköpéseit ám a mondás ellenére az írás szállt el és a szó maradt. Tehát tetszik vagy sem, a szürkeállományba két gyöngyszem is beleégett, gyanúm szerint véglegesen és ha így alakult, akkor kitűnő alkalom ez arra, hogy e terhet ne egyedül cipeljem tovább, hanem megosztva veletek mostantól együtt vigyük át az életen, hátha így könnyebb lesz.: )
Kezdésnek álljon itt a "Mi fiatalok, fél lábbal is megértjük egymást." aminek megtisztelő különlegessége, hogy ez a mondata nekem szólt. Minden valószínűség szerint a -fél lábbal a sírban és a félszavakból is megértjük egymást- kuszálódott össze valahol az agytekervények sűrűjében, a másik sziporka pedig a: "Van egy olyan dilemmációm..." Igen, szerintem is a dilemma és a dilatáció kényszeredett házasságából született nyelvújítás egy csiszolatlan gyémántja veti ránk szivárványszínű sugarait, ám ezek csak apró morzsái annak a néhány hónapnak amíg együtt dolgoztunk. Ráadásul ahogy az ember ízlelgeti, ez a dilemmáció nem is hangzik olyan rosszul. Mondjuk jól se : ) és Isten látja a lelkem, társaságban még nem volt merszem elmondani, természetesen használni se használom de mindig amikor van valami dilemmám könyörtelenül, erőszakosan előtör a múltból és átveszi az eredeti szó helyét.
A vitorlázás nagy dilemmái általában a hátszeles szakaszokon találnak rám, ha viszonylag baráti a szél és nem kell az életben maradásért küzdeni. Ilyenkor van időm hátulról : ) figyelni a mezőnyt, választ keresve az élet nagy kérdéseire illetve új kérdések felvetésére. Nem mellesleg a halzolást is így tanultam meg. Nézhettem én bármilyen videót, láttam hogy mi történik de nem tudtam magabiztosan végrehajtani ezt a sokszor kellemetlennek tartott, de kulcsfontosságú manővert ám ahogy a versenyen sorra halzoltak előttem, valahogy sikerült bátorságot merítenem a látottakból, és megpróbáltam én is ahogy a többiek. És nem baltáztam el, és lassacskán azt a kitartó, szívszorongató félelmet egyetlen határozott mozdulattá tudtam változtatni.
Másik, már tavaly felmerült kérdés szintén a hátszélhez kapcsolódik. Nem értettem, hogy amikor két bója közt a legrövidebb út az egyenes, akkor miért érnek oda előbb akik hosszabb távon, akár a szél felé, akár a széltől el vitorláznak. Erre A Mester egy derűs hohoohóóó-ban kicsúcsosodó nevetéssel, azután olyan részletes és kimerítő magyarázattal szolgált amiből valamennyit megértettem ugyan, de a töméntelen információ befogadására akkor még nem álltam készen. Azután a versenyidőszak véget ért a tavasz pedig a töketlenkedés jegyében telt, de most hogy kezdek újra magamra találni ismét időszerű lett a tavalyi dilemmáci.... öööö izé, akarom mondani dilemmám. Rövid kutakodás után találtam is a neten egy részletes, viszonylag rövid, könnyen emészthető leírást az ilyen jellegű szituációkról és nem szükségszerű, hogy mindenki aki vitorlázik és egyben a blogot is olvassa versenyzésre adja a fejét de úgy vélem minden információ hasznos lehet. Igaz a hajóssuli egyik rendszeresen ismételt mondata volt, hogy "aki vitorlázik, ne siessen" de vannak helyzetek amikor felül kell bírálnunk a tanultakat.: )
http://ilovebalaton.hu/aktiv-programok/2012-07-15/taktikai-tanacsok-vitorlas-futamra
A sebek gyógyultával ismét odaevett a penész a kikötőbe, naná hogy egy esti vitorlázásra bár az mondjuk váratlanul ért, hogy ennyire estire sikeredett a dolog. Pedig egészen időben voltam a háromnegyed hatos Agárdi érkezésemmel de a vasúti átjáróban a MÁV elrabolt tőlem negyed órát, a kikötőben a Balatoni versenyre készülődő sporttársak szintén annyit. Az igazat megvallva a pakolgatásnál a vitorlázás lényegesen jobban vonzott főleg hogy az erejét veszítő szél is az esti pihenésre készülődött, de "ilyen ez a popszakma" sokszor csak egymás segítségére számíthatunk. De arra mindig. Például bevett szokás versenyek után is, hogy a korábban partra érők segítenek az utánuk érkezőknek kihúzni a hajót és a mai napig nem tudok megbarátkozni azzal, hogy vastagon hatvan feletti "bácsik" jönnek és kapják el szorgos kezükkel a sólyakocsimat, meg a hajót egy olyan nap után amikor a fiatalok is a végét járják.
Tehát segítek és még épp időben elindulok hogy ha lógni nem is, de a mostanában ritkaságszámba menő tiszta északi szélben kiülhessek a hajó oldalára. Csend, békesség, nyugalom szállja meg a tavat, a strandolók mostanra megunták a fürdőzést, fesztiválnak hálistennek nyoma sincs, a dobjukat püfölő sárkányhajósok a délutáni viharos szélben ki se jöttek így két-három vitorláson kívül senki sem bóklászik a nyugalom tengerén. Igaz nagy dolgok nem történnek és a tervbe vett egy óra edzés/valamennyi örömvitorlázás a ketteshez közelítő szélben egyértelműen az utóbbi felé hajlik de jól van ez így, nem kell mindig megszakadni. Legalább jut idő egy kis töprengésre, gyönyörködésre és lehet élvezni hogy milyen jó is egy vitorlással céltalanul kujtorogni a végtelen vizeken.

Hátsó gondolat

Kilenc óra mire a lopakodó sötétségben összepakolok de ki kell használni minden lopott pillanatot, ki kell élvezni minden ajándékba kapott estéjét a nyárnak és útban hazafelé a nagy töprengések helyett a kimondatlan válasz birtokában csak egyetlen kérdés ismétlődik bennem: Kell-e ennél több a boldogsághoz?