2018. július 30., hétfő

Adok még egy esélyt mielőtt felgyújtalak. Addig elmegyek Tihanyba. Meg Csopakra. Majdnem

De úriember vagyok, ezért kettőt is kapott a problémás hurkám. Első -vagyis igazából második- próbálkozásomhoz a hibaelhárításra a vasalót hívtam segítségül, itt az volt a terv, hogy papírral beburkolom a műanyagot így védve a megégés ellen eközben a vasaló belül összeolvasztja, azaz összesüti a két réteget. Hát izé, végül is nem volt ez rossz elképzelés, de nézzük a másikat. Az utolsót mielőtt a szelektív kukában végzi a cucc. Ahogy legelőször, most is a medenceragasztóhoz folyamodtam azzal a különbséggel, hogy előtte ablaktisztító spricnivel lemostam a hurkát mivel az rendkívül jó zsíroldó hatással bír. Ezután megragasztottam, most már nagyobb felületen és amíg elmegyek vitorlázni addig a türelmi zónában várakozik a darab.
Minden kapcsolat legócskább dumája: még egy utolsó esély
Két remek verseny reményében lecuccoltam a Balcsira, de a két versenyből egy, azon belül is inkább egy fél lett. Mindegy, így is vitorláztam pár napot és az mindig jó.
Az Olympic Regatta a Tihanyi Hajós Egylet versenye, és itt bizony még nem voltam vagy inkább úgy mondom, hogy még itt se. A kikötő amúgy az Apátság alatt -hol máshol- attól nyugatra közvetlenül a szorosban figyel, szóval elég szar helyen van. Csak megnézzük az ég alját meg az előrejelzést, hogy a nyugati vagy a keleti medencében találunk-e nekünk megfelelő szelet és ettől függően jobbra vagy balra fordulunk a kikötőből. Ennyi. A frissen felújított klubház bázisán még meg se száradt a kőpor és bizony látszik, hogy nem spóroltak.
Nehogy elfelejtsük hol vagyunk. Még itt se
Lövésem sincs, hogy nézett ki régen, de most nagyon ott van és mikor egy ilyen helyen a sokmilliós hajók között bandukol az ember, az mindig egy jobb élet lehetőségét tartogatja. Persze minden relatív, mert amikor befutott rocksztárok és világhírű színészek tündöklés helyett önként választják a halált akkor új értelmet nyer a mások által irigyelt, jobb életük. Szóval nincs semmi baj semmivel, főleg ha egy menő tollfosztót birtokolhat az ember amit a lehetőségeknek hála oda vihet ahova csak akar. Most éppen a Balatonra. 
Vitorlaerdő a parton, és én már félúton voltam a sólyához
Tehát the és már a nevezők létszámát nézve elakad az ember lélegzete, hiszen nagyjából száz hajó állt rajthoz. Kétféle laser, négyhúsz, négyhetven és persze mi finnesek. Már a vízretétel is feladat elé állította a mezőnyt a rendelkezésre álló két sólyával de a laser viszonylag könnyen mozgatható, és szükség esetén ott is vízre lehet dobni ahol nincs kiépített pálya.
Száz hajót kellett vízre rakni. Ahol volt hely, ott
Szombaton kettes-hármas szélben sergettünk három futamot és szívből örültem, hogy nincs az a gyilkos szél, végre lehet egy jóízűt vitorlázni, versenyben. Persze a pályára ki is kell jutni és mivel a rendezők a nyugati medencében láttak több lehetőséget ezért oda vártak minket szeretettel. Gondolhatjátok, hogy a közel száz hajó, ha nem is egyszerre de tingli-tangli hátszélben csordogál át a Tihanyi-szoroson nyár derekán, szombat délelőtt. Amikor a legkisebb a kompforgalom. Mindegy, átértünk de külön köszönet illeti a kompvezetőket a több mint rugalmas útjogkezelés miatt.
Az első futam hozta a papírformát egy elfogadható huszonötödik hellyel -és ezt is megértük Öregem, amikor a huszonötödik hely nálam már papírformának számít- a másodikban meg én hoztam a papírformát mikor taktikusan a második sorból! rajtoltam a nagy variálásoknak köszönhetően. Innen jött a szokásos menetrend: utolsó hely, összeszedem magam, kicsit feljövök vagyis a huszonkilencre, és öröm. De előtte néhányan baráti látogatást tettünk a Szántód-Földvár vonalban fürdőző, vízből versenyt nézegető, csónakázó strandolóknál mert ha az embert elkapja a gépszíj, hogy a déli part fizet, akkor bizony a déli partra kell menni. Még ha nem ért öt forintot akkor is, de ugye mise után okosabb a gyülekezet.
Na, de a harmadik futam! Jó rajt, jó hely, minden fasza egészen az egyik bójavételig amikor az előttem lévő spori más ívben fordult mint ahogy én elképzeltem. A galád. Legalább egyeztetett volna velem a jól kifundált terveimről, de nem. Ugyanis naivan azt hittem, hogy lesz elég hely a bója meg a Pisti között. De nem volt. Én meg jöttem nagy rössel és pillanatok alatt kellett ésszerű döntést hoznom, amiben több szempont is közrejátszott például, hogy messze a közért. Nekem meg reggel nem volt időm elmenni kajáért és amikor Pisti barátom még a készülődés alatt leült mellém, mindenféle kérés és bármilyen ráutalás nélkül megfelezte velem a reggelijét. Tehát most vagy belerongyolok a hajójába és meghívom egy komplett fartükör és kormánygenerálra, emellett véget vetek egy barátságnak is, vagy ehelyett meghívom egy sörre és inkább érintem a bóját leginkább úgy, hogy a helyszűke miatt átgázolok rajta és csinálok egy háromszázhatvan fokos fordulást büntetésből.
Ezzel a bójával ma találkoztam először. Nem mondhatnám, hogy rossz viszonyban vagyunk de az ismeretségünk elég felületes. Akár össze is barátkozhatnánk és a verseny végén a parton közösen elemeznénk ki a napot, de ki tudja? Lehet, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon, teljesen más az érdeklődési körünk sőt az elszenvedett munkaköri sérelmek miatt akár utálhatja az összes vitorlázót, ráadásul soha nem osztotta meg velem a reggelijét. És még csak nem is ugyanabban az egyesületben vagyunk tagok. Hát asszem ez eldőlt. Így esélyt sem adva egy bimbózó kapcsolatnak szívtelenül letaroltam a szóban forgó bóját és végrehajtottam a büntit. Buktam legalább négy helyet de tiszta lelkiismerettel nézek mindenki szemébe, bár a bójáét most ne vegyük számításba.
Ha ez nem lett volna elég veszteség belefutottam egy olyan lavórba, hogy majdnem elsírtam magam. Azután még egybe. Ahogy filmforgatáskor mondják: Leállunk! Ááá... egy jó, vagyis magamhoz képest kimagasló futamom lett volna de minden ellenem fordult. Volt ez akkor, de amit a sors az egyik kezével elvesz azt a másikkal visszaadja. No, ha nem is mindig, de most igen. Méghozzá negyedóra múlva amikor már egy másik bójához közeledve a belső helyesek -vagyis útjogos hajók- kábé kilencen összetömörültek mintha valami bizalmas beszélgetésre készülnének. Az ilyen szitukat igyekszem elkerülni, és lehet hogy nem vagyok kellően agresszív a versenyzéshez, de nem konfliktusok vagy veszekedések árán szeretnék pozíciót szerezni magamnak. Épp ezért ezt meghagytam nekik én meg az ő zavart szelükben ugyan de szép lassan legyalogoltam őket. Hoppácska, huszonkettő. Köszi szépen.
Egy átlagos reggeli teázás a móló végén
És a háromnapos verseny itt véget is ért, pedig az igazi izgalmak még csak ezután következtek. Előttünk állt egy álmos vasárnap ami nem sok jót tartogatott a reggeli esővel majd az azt követő, versenyzésre alkalmatlan széllel. Egy darabig bírtam is a semmittevést majd ebéd után eszembe jutott, hogy Füreden a sétányon óriási gombócok formájában marha finom fagyit mérnek. Nekem meg felírta az orvos, úgyhogy be a csónakba és irány a Yacht Club kikötője. Ez a jó a finn digiben. Most éppen nem az önállóság, hanem ahogy a kikötőben ismeretlenek ismerősként, sőt barátként fogadtak. Nem kívánok nagy csapatok neveivel dobálózni, de persze, kössél le a legjobb helyre nyugodtan, meg kifelé menet kihúzzunk-e a motorossal, és hasonlók. Ez a kis nokedli hajó belépő mindenhova ahol valakinek valami köze van a vitorlázáshoz.
Tihany felé csordogálva fürödtem a sikerben amit ennek a kis tollfosztónak köszönhetek de hétfőre más megvilágításba kerültek a dolgok. Hármas-négyes szélben poroltunk át a szoroson, semmi akadályt nem okozva a kompoknak. Mondjuk egyébként se lennénk azok na de, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem időközben a szél turbó üzemmódra kapcsolt és utólag megnézve az értékeket bf hatig meg sem állt. Még el se kezdődött a verseny de már sorra borultak a hajók és a nyolcvan centis hullámok nem dobálták vagy lökdösték, hanem gyerekjátékként rakták odébb a finn dingit. A tegnap övező dicsfény pillanatok alatt hullott darabjaira és nem voltam más csupán egy kis seggdugasz egy lélekvesztőben aki próbálja megérteni, hogy mit keres itt a tó közepén, ebben a hülye szélben egy ilyen hajónak nevezett kacatban. Önként. Feleletet nem kaptam a költői kérdésre, de egyébként is hiábavaló lett volna minden próbálkozás a kommunikációra, a viharos szélben még a saját gondolatát se hallotta az ember. Mondjuk itt már nem érdemes semmivel foglalkozni az imán kívül, aki gondolkodott az a partról nézi ezt a cudar valóságot, ám ahogy elkezdem leltározni a sporikat kitűnik, hogy a józan gondolkodás nem jellemző az osztályra. Igazából visszamenni sincs sok értelme mert itt a számtalan mentőmotoros között vagyok a legnagyobb biztonságban. A két rossz közül a kisebbiket választva maradtam a versenyen és azon tűnődtem, hogy vajon hányadik halzolásomkor fogok elvérezni, de erre ma nem kaptam választ.
Ez mondjuk Szemesi, de nagy különbség nem lehetett
A rajt után a hullámokon pattogva nagy erőkkel csapattunk a bójára, próbáltam a nagyoktól hallott összes erős szeles beállításra belőni a vásznat meg mindent ami a gépsárkányban állítható, de ez a mostani szél és az ehhez tartozó emberes hullámok egy külön fejezet lesz az életemben. A mostani a túlélésé, amikor a kabalasapkám sildjén és a vízhatlan felsőmön elkezd valami kopogni. Az eső az, de kell egy kis idő amíg rájövök mert a kijövetel óta nincs olyan perc, hogy ne terítene be egy hullám és ne löttyintene húsz liter vizet a hajóba. A kopogás egyre erősebbre vált, de megyek igaz nem tudom hova. Csak reménykedem, hogy néhány forduló után megtalálom a pályajelet mert látni semmit se látok. Egy cseppet pontosítva, Örvényes felett az ijesztő aszfaltfekete égboltot amint lavinaként zúdul belőle valami ami se nem fekete, se nem sötétkék, se nem szürke de a színe kezd eggyé válni a tó színével. Abba kell belemenni. Ekkor elkezd ömleni az eső és a rendezőség jóváhagyja virtuális kegyelmi kérvényünket.
A visszaút se volt fájdalommentes. Eleinte az életünkért küzdünk, majd a komphoz közeledve fogy a lendület és mire odaérünk nem tudom mi hajtja a finn dingit de nem a szél. Két motoros beáll segíteni, áthúz egy-egy hajót a szorosból nekem meg nagy bölcsen visszakiabál az egyik, amikor a komp előtt állva várom a szelet, hogy te már ne gyere át. Kösz haver, sokat segítettél. Na mindegy átjutok, de nem a motoroson múlik. Kiérve még mindig esik, hétfő délután egy óra van és úgy érzem egész hétre kivitorláztam magam. Szarrá ázva, a cipőben cuppogva szerelem le a hajót, egyelőre se zuhanyozni, se átöltözni nincs értelme de ha egyszer eljutok az autóig a fűtéskapcsolóval indítok. Mire szétszedem a gépet eláll az eső, feltámad a szél és a rendezőség új futamra ad jelzést. Aha, de nem nekem. Marha jól éreztem magam, de a Moulin Rouge teljes női tánckara nem tudna tovább itt tartani, úgyhogy sziasztok én léptem, sok sikert mindenkinek. Mint utóbb megtudtam időközben a szél elállt, a futam ment a levesbe én meg maradtam a huszonnyolcadik helyen a harmincnégy indulóból. Okés, megegyeztünk.
Mialatt a többiek az eredményes futam reményében vízen voltak én összepakoltam, átmentem Csopakra és a Kereked klubban letámasztottam a hajót, mert annak ellenére hogy három órával ezelőtt egy életre elegendőnek éreztem a finnezést a hétvégi versenyt ki nem hagynám.
És mégis.
Péntek délután favágás közben odacsűrtem az egyik ujjamat ami szombat reggelre kovászos uborka méretűre dagadt és nagyjából annyira is hajlott. A lila köröm csupán a látvány esztétikai értékén ront vagy javít, ám mivel egy kishajós verseny nem babazsúr ezért nem mertem futam közben kockáztatni a körmöm gyors, kommunista rendszert idéző elvesztését. Így hagytam ki a hagyományteremtő Kereked kupa első versenyét. Hétfőn, mikor javuló kézzel a hajóért mentem reménykedtem még egy finom Balatoni vitorlázásban, de közel egy órányi vakarózás után meguntam a szélcsendet és visszaköltöztem Agárdra, ahol egy másfél órás kanyar azért összejött.
Bárhol lehetne, de újra otthon
És mi lett a hurkával? A becstelen továbbra is ereszti a levegőt tehát ott fejezem be a kapcsolatunkat ahol kezdenem kellett volna, a sárga kukánál, mert az örökérvényű igazságokról nem szabad megfeledkeznünk. Szarból nem lehet várat építeni.

2018. július 14., szombat

Történt valami? Semmi, de azt elmesélem

Újabb rejtélyekre derülhet fény finnes körökben, legalábbis részleges magyarázatot kaphatunk arra, hogy akik jól mennek azok miért és ha ideális értéket kapunk az árbócunk mérésénél akkor elgondolkodhatunk, hogy már megint mi az amiben bénák vagyunk. De azért mérünk. Méghozzá a klubház műhelyében ahol az akcióhoz a falon lévő lyukba kell tenni az árbócot. A mérőállomást az egyesület egyik oszlopos tagjának, Bajusznak köszönhetjük aki a rossz nyelvek szerint az épület felújításakor a műhely és a női mosdó közé egy finn dingit épített be a falba, bár az ilyen irányú kérdésekre rendre kitérő választ ad. Sajnos, a nemzetközileg is hitelesített síktolattyús önbeálló rotációs lézer körprofilú öleslécébe ágyazott digitális teodolit infravörös kültéri egységében elkopott a szénkefe, ezért jobb híján több évtizedes fortélyhoz folyamodunk.
Egyébként maga a hagyományos mérés pofonegyszerű ám minden jóérzésű hajótulajdonostól erős idegrendszert kíván. A befalazott hajóba illesszük az árbócot, a megadott helyeken bejelöljük a mérési pontokat és a rendszeresített léccel mérünk, először terhelés nélkül majd terheléssel. A terheléshez használatos célszerszám ezekben a nehéz időkben tizenkét kilónyi súlyzótárcsát takar aminek már a puszta látványától feláll a szőr az ember hátán, az árbócra akasztása pedig a merészségi mércén a templomban történő szellentéssel vetekszik, hogy finoman fogalmazzak. Azt hittem elpattan az ér a halántékomon de feltettem.
Béla spori mint figuráns
A különös kegyetlenséggel elkövetett bűntett eredményét centiméterekre váltva kapjuk meg az árbóc -vagy atyám szavaival élve: az árbonc- keménységét. Innentől nincs más dolgunk mint egy adott táblázatban természetesen a testsúlyunkat alapul véve rákeresni, hogy a szorgos és áldozatos munkával összeszedett vagy megtartott nyolcvannyolc kilónkhoz való-e a cucc? Ami ki is derül, mihelyst olyan gép közelébe jutok amin telepítve van az ehhez való program, addig meg foglalkozzunk mással.
A korábban említett kellemetlenségek miatt kibéleltem a kiülőpárnámat és visszaemlékezve a vásárlásra, eredetileg is volt ott polifoam csak hát szentül meg voltam győződve róla, hogy semmi szükségem ilyen csajos dolgokra és önelégülten kibaszarintottam onnan. De az idő számtalan feltett és el nem hangzott kérdésre is választ ad, így azzal szembesültem, hogy mivel mostanáig nem jelentkezett ez a vádlis probléma ezért eddig hosszú távon még ki se ültem a hajót tisztességesen. A három év alatt. Ez ciki. Na mindegy, nem fogom reklámozni.
Nem. Nem vagyok puhapöcs, csak így jobban tetszik
És végre vitorlázhattam egy jót átlagosnak mondható körülmények között, ami alatt a békés hármas, majd ketteske szelet értem. Az utóbbi időben vagy én választottam a háborús állapotokat, vagy eszi nem eszi alapon kaptuk a versenyeken, ami ellen semmi kifogásom mert valami belémrögzült hülyeség miatt szeretek felkészülni a szélsőséges helyzetekre és nem csak a vitorlázásban. De néha "kell egy kis áramszünet" és az egyik szabadnapomon sikerült magamtól is kisírni egy szabadnapot, szerethető szeles időben, ráadásul a favoritnak számító délutánon amikor egy naplemente is benne lehet a sztoriban. Persze most is Isten végez, és nem mondom, hogy a nagypályára érve a hatos befújások pánikrohamot váltottak ki belőlem, csak hát amikor az ember cukorkákkal szórt tejszínhabos fagyikehelyre számít akkor megbocsájtható ha fintorog a tökfőzelék láttán. De bánja fene, különben is a főzelék után a menzán is joggal remélhetünk egy falatka süteményt, hát még a tavon. És meg is érkezett. Finom hármasra majd csendes kettesre higgadó szél, a kékesszürke felhők rajzolt mintáiból áttörő, az apró hullámokon játszadozó napfény és egy álomszerű, idilli vitorlázás díszelgett a desszertes tányéron.
Jutalom a nap végén. És tényleg

2018. június 27., szerda

10:69:15

Tettem egy tízórás kanyart a velencei tavon, kaptam közel hatvankilenc oldalnyi értékes irodalmat és begyűjtöttem az igen előkelő tizenötödik helyet a Nemzetközi héten. De simán szürke statisztikával blogbejegyzést eladni nehezebb mint autót valós óraállással, ezért egy rövidke kitérő után nézzük mit rejtenek a száraz tények. 
Pontosan annyira szeretem a piros színt amennyire nem, szóval nálam leginkább olyan elmegy kategória mégis van valami sorsszerű abban, ahogy az utóbbi időben a legváratlanabb pillanatokban alattomosan rám tör. Nem volt elég a gurtni meg a ... de erről nem beszélünk, erre fel a leharcolt kesztyűm utódja is piros, amikor meg vegyes érzelmekkel kisétáltam a Vízvonalból az autóm szélvédőjén egy mikuláscsomag fogadott. Ideje lenne kikerülni a piros sarokból, de mivel minden történést meg apróságot jó vagy rossz előjelnek tekintünk így okkal furdal a kíváncsiság, hogy mit tartogat számomra a piros ötven árnyalata.
A régiben benne van pár kilométer
A tettvágytól hajtva csináltam egy teljes tókerülést a Velencei tavon -hol máshol- de nem ám csak úgy ímmel-ámmal, hanem becsülettel végigvitorlázva a part mentén. Az összes létező eldugott helyet bejártam az ott menedéket kereső horgászok nagy örömére de gondolhatjátok, hogy a fő célom nem az ő boldogságuk volt. Azt eddig is tudtam, hogy a nádszigetek között elég döcögős vitorlával haladni pláne amikor leér a svert, de ebben a néha kettesre erősödő szélben még idegőrlő is volt, ám az ember legyen következetes, ha elhatároztam hogy végigmegyek akkor megcsinálom. A versenyfelszerelés -úgymint energiaszelet, naptej, ásványvíz, alma- bekészítve tehát semmi akadálya a háromnegyed kilences indulásnak amit kicsit későinek tartottam de ideje hozzászokni, hogy mindig akad valami a parton amivel el lehet tökölni az időt. Most a sólyakocsi kereke volt napirenden ugyanis a danamid hézagoló persely amit a kerékhez csináltattam a víz hatására megdagadt, ennek köszönhetően a kerék szorult és kész kínlódássá tette a hajó mozgatását, főleg egy kiadós vitorlázás után. (Mivel erre a dagadásra felhívták a figyelmemet rákérdeztem az esztergályos cimborámnál aki az ellenkezőjét állította. Ám nem hagyott nyugodni a dolog ezért beáztattam egy darabot viszont nem mértem különbséget az előtte-utána fázisban valószínűleg a csekély változás vagy a felületességem miatt, de ezek szerint az árbóc kocka illesztését is lazábbra kell vennem. Nem hiába tépte a száját a sok nyugger a kikötőben.) Ja, és üresen meg olyan volt mintha behúzott kézifékkel húznám a kocsit, de a jól bevált üveglapos módszerrel lekapirgáltam a fölösleget szóval mostantól ez is kipipálva.
Tanulságot is tartogatott a túra, a vastag kiülőnadrágomban kész szenvedés volt harminc fokban eltölteni egy teljes napot, főleg hogy ez árnyékban mért érték és abban valahogy nem sikerült egyetlen métert se megtennem. Úgyhogy legközelebb választani kell a neoprén ruha meg az egész napos lődörgés között.
Szép helyekre jutottam el ezzel együtt nem volt mindig népünnepély a dolog, hat-hét eltöltött óra után már kőkeménynek éreztem a kiülőpárnát ezért próbaképpen ki fogom bélelni, hátha a vádlimat se nyomja annyira amikor kreuzolunk, viszont fájdalomdíjként rátaláltam a nudista strandra. A nyolcadik órában kezdtem ráunni a magányra és a kényelmetlenségre de a legjobbkor felbukkant egy spori és onnantól együtt szeltük a hullámokat, már amiket a kettes szél korbácsolni volt képes. Lenyomtunk egy kétórás edzést aminek az útvonalába egész véletlenül ismét belesett az említett strand, de természetesen egy eltökélt finnes nem hagyja, hogy bármi elvonja a figyelmét a tananyagról. Virág elvtárs különben is megmondta: "Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának."
Ennél kijjebb már csak nádas van. Vagy part nudista stranddal
Ahogy látjátok tíz órát és ötvennégy kilométert vitorláztam és az alkalmazás szerint negyven perc volt a nem aktív idő de higgyétek el, az se volt passzív.
Egy születésnap több szempontból is jó lehet, de a halmozódó évtizedek után a több szempont jobbára az ajándékokra korlátozódik hiszen ilyenkor a csomagolást feltépve csak előkerül valami vitorlázáshoz kapcsolódó dolog, ahogy legutóbb is. Az Így kormányoznak a győztesek cím alapján tág határok közé tehetnénk a célközönséget a politikai pályától az autóversenyzésig, de a magyar kiadás borítóján hasító Érdi Mári minden kétségünket eloszlatja, itt bizony vitorlás okosítás következik versenyzői szinten ráadásul a felsőbb osztály számára, egész pontosan azoknak akik oda pályáznak. Persze a magamfajta lelkes amatőröknek is tartogat ezt-azt, engem például több dologban is megerősített amellett, hogy újdonságokban sem szűkölködik. Nem is panaszkodhatunk, ahogy az elvárható sok egyértelmű képpel, közvetlen hangnemben, olykor egy cseppet blog jellegű stílusban szól hozzánk a szerző /Nick Craig/ megosztva velünk versenytapasztalatait meg az önmagánál illetve másoknál észlelt hiányosságokat és ezek korrigálásának lehetőségeit. Jó kis könyv, érdemes elolvasni ahogy minden ilyen témájú kiadványt, ám megkerülhetetlen a legfájdalmasabb rész. Nem vitatom, az üzleti életben mindent úgy érdemes csinálni hogy megérős legyen, de hatvankilenc oldalt -ami gyakorlatilag a tizenkettedikkel kezdődik- kiszámlázni hatezer forintért eléggé szívbemarkoló. Szóval ajándékba vagy kölcsönkapni marha jó dolog, ha így nem megy akkor dönteni kell hogy ezen az árérzékeny piacon kötélre, seklire, egyéb nélkülözhetetlen marhaságra vagy könyvre ruháztok be szívesebben.
Füzet hatezeré'. De legalább jó füzet
És ha már könyv akkor megemlítem, hogy jelen voltam Litkey Farkas Kékszalagos előadásán amiről remélem olvastátok a beszámolómat a Porthole.hu oldalon, ha meg nem akkor sincs semmi, de aki egy kicsit is érdeklődik a vitorlázás iránt annak ajánlom a legközelebbin a részvételt ugyanis marha jó dolgokról esik szó, természetesen a Balatoni viszonyokat illetően. Például amikor Keneséről megyünk Siófokra, a keleti szél mindig elfordul Siófok előtt. Mindig. A nyugati medencében bármilyen szélértéket mérünk, nagyjából Fonyód-Györök környékén minden esetben erősebben fúj, a Keszthelyi öböl köztudottan vendégszerető marasztalását pedig meg sem említem. Egyszóval faszányos volt, érdemes lett volna felvenni mert a rengeteg információt képtelen megőrizni a szürkeállomány. Legalábbis az enyém. Na, de nem indokolatlanul hoztam szóba a könyv kapcsán a beszámolót, hiszen ha már odaevett a fene akkor...
A jó is lehet még jobb
Az avatatlan szem számára apróságnak tűnő, már-már unalmas részletek után lássuk hogy hoztam be a gépsárkányt a tizenötödik helyre egy olyan versenyen ahol egyik napról a másikra változott át az időjárás füllesztő nyári kánikulából esős októberi zimankóvá.
Ahogy legutóbb beharangoztam, a helyszín Agárd ami több szempontból is ideális. Megúszom a hajószállítást, élvezhetem a hazai pálya nyújtotta előnyöket, alhatok otthon és tudom, hogy se ujjongani se siránkozni nem szabad ha a bója előtt ötven méterrel fordul a szél mert jó eséllyel visszaáll. Vagy nem.
Kicsit tuningoltuk a Fűkét. Ne kérdezzétek miért a furdanccsal
Szóval kíméletlen hőséggel fogadott minket a csütörtök de a versenyre kiéhezett csapatot ez cseppet sem érdekelte. A rég látott cimborák üdvözlése és a nevezés után, az ünnepélyes megnyitó helyett immár hagyományos hajópakolgatást követően a dél körül érkező, ötös közeli befújásokkal tarkított hármas keleti szélben pazar három futamot mért ki ránk a rendezőség. Kellett melózni rendesen, a lógáshoz használatos izmok még állnak teljesen készen, de a helyzet korántsem olyan aggasztó. A krízishelyzetben végzett manőverek is igényelnek némi finomítást ezzel együtt csak sikerült belekóstolni a siker ízébe méghozzá a harmadik futamban. Az első kettő se volt gáz, már megint marha sokat tanultam, amiben csak az a vicc, hogy olyanokat amiket elméletben csípőből vágok csak akcióban, stresszesen a józan ész háttérbe szorul. Tiszta szélbe kerülni akár átmeneti veszteség árán, bójavétel csoportosan koccanás nélkül és az útjog rugalmas kezelése, adott esetben mindkét részről mind-mind a tananyag szerves része, amit leginkább versenyen lehet elsajátítani. Na de nézzük a már beharangozott harmadik futamot ahol a szerencsés oldalválasztásnak köszönhetően hetediknek érkeztem a kreuzbójára. Ez marha jó hely, főleg az én szintemen és azt már megtanultam, hogy ilyen helyzetben két dolgot nem szabad. 1; hátranézni, hogy mennyien vannak mögöttem 2; elhinni, hogy ez így is marad. Tehát ennek szellemében foggal körömmel küzdöttem mindent elkövetve a legoptimálisabb hajóvezetésért és igaz, hogy az akkori hetedik hely célba érkezésre a tizenkettedikre olvadt, de aznap én voltam a király. 
Az igazi csemegét a péntek tartogatta négyesről induló majd ötösre erősödő alappal, amit huszonhárom csomós befújások tettek emlékezetessé. Ezt színesítették a helyi viszonylatban is extrém szélfordulók, leállások és bármilyen hihetetlen, lavórok. A harmadik futamban képtelenség volt kiigazodni a szélen. Egyszerűen nem találtam a helyem a pályán és egy kicsit talán bizarr lesz de a verseny után néhány sporival a zuhanyzóban kielemeztük a napot és megnyugodhattam, hogy nem csak engem gyötörtek az elemek, csak hát ezek ottan májerek én meg nem. Például nem tudtam tisztességesen kiülni a hajót az említett pöffök és kiszámíthatatlan fordulók miatt mert hol az egyik, hol a másik oldalon akartam a vízbe esni. Vagyis nem akartam. Csináltam egy csapásváltást és pont abban az ütemben a szél is így tett én meg csak néztem hülyén, hogy ötös szélben miért áll a hajó.
Tíztől kb egyig küzdöttünk, volt egy kis kilengés
Hátszélben persze tele lett a gatya, olyanokat tolt a szél hogy a nevemet elfelejtettem és önkéntelenül elgondolkodik az ember, hogy ezek a hetes közeli erősödések tíz, húsz vagy harminc másodpercig tartanak, vagy valamikor véget érnek-e egyáltalán, mialatt az erő apránként kiszáll a kötelet szorító kézből. A finn dingi orra szántja a vizet és kevés ijesztőbbet tudok elképzelni, mint amikor agresszívan belefúródik a tóba. Nincs is nagy tumultus a pályán, akinek volt egy csepp esze már rég a parton simogatja a gépsárkányt és halzolás helyett azon aggódik, hogy van-e elég sör a hűtőben? És igaza van. Viszont ha már itt vagyok akkor az ilyen esetekre tartogatott protokollt követve egyetlen dolog vezérel. Ez a szél semmire se jó azon kívül, hogy túlélés után rajoskodjunk vele szóval taktikát, esélylatolgatást félretéve egyetlen cél vezérel: célba érni még ha kiülőnadrágok potyognak is az égből. Nagy keservesen, borulás nélkül véghez vittem a dolgot és igaz, hogy azóta is mindenem fáj de kiérkezve Edző Bá és a sporttársak elismerése minden gyötrelemért kárpótolt.
Mázli, hogy nem hajnalban versenyeztünk
A szombat közel hasonló lendülettel indult majd rövid úton normalizálódtak a viszonyok négyes alja alapban és tizenkilenc csomós pöffökben. Annak ellenére, hogy nem álltam az utolsó helyen a két futamból a második kerül a krónikákba ugyanis sérelmeztem, hogy Csabi barátom mennyre elhúzott az első negyedszeles szakaszon és ez nem maradhat következmények nélkül. Ennyi kellett mindössze, motiváció. A második körben a harminc méteres hátrány felét lefaragtam ami az üdvösséghez kevés, viszont a vérszem nevű kórt kísérő tünetegyüttes elhatalmasodásához elegendő volt. Az utolsó hátszelezés megkezdésekor mindössze pár méter választott el tőle és a négy napos verseny viszonyait mi sem jellemezhetné jobban, mint amikor a bója előtt az Agárdi szél tartott egy öt másodperces pihenőt. Jó szokása szerint forgolódott egy kicsit mielőtt életre kelt így a távolság nem csökkent, viszont a küzdelem és a harc a méterekért tovább folytatódott.
Akár a kis költségvetésű zs kategóriás filmekben a cselekmény csúcspontját jelentő autós üldözésnél, mi is úgy tepertünk egymás mellett, hol egyikünk hol másikunk téve szert átmeneti előnyre. A filmekben többnyire a jók győznek, de mivel életünk filmjében egyikünk se rossz ezért itt a pályán képtelenség volt megjósolni az eredményt. Ez az adok-kapok kitartott a célegyenesre fordító bójáig ahol az idevonatkozó szabályt követve /belső hely/ hátrányba kerültem de fordulás utánra már kész terveim voltak, szóval a gyorsabb reakciómnak meg talán a szerencsének is köszönhetően hamarabb összeállítottam a technikát és a kemény munka meghozta gyümölcsét a dicsőséges tizenkilencedik hely formájában. Mára végeztünk ezzel a két futammal mert a hátralévő egyet áttették a következő napra amit nem tudtam értelmezni, de így is jó, különben is én csak résztvevő vagyok nem rendező. Vasárnap reggel apadó lelkesedéssel ugyan de összekaptuk magunkat, mentünk egy sportos kanyart amiből megint tanultam ezt azt szóval nem volt ezzel semmi baj.                          Fotó: Léna
Felhőtlen vitorlázás? Majd máskor
Leltárt készítve a versenyről megcsináltam mind a kilenc futamot méghozzá borulás nélkül, de őszintén szólva ez volt, hogy nem rajtam múlott szóval csakis a piros szín hozhatott szerencsét. A tizenötödik hely pazarul mutat az eredménylistán ám nem szabad megfeledkezni azokról akik meló miatt csak két, esetleg egy napra tudtak jönni vagy a technikát és önmagukat kímélve kihagyták a kegyetlen futamokat. Az örömmámor elültével, józanul átgondolva a harminckét fős mezőnyben nagyjából a huszonharmadik hely környékére tenném magam, ami ebben az összeszedett csapatban marha nagy szó. Négy ilyen nap nem múlik el nyomtalanul. Ízületi fájdalmak itt-ott de leginkább mindenütt, különös dudorok a sípcsonton, éjszakára bedagadó kezek emlékeztetnek a Nemzetközi hétre, ám az igazi gyötrelmet mégis az ötödik nap hozta el. Mert nem ülhettem hajóba.

2018. június 2., szombat

Gurtnibuhera és árbócbizbasz a sufnituning jegyében miközben betámad a Mikulás desing

Önként jelentkező híján magam fejeztem be, önként az árbócpozicionáló konzolon hátramaradt illesztési műveletet. Igaz az egyesületben simán kocka néven fut a dolog, de ezekkel a konzol meg pozicionálás szavakkal már-már mérnöki magasságokba emeltem az egész projektet magamról nem is beszélve. A hátramaradt hálátlan feladat nem vett igénybe egy egész délelőttöt de most leszögezem, hogy ennek ellenére sem vállalok ilyen irányú munkákat, bár olyan jelentős segítséget kaptam ami nélkül kérdéses, hogy mikor értem volna a végére. Nem, nem állt neki helyettem senki farigcsálni de sokszor egy jó szó, egy őszinte tekintettől kísért baráti kézfogás vagy egy hasznos tanács többet lendít a dolgainkon mint amikor helyettünk dolgoznak. Ilyen infót kaptam Edző-Bától miszerint a rám váró spéci feladatra egyetlen alkalmas eszköz létezik, ami nem más mint egy darabka letört üveglap. Kizárólagos kritérium a vastagság aminek tapasztalatom szerinti alsó határa négy mm ugyanis az alatt a feszítés hatására ropiként törik a szerszám és rövid úton a baleseti sebészeten találhatjuk magunkat. Én ezzel a vastaggal is kis híján megblankoltam az egyik ujjamat, úgyhogy ha hasonló munkába kezdtek akkor óvatosan, és ne feledjétek hogy néha bizony az üvegnél is törékenyebbek vagyunk. De a hatékonysága vitathatatlan és a kapott felület minden várakozást felülmúl.
Csendélet mandarinnal
Múltkoriban említettem a lábtartó gurtnimmal kapcsolatos gondomat, egész pontosan felületesen annyit közöltem veletek, hogy nehezen tudom kiakasztani a lábam de, hogy miért arról lapítottam mint szar a gazban ám mentségemre legyen mondva hogy feledékenységből, tehát ideje hogy Rejtő Jenő szavaival élve "tiszta vizet öntsünk a nyílt kártyák közé." A baj pedig a szélessége ugyanis azóta küzdök csak a problémával amióta faszányosan beállítottam a szóban forgó hevedert, tehát végképp ideje kiváltani egy keskenyebbel. Amivel semmi baj nem lenne csak legutóbb a használtról lemaradtam, újat venni pedig a Balatoni versenyek tükrében idén nem lesz lóvém. Marad tehát a jól bevált házi buherálás és a képekből nyilvánvaló lesz, hogy nem rendelkezem varrónői végzettséggel azért remélem jobban sikerül mint a hajóépítés. Első lépésben a méreteket nagy leleményesen lenyúltam a Zhik oldaláról és addig nézegettem az ottani képeket amíg elhittem, hogy képes vagyok hozni azt a minőséget. A végkifejletet illetően nem kell találgatnotok, maradjunk annyiban ha valamikor lesz annyi zsíros zsebbélelő zsetonom esküszöm rendelek tőlük. A méretezés után az anyagbeszerzés következett. Heveder volt otthon, gyöngyvásznat is találtam még a hajóépítés idejéből amikor Laci barátomtól potom pénzért jutottam hozzá olyan kincsekhez mint a most felhasznált vitorlazsák és mekkora pofátlanság részemről, hogy a béléshez használt polifoamért se fizettem, ugyanis a szaküzletben odaadták ajándékba a négyzetmétert mivel a sarkából hiányzott egy tenyérnyi darab. A varrós boltban nem jártam ekkora szerencsével, mind a tűket mind a cérnát kifizettették velem a szemetek... Na mindegy, nem nyerhetünk minden nap.
A vitorlazsák visszatér Agárdra, igaz más formában
Eddig semmi nehézséget nem tartogatott az akció, az igazi kihívás vagy inkább a hosszúcici varráskor következett. A hevederrel jól megvoltam de a gyöngyvászon belső, sima felét alig bírta továbbítani a gép. Ezt ki, vagy inkább visszafordítva rávarrtam a gurtnira és néhány "ejha" kíséretében belegyötörtem a polifoamot úgy, hogy körben legyen a heveder körül.
A három mm-es polifoam útban a huzatba. Négy rétegben
Fontosnak tartottam nem csak a végeken lezárni mert akkor van az, hogy elvándorol majd elmorzsolódik a bélés, ezért "nahátokkal" tarkítva hosszában is végigvarrtam a cuccost. Meg így jobban is néz ki, bár most ez a jobban elég tág határok között mozog. Hat munkaóra, két törött tű, néhány szakadt cérna és egy felnőtt ember teljes maradék idegrendszere ment rá a szettre és ezek közül az utóbbi ami a legkevésbé pótolható.
Itt már beüzemelve, kb egy kilóval könnyebb lett a hajó

Így elnézve éppen szebb is lehetne, de akár rosszabbul is sikerülhetett volna vagy sehogy, ám egy dolog biztos: nem kellett ráköltenem az amúgy sem létező hetven eurómat. A kérdésre, hogy vajon meddig bírja, majd az idő adja meg a választ de remélem jó pár évig nem fogtok gurtnis bejegyzést olvasni tőlem.
És ha már így belelendültem a varrásba ideje szintet lépni a fejlesztésben hiszen ahogy az ember egyre jobban elmélyül a vitorlázásban ráadásul abban a szerencsés helyzetben van, hogy birtokolhat egy saját hajót úgy jön rá fokozatosan, hogy mi mindenre van szüksége. Ilyen volt az árbócvédő huzat ami a perzselő nap kártékony sugaraitól védi az árbócot mikor a parton áll a gépsárkány, a széles és kényelmetlen lábtartó gurtni keskenyre és nem utolsó sorban könnyűre cserélése, kerék, ponyva, kötél, csiga meg még számtalan aprószar beújítása ami most nem jut eszembe.
Eleinte nem tulajdonítottam neki jelentőséget, de mostanra egy kormánylapátot védő huzatra is felmerült bennem az igény. Az ok a következő: megfigyeltem, hogy minden -és ezt most vegyétek véresen komolyan- minden apróság számít. Kilogrammok, vitorla márkája, hajótest formája az engedélyezett tűrésen belül, simasága, keménysége, kora, árbóc profilja, hajlása és a változatosság kedvéért a kora, mindez a teljesség igénye nélkül. A kormánylapát se maradhat ki a sztoriból, ott a felületen van a fő hangsúly, mint minden olyan résznél ami érintkezik a vízzel szóval az állagmegőrzés elsődleges szempont és hajószállításkor ráhajtogathatom a mentőmellényt, hogy ne ütődjön a hajófenékbe épített fém bizbaszokba, de mennyivel elegánsabb egy erre a célra gyártott tokból elővenni. És az is, csak nem az enyémből. A karácsonyi hangulatot idéző végeredménynél légyszíves vegyétek figyelembe, hogy a körülmények áldozata vagyok és higgyétek el, hogy a legjobb szándék vezérelt. A tőletek elvárt viselkedési forma részemről a következő, amennyiben személyes találkozás alkalmával előkerül az említett szütyő: nem vesztek róla tudomást, ezzel szemben semmitmondó, felületes beszélgetést kezdeményeztek az időjárásról, a kibékült/összeveszett sztárpárról, a hirtelen lefogyott/meghízott híres énekesnőről, a szerencsés kimenetelű kínai vonatbalesetről vagy a buszsávban előző póruljárt bmw-s ről, de tegyétek meg, hogy nem cinkeltek. Bőven elég hogy nézegetnem kell.
Az előzmények ismertetése után lépjünk a készítés viszonylag fájdalommentes útjára. A maradék vitorlazsák és polifoam képezték az alapot kiegészítve egy vastag pléddel. Szabásmintát Jenő barátomtól szereztem, varrógép van, a szaktudást meg ne feszegessük. Akár egy ogre, rétegekben gondolkoztam azaz gyöngyvászon, polifoam, pléd, gyöngyvászon és hogy ne kelljen még egyszer nekiugranom, jó lenne ebből kettőt összehozni naplemente előtt. Meg ezeket összevarrni valahogy.
Jobbra a szakadt, viharvert sablon. Végül az nézett ki a legjobban
Ahogy látjátok kezdek kifogyni a kék vitorlazsákból sőt abból is már csak varrottat találtam így került képbe a piros, és mivel nem akartam hogy kívül varrás csúfoskodjon ezért került a kék belülre. Ennél a pontnál gyanakodhattam volna, de elementáris erővel vitt előre a lendület a tettvágy pedig elvakított. Lelki szemeimmel nem láttam mást csak egy csodaszép, saját készítésű táskát ami mostantól évtizedekig óvja, védi az én kormánylapátomat. Na most ebből a "saját készítésű" valósult meg. Tehát megvannak az oldalak, most esztétikai szempontokat előtérbe helyezve kifordítva összebángolom őket és ha már ilyen fasza csávó vagyok akkor még ebben az állapotában a bebújó nyílásnál eltakarom a kilátszó töltőanyagot meg a varrást. Ez a világos textil akadt a kezembe és jó ötletnek is tűnt amíg színére nem fordítottam a művemet.
Nem röhög, együttérez
Vannak pontok az életben ahonnan nincs visszaút és tisztában vagyunk vele mekkora hülyeséget csinálunk, a kiszámítható következmények ellenére megtesszük a következő lépést. Fiatalkori agyatlan marhulás motorral majd menekülés a rendőrök elől, belesodródni egy elbaszott kapcsolatba amiből csak súlyos veszteségek árán tud szabadulni az ember, egy szorult pillanatban meghozott hülye döntés ami rossz társaságot, a vele járó csibészségeket majd az elmaradhatatlan lelkiismereti kérdéseket hozza magával mind mind a megtett lépésünk hozománya. Közel se ilyen mérvű, ám mégis visszaút nélküli helyzetbe hoztam magam ezzel a remekbe szabott mikulásjelmezzel és innentől minden mindegy alapon C vágányra tettem a tépőzárat, sutba dobtam a cipzárt és kitartva a Mikulás dizájn mellett piros zsinórra fűzött fa gombokkal ékesítettem ezt a csodát.
Jöhet a létező leggyengébb duma: végülis a célnak megfelel
A száraz textilipari prezentáció után megérdemeltek egy vízen készült, nem naplementés képet. Nyugis bf kettesben hátszeleztem és visszanézve ez a harmonikus látvány tárult elém, illetve mögém. A finn dingi nyomvonalában kisimult víz, az apró hullámokon tükröződő fehér felhőlabdacsok és egy, a hajóval leírt finom ív ami már a telefon keresgélése közben született. Mi ez ha nem a gyönyör?
Végre egy normális kép a sok varrosgatós után
Ahogy látjátok a sufnituning nem szoríthatja háttérbe a vitorlázást. Nagy erőkkel folynak az egymással vívott harcok a kilométer és óragyűjtő edzéseken, vitorlapróbák, beállítási fortélyok, egymás apró trükkjeinek ellesése színesítik a finnt választók amúgy sem átlagos hétköznapjait. Nincs is idő a tökölésre, három hét múlva beleugrunk egy négynapos melóba az Agárdi nemzetközi vitorlás hét jóvoltából, sőt az ötven felettieknek közvetlenül utána kétnapos versenyt tartanak, szóval aki beleesik a szórásba és elég keményf... akarom mondani kemény fából faragták az hat napig gyötörheti magát a finn dingiben. Álmomban se gondoltam, hogy lesz amikor örülni fogok a negyvenkilenc évemnek.

2018. május 17., csütörtök

Találkozás egy régi szerelemmel. Akkor számoljuk össze a tyúkokat

Majd ha nagy leszel. Ha nagy leszel felmehetsz a padlásra, ha nagy leszel motorozhatsz, ha nagy leszel felülhetsz a traktorra, ha nagy leszel egyedül is utazhatsz a vonaton, ha nagy leszel fürödhetsz a bányatóban. Kiskoromban ez volt a válasz az összes olyan kérdésemre ami egy gyerek számára csodás és rejtélyes titkokkal teli kalandot tartogatott és pontosan így éreztem magam az elmúlt években akárhányszor a többieknek segítettem egy-egy Balatoni verseny előtt vagy után a pakolásban. Ártalmatlan, gyermekinek mondható irigységgel, vágyakozva bámultam őket reménykedve abban, hogy egy napon amikor elég nagy leszek én is finnezhetek a mi privát tengerünkön. Bár jelen esetben sem maga a kérdés, így válaszként a nyitómondat sem hangzott el ennek ellenére nem sürgettem a dolgot mert ahogy látjátok, arra a tudásra amit ez a tollfosztó megkíván csak mostanában kezdek rátalálni.
És mostanra biztosan kitaláltátok, hogy idén tavasszal a szemafor zöldre váltott. Ez nem jelenthet mást, mint egyfajta sikeres alkalmassági vizsgát a gépsárkány vezetéséből, amiből természetesen kár lenne messzemenő következtetéseket levonni, de a fejlődésem vitathatatlan. Ranglista verseny, Atom kupa, a csütörtöki edzéssel együtt alsó hangon is négy nap a finn dingiben, ráadásul Füreden. Apukém, mi ez ha nem a legnagyobb királyság?!
Mondjuk tavaly ősszel eljutottam a Balatonra és most hogy ismét megcsodálhatom ezt a palackzöld színű ajándékot amit az égiektől kaptunk, aktuális lett a téma ezért engedelmetekkel néhány mondat erejéig teszek egy kis kitérőt. Tehát 2017-et írunk, a dolog apropója pedig az ez évi Köd kupa amire Peti barátommal Alsóörsről indultunk, és ha már itt jártam nosztalgikus hangulatomban lekaptam Gyulabá flottáját.
A kezdet kezdete
Hajónk a Nádirigó és a szép név egy szép huszonötös jollét takar apró szépséghibákkal. Az első magából a típusból adódik ami a tulajdonos elmondása szerint másfél tonnát nyom. Ez nagyjából megfelel egy nyolcméteres tőkesúlyos gépnek, tehát sikerült ötvözni az uszonyos és a tőkesúlyos hajók minden hátrányát egyetlen vitorlásban, hiszen nehéznek is nehéz egyúttal egy jó kis borulás is benne van a pakliban, ráadásul az uszonyon ugrálva ezt az életben nem fogjuk visszaállítani. Ez van, nem mindenkivel játszunk ugyanabban a ligában. A másik apróság -azaz a sott áthelyezése- teljes mértékben Peti érdeme és most arra kérlek benneteket, hogy erre ne mondjatok semmit. Túrázásra használja a gépet, nyilván így volt neki kényelmes és praktikus, különben is íratlan szabály, hogy mások hajóját és feleségét nem kritizáljuk, épp ezért nem is kritizálom, csupán megosztom veletek a tapasztalataimat. Szóval a tágas cockpitnek az volt az ára, hogy a sottkötelet a laserhez hasonlóan a bum végére kötötték be, a maradék felét pedig a hajó farához közel, két oldalra. Ha nem elég egyértelmű -mert mitől lenne az- akkor egy lapjára állított háromszöget képzeljetek el aminek a két szára a kötél, felső csúcsa a bum a maradék kettő meg a hajón lévő bekötési pontok természetesen mindez hátulnézetből. A kötelet jobb oldalon vezették ki, hogy eljusson valahogy a kormányoshoz és értelemszerűen ide tették a klemmes csigát is. Most pedig elárulom, hogy miért gyötörlek benneteket ezekkel az unalmasnak tűnő látszólag semmitmondó apróságokkal: bal csapáson a kormányostól távol esik az említett csiga ezért ha helyzet van /de ha nincs akkor is/ muszáj kicsit nyújtózkodni a kötél be- vagy kiakasztásához, jobb csapáson meg hónaljban bevág a kötél és az ember karja rendszeresen kilöki a kötélfogóból. Ez mondjuk az én tapasztalatom, nyilván hozzá lehet szokni és a tulajnak így tökéletes ezért ha neki az akkor nekem is, de kapásból egy erős szeles versenyen elég sokat szívtam miatta. Természetesen a fogamat. 
Ami nálunk is esélytelenebb volt: a köd
Ezek után úgy mondom, hogy inkább kevesebb mint több eséllyel vágtunk neki a versenynek. Távol álljon tőlem mindennemű mentegetőzés, de ketten kevesek voltunk ehhez a négyes feletti szélhez. Amíg hátszélben, raumban simán tartottuk a tempót a mezőny harmadik harmadával addig negyedszélben véget ért a tudomány, Kenesétől visszafelé nem tudtuk kellően kiülni a hajót, tök tompán jöttünk és csak tátott szájjal néztük ahogy legyalogolnak a többiek, ehhez jött még egy kritikán aluli reffelés amiről az ott elszenvedett lelki törés miatt azóta se tudok beszélni. Szerencsére indult két, nálunk is bénább csapat így megmenekültünk a nyomorúságos utolsó helytől. Tanuljatok a nagyoktól, Öcsibogyó! 
Hasítanak a reff ászok. Fotó: Köd kupa
Ennyit a tavalyi, köd nélküli kupáról és most térjünk vissza a jelenbe és a jelenben is Füredre a dallamos csengésű Koloska Marinába, ami azért oly kedves számomra mert tíz éven keresztül szinte a szomszédban nyaraltunk és a kikötő melletti strandról bámultam a ki-be menő vitorlás hajókat. Erre most én is a vitorlázók közé tartozom, és talán engem/minket is néz majd valaki a partról aki beleszeret a vitorlázásba és hátha ő sem éri be a nézelődéssel.
Az ideutazáshoz mondjuk hosszú út vezetett ugyanis volt némi munka a dingivel. Apróságok igaz de félnapos apróságok. Beüzemeltem a hurkát amiről azt hittem tünetmentes lesz, megcseréltem két kötelet mert amit állandóan állítgatok az volt a legtávolabb, leselejteztem egy  széthullás határán álló csigát, állítottam az árbócon meg mindenen ami a kezem ügyébe akadt és felpakoltam a hajót az utánfutóra.
Nulladik nap, csütörtök: Találkozás a régi szerelemmel.
Hajnalban keltem a már előkészített és becsomagolt hajó leszállításához azzal a nem titkolt szándékkal, hogy legyen elegendő időm szüttyögni az összeszereléssel, hiszen a kapkodás nem sok jót szül. Nem is kapkodok, csupán csak levegőért amikor szemrevételezem a hurkámat és rá kell jöjjek, az optimistes hurka típusidegen a finn dingiben. A hajón kívül kifogástalanul működik de ahogy a dingi közelébe kerül elszáll az akarat és vele együtt a levegő. Nem, nem négyeltem fel de kizárólag azért mert sajnáltam rá bármennyi időt is elvesztegetni. Egyelőre. Inkább lelkiismeretesen összeraktam a gépsárkányt és tizenegykor már kéz a kézben Tihany felé bukdácsoltunk az isteni szélben. Hát nagyon zsír ez a Balaton, na! Asszem ezek a hosszú, most éppen lapos hullámok új távlatot nyitnak a finnezésben és bármilyen hülyén hangzik kezdtem sajnálni hogy verseny van, mert az öncélú lődörgésen kívül semmi másra nem vágytam.
Első nap, péntek: Háziverseny.
Egész faszányos kettes szélben telt a délelőtt és páran bízva, hogy nem lesz rosszabb kimentünk a vízre amiből hamarosan egész komoly mezőny kovácsolódott és még a szél is nekünk dolgozott abban a tekintetben, hogy adott volt a pálya a kikötő előtti kardinális jeleknek köszönhetően. Két futamot hoztunk össze amivel kedvet csináltunk a parton várakozó rendezőségnek, hogy tegye a dolgát de mire kiértek és pályát állítottak volna addigra minden reményünk elszállt. Maradt a várakozás és mivel a türelem rózsát terem, egyebet nem ezért a szomszéd strand büféjében sztorizgatással töltöttük a szélcsendes délután hátralévő részét.
Második nap, szombat: Balatoni évadnyitó vs. Atom kupa. 
Ezt a napot a szervezők is komolyabban vették és a tegnapihoz hasonló kettes szélben kihajtottak minket a vízre. Mivel a versenyünk egybeesett a Balatoni évadnyitóval ezért a pályára menve a számtalan gyönyörű cirkáló mellett igazi különlegességekbe is belebotlottunk. Ekkor még szerettük őket.
Szinkronba kéne hozni a génuákat srácok, mert ha Edző Bá kiszúrja...

Ezzel a nappal kapcsolatban sikerekről nem tudok beszámolni ugyanis elég nyomorultul mentem amiben a vitorlám is ludas volt. Nem a vatta új Tuss vászonról van szó, arra nincs panasz csak igazából az egy erős szeles vitorla, marha vastag anyagból. Hármas szél alatt nem is kísérletezek vele mert úgy áll az árbócon mint egy hatalmas, összegyűrt majd megkeményedett konyharuha, tehát ezekre a helyzetekre az egyik, még a hajóhoz kapott vitorlámat neveztem ki gyengeszelesnek. Csak ez három éve se volt nagy durranás. Csupa lyuk az egész, össze is ment az évek vagy inkább az évtizedek alatt és több rajta a ragasztószalag mint maga a vitorla. A sporttársak jelezték már diszkréten, hogy ez nem kimondottan versenyre való, de igazából csak lassabb meg tompább vagyok a többieknél, más baj nincs.
Na szóval, a szelünk a befutóra elfogyott és fingilingi fuvallatban a megmaradt hullámokon bukdácsolva lépésben vagy inkább tyúklépésben tettük meg a hátralévő részt, de többször éreztem úgy, mintha visszafelé mennénk. Ehhez jöttek még az évadnyitó nagyhajói és lekereszteztek minket a lakópark méretű vitorláikkal ami szintén nem sokat segített rajtunk, rajtam meg pláne. Utolsó helyen döcögtem be, de cseppet sem nyugtalanított a dolog mert holnapra végre érkezik valami keletről /az idősebbektől elnézést a kétértelmű kifejezésért/ és különben is: a nap végén kell a tyúkokat összeszámolni.
Harmadik nap, vasárnap. Ami bearanyozta a hétvégét.
Bf három jegyében telt a verseny de megkajáltam a reggelről maradt nagy hullámokat ezért eleinte jóval erősebbnek hittem a szelet ami miatt egyrészt be voltam tojva, másrészt a vitorlát is túlhúztam a szükségesnél és nem értettem, hogy miért tötyögök, mi nem stimmel a beállításokkal? Azután rájöttem, hogy én.
Első randira jobbat se kívánhattam volna
Nincs mese, bele kell tanulni a Balatonba.
Extrém dolgok nem történtek leszámítva, hogy a négy futamból a harmadikat egy perccel sikerült lekésnem, de nem aggaszt a dolog, nemrég olvastam hasonló esetről. Egyébként ami érdekes ezekben a késős sztorikban az a motiváció. Ha egy paraszthajszálnyi esélyt látok arra, hogy a célig beérjek valakit akkor körömszakadtáig küzdök minden megszerezhető centiért és a verseny hevében értetlenül nézem saját magamat, hogy mikre vagyok képes a dicsőséges utolsó előtti helyért. Persze ha előrébb vagyok akkor se ücsörgök a langyos libazsírban hanem dolgozok tisztességesen, de ez a fajta eltökéltség sajnos hiányzik, úgyhogy ez egy újabb célkitűzés lesz.
A negyedik futamra is kitérek egyetlen gondolat erejéig. Több késést nem engedhetek meg magamnak ezért órát, mezőnyt, zászlókat árgus szemekkel nézve, dudaszóra fülelve tobzódok a rajtvonalon s mikor felhangzik a türelmetlenül várt kürtszó megindulok mint a gyorsvonat. Önelégülten nézek körbe, hogy mekkora ász vagyok, először az életben emberesen elcsíptem a rajtot. Sehol senki, jóval mögöttem töketlenkedik a mezőny amikor páran utánam kiáltanak, hogy: Hova mész? Van még egy perc!
Aztaku....  Nahát, gondoltam magamban, de a vonalon várakozó áldott jó cimboráimat se kell félteni, innentől már vigyorogva biztatnak, hogy semmi probléma, menjek csak nyugodtan. Szerencsére találtam annyi helyet közöttük, hogy visszamenjek a jó oldalra és egyszerre indultunk meg, most időben. Ez a rajtom érdekes módon nem sikerült olyan jól mint az egy perccel ezelőtti, és kicsit sérelmezem, hogy ilyenkor nem írják jóvá az előző futamban elbukott időmet.
Nem lenne teljes a bejegyzés mindnyájunk kedvenc bringás alkalmazása nélkül.
Volt egy kis pályamódosítás. Az aktív időt itt értsétek szó szerint
A sok rizsa után számoljuk össze a tyúkokat, azaz nézzük a helyezést. Nem csinálok belőle titkot, első ránézésre a huszonnyolc indulóból megszerzett huszonnegyedik helyet némileg csalódásként éltem meg és ebből is látszik, hogy mekkora pöcs tud lenni az ember. Megy valami elfogadhatót egy versenyen és simán elfelejti az egy évvel ezelőtti dolgokat. Először is elég erős mezőny jött össze. Másodszor, nézzük kiket előztem meg. Az egyik sporit vegyük is ki mivel csak az első /vagyis a második/ versenynapon az egyetlen futamban indult és különben is jobb nálam, az életben nem hagytam volna le. A maradék háromból az egyiknek tavaly csak a fartükrét láttam, a másik kettővel pedig végigküzdöttem az egész évet és jobbára ők kerekedtek felül, erre most mindhárman mögöttem végeztek. És így, hogy a bennem lévő elbizakodott majom lecsendesedett már semmi baj ezzel a pazar helyezéssel amire akár azt is mondhatnám hogy reális, de több annál.
A hétvégét összefoglalva minden nap kimentünk néhány órára, még verseny után is ha maradt annyi szél ami elvitte a gépsárkányt így az első három napot edzőtáborként, a negyediket versenyként könyvelem el, de bárhogy osztok szorzok, ez bizony négy nap aktív finnezés volt a Balcsin. És igen, megesik hogy otthon egy hónap alatt nem jön össze ennyi.
Szinte elrepült ez a pár nap és annak ellenére, hogy olykor az otthon is hiányzott nehéz volt szembenézni azzal mi elmúlt. Igaz mentem már kishajóval a nagy tavon de a finn dingi az összes eddigi limlomot felülmúlja. Ami mondjuk nem újdonság, mégis lenyűgöz ahogy a kis tollfosztó viselkedik ezen a vízen és hiába kapom el Agárdon a fílinget, a Balatonhoz néhány üzemórát még le kell nyomni. És hogy én azt mennyire várom...

2018. április 19., csütörtök

Jézusom, megtanultam vitorlázni!? Az ki van zárva, de 13

Az első mondatot a klubházban nem süthetném el anélkül hogy közröhej tárgya ne lennék, emellett nagyképű megállapítás lenne részemről, de képzeljétek: valami elkezdődött.
Talán a télen, esetleg az idei egyetlen használható edzésnapomon történhetett, vagy az elmúlt közel öt év alatt rakódott rám valami, netán addig osztottam az észt a neten amíg megtanultam vezetni ezt a tollfosztót? Lövésem sincs, de egy ilyen verseny után nem is biztos hogy érdekel vagy meglehet hogy mostantól csak ez fog érdekelni ugyanis az év első valóban versenynek számító versenyén végre mentem mint a mérgezett egér. Nem borultam és és az utolsó futamot leszámítva még a rajtjaim is sikerültek. Asszem kezd összeállni ez a finnezés, de nézzük az eseményeket időrendi sorrendben.
Talán emlékeztek még a rozsdamentes lemezzel kihézagolt árbóctartó konzolomra ami hűségesen végigszolgálta a tavalyi évet de így, hogy danamid nagyhatalom lettem nem volt kérdéses a cseréje. A leendő munkadarabra most már kísérletezések nélkül, kapásból a keretes fűrésszel rontottam rá és annak ellenére, hogy ismerősek voltak a körülmények tisztességesen megdolgoztatott. Az elhatározásom immár végleges: erre az évre több műanyag alkatrészre nincs szükségem. Az esztergályos cimborám szakszerűen kifaragta amennyire a gépparkja lehetővé tette de az oldalán lévő szöget és az alsó ívet nekem kell rábángolnom. Jelenleg itt tart a projekt.
Max egy nap csiszatolás ami hátravan. Valaki esetleg?
Köztudott, hogy a hurkát sütés előtt villával megszurkálják nehogy szétdurranjon a, de az én tuninghurkámmal miért történt hasonló, az számomra örökké rejtély marad. Vatta újan, gyári csomagolásban vettem és gondolom már kitaláltátok, hogy áldozatos munkámra fittyet hányva -ezalatt a kimerítő pumpálást értem- alattomos módon leeresztett egy hangyafasznyi repedés miatt. A javításon túl ezzel a fő problémám, hogy ki kell venni, újra visszatenni és a már ismert módon felpumpálni, de ez ugye csak kiszerelt árbócnál kivitelezhető. Ami nem nagy ördöngösség csak nem akkor amikor vitorlázni is alig van idő, úgyhogy lehet megvárom vele az első utazós versenyt.
A sólyakocsin már nem lehet defektem, de az élet nem adja fel
Rosszabb helyen nem is lehetne és jobb helyen is csak valaki másnak a hurkáján. : ) Első körben a kerti medencékhez való ragasztólappal próbálkozom de nem leszek akkora balek mint a múltkor, felfújt állapotban tesztelem beszerelés előtt.
Akkor tehát hurka nélkül, de sikerült egy jó kis edzést összehoznom, bár a viharos szél miatt kétesélyes volt az agárdi túrám de annak ellenére hogy még csak tanulom a szakmát az esti gyengülésekre már figyelmes lettem. Különben is édesanyám mondta mindig, hogy estére minden rendes szél eláll. Hát ez a rendesebb fajtából volt mert fél hatkor amikor ellöktem a partot még ötös befújások keserítették meg a délutánomat azután kellemes hármasra csillapodott mire hétkor kihúztam a hajót. Persze közben eltelt egy kis idő és a nyolc csomós alapra érkező tizenhatos pöffök egész embert kívántak de a legnagyobb jóindulattal se mondhatnám hogy én az voltam. Igazából semmi rendkívüli nem történt csak a kimaradt közel négy hónap éreztette a hatását, még szerencse hogy tavaly év végén úgy ahogy megtanultam a fordulást. Persze a "hátszeles perdülést" se hanyagoltam. Fájt a hátam ettől a buktatókat rejtő manővertől de olyan hitványul sikerült némelyik, hogy nem volt bőr a képemen elkummantani a dolgot tehát a szokásos menetrendet követve föl-alá gyüszmékeltem a tavon. Délnyugatról fújt a helyi viszonylatban is kellemetlennek számító szél és a szokottnál erősebb fordulásokat a tíz fokos víz tette igazán finommá. Azért nagy bátran csináltam egy képet a kellően elcsépelt, sablonos, kicsit giccses naplementés fajtából naná hogy a luv oldalról, és vakmerően meg is osztom veletek. Így a szezon elején talán még elmegy.
Most van a nap lemenőben, a távolban laser show
Kreuzban persze rendesen ki kellett lógni a hajót és igaz hogy az esti gyengülésekben már jó vagyok de akkora májer még nem lettem, hogy a szélfordulókat is kiszúrjam így esetenként hol megfektetett a trükkös Agárdi szél, hol pedig pánikszerűen ugrottam vissza a hajóba. Amikor "zökkenőmentesen" mehettem és csak lógtam akkor meg szét akart szakadni a felső combizmom. Édes istenem, így akarok én a hétvégén versenyezni... 
Bónuszként elhagyta magát a kormányhosszabbítóm végén lévő gomb, ami azon túl hogy rendkívül kellemetlen finnezés közben, szerintem tök gáz egy ekkora nevű gyártótól tekintve az együtt eltöltött bruttó fél évet. A bizonytalan kimenetelű garanciás tökölődés helyett kézbe vettem a dolgokat hiszen szombat reggel már bevetés, így a reklámok ismert szlogenjével élve gyors és hatékony megoldást választottam.
Szélvédelem és finn dingi? Képzavar a köbön
Igen, jól látjátok. Mert amit szélvédőragasztó egybekötött, azt ember... ööö... izé... mindegy, hallottam valami ilyesmi idézetről.
Akkor pár szóban a versenyről ami a teljesítményemet méltatva joggal kerül be minden vitorlás lexikonba, évkönyvbe, kódexbe, tankönyvbe de legalábbis egyetlen bejegyzés erejéig ide az oldalra. Az időpont április 7-8 és az egész egy kiadós szombati esővel kezdődött majd a múlthetinél is értékelhetetlenebb széllel folytatódott amiben azért kigurultam egy kétórás kanyarra, bár a visszaút a tisztásról mindennek nevezhető, csak élvezetesnek nem. Mondjuk én döntöttem így, nem hibáztathatom a szelet amiért nem tartott velem. Legalábbis ezen a napon, mert vasárnap egész pereputtyal érkezett pedig ennyi látogatót nem vártunk. Voltak keményebb versenyeink nem mondom, de így év elején, berozsdásodott tagokkal, amikor az ember még fordítva ül a hajóba és értetlenül nézegeti azt a temérdek kötelet amit ebbe az egy szál vitorlával bíró kis tollfosztóba beletömtek, akkor a nyáron töretlen sikert arató hatos közeli befújások is véleményesek. Na de, teszünk most az ilyen apróságokra mint rutin, hiszen egyetlen, nagyon fontos feladat vár rám mégpedig életben, de legalábbis a hajóban maradni. Már most lelövöm a poént, mindkettő sikerült és kicsit sarkítva a dolgot végül is minden simán ment a negyedik futamig amire mondjuk azt, hogy egy rossz oldalválasztással eltaktikáztam. A rossz oldal ez esetben a rajtvonaltól innen, valahol a rendezőhajó és a nádas között volt ahol elégedetten energiaszeletet majszoltam és az erős szélben zubogó vitorlától nem hallottam a kürtszót, csak egy mellettem elsuhanó spori szélbe vesző kiáltását hogy: Fiiiinnnn!!! Megindultam ugyan nagy erőkkel, de már csak egy perccel később, az utánunk következő kalózokkal rajtoltam el és csodálkozva néztem a távolt, hogy a többiek mennyit haladtak e nyúlfarknyi idő alatt. Egy pillanatig eltűnődtem a továbbiakat illetően, de a vadiúj vízhatlan felsőmben feszítve nem találtam kibúvót. Egyébként meg, ha másra nem hát gyakorlásnak jó lesz, gondoltam ehhez képest simán beértem szintidőn belül. A teljes képhez tartozik, hogy a zord körülmények alaposan megtizedelték a huszonhét fős mezőnyt így mostanra csak a kemény mag maradt -köztük én is : ) tehát a borítékolt utolsó helyért indultam csatába, főleg innen. Komoly terveim vannak erre a szezonra, épp ezért minden megszerezhető pont, minden begyűjthető méter és minden vízen/versenyen töltött perc sokat nyom a latban.
A pöttyök jelzik a pöfföket, néha csak pislogtunk
De amit idáig olvastatok az csupán a lefejtett kőpor és törmelék ami egy szobor készítésénél értéktelenül hullik a földre, mialatt feltárulkozik a mestermű. Az eddigi mondandóm mindössze a hűsítő forráshoz vezető vándorlásotok volt a tikkasztó mezőn, vagy akár egy étkezés mert ahogy Mikszáth írta egyik novellájában, az ebéd csak arra való, hogy legyen min átverekedni magunkat a hőn áhított kávéig. A kávé pedig ez esetben maga a megvilágosodás volt, azaz először mertem érzésből vitorlázni. Lövésem sincs honnan vettem a bátorságot, hogy nagy ívben tegyek a vitorla széljelző szálaira de megtettem. Nem állítom, hogy teljesen figyelmen kívül hagytam őket de nem akartam görcsösen az összeset előírás szerint beállítani és nem is bámultam kényszeresen. Az egyik szemem persze folyamatosan a "rendes" széljelzőmön volt, a vásznat faszányosan beállítottam, hogy a lehető legszebb formáját öltse, tisztességesen kiültem a hajót és azt vettem észre hogy még a második körben is együtt teperek a nagyokkal, legalábbis középmezőny szinten. Néha olyan sporttársakat is sikerült megszorongatnom akikkel eddig a versenyig csak a parton találkoztam, és igaz hogy beérni majd lehagyni valakit ebből a harcedzett társaságból, eztán a szerzett előnyt megtartani az másik kávéház, de marha jó volt a sűrűben csapatni, még ha ez több figyelmet és taktikát is kíván.
A finom szélnek köszönhetően a finn dingiben mindig volt annyi víz, hogy ne tapadjon cipőm így a máskor elegánsan kivitelezett fordulásaim eléggé nyomira sikerültek. Nincs mese, a mára funkcióját vesztő csúszásgátló lap mehet a kukába, emellett a néhány éve még nagy szám, tűzoltótömlőből maszekolt gurtnimat is keskenyebbre cserélem mert van abban valami nyugtalanító amikor nem tudom kiszabadítani a lábamat.
Egyébként amennyire élvezetes és felemelő volt ez a nap, pont annyira volt keserves és fájdalmas de ez délutánra már nem tudott érdekelni. A verseny alatt a lábizmaim végig lángoltak és ezernyi tűszúrástól sajogtak egyszerre, a vádlimat pedig eddig a napig ismeretlen fájdalom kínozta amivel kénytelen leszek megbarátkozni ha máskor is szeretnék a környéken egerészni. Ehhez jöttek még az állandó izomgörcsök és bónuszként a balesetes térdem ki is akadt. Ciki vagy nem, néha a kínzó ám célravezető kilógások alatt pár másodperc pihenésre vissza kellett ülnöm a deckre, ezen idővel nyilván változtatni kell, de a kitartásomnak köszönhetően tizenharmadik helyre behoztam a hajót. Csak lesz ebből valami.
Az már csak hab a tortán, hogy az egyébként is népes követőtáborom a szárnyaló tőzsdeindexet lepipálva eddig nem látott magaslatokba tört. Egyikük az építésben is aktívan résztvevő lelki trénerem, a másik pedig aki tavaly bevezetett a hátszelezés rejtelmeibe és ez az egyetlen helyzet, hogy ő követ engem. Ahogy kimegyünk a vízre ez fordítva van.

2018. április 3., kedd

Vízen a gépsárkány és egyéb apróságok, no meg a desszert

Akár egy ráérősen búcsúzkodó távoli rokon, aki a nálunk töltött nap után az indulás előtt lehajtott pohár bortól új erőre kapva még az előszobában minden lényegtelen részletre kiterjedően belekezd egy száz évvel ezelőtti sztoriba, amiről eszébe jut még két másik és nem restelli az udvaron, majd a kapuban folytatni az anekdotázást, pontosan így köszönt el tőlünk a tél. Már csak kínunkban nevetünk a számtalanszor, mindig más verzióban hallott történeteken, a magunkra kapott vékonyka kabát rég feladta a harcot az esti hideggel szemben és mialatt a fűtött szoba után vágyakozva lopva be-benézünk az ablakon, addig a mi nem eléggé távoli rokonunk csak ontja magából a szót akárcsak a márciusi égbolt a havat. Pedig mi már elengedtük, gondolatban számtalanszor elköszöntünk és nélküle terveztük a közeli de most már a távolabbi jövőt is, mindhiába. Ő marad. Talán mert olyan jól érzi magát, talán mert nem is siet sehova, de leginkább azért mert tudja, hosszú ideig nem lesz lehetősége meglátogatni minket. És ezt nem is bánjuk különösebben.
A fájdalmasnak nem nevezhető búcsú után hosszan kísérjük tekintetünkkel a távozó vendéget, de nem a meghatottságtól. Felemelő pillanat mikor látjuk befordulni a sarkon, és onnantól elhisszük hogy tavasz van és már nem csak a szívünkben. Tehát ideje a hó fogságából kiszabadítani a finn dingit, mert bármilyen viccesen is hangzik március második felében, szorít az idő. Alig több mint egy hét van az első versenyig amit ráadásul a mi egyesületünk rendez és még az igazolt távolmaradást se hagyják szó nélkül a sporttársak, hogy Edző Bát ne is említsem.
Akadt néhány munka a hajón, de még a sólyakocsin is. Mind mind apróságok, de kutyafuttában két napot sikerült eltöltenem velük. Elsőként a kocsi aluprofil vázát kellet lecsiszolnom az éleknél, ugyanis a decemberi szállításkor elvágta az egyik spaniferemet. Itthon, egy alapos átnézés után vettem észre, hogy a sólyakocsim éleinél szó szerint élek vannak és ez nem engedhető meg, kiváltképp egy olyan szezon kezdeténél amikor több hajószállítás is tervbe van véve. Nem elég, hogy elhagyom a hajót ami rosszabb esetben legallyaz valami húszmillás családi szükségterepjárót, de még az elszakadt spanifer helyett is újat kell vennem.
A hajón kicseréltem néhány kötelet, de ezek elenyésző dolgok a teljesítménynövelő fortélyaimhoz képest. Az egyik a svertszekrényre szerelt lyukacsos! táska, amit évek óta nézek irigykedve a többiek finnjében. Mostanáig úgy kötögettem oda az elemózsiás batyumat, hogy el ne kallódjon valahol a gépsárkány és a tó feneke között, de mától a fixen rögzített zippzáras tatyó új távlatokat nyit.
Lég és vízáteresztő, pont ahogy kell 
A másik - még az avatott szemek elől is rejtett- tuning egy optimistes hurka amit a dingi orrába szereltem be. Az én hajómban itt nincs légkaszni így egy be nem tervezett manőver után  könnyen orrnehézzé válhat  a hajó, ami sem a tapasztalataim alapján sem az álmoskönyvek szerint nem jelent jót. Egyelőre csak egyet tudtam vásárolni, de kezdetnek ez is megteszi. Mivel felfújt állapotában egyik nyíláson sem lehet begombolni ezért üresen beimádkoztam a helyére és ott fújtam fel kézi pumpával, leginkább a saját örömszerzést idéző mozdulatokkal. És ez is milyen fárasztó tud lenni. 
A hurka télen-nyáron jó
Innentől egy gyors fuvar Agárdra ahol a nagy rohanásban az árbócot meg a bumot nagyjából belehánytam a helyére, hiszen lesz még négy teljes nap a versenyig. Ami persze így volt, csak a négy napból egyet se tudtam szabaddá tenni szóval profi finnesként kezdem majd a versenyt. Azaz a nevezés lezárása előtt három perccel megérkezem a kikötőbe, összerakom a hajót, a pályára menet bemelegítek majd porig alázom a mezőnyt.
Ehhez képest el se indítottak minket. Igazából nem tudom teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy ez mennyire volt áldás vagy átok, mindenesetre az olykor foltokban kettesre erősödő szélben páran kimentünk egy szélfakasztó vitorlázásra, sajnos eredménytelenül. Az idei első lépésekhez, bénázásokhoz ezek a feltételek megfelelőek voltak viszont versenyzésre nem, ami azért zavart leginkább mert tudtam hogy a következő napom kuka. Egész pontosan a nyárikonyha, két zsák csemperagasztó és hét négyzetméter járólap várt otthon szeretettel és igaz, hogy ezt is lehetne halogatni de az egy nap csúszásból a húsvét miatt alsó hangon is három lesz az pedig nem fér bele. Egyébként is nálam a kikapcsolódás csak a szótárban előzi meg a munkát, de azért egy V betűt becsülettel bekarcolhattam az ez évi vitorlás jelenléti ívembe.
Akár egy jó séf én is a desszertet hagytam a végére amiről a népes olvasó- és még népesebb : ) követőtáborom nagy része már nyilván értesült, azaz a szívemnek oly kedves blogomat szárnyai alá vette a Porthole.hu online vitorlás magazin. És nem is akárhonnan, a vezércikktől jobbra, kicsit lentebb köszön rátok a vitorlásom a kertből, immáron egy hete. Most mondhatnám, hogy micsoda megtiszteltetés, hogy egy magamfajta önjelölt firkász érdemesnek találtatott és emellett mekkora bizalmat kaptam a laptól, de az van hogy ezzel korántsem fejezném ki se a hálámat, se az önfeledt örömömet afelett amit ez a lehetőség adott. De talán nem is kell mindig erőlködnünk amikor vannak olyan szavaink mint a köszönöm.