2022. augusztus 14., vasárnap

Szünet a dingiben és ilyen egy szerethető Kékszalag

A tavalyi szezon persze nem ért véget az EB-vel, két Balatoni verseny várt még ránk így a hajókat vissza se hoztuk az Agárdi bázisra. Tihanyból Fűzfőre kerültek ahol a két napos versenyből a szombat produkált értékelhető szelet, sőt az értékelhetőnél is értékelhetőbbet erős ötös formájában. Már a pályára kijutás se volt egyszerű, mindig nyavajgok amikor verseny után kreuzban kell visszamenni a kikötőbe. Itt most kifelé menet kreuzoltunk, komolyan mondom elfáradtam mire kiértem ráadásul a rajtot is lekéstem de pár másodperccel a következő osztály /kalóz/ előtt még elrajtoltam így érvényes volt a futamom. 

Ennek mi értelme volt, kérdezhetnétek szóval ezt megelőzendő elárulom. Az egyik, hogy abban a marha hidegben nem fűlött a fogam a hajóban fagyoskodáshoz közel egy órán kerszetül mire indul a második futam. A gyakorolás is rám fért hiszen a Balatoni hullámokon a hajóvezetés sajátos technikát kíván emelett matematikai szempontok is vezéreltek. Ugyan nem egy nagy dicsőség utolsóként beérni de a végelszámolásnál minden egyes pont jól jöhet, magyarul: a versenyt teljesítő utolsó helyezett több pontot kap mint aki valamiért el sem rajtol és úgy lesz utolsó, bár mint utóbb kiderült semmit se értem vele. Tehát együtt mentem a kalózokkal amiről itt és most lebeszélnék mindenkit. No nem a társaság miatt -remek barátaim nem mulasztották el a viccelődést a verseny után- hanem a finnhez képest hatalmasnak tűnő hajók sebességét-fordulását tök nehéz volt kiszámítani egy találkozásnál. Félelmetes volt közöttük menni. Hátszélben azok a rohadt nagy hullámok úgy toltak minket mintha fizettünk volna érte és bármerre néztem, mindenütt azok a rémisztő kalózok. Mindegy, túléltem a huszonegyedik helyen és a gyakorlás meghozta gyümölcsét mert a második futamban -ahol ugye időben indultam- mentem egy tizenötödiket. Utána meg egy tizennyolcat ami szintén nem rossz. 

Örök kérdés a távoli versenyeknél a szállás amiről a vendéglátóink itt is gondoskodtak bár nem mehetünk el szó nélkül az elszabadult Balatoni árak mellett. Jó hogy egyesület, meg kedvezmény a versenyzőknek na de kétezer forintot egyetlen éjszakáért közvetlen vízparton? Mit tehettem volna, kifizettem. 


Szállás extrával. Az a fehér a hűtőszekrény, felár nélkül


A másnapi szélcsendben kiderült, a versenyünk szombaton véget is ért. A következő egy hónap múlva esedékes szintén a Balcsin és bármennyire is kedvelnek minket a legtöbb kikötőben, annyira azért nem hogy hetekig kerülgessék a hajóinkat. Más választás nem lévén visszacuccoltunk Agárdra, az akkor kevés lehetőségeket tartogató Velencei-tóhoz. 


Van aki nem állta meg szó nélkül:
 "Köszönjük" felirat a betondarabon

Ahogy látjátok a kikötő ezen része teljesen használhatatlan, részben ezért kellett az Agárdi évadzáró versenyt Tihanyban megtartani. A másik sólyához ahol valamivel mélyebb a víz Bajusz barátunk épített egy lépcsőt, hogy ilyen szar körülmények között is tudjunk vitorlázni. Itt a lépcsőn állva lehet felhúzni a vásznat illetve nem a mólóról -méteres magasságból- kell beleugrani a hajóba bár ahogy látszik, a vízszint minden számítást alulmúlt. Nem is kísérleteztem, a lépcsős sztori helyett a sólyán begyalogoltam a térdig érő tóba és ott szereltem fel a gépsárkányt.


Az említett lépcső. Igazából nem is emlékszem, hogy a
háttérben lévő hajó elmozdult-e onnan a tavaly.

Szóval ha a körülmények nem is voltak kedvezőek de az időjárás engedett még néhány kört az október végi versenyig, ami ugye hagyományosan Agárdi, a mi egyesületünk versenye. Ez a már ismert okok miatt átkerült Tihanyba de hoz néha az élet olyat, hogy nem kell erőltetni a versenyzést. 
Egy nagyon közeli barátom mondott búcsút hirtelenül és nem ő volt az egyetlen a tavalyi évben de ő zárta ezt a hosszú sort és a múlandóság teljesen maga alá gyűrt. Már nem az a kisgyerek vagyok aki ismeretlen idősek temetésére jár a szülei kíséreteként hanem közelítem az említett korosztályt és az én ismerőseimet, rokonaimat temetjük a végét pedig mindannyian tudjuk jól. Életünk akár egy torpedójáték ahol sorra találják el a körülöttünk lévőket, mi pedig végignézzük ahogy lassacskán vagy hirtelen itt hagynak minket. Egész úton, otthontól a kikötőig ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben és csak az amúgy sem népes olvasótábor elvesztésétől tartva nem megyek bele jobban a részletekbe. Ebben a derűs hangulatban érkeztem Tihanyba ahol alapból ötös szél fogadott amit az elengedhetlen ráfújások tettek igazán széppé. Kiküzdöttem magam a pályára, el is rajtoltam és ahogy visszafelé hátszélben néztem az előttem boruló hajókat azt mondtam elég, köszönöm szépen én ebből nem kérek. Mindezt egy olyan versenyen amit normál esetben ha nem is röhörészve de azért végigcsinál az ember. Normál esetben amikor nem aggódsz a szeretteid miatt, nem fáj az eltemetett családtagjaid, barátaid hiánya nem érzed azt az űrt amit csak egy anya hagyhat maga után. Amikor drámaként élsz meg egy bénán befűzött kötelet, egy elázott szendvicset vagy a parton felejtett ásványvízet pedig te is tudod hogy egyik sem az. 

Szélcsenddel indult a másnap ami nem javított az amúgy se fényes kedélyállapotomon, szerettem volna egy jó versenyzéssel/vitorlázással elbúcsúzni a szezontól hiszen innen már csak haza vezet az út és láss csodát, az égiek meghallgattak, küldtek egy futamra való szelet amiben mentem egy valamilyet ott a sor vége felé de nem lettem utolsó és tisztességes vitorlázással búcsúztattam a 2021-et beszariság helyett.

Az idei év nekünk március végén indult de május volt az első alkalom amikor versenybe tudtam szállni és az a szomrú helyzet, hogy ebben az évben eddig az egyetlen is. A hagyományos tavaszi tókerülőn indultam és az üzemanyag mellett volt sajnos kapkodás is és a bumkihúzóról teljesen megfeledkeztem. Az erős szél miatt nem aggasztott annyira -mit mondhatnék mást- de négyes szélben is akad olyan része a tónak ahol enélkül elássa magát az ember. Készítettem egy tracket (erre persze volt idő) amin látszik a csodás tíz csomós csúcssebességem: Hasítottam, na. 

Mintha egyetlen nádsziget
 se lenne a tavon.

A széllel nem volt bajunk egy keskeny átjáróig amerre egyébként soha nem járok ezt a versenyt leszámítva, de az a gyümölcsfás szigetecske örökre emlékezetes marad mert ott minden évben lehagynak. Legyengült a szél, nem halogathattam tovább, be kellett akasztanom a gumikötelet ami menet közben olyan jól sikerült, hogy adtam magamnak egy 360-at /tettem egy teljes fordulatot a hajóval/ ezalatt páran elcsorogtak mellettem két finnt is beleértve. Könnyű lenne a begyűjtött hátrányt erre a malőrre fogni de az az igazság, ha jobb vitorlázó lennék náluk akkor beértem volna őket ehelyett minden erőfeszítésem ellenére csak néztem ahogy nő köztünk a távolság, és nem az én javamra. Még mindig van mit tanulni. 

Ilyen szelünk volt.
Hamar körbeértünk.

A kikötői munkák szerencsére nem maradtak abba a télen, már most látszik milyen pöpec lesz amikor elkészül és ha egy napon végre normális vízmennyiség lesz a tóban még használni is tudjuk. 


Hétvégi pihenőn a cölöpverőgép, a vízszint leginkább
az evezősöknek kedvez.


Pár hónapra elhittük amit nem lehetett addig is edzések, boldog vitorlázások színesítették a szürke hétköznapokat, a tóba is visszatért az élet szó szerint és átvitt értelemben is, bár sajnos csak átmenetileg. A hajók kivétele nehezítette egyedül az életünket, ezen a sólyán három ember jelenlétét igényli a manőver és a másikon is jól jön a segítség annak ellenére, hogy Bajusz barátunk a lépcső mellé egy csörlőt is hebregált. Mit mondjak, működik, kihúztam vele a gépsárkányt tök egyedül de ahogy álltam az ördögi szerkezet taposóján nem tudtam elhessegetni a gondolatot, ha itt valami szakad vagy törik az fájni fog. 



A TÜV tanúsítvány még folyamatban, de működik

Aztán a nyár beköszöntével a vízszint drasztikusan csökkenni kezdett, olyannyira hogy egyik alkalommal vitorlázás helyett úsztam egyet hogy mégse menjek hiába amiből aztán az lett, hogy átsétáltam a tóban a Cserepes-szigetig. Erre azért nehéz bármit is mondani. 

Tavaly említettem nektek a meghívásomat az idei Kékszalagra egy pazar cirkálóra ami idénre sajnos elmaradt, így ha nem is pánikszerűen de nekiálltam hajót keresni. A nagy verseny előtt rendre megszaporodnak az ilyen jellegű hirdetések de kivétel nélkül legénység oldalról. Nehéz is hajót találni a túljelentkezés miatt, meg ugye minden kormányos szeretne a saját embereivel nekivágni az akár két naposra nyúlható versenynek amit ha valaki, akkor én meg tudok érteni. Nem egy nagy sztori inkább csak jópofa emlék amikor az egyik hajóra amin én is szolgáltam felajánlotta valaki a részvételét és a kormányos az emberhiány ellenére nem élt a lehetőséggel. Hát ezt is el lehet érni valahogy: nem azért hívnak egy versenyre mert ismernek, hanem pont azért nem hívnak. 
De várjunk csak... lehet, hogy az én meghívásomat is ezért mondták vissza? Ááá biztosan nem... 
Na mindegy, szóval szembejött ez a hirdetés, ráadásul Nautic 370-re ami elit kategóriának számít ebben az amúgy is elegáns sportban és mivel minden hajóra jut néhány nagy név, bekerülni csak úgy az utcáról szinte lehetetlen. Én is csak a szerencsémnek és az épp a verseny idején zajló cserkésztábornak köszönhettem a szerződésemet, ami bizony határozott időre szólt. Így ismertem meg Lacit a tulajt. 
Köztudott, hogy saját hajót akkor érdemes venni ha az ember elegendő időt képes eltölteni a hajón, az évi két-három hétre kár ekkora nyűgöt a nyakunkba venni, szóval Laci életében is elérkezett ez a pillanat, a típusválasztásban pedig egy gyengeszeles nap erősítette meg mikor is a vánszorgó bérelt hajóból nézte az elegánsan úszó Naut. Hajó megvéve, kikötőhely a Nyugati medencében kiválasztva és a történetünk itt véget is érne, de a hajóosztály tagjai máshogy gondolták. Egyértelmű volt, hogy a Fenyvesen állomásozó hajó tulaját nem fogják rávenni a Füred környéki versenyekre, szóval valaki ismert valakit aki szólt valakinek akinek a kikötőjében épp árválkodott egy pont ekkora hely. Így került a hajó Alsóörsre, Laci pedig a versenyzésbe annak ellenére hogy mindössze vitorlázni szeretett volna egy saját hajóval. 
Brainstorm névre hallgat az osztály első építésű hazai hajója ami a szabályok szerint etalonnak számít, azaz a további 370-esek egyike sem lehet könnyebb nála. Elég jól eltalált gépről beszélünk, olyan számomra teljesen létidegen komfortfokozattal mint hűtőszekrény meg wc azon meg egyenesen felröhögtem amikor a pólómat megszokásból ülve, előregörnyedve cseréltem át. Ja kérem, itt állómagasság van. A tervező, Andrej Justin munkáját dícséri hogy mindezek ellenére megy mint a leszakadt löszfal ráadásul a gyenge szél se okoz neki gondot. Egyetlen természetes ellensége a Balatoni hínár ami előszeretettel akad fent a tőkesúlyon. A rajt előtt nekem is le kellett merülnöm egy kontrollra ami nem egy népünnepély de muszáj megcsinálni mert olyan szinten fogja vissza a hajót, hogy az számokban mérhető.

Apró finom részlet. Nem tudom, hogy gyári
vagy utólag került fel de nagyon állat


A Kékszalagra szerda délután verődött össze a legénység, átvettük az alapvető manővereket, mi hol van, ki mit fog csinálni. Ezen felül egy esti edzés is szerepelt a listán de annyit szívtunk az egyik vitorla felhúzókötelével, hogy erre nem került sor. A lényeg, hogy a kötél megcsavarodott emiatt az utolsó fél méteren elakadt szóval más lehetőség híján a tulaj felhúztuk az árbócra /persze nem a vitorlázás hőskorából ismert módon/ és ő fent mi meg lent csavargattuk addig amíg ránk nem szállt az est, de probléma megoldva. 

Nincs mese, rá kell nagyítani. Az ott fent Laci

A versenyre nem annyira jellemző intenzív szélre ébredtünk csütörtökön és több mint ötszáz hajó legénysége imádkozott, hogy a két hete szüntelenül fújó szél kitartson legalább szombatig. 


Ezt a rajtszámot kapta a tollfosztó. A nevét ne keressétek,
egyelőre szerkesztés alatt áll az új betűtípussal

A hínárosodás miatt a déli partról rajtoltunk és rendesen el is léptünk a mezőnytől a hátszélben. 

Ez volt a sebességünk raumban, csomóban természetesen

Képek amik nélkül nics Kékszalag rovatunk következik. Mit tehet az ember a vordecken ha már ott az a szép nagy vászon? Lefotózza természetesen és amint teheti megosztja ismerőseivel. 


197m2-nyi húzóerő


Boldogságban úszva jutottunk el Keneséig ahol a lassacskán elfogyó szélben megálltunk, a mezőny annak rendje és módja szerint feljött ránk és a gyengécske légmozgás nem jutott át a több ezer négyzetméternyi vászon takarásán. Buktunk vagy másfél órát de mint egy igazságos mesében idővel itt is minden jóra fordult és repesztettünk Siófokra. 


Fogalmam nincs mi ez a hajó de szemben a Siófoki bólya
 végre nem naplementében, balra a nézők hajói

Magával ragadó élmény volt a déli forróságban elhagyni Siófokot. Olyannyira, hogy hátra se néztem annyit gyönyörködtem benne kényszerűségből az emlúlt években. A csoda folytatódott Keszthelyig amit világosban, ráadásul a rajt napján pillanthattunk meg és sajnos véget is ért egy marha nagy lavór formájában. Aki szerencsésen le tudta vadászni a szélcsíkokat vagy éppen benne volt egyben az órákat nyert a versenyen, mi sajnos nem.
Jöjjön is az elmaradhatatlan naplemetés kép ami a giccs kategória klasszikusává nőtte ki magát az évek során: naplemente, Balaton, vitorláshajó. 

Itt már visszafelé jövünk állunk ezzel együtt el kell tenni 
emlékbe, ilyen Keszthely világosban

Ez mondjuk mindig benne van a pakliban az életben se minden rózsaszín. Ez volt a fél kilences állapot. A telefon memóriája szerint fél tizenkettőkor még Balatonmáriafürdőn voltunk és elárulom nem azért mert olyan jól éreztük ott magunkat. Innentől már elég egyenletesen kaptuk a szelet ami még nem a beígért vihar előszele volt, csak úgy simán a szél de érdekes módon visszafelé is negyedszélben jöttünk. 

Jól elkapott pillanat, gyorsabban a szélnél


Kettő körül lemerültek az elemek, lerogytam a kabinban de mint minden versenyen a haladás megkívánja az aktivitást. Vezényszavak, folyamatos csörlőzés, léptek dobogása színesítette az éjszakát. "Ja Pelikán, az élet nem habostorta." 
Rövidke pihenő után az ígért viharos szélben és olyan pánikhelyzetben találtam magam amire ritkán van példa. Éppen 18 csomóban reff kettőre állítottuk a grószt mikor azt látom, hogy a bumot az árbóchoz rögzítő csavar nincs a helyén, olyannyira hogy talán egy centi tarthatta az egész hóbelevancot. Fényképezni se mertem ami azért nálam nagy szó, fock be és Lacival próbáljuk visszatolni, hiábavalón ugyanis a vitorlára ható erők miatt el van fordulva a bum pont annyira, hogy ne sikerüljön. Van az a pillanat egy vitorlásversenyen amikor a szél ellenünk dolgozik dobálva a hajót jobbra-balra. Grószt le és mindenki tudja, a motor most sokat segíthetne a hajó pozícionálásában de azt is, hogy ez mivel jár. Arra meg egyikünk se vágyott, marad a nyers erő meg a remény, hogy nem ver valakit nyakon ez az egész. Laci csavarhúzóval feszíti a helyére én meg kalapács híján villáskulccsal ütöm a csavart míg végre valahára megindul majd helyére kerül. Közben a mögöttünk levő 370-esekből kettő is elmegy mellettünk basszus, de ennél sokkal nagyobb baj is lehetne és, nem egy elszakadt vitorlára gondolok.  


Ez már a feljavított változat, épp keressük az anyát

Értelmet nyer a pár órája a fedélzeten talált anyacsavar aminek senki nem találta a helyét. Ehhez képest a Kenesei vitorlaszakadásunk semmi, ennél több szót nem is érdemes vesztegetni rá. Innen sima ügy a szorosig, ott is átjutottunk egész jól de a befutó... megölte a bulit. 

Még javában a szoros előtt, a hajó itt bőven kész (és lassan mi is)


A szorostól talán ha másfél óra alatt értünk oda, szélben. Szélben amihez képest a legcifrább "trükkös Agárdi" is csak egy vattacukrot falatozó, pereccel galambot etető romantikus andalgó vasárnapi séta a ligetben. Olyan negatívokat mentünk hogy besírsz de vagy a Hajógyári öböl felé tudtunk menni vagy Siófok felé és egyszer-egyszer ajándékként pár métert a befutóra is. 7:45 beértünk. Nem hülyéskedek de ha a szoros után nem fordultunk vagy hetvenet akkor egyet se. Esküszöm szélcsíkról-szélcsíkra mentünk és Füred előtt még mindig elérhetetlennek tűnt a befutóra félretett "győzelmi" mangós Monsterem. Egyetlen porcikám se kívánta már az egész versenyt és igaz, hogy fizikailag közeledtünk a célhoz de a hajóról ez alig-alig érződött. Fájt az oldalam mert párszor odavertem a hajóhoz és ő volt a keményebb, a zselatinos térdvédő szorította a lábam, valahol a kezem is elvágtam de esküszöm nem emlékszem mikor, mivel de mi csak fordultunk, fordultunk, fordultunk. Mintha egy a hetedik évadánál járó Netflix sorozatot néznék ahol még mindig nem derült fény a gyilkos kilétére de csak nyugi, majd a következő forduló után. 
Látjuk a befutót és az előttünk lévő cirkáló még épp elkapott valami szelet amivel elhúzott de a mögöttünk lévők ugyanúgy szívnak mint mi. Szépen sorban jönnek át a szoroson, hirtelen feltűnik vagy ötven hajó de szerencsére nem tudnak feljönni ránk. Ugyanabban a sorban igyekszünk a pénztárhoz de mi előrébb vagyunk. És egyszer csak ott vagyunk, megcsináltuk. Nem biztos hogy ez volt a legnehezebb része a versenynek de talán a fáradtság és a soha el nem érhető cél miatt mindnyájan ezt éreztük annak de túl vagyunk rajta és innen a kanapéról a feledés jótékony homályába kerülnek a kevésbé szép emlékek. Marad a páratlan élmény, az összekovácsolódott csapat, a fáradt hajnali beszélgetések és a gyönyőrű látvány mert nem valószínű, hogy csak egy naplementéért-felkeltéért vagy a teliholdért bármikor kimennénk vitorlázni. 
Ötszáz feletti indulóból a hetvenötödik helyet csípük meg ami a vitorlaszakadást meg a bumcsavar kiesését figyelembe véve szerintem nagyon jónak számít. A kapitány persze elégedetlen ami érthető, én se szoktam az lenni a dingiben. A dingiben ami idén sajnos vesztésre áll a munkával vívott meccsen de ez csak részeredmény, csak egyetlen év amit levált egy másik remélhetőleg több lehetőséggel és új távlatokkal. A hozzászólásokra csak itt tudok reagálni, köszönöm szépen. Thank you for your's encourage comments, it's very warmheart so you read my blog far from Hungary. 


2021. november 20., szombat

Dingivel az EB-re

A jó születésnap titka: alacsony elvárások, mondta Phil Dunphy és elégedettséget sugárzó arccal belemosolygott a kamerába. 

Egy héttel a Magyar Bajnokság előtt leszállítottam a hajót a Koloskába, egyrészt akkor hoztam el a szervízből másrészt meg voltam róla győződve, hogy a nagy verseny előtt edzek a helyszínen de legrosszabb esetben csak úgy örömvitorlázom egy jót a Balcsin. Nem mondom meg mi lett belőle úgyis kitaláljátok, az a hét nap elhussant a következő kép pedig amikor csütörtök reggel állok a hajómnál, próbálom megfejteni, hogy melyik kötelet hol kell elvezetni és egyébként meg mire való. Nyomorultul éreztem magam a másfél óra múlva kezdődő bajnokság előtt -tegyük hozzá nem alaptalanul- de aztán megtaláltam a helyüket, bekötöttem, az egyiket persze rosszul ami csak az első futamban derült ki szóval kint is várt rám egy szerelés. Meg még egy. 

Ahogy láttátok idén nem tettem oda magam dingiben. Volt pár edzés aminek a gyümölcsét ezen a reggelen még nem éreztem, meg a nyugger verseny aminek az erdményét inkább ne feszegessük. Az alacsony vízszintben lehetett ugyan kishajózni Agárdon de a klubéletet teljesen hazavágta, ehhez jöttek a nagyhajós versenyek úgyhogy igazából most, ebben a pár napban ismerkedtem meg a hajómmal. Erős négyes szélben poroltunk ki a Balaton közepére, íratlan szabály hogy az északi oldalon a partközelben nem a legszerencsésebb a pályaállítás a csapkolódó szél miatt. Sajnos ez most az egész tóra kiterjedt így nem úsztuk meg halasztások nélkül de két futamot sikerült összehozni. A magam részéről elég keservesen ment és nem az említett kötélszerelés miatt. Olyan bénán mentek a fordulások hogy majdnem elsírtam magam és senkit se hibáztathatok, ilyen ez a finn dingi. 


Ez így felejtős.
Ugyanitt kiülőpárna jól megvigyázva eladó


Említettem a szervízt, szerencsére semmi komoly csak a kiülőpárnámat cseréltem le mert nem tetszett meg ahogy látjátok ez a sima (nem rozsdamentes) festett szem amiben fut a kötél, ez nem a jövő. A hajót a pontos méret miatt kellett odavinnem, igazából rászabták az úgynevezett kiülőpárna-emelőt amire természetesen nem fogok semmilyen párnát tenni. 


Bitangul néz ki és olyan mint egy vérbeli finnes:
 kemény de azért elviselhető


Amellett, hogy ez a karbon cucc rohadt jól néz ki és elismerően mérik végig a sporttársak van más előnye is ami az én számból hiteltelennek hangzana ezért álljanak itt Pata mester szavai.  "10mm-rel kijjebb ülhetsz, kijjebb tolhatod a súlypontodat (a szabályok szerint ennyivel lehet, a kiülőpárna emelő szélesebb mint a hajó) Ez aranyat ér, mert azon az erőkaron ahol mi gurtnizunk ott 1cm az kb 1% nyomaték növekedést okozhat. És ha a kiülőnyomaték 1%-kal több, akkor a vitorlán is 1%-kal több erőt lehet hasznosítani elvileg." Nna szóval ezért. A plusz egy százalék nyomaték helyett leginkább azt éreztem, hogy eddig forduláskor rá tudtam tenni a kormányhosszabbítót az egykori textilpárnára és rá tudtam ülni, ezen meg csúszik mint a barom. És ha ez a csúszás nem lenne elég a hajóban a trepnin lévő csúszásgátló szivacs vagy mi mostanra végképp megadta magát akár az előző gépsárkányon, úgy látszik olyan korú hajókhoz jutok csak hozzá amin kezdenek haldokolni a dolgok. Szóval az első futam szívás a köbön de inkább küzdelem az életben maradásért két borulásközeli szituval. 

Minden magára adó finnes rendberakja a hajót leponyvázás előtt. Ide tartozik a kötelek kiszedése a klemmekből, víztelenítés, vitorla kiszedése és a tárolóban elrakása valamint a kormányhosszabbító levétele a kormányrúdról. 

Ha azon agyalsz bent hagyd-e vitorlát?
Egy átlagos nyári napon mértem a leponyvázott hajóban


Ez a legnagyobb szívás ugyanis alig tudom lefeszegetni a műanyag zárófedelet szóval fogalmam sincs hogy jött szét az első futamban, legyen elég annyi hogy a kezemben maradt a kormányhosszabbító, begyűjtöttem száz liter vizet a tóból de legalább megúsztam a borulást. Utolsó hely, van honnan feljönni és sikerül is amikor halzolásnál az erős szél miatt elkelt volna egy harmadik kéz az alba kiakasztására. Nem volt. Most ránézésre százötven liter víz, a verseny meg szinte el se kezdődött. És már beneveztem az EB-re... 

Mindenhol ragad valami az emberre ha hagyja, a nagyhajós versenyek tanulsága számomra a mára közhelynek számító nem adom fel üzenet volt így bármennyire is szarnak és nem idevalónak éreztem magam úgy döntöttem, hogy végigcsinálom ha beledöglök is. Ez a vízmennyiség érezhetően több volt, nagyon nehezen akart eltűnni a hajóból meg nem is akartam kínozni a gépsárkányt, se a test, se az árbóc, se a vitorla nem ekkora súlyra készült, inkább nyugisabb tempóban kivártam hogy dolgozzanak a ventilek. Utolsó hely, küzdök mint malac a jégen és csak beérem az előttem levőt, valami csoda folytán le is hagyom. Köszönet az apró szívességekért, akkor innen kéne elkezdeni építkezni. A következő futam előtt annyi dőm volt hogy megpatkoljam a veretet. Érdekes, hogy azóta se esett szét pedig eredeti állapotában használom.  


A kis darab kötél ami soha nem hiányozhat a hajóból.
Igen, fel van tekerve a vitorla, ezt már a parton fotóztam 

Aztán halasztás, korai rajt, majd a kettő kombinációja mikoris a rendezőség átvitte a versenyt a déli partra. Komolyan mondom beszarás volt. Legálisan egy ilyen nokedli hajóval Füredről átmenni majdnem Zamárdiig... Gondolhatjátok, hogy nem volt rossz szelünk. Csak ültem a hajóban, élveztem a tétnélküli csapatos vitorlázást és komolyan mondom már ezért érdemes volt eljönni. Egy futam összejött a déli parton is mielőtt a szél máshová nem kényszerített minket. Nézzük csak, hol nem jártunk még? Tihanyban! Elvitték az egész mezőnyt Tihany alá ahol sajnos mégsem voltak olyan jók a körülmények így visszamentünk Füredre. Rendszeres olvasóim tudják mennyire szeretek Agárdon ötös-hatos szélben a kikötőben halzolni, na a versenyről negyedszélben visszamenni a kikötőbe nagyjából ugyanekkora örömforrás. Kérdezhetnéd, hogy mi van abban de ha azt mondom kilenctől ötig kint voltunk, mindenki vitte a hajóját, nem volt kinek átadni a kormányt, nem volt szuszóka a kabinban, meleg tea a reggeli hidegben vagy hűtött rozé a délutáni hőségben hanem azt számolod hány energiaszelet van még a kistáskában meg nahát, a másfeles szentkirályi is el tud fogyni akkor másképp látod. Ezzel együtt a legcsodásabb nap volt, illetve mint vasárnap kiderült az egyik legcsodásabb. 

A harcos csütörtököt békés péntek követte és vessetek meg érte, egy cseppet se sajnáltam. Apranaxszal feküdtem azzal keltem mégis mindenem fájt, jólesett a parti levegő meg a hajón is volt mit csinálni. Először is azt a csodaszép fóliát kapartam le amit a klemmekhez ragasztott valamelyik előző tulaj. Gondolom a régi furatokat volt hivatott eltakarni de nekem még az is jobban tetszik mint a hajóra össze-vissza ragasztgatott katyvaszok. 


Már ezt se kell nézegetni

Másik probléma ami nem csak esztétikai a nagy mennyiségű víz a hajóban. Nem amikor megmerítem hanem egyébként. Ez erős szélben nem akkora dráma mert a ventil kiszívja de gyengében komolyan félek tőle, hogy elsüllyed a hajó. Első körben a ventilre gyanakodtam, oda is hívtam pár gyanútlan finnest hajót emelgetni-forgatni ha már úgysincs jobb dolguk, de a ventil jónak tűnt le is izé, szúrtak hogy ne legyek ilyen hülye, öntsem fel vízzel és nézzek be alá mert a svertcsavarnál is folyhat, azt meg így ránézésre nem lehet megállapítani. 


Nem tudom mennyire látszik, a kép közepe táján
 felfedezhetitek a szivárgás jeleit


Így viszont igen. Ömlik a víz a svertcsavarnál, ez adódhat a csavar túlhúzásából amivel a kerékcsavarokon nevelkedett ezermesterek megroppantják a svertkasznit vagy a megfáradt tömítésből. Nagyon gyorsan ki kéne találni valamit mert erős szélben amikor becsap a víz csúszkálok a padlón és esek-kelek a hajóban/hajóval, gyenge szélben meg vagy elsüllyedek vagy egyfolytában szivacsolok de anélkül is elég szarul vezetem a hajót, jobb lenne csak egyvalamivel foglalkozni. Ráadásul jövő héten Masters Európa Bajnokság, nem lehet szarozni be kell áldozni a szombat reggelt egy vásárlásért. 


Zsír kapucnis pulcsi az ereklyék közé



Segítek: Finn OB 2021
Bevizsgált vitorla, indulhatok vele a versenyen


Kilenckor nyitnak a boltok Veszprémben, ha minden gromek akkor a vásárlással csak az első futamot bukom el de legalább kezemben lesz az összes cucc a helyreállításhoz. Ezen felbuzdulva vettem szélvédőjavítót a festékesnél meg csúszásgátló lapokat a gördeszkás boltban. Poroltam vissza a kikötőbe de kár volt izgulni, egész nap nem volt versenyzésre alkalmas szél, nem maradtam le semmiről sőt buherálhattam a hajót orrvérzésig. A szélvédőragasztót egyik spori ajánlotta mint kevésbé esztétikus de sürgősségi ellátásra szoruló hajónál a leghatékonyabb beavatkozást. Körbekentem a svertcsavart ezzel marha sokat javult a helyzet. Nem végleges megoldás de itt és most ez a legtöbb amit tehetek. 


Nem szép de azt a festést nincs ami alulmúlja

A szélvédőragasztót érdemes gumikesztyűben felkenni ha nem akartok úgy járni mint én, kunyerált higítóval se tudtam leszedni rendesen de az idő sok mindenre megoldás, pár nap múlva már helyenként a bőröm is látszott. Másik létfontosságú buhera a padló csúszásmentesítése. Öt nagyméretű öntapadós lapot vettem a gördeszkás boltban, kimértem majd kirajzoltam a helyüket és simán csak felragasztottam. Sok ész nem kellett hozzá az viszont egy hét használat után látszik, hogy magán a "szivacson" nem érzi jól magát a cucc, amíg a műanyagon tíz körömmel kapaszkodik, itt már válik le a sarka pedig lekerekítettem ragasztás előtt. 



Érdemes vigyázni vele: durva akár a reszelő


Ez is megvan mégsincs este, szokták mondani és amikor a szivárgást néztem feltűnt milyen szutykos a hajóm alja. A ráragadt kosz mellett apró karcolások csúfították a látványt nem beszélve arról, hogy áramlástanilag egyik se üdvös egy versenyhajó azon részén ahol a vízzel találkozik. Igazi jollés polírpapír nélkül még a teszkóba se indul el nemhogy versenyre így mondanom se kell mivel töltöttem a nap hátralévő részét. 
Akkor számoljunk egy kicsit. Szombat késő délután van, volt két futam az első napon utána két nap szélcsendben szereltem a hajómat. A bajnokság érvényességéhez öt futamra van szükség ami elméletben megoldható hiszen ott van a vasárnap és tartalék napnak a hétfő ha minden kötél szakad. Viszont kedd este Tihanyban van a Masters EB megnyitója amire szinte az egész mezőny hivatalos, át kell vinni a hajókat és valamikor haza is kéne ugrania a többségnek ha másért nem például tiszta ruháért. A kecske-káposzta elvet követve a rendezőség vasárnap reggel nyolcra! tűzte ki az első futam rajtját amire túlzás nélkül mondhatjuk, hogy korán volt. 


Gyönyörű napkelte de bármikor meglátom
ezt a képet álmos leszek


A hajók átszállítására a következő terv született: reggel hétkor! vízretesszük a gépsárkányokat, a sólyakocsit, ponyvát egyéb kegytárgyakat felrakjuk Stefi barátunk Megalodonnak nevezett óriási utánfutójára amin átviszik őket Tihanyba ahova mi is átvitorlázunk a verseny után a jó kis finnjeinkkel. Minden a terv szerint alakult kivéve amikor sólyázáskor beestem a tóba még civil ruhában de ugye erre mondják, hogy vizes sport meg aki elmegy örömlánynak az ne csodálkozzon ha izé, mindegy tudjátok. 
Így volt vasárnap korai rajtunk, ha nem is a szó versenyrendezői értelmezésében. Négy futam jött a kettőhöz, ami tök igazságos hiszen így a legrosszabbat kiejthetjük bár a negyedik végén a legyengülő széllel épp csak becsorogtunk a célba. Akkor most irány Tihany, végig hátszélben kicsit bele-belebóbiskolva az útba ezen a hosszúra sikerült napon. Sorbanállás a sólyánál, hajók elpakolása majd busszal vissza Füredre, átöltözés, díjak, taps, gratuláció a győzteseknek. 
Két cél vezérelt amikor eljöttem a versenyre: tisztességesen végigcsinálni és összeszedni magam az EB-re.  Meg is látszott a gyakorlás hiánya hiába új hajó, spéci árbóc, jó vitorla ezek maguktól nem fognak menni, tudtam, viszont a versenyhelyzet meg a hátsó sor mindig előhoz belőlem dolgokat. Az egyik kora nyári edzésen a fordulás utáni fordított kezes hajóvezetést (nem ülök rá a kormányhosszabbítóra hanem ideiglenesen azzal a kézzel kormányzok tovább ami ilyenkor a hátam mögé kerül) tanította Pallus, ami elég kacifántos és nem akaródzott megtanulnom most viszont -mivel a karbon hosszabbító elcsúszik a karbon padon- más választás nem lévén kénytelen voltam elsajátítani ha egyáltalán versenyben akartam maradni. Ez és ehhez hasonló dolgok törtek elő nyomás alatt valahonnan az agytekervények útvesztőjéből és lettem az ötvenhetedik a hatvannégy indulóból ami messze felülmúlta az elvárásaimat. Igen, ha ott ez és ez történik akkor biztos előrébb végzek mondhatnám de meg kell tanulni hajót vezetni, a kifogások keresése, az adott verseny sikertelenségének megmagyarázása a legszánalmasabb emberi magatartás. 
Két otthon töltött nap után ismét a Balatonnál találtam magam, a Finn Masters Európa Bajnokságon. Én. Alig akartam elhinni. Pár éve még álmodni se mertem arról, hogy valaha részt veszek egy EB-n most meg itt vagyok és nem azért harcolok hogy beérjek szintidőn belül, nem az utolsó helyen kullogok hanem hatvanadik lettem a hetvenhét indulóból egy ilyen mezőnyben. 


Nem ér nevetni. A késői nevezés miatt ezt a versenyirodában
készítették, a többiek szép nyomtatottat kaptak



Minden nap ragadt rám valami és rájöttem, igazából most kezdtem el tanulni a finnezést nem pedig évekkel ezelőtt amikor Agárdra evett a fene. Ebben szerepe van persze az elmúlt időszaknak és kétségtelenül az új hajónak is amivel azért "oda lehet érni." Az OB-vel szemben itt lényegesen jobban mentem, ez az eredménylistán is látszik de leginkább a mezőnyben vitorlázás volt kézzel tapinható. Olyan sporikkal mentem együtt (a külföldieket is beleértve természetesen) akikkel eddig csak a parton találkoztam illetve valahonnan a távolból néztem őket értetlenül, hogy lehetnek annyira elöl. Na ott azért most se voltam de például jobbra mellettem Misibá, balra Béla egy kicsivel előttem Mester Bá, mögöttem Csimbi. Aztán a befutóra ez megváltozott és ekkora mezőnyben hiába érek be mondjuk a Pisti mögött tíz méterrel ami marha jónak számít, ha van köztünk nyolc külfödi játékos már nem is olyan nagy szám a dolog, de akkor is. Innen már lehet puskázni. Vitorlabeállítás, üléspozíció, hajó terhelése, kormányzás mind-mind apró de annál lényegesebb információkat rejt amit van hogy a parton hiába kérdezel. 


                                                                       Fotó: Szűcs Ábel
Itt versenyeztünk. Mit mondjak, ki lehetett bírni



A négy versenynapon hét futamot sikerült teljesíteni, az utolsó a versenyzésre alkalmatlan szél miatt inkább a pakolás jegyében telt. Első nap a keleti, másik két napon a nyugati medencében állítottak pályát. Csütörtökön elsők között mentem ki a vízre és visszanézve a Tihanyi szorosban ott jött az a rengeteg hajó a hátszélben olyan idétlenül oldalra dőlni akaró vitorláival, komolyan mondom már a látványért megérte. 


                                                                    Fotó: Szűcs Ábel
Hátszélben hasítok az EB-n de a lényeg: vannak mögöttem



Az látszik, hogy az erős szélhez a hetvenöt kilóm édeskevés. Ilyenkor jobbára az életemért küzdök de normál körülmények közt egész jól elboldogulok és gyenge szélben se vallottam szégyent. Az éppen változó erejű szélben akadnak azért hiányosságok, a Balatonon itt válik el a szar a májtól amikor a szél visszavesz egy kicsit de a hullámok még megmaradnak illetve a háborús viszonyok adják fel a leckét amikor a hullámokon kell kormányozni a gépsárkányt. 


Technikai póló és egy palack jóféle bor Pata jóvoltából


És ide kéne valami összefoglaló aminek többször nekiugrottam higgyétek el, de állandóan a történtek hatása alá kerülök. Igazából nem is emlékszem mikor voltam ennyit a Balatonon ráadásul ilyen szép időben. Egy csomót vitorláztam, mit vitorláztam, finneztem a barátaimmal ráadásul minden nap tanultam ezt-azt ami remélhetőleg egy napon összeérik valamivé amit hajóvezetésnek hívnak, addig is nézzétek meg milyen egy EB velünk.

2021. szeptember 2., csütörtök

Kösd ki valamihez a vitorlát, ha borulnánk

Ahogy látjátok kicsit ellinkeltem a finnezést de mentségemre szóljon a nagyhajózás, meg a Velencei-tó ami most élő példája annak, hogy lehet íróasztal mellől hülye döntést hozni. Hát így. Drámai vízszintet írtam a múltkor, ebből mostanra elpárolgott még pár köbméter és nehéz jelzőt találni a helyzetre indulatok nélkül. 

Ritka kikötői kép. Nyár van de az összes hajó a parton vesztegel

A "déli" sólya használható jó erőben -vagy túlerőben- levő finneseknek. Ez finom kis északi szélben elég melós de hát ez van, ne válogassunk. Minden tudományos alapot nélkülözve számolgattam egy kicsit. A tó eredetileg nagyjából 39.000m3 (lenne). Mérőszalaggal a mostani és az átlagos szint között nyolcvan centi a különbség ami a tó alapterületével beszorozva 20.800m3-t tesz ki, tehát több tó hiányzik mint ami a mederben van. Az éves átlag csapadékmennyiség a met.hu adatai alapján országosan változó, a Velencei-tó környékén 500-550mm-t tehát zéró párolgással másfél év múlva térhet vissza a normál állapot, ha emberünk a kényelmes kis irodájában másként nem gondolja. Ismétlem, ez csak egy afféle amatőr mérés amatőr számítással súlyosbítva ami több helyen is hibádzhat ettől függetlenül a helyzet elég fos. 


Nem a horvát tengerpart sziklás fövenye, Agárd

Ezt ugyanott a mi kikötőnkben -ahol a múltkor- készítettem de az akkor még víz alatt lévő kövekhez mostanra le tudtam menni száraz lábbal a mederbe. Csak kishajókat láthattok a háttérben, azok még elmennek valahogy, meg az evezősök. A jobb oldalon látható úgynevezett "északi" sólyát az előtte lévő kb harminc centis vízmélység miatt jelenleg csak a hattyúk használják. Marad a remény, hogy mint annyi hülye cselekedetünket ezt is megpóbálja helyrehozni a természet és ha sikerül mérhetetlenül hálásak leszünk neki de szokás szerint nem tanulunk belőle. 

A 15-ös bajnokságra -ami több nagyhajó országos bajnoksága is volt- hárman álltunk össze, a Kékszalagról már ismerős Csimbi volt a kormányos, Bartoss "Jenő" Gábor barátom a vordecket foglalta el én pedig a zongorista voltam, igaz billentyűk nélkül. Szerda délután még javában szereltük a cájgot a másnapi versenyre de estére egy jó kis edzést azért összehoztunk. A finnes versenyekről évek óta ismerjük egymást de így hármasban ez volt az első alkalom, hogy együtt mentünk. A szerepek is most dőltek el, egész pontosan a kormányosi pozíció biztos volt, Jenő és én osztoztunk a maradék két helyen. Harcos szelet ígértek az első két napra /most mondom, mindegyiken az volt/ így jól is jött a szerda esti erősszeles edzés, szoktuk egymást meg a hajót azaz a Mokányt. 

A versenyen végig 13-18 csomós szél fújt hiába reménykedtem pár békésebb napban, nem hallgattak meg az égiek. Minden nap ebben a szélben poroltunk át Siófokról a Füred előtti pályára és jöttünk vissza, mit mondjak, csak annyi időt töltöttem parton amennyit muszáj volt. Sokat elárul a körülményekről a címben szereplő mondat ami a csütörtök reggeli indulás után hangzott el és a kabinban lévő kisebb fockra vonatkozott. Értsd: ha borulunk ne ússzon el a vászon. Aznap két futam jött össze az északi szélben és egyébként pont belefért volna egy harmadik de délről olyan feketeség fenyegetőzött, hogy jobb volt ez így még épp kiértünk a vihar előtt. 


A Balcsin ez nem egy megnyugtató látvány. Legalábbis hajóból


(Az egyik) legjobb dolog egy harcos nap után. Ezt nézni a partról


Kiadós esővel köszöntött ránk a péntek, igen végre egy laza nap, gondoltam de hamar elillantak ezirányú reményeim. Ahogy Füreden elállt már szóltak is, hogy ideje indulnunk így kénytelen-kelletlen szakadó esőben megindult Siófokról a 15-ös flotta. Az első futamban valamikor azért elállt de sajnos akadt más ami beárnyékolta a napunkat és ezek nem a felhők voltak. Az orrvitorla betekeréskor feltekerte a hátszélvitorla felhúzókötelét így a spinakkert egyáltalán nem, a génuát pedig csak "reffelve" tudtuk használni, azaz a beragadt kötél nem engedte teljesen kitekerni. Ezt úgy-ahogy három futam alatt, mondanom se kell hogy verseny közben próbáltuk orvosolni, sikertelenül. Például a második futam után annyira lekötött minket a szerelés, hogy a harmadikat közel másfél perccel lekéstük és nem azért hogy fényezzem magunkat de ennek ellenére harmadiknak értünk a kreuzbójához. 

Ha volt időm nézelődni ezt láttam. Ki lehetett bírni


Talán ez volt a legszarabb rész az egész versenyen hiszen attól függetlenül hogy éppen mentünk vagy "álltunk" egész nap azzal a hülye kötéllel szívtunk és a 18 csomós befújások sem tették kellemesebbé az emléket egy ilyen borulékony hajón. A negyedik futamra ideiglesen elhárítottuk a hibát de véglegesen csak a parton találtunk rá megoldást. Mint kiderült az árbóc tetején lévő spifall csiga csavarodott meg (kizárólag okulás képpen, ide csak fix csigát szabad szerelni pont emiatt) és ezt cseréltük ki a sporik segítségével, daru nélkül. Ez is csak egy dingi alapon az oldalon már bemutatott módszerrel oldalára döntöttük a hajót. 

Akár a finn dinginél csak itt többen kellenek hozzá


Eleinte nem tudtam eldönteni, hogy higgyek-e a szemenek vagy sem így a biztonság kedvéért lefotóztam az akciót. Zárójelben jegyzem meg, annyi eszünk nem volt hogy előbb kiakasszuk a klemmből a kötelet szóval külön köszönet a Csér kormányosának mert amíg mi töketlenkedtünk ő már ugrott is a vízbe, mászott a hajóra és kikötötte a zsinórt. Csigacsere pipa, de követelt némi áldozatot.


Hajóba csak vízhatlan dolgot. Mint esőruha, banán, müzliszelet

Az ilyen jellegű szerelés némi időkorlát alá esik ugyanis ezzel a módszerrel simán el lehet süllyeszteni a hajót, szégyenszemre a kikötőben. Nálunk az ablakon tört utat magának a víz, a rövidke idő alatt kb ötven liter. 

A szombat szélcsenddel indult és igen, tudom hogy versenyre jöttünk de szerintem megérdemeltük azt a kis pihenést. Ezt úgy fél kettőig élvezhettük amikor szóltak, hogy szeretettel várnak minket a pályán. A gyengécske szélben kérdéses volt a pontos érkezés így vontával vittek ki a pályára ahol háborús állapotok uralkodtak. Benne voltunk a délutánban így két futamnál többet nem rótt ki ránk a rendezőség mégis ez volt a leghosszabb nap a 15-ös mezőnynek. A második futamban ugyanis egyik vetélytársunk a Meléna felborult. Az egész sztori annyi tényezőből áll, hogy nem kívánom se a helyet se az időtöket rabolni a részletekkel ráadásul ha valami esetleg kimarad akkor már sántít az egész beszámoló szóval maradjunk annyiban, hogy megtörtént. A legközelebbi hajó az éppen vezető Csér, helyét feladva azonnal segítséget nyújtott, a legénységet összeszedték a hajó mentése pedig betöltötte a nap hátralévő részét. Sérülés nem történt, emberélet nem volt veszélyben így a futam befejezésének se volt akadálya utána pedig az osztály összes tagja beállt a mentésbe, bár abban a hülye szélben, vitorláshajóból a három biztosító motoros mellett nem sokat tehettünk de sose lehet tudni. A lenti kép egy elég biztató pillanatban készült, ha rá tudsz nagyítani éppen kiemelkedik az árbóc a Csér mellett. 


Mentés tizenöt csomóban. Nem szeretnéd

A visszaállításra tett kísérletek kudarcba fulladtak, egész pontosan egyszer sikerült talpra állítani az egyik motoros segítségével de megtörtént ami ilyenkor általában. A szél belekapott a vászonba és azzal a lendülettel elfektette az ellenkező oldalra. (Igen, szélirányba sikeresebb lett volna az akció de pont arrafelé szúrt le az az árbóc, nem hagyva választási lehetőséget.) Nagyjából két óra hiábavaló fáradozás után maradt a partra vontatás a hajónak ebben az állapotában. A kikötő szóba se jöhetett, sekély partot kellett választani ahol a lábon állva tudjuk merni a vizet így a közeli strandon találkoztunk. Ekkora már az időjárás békésebb arculatát mutatta, kicsit melegebb is lett a szél elálltával így tartva a sporttársak dehitratálódásától és vitaminveszteségétől ízletes gyümölcspárlattal és jéghideg, malátából készült palackozott frissítővel érkeztünk az Ezüstpartra, befejeztük a merést és tepertünk vissza a kikötőbe. Melénát immár a talpán vontatták vissza a bázisra még kábé négyszáz liternyi Balatonnal a kajütben és a légkamrákban elosztva. Gépi majd kézi szivattyúzás, vízmerés, szivacsozás a vásznak kiszabadítása, szárítása, a hajó és ami még nehezebb a legénység összerakása várt a csapatra. A késő estébe nyúló munkába mindenki beletette amit tudott, a sarki Pomucz vitorlásbolthoz tartozó Bogi például felajánlotta, hogy fél tizenegyig ügyeletben lesz otthon, ha valamire szükség van nyugodtan hívjuk, jön odaadja. 

Most nézzük meg ezt a hajót közelebbről. Mellesleg a 15-ös túrajolle egy rendkívül stabil verda. Gyárilag. A nevében szereplő szám eredetileg 15m2 vitorlázatot takar de a sebességmámor és a gyengszeles napok következményeképp a sporik nem érték be ezzel a fékezett habzású változattal, így ez 25m2-re hízott amihez az osztályelőírás alapján ma 40m2 hátszélvitorla engedélyezett. Ha ez kevés lenne a borulékonyság fokozásához akkor a típust utolérő fogyókúra eldöntötte a kérdést. Az acél svert és kormánylapát adta meg igazán a stabilitást a modellnek ám ezeket mára a versenyszférában fára cserélték.


Ritka látvány az acél uszony. Csak az arányok miatt:
Laci bácsi, Rita gazdája két méter magas és
igaz, hogy ül de mégis elvész mögötte. 

A svert lehetett vagy hatvan-hetven kiló, a kormánylapát tizenöt-húsz tehát nagyjából nyolcvan kg súlyt helyeztek el a tervezők a lehető legjobb helyen. A csere hatására nem csak ez a tömeg tűnt el, hanem a fa alkatrészek amiket a víz alá kényszerítünk, egész pontosan egy kötéllel "lehúzunk" plusz felhajtóerőt képeznek. Az eredmény egy marha gyors hajó amivel a versenyen az öt perccel előttünk rajtoló osztályt a második körben beértük! viszont a proteinszelet mindig legyen a zsebedben mert pályaversenyen még csak be se nézhetsz a kabinba, nemhogy bemenj. 

Visszatérve a Melénára reggelre készen álltak. A hajó csodával határos módon megúszta egy enyhe árbóc görbülettel meg ami ilyenkor alap, új széljelzőre lesz szükség. A szél hozta a formáját ahogy az elmúlt napokban, egyedül a második futam felénél gyengült le de egy pályarövidítéssel érvényes volt az is. Azzal a szándékkal indultunk a versenyen hogy legalább egy futamot megnyerünk és dobogós helyre visszük be a Mokányt ám egyik sem sikerült. A dobogós reményeink a kilencedik futamban szálltak el véglegesen így a versenyszellem jegyében még inkább odatettük magunkat a tizedikben hogy valamelyik dobogós hajót lehagyjuk. És meg is léptük amikor a hátszélben a Kékszalagról már jól ismert spi veret ismét megcsavarodott a spinakker bummal együtt amit végül a parton, flexszel kellett levágnunk. Normál vitorlázattal esélyünk se volt a hátszélvitorlával szemben, a Meléna lehagyott viszont a pályarövidítés miatt negyedszeles befutóra mentünk, foggal körömmel harcoltunk a harmadik helyért és egy hajóhossznyira behoztuk a lemaradást de megfogni nem tudtuk őket. 


Jenő trapézol, én kötelezek, Csimbi kormányoz.
Ezért kell megtanulni trapézolni, az a leglátványosabb

Nem festettük át két futam között, ez ugyanaz a hajó.
A Mokány egyik jellegzetessége, hogy mindkét oldala más színű


Kár lenne magyarázkodni az elvesztett dobogó miatt de a tíz futamból négyben technikai problémával küzdöttünk ami testvérek között is negyven százalék és ez pont negyvennel több mint ami egy bajnokságon megengedhető. A hajót Csimbi barátom bérelte ki mert a mostani tulaj egészségügyi okok miatt nem tudja használni, így ő többet költött rá idén mint a gazdája az elmúlt években de a fejlesztés hiánya -ahogy láttátok, már a Kékszalag óta- érezhető volt. Sablonos duma, hogy magunkból és a hajóból is kihoztuk a maximumot de így van. A borulástól való félelem, a spontán halzolás lehetősége és a vérre menő harc miatti stressz a maradék hajszálakat is őszbe borította. Volt olyan nap, hogy a kikötőbe érve elfelejtettem a palsteket, a fejemet két helyen szakította fel a bum és felszabadító érzés volt hétfőn verseny helyett munkába menni, de kedden már hiányzott. 

2021. augusztus 18., szerda

Olimpiai érem nekünk, előtte Kékszalag

Zsombikám, köszi szépen! Nehéz ennél többet mondani amikor az egész ország-világ a te sikeredtől hangos, és szakavatott újságírók fogalmazzák a megindító mondatokat. Bárhogy alakult volna ez a Tokiói sztori a hősünk vagy mert lövésünk sincs mennyi munka és lemondás eljutni odáig. Sokan szeretnénk csak egyetlen évünkbe annyi munkát beletenni mint te egy napodba és mi adna ehhez nagyobb lendületet mint a Medal Race-en aratott győzelmed a világ legjobbjai ellen. Köszönöm, köszönjük hogy megcsináltad és elhoztad azt a káprázatos ezüstöt ebbe a kis országba, ennek a maroknyi finnesnek. 

Itt most jöhetne egy gyenge próbálkozás az átkötésre, miszerint finnes barátommal indultam a Kékszalagon de nem érzem benne a stílust, szóval a mostani átigazolásom története egészen a kezdetekig nyúlik vissza amikor legénységnek jelentkeztem egy 15-ös jolléra, úgyhogy tekintsük inkább visszaigazolásnak. Csak akkor, onnan olyan erővel szippantott be a finn dingi, hogy esélyem se volt a maradásra de mostanra beértek a dolgok, belerázódtam a vitorlázásba és a teendőket is jobban átlátom de nem szaporítom a szót, nézzük ezt a tizenötös Kékszalag sztorit a Mokány fedélzetéről.

Mintha lebegne. Csak a képek nézegetésekor vettem észre
milyen tiszta a víz

Ahogy  megannyi másikat, ezt a 15-öst is Lukács Alexander azaz Luxi bácsi építette '90 környékén azzal a különbséggel, hogy ezzel versenyzett a legtovább és hatszor nyert vele a bajnokságot. Az én szememben ez több mint jónak számít, például el se tudnám képzelni, hogy egyszer valamilyen csapatban bajnokságot nyerhetnék. Ám amennyire megtisztelő egy sikeres hajóval versenyezni épp akkora teher hiszen valami fostalicskára még rá lehet húzni, hogy "ez ennyit tud" de itt nincs kifogás, ha a sor végén kullogsz Öregem akkor bizony béna vagy. 

Műhely a táblaerdő mögött...

Ebben a műhelyben épült a gépsárkány, Siófokon a Yach Hotel mellett. A műhely tizenötös jolléra van méretezve bár volt rá példa, hogy oversize gépsárkány készült a falai között olyannyira, hogy emiatt nem lehetett becsukni az ajtót. Magyar ember leleményes, szokták mondani és ez Luxi bácsira is igaz tehát vágott egy kb 30x30-as nyílást az ajtón, a műhelyt ezután be tudta zárni és csak az orr éjszakázott szabad ég alatt. Ez ami a mai napig meg van, igaz kívülről nem látszik, de belülről kis kereséssel megtalálható a hosszabbítók és kötelek takarásában. 

és a szupertitkos kisajtó

Visszatérve a hajóra nem csak az eredméyei miatt különleges hanem a felszereltsége is egyedülálló. Az építés idején ez lehetett a legmenőbb bika az egész kikötőben de meg merem kockáztatni, hogy az egész Balatonon is így annak rendje és módja szerint fel kellett kerülnie a Mokányra. És amennyire jól néz ki pont annyira van útban az összes kötélnek a vordecken olyannyira, hogy érdemes lenne csak a kibogozásra tartani egy embert ha nem jelentene plusz súlyt meg nem lenne útban. De így a mi dolgunk marad. 

Sok örömünk eddig nem volt benne, de csodaszép

Valahogy kimaradt az 5-ös számú felszerelési jegyzékből de hasznos kiegészítő a kilencvenes évekbeli hajóban a nyolcvanas évek slágere az "eredeti olasz" rugósbicska. 

15-ös jolléhoz 15cm-es pengehosszúság

Még egy szép részlet, a kormányrúd. 


Rétegelve, hajlítva ahogy kell. Ehhez is kellett pár nap

A  csörlő helyes kis csigaházban nyugszik és a kötél egyszeri körbetekerése, ahogy a képen csak gyenge szélben megengedett mert ha nagy nyomás van a vitorlán ilyenkor képtelenség kiszedni a klemmből szóval ajánlott inkább kétszer rátekerni. A 15-ös -akár a jollék- simán felborulhat csak a génua miatt ezért ökölszabály, hogy az orrvitorla kötele mindig kéznél legyen, ha baj van elég csak eldobni, de azt lehetőleg azonnal. Szintén a hajó és építőjének sztorija amikor Luxi bácsi kezelte az adott vásznat és az erős ráfújás miatt nem tudta kioldani a klemmbe szorult kötelet a boruláshatáron lévő hajón így jobb híján a képen látható kötéllel együtt fejest ugrott a vízbe. Erre már a klemm se tudott nemet mondani, a hajó maradt a talpán Luxi bácsi pedig visszaúszott, bemászott és minden folyt tovább a maga medrében.  

Ezt így, csak gyenge szélben 

Az ismertető után lássuk a Kékszalagot ami sokaknak, sokáig emlékezetes marad. Nekem is. A lelkemre kötötték, hogy csak a szükséges mennyiségű kaját illetve ruházatot vigyem ne terheljük a hajót, ivóvízről pedig a kapitány gondoskodik. Tehát könnyített felszereléssel léptem a hajóra és mindent megértettem. Mondjuk nem Business Class-ra számítottam de a látvány lesokkolt egy 48 órásra nyúlható versenyzés előtt. 

Nem, nem most jött a hajóépítő műhelyből. Versenyre megy

Ahogy látjátok van két vitorla, valahol elöl egy hálózsák illetve a karton vízen kívül még a hajó orrában is akad kettő de én például szénsavmenteset iszom. Mondjam azt, hogy a magammal vitt két mentes palack helyett két szénsavasat le kellett vinnem a hajóról? Nem mondom mert úgyse hinnétek el. 
A kékszalag beszámolók egyik hátulütője hogy keveseket érdekel ki mikor melyik bójánál mit csinált, hol várt órákig, hol ment mint állat, hol fogyott el ez, hol szakadt el az leszámítva a élménybeszámoló készítőjét. Így én is csak a szüséges dolgokra hagyatkozom mielőtt beleunnátok illetve olyan részletekre amik érdeklődésre tarthatnak számot. Kilenckor rajt, és akkor éppen a déli part volt ígéretesebb, hiába hosszabb pár kilométerrel ha van szél érdemesebb akár a nagyobb távot választani mint a tó közepén szívni a szélcsendben. Egy darabig működött is a dolog, azután szívtunk a déli parton a szélcsendben. Mindegy, Kenese után Siófok ahol két bólya között egy úgynevezett kapun kellett áthaladnia a mezőnynek. Igen ám csak akkor értek oda a visszafelé az északi partot választók így kb százötven hajó állt szó szerint a kapuban és környékén. 

Ott kéne átmenni. Mondta 150 hajó legénysége

A szinte semmi szélben épp találtunk egy nadrágszíjnyi sávot ahol átvittük a hajót a balszerencsésen beszorultak között, átvágtunk és kievickéltünk a szélárnyékukból de nem jutottunk messzire. A naplementét ezúttal is Siófokról élvezhettük. 

Pazar de remélem jövőre végre máshol leszek.
Úgy értve ugyanitt csak máshol

El se hittem de még aznap átjutottunk a csövön sőt éjfél körül Őszödnél jártunk. Hideg éjszaka köszöntött ránk és az összes ruha ellenére fáztam mint a kutya. A szemem majd leragadt ezzel párhuzamosan folyamatosan vacogtam és a délutáni szélcsendes hőség után most másodszor gondolkodtam el, hogy mit keresek ezen a versenyen. Szinte másodpercenként ugrottak be az elalvás előtti képek de amikor hajnal kettőkor beestem az "ágyba" csak feküdtem álmatlanul. Így van ez, nem lehet egyik pillanatról a másikra lejönni a versenyről, legfeljebb ha elalszol a decken.

Mit keresek itt? Például ezt

Ami miatt a hozzám hasonló önjelölt tanulónak a többiek beszámolója az élvezeti érték mellett kötelező olvasmány az pedig a szél változása ugyanazon a ponton akár egészen rövid időeltéréssel. Itt van például a Szigligeti öböl, hogy csak egyet említsek a sok eset közül. Ugyanúgy válaszúthoz érkeztünk akár a főszerkesztőnk aki nem sokkal járt előttünk. Dél vagy észak az itt a kérdés. A hajó amivel versenyben voltunk a déli partot választotta de olyan fasza szél jött az öbölből, hogy képtelenek voltunk ellenállni neki tehát az északit választottuk ahogy András. Viszont amikor ő ott járt úgy elcsípte a szelet, hogy Keszthelyig meg se áll ezzel szemben nekünk már csak a vége maradt ami ugyan marhára meglódított minket és lehagytuk a másik tizenötöst de hamar kitelt az esztendő, alig egy óra múlva már átjárót kerestünk a déli partra hogy egyáltalán versenyben maradjunk velük. 
Sokat elárul a verseny tempójáról, hogy a korai napkelte Fonyódnál ért minket és az Üveghegyen túli Keszthelyi bólyát 11-kor vettük. Innen szélcsíkokat keresve bár nem annyira találva lépésben pötyögtünk visszafelé és késő délutántól fokozott figyelemmel vártuk a beígért erősödést. Évtizedekig nem értettem mit kell majrézni a másodfokú viharjelzéstől totális, szinte reggel óta tartó szélcsendben. Mostanáig. Köztudott, a Balatoni vihar akár az anyós egyik pillanatról a másikra robban be az életedbe és mire kettőt pislogsz átrendezi az agysejtjeidet. Először csak szürke felhők jelentek meg Keszthely felől majd a motorosrendőr az ellenkező irányból utána néhány aprócska hullám és szó szerint értsd, a következő pillanatban lecsapott a front. Reffeltük a grószt ami sikerült, betekertük a génuát ami meg nem. Maradt benne fölül egy répa így újra kitekertük amit elég félelmetes volt átélni a hirtelen érkezett hátszélben de a második betekerésnél elszakadt a behúzókötél. Más lehetőség híján orrvitorla le és a kormányos döntése alapján este fél hétkor Fenyvesnél feladtuk versenyt. 
/Igen, lehetett volna nálunk tartalék kötél (mindenhova akár kettő), tartalék vitorlák, tartalék ragszalag-mondjuk az tényleg- meg tartalék drótkötéltől kezdve a nipliig minden, de nem volt./
Az életben meghozott összes döntésünk előzményekre alapul ahogy ez is. Az egyik az árbócon lévő spinakker bum veret, ami alapból egy íves vízszintesen elhelyezkedő vasdarab és ki tudja miért már a verseny kezdetekor hullámosra deformálódott amitől a spi bum minden vitorlaállításnál megfeszült. Ahogy látjátok ez a hegesztés rovására ment de úgyis ott vagyok elöl, majd szemmel tartom.

Erős az anyag de arra a hegesztésre nem bíznám a 40 m2 ballont

Kenese környékén leszedéskor elszakadt a spinakker -csak hogy ne távolodjunk el a hajó elejétől- viszont szigszalagon kívül más nem volt a fedélzeten. Nem nagy szakadás igaz de induláskor mindössze pár centis volt és egyvalamiben biztosak lehetünk: nem marad ekkora. Ezen a Kékszalagon gondolkodásra és barkácsolásra egyaránt jutott idő így került képbe az eü csomagom. 

Duct tape helyett leuklopast. Működött

Ezek külön-külön is nyomasztó problémák bár nem végzetesek így együtt viszont, különös tekintettel az elszakadt fockroller kötélre elég szarul hangzanak. A jó kormányos nem csak arról ismerszik meg, hogy megtalálja a szélcsíkokat, viharban is ura a helyzetnek, bírja a szar zenét a gálavacsorán vagy jó taktikát választ a megfelelő pillanatban. A legénységért és a hajóért egyaránt felel és ha úgy értékeli, hogy bármelyik veszélyben van azt el kell fogadni. 

Nyomasztó látvány. Szél van, hajó van, Balaton van,vitorla nincs

Ez a verseny nem csak vitorlázásról szól. A barátaim közül sokan nincsenek elragadtatva tőle, leginkább a kötelező nyűg kategóriába sorolják. Igen, tényleg nem egy klasszik pályaverseny ahol lehet aratni, ez -bármilyen hülyén hangzik- leginkább a túlélésről szól. Kibírni a hőséget, a langyos vizet meg a megfáradt szendvicset, túléni azt a hülye tehetetlenséget amit a szélcsendben érzel és túltenni magad a félelmeiden amik rádtörnek a nemszeretem időben. Azt a pár hajót leszámítva itt nem úgy indulsz el, hogy este majd iszunk egy sört a parton sőt van hogy másnap este se. Büdös vagy és ez alól a többiek se kivételek hiába mártóztok meg a tóban. Fáradt vagy mert ugyan aludtál pár órát a kajütben de ez nem az amihez otthon hozzá vagy szokva. Nyűgös vagy mert mostanra nincs olyan része a hajónak ahol kényelmesen ülhetnél. Jólesne egy finom kávé vagy sör vagy feles, esetleg mindhárom de még valahol Keszthely és Fonyód között próbálod lopni a távolságot, órák óta eredménytelenül. Jobb lenne bárhol mint itt de motorral hazavinni a hajót az is egy örökkévalóság, különben is nem azért jöttél hogy feladd. Bennem is felmerült, minek tagadjam de csak akkor szabad feladni ha elég erős vagy. Ha elég erős vagy ahhoz, hogy amikor szombat reggel a kikötőben találkozol a barátaiddal tiszta szívvel, minden rossz érzés nélkül tudj gratuláni azoknak akik megcsinálták. 
Nézem a fényképet az utolsónak beérkezett hajóról és le vagyok nyűgözve. Végigcsinálták. Kicsit irigy is vagyok ráadásul a győztes hajó csapata fogadja őket és marha szarul érezném magam ha holmi szeszélyből, unalomból, indulatból vagy gyengeségből kiszálltam volna. Mert a többségnek ezt jelenti ez a verseny. Megcsinálod, vagy nem. 

Örök ereklyék

A csapat a rajt előtt két héttel állt össze, név szerint Stocker Gyuri Bá aki a hajó építése óta vitorlázott a Mokányon, Balla "Csimbi" Zoltán finnes cimborám és jómagam. A Kékszalag legfontosabb eleme nem a drága hajó vagy az időjárás hanem a legénység ahogy ez tavaly is bebizonyosodott. Különböző, teljesen eltérő temperamentumú emberek remekül össze tudnak hangolódni ha van bennük türelem és tisztelet a másik iránt. Amíg nem találsz ilyeneket el se érdemes indulni, legyen tanulság erre az első Kékszalagom. Ez viszont olyan jól sikerült Barátaim, hogy már kikötés előtt meghívást kaptam a következő Szalagra egy olyan cirkálóra hogy hű, de erről majd jövőre.