Atomos töketlenségtől szélcsalogató furulyaszóig

A szélcsendes versenyt olyan szeles követte amibe beletört a bicskám és sokkal könnyebb szívvel gondolok vissza rá így, mintha az árbóccal történt volna mindez. Pedig minden adott volt a szállástól a szabadnapon át a jó hajóig, hozzá Balatoni környezet a király Koloska kikötővel, jó társaságban de ezt mondanom se kell. Hiába hiszed hogy minden kerek ha akár egyetlen hibalehetőséget kihagysz a számításból az egész borulhat, ahogy valakitől hallottam: nem készülhetsz fel mindenre. Pedig megpróbáltam. 

Kezdtem egy fasza edzéssel ami Agárdon, ráadásul szerda délután nem éri váratlanul az embert de Tibcsi barátom tálalásában mégis új megvilágításba került. Pingpongasztal méretű pálya arasznyi rajtvonallal hogy még élére állítva se férjen el a tíz hajó és a rövidre szabott futamok között annyi pihenő amennyit a teljesítményünk alapján szerinte megérdemeltünk, kettő és fél perc. 

Hogy volt időm fotózni? Ne kérdezd én se tudom

Ha gyorsan ittál elcsípted a következő rajtot. Tíz, talán tizenkét futam két órába sűrítve az edzés kezdetére érkezett hármas szélben és vert seregként vonszoltuk partra a dingiket, a foglalkozás végén pedig megtudtuk hogy bénák vagyunk, köszönjük szépen. Alap hiba hogy a szél gyengülésére/erősödésére egyaránt késve reagálunk a sottkötél illetve az első él azonnali igazítása helyett a legnagyobb lelki nyugalomban csónakázunk a tavon, versenyen meg nem értjük a másik mitől megy el mellettünk. Hát ettől, is. 

Ezt meg a hátszeles beállítást átgondolva, felfrissítve nincs akadálya a Balatoni versenynek főleg Mesterünk hajójával a hónom alatt. Szétszed, alul-felül leponyváz, utifutira felrak, a verseny első reggelén kicsomagol, összerak majd az előző napi képek alapján vitorlát beköt. Az erős szél miatt egy órával eltolták a rajtot de hidd el nekem, akkor is erős volt. Elsők között indultam meg az ötös szélben és rohadtul nem éreztem komfortosnak, pont mint mikor Agárdon szívunk a déliben csak jóval izmosabb, forog mint az istennyila a hullámok meg dobálják a hajót de nem is értem mit panaszkodok amikor vitorlázás közben ez előfordul. Szégyen vagy sem, nem bírtam az elemekkel. Persze nem hagyott nyugodni a dolog, egy óra múlva újra megpróbáltam ugyanazzal a végeredménnyel. Majd holnap, az lesz az én napom. És esküszöm annyira biztató volt a tó reggel, a kikötőtől távol lágyan fodrozódva érkezett vízre a szél, a fák levelei szelíden rezegtek és a víz hívogatott, ám hamar visszatértek a tegnapi körülmények amiket se testsúllyal és pillanatnyilag rutinnal se tudtam uralni. Kimentem, újra megpróbáltam és amikor kishíján betakaróztam a dingivel éreztem ez nem az én versenyem, el kell fogadni és kész.

Azért voltam olyanon is amin vitorláztam ez pedig a Velencei Tavi Vitorlás Napok ami pár évvel ezelőtt még Nemzetközi Hét néven futott csütörtöki kezdéssel. Az utód három naposra zsugorodott de ez semmit se von le az értékéből én meg amúgy is csak szombaton értem rá, szóval nem fogok károgni hogy bezzeg régen ígymegúgy. Északi szél, az első futam elég gyenge lett a másodikra kezdtem rátalálni magamra de elszállt az albám egész pontosan az egyik sekli esett szét így ennek annyi. De ahogy ez kiderült... Eskü tök jó pozícióban voltam a kreuz szakasz végén, bójavétel, kötelek beállítva és nézem hogy a bum olyan érdekesen felfelé áll egy kötél meg a decken pihen végében egy fél seklivel. Még Misti barátom is jószándékúlag odaszól -húzzál az albán- de minden hiába, ezt menet közben meg nem javítod. Az árbóc a bummal egy elbaszott V betűt formáz közte a vitorlát dunyhára fújja a szél én meg majrézok minden halzolásnál -meg amúgy végig hátszélben- mert olyan ijesztően csapódik. Az előny (hívjuk így) kezd apadni aztán legyalogolnak a többiek, a befutóra ketten maradnak mögöttem és ez most eredménynek számít. Tartalék sekli híján egy darabka kötéllel megjavítottam a cuccot és a mentőmellény zsebében a szolgálati bicska mellett mostantól ott figyel három méter kettes dyneema is. 

A harmadik futamra két teljes órát vártunk abban a hülye hidegben de mintha időhurokba szorulva éltük volna meg az egészet.

Pazar helyszín egy végtelenített filmhez

Ülünk a hajóban vitorlát lobogtatva vagy jövünk-megyünk helyet keresve, Léna a rendezőhajó orrában áll méri a szelet, szélirányt, rádiózik, egy idő múlva dudaszó, rajteljárás, rajt majd ismét dudaszó, általános visszahívás korai rajt miatt majd kezdődik előről csak épp a szélforduló miatt lőtték le a futamot és mindez két órán keresztül. Aztán egyszer csak a szél megkegyelmezett, elrajtoltunk ráadásul mindenki szabályosan de reménytelenül elástam magam a hátszeles szakaszra. A bónuszként legyengülő szélben csak néztem ahogy a többiek még a jó széllel elhúznak. És csinálhattam bármit mintha a sólyakocsi ott maradt volna a hajó alá kötve úgy poroszkáltam kilátástalanul de igazából nem muszáj szenvedni ha azért mész hogy jól érezd magad, irány a kikötő, az utolsó helyemet úgyse kell féltenem, azt el nem vehetik tőlem. Szép a nyári égbolt szikrázó napsütéssel és kétségkívül komfortosabb sőt meleg is van, de a tavaszi/őszi vitorlázásoknál nem mutathatsz szebbet. Nem használok filtert a képeimhez, szeretem úgy visszaadni az élményt ahogy én is átéltem, ennek tükrében nézzétek a következő fotót. Ezeket a színeket máskor hiába keresitek. 

Durva tudom, és utómunka se kellett hozzá

Ott tartottam, hogy fasza kettes szélben tartok a kikötő felé ráadásul egy takkon egészen a mólóig. Jobbra a Cserepes-szigetnél a betonmólón vagy ötven sirály nézelődik unottan, néha egy egy kócsag száll el elegánsan a magasban behúzott nyakkal (szokás szerint) és hidd el, nekem ott teljesen mindegy volt hányadik vagyok. 

Egy nap kihagyás után újra Agárdon rontottam a levegőt a Lauer kupán. Korábban írtam már az ötven felettieknek meghirdetett versenyről ám ne ringasd magad hiú ábrándokban, ha a parton esetleg járókerettel látsz valakit, itt az is lenyom finn dingiben. Munkából szökve, de mégis pár perccel lekéstem az első futamot így a sor végén csatlakoztam a cimboráimhoz Mester Bá kettes számú hajójában. 

A harcosok már a pályán, beállok műsoron kívül

A verseny különlegességei közé tartozik a hétfő-keddi megrendezés, a háromszög alakú pálya kreuz befutóval (a mostani pályaversenyeken ez félszeles) na meg az old school pontozás ami valami szorzó alapján kerül kiszámításra de ne kérjétek hogy részletezzem, ebben még nem voltam érintett az elért eredményeim alapján. 

Szóval befutó után vissza kell vitorlázni a célhoz és a leálló szél miatt ez kezdett komoly kihívás elé állítani minket főleg a sor végén, meg ugye mindenki vitorlázni jött a tóra, nem pedig szívni. Csordogálunk és pereg le előttünk a két nappal ezelőtti végtelenített film de nem fogod elhinni, Agárdon van aki a szelet nem bízza a véletlenre. Mindenki órákat tud beszélni vitorlázós sztorikról, vihar, eső, szél, szélcsend, sötétség, hínár, köd, másik hajó, felnőtt tartalmak de van amit egyik repertoárban se találsz, ez pedig a tóra telepedő furulyaszó. Olyan szinten szürreális hogy nem tudtam hova tenni -túl a kedves táncházas emlékeimen- és annyira tisztán szólt hogy a JBL-t azonnal kizártam egyúttal feltűnt a rendezőhajón Feró Bá a hangszerrel a kezében és az ő szavaival élve "Ez amolyan szélcsalogató rituálé, hátha beválik". Ne mondj semmit, bevált. A második futamot egy béna bójavétel miatt temethettem de nyilván nem ezen vérzett el a sztori, ez csak az utolsó szög volt a képzeletbeli koporsóban, a harmadik valamivel jobban ment, már ha két hetvenéves vitorlázó meg a műszaki hibás Béla lehagyásával lehet egyáltalán arcoskodni. Magamra kell találnom és a hajót/hajókat is ki kell ismernem mert látszólag hiába ugyanaz, meg one design, azért mégse. 

Ritkán fogok ki ilyen finom szelet itt a tavon így nem is kérdés hogy a visszaút a nádason át vezetett. Átlagos verseny utáni csendélet fogadott a parton, árbócon száradó ruhákkal, hülye poénokkal, sörrel, pörkölttel és kereskedelmi mennyiségű pálinkával. 

Azért ekkora kötelet nem szabad ráhagyni, rendesen cibálta az árbócot

Hosszú út vezetett az este hét utáni kedvezményes vezetékes telefonálástól a mai szinte ingyenes, ráadásul korlátlan beszélgetéshez, videóhíváshoz bárkivel a világ bármely pontján ennek ellenére korunk rákfenéje lett az elszigetelődés. Le se jövünk a telefonról legyen az ebéd, utazás, autóvezetés, családi összejövetel vagy épp temetés. Üdítő volt a verseny utáni vacsoránál egymással beszélgető emberek látványa és igen, a hatvanas-hetvenes korosztály beszédtémája jobbára egészségügyi tanácsokra, orvosi várólistákra, szűrővizsgálatokra hagyatkozik de tudtunk egy jót röhögni a saját nyomorúságunkon. Szóval hiába dolgoztak sminkesek, világosítók, profi fotós, retusőr, nyomdász a klubház asztalán kihajtogatott magazin Miss Júniusán, az idomok bálványozását ezúttal könyörtelenül háttérbe szorította a szemfenékvizsgálat és társai. 

Közösségi élet telefon nélkül. El se hiszed

A szélcsalogató furulyaszó egyébként olyan jól sikerült hogy este egy hirtelen jött vihar söpört végig a tavon, másnap a futamokat törölték sőt péntekig esélytelen volt Agárdon vitorlázni. A szörfösök persze élték a dolgot anélkül hogy tudnák kinek is tartoznak hálával, szóval ha Feró Bát látjátok vízközelben furulyán játszani rajtatok múlik, hogy udvariasan kicsavarjátok a kezéből a hangszert vagy meghallgatjátok az előadást de akárhogy is lesz, a következményekkel mindkét esetben számolnotok kell. 

Elkezdődött de ez még csak a felkészülés

Ahogy legutóbb láthattátok a szezon már javában dübörög Agárdon de az első kanyar se volt ingyen, a hajót amiben parádéztam még elő kellett bányászni a tárolóból ahol ilyenkor háborús állapotok uralkodnak. 

"Prágában a csilláron is lógtak"

Mindegy melyik a tied, hozz magaddal pár embert

Három jégszán, kb hat hajó és nagyjából egy klippernyi vitorla elpakolása után fértem hozzá a kijelölt tollfosztóhoz de a fáradozás meghozta gyümölcsét. Mester Bá egyik versenyhajóját (a kettőből) kaptam meg -és ha nem nehezedne rám elég nyomás- a hozzá való nagyon komoly árbóccal súlyosbítva. Minden egyes mozdulatra apró rezzenéssel reagál annyira rugalmas, a vége pedig mint egy fehérneműmodell a kilencvenes évekből olyan vékony mindezt az évi első vitorlázáshoz, hát köszönöm szépen amúgy meg ez a gyenge szelecske pont jó lesz, nem kell ide erősebb.  

Nagyon patika a tollfosztó, nem is igazán kellett takarítani,
jó hajós eleve tisztán rakja el

Egy szörfössel, motoros szörfössel! majd később még egy finnessel osztoztunk a tavon amit jelenleg beterít a békanyál. Úgy a déli parti kikötők előtt ahogyan a tisztáson is de ez még istenes, az északi parton sok helyen az egybefüggő zöld trutyitól még a víz sem látszik. (március nyolcadikai állapot)

Elég undi, pár napos eső biztos javítana a helyzeten

Szóval az imám meghallgatásra talált, maradt a békésen fújdogáló déli szél és pont ott folytattam a finnezést ahol tavaly abbahagytam. Néha rendesen ki kellett ülnöm a hajót néha meg csak békésen csorogtam, esetleg vártam a szélre de minden pillanatát élveztem. Délibábinfluenszerek osztják az észt, miszerint éld meg a pillanatot, légy jelen a jelenben. A vicc, hogy történik mindez telefonon keresztül azaz onnan nyújtják az útmutatást (#jelen meg hasonló bölcsességek) és mi a célközönség napi öt órában kijelzőt bámulva akarunk marhára megélni valamit, leginkább valaki másnak a jelenét. Egy rendes vitorlázó persze kerüli az efféle faszságokat, csak beül a hajóba oszt megy bele a pillanatba. Ennyi. 

Bármilyen kijelzőnél szebb látvány

Az a roggyanás amit fent láttok még erősebb szélben se simult ki teljesen. Én marha boldog lennék egy ilyen vászontól de az élmezőnyben ez már csak edzővitorla. Kegyetlen tudom. Amúgy volt vele még egy kis bibi amit aztán orvosoltunk. 

Tipik baleset. A festék vagy vastag fólia nem olyan rugalmas
mint a "vászon", a kettő találkozásánál a finomabb anyag enged.

Az erős március eleji kezdés adta lendületet hamar megtörte a közel egy hónapnyi szar idő esővel, harcos széllel de a hónap végére csak beszúrtak egy versenyt Agárdra. Nem meglepő, kishajós állásfoglalás szerint a Celsius, a vízhőmérséklet, a csapadék és a Beaufort mind csak tájékoztató jellegű adatok. Mindez történt nélkülem mert az influenza és egy izomrándulás egyszerre húzott le a nevezési lapról ugyanakkor hálás vagyok az időzítésnek, nem ment rá két hetem külön-külön ezekre a fájó dolgokra. A következőre -igaz részmunkaidőben- már eljutottam, nézzük mit lehetett kihozni a szombatból. 

Reggel a parton még volt szél

Igazából semmit. Kettes északkeletiben kiporoltunk a tisztásra, elrajtoltunk majd a lassan leálló szélben szívtuk a fogunkat órákon keresztül. Ha fújt mentünk önszorgalomból, ha nem akkor meg dumáltunk és vártuk a szelet, hiába. 

Embert próbáló szélviszonyok április 12.-én

Viccet félretéve valóban az volt. Minden verseny után vissza kell jutni a kikötőbe amivel a harcos napokon nincs is baj de most másfél óra ment el erre az életemből huszonnyolc fokban, neoprén ruhában, mentőmellényben.  

Gyanús játékos a mezőnyben.
Finn dingi 0,7-tel beszorozva, Európa jolle

És ha már Európa az Ábránd még tavaly gazdát cserélt. Gyanús volt amikor eltűnt a hirdetési oldalról de nem feszegettem a témát, mindent megtudunk időben. Érdekes mennyire természetesnek veszünk dolgokat. Tavaly a további közös vitorlázás biztos tudatában léptem le a hajóról és nyáron a tulajdonos Jenő bácsitól se úgy köszöntem el, hogy nem találkozunk többet. A hajót eladták, Jenő bácsi nyolcvankilenc évesen itt hagyott minket (olyan szellemi örökséggel amit kevesek mondhatnak magukénak) így az Ábrándozás mára történelemmé vált építőjével illetve néhai tulajdonosával együtt. 

A kikötői jelenlét fő előnye, hogy elhívják az embert csak úgy vitorlázni, esetünkben éppen egy kalózba amolyan beállítós kanyarra. Ami a parton kimaradt azt bekötöttük menet közben, mint például első hátsó él, némi kötélrendezéssel fűszerezve meg egyéb apróságok és onnantól ez várt ránk. 

Később a spinakker is előkerült a zsákból

Aztán csak összejött egy fasza finnezés is mondjuk versenyen kívül de nem csak küzdelem az élet, néha lazulni is kell. Hármas déli szél persze hülye csapkodós, egy random szerda délután tíz finnes verődött össze -bár nem annyira véletlenszerűen- egy edzésre. 

A másik "Mesteri" hajó

Szóval az oly sokszor megénekelt Agárdi déli szél és ha egy napon rockopera, musical netán operett születik a vitorlázásról (ami a közízlés érdekében remélhetőleg elmarad) akkor egy egész felvonást szentelnének neki kezdve a kikötőből való el illetve el nem indulással, nonstop szívással a tisztásig, szitkozódással a tisztáson, a visszaúton méltatlankodással, a fináléban pedig kikötési anyázással, az átható művészeti élmény fokozása érdekében ez utóbbi kánonban. De a rohadt életbe, csak beüt ami miatt beszippantott ez az egész hülyeség meg ami nem hagyott éjjel aludni. Negyedszélből ballagunk vissza az északi partra hátszélben, kicsit a többiek mögött lemaradva -nem igazán tettem oda magam- és lassacskán kezdek feljönni rájuk -nem tették oda magukat ők se- erre isteni csoda folytán a szél beáll egyenletes hármasra. Nem forog, nem változik az ereje csak fúj ahogy Garda-tavi beszámolókban olvashatjuk, hátranézek a hullámok is hosszabbak a szokásosnál és a tó vize olyan érdekes színben ragyog hogy valamiért a Balatont juttatja eszembe. Visz a szél, a hullámok markánsan tolják a tollfosztót az áprilisi nyárban és baszki, elhiszed hogy megfogalmazhatatlan? Milyen állat lenne megörökíteni ezt a pillanatot de ahhoz meg kéne állnom, telefont elő a vízhatlan táskából, újból megindulni és reménykedni hogy nem ejtem a tóba a végeredmény jó esetben pedig pár hullám, egy részlet a hajóból esetleg a távolban a többiek vitorlája egy képen ami tudod mit adna vissza? Semmit. De mindaz amiről a parton dumáltunk, ami hozott hazáig, amit itthon lelkesen meséltem és éjszaka az élmények hatására se bírtam elaludni rögtön ment volna a levesbe. 

Annyi mindenbe belevágunk életünk során, annyi kivételes dolog történik velünk, számtalan fasza sport amibe beleszeretünk vagy drága utazások egzikus helyekre, érdekes emberekkel kötött ismeretségek, öröknek hitt szerelmek és legyünk őszinték egy kicsit mind megfakul idővel, de elhiszed hogy ebben a fosom kis hajóban tizenkét év után még mindig el tud akadni a lélegzetem? Én sem. 

Inni meleg, mosakodni hideg de legalább vége

Addig-addig nézegettem vágyakozva a dagadó vásznú hajókat a Balatoni strandok füves partjáról amíg elhatároztam, hogy megtanulok vitorlázni. Aztán szerettem volna egy hajót és megépítettem. (ez mondjuk pont nem sikerült) Aztán jött a finnezés, Kékszalagok, finnes versenyek, Magyar Bajnokság, Masters EB, versenyzés gyönyörű cirkálókkal és beszámolók amiket a Porthole közlésre érdemesnek tart. Bevallom ha ezt mástól olvasnám kicsit irigyelném is de mindez velem történt, történik és már az életem része marad. Tök természetes ahogy a kikötőben kicsomagolom a hajót (oké, az egyesületit) és kirongyolok a tisztásra de higgyétek el nem veszem annak. A felsoroltakat külön-külön se mertem volna remélni évekkel ezelőtt erre mind itt van, és higgyétek el elképesztően örülök neki. 

Nem kérdés hogy a bajnokság sikerén felbuzdulva ezerrel vetettem magam a finnezésbe. Zéró elvárás, igazából a manővereket se volt kedvem gyakorolni csak simán vitorlázni akartam. Meg is kaptam hozzá az egyesületi kék Vanguardot amivel legendásakat borultam egy időben de nem hagytam hogy ez beárnyékolja a kapcsolatunkat. Jelenleg a hajó alapfelszereltsége egy valamikori Berecz Zsombi majd a Mesterhez került vitorla ami legalább akkora teljesítménynöveléssel bír akár a korai kilencvenes évek kockaladáin figyelő Turbo matrica. Tiszteletet parancsol és elhiszed hogy ezzel jobb vagy. 

Képtelenség kiszeretni ezekből a késő őszi vitorlázásokból -meg úgy általában a vitorlázásból- annak ellenére, hogy egyetlen normális szelet se sikerült kifognom. Valamiért mindig dél-délkelet felől fúj és vagy a feledés jótékony homályába vesztek ezek a néha kilencven fokos fordulók, nagy lyukakkal vagy csak megmutatja hogy ő bizony ilyet is tud, ha nem tetszik menjek biciklizni. Képeket is csak félve merek készíteni de jobbára győz a vágy hogy megörökítsem a megörökíthetetlent és átadjam azt a fajta élményt amire egy fotó nem mindig képes. Az ok amiért ezt a képet választottam a legalább tizenötből az a horizont fölé csapódó vízcseppeken megtörő napfény, ami remélem látszik a nagyításon.  

Nehéz évekről tanúskodik a tollfosztó kopott oldala

Pár hős akad még a tavon de ezek jobbára magányos csapatások, a parton pakolgatók is inkább a hangárat célozzák meg a víz helyett. Mondta is valaki, hogy vitorlázni akkor kell amikor jó idő van de akkor sokat. Igazából rossz idő sincs bár érdemesebb a délutánt választani amikor tizenöt fokkal jobbak az értékek a reggelinél. 

Késő ősz de csak onnan tudod, hogy üres a tó

Aztán a nagy vitorlázások közepette egyszer csak a Nád kupán találtam magam. Mondjuk gyanús volt a folyosón elém táruló látvány egy random szerdán, nem volt nehéz kitalálni hogy valami készül. 

Kupák, érmek halomban.
Itt még lett volna esélyem megszerezni valamelyiket

Az egyesületi kék hajóval szálltam harcba a többiek ellen és bizony a bajnokságra kapott jó hajóhoz képest ez egy fékezett habzású változat. Az oldschool árbócban nem tud érvényesülni a bajnoki vitorla és amíg egy sima vitorlázáson királynak érzed magad a versenyen csak udvari bolond lehetsz. Negyedszélben annyira tompa hogy esel be mindenki alá és hátszélben hiába jössz fel a többiekre, esetleg pozícióba is kerülsz (nem vagy az utolsó) kreuzban mindent elbuksz. Akiket a bajnokságon simán lehagytam azoknak csak a fartükrét csodálhattam, tisztes távolból. Persze nem panaszként mondom, mehettem volna a múltkori jó hajóval de én ezt választottam. Előtte azonban módosítani kellet a vitorlaszámot. 

Kettesből tizenkettes, olyan mint a szombati versenyem.
Vidékre, nagykabát alá jó lesz

Verseny előtt persze kormányosi értekezlet és a pályarajz ismertetése. A vicc az egészben hogy Mester Bá Agárdi Chuck Norrisként már szerdán délben megmondta hogy arról (itt kelet felé mutatott) fog fújni a szél szombaton, ennek alapján készült a pályarajz így a szél se tehetett mást, arról fújt. 

Szép öcsém, ha ez neked nem egyértelmű akkor
válassz másik sportot

Segítségként annyit megtudtunk, hogy "A vaskapu az ahol be szoktunk menni de ott most kijövünk". 

Tehát Nád kupa, egyszemélyes osztályok évzáró versenye a Velencei-tavon, optimistek laserek között hemzsegtünk és mindig felspannol a rajt előtti pár perc ahogy ott kerülgetjük egymást, tiszta pozíciót keresve. 

Peti még szervizel valamit a rajt előtt

Három futam a verseny nevéhez méltón át a nádason meg a kikötő előtti tisztáson. Az első futamban isteni csoda folytán lehagytam három hajót, a másodikban megcsíptem az utolsó helyet a harmadikban pedig hála egy felborult sporttársnak, utolsó előtti lettem. De az is csak éppen hogy. A negyedszeles befutóknál majdnem sírtam amikor szinte visszafelé kellet jönni a hülye csapkodó, forgolódó, leálló szélben ezzel a tourist hajóval és nem lettem utolsó de el se hiszed hogy ebbe a szar helyezésbe mennyi munkát beletettem. 

Ilyen elegánsan lehet fordulni egy kishajóval
(kb hét évesen)

Érdekes összehasonlítási alap az OB illetve az arra kapott jó hajó ami pl. hátszélben vagy frissüléskor jóval könnyebben és hamarabb megindult a mostaninál, ezen felül a szélfordulókra is jobban reagált de ne csodálkozzunk, ott az árbóc ér annyit mint itt kábé az egész cucc. Tanulság: ha egy napon újra lesz hajóm abban nem simán jó árbóc lesz hanem kurvajó árbóc. 

Verseny utáni regeneráció, Misti főz a finnes mezőnynek.
Ingredients: lásd balra

Az őszi finnes ámokfutásom egészen október végéig kitartott, akár egy kapuzárási pánikban szenvedő ötvenes boomer még huszonhetedikén is lementem egy körre bár a foltos víz nem kecsegtetett nagy kalandokkal. Érdekes hogy csak a part mellett volt szél így a tisztásig el se jutottam, pontosabban azért a hotelig elmentem de szigorúan a part kétszáz méteres sávjában. Egyes, néha gyenge kettes keleti szélben kreuzoltam odáig amit egy vigyorgó hátszeles visszafelé csordogálás követett. Még a szinte teljes leállás előtt beértem a kikötőbe, magam mögött tudva egy boldog másfél órát a vízen amivel lezárhattam az évet. Napsütés, huszonhárom fok és elégedettség az arcon, ez volt, ennyi volt az utolsó nap a tavon. Egy csonka esztendő vagyis e pár alkalom nem sok, ám több a semminél és az irányt is megmutatja. 

Nincs klubélet év végi pakolgatás nélkül, hajók a hangárba, a finnesek pedig haza kerülnek a hideg idő beköszöntével bár az Ixylon az elszántabbak kedvéért egyelőre vízen maradt. Ismét Misti a képen, mert mikor kell a vitorlát a hajóra próbálni ha nem ilyenkor. 

Kell-e nagyobb motiváció a nem boruláshoz
a hét fokos víznél?

Lomtalanítás, pörkölt főzés, mellé kis söröcske mielőtt ránk köszönt az álmos november. Akár tavasszal most is korán sötétedik de az valahogy mégis más, abban benne van a jó idő érkezése, a vágyakozás és a remény hogy idén minden máshogy lesz, egy kicsit jobbak leszünk nem csak a sportban de ha kell akkor egymással is az élet minden területén. Az ősz de leginkább a késő őszi időszak még az ünnepekre való ráfordulás előtt az elszámolás ideje. Voltak jó és kevésbé jó pillanataink, mindegyiket a megfelelő polcra tesszük és tanulunk belőlük, ha mást nem hát azt hogy idén se tanultunk semmit de legalább jól éreztük magunkat. 

Tiszta égbolt naplementével, egy darabig nem látunk ilyet

Néztem ezt a képet és nem stimmelt valami. Már készítéskor is furcsa volt de nem tudtam rájönni és itthon, válogatás közben esett le hogy a naplemente ezen a ponton ritka pillanatnak számít mert vagy már nem járunk a tóra az év ezen szakaszában vagy a ködben egymást se találjuk. 

Aztán egyik pillanatról a másikra utolért az év vége de az évbúcsúztató vitorlázást a hideg miatt átminősítettük évindítónak de ezt se a befagyott tó se a szélcsend nem támogatta. 

Jégben Mester Bá zugfogelje.
Ezzel egy darabig nem megyünk sehova

    

A kikötő másik felén már keringető rendszer üzemel, az ottani hajókat a fagy nem érinti. Érdekes színfolt az itt vendégeskedő -vitorlás/hajós berkekben erősen lenézett, savazott- ilyen felfújható úszó nappalik vagy a franc tudja mik jelenléte. Közelről egyébként marha vicces látvány főleg így télen. Amúgy gáz vagy sem, nekem semmi bajom velük, nem kell mindenkinek vitorlást vezetni aki nem akar, nem tud vagy esetleg idegenkedik tőle. Ők biztonságos helyen vannak ezekben a mókás dobozokban és mi is biztonságban vagyunk tőlük, az se utolsó szempont. 

Eskü már csak Frédi és Béni hiányzik belőle

Agárd az a hely ahol mindig belefutsz valami váratlan dologba, akkor is ha azt hiszed már mindent láttál. Alap, hogy ősszel hatan-heten húzunk ki a tóból egy B-16-ost (tőkesúlyos vitorlás-ami tavasszal ugyanígy került vízre) de a január elsejei vízvonal bemérés miatt egy picit azért lüktetett a halántékom. Egyik lelkes spori vásárolta ezt az állat hajót, a Dán tengerpartról húzta egyenesen Agárdra és hát mikor kell a merülést szemrevételezni ha nem most. (A téli felújítás előtt, szóval részben érthető)

Ice ice baby. Itt egy kicsit megakadtunk

Élőben az orr egy az egyben a mostani katamaránokéra emlékeztet, maga a hajótest pedig a Flaar családra (illetve az ilyen jellegű hajókra), leszámítva az ottani balta dizájnt. De hogy ezt valaki képes pár centis, (deszkának egyáltalán nem mondható) picsányi lécekből megépíteni, az kemény. 

Némi noszogatás után a jég engedett, Mesterünk épp kiköt

Merülése egy gumimatracéval vetekszik, látszik hogy gyors hajó. Amúgy háromszáz kiló -tőkesúllyal- tehát egyáltalán nem nehéz, szállításkor, rakodáskor az a kurbli tartja helyén a tőkesúlyt, aminek természetesen állítható a magassága sőt egy csigarendszerrel még el is lehet fordítani. Ennek nagy sebességnél, erős hullámzásban van jelentősége papírforma szerint ugyanis megakadályozható hogy az orr leszúrjon, parasztosan: a hajó bemenjen a víz alá. És ha nyárra összeáll a tollfosztó akkor biztosak lehettek benne, hogy erről még olvashattok. 

Mennyi a hajód merülése? Nem tudom, van neki olyan?

Ilyen jég borítja a tavat. Jégszánhoz kevés, hajóhoz sok,
marad az esztétikai élmény

Írtam már az egyesületnél történt változásokról ahol a legszembetűnőbb dolog az eddigi műhely/raktár átalakítása klubszobává. Korábban az ajtón belépőt a következő látvány fogadta: balra satupad, jobbra jégszánok vitorlák halomban, középen meg egy, néha két hajó. Az aktív tagoknak hála ebből csak a műhely sarok maradt meg, a megfáradt sporikat kanapé, sörasztal és a hideg napokon duruzsoló kályha várja. Minden ilyen jellegű pakoláskor kincsek, hulladékok kerülnek elő váltakozva de hogy ez a gyalupad -ami mostanra hozzám került- hogy tudott évekig észrevétlenül megbújni arra nincs magyarázat. 

Régóta szemezgetek egy ilyen cuccal csak még nem állt össze fejben az asztalosműhely terve, ezért a vásárlást se erőltettem de erre a lehetőségre nem mondhattam nemet. Kicsit foglalkozós ugyan de képzeljétek el hogy évtizedeken keresztül hajókat javítottak ezen az asztalon. Rendes, fából készült hajókhoz gyalultak palánkot, csiszoltak bordákat, ragasztottak bumot azok akik most hetven évesen járnak le a kikötőbe. Az epoxi térnyerésével a gyalupad funkcióját vesztette és akár egy régészeti lelet, időrendi sorrendben őrzi a véső, gyalu és kalapács okozta sérülésekre, sérülésekbe lerakódott műgyanta majd ezernyi festék rétegződéseit. 

Gyalupad a kertben

A városlakók örömére és nekünk vidéki parasztok bánatára a tél úgy ért véget, hogy igazán el se kezdődött, vagy ahogy a dalban mondják: hiába havazik nem is volt telünk. Mínusz egy-két fok a depresszió csúcsát megtestesítő januárban meg február végén egy hét ami emlékeztet az évszakra és nagyjából ennyi. Akár a címben szereplő mondat egy régi albérletes viccből, azaz másfél szoba kiadó, hideg-meleg vízzel (mosakodni hideg, inni meleg) szóval kaptunk egy ilyen szar telet ami a téli sportokhoz nem eléggé tél a tavaszi/ősziekhez meg nagyon is az. Tudom, nem kívánságműsor és nem sírom vissza a mínusz huszonötöt de a mínusz öt egy kis napsütéssel nagyon fasza tudna lenni, de nem lesz. 

Legyünk őszinték, max öt év és okafogyottá válik a kerticsap téliesítése, tíz év múlva széldzsekiben ücsörgünk a dekken egy januári vitorlázáson azután szép lassan a tél mint évszak örökre eltűnik a Kárpát-medencéből. Az akkori Z generáció (legyen mondjuk J-Gen) időszakos kiállításon nézheti meg az egykori telet az Etele plázában olyan leletekkel, mint jégcsap, téligumi, hólapát, szánkó, sál, jégkaparó, hidegszoba ablaküvegre fagyott jégvirággal, eredeti hógolyó valamint korabeli beszámolók alapján épített hóember. A Rakacai víztározón készült archív fényképek 2025 január-februárjából az utolsó hazai jégvitorlázást megörökítve valamint elbeszélések 3D hologram kivetítőn azoktól akik rész vettek e jeles eseményen. 

Persze eszemben sincs itt rinyálni csak érdekes volt végignézni az ötven év alatt történt változásokat. Az egykori nyári 28 fokos melegrekord ma lehűlésnek számít egy júliusi délutánon, a múlt század januárjában kellemesnek érzett mínusz 6-ra most meg sarkvidéki hidegként kelti a pánikot a média. Ez van barátaim, de legalább március nyolcadikán húsz fokban vitorlázhatunk. 

Tipik finnes fotó de valljátok be, már nektek is hiányzott

Lehet fasza egy OB a hátsó sorból? Ofkorsz

Tizenegy éve finnezek amiből tizet nyugodtan le is tagadhatnék. Az a fajta vagyok aki minden megszerzett tudás után többet szeretne tanulni mert rájön milyen keveset tud, pedig szívesebben lennék olyan aki a zéró tudásához társított nagy hanggal mindenki fölé helyezi magát. Na jó, nem lennék de tanulhatnék tőlük. 

A hat hétre szóló gipszet lealkudtam ötre de igazából ez már nem is a gipsz volt hanem bokarögzítő ami egész napos viseléshez rohadt nehéz viszont zuhanyzáshoz meg éjszakára le tudtam venni. Ennek köszönhetően fokozatosan szoktathattam vissza a lábam a normál élethez ami most még távolinak tűnik, de az első lépéseket megtettem a szó minden értelmében. És akkor jött a telefon. Mester Bá a vonalban, ha már úgyis befizettem a tagdíjat akkor akár vitorlázhatnék is és tegyük hozzá igaza van, szóval vonszoljam le a seggem Agárdra, ad egy jó hajót mert jövő héten bajnokság. Sose voltam száz százalékos finnes és most annak a hetven százaléknak lehetek valahol az ötven százalékán de Mesterünk szavára egyszerűen képtelenség nemet mondani. Tudtam hogy ebben az állapotban nem tolom végig a versenyt de éreztem, jó lesz az nekem. Be is iktattam egy amolyan emlékeztető-felmérő edzést, látni mit tudok, mit tud a frissen gyógyult láb a hajóban mert a szárazföldön akadnak még fájdalmas mozdulatok. 

Ide elég egy alvázmosás de nem mindenki éri be ennyivel

Az egyesület udvarán állandóan pezseg az élet de amikor polírozáshoz az oldalukra fordított hajók lepik el és a sporik közti beszédtéma kizárólag a polírpasztában meg vitorla bizniszben csúcsosodik ki akkor ott bajnokság lesz. 

Ragyog mint a Salamon töke, a hajón nem fog múlni tesó

A kikötő egyébként teljesen újjáépült, a régi móló billegő-döngő betonlapjai már csak az emlékekben élnek. Az "északi" sólya nagyon penge lett, kis szépséghibával. Magát a sólyát ugyanakkorára szabták mint az elődjét, a partfal emelésnek köszönhetően viszont így meredekebb lett mint a régi ráadásul csúszik, hajókivételnél elkel a segítség. Ez van, szép lassan beleöregszünk a dingibe és az egyszemélyes hajóosztály meghatározás csak a vízen lesz érvényes, a parti manővereknél egyre kevésbé. 

Na, ilyen szélben mentem ki...

A klubház is sok változáson átesett de legszembetűnőbb a bejárati dekor. 

A Mester mindig itt van, mostantól akkor is ha nincs

Tehát a hajónál tartottunk. Köztudottan nem nagy költségvetésű az egyesületünk szóval a jó hajó itt annyit tesz, hogy nem rossz. Tehát nem pöpec, nem nagyon fasza egyszerűen csak jó. Gyakorlatban ez azt jelenti hogy van benne árbóc és ahhoz kapok valami vitorlát. Az esetlegesen az árbócra szerelt autentikus fácántoll széljelző már extralistás és ha csak annyi vizet ereszt amit ki lehet szivacsozni két futam között akkor rádmosolyogtak az istenek. Tehát kaptam egy ilyen jó hajót amit összeraktam azután meg magamat is és abban a semmi szélben kirongyoltam memóriafrissítésre. El is felejtettem hogy ilyen is van. Csend, béke, boldogság a hajóban és csak ültem minimális haladással. De milyen rohadt jó volt baszki.

Az esélyem a gyakorlásra teljesen eloszlott, csak imádkozhattam a csütörtöki békés viszonyokért, a kellő időben előtörő emlékekért. Bárki aki olvasta azóta a beszámolókat tudja, hogy az ima nem segített, maradtak az emlékek. 

A bajnokság ünnepélyes megnyitóval kezdődött ahol Bajusz fa finnjére húzták fel a nemzeti lobogót. 

Méltóbb helyre nem is kerülhetett volna

A gépsárkányt -A Mester utasításra- Medvével húztuk át a megnyitó helyszínére, amúgy a mi kikötőnkben van. Lőttem is pár képet, nézzük milyen csodákat építettek az elődök az elődöknek. 

Nomen est omen

A régi hajókról általában kevés infó marad hátra és évtizedek távlatából esélytelen bármit kideríteni, mindenesetre Balatonfüreden a hajógyárban készült okumé fából. 

Fa árbóc és fa bum találkozása klasszik rögzítéssel,
alatta a fém gyűrű a kötélelvezetést szolgálta

Mivel 1962-ben Füreden leállt a finn dingi gyártás így minimum hatvankét éves a hajó. A sorozatszáma 25-ös. 

Rézcsövön csúszik a réz leekocsi, nem hiszed el

Gyárilag az összes kötél fehér volt a dingiben, most se lehet benne más.  

Gyönyörű munka a sokat látott kormánylapát. 

Felmerülhet a tűzoltócső-gurtni létjogosultsága de akkoriban gyárilag ezzel (értsd: hasonlóval) jött ki. 

Svertállítás klemm helyett csomókkal,
az oldalfal mögött végig légkamra

Természetesen a finneken állítható az árbóc dőlésszöge aminek a szélviszonyoknál, pontosabban a szélerősségnél van jelentősége, a régebbi epoxihajóknál beállítod a parton és reménykedsz hogy jó lesz, az újabbaknál pedig akár két futam között is módosíthatsz, ha gyengül vagy erősödik a szél. Mondjam azt hogy ezt se most találták ki?

Menetes szár és finn dingi ugyanabban a mondatban,
baloldalt egy autentikus pádli

A hullámok hatvan éve is becsaptak a hajókba, szükség volt valami megoldásra ami hatékonyabb a szivacsozásnál. 

Pumpás ventil. Álló helyzetben is működik,
pontosabban: jobbára akkor tudod működtetni

Megszokott hogy a finneseknél kicsit csúszik a kuplung, de ennyire?

Eszemben sincs az új dolgok időtlenségén károgni a régiek javára, vannak erre ennek a rétegnek szóló terápiás csoportok az online térben vastagon, ráadásul egy új finn is gyönyörűen meg van építve. De azért tény, hogy az apró részletek kidolgozásánál a funkció mellett egyenrangú helyet kapott az esztétika és a formatervezés. Az általános súlycsökkentés, anyagtakarékosság a gyártók szerint mind-mind a mi érdekünket szolgálja ennek ellenére rohadt drága minden. Akárcsak az autóknál, megöli az összes olyan részletet amihez érzelmi kötődés alakulhat ki épp úgy a tervezők ahogy a felhasználók részéről. Egy új hajó gyártásának befejező fázisa kimerül a matrica felragasztásában de képzeld el amikor ezzel végeztek és a kormányveret felcsavarozása után mintegy a mű megkoronázásaként felkerült ez a polírozott fogantyú. -Kész vagyunk. 

Már azért lemész a kikötőbe, hogy megsimogasd

Egy hajónak persze nem a parton kell nagyot mutatnia de ez a vízen se vérzik el, napi használatban van a gépsárkány. A tulaj saját szavaival élve kiöregedett a vitorlázásból, így ha valaki vágyik erre a gyűjtői darabra Agárdon az Alba Regia kikötőjében a gyönyörködés mellett meg is vásárolhatja.

Eredetileg ugye ott tartottam, hogy megnyitó. Beszédek, beszélgetések majd tájékoztató a verseny menetéről amin hetvenen indultunk jelentős szerb és szlovák jelenléttel. Külföldi versenyéknél már láttam ilyen csoportbeosztásos dolgot de mostanáig lövésem se volt mi az és miért jó. A lényeg, hogy hetven (vagy több) hajóra marha hosszú rajtvonalat kéne állítani amit nehéz kontrollálni a rendezőségnek. Másrészt a Velencei-tavi szélviszonyokat -ahol sokszor húsz méterrel odébb már más irányból fúj- senkinek nem kell bemutatni, szóval volt sárga meg kék csoport tíz perces rajt különbséggel. A versenyirodában kapott szalagot kellett a halfejbe vagy seklibe bekötni. Első két napon sárga csoportos voltam, azaz elsőként minket rajtoltattak el. 

Megkülönböztető jelzés

Gondolni se mertem volna hogy a finnezés kihagyása akár a hasznomra is lehet. Végtelenített kötélzetben, vékonyított illetve vastagított sottkötélben és állítható (a hajó hossztengelyében pár centit elmozdítható) svertben kerestem a megoldást -amúgy ezek jó dolgok- miközben teljesen megfeledkeztem a vitorlázásról és halál bénán vezettem a hajót. Részben az Ábrándozás alatt ragadtak rám azok a dolgok amiknek a segítségével ilyen jól szerepeltem a bajnokságon, két év szünet után. (Itt jegyzem meg, hogy az összes béna kapitányos, szar vitorlázásból szintén rengeteget tanultam, annak ugyanúgy hasznát vettem csak máshogy.) Úgy higgyétek el, hogy a nagybetűs versenyen nem csináltam mást csak szélre vitorláztam mindenféle ötlettelen manőver helyett. 

Hasítanak a srácok, volt üzemanyag rendesen

Kb így: nem tülekedtem a rajtnál (jó, az első futamot mondjuk lekéstem) megnéztem hol vannak kevesen hogy tiszta szélben vitorlázhassak és vezettem a hajót. Ennyi. Mivel a széljelző -hogy úgy mondjam- elég érdekesen állt és csak a hajó egyik oldaláról látszódott tisztán így kizárólag a vitorlán lévő szálakat néztem meg a vízfelszínt és nem, az ötös szélben nem tudtam vízszintesre kiülni a hajót -néhány fontos helyzetet leszámítva- de törekedtem rá. Az egyik futamban ahol szintén nem brillíroztam a rajtnál, azt láttam hogy balra mentek kevesebben szóval arra indultam. És tök jó szelem volt, mindig erősödött egy hangyányit és a szélfordulók is kedveztek. Éreztem hogy megyek ki a pályáról de a vízen láttam hogy ez a szél kitart és sokkal jobb mint bárhol a tavon, nem fogok hülye fejjel kifordulni belőle, maradok amíg tudok. Ahogy mondtam harmincöten voltunk egy csoportban, ebben a futamban egy idegen, be sem állított hajóval, a hangárból kapott valamilyen vitorlával, két év kihagyással huszonkettedik lettem. Ha valahol meg azt éreztem hogy a szél fos, akkor eljöttem onnan és nyilván nem ezt oktatják a versenyzőknek, hanem az ellenfél "tartását" de egyrészt soha nem leszek azon a szinten másrészt meg marha jót vitorláztam és kurvajól éreztem magam. 

Két futam közti pihenő a nád takarásában,
egy kicsit a vitorlát is kímélik

Negyedszélben kicsit tompa volt a gépsárkány hátszélben pedig szépen legyalogoltam a többieket -már úgy körülöttem- ami egyértelműen az előredöntött árbóc tünete, szóval a verseny második napján hátrébb döntöttem valamennyit. Az ilyen értékeket mérni szokták a sporik, nekem erre most nem volt kapacitásom, főztem abból amim volt. 

Mindnyájan finnesek vagyunk,
de van amire nincs magyarázat

Akkor pár szó magáról a versenyről. Csütörtökön három futam volt a 14-18 csomós erősen pöffös északkeleti szélben és mivel az ima nem segített elnézve a kite és hagyományos szörfösekkel zsúfolt tavat egyetlen esélyem maradt, bízni a csodában. Az első futam némi késéssel indult én meg nagy bölcsen nekiálltam a vitorlát átkötni elöl ami persze nem sikerült de legalább lekéstem a rajtot és hangosan röhögtem magamon a múltkori savazásom miatt. De szépen felzárkóztam sőt az egyik sporit beértem és lehagytam a befutóra. 

Harcos körülmények, a vízen és a vitorlákon is látszik

Ilyen szélben nyilván nem volt eseménytelen a hátszeles szakasz. Akadt pár borulás, az egyik pont mellettem és amikor megkaptam azt a pöfföt azzal a szélfordulóval hát szívesebben lettem volna itthon. Éreztem ahogy megcsavarja az egész hajót és mindössze arra hagyott időt hogy fordítsak a kormányon és elinduljak kifelé a pályáról. A tollfosztó irányát nézve kb kilencven fokot fordult a szél, mint az állat poroltam a nádas irányába de sokkal jobb volt a borulásnál. Aztán helyre állt a béke, az emlékek is kezdtek előtörni: erős hátszélben hátra kell terhelni a hajót és két pöff között ne felejts el imádkozni. A harmadik futam után megkönnyebbülve poroltunk ki a kikötőbe, mára ennyi hála istennek.

Péntekre békésebb viszonyokat ígértek ami csúszott valamennyit, harcos körülmények közti első futam után megérkezett az enyhülés, ismét az emlékek, gyenge hátszélben előre kell terhelni a hajót. Nem kívánok anatómiai részletekbe bocsátkozni a farpofák és a finn dingi deck illeszkedési pontjairól de a hátszeles szakaszokra ritkán gondolunk vissza nosztalgiával. Mára nem enged több futamot a szél de a kitelepült lángossütőnek köszönhetően az arcok pillanatok alatt kisimultak. Mindenki evett már lángost, tudjuk milyen a finom meg az olajban ázott félig nyers fos de a kurvajó lángost kevesen ismerik, még kevesebben készítik. Azontúl hogy a tésztája a világörökség része lehetne sósabb is mint a sima piaci. Vannak olyan kaják amin az utólagos sózás javít ugyan -pl rántotta- de mégse lesz az igazi, na ezt a hatást szorozd be tízzel. Szóval az összes lángos amit eddig máshol ettél az pont ilyen. Nulla. Ez meg olyan durva gasztrosokk hogy soha többé nem akarsz a másikból enni. Soha. És ha nem jársz finnes versenyre akkor sincs dráma, Budapesten a Római parti Piacon ehetsz ebből a csodából, keresd Ágiékat.                                                                

                                                                                   

 Ez négy, a kínálatban nyolcféle szerepelt.
A félhold alakú a juhtúróval töltött, képtelenség leírni az ízeit

                                                                                     

Szombatra beigazolódott "Egér" versenyrendező jóslata miszerint jó ha egy futam összejön a reggeli szélben. Itt már arany és ezüst csoportra voltunk osztva, azaz a mezőny első harmincöt és a második harmincöt versenyzői külön mérik össze erejüket. Mondanom se kell melyik csoportba kerültem de legalább lőttem egy képet a nagyok rajtjáról. 

A menők felkészülnek a még menőbbek rajtolnak

Azután a mi csoportunk is elindult, azt hittem korai rajtos vagyok (persze nem) visszamentem megcsináltam a büntit, hogy ne hiába versenyezzek és poroltam a többiek után. Így is huszonnegyedik hely a gyengécske szélben. Ezután két sikertelen rajtkísérlet és két óra várakozás következett de amikor ilyen foltos a vízfelszín abból csoda nem lesz. Edzeni, vitorlázni marha jó de a Magyar Bajnoki cím nem dőlhet el ilyen pályán, irány a part. Gál Pisti sporttársunk családja addigra nekilátott az isteni chilis pörköltnek, üstben. A fogadtatását/sikerét nem részletezem, elég legyen annyi hogy nem kellet a maradék tárolásával, elajándékozásával bajlódni és most szívesen leírnám, ha ilyen pazar étkekre vágysz csöngess be Fehérváron Istiékhez de megtiltotta, szóval így jártál, ehhez bizony el kell jönnöd finnezni. 

Ezután a kalóriadeficit elkerülése végett osztálygyűléssel egybekötött vacsora a közeli étteremben és igazából itt véget is ért a verseny. A vasárnapot munka miatt ki kellett hagynom de igazából csak a díjátadóról maradtam le, esély se volt használható szélre. 

Állat póló, benne volt a nevezési díjban
de higgyétek el, megküzdöttünk érte

Az idei bajnok Beliczay "Bőrtok" Marci, aki -nem fogod elhinni de- tíz év kihagyás után ült finn dingibe. Szerencsére a Vitorlás a kertben mindig az események ütőerén tartja kezét így beszámolhatok nektek erről a felháborító győzelemről. Szóval, az YKA-ban (Yacht Klub Agárd) "talált" egy finn dingit (szerintem nem jót hanem nagyon faszát) amit kölcsönkapott a versenyre, ehhez "kapott" egy árbócot -ne mondj semmit, már most vérlázító a dolog- és lássatok csodát: szerzett egy vitorlát is ez a csodálatos elme. Tehát amíg a többi tisztességes versenyző hajót vásárol, fejleszt, szezonról-szezonra vitorlákba, (jó ha van erős és gyenge szeles is) technikai felszerelésekbe öli a pénzét, rendszeresen eljár edzésre, versenyekre addig ez a figura kis túlzással a sarki gépkölcsönzőből összerak egy hajót, megjelenik a versenyen (pedig nem hívtuk) és arcátlanul lehagyja az összes jellemes vitorlázót, mindezt legálisan. 

                                                       Dömötör Attila magángyűjteményéből

Felbőszült nemes lelkű vitorlázók vízbe veték pimasz társukat

Félretéve a hülyeséget, egy OB ezen a szinten nem játék, el se tudjátok képzelni milyen hajókon/csapatokban versenyeznek ezek az arcok. Olyan gondolatokkal indultam el hogy valahol a végén elvitorlázgatok, próbálok szintidőn belül befutni és túlélni. Ehhez képest mezőnyben is mentem és előfordult hogy nálam jobbakat lehagytam. Az ötvenkilencedik hely az enyém a hetvenből, köszönöm szépen. Hányszor hallottam Mesterünktől hogy "vezesd a hajót bazmeg" és nézzetek oda, ennyi év után célba ért az üzenet. Későn érő típus vagyok, csak tudnám a tollfosztót minek adtam el.