Inni meleg, mosakodni hideg de legalább vége

Addig-addig nézegettem vágyakozva a dagadó vásznú hajókat a Balatoni strandok füves partjáról amíg elhatároztam, hogy megtanulok vitorlázni. Aztán szerettem volna egy hajót és megépítettem. (ez mondjuk pont nem sikerült) Aztán jött a finnezés, Kékszalagok, finnes versenyek, Magyar Bajnokság, Masters EB, versenyzés gyönyörű cirkálókkal és beszámolók amiket a Porthole közlésre érdemesnek tart. Bevallom ha ezt mástól olvasnám kicsit irigyelném is de mindez velem történt, történik és már az életem része marad. Tök természetes ahogy a kikötőben kicsomagolom a hajót (oké, az egyesületit) és kirongyolok a tisztásra de higgyétek el nem veszem annak. A felsoroltakat külön-külön se mertem volna remélni évekkel ezelőtt erre mind itt van, és higgyétek el elképesztően örülök neki. 

Nem kérdés hogy a bajnokság sikerén felbuzdulva ezerrel vetettem magam a finnezésbe. Zéró elvárás, igazából a manővereket se volt kedvem gyakorolni csak simán vitorlázni akartam. Meg is kaptam hozzá az egyesületi kék Vanguardot amivel legendásakat borultam egy időben de nem hagytam hogy ez beárnyékolja a kapcsolatunkat. Jelenleg a hajó alapfelszereltsége egy valamikori Berecz Zsombi majd a Mesterhez került vitorla ami legalább akkora teljesítménynöveléssel bír akár a korai kilencvenes évek kockaladáin figyelő Turbo matrica. Tiszteletet parancsol és elhiszed hogy ezzel jobb vagy. 

Képtelenség kiszeretni ezekből a késő őszi vitorlázásokból -meg úgy általában a vitorlázásból- annak ellenére, hogy egyetlen normális szelet se sikerült kifognom. Valamiért mindig dél-délkelet felől fúj és vagy a feledés jótékony homályába vesztek ezek a néha kilencven fokos fordulók, nagy lyukakkal vagy csak megmutatja hogy ő bizony ilyet is tud, ha nem tetszik menjek biciklizni. Képeket is csak félve merek készíteni de jobbára győz a vágy hogy megörökítsem a megörökíthetetlent és átadjam azt a fajta élményt amire egy fotó nem mindig képes. Az ok amiért ezt a képet választottam a legalább tizenötből az a horizont fölé csapódó vízcseppeken megtörő napfény, ami remélem látszik a nagyításon.  

Nehéz évekről tanúskodik a tollfosztó kopott oldala

Pár hős akad még a tavon de ezek jobbára magányos csapatások, a parton pakolgatók is inkább a hangárat célozzák meg a víz helyett. Mondta is valaki, hogy vitorlázni akkor kell amikor jó idő van de akkor sokat. Igazából rossz idő sincs bár érdemesebb a délutánt választani amikor tizenöt fokkal jobbak az értékek a reggelinél. 

Késő ősz de csak onnan tudod, hogy üres a tó

Aztán a nagy vitorlázások közepette egyszer csak a Nád kupán találtam magam. Mondjuk gyanús volt a folyosón elém táruló látvány egy random szerdán, nem volt nehéz kitalálni hogy valami készül. 

Kupák, érmek halomban.
Itt még lett volna esélyem megszerezni valamelyiket

Az egyesületi kék hajóval szálltam harcba a többiek ellen és bizony a bajnokságra kapott jó hajóhoz képest ez egy fékezett habzású változat. Az oldschool árbócban nem tud érvényesülni a bajnoki vitorla és amíg egy sima vitorlázáson királynak érzed magad a versenyen csak udvari bolond lehetsz. Negyedszélben annyira tompa hogy esel be mindenki alá és hátszélben hiába jössz fel a többiekre, esetleg pozícióba is kerülsz (nem vagy az utolsó) kreuzban mindent elbuksz. Akiket a bajnokságon simán lehagytam azoknak csak a fartükrét csodálhattam, tisztes távolból. Persze nem panaszként mondom, mehettem volna a múltkori jó hajóval de én ezt választottam. Előtte azonban módosítani kellet a vitorlaszámot. 

Kettesből tizenkettes, olyan mint a szombati versenyem.
Vidékre, nagykabát alá jó lesz

Verseny előtt persze kormányosi értekezlet és a pályarajz ismertetése. A vicc az egészben hogy Mester Bá Agárdi Chuck Norrisként már szerdán délben megmondta hogy arról (itt kelet felé mutatott) fog fújni a szél szombaton, ennek alapján készült a pályarajz így a szél se tehetett mást, arról fújt. 

Szép öcsém, ha ez neked nem egyértelmű akkor
válassz másik sportot

Segítségként annyit megtudtunk, hogy "A vaskapu az ahol be szoktunk menni de ott most kijövünk". 

Tehát Nád kupa, egyszemélyes osztályok évzáró versenye a Velencei-tavon, optimistek laserek között hemzsegtünk és mindig felspannol a rajt előtti pár perc ahogy ott kerülgetjük egymást, tiszta pozíciót keresve. 

Peti még szervizel valamit a rajt előtt

Három futam a verseny nevéhez méltón át a nádason meg a kikötő előtti tisztáson. Az első futamban isteni csoda folytán lehagytam három hajót, a másodikban megcsíptem az utolsó helyet a harmadikban pedig hála egy felborult sporttársnak, utolsó előtti lettem. De az is csak éppen hogy. A negyedszeles befutóknál majdnem sírtam amikor szinte visszafelé kellet jönni a hülye csapkodó, forgolódó, leálló szélben ezzel a tourist hajóval és nem lettem utolsó de el se hiszed hogy ebbe a szar helyezésbe mennyi munkát beletettem. 

Ilyen elegánsan lehet fordulni egy kishajóval
(kb hét évesen)

Érdekes összehasonlítási alap az OB illetve az arra kapott jó hajó ami pl. hátszélben vagy frissüléskor jóval könnyebben és hamarabb megindult a mostaninál, ezen felül a szélfordulókra is jobban reagált de ne csodálkozzunk, ott az árbóc ér annyit mint itt kábé az egész cucc. Tanulság: ha egy napon újra lesz hajóm abban nem simán jó árbóc lesz hanem kurvajó árbóc. 

Verseny utáni regeneráció, Misti főz a finnes mezőnynek.
Ingredients: lásd balra

Az őszi finnes ámokfutásom egészen október végéig kitartott, akár egy kapuzárási pánikban szenvedő ötvenes boomer még huszonhetedikén is lementem egy körre bár a foltos víz nem kecsegtetett nagy kalandokkal. Érdekes hogy csak a part mellett volt szél így a tisztásig el se jutottam, pontosabban azért a hotelig elmentem de szigorúan a part kétszáz méteres sávjában. Egyes, néha gyenge kettes keleti szélben kreuzoltam odáig amit egy vigyorgó hátszeles visszafelé csordogálás követett. Még a szinte teljes leállás előtt beértem a kikötőbe, magam mögött tudva egy boldog másfél órát a vízen amivel lezárhattam az évet. Napsütés, huszonhárom fok és elégedettség az arcon, ez volt, ennyi volt az utolsó nap a tavon. Egy csonka esztendő vagyis e pár alkalom nem sok, ám több a semminél és az irányt is megmutatja. 

Nincs klubélet év végi pakolgatás nélkül, hajók a hangárba, a finnesek pedig haza kerülnek a hideg idő beköszöntével bár az Ixylon az elszántabbak kedvéért egyelőre vízen maradt. Ismét Misti a képen, mert mikor kell a vitorlát a hajóra próbálni ha nem ilyenkor. 

Kell-e nagyobb motiváció a nem boruláshoz
a hét fokos víznél?

Lomtalanítás, pörkölt főzés, mellé kis söröcske mielőtt ránk köszönt az álmos november. Akár tavasszal most is korán sötétedik de az valahogy mégis más, abban benne van a jó idő érkezése, a vágyakozás és a remény hogy idén minden máshogy lesz, egy kicsit jobbak leszünk nem csak a sportban de ha kell akkor egymással is az élet minden területén. Az ősz de leginkább a késő őszi időszak még az ünnepekre való ráfordulás előtt az elszámolás ideje. Voltak jó és kevésbé jó pillanataink, mindegyiket a megfelelő polcra tesszük és tanulunk belőlük, ha mást nem hát azt hogy idén se tanultunk semmit de legalább jól éreztük magunkat. 

Tiszta égbolt naplementével, egy darabig nem látunk ilyet

Néztem ezt a képet és nem stimmelt valami. Már készítéskor is furcsa volt de nem tudtam rájönni és itthon, válogatás közben esett le hogy a naplemente ezen a ponton ritka pillanatnak számít mert vagy már nem járunk a tóra az év ezen szakaszában vagy a ködben egymást se találjuk. 

Aztán egyik pillanatról a másikra utolért az év vége de az évbúcsúztató vitorlázást a hideg miatt átminősítettük évindítónak de ezt se a befagyott tó se a szélcsend nem támogatta. 

Jégben Mester Bá zugfogelje.
Ezzel egy darabig nem megyünk sehova

    

A kikötő másik felén már keringető rendszer üzemel, az ottani hajókat a fagy nem érinti. Érdekes színfolt az itt vendégeskedő -vitorlás/hajós berkekben erősen lenézett, savazott- ilyen felfújható úszó nappalik vagy a franc tudja mik jelenléte. Közelről egyébként marha vicces látvány főleg így télen. Amúgy gáz vagy sem, nekem semmi bajom velük, nem kell mindenkinek vitorlást vezetni aki nem akar, nem tud vagy esetleg idegenkedik tőle. Ők biztonságos helyen vannak ezekben a mókás dobozokban és mi is biztonságban vagyunk tőlük, az se utolsó szempont. 

Eskü már csak Frédi és Béni hiányzik belőle

Agárd az a hely ahol mindig belefutsz valami váratlan dologba, akkor is ha azt hiszed már mindent láttál. Alap, hogy ősszel hatan-heten húzunk ki a tóból egy B-16-ost (tőkesúlyos vitorlás-ami tavasszal ugyanígy került vízre) de a január elsejei vízvonal bemérés miatt egy picit azért lüktetett a halántékom. Egyik lelkes spori vásárolta ezt az állat hajót, a Dán tengerpartról húzta egyenesen Agárdra és hát mikor kell a merülést szemrevételezni ha nem most. (A téli felújítás előtt, szóval részben érthető)

Ice ice baby. Itt egy kicsit megakadtunk

Élőben az orr egy az egyben a mostani katamaránokéra emlékeztet, maga a hajótest pedig a Flaar családra (illetve az ilyen jellegű hajókra), leszámítva az ottani balta dizájnt. De hogy ezt valaki képes pár centis, (deszkának egyáltalán nem mondható) picsányi lécekből megépíteni, az kemény. 

Némi noszogatás után a jég engedett, Mesterünk épp kiköt

Merülése egy gumimatracéval vetekszik, látszik hogy gyors hajó. Amúgy háromszáz kiló -tőkesúllyal- tehát egyáltalán nem nehéz, szállításkor, rakodáskor az a kurbli tartja helyén a tőkesúlyt, aminek természetesen állítható a magassága sőt egy csigarendszerrel még el is lehet fordítani. Ennek nagy sebességnél, erős hullámzásban van jelentősége papírforma szerint ugyanis megakadályozható hogy az orr leszúrjon, parasztosan: a hajó bemenjen a víz alá. És ha nyárra összeáll a tollfosztó akkor biztosak lehettek benne, hogy erről még olvashattok. 

Mennyi a hajód merülése? Nem tudom, van neki olyan?

Ilyen jég borítja a tavat. Jégszánhoz kevés, hajóhoz sok,
marad az esztétikai élmény

Írtam már az egyesületnél történt változásokról ahol a legszembetűnőbb dolog az eddigi műhely/raktár átalakítása klubszobává. Korábban az ajtón belépőt a következő látvány fogadta: balra satupad, jobbra jégszánok vitorlák halomban, középen meg egy, néha két hajó. Az aktív tagoknak hála ebből csak a műhely sarok maradt meg, a megfáradt sporikat kanapé, sörasztal és a hideg napokon duruzsoló kályha várja. Minden ilyen jellegű pakoláskor kincsek, hulladékok kerülnek elő váltakozva de hogy ez a gyalupad -ami mostanra hozzám került- hogy tudott évekig észrevétlenül megbújni arra nincs magyarázat. 

Régóta szemezgetek egy ilyen cuccal csak még nem állt össze fejben az asztalosműhely terve, ezért a vásárlást se erőltettem de erre a lehetőségre nem mondhattam nemet. Kicsit foglalkozós ugyan de képzeljétek el hogy évtizedeken keresztül hajókat javítottak ezen az asztalon. Rendes, fából készült hajókhoz gyalultak palánkot, csiszoltak bordákat, ragasztottak bumot azok akik most hetven évesen járnak le a kikötőbe. Az epoxi térnyerésével a gyalupad funkcióját vesztette és akár egy régészeti lelet, időrendi sorrendben őrzi a véső, gyalu és kalapács okozta sérülésekre, sérülésekbe lerakódott műgyanta majd ezernyi festék rétegződéseit. 

Gyalupad a kertben

A városlakók örömére és nekünk vidéki parasztok bánatára a tél úgy ért véget, hogy igazán el se kezdődött, vagy ahogy a dalban mondják: hiába havazik nem is volt telünk. Mínusz egy-két fok a depresszió csúcsát megtestesítő januárban meg február végén egy hét ami emlékeztet az évszakra és nagyjából ennyi. Akár a címben szereplő mondat egy régi albérletes viccből, azaz másfél szoba kiadó, hideg-meleg vízzel (mosakodni hideg, inni meleg) szóval kaptunk egy ilyen szar telet ami a téli sportokhoz nem eléggé tél a tavaszi/ősziekhez meg nagyon is az. Tudom, nem kívánságműsor és nem sírom vissza a mínusz huszonötöt de a mínusz öt egy kis napsütéssel nagyon fasza tudna lenni, de nem lesz. 

Legyünk őszinték, max öt év és okafogyottá válik a kerticsap téliesítése, tíz év múlva széldzsekiben ücsörgünk a dekken egy januári vitorlázáson azután szép lassan a tél mint évszak örökre eltűnik a Kárpát-medencéből. Az akkori Z generáció (legyen mondjuk J-Gen) időszakos kiállításon nézheti meg az egykori telet az Etele plázában olyan leletekkel, mint jégcsap, téligumi, hólapát, szánkó, sál, jégkaparó, hidegszoba ablaküvegre fagyott jégvirággal, eredeti hógolyó valamint korabeli beszámolók alapján épített hóember. A Rakacai víztározón készült archív fényképek 2025 január-februárjából az utolsó hazai jégvitorlázást megörökítve valamint elbeszélések 3D hologram kivetítőn azoktól akik rész vettek e jeles eseményen. 

Persze eszemben sincs itt rinyálni csak érdekes volt végignézni az ötven év alatt történt változásokat. Az egykori nyári 28 fokos melegrekord ma lehűlésnek számít egy júliusi délutánon, a múlt század januárjában kellemesnek érzett mínusz 6-ra most meg sarkvidéki hidegként kelti a pánikot a média. Ez van barátaim, de legalább március nyolcadikán húsz fokban vitorlázhatunk. 

Tipik finnes fotó de valljátok be, már nektek is hiányzott