Élvezetes finnezés ide, tanulságos vitorlázás oda, ez a szörnyeteg /kék hajó/ rendesen odatett a másnapomnak. Olyan izomlázam lett, hogy ihaj, pedig teljesen indokolatlannak éreztem mégpedig a következők miatt. Egyrészt az általatok ismert edzéstervemet módosítottam annyiban, hogy a boxzsákolást egy lassan gyógyuló könyöksérülés miatt véglegesen kivettem a listáról és helyette más, saját testsúllyal végzett gyakorlatokat csinálok, valamint a futást és az ugrókötelezést is leváltottam egy klasszisokkal élvezetesebb lábedzéssel, de lássuk a részleteket.
Egy tavaly novemberi túlköltekezés miatt -tízéves megismerkedési évforduló+aranylánc+fél havi fizetésem megy a levesbe : ) elkezdtem bringával bejárni a munkahelyre. Ez beosztástól függően tizenhét vagy huszonhárom kilométer. Eleinte kicsit döcögősen ment a dolog -bár a fájdalmas emelkedők és a szembeszeles részek kegyetlenségét is enyhítette a gyengéd női szeretet- de idővel úgy megtetszett, hogy mostanra mindenhova kerékpárral megyek. Ez havi szinten négy-ötszáz km.-t tesz ki, ami egy komoly versenyzőnek nem tétel, de nekem hétköznapi embernek bőven elégséges, emellett számtalan előnyei közé vitathatatlanul beletartozik hogy elegendő idő jut a gyengébbik nem szemmel tartására : )
Viszont úgy látom, hogy súlyzózhatok meg bringázhatok én ész nélkül, ez a finn dingi hajótípus mindig rátalál és megkínozza azokat az izmokat amikre egy normál életvitelnél nem, vagy csak alig-alig van szükségem. Habár valamelyik nap elvittem a kisebbik lányomat egy Yxilonos túrára és utána is mindenem fájt szóval lehetséges, hogy az évek jóformán észrevétlen, de annál könyörtelenebb múlása okolható a gyötrelmeimért. : )
Ilyen előzmények után készültem az újabb bevetésre, és tegnap este mikor megnyitom a hajóosztály oldalát mit kell látnom? http://finnclass.hu/agard-helyi-szelroham/ A főoldalon szinte vezércikként, tolakodva ront rám a hír miszerint egy tábla lemezt lefújt a nagyerejű szél a tetőről és /átmenetileg/ használhatatlanná tette kedvenc, sokat dédelgetett hajómat. Mármint amit bérelni szoktam...
Így találkoztam újra az első finn-dingimmel, de a randevúra árnyékot vetett az erős délkeleti szél, és nem csak azért mert ilyenkor a legnehezebb elhagyni a kikötőt. Tudom, emlékszem arra amit a múltkor írtam, azaz minden szélirány mellet ki tudok hajózni, de a DK-inél a következő a helyzet: adott egy kb. húsz méterszer tizenöt méteres gondosan körbebetonozott vízfelület ahonnan egy nagyjából három méter széles kijárat van, és csak ebből a "ketrecből" lehet biztonsággal elindulni mert a többi helyen a sporteszközt ráfújja a szél a mólóra, így okozva kellemetlen perceket a kormányosnak, és mély sérüléseket a hajónak.
Le sem írom hogy mennyit töketlenkedtem az indulással de igazság szerint nem csak én voltam a ludas. Tehát hogy néz ki az elindulás ezzel a túlélő típussal? Hajó szélirányba vitorla fel, rögzít. Sólyakocsival a hajót vízretesz, utána a kikötőkötéllel kikötöd a hajót, sólyakocsit ki a partra. Beszállás a kikötött hajóba, svertet leenged, kormánylapátot helyére tesz, vissza a mólóra, hajót elköt, kormányos villámgyorsan beugrik és elégedett mosollyal elindul. Erre mi történik? A mólóralépéskor elszakadt a kikötőkötél és a hajó legalább egy méterre eltávolodott... Itt nem lehet tökölni mert pillanatok alatt a betonon köt ki a hajó, szóval már készültem a vízbeugrásra és onnan bemászok, mikor egyetlen pillanatra megállt Piros. -Gyere ide. Mondtam igazából nem is tudom miért, és azt se hogy mire számítottam, erre mi történik? Igen, az amire gondoltok, a hajó elindult felém és pont annyira megközelített hogy be tudjak ugrani. Alig akartam elhinni... Nyilván a szél változtatott irányt és nem az én hívószavamnak volt ilyen misztikus hatása, de számít ez? A győztesnek nem kell magyarázkodnia. : )
Így kerültem pillanatok alatt a strandolók és a vitorlások figyelmének középpontjába, hogy aztán aggódó tekintetük kíséretében végre célba vehessem a nyílt vizet. Zárójelben annyit azért hozzáfűznék, hogy nem csak ők aggódtak... : )
A vitorlázás maga -leszámítva a kezdeti nehézségeket és a forgolódó, néha felborítani szándékozó szelet- szokás szerint rendkívül élvezetes volt. Kezdek belejönni a hátszelezésbe, legalábbis annyira, hogy nem tojom össze magam minden egyes billenésnél, de hogy rezzenéstelen arccal tekerjem le a kupakot a vizespalackról az még várat magára. : )
Kikötésnél természetesen újra irány a betonkaloda, de hátszélben berongyolva túl nagy a sebességem, szóval csináltam valami fordulás félét, újra ki a tóra azután újra a betondzsungel és másodikra sikerült partot érnem.
Eléggé elfáradtam és sejtettem hogy holnap milyen izomlázzal kell szembenéznem, ráadásul bicajjal tekerek be a gyárba, szóval semmi kímélő üzemmód, úgyhogy igazán megérdemlek egy kis jutalmat.
Így történt hogy idén először, saját elhatározásból fürödtem a Velencei tóban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése