Nem is rossz

Ez a mondat hangzott el Edző Bá szájából miután a verseny első napján közvetlen közelről látta az egyik fordulásomat és őszintén mondom már ezért megérte elindulnom az Agárdi vitorlás héten. Ekkor már túl voltam egy boruláson, kicsit később a kezemben maradt a kormány és még épp hogy csak elkezdődött a verseny, de lássuk az előzményeket.
Ahogy az összes többi, úgy az elmúlt hét is egy átlagosnak tűnő hétfővel kezdődött de ebben a szóban forgó hétfőben volt egy kis plusz ami miatt még csak hasonlítani sem lehet a többi, szürke társához. Ez a nap indította azt a hetet amelyiken négynapos verseny várja a sporttársakat, sőt ahogy ennek vége máris kezdődik egy -kizárólag ötven felettieknek szóló- kétnapos összecsapás úgyhogy a legelszántabbak és az idősebbek közel egy héten keresztül sanyargathatják magukat a Finn-dingi névre keresztelt kínzóeszközben. Naná hogy én is érintett vagyok az első szériában ezért az említett hétfőn -a katasztrofális forgalmi helyzetnek köszönhetően- igaz csak késő délután, de gyanútlanul hajóba szálltam, nem is sejtve hogy A Mester rögtönzött edzése micsoda gyötrelmeket tartogat. Az az igazság hogy mostanáig abban a boldog tudatlanságban vitorláztam, hogy már mindent tudok, : ) hátul kullogok ugyan de majd belerázódok, idővel lesz ez jobb is csak valami még hiányzik. Valami apróság amire előbb utóbb rájövök hogy mi is az.
És az a valami az edzés. "Ne így, ne úgy, az a szál miért lobog, hova mész, hova dőlsz, hova ülsz" és még sorolhatnám az ilyenkor elmaradhatatlan kötőszavak kíséretében elhangzott vezényszavakat. És a versenyen való szereplésemet figyelembe véve úgy látszik hogy erre volt szükségem, fel kellett hogy ébresszenek mert csak elégedetten ücsörögtem a langyos libazsírban és nem volt aki felrázzon mialatt hamis álmokban ringattam magam. A forgolódó erős hármas szél a combos négyes befújásokkal is ellenem volt az állandóan megdőlő, a hátszélben pedig rendszeresen borulni akaró hajóval együtt. Teljesen magam alatt voltam és Lali, apjától tanult mondása jutott eszembe az Üvegtigrisből: "Ha a padlón vagy szedjél össze valamit".
Így kaptam össze magam és vitorláztam egy marha jót egy olyan hétfőn amelyikre ismét sokat kell várnunk, mert leghosszabb nappalhoz csak évente egyszer lehet szerencsénk.
A verseny négy napjából hármon tudtam jelen lenni, és megpróbálom röviden összefoglalni az eseményeket, kezdve rögtön az első napi negyedszeles borulásommal. Az egyik hirtelen jött pöffnek köszönhetően úgy sikerült lefektetnem a hajót, hogy én magam meg sem mártóztam a tóban. Történt tehát hogy a hajó már az oldalán ment, a vitorla hátsó része a vizet simogatta és akkor már hiába próbáltam a kormánnyal helyrehozni a helyrehozhatatlant mert az már a tónak a közelében se volt . A vitorla felfeküdt a vízre, a hajó teljesen az oldalára borult és ilyenkor nincs idő a pöcsölésre, cselekedni kell úgy, hogy a legkisebb veszteség érje mind a hajót mind a kormányost. Tehát az "Agárdi iskola" tanítása alapján gyorsan végiglépdeltem a bumon, egy pillanatra megálltam az árbóc tövén, felmérni a helyzetet, majd onnan ráálltam a svertre és mikor a hajó kezdett visszabillenni abba a helyzetbe ahogy általában használni szoktuk, mintaszerűen visszamásztam a cockpitbe. A sípcsontokon szerzett két húszcentis horzsolást leszámítva határozottan meg voltam elégedve a produkcióval annál is inkább mert költségkímélő módon nem zuhantam bele a vitorlába.
Leírhatatlan vízmennyiség árasztotta el a hajót, ami talán tíz- néhol tizenöt centire látszott csak ki a tóból  és ugyan vannak beépítve légszekrények, de egy ilyen öreg ladiknál csak idő kérdése hogy a víz bejusson az összes olyan helyre, ahol semmi keresnivalója sincs. A cuccaim a táskából kiborulva békésen úszkáltak a hajóban és csodálkozva néztem hogy mennyi hasznos holmit hoztam magammal, a baracktól a naptejig. : ) De ábrándozni nincs idő kézbe kell kapni az öblítős flakont és merni a vizet mielőtt tovább romlik a helyzet.
Valamelyik Discovery-s csatornán nézve az esetet már pattanásig feszülnének az idegek, hogy vajon sikerül-e a kormányosnak a kétliteres flakonnal kimernie a vizet és megmenekülnie, vagy a hányatott sorsú hajó elsüllyed és a szebb napokat látott kapitány a szemünk láttára veszik oda a habokban. Ennél a résznél még nem tudni, hogy a reklám után váratlanul megjelenik A Mester és átad egy ötliteres vödröt.
Tehát teljes erőbedobással merem a vizet és bármilyen fárasztó is, van egy halvány reménysugár mert ha lassan is, de azért apad illetve apadgat és már csak a lábszáram feléig ér. Nem tudom hány liter fér el a hajóban de az egyharmadát már sikerült kimernem és azon gondolkozom, hogy mennyi van még hátra ahhoz hogy mozgásba tudjam hozni a finnt, mikor váratlanul felbukkan Edző Bá -akinek egyébként semmi dolga nem volt arrafelé- és átadja az említett vödröcskét ami kapásból két és félszeresére növeli a hatékonyságomat. Még egy harmad, immár egész gyorsan és az erős hármas szél már el is tudja indítani a hajót -sőt tovább megyek- még gyorsulunk is és mialatt az egekig magasztalom a ventil feltalálóját addig a hajóban lévő tó fokozatosan visszakerült eredeti helyére.
A következő kalandra még egy kurta órát se kellett várnom, ekkor történt hogy a kormánylapát az ellentartó laprugót kijátszva lecsúszott a tartótengelyekről. A sottkötél természetesen beakasztva a klemmbe ami mindössze azért okozott némi zavart mert a jelenlegi helyzetben minél közelebb megyek a kötélhez hogy kiakasszam, annál jobban kezd az oldalára dőlni a hajó... Na neee! Még egy borulás ráadásul egy ilyen pitiáner dolog miatt?! Ezt a szégyent nem élném túl, így egyik kezemben az önállósodott kormánnyal villámgyorsan odacsúsztam és kiszabadítottam a kötelet. Kormány vissza, még épp beérek naná hogy utolsónak és annyi időm marad a következő rajtig, hogy egy rövidke kötéllel rögzítsem a lapátot. E két kemény próbatétel után előttem ismeretlen okokból vége szakadt a nemkívánatos megpróbáltatásoknak és hoztam a tőlem megszokott egyenletes, a mezőny végére elegendő teljesítményt. : )

Fél lábbal a paradicsomban

A második napon már volt néhány előzésem is, sőt a nagy csatákban dicsőségesen szereztem egy utolsó előtti helyet, ami természetesen újabb lökést adott a továbbiakhoz. De a lökés önmagában a szelet nem pótolja és a harmadik nap jobbára csak hiábavaló várakozással telt. Legalább jutott idő a kikötői munkákra, a sztorizgatásokra, a sporttársak hajóinak átnézésére sőt még Gyuri barátommal -a volt hajóssuli egyik utolsó mohikánjával- is összefutottam aki a csapatból elsőként érzett rá a kishajózás szépségeire. Három óra körül azután megkaptuk a jelet, elindultunk a tisztásra ahol bő fél óra után lefújták a futamot. Érdekes módon mire kikötöttünk és összepakoltuk a hajókat a szél is megérkezett de ez már nem sokat tudott hozzátenni a szombati naphoz.
A hét és a verseny tanulsága -a remek vitorlázásokon túl- hogy kezd beérni a kétéves munka gyümölcse és azok a sporik akiket eddig csak a messzeségből figyeltem mostanra látótávolságba kerültek, sőt némelyikükkel bizony már pozícióért ment a harc, még ha az a pozíció a huszonhatok helyet is jelentette.