2019. március 9., szombat

Harc a celsiusokkal, Mekk Elek ezermester, és a két hét szívás utáni gyönyör

Első fejezet. Azoknak, akiknek lövésük sincs Mekkről. Ez egy esti mesesorozat volt a tévében, egészen pontosan bábfilm ami a mesekészítés palettáján a legmelósabb. Textilből, parafából, kartonból, hurkapálcából, színes lapokból meg ezer mindenből készítettek figurákat, épületeket, díszletet és hátteret ahol a cselekmény játszódik. A szereplőkön mozdítottak egy keveset, kamerával felvették, megint mozdítottak, megint felvették. Ne is próbáljuk megsaccolni hogy nettó öt perc mesében hány munkaóra lehetett.
Második fejezet. Azoknak, akiknek már dereng valami a múltból vagy legalábbis elolvasták az első fejezetet. Mekk Elek ezermester a főszereplő aki konkrétan kecske, káposztában kéri a bérezést és a mese írójának köszönhetően lehetőleg e betűs szavakat használ. A falubéli állatok ügyes-bajos gondjain próbál segíteni inkább kevesebb mint több sikerrel, a fizetséget élelmes magyar vállalkozó módjára általában előre kéri. A sikertelen, burleszkbe illő kísérletezések végén az ügyfelek hazáig kergetik és a házán díszelgő számtalan cégér közül leverik az épp aktuális baklövéshez kapcsolódót.
Harmadik fejezet. Azoknak, akik csípőből vágják az egész sztorit, az anyatejjel szívták magukba a főhős kalandjait csak épp a záró epizódot fedi homály, vagy legalább elolvasták az első két fejezetet. Az utolsó részre szinte kivétel nélkül eltűntek a cégérek, jelen esetben a tehén rendel nála új ruhát, foltokkal. A végeredményt faluszerte elismerő pillantások és dicsérő szavak övezik. Az osztatlan sikert besöprő Mekk Mester zárómondata valahogy így hangzott: "Most már elárulhatom nektek, hogy a szabómesterség az egyetlen amihez értek."
Az idei január a tél jegyében telt ami az adott évszakban előfordul viszont hozott némi kényszerszünetet a felújításban még szerencse, hogy decemberben megcsináltam a jóidős munkákat. Persze azért nem tétlenkedtem. Kölcsönkértem egy pincét, megvettem a festéket a csúszásgátló szalaggal, lapokkal együtt és gyűjtögettem az infót a spéci munkához.
A pincét Laci barátomtól szereztem akit ti, Kedves Olvasók Iboly építése óta, én pedig negyvenöt éve ismerek amitől így leírva bántóan öregnek érzem magam, maradjunk inkább annyiban hogy régi jó cimborám.
Szóval nem kell elhagynom fatornyos falumat a festéshez ellenben annyi nehezítést azért tartogatott az élet, hogy a pincében nincs fűtés, de ugye ajándék pincének ne nézd a .. izé, mindegy januárban ne válogass ez a lényeg. Nem is válogattam, viszont az esztendő első hónapja nem hozott eredményt, a helyszínen tettenérhető kilenc fokot tizenháromnál többre az istennek se sikerült feltornázni. Húszat javasolnak a festéshez amit ugyan az üzletben lealkudtam tizenhétre, de tizenháromban nem kezdek el kísérletezni a kétséges kötési idővel meg a bizonytalan kimenetelű felülettel. Így lassacskán februárra lapoztuk át a naptárat és tizedikére valahonnan előkerült még egy fok, ami továbbra is kevés a boldogsághoz de táptalajt adott a reménynek. Ebben a nagy reménykedésben ránk köszöntött a március de a februári tavasz farvizén a higanyszál már nem lopta tovább a távolságot a skála húszas száma felé, én meg nem tudtam tovább várni ezért beerősítettem két sziesztával és nekiugrottam a melónak.
A festékek párharcából egy, az ismeretlenség homályából előtörő harmadik versenyző került ki győztesként amit a műgyantafüggők terápiás központjában a v+3b /nem belépési jelszó, cégnév/ üzletében ajánlottak és állítólag tudja amit a drágább cuccok. No, bízzunk benne, hogy így van bár az m-zárolt konzervet és a permetszert idéző csomagolásból egyelőre annyi jön le, a gyártót hidegen hagyja a korunk piacát alapjaiban meghatározó dizájn és marketing. Akit e sorok hatására elfog a vásárlási láz az a helyszínen keresse a méz árut ugyanis a webshopban nem szerepel. 
Festék, edző, higító. A hajófestők szentháromsága
Igen, első ránézésre komikusan hat a trió viszont faszányosan ki van mérve az adott mennyiséghez való edző és a maximálisan használható higító. Két színben pompázó finn dingit álmodtam a tajtékzó habokra és hosszas mérlegelést követően a fehér mellé az 5017-es kékre esett a választásom. A bikolor festés méginkább nehezített az amúgy sem rózsás helyzetemen ugyanis nem arról volt szó, hogy egy alapos takarítás, előkészítés után legurítom a hajót oszt szevasz, hanem az első szín száradása után maszkolás, ezután jöhet a másik szín és ha mindkettő elsőre takar, na meg a száradós napot szinkronba hozom a munkanappal akkor testvérek között is négy-öt napban áll meg a művelet. Elméletben. Nézzük miért tartott két hétig. 
Kitakarítottam a gépsárkányt és a festés előtt, már a helyszínen áttöröltem acetonnal mer' azt mondták. Azt is a lelkemre kötötték, hogy ne műkörmös boltban vegyem mer' az nem olyan. Ám legyen.
Figyelem, csak az jöjjön aki bírja, aki tudja hogy végigcsinálja
Hát nem csodálom, hogy nem ezt használják a körmösök. Olyan gyilkos szaga van, hogy azt hittem magam mellé ülök pedig éppen csak elkezdtem simogatni a finn dingit. Két litert vettem, hátha elég lesz a hajóhoz ehhez képest két-három decinél nem fogyott több. Pont annyi amennyivel meg lehet indítani egy szombat estét. A simizés után érdemes valami marha tiszta, zsírmentes ruhával áttörölni mert első alkalommal apró morzsalékok keletkeznek a felszínen -gyanítom még a csiszolás miatt- amit kár lenne a festék alá bedolgozni. Ezután kimaszkoltam a ventilt, a leekocsi sínjét meg amibe középtájon beleakadtam. A festéket eleinte csak módjával higítottam ugyanis még az edzővel is olyan vékony volt, hogy nem mertem megkockáztatni de mint utólag kiderült van az a helyzet amikor pont erre van szükség. Aki még nem használt ilyen cuccot, ahogy mostanáig én sem annak ha nem is életmentő de mindenképp idegkímélő infó, hogy a felvitt festék másodperceken belül elkezd buborékosodni, ami csak folyamatos hengerezéssel tüntethető el. Ezt szinte az anyag meghúzásáig érdemes csinálni egész pontosan amíg a kívánt felületi simaságot el nem érjük és bármilyen meglepően is hangzik, bátran lehet -sőt kell- használni a higítót. Fehérrel indítottam fejemben a hetek alatt agyongondolt dizájnnal ám az élet adta ki a végleges mintát mert a negyedkiló festék több mint amit el tudtam dolgozni. A bekevert műgyantás cuccok eltarthatósága vetekszik a napon felejtett párizsis szendvicsével szóval választhattam, hogy vagy kikenem a gépsárkány alját is -értsd taposót- fehérre vagy kidobom a plusz festéket a bánatba. Szerintetek kidobtam? 
Ez csak a kezdet de a racingos desingt már most kiadja
A két sziesztával simán összejött a várva várt húsz fok viszont a gázfűtésnek és a festéknek köszönhetően a pince levegője csak nyomokban tartalmazott oxigént a szellőztetés pedig -meleg levegő ki, hideg levegő be- számomra nem volt opció. Elpilledve, nyomasztó fejfájástól küszködve zártam minden festegetős délelőttöt. Következő napon rátettem még egy réteget a fehérre és a száradást követően, azaz másnap reggel kimaszkoltam a kimaszkolni valót és jöhetett a főfogás, az ötventizenhetes kék.
5017 de nyugodtan hívhatnák Nogaro Blue-nak
Minek szerénykedjek, bitangul néz ki de elsőre nem hozta a kívánt felületet úgyhogy még két napon csiszolás majd festés következett na meg a végére egy kis természetes fény. Ugyanis a pince ledes világítása mellett kész kudarc volt a munka. A porszemnyi hibák irdatlan szirteknek, az apró megfolyások kövült lávafolyamnak, a csiszolások nyomai ilyesztő krátereknek tűntek ami azért is aggasztott mert a végeredménynek hoznia kellene amit egy közepes tudású autófényező kendácsol össze a kert végében álló, nejlonnal bélelt sufniban. Így csökkenő lelkesedéssel ugyan, de nekiugrottam a hajónak majd kimentettem a gépsárkányt a pince hülye világításából és nézzétek mit hoztam ki az alsópolcos áruból.
A cápa kitolta az orrát
És most, hogy megszáradtak a rétegek végre kicsomagoltuk a hajót. Igen csomagoltuk mert Laci barátomat aki jóhiszeműen felajánlotta a pincéjét gátlástalanul befogtam a munkába. Kezdetnek a maszkolószalagok eltávolításával bíztam meg, amit ha nem ront el akkor más fontos feladatokra is méltónak találtatik. Szerencsétlen balek, nem tudott hibázni.
Firga bácsi mint maszkmester, háttérben a motorosa
A kiülőpárnát nyugdíjaztam viszont, hogy ne csússzon a deck meg a cipő is tapadjon valamihez rücsis felületet kellett varázsolni a gépsárkányra. Az amatőr hajóépítők oldalán több tanáccsal is elláttak de sajnos nem jutott idő a próbára, vakon meg az idő rövidsége miatt nem mertem beleugrani. Így maradt a bolti rücsi -by Kovox- azaz öntapadós szalag illetve lapok, ezek kerültek a deckre meg a taposóra. A munkateret feketével, a kiülőt stílusosan víztisztával pimpeltem.
Csúszásveszély elhárítva
A klemmeket meg az összes szirszart ami csavarral csatlakozik, profi hajóépítőket idézve kinyomtam sziloplaszttal és már csak a desszert volt hátra. Korlátozott darabszámú rozsdamentes alátétek, anyák felhelyezése kitekert kézzel a sűrű semmiben csavarok után kutatva, alkalmanként instabil oldalfekvésben a hajó oldalán egyensúlyozva.
Itt figyel a sziló, de csak a fotózásig
Kis híja volt ugyan, de egy délelőtt kevés volt ehhez a csavarozós szüttyögéshez hiába élt bennem élénken a pár órás önfeledt szétszerelés emléke. Leesik, nem kap rá, ferdén kap rá, hogy is volt ez, nem férek hozzá, másik kézzel se, derekam is fáj, nagy a csavarhúzó, kicsi a csavarhúzó, hová lett a csillagkulcs, de leginkább nem kéne összebarmolni a novicsento festést. Következő napon minden kötél, csavar, csiga, kötélfogó sőt még az összes uszony is a helyére került.
Ragyogás
Felimádkoztuk a finn dingit az utifutira és elmondhatatlanul hálás vagyok a cimborámnak, de két hét után először indultam haza úgy, hogy reméltem egy darabig nem jövök a Rónai György utcába. Lehet, még Laci barátom is így volt vele. Itthon beszúrtam a szállítós árbócot meg a bumot amit aztán a nagy örömködésben elfelejtettem bekötni, de számít ez ha a deklifedeleket se találom?
Éééés a Chip Foose vándorserleg idei győztese nem más mint...
Ilyen pompázatos lett a gép és ha ehhez hozzáveszem, hogy kilencre bővült a követőtábor akkor bizony nagyon erősen indítottuk az évet. De ugye minden csoda három napig tart szóval hadd fürödjek még egy kicsit a sikerben. Volt már elég kép a gépsárkányról de nem hagyhattam ki ahogy a sólyakocsi kereke katalógusszerűen tükröződik a festésemen.
Mondtam már, hogy nem találom a deklifedeleket?
Ami a felújítást illeti célba értem és ha nem is volt mindig zökkenőmentes a produkció azért nagyon szerettem és igaz, hogy nincs a házunkon hajófelújítós cégér de ha lenne remélem ezek után nem dobná le senki egy 5. számú felszerelési jegyzékkel.
Most pedig egy kényszerű ám remélhetőleg rövid szünet következik mert a szezont vitorlázás és versenybeszámolók helyett térdműtéttel kezdem. A következő bejegyzésre több nyitott kérdésre is szeretnék választ kapni. Ezek közül a legfontosabb, hogy mikor ülhetek hajóba legalább turiszt üzemmódban, mikor indulhatok versenyen és vajon sikerül-e lecserélni ezt a pofás gépsárkányt egy még pofásabbra?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése