Inni meleg, mosakodni hideg de legalább vége

Addig-addig nézegettem vágyakozva a dagadó vásznú hajókat a Balatoni strandok füves partjáról amíg elhatároztam, hogy megtanulok vitorlázni. Aztán szerettem volna egy hajót és megépítettem. (ez mondjuk pont nem sikerült) Aztán jött a finnezés, Kékszalagok, finnes versenyek, Magyar Bajnokság, Masters EB, versenyzés gyönyörű cirkálókkal és beszámolók amiket a Porthole közlésre érdemesnek tart. Bevallom ha ezt mástól olvasnám kicsit irigyelném is de mindez velem történt, történik és már az életem része marad. Tök természetes ahogy a kikötőben kicsomagolom a hajót (oké, az egyesületit) és kirongyolok a tisztásra de higgyétek el nem veszem annak. A felsoroltakat külön-külön se mertem volna remélni évekkel ezelőtt erre mind itt van, és higgyétek el elképesztően örülök neki. 

Nem kérdés hogy a bajnokság sikerén felbuzdulva ezerrel vetettem magam a finnezésbe. Zéró elvárás, igazából a manővereket se volt kedvem gyakorolni csak simán vitorlázni akartam. Meg is kaptam hozzá az egyesületi kék Vanguardot amivel legendásakat borultam egy időben de nem hagytam hogy ez beárnyékolja a kapcsolatunkat. Jelenleg a hajó alapfelszereltsége egy valamikori Berecz Zsombi majd a Mesterhez került vitorla ami legalább akkora teljesítménynöveléssel bír akár a korai kilencvenes évek kockaladáin figyelő Turbo matrica. Tiszteletet parancsol és elhiszed hogy ezzel jobb vagy. 

Képtelenség kiszeretni ezekből a késő őszi vitorlázásokból -meg úgy általában a vitorlázásból- annak ellenére, hogy egyetlen normális szelet se sikerült kifognom. Valamiért mindig dél-délkelet felől fúj és vagy a feledés jótékony homályába vesztek ezek a néha kilencven fokos fordulók, nagy lyukakkal vagy csak megmutatja hogy ő bizony ilyet is tud, ha nem tetszik menjek biciklizni. Képeket is csak félve merek készíteni de jobbára győz a vágy hogy megörökítsem a megörökíthetetlent és átadjam azt a fajta élményt amire egy fotó nem mindig képes. Az ok amiért ezt a képet választottam a legalább tizenötből az a horizont fölé csapódó vízcseppeken megtörő napfény, ami remélem látszik a nagyításon.  

Nehéz évekről tanúskodik a tollfosztó kopott oldala

Pár hős akad még a tavon de ezek jobbára magányos csapatások, a parton pakolgatók is inkább a hangárat célozzák meg a víz helyett. Mondta is valaki, hogy vitorlázni akkor kell amikor jó idő van de akkor sokat. Igazából rossz idő sincs bár érdemesebb a délutánt választani amikor tizenöt fokkal jobbak az értékek a reggelinél. 

Késő ősz de csak onnan tudod, hogy üres a tó

Aztán a nagy vitorlázások közepette egyszer csak a Nád kupán találtam magam. Mondjuk gyanús volt a folyosón elém táruló látvány egy random szerdán, nem volt nehéz kitalálni hogy valami készül. 

Kupák, érmek halomban.
Itt még lett volna esélyem megszerezni valamelyiket

Az egyesületi kék hajóval szálltam harcba a többiek ellen és bizony a bajnokságra kapott jó hajóhoz képest ez egy fékezett habzású változat. Az oldschool árbócban nem tud érvényesülni a bajnoki vitorla és amíg egy sima vitorlázáson királynak érzed magad a versenyen csak udvari bolond lehetsz. Negyedszélben annyira tompa hogy esel be mindenki alá és hátszélben hiába jössz fel a többiekre, esetleg pozícióba is kerülsz (nem vagy az utolsó) kreuzban mindent elbuksz. Akiket a bajnokságon simán lehagytam azoknak csak a fartükrét csodálhattam, tisztes távolból. Persze nem panaszként mondom, mehettem volna a múltkori jó hajóval de én ezt választottam. Előtte azonban módosítani kellet a vitorlaszámot. 

Kettesből tizenkettes, olyan mint a szombati versenyem.
Vidékre, nagykabát alá jó lesz

Verseny előtt persze kormányosi értekezlet és a pályarajz ismertetése. A vicc az egészben hogy Mester Bá Agárdi Chuck Norrisként már szerdán délben megmondta hogy arról (itt kelet felé mutatott) fog fújni a szél szombaton, ennek alapján készült a pályarajz így a szél se tehetett mást, arról fújt. 

Szép öcsém, ha ez neked nem egyértelmű akkor
válassz másik sportot

Segítségként annyit megtudtunk, hogy "A vaskapu az ahol be szoktunk menni de ott most kijövünk". 

Tehát Nád kupa, egyszemélyes osztályok évzáró versenye a Velencei-tavon, optimistek laserek között hemzsegtünk és mindig felspannol a rajt előtti pár perc ahogy ott kerülgetjük egymást, tiszta pozíciót keresve. 

Peti még szervizel valamit a rajt előtt

Három futam a verseny nevéhez méltón át a nádason meg a kikötő előtti tisztáson. Az első futamban isteni csoda folytán lehagytam három hajót, a másodikban megcsíptem az utolsó helyet a harmadikban pedig hála egy felborult sporttársnak, utolsó előtti lettem. De az is csak éppen hogy. A negyedszeles befutóknál majdnem sírtam amikor szinte visszafelé kellet jönni a hülye csapkodó, forgolódó, leálló szélben ezzel a tourist hajóval és nem lettem utolsó de el se hiszed hogy ebbe a szar helyezésbe mennyi munkát beletettem. 

Ilyen elegánsan lehet fordulni egy kishajóval
(kb hét évesen)

Érdekes összehasonlítási alap az OB illetve az arra kapott jó hajó ami pl. hátszélben vagy frissüléskor jóval könnyebben és hamarabb megindult a mostaninál, ezen felül a szélfordulókra is jobban reagált de ne csodálkozzunk, ott az árbóc ér annyit mint itt kábé az egész cucc. Tanulság: ha egy napon újra lesz hajóm abban nem simán jó árbóc lesz hanem kurvajó árbóc. 

Verseny utáni regeneráció, Misti főz a finnes mezőnynek.
Ingredients: lásd balra

Az őszi finnes ámokfutásom egészen október végéig kitartott, akár egy kapuzárási pánikban szenvedő ötvenes boomer még huszonhetedikén is lementem egy körre bár a foltos víz nem kecsegtetett nagy kalandokkal. Érdekes hogy csak a part mellett volt szél így a tisztásig el se jutottam, pontosabban azért a hotelig elmentem de szigorúan a part kétszáz méteres sávjában. Egyes, néha gyenge kettes keleti szélben kreuzoltam odáig amit egy vigyorgó hátszeles visszafelé csordogálás követett. Még a szinte teljes leállás előtt beértem a kikötőbe, magam mögött tudva egy boldog másfél órát a vízen amivel lezárhattam az évet. Napsütés, huszonhárom fok és elégedettség az arcon, ez volt, ennyi volt az utolsó nap a tavon. Egy csonka esztendő vagyis e pár alkalom nem sok, ám több a semminél és az irányt is megmutatja. 

Nincs klubélet év végi pakolgatás nélkül, hajók a hangárba, a finnesek pedig haza kerülnek a hideg idő beköszöntével bár az Ixylon az elszántabbak kedvéért egyelőre vízen maradt. Ismét Misti a képen, mert mikor kell a vitorlát a hajóra próbálni ha nem ilyenkor. 

Kell-e nagyobb motiváció a nem boruláshoz
a hét fokos víznél?

Lomtalanítás, pörkölt főzés, mellé kis söröcske mielőtt ránk köszönt az álmos november. Akár tavasszal most is korán sötétedik de az valahogy mégis más, abban benne van a jó idő érkezése, a vágyakozás és a remény hogy idén minden máshogy lesz, egy kicsit jobbak leszünk nem csak a sportban de ha kell akkor egymással is az élet minden területén. Az ősz de leginkább a késő őszi időszak még az ünnepekre való ráfordulás előtt az elszámolás ideje. Voltak jó és kevésbé jó pillanataink, mindegyiket a megfelelő polcra tesszük és tanulunk belőlük, ha mást nem hát azt hogy idén se tanultunk semmit de legalább jól éreztük magunkat. 

Tiszta égbolt naplementével, egy darabig nem látunk ilyet

Néztem ezt a képet és nem stimmelt valami. Már készítéskor is furcsa volt de nem tudtam rájönni és itthon, válogatás közben esett le hogy a naplemente ezen a ponton ritka pillanatnak számít mert vagy már nem járunk a tóra az év ezen szakaszában vagy a ködben egymást se találjuk. 

Aztán egyik pillanatról a másikra utolért az év vége de az évbúcsúztató vitorlázást a hideg miatt átminősítettük évindítónak de ezt se a befagyott tó se a szélcsend nem támogatta. 

Jégben Mester Bá zugfogelje.
Ezzel egy darabig nem megyünk sehova

    

A kikötő másik felén már keringető rendszer üzemel, az ottani hajókat a fagy nem érinti. Érdekes színfolt az itt vendégeskedő -vitorlás/hajós berkekben erősen lenézett, savazott- ilyen felfújható úszó nappalik vagy a franc tudja mik jelenléte. Közelről egyébként marha vicces látvány főleg így télen. Amúgy gáz vagy sem, nekem semmi bajom velük, nem kell mindenkinek vitorlást vezetni aki nem akar, nem tud vagy esetleg idegenkedik tőle. Ők biztonságos helyen vannak ezekben a mókás dobozokban és mi is biztonságban vagyunk tőlük, az se utolsó szempont. 

Eskü már csak Frédi és Béni hiányzik belőle

Agárd az a hely ahol mindig belefutsz valami váratlan dologba, akkor is ha azt hiszed már mindent láttál. Alap, hogy ősszel hatan-heten húzunk ki a tóból egy B-16-ost (tőkesúlyos vitorlás-ami tavasszal ugyanígy került vízre) de a január elsejei vízvonal bemérés miatt egy picit azért lüktetett a halántékom. Egyik lelkes spori vásárolta ezt az állat hajót, a Dán tengerpartról húzta egyenesen Agárdra és hát mikor kell a merülést szemrevételezni ha nem most. (A téli felújítás előtt, szóval részben érthető)

Ice ice baby. Itt egy kicsit megakadtunk

Élőben az orr egy az egyben a mostani katamaránokéra emlékeztet, maga a hajótest pedig a Flaar családra (illetve az ilyen jellegű hajókra), leszámítva az ottani balta dizájnt. De hogy ezt valaki képes pár centis, (deszkának egyáltalán nem mondható) picsányi lécekből megépíteni, az kemény. 

Némi noszogatás után a jég engedett, Mesterünk épp kiköt

Merülése egy gumimatracéval vetekszik, látszik hogy gyors hajó. Amúgy háromszáz kiló -tőkesúllyal- tehát egyáltalán nem nehéz, szállításkor, rakodáskor az a kurbli tartja helyén a tőkesúlyt, aminek természetesen állítható a magassága sőt egy csigarendszerrel még el is lehet fordítani. Ennek nagy sebességnél, erős hullámzásban van jelentősége papírforma szerint ugyanis megakadályozható hogy az orr leszúrjon, parasztosan: a hajó bemenjen a víz alá. És ha nyárra összeáll a tollfosztó akkor biztosak lehettek benne, hogy erről még olvashattok. 

Mennyi a hajód merülése? Nem tudom, van neki olyan?

Ilyen jég borítja a tavat. Jégszánhoz kevés, hajóhoz sok,
marad az esztétikai élmény

Írtam már az egyesületnél történt változásokról ahol a legszembetűnőbb dolog az eddigi műhely/raktár átalakítása klubszobává. Korábban az ajtón belépőt a következő látvány fogadta: balra satupad, jobbra jégszánok vitorlák halomban, középen meg egy, néha két hajó. Az aktív tagoknak hála ebből csak a műhely sarok maradt meg, a megfáradt sporikat kanapé, sörasztal és a hideg napokon duruzsoló kályha várja. Minden ilyen jellegű pakoláskor kincsek, hulladékok kerülnek elő váltakozva de hogy ez a gyalupad -ami mostanra hozzám került- hogy tudott évekig észrevétlenül megbújni arra nincs magyarázat. 

Régóta szemezgetek egy ilyen cuccal csak még nem állt össze fejben az asztalosműhely terve, ezért a vásárlást se erőltettem de erre a lehetőségre nem mondhattam nemet. Kicsit foglalkozós ugyan de képzeljétek el hogy évtizedeken keresztül hajókat javítottak ezen az asztalon. Rendes, fából készült hajókhoz gyalultak palánkot, csiszoltak bordákat, ragasztottak bumot azok akik most hetven évesen járnak le a kikötőbe. Az epoxi térnyerésével a gyalupad funkcióját vesztette és akár egy régészeti lelet, időrendi sorrendben őrzi a véső, gyalu és kalapács okozta sérülésekre, sérülésekbe lerakódott műgyanta majd ezernyi festék rétegződéseit. 

Gyalupad a kertben

A városlakók örömére és nekünk vidéki parasztok bánatára a tél úgy ért véget, hogy igazán el se kezdődött, vagy ahogy a dalban mondják: hiába havazik nem is volt telünk. Mínusz egy-két fok a depresszió csúcsát megtestesítő januárban meg február végén egy hét ami emlékeztet az évszakra és nagyjából ennyi. Akár a címben szereplő mondat egy régi albérletes viccből, azaz másfél szoba kiadó, hideg-meleg vízzel (mosakodni hideg, inni meleg) szóval kaptunk egy ilyen szar telet ami a téli sportokhoz nem eléggé tél a tavaszi/ősziekhez meg nagyon is az. Tudom, nem kívánságműsor és nem sírom vissza a mínusz huszonötöt de a mínusz öt egy kis napsütéssel nagyon fasza tudna lenni, de nem lesz. 

Legyünk őszinték, max öt év és okafogyottá válik a kerticsap téliesítése, tíz év múlva széldzsekiben ücsörgünk a dekken egy januári vitorlázáson azután szép lassan a tél mint évszak örökre eltűnik a Kárpát-medencéből. Az akkori Z generáció (legyen mondjuk J-Gen) időszakos kiállításon nézheti meg az egykori telet az Etele plázában olyan leletekkel, mint jégcsap, téligumi, hólapát, szánkó, sál, jégkaparó, hidegszoba ablaküvegre fagyott jégvirággal, eredeti hógolyó valamint korabeli beszámolók alapján épített hóember. A Rakacai víztározón készült archív fényképek 2025 január-februárjából az utolsó hazai jégvitorlázást megörökítve valamint elbeszélések 3D hologram kivetítőn azoktól akik rész vettek e jeles eseményen. 

Persze eszemben sincs itt rinyálni csak érdekes volt végignézni az ötven év alatt történt változásokat. Az egykori nyári 28 fokos melegrekord ma lehűlésnek számít egy júliusi délutánon, a múlt század januárjában kellemesnek érzett mínusz 6-ra most meg sarkvidéki hidegként kelti a pánikot a média. Ez van barátaim, de legalább március nyolcadikán húsz fokban vitorlázhatunk. 

Tipik finnes fotó de valljátok be, már nektek is hiányzott

Lehet fasza egy OB a hátsó sorból? Ofkorsz

Tizenegy éve finnezek amiből tizet nyugodtan le is tagadhatnék. Az a fajta vagyok aki minden megszerzett tudás után többet szeretne tanulni mert rájön milyen keveset tud, pedig szívesebben lennék olyan aki a zéró tudásához társított nagy hanggal mindenki fölé helyezi magát. Na jó, nem lennék de tanulhatnék tőlük. 

A hat hétre szóló gipszet lealkudtam ötre de igazából ez már nem is a gipsz volt hanem bokarögzítő ami egész napos viseléshez rohadt nehéz viszont zuhanyzáshoz meg éjszakára le tudtam venni. Ennek köszönhetően fokozatosan szoktathattam vissza a lábam a normál élethez ami most még távolinak tűnik, de az első lépéseket megtettem a szó minden értelmében. És akkor jött a telefon. Mester Bá a vonalban, ha már úgyis befizettem a tagdíjat akkor akár vitorlázhatnék is és tegyük hozzá igaza van, szóval vonszoljam le a seggem Agárdra, ad egy jó hajót mert jövő héten bajnokság. Sose voltam száz százalékos finnes és most annak a hetven százaléknak lehetek valahol az ötven százalékán de Mesterünk szavára egyszerűen képtelenség nemet mondani. Tudtam hogy ebben az állapotban nem tolom végig a versenyt de éreztem, jó lesz az nekem. Be is iktattam egy amolyan emlékeztető-felmérő edzést, látni mit tudok, mit tud a frissen gyógyult láb a hajóban mert a szárazföldön akadnak még fájdalmas mozdulatok. 

Ide elég egy alvázmosás de nem mindenki éri be ennyivel

Az egyesület udvarán állandóan pezseg az élet de amikor polírozáshoz az oldalukra fordított hajók lepik el és a sporik közti beszédtéma kizárólag a polírpasztában meg vitorla bizniszben csúcsosodik ki akkor ott bajnokság lesz. 

Ragyog mint a Salamon töke, a hajón nem fog múlni tesó

A kikötő egyébként teljesen újjáépült, a régi móló billegő-döngő betonlapjai már csak az emlékekben élnek. Az "északi" sólya nagyon penge lett, kis szépséghibával. Magát a sólyát ugyanakkorára szabták mint az elődjét, a partfal emelésnek köszönhetően viszont így meredekebb lett mint a régi ráadásul csúszik, hajókivételnél elkel a segítség. Ez van, szép lassan beleöregszünk a dingibe és az egyszemélyes hajóosztály meghatározás csak a vízen lesz érvényes, a parti manővereknél egyre kevésbé. 

Na, ilyen szélben mentem ki...

A klubház is sok változáson átesett de legszembetűnőbb a bejárati dekor. 

A Mester mindig itt van, mostantól akkor is ha nincs

Tehát a hajónál tartottunk. Köztudottan nem nagy költségvetésű az egyesületünk szóval a jó hajó itt annyit tesz, hogy nem rossz. Tehát nem pöpec, nem nagyon fasza egyszerűen csak jó. Gyakorlatban ez azt jelenti hogy van benne árbóc és ahhoz kapok valami vitorlát. Az esetlegesen az árbócra szerelt autentikus fácántoll széljelző már extralistás és ha csak annyi vizet ereszt amit ki lehet szivacsozni két futam között akkor rádmosolyogtak az istenek. Tehát kaptam egy ilyen jó hajót amit összeraktam azután meg magamat is és abban a semmi szélben kirongyoltam memóriafrissítésre. El is felejtettem hogy ilyen is van. Csend, béke, boldogság a hajóban és csak ültem minimális haladással. De milyen rohadt jó volt baszki.

Az esélyem a gyakorlásra teljesen eloszlott, csak imádkozhattam a csütörtöki békés viszonyokért, a kellő időben előtörő emlékekért. Bárki aki olvasta azóta a beszámolókat tudja, hogy az ima nem segített, maradtak az emlékek. 

A bajnokság ünnepélyes megnyitóval kezdődött ahol Bajusz fa finnjére húzták fel a nemzeti lobogót. 

Méltóbb helyre nem is kerülhetett volna

A gépsárkányt -A Mester utasításra- Medvével húztuk át a megnyitó helyszínére, amúgy a mi kikötőnkben van. Lőttem is pár képet, nézzük milyen csodákat építettek az elődök az elődöknek. 

Nomen est omen

A régi hajókról általában kevés infó marad hátra és évtizedek távlatából esélytelen bármit kideríteni, mindenesetre Balatonfüreden a hajógyárban készült okumé fából. 

Fa árbóc és fa bum találkozása klasszik rögzítéssel,
alatta a fém gyűrű a kötélelvezetést szolgálta

Mivel 1962-ben Füreden leállt a finn dingi gyártás így minimum hatvankét éves a hajó. A sorozatszáma 25-ös. 

Rézcsövön csúszik a réz leekocsi, nem hiszed el

Gyárilag az összes kötél fehér volt a dingiben, most se lehet benne más.  

Gyönyörű munka a sokat látott kormánylapát. 

Felmerülhet a tűzoltócső-gurtni létjogosultsága de akkoriban gyárilag ezzel (értsd: hasonlóval) jött ki. 

Svertállítás klemm helyett csomókkal,
az oldalfal mögött végig légkamra

Természetesen a finneken állítható az árbóc dőlésszöge aminek a szélviszonyoknál, pontosabban a szélerősségnél van jelentősége, a régebbi epoxihajóknál beállítod a parton és reménykedsz hogy jó lesz, az újabbaknál pedig akár két futam között is módosíthatsz, ha gyengül vagy erősödik a szél. Mondjam azt hogy ezt se most találták ki?

Menetes szár és finn dingi ugyanabban a mondatban,
baloldalt egy autentikus pádli

A hullámok hatvan éve is becsaptak a hajókba, szükség volt valami megoldásra ami hatékonyabb a szivacsozásnál. 

Pumpás ventil. Álló helyzetben is működik,
pontosabban: jobbára akkor tudod működtetni

Megszokott hogy a finneseknél kicsit csúszik a kuplung, de ennyire?

Eszemben sincs az új dolgok időtlenségén károgni a régiek javára, vannak erre ennek a rétegnek szóló terápiás csoportok az online térben vastagon, ráadásul egy új finn is gyönyörűen meg van építve. De azért tény, hogy az apró részletek kidolgozásánál a funkció mellett egyenrangú helyet kapott az esztétika és a formatervezés. Az általános súlycsökkentés, anyagtakarékosság a gyártók szerint mind-mind a mi érdekünket szolgálja ennek ellenére rohadt drága minden. Akárcsak az autóknál, megöli az összes olyan részletet amihez érzelmi kötődés alakulhat ki épp úgy a tervezők ahogy a felhasználók részéről. Egy új hajó gyártásának befejező fázisa kimerül a matrica felragasztásában de képzeld el amikor ezzel végeztek és a kormányveret felcsavarozása után mintegy a mű megkoronázásaként felkerült ez a polírozott fogantyú. -Kész vagyunk. 

Már azért lemész a kikötőbe, hogy megsimogasd

Egy hajónak persze nem a parton kell nagyot mutatnia de ez a vízen se vérzik el, napi használatban van a gépsárkány. A tulaj saját szavaival élve kiöregedett a vitorlázásból, így ha valaki vágyik erre a gyűjtői darabra Agárdon az Alba Regia kikötőjében a gyönyörködés mellett meg is vásárolhatja.

Eredetileg ugye ott tartottam, hogy megnyitó. Beszédek, beszélgetések majd tájékoztató a verseny menetéről amin hetvenen indultunk jelentős szerb és szlovák jelenléttel. Külföldi versenyéknél már láttam ilyen csoportbeosztásos dolgot de mostanáig lövésem se volt mi az és miért jó. A lényeg, hogy hetven (vagy több) hajóra marha hosszú rajtvonalat kéne állítani amit nehéz kontrollálni a rendezőségnek. Másrészt a Velencei-tavi szélviszonyokat -ahol sokszor húsz méterrel odébb már más irányból fúj- senkinek nem kell bemutatni, szóval volt sárga meg kék csoport tíz perces rajt különbséggel. A versenyirodában kapott szalagot kellett a halfejbe vagy seklibe bekötni. Első két napon sárga csoportos voltam, azaz elsőként minket rajtoltattak el. 

Megkülönböztető jelzés

Gondolni se mertem volna hogy a finnezés kihagyása akár a hasznomra is lehet. Végtelenített kötélzetben, vékonyított illetve vastagított sottkötélben és állítható (a hajó hossztengelyében pár centit elmozdítható) svertben kerestem a megoldást -amúgy ezek jó dolgok- miközben teljesen megfeledkeztem a vitorlázásról és halál bénán vezettem a hajót. Részben az Ábrándozás alatt ragadtak rám azok a dolgok amiknek a segítségével ilyen jól szerepeltem a bajnokságon, két év szünet után. (Itt jegyzem meg, hogy az összes béna kapitányos, szar vitorlázásból szintén rengeteget tanultam, annak ugyanúgy hasznát vettem csak máshogy.) Úgy higgyétek el, hogy a nagybetűs versenyen nem csináltam mást csak szélre vitorláztam mindenféle ötlettelen manőver helyett. 

Hasítanak a srácok, volt üzemanyag rendesen

Kb így: nem tülekedtem a rajtnál (jó, az első futamot mondjuk lekéstem) megnéztem hol vannak kevesen hogy tiszta szélben vitorlázhassak és vezettem a hajót. Ennyi. Mivel a széljelző -hogy úgy mondjam- elég érdekesen állt és csak a hajó egyik oldaláról látszódott tisztán így kizárólag a vitorlán lévő szálakat néztem meg a vízfelszínt és nem, az ötös szélben nem tudtam vízszintesre kiülni a hajót -néhány fontos helyzetet leszámítva- de törekedtem rá. Az egyik futamban ahol szintén nem brillíroztam a rajtnál, azt láttam hogy balra mentek kevesebben szóval arra indultam. És tök jó szelem volt, mindig erősödött egy hangyányit és a szélfordulók is kedveztek. Éreztem hogy megyek ki a pályáról de a vízen láttam hogy ez a szél kitart és sokkal jobb mint bárhol a tavon, nem fogok hülye fejjel kifordulni belőle, maradok amíg tudok. Ahogy mondtam harmincöten voltunk egy csoportban, ebben a futamban egy idegen, be sem állított hajóval, a hangárból kapott valamilyen vitorlával, két év kihagyással huszonkettedik lettem. Ha valahol meg azt éreztem hogy a szél fos, akkor eljöttem onnan és nyilván nem ezt oktatják a versenyzőknek, hanem az ellenfél "tartását" de egyrészt soha nem leszek azon a szinten másrészt meg marha jót vitorláztam és kurvajól éreztem magam. 

Két futam közti pihenő a nád takarásában,
egy kicsit a vitorlát is kímélik

Negyedszélben kicsit tompa volt a gépsárkány hátszélben pedig szépen legyalogoltam a többieket -már úgy körülöttem- ami egyértelműen az előredöntött árbóc tünete, szóval a verseny második napján hátrébb döntöttem valamennyit. Az ilyen értékeket mérni szokták a sporik, nekem erre most nem volt kapacitásom, főztem abból amim volt. 

Mindnyájan finnesek vagyunk,
de van amire nincs magyarázat

Akkor pár szó magáról a versenyről. Csütörtökön három futam volt a 14-18 csomós erősen pöffös északkeleti szélben és mivel az ima nem segített elnézve a kite és hagyományos szörfösekkel zsúfolt tavat egyetlen esélyem maradt, bízni a csodában. Az első futam némi késéssel indult én meg nagy bölcsen nekiálltam a vitorlát átkötni elöl ami persze nem sikerült de legalább lekéstem a rajtot és hangosan röhögtem magamon a múltkori savazásom miatt. De szépen felzárkóztam sőt az egyik sporit beértem és lehagytam a befutóra. 

Harcos körülmények, a vízen és a vitorlákon is látszik

Ilyen szélben nyilván nem volt eseménytelen a hátszeles szakasz. Akadt pár borulás, az egyik pont mellettem és amikor megkaptam azt a pöfföt azzal a szélfordulóval hát szívesebben lettem volna itthon. Éreztem ahogy megcsavarja az egész hajót és mindössze arra hagyott időt hogy fordítsak a kormányon és elinduljak kifelé a pályáról. A tollfosztó irányát nézve kb kilencven fokot fordult a szél, mint az állat poroltam a nádas irányába de sokkal jobb volt a borulásnál. Aztán helyre állt a béke, az emlékek is kezdtek előtörni: erős hátszélben hátra kell terhelni a hajót és két pöff között ne felejts el imádkozni. A harmadik futam után megkönnyebbülve poroltunk ki a kikötőbe, mára ennyi hála istennek.

Péntekre békésebb viszonyokat ígértek ami csúszott valamennyit, harcos körülmények közti első futam után megérkezett az enyhülés, ismét az emlékek, gyenge hátszélben előre kell terhelni a hajót. Nem kívánok anatómiai részletekbe bocsátkozni a farpofák és a finn dingi deck illeszkedési pontjairól de a hátszeles szakaszokra ritkán gondolunk vissza nosztalgiával. Mára nem enged több futamot a szél de a kitelepült lángossütőnek köszönhetően az arcok pillanatok alatt kisimultak. Mindenki evett már lángost, tudjuk milyen a finom meg az olajban ázott félig nyers fos de a kurvajó lángost kevesen ismerik, még kevesebben készítik. Azontúl hogy a tésztája a világörökség része lehetne sósabb is mint a sima piaci. Vannak olyan kaják amin az utólagos sózás javít ugyan -pl rántotta- de mégse lesz az igazi, na ezt a hatást szorozd be tízzel. Szóval az összes lángos amit eddig máshol ettél az pont ilyen. Nulla. Ez meg olyan durva gasztrosokk hogy soha többé nem akarsz a másikból enni. Soha. És ha nem jársz finnes versenyre akkor sincs dráma, Budapesten a Római parti Piacon ehetsz ebből a csodából, keresd Ágiékat.                                                                

                                                                                   

 Ez négy, a kínálatban nyolcféle szerepelt.
A félhold alakú a juhtúróval töltött, képtelenség leírni az ízeit

                                                                                     

Szombatra beigazolódott "Egér" versenyrendező jóslata miszerint jó ha egy futam összejön a reggeli szélben. Itt már arany és ezüst csoportra voltunk osztva, azaz a mezőny első harmincöt és a második harmincöt versenyzői külön mérik össze erejüket. Mondanom se kell melyik csoportba kerültem de legalább lőttem egy képet a nagyok rajtjáról. 

A menők felkészülnek a még menőbbek rajtolnak

Azután a mi csoportunk is elindult, azt hittem korai rajtos vagyok (persze nem) visszamentem megcsináltam a büntit, hogy ne hiába versenyezzek és poroltam a többiek után. Így is huszonnegyedik hely a gyengécske szélben. Ezután két sikertelen rajtkísérlet és két óra várakozás következett de amikor ilyen foltos a vízfelszín abból csoda nem lesz. Edzeni, vitorlázni marha jó de a Magyar Bajnoki cím nem dőlhet el ilyen pályán, irány a part. Gál Pisti sporttársunk családja addigra nekilátott az isteni chilis pörköltnek, üstben. A fogadtatását/sikerét nem részletezem, elég legyen annyi hogy nem kellet a maradék tárolásával, elajándékozásával bajlódni és most szívesen leírnám, ha ilyen pazar étkekre vágysz csöngess be Fehérváron Istiékhez de megtiltotta, szóval így jártál, ehhez bizony el kell jönnöd finnezni. 

Ezután a kalóriadeficit elkerülése végett osztálygyűléssel egybekötött vacsora a közeli étteremben és igazából itt véget is ért a verseny. A vasárnapot munka miatt ki kellett hagynom de igazából csak a díjátadóról maradtam le, esély se volt használható szélre. 

Állat póló, benne volt a nevezési díjban
de higgyétek el, megküzdöttünk érte

Az idei bajnok Beliczay "Bőrtok" Marci, aki -nem fogod elhinni de- tíz év kihagyás után ült finn dingibe. Szerencsére a Vitorlás a kertben mindig az események ütőerén tartja kezét így beszámolhatok nektek erről a felháborító győzelemről. Szóval, az YKA-ban (Yacht Klub Agárd) "talált" egy finn dingit (szerintem nem jót hanem nagyon faszát) amit kölcsönkapott a versenyre, ehhez "kapott" egy árbócot -ne mondj semmit, már most vérlázító a dolog- és lássatok csodát: szerzett egy vitorlát is ez a csodálatos elme. Tehát amíg a többi tisztességes versenyző hajót vásárol, fejleszt, szezonról-szezonra vitorlákba, (jó ha van erős és gyenge szeles is) technikai felszerelésekbe öli a pénzét, rendszeresen eljár edzésre, versenyekre addig ez a figura kis túlzással a sarki gépkölcsönzőből összerak egy hajót, megjelenik a versenyen (pedig nem hívtuk) és arcátlanul lehagyja az összes jellemes vitorlázót, mindezt legálisan. 

                                                       Dömötör Attila magángyűjteményéből

Felbőszült nemes lelkű vitorlázók vízbe veték pimasz társukat

Félretéve a hülyeséget, egy OB ezen a szinten nem játék, el se tudjátok képzelni milyen hajókon/csapatokban versenyeznek ezek az arcok. Olyan gondolatokkal indultam el hogy valahol a végén elvitorlázgatok, próbálok szintidőn belül befutni és túlélni. Ehhez képest mezőnyben is mentem és előfordult hogy nálam jobbakat lehagytam. Az ötvenkilencedik hely az enyém a hetvenből, köszönöm szépen. Hányszor hallottam Mesterünktől hogy "vezesd a hajót bazmeg" és nézzetek oda, ennyi év után célba ért az üzenet. Későn érő típus vagyok, csak tudnám a tollfosztót minek adtam el. 

Lecke, Fifty, boatshow

Hogy miért kell a jó dolgokat bemocskolni valami szarral, soha nem fogjuk megtudni de minden ilyen egy újabb tanítás az élettől, vagy valami jel hogy az irányt vétettük el és semmi keresnivalónk azon az ösvényen amin éppen bandukolunk, esetleg simán csak megtörténik amit elénkrak az élet mi meg azt teszünk el belőle amit belelátunk. 

Az egész egy meghívással kezdődött az X33-as osztály bajnokságára egy viszonylag kezdő csapathoz, (olyan értelemben hogy túraverseny tapasztalat van, pálya semmi) de csak így jött össze a hat hajó. (Egy hajóosztály fennmaradásának egyik feltétele hogy a bajnokságon legalább hat hajónak el kell indulnia, nem elég csak benevezni a versenyre és otthon kávézgatni ahogy ez pár éve még bevett gyakorlat volt.) Szóval egy amolyan jótékonysági vitorlázásba keveredtem két napra amiből a csütörtöki változó szél miatt inkább ismerkedési nap volt mind a hajóval mind a legénységgel. 

X-33-as. 33 láb hosszú, az X-et ne tőlem kérdezzétek
Korlát és állómagasság, számomra csupa ismeretlen fogalom

Alsóörsről vittük át a hajót Füred egy kis kikötőjébe és tudhatjátok, ha valahol akad látnivaló ott a Vitorlás a kertben felbukkan. Ez pedig esetünkben a Fifty-Fifty a némi vitát kiváltott idei Kékszalag győzelmével. Ezt a dolgot a sporttársaknak egymás között kell elrendezni, mi nézzünk néhány technikai részletet amivel az összefoglaló filmekben nem biztos hogy találkozunk. Először is elképesztőek a méretek innen testközelből. Daru nincs a kikötőben, vízzel pedig csak edzésen, versenyen illetve esőben találkozik ez a kategória így négy, csörlővel felszerelt vasoszlop gondoskodik a "parti" tárolásról illetve a vízre tételről. 

Kormánylapátok elcsomagolva, a két nyíl között a 
kormányhosszabbítót(?) vagy kormányrudat láthatjátok

Mellesleg a parton feküdt egy a klemmek alapján valószínűleg korábbi generációs árbóc aminek a hosszát nem tudtam lemérni de azért lőttem pár képet. Nem vagyok rossz kondiban de ezt a felét nem bírtam megemelni. 

A másik végéhez tettem egy másfeles petpalackot
az arányok miatt de alig látszik. Elméletileg 20 méter

Belűről is lefotóztam, inkább az érdekesség kedvéért.

Akár egy új részecskegyorsító alagútja is lehetne de nem,
Pauger árbóc belső

Ahogy az AC45-ösöket ezt a hajót hidraulikacsövek hálózzák be és a rendszer üzemeltetéséhez gondolom valahol lennie kell egy akkunak de hogy hol, azt nem sikerült kiderítenem. Például a két árbóc szinkronba állításáért is (és még ki tudja miért) hidraulika felel. Amúgy se gondoltam hogy csak úgy el lehet vezetni a gépsárkányt de most már tudom hogy "külsősként" még a sarokig se mész el vele. 

A finn dingiben is a széliránynak megfelelően fordul
az árbóc csak ott máshogy. Balra, nyílás az uszonynak

Bármilyen hajóra lépsz a kabin sok mindent elárul a tulajról. Kedvenc kesztyűje, sapkája ott figyel a polcon egy viseletes napszemüveg és egy távcső társaságában aminek az egyik lencséje garantáltan homályos. Valami jeles eseményre kapott bicska, toll, kombinált fogó, egy marék rövidke kötél ami bármire jó lehet, kitaposott papucs, töltőkábel és társai köszönnek vissza bármerre nézünk a kajütben. De az ilyen hajókon ahol grammra ki van mérve minden ott nincs helye eme földi hiúságoknak a szó szoros és átvitt értelmében sem. Ha azt hallod hogy pár éve négyszázötven kilós fogyókúrán esett át a gépsárkány akkor komolyan elgondolkozol hogy pl. a kaját, ruhát, ásványvizet hova teszik egy hosszabb versenyen? Vannak heten, ez beszorozva öt-hat szentkirályi per fő az ötven-hatvan kiló plusz még testvérek között is és ez csak a víz. Persze az egészet egyfajta Amerika Kupás High-tech övezi a legénység szűk fülkéivel, a mindenfelé tekergő csövekkel, mérőműszerekkel és bárhova nézel százezrek, milliók, ne legyenek kétségeid. 

Csörlő a jobb oldalon hidraulikával? 
Basszus de jó lenne látni működés közben 

A hajó hossza 50 láb és ha lehet hinni az infóknak akkor az extra kereteknek köszönhetően a szélessége is ennyi csak méterben, azaz 15m. Ha végzünk egy gyors számolást 225m2 jön ki ami nyilván nem valós érték hiszen nincs az egész bedeszkázva de látszik hogy van mozgástér a legénységnek, akkor is ha éppen nem vágynak rá. Vannak azok a szélviszonyok amikor a hét fő nem tudja -mondjuk úgy- kiülni a hajót, ilyenkor begyűjtenek ötszáz liternyit a jó Balatonból és vízballasztban tárolják. És a legdurvább, hogy ott álltam a hajó mellett, még a keretet is meg tudtam fogni de ebből az egészből semmit se láttam. 

Nem Dominique Toretto kocsiját látod, ez egy vitorlás

A verseny maga elég felejthető volt -azóta is próbálom elfelejteni- és sokszor olvashatjátok tőlem hogy mekkora szívás vordecken a semmibe kapaszkodva helytállni és szívből remélem, kiérzitek belőle az iróniát. De amit őszinte tanácsként mondhatok, ha a frissen összeállt csapatodnak fingja sincs hogy ki az a Sipos Péter versenyrendező, és az eső utáni átmeneti frontra ugyan miért nem állít pályát kilenc nagyhajós osztálynak akkor ne csodálkozz, hogy a másnapi négy futamból négynél késitek le a rajtot. Percekkel. 

Bónuszként reggel a harcos szélben orrvitorla cserénél rosszul léptem és a lábfejem befordult a bokám alá. Filmen az ilyen résznél általában ásítunk egyet de amikor a reccsenő hang belőled jön barátom, akkor más megvilágításba kerül a dolog. Naná hogy eltört, így érthetően hosszúnak éreztem a négy futamot meg a százharminc kilométer hazavezetést de az utána kapott hat hétre szóló gipszet még hosszabbnak amire halmazati büntetésként az Európa 30-as bajnokság is ment a levesbe. Mankózok, kukazsákkal a lábamon zuhanyzom, semmi hasznos dologra nem vagyok képes az élvezetesekről meg ne is beszéljünk de mindennél szarabb hogy itthon ülök térdig begipszelt lábbal amikor a csapatom a bajnokságon harcol, nélkülem. 

Mindenesetre a rám szakadt kényszerű szabadidő olyan dolgokat indított el amikre nem is biztos hogy sor került volna, de legalábbis nem most. Magam alatt voltam ugyan de rendkívül bölcsen egy dolgot tudtam biztosan, az idő nem fog megállni. Az a rohadt hat hét bármilyen hosszú az első napokban, egyszer el fog telni és szeptemberben újra hajóba ülök ha beledöglök akkor is. 

Addig is hogy legalább hajóközelbe legyek meglátogattam a Kenesei boatshowt. Elképesztő mivé nőtte ki magát a kiállítást amihez nagyban hozzájárult az elektromos vízi járművek megállíthatatlan térnyerése és ugye a vitorlás körökben eretneknek számító 30+ lábas luxushajók megmagyarázhatatlan divatja. Ezen kívül lakóautót, lakókocsit, távcsövet (itt jegyzem meg a Leica újdonságát ami egyenesen a kezdetekhez repít vissza, azaz nem fogod elhinni de digitális fényképezőgép kizárólag fekete-fehér képekhez) biciklit, köteleket, mindenféle hasznos aprószart és azért két fasza hajót is találtam a kikötőben. 

Az első azonosításához némi nyomozásra volt szükség (már ha egy könyv fellapozása annak számít) de a negyvenharmadik oldalon rátaláltam csak előbb haza kellett érni. Szóval beszarás fahajó a parton, azt se tudjuk honnan jött, ki hozta de látszik hogy használatban van, nem csak úgy összerakták a mutogatás múlandó dicsőségéért. 

Elsőre csak azt láttam, hogy kalóznak túl nagy

Nagyon patika a gép, mellette állva jobban átjönnek az impozáns méretek mint a képen. Fa árbóc kéremszépen és gyönyörű famunka az utolsó négyzetcentiméterig. Igen, belül is.

Palánkozás mesterfokon rovatunk győztese pedig...

Remélem nem tűnik arcátlanságnak de muszáj volt benéznem az egyik fenékdeszka alá, bizony ott figyel a ventil. 

El se tudom képzelni milyen értéket képviselhet ez ma amikor a szaktudást epoxiban mérik. Maga a faanyag, az a mérhetetlen munkaóra amivel elkészült és az a valószínűleg sokkal több amivel ilyen állapotba hozták. A fenti kép közepén észrevehettek egy toldást és nem valószínű hogy ereszt. 

Nagyíts rá és meglátod,
minden csavarhely ledugózva az örökkévalóságnak

Gaffos vitorlázata van a gépsárkánynak és nyilván van szakkifejezés a villás részre mint például spágenflúsz de én sajnos nem ismerem,

szóval villás csatlakozó a naplementében

Hiába kerestem, a gugli nem adott találatot

Külön érdekesség, hogy a bum szabályos téglalap formákkal végig át van törve gondolom a súlycsökkentés jegyében, erre -csak hogy még kevésbé értsük- vitorla anyagból borítás került. Nem sikerült rájönnöm miért. 

Kötelek futnak a bumban, mennyi rejtélyt tartogat

Ahogy látjátok szerencsére benne volt a grósz így osztály jelzés után kutatva kicsit kitekertem és ott köszönt szembe a J betű, innen már nem volt nehéz dolgom. És itt van a szakszerű részletes leírás a hajóról, nincs mese ha egy kicsit is érdekel a dolog ez a könyv nem hiányozhat a polcodról. 

                                                             Forrás: A vitorláshajók

Ennyi négyzetméter vászonnal azért hasíthatott.
A súlynál lehet hogy elírás van, 
nem tudom miből jött össze a fél tonna

Nincs hajókiállítás soklábas luxusvitorlások nélkül pontosabban másból se áll csak azokból meg luxusmotorosokból. Persze van rá magyarázat, a nagy cégek a divathullámnak köszönhető kimagasló profitjukkal megengedhetik maguknak négy-öt-nyolc hajóra a bérleti díjat. Nincs ezzel baj, a többség ettől vágja magát hanyatt meg ennyivel is nagyobb egy ilyen műsor. Bármerre nézek a sokak által vágyott élet megtestesítői köszönnek vissza. Hatalmas cuki plüssmackó a motorcsónak bőrülésén, pihepuha szőnyeggel borított kabin alulról megvilágított franciaággyal, pezsgősvödör drága pezsgővel, poharakkal mind-mind a jólét ígéretét hordozza. Három hálószoba, fürdő, szalon tűzhellyel/sütővel és ahogy belépsz kellemesen hűvös levegő fogad, igen a klíma már alap, mondja az értékesítő. Három cirkáló férne el a helyén dehát nem mindenki akar egy komfort nélküli hajóban guzsorogni amikor ilyen is van. Nem is értem miért lábban adják meg a méreteket alapterület/négyzetméter helyett. És el se hiszed milyen igény van rá. Az újonnan épült kikötőkben hobbitelek méretű hajóhelyek várják e nyaralóhajós réteget miközben a nagy átlag akik évtizedeken keresztül életben tartották a sportot és nem utolsó sorban a kikötőket, a folyamatosan emelkedő díjak miatt kezdenek kiszorulni a bójákra, rosszabb esetben a partra onnan pedig valamelyik hirdetési oldalra. 

És ha valaminek kell a kikötőhely az tényleg ez a kategória. Lássuk be, kevés az esély az osztállyá tömörülésre, bajnokságra vagy az aktív versenyzésre sőt akár egy naposnál hosszabb vitorlázásra. Korunk daysailerjei ezek de nincs ezzel semmi baj, ők is vitorláznak és eszembe sincs a közösségi médiában háborgókhoz csatlakozni miszerint "ezek nem is igazi vitorlázók" mert én mitől lennék igazibb másnál. Egyszerűen csak kurvasok pénzük van amire ráépült ez az iparág a baszott nagy hajóikkal, hozzá a teniszpályányi kikötőhelyekkel pedig számukra ez se több az olyan külsőségeknél mint a száznégyzetméteres nappali, a garázsokban álló drága autók, megfizethetetlen nyaralások, millió forintos apró női táskák és egyebek. Nem vágyakozom 3-400.000 Eurora hogy vehessek egy ilyen 35-42 lábas nyaralót vitorlákkal de sajnos ez az a réteg ami miatt a kikötők pofátlanul emelhetik az áraikat, ami három éve ötszázezer volt az idén egymillióhatszáz. Aki öt vagy több éve tart hajót be volt rendezkedve valamennyi áremelésre évente de kérdéses, hogy ezt a mostanit ki és meddig tudja kiköhögni. A vitorlázni szerető vitorlások és hajóik eltűnésével pompás helyek alakíthatók ki ezeknek az uszályoknak de elég lesz ez ahhoz hogy eltartson egy kikötőt? Mi lesz a divathullám lecsengése után amikor ráunnak a szabadság megtestesítőjeként megvásárolt új hajóra? Tíz év múlva a kikötők vajon könyörögni fognak az elüldözött 21-27 lábas hajóknak a visszatérésért vagy kihalnak mint egy védett faj néhány bóján lévő őskövületet leszámítva? Merengtem így az élet nagy dolgain amikor a sok bödön között szinte észrevétlenül megbújva megpillantottam azt hajót amit gondolkodás nélkül és azonnal. Ez a T26 modellnévre hallgat ami a Balatonhoz kiválóan igazítható merülésű 25-ös túrajolle újragondolt változata. A hajó méretei -tíz centi szélesítést leszámítva- megegyeznek az előddel viszont a zord körülményekben a hajó gyenge pontjának számító svertet felhizlalták ezer kilósra ráadásul a kormányos kedélyállapotának fokozása érdekében rendelhető plusz kétszáz kiló tőkesúllyal ami a maximális 1,6 méteres merülést figyelembe véve komoly biztonságérzetet ad. Karbon árbóc, karbon bum, állat külső, sallangmentes belső és orrsudár a hatvan négyzetméteres genakkerhez. Ami a gyengéje volt egy huszonötösnek azt felpimpelték ami pedig jó volt az még faszább lett. Érzem ahogy a deckre lépve megbillen a hajó, itthon vagyok és köztudottan imádom cirkálókat de amikor egyenes háttal tudsz ülni egy hajóban az valami csoda. 

 A kabintetőt (is) teljesen átfaragták az elődhöz képest. Nem baj.
Sajnos csak részben látszik a gépsárkány legszexibb része, a nyitott fartükör

Unokázós program révén ez legalább a nyolcadik hajó amire felbicegek a járógipszemmel és senkivel szemben nem volt bennem elvárás egy potya kávé melletti felületes beszélgetéshez hogy melyik kabin tágasabb a három közül, hány óra klímázást bír az akksi meg ugye a betekerhető grósz nyújtotta kényelem, de ez az első és egyetlen hely az egész kikötőben ahol megkínáltak egy itallal. Elfogadjuk. Közben dumálunk, ismeretlenül is ismerjük egymást a sok közös barát révén és akkor megkapom a hideg almalevet a Kékszalag "szeretetcsomaghoz" kapott pohárban amit kilométerekről kiszúrok mert a verseny óta ott figyel az íróasztalomon. A bemagolt négyzetméterek, technikai adatok helyett itt konkrétumokat kapsz. Milyen széltől cseréled le a génuát fockra a tollfosztón, melyik versenyen hányadik helyre sikerült behozni, benne maradt-e még valami a futamban amit esetleg ők baltáztak el vagy ez volt a max? És itt válik el a szar a májtól mert egy vitorlázni szerető/akaró ember számára ezek a lényeges infók nem a kétszáz literes üzemanyagtartály. Valós tapasztalatokra vagy kíváncsi nem lízingkonstrukciókra, vitorlázótól akarsz vásárolni nem értékesítőtől. 

Ebből a szögből is atom. Sajnos egyik kép se adja vissza 
a kék valós árnyalatát de higgyétek el, állat

Szóval itt ez a fasza hajó, ebben a szegmensben teljesen megfizethető ráadásul a gyártó személyre szabottan építi meg neked mégis a négyszázezer eurós 46 lábas hajóból adtak el idén ötöt. Igen, mindegyiket a Balatonra. Én meg pár nap múlva olyan telefonhívást kaptam, hogy hirtelen a nevemet is elfelejtettem de erről majd legközelebb.