A csapatmegbeszélés alapján tavasszal terveztük a versenyhajónk csiszolását, gélezését és vízre tételét, de a váratlanul érkezett március 15.-i tél minden tervünket felborította, és gyanítom nem csak a miénket. A következő alkalommal a szakadó eső állta útját a munkálatoknak.
De ugye mindig van egy következő alkalom, szóval felpattantam a robogómra /nem arra amivel Füredre mentem/ és hipp-hopp azon vettem észre magam, hogy csiszológép a kezemben, porvédő maszk az arcomon, oszt csiszatolom a jollét. És egy arany igazság: a hajó sokkal nagyobb alulról mint felülről... : )
Nagyjából tíz órai munka után elégedetten és fáradtan ülve a mocira, semmi más vágyam lévén a mielőbbi hazaérésnél, az autópálya első két kilométere után a robogóm egyszerűen leállt.
Skipperem segítségével sikerült visszajuttatni gépet a Siófoki bázisra, oszt az Asszony meg értem gyütt...
És vajon mi történik amikor egy hét múlva a hajó gélezésére indulok, meg persze hogy a motort hazahozzam???? A kocsin beragad az egyik hátsófék... Nagy nehezen, de hazajutottam. Ezek után kész csoda hogy néhány hét múlva sikerült egy edzést összehozni. Ötös-hatos délnyugati szélben, döghullámokon pattogva egy óra tizenöt perc alatt értünk Siófokról Füredre, szóval tempó és kapaszkodás is volt rendesen. Kicsinek tűnt a tizenötös három ember számára, és ekkora szélben minden elhibázott mozdulat végzetes lehet, így már első alkalommal világossá vált hogy nagy fába vágtam a fejszémet. Na de az első majrézás után feladni..? Á dehogy..!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése