Jézusom, megtanultam vitorlázni!? Az ki van zárva, de 13

Az első mondatot a klubházban nem süthetném el anélkül hogy közröhej tárgya ne lennék, emellett nagyképű megállapítás lenne részemről, de képzeljétek: valami elkezdődött.
Talán a télen, esetleg az idei egyetlen használható edzésnapomon történhetett, vagy az elmúlt közel öt év alatt rakódott rám valami, netán addig osztottam az észt a neten amíg megtanultam vezetni ezt a tollfosztót? Lövésem sincs, de egy ilyen verseny után nem is biztos hogy érdekel vagy meglehet hogy mostantól csak ez fog érdekelni ugyanis az év első valóban versenynek számító versenyén végre mentem mint a mérgezett egér. Nem borultam és és az utolsó futamot leszámítva még a rajtjaim is sikerültek. Asszem kezd összeállni ez a finnezés, de nézzük az eseményeket időrendi sorrendben.
Talán emlékeztek még a rozsdamentes lemezzel kihézagolt árbóctartó konzolomra ami hűségesen végigszolgálta a tavalyi évet de így, hogy danamid nagyhatalom lettem nem volt kérdéses a cseréje. A leendő munkadarabra most már kísérletezések nélkül, kapásból a keretes fűrésszel rontottam rá és annak ellenére, hogy ismerősek voltak a körülmények tisztességesen megdolgoztatott. Az elhatározásom immár végleges: erre az évre több műanyag alkatrészre nincs szükségem. Az esztergályos cimborám szakszerűen kifaragta amennyire a gépparkja lehetővé tette de az oldalán lévő szöget és az alsó ívet nekem kell rábángolnom. Jelenleg itt tart a projekt.

Max egy nap csiszatolás ami hátravan. Valaki esetleg?

Köztudott, hogy a hurkát sütés előtt villával megszurkálják nehogy szétdurranjon a, de az én tuninghurkámmal miért történt hasonló, az számomra örökké rejtély marad. Vatta újan, gyári csomagolásban vettem és gondolom már kitaláltátok, hogy áldozatos munkámra fittyet hányva -ezalatt a kimerítő pumpálást értem- alattomos módon leeresztett egy hangyafasznyi repedés miatt. A javításon túl ezzel a fő problémám, hogy ki kell venni, újra visszatenni és a már ismert módon felpumpálni, de ez ugye csak kiszerelt árbócnál kivitelezhető. Ami nem nagy ördöngösség csak nem akkor amikor vitorlázni is alig van idő, úgyhogy lehet megvárom vele az első utazós versenyt.

A sólyakocsin már nem lehet defektem, de az élet nem adja fel

Rosszabb helyen nem is lehetne és jobb helyen is csak valaki másnak a hurkáján. : ) Első körben a kerti medencékhez való ragasztólappal próbálkozom de nem leszek akkora balek mint a múltkor, felfújt állapotban tesztelem beszerelés előtt.
Akkor tehát hurka nélkül, de sikerült egy jó kis edzést összehoznom, bár a viharos szél miatt kétesélyes volt az agárdi túrám de annak ellenére hogy még csak tanulom a szakmát az esti gyengülésekre már figyelmes lettem. Különben is édesanyám mondta mindig, hogy estére minden rendes szél eláll. Hát ez a rendesebb fajtából volt mert fél hatkor amikor ellöktem a partot még ötös befújások keserítették meg a délutánomat azután kellemes hármasra csillapodott mire hétkor kihúztam a hajót. Persze közben eltelt egy kis idő és a nyolc csomós alapra érkező tizenhatos pöffök egész embert kívántak de a legnagyobb jóindulattal se mondhatnám hogy én az voltam. Igazából semmi rendkívüli nem történt csak a kimaradt közel négy hónap éreztette a hatását, még szerencse hogy tavaly év végén úgy ahogy megtanultam a fordulást. Persze a "hátszeles perdülést" se hanyagoltam. Fájt a hátam ettől a buktatókat rejtő manővertől de olyan hitványul sikerült némelyik, hogy nem volt bőr a képemen elkummantani a dolgot tehát a szokásos menetrendet követve föl-alá gyüszmékeltem a tavon. Délnyugatról fújt a helyi viszonylatban is kellemetlennek számító szél és a szokottnál erősebb fordulásokat a tíz fokos víz tette igazán finommá. Azért nagy bátran csináltam egy képet a kellően elcsépelt, sablonos, kicsit giccses naplementés fajtából naná hogy a luv oldalról, és vakmerően meg is osztom veletek. Így a szezon elején talán még elmegy.

Most van a nap lemenőben, a távolban laser show

Kreuzban persze rendesen ki kellett lógni a hajót és igaz hogy az esti gyengülésekben már jó vagyok de akkora májer még nem lettem, hogy a szélfordulókat is kiszúrjam így esetenként hol megfektetett a trükkös Agárdi szél, hol pedig pánikszerűen ugrottam vissza a hajóba. Amikor "zökkenőmentesen" mehettem és csak lógtam akkor meg szét akart szakadni a felső combizmom. Édes istenem, így akarok én a hétvégén versenyezni... 
Bónuszként elhagyta magát a kormányhosszabbítóm végén lévő gomb, ami azon túl hogy rendkívül kellemetlen finnezés közben, szerintem tök gáz egy ekkora nevű gyártótól tekintve az együtt eltöltött bruttó fél évet. A bizonytalan kimenetelű garanciás tökölődés helyett kézbe vettem a dolgokat hiszen szombat reggel már bevetés, így a reklámok ismert szlogenjével élve gyors és hatékony megoldást választottam.

Szélvédelem és finn dingi? Képzavar a köbön

Igen, jól látjátok. Mert amit szélvédőragasztó egybekötött, azt ember... ööö... izé... mindegy, hallottam valami ilyesmi idézetről.
Akkor pár szóban a versenyről ami a teljesítményemet méltatva joggal kerül be minden vitorlás lexikonba, évkönyvbe, kódexbe, tankönyvbe de legalábbis egyetlen bejegyzés erejéig ide az oldalra. Az időpont április 7-8 és az egész egy kiadós szombati esővel kezdődött majd a múlthetinél is értékelhetetlenebb széllel folytatódott amiben azért kigurultam egy kétórás kanyarra, bár a visszaút a tisztásról mindennek nevezhető, csak élvezetesnek nem. Mondjuk én döntöttem így, nem hibáztathatom a szelet amiért nem tartott velem. Legalábbis ezen a napon, mert vasárnap egész pereputtyal érkezett pedig ennyi látogatót nem vártunk. Voltak keményebb versenyeink nem mondom, de így év elején, berozsdásodott tagokkal, amikor az ember még fordítva ül a hajóba és értetlenül nézegeti azt a temérdek kötelet amit ebbe az egy szál vitorlával bíró kis tollfosztóba beletömtek, akkor a nyáron töretlen sikert arató hatos közeli befújások is véleményesek. Na de, teszünk most az ilyen apróságokra mint rutin, hiszen egyetlen, nagyon fontos feladat vár rám mégpedig életben, de legalábbis a hajóban maradni. Már most lelövöm a poént, mindkettő sikerült és kicsit sarkítva a dolgot végül is minden simán ment a negyedik futamig amire mondjuk azt, hogy egy rossz oldalválasztással eltaktikáztam. A rossz oldal ez esetben a rajtvonaltól innen, valahol a rendezőhajó és a nádas között volt ahol elégedetten energiaszeletet majszoltam és az erős szélben zubogó vitorlától nem hallottam a kürtszót, csak egy mellettem elsuhanó spori szélbe vesző kiáltását hogy: Fiiiinnnn!!! Megindultam ugyan nagy erőkkel, de már csak egy perccel később, az utánunk következő kalózokkal rajtoltam el és csodálkozva néztem a távolt, hogy a többiek mennyit haladtak e nyúlfarknyi idő alatt. Egy pillanatig eltűnődtem a továbbiakat illetően, de a vadiúj vízhatlan felsőmben feszítve nem találtam kibúvót. Egyébként meg, ha másra nem hát gyakorlásnak jó lesz, gondoltam ehhez képest simán beértem szintidőn belül. A teljes képhez tartozik, hogy a zord körülmények alaposan megtizedelték a huszonhét fős mezőnyt így mostanra csak a kemény mag maradt -köztük én is : ) tehát a borítékolt utolsó helyért indultam csatába, főleg innen. Komoly terveim vannak erre a szezonra, épp ezért minden megszerezhető pont, minden begyűjthető méter és minden vízen/versenyen töltött perc sokat nyom a latban.

A pöttyök jelzik a pöfföket, néha csak pislogtunk

De amit idáig olvastatok az csupán a lefejtett kőpor és törmelék ami egy szobor készítésénél értéktelenül hullik a földre, mialatt feltárulkozik a mestermű. Az eddigi mondandóm mindössze a hűsítő forráshoz vezető vándorlásotok volt a tikkasztó mezőn, vagy akár egy étkezés mert ahogy Mikszáth írta egyik novellájában, az ebéd csak arra való, hogy legyen min átverekedni magunkat a hőn áhított kávéig. A kávé pedig ez esetben maga a megvilágosodás volt, azaz először mertem érzésből vitorlázni. Lövésem sincs honnan vettem a bátorságot, hogy nagy ívben tegyek a vitorla széljelző szálaira de megtettem. Nem állítom, hogy teljesen figyelmen kívül hagytam őket de nem akartam görcsösen az összeset előírás szerint beállítani és nem is bámultam kényszeresen. Az egyik szemem persze folyamatosan a "rendes" széljelzőmön volt, a vásznat faszányosan beállítottam, hogy a lehető legszebb formáját öltse, tisztességesen kiültem a hajót és azt vettem észre hogy még a második körben is együtt teperek a nagyokkal, legalábbis középmezőny szinten. Néha olyan sporttársakat is sikerült megszorongatnom akikkel eddig a versenyig csak a parton találkoztam, és igaz hogy beérni majd lehagyni valakit ebből a harcedzett társaságból, eztán a szerzett előnyt megtartani az másik kávéház, de marha jó volt a sűrűben csapatni, még ha ez több figyelmet és taktikát is kíván.
A finom szélnek köszönhetően a finn dingiben mindig volt annyi víz, hogy ne tapadjon cipőm így a máskor elegánsan kivitelezett fordulásaim eléggé nyomira sikerültek. Nincs mese, a mára funkcióját vesztő csúszásgátló lap mehet a kukába, emellett a néhány éve még nagy szám, tűzoltótömlőből maszekolt gurtnimat is keskenyebbre cserélem mert van abban valami nyugtalanító amikor nem tudom kiszabadítani a lábamat.
Egyébként amennyire élvezetes és felemelő volt ez a nap, pont annyira volt keserves és fájdalmas de ez délutánra már nem tudott érdekelni. A verseny alatt a lábizmaim végig lángoltak és ezernyi tűszúrástól sajogtak egyszerre, a vádlimat pedig eddig a napig ismeretlen fájdalom kínozta amivel kénytelen leszek megbarátkozni ha máskor is szeretnék a környéken egerészni. Ehhez jöttek még az állandó izomgörcsök és bónuszként a balesetes térdem ki is akadt. Ciki vagy nem, néha a kínzó ám célravezető kilógások alatt pár másodperc pihenésre vissza kellett ülnöm a deckre, ezen idővel nyilván változtatni kell, de a kitartásomnak köszönhetően tizenharmadik helyre behoztam a hajót. Csak lesz ebből valami.
Az már csak hab a tortán, hogy az egyébként is népes követőtáborom a szárnyaló tőzsdeindexet lepipálva eddig nem látott magaslatokba tört. Egyikük az építésben is aktívan résztvevő lelki trénerem, a másik pedig aki tavaly bevezetett a hátszelezés rejtelmeibe és ez az egyetlen helyzet, hogy ő követ engem. Ahogy kimegyünk a vízre ez fordítva van.