4:3

A múlt héten ennyire győztek a vitorlás napok a nem vitorlásokkal szemben. Két kiadós edzés, egy tókerülés és egy másodfokú viharjelzés mellett megtett rövid, de annál hajmeresztőbb kör a mérlege a négy napnak. Szombaton zöld és piros szalag tókerülő túraverseny volt és mondhatom ez alkalommal is új felfedezésekre tettem szert. Az egész tavat kellett megkerülni /meglepő módon/ át a nádszigetek között, a kormányos által választott útvonalon azzal az egy kitétellel, hogy a tó négy sarkában felállított bójákat érintse. Kékszalag a Velencei tóra szabva. Mondanom se kell hogy ismét a mezőny végén ballagtam be a célba, de ha hiszitek, ha nem, voltak biztató pillanatok. A verseny érdekessége /persze csak nekem, mert ugye egy újszülöttnek minden vicc új/ hogy a felállított pályával ellentétben itt volt valamennyi szabadságunk az útirány megválasztásában, tehát ha valaki úgy ítélte meg hogy a nádassal szemben inkább a parton kedvezőbb a légmozgás, akkor mehetett oda, illetve lehetett /de inkább kellett/ taktikázni is hogy a számtalan nádsziget közül melyik kettő között érdemes átmenni, hol fúj kedvezőbben a szél. Fifikás dolog ez a túraverseny mert egész idő alatt figyelni kell, főleg a versenytársakra. A hátszeles részeken -a jó útvonalválasztásnak is köszönhetően- mondhatni brillíroztam de a negyedszeles, a tó teljes hosszában tartó befutó hozta a papírformát és a húsz perce, dagadó kebellel lehagyott egységek bizony állva hagytak. A felületes szemlélőnek nem is olyan nagynak tűnő tavat kettes- néha hármas szélben is bő három óra volt körbevitorlázni úgy, hogy nem jártuk be az összes zegzugot tehát bármilyen kishajóban egy teljes napot kiadósan el lehet tölteni, szóval a nyárra mindenképpen betervezek egy hasonló utat.
A vasárnap amilyen aggasztóan indult, pont olyan aggasztóan folytatódott így történt hogy hősiesen elindultam ugyan, de a tisztásnál nem jutottam messzebb és a kikötőbe való visszatéréskor meghitt nosztalgiával gondoltam a múltkori ötös szélre. Tehát komoly dilemma tartott nyomás alatt a parton hiszen beigazolódni látszottak a hatvan km/h-s lökések, így mint annyiszor az életben a kereslet most sem találkozott a kínálattal. Nem is igen akaródzott kimennem a vízre de bármilyen viccesen is hangzik, kecsegtető volt az átmenetileg ötösre csillapodó szél úgyhogy beleugrottam a hosszú neoprén cuccba valamint a tavaly március óta nélkülözhetetlen mentőmellénybe és irány a hajó. Ez a kis idő is elég volt a visszaerősödésre de optimistán bíztam a gyengülésben és mint az hamarosan kiderült teljesen alaptalanul. Elég nehéz volt irányítani a hajót de amikor sikerült akkor nagyon élvezetes volt, felült a hullámokra és még negyedszélben is olyan érzésem volt mintha bármelyik pillanatban siklásba hozhatnám. Ez a kellemes egyben küzdelmes érzés csupán a tisztásig tartott ki ahol eddig nem látott pöffökkel kellett megbirkóznom és ahonnan engedve a józan ész szavának, visszafordultam abban a biztos tudatban hogy mostantól kizárólag önmagamra hagyatkozhatok hiszen pillanatnyilag egy teremtett lelket nem lehet találni se a kikötőben, se a környékén. Naná hogy hátszélben kellett berongyolnom a partot éréshez, ráadásul a mólón belül várt még rám egy halzolás amitől szerintem Ti se kaptatok volna röhögőgörcsöt. Nos legyen elég annyi hogy a zord körülmények ellenére sikerült biztonságosan kikötnöm és azok a gyanúsítgatások, miszerint előtte kétszer is az oldalára állítottam a hajót és ezalatt több vödörnyi víz is befolyt a cockpitbe teljesen alaptalanok. Az mondjuk igaz, hogy szükségem volt egy kis ballasztra meg aztán a neoprén cipőmet is régóta le akartam tesztelni... : )
A nap tanulsága, hogy két felelősségteljes döntést kellett hoznom igen rövid időn belül és úgy vélem mindkettő jó döntés volt. Az első, ugye maga az elindulás kérdése és -ahogy ezt tőlem megszokhattátok- őszintén mondom, így utólag nagyon sajnálnám ha azon a vasárnap reggelen nem ülök hajóba és nem azért mert gyávának tartanám magam, hanem azért mert most megtudhattam hogy valahol itt lehet a határa a finnezésnek és egy napon : ) talán ezek az extrém viszonyok se jelentenek majd gondot. A másik, még az előzőnél is jobb döntés, amikor a visszafordulást választottam a bizonytalan kimenetelű versenyzés helyett és én már a szárazföld biztonságából nézhettem egy kalóz borulgatós kálváriáját és egy másik spori szó szerinti vitorlaszaggató mutatványát. Az biztos hogy ez típus -ahogy a többi jolle is- megtanít mérlegelni.
A kalandokkal egyidejűleg folyamatosan készül a hajóm. Felkerült az orrdeck és az alatta lévő keresztmerevítőket is kicserélte Feribátyó, akire már csak a dörzslécek felszerelése vár, mert utána én kapom meg a paripát a hátralévő feladatokkal együtt.

Feribá. Hetvenévesen hajót javít és simán lehagy a tavon.

Tanulni tanulni tanulni

Az első verseny után sikerült még egyre eljutnom, igaz csak az egyik napra, de azóta üldöz a balsors és egyszerűen nincs lehetőségem vitorlázni, pedig idén aztán minden adva van a szabadidő e csodás eltöltésére. Ha éppen nem dolgozom és itthon sincs semmi halasztatatlan teendőm akkor meg olyan szél van hogy csak pislogom az online kamerán http://www.hotelnautis.hu/hu/online-kamera.html  is jó kivehető tarajos hullámokat meg a hajmeresztő széladatokat és bennem is felmerül az Agárdon hallott költői kérdés miszerint: a hatos szél helyett miért nem lehet két hármas? : ) Bárkinek is volt ez a kérése a napokban szerencsére teljesült, így ismét írhatok nektek egy pár sort, sőt filmet is készítettem finnezés közben.
Nem mellékesen az a szerencse ért, hogy az egyik versenyen valami csoda folytán rólam is készült egy fotó bár inkább úgy pontosítanám a megfogalmazást, hogy a száznál is több képből az egyiken én is rajta vagyok. Igaz csak hátulról, igaz csak távolról, és rajtam kívül csak Ti tudjátok hogy én vagyok az a fehér sapiban, de a negyvenhat év alatt volt elég időm hozzászokni hogy nem vagyok egy fotogén figura, szóval ezt figyelembe véve már komoly eredménynek számít a dolog. A kép nem sokkal a rajt után készülhetett hiszen itt még együtt vagyok a mezőnnyel, sőt vannak akik előtt sikerült elrajtolnom, ez is valami. A távolság csak később kezd el nyúlni köztünk -naná hogy az én rovásomra. Egy kép nem sok, de több a semminél és arra mindenképp jó hogy össze tudom hasonlítani a általam beállított vitorlát a többiekével. Alapos elemzés után se fedeztem fel egetverő hibákat és nyilván van mit csiszolni /még ezen a tudáson is : ) / a jelentős lemaradás okát másban kell keresnem.

A finnclass.hu oldalról

Első számú gyanúsítottam a fordulás. Ez másoknál a következőképp zajlik: kb. egy vagy maximum két másodperc alatt csapást váltanak naná hogy sebességcsökkenés nélkül és porolnak tovább. Nálam pedig, amikor jól sikerül: legalább öt-hat másodperc ehhez jön az elmaradhatatlan lassulás, amikor meg elbaszarintom még ennél is több és ezalatt az idő alatt a többiek ahelyett hogy illemtudóan megvárnának, inkább hátat fordítva a sportszerű magatartásnak és nekem, gátlástalanul száguldanak a kreuz bója felé...
Kettes számú az élesedés. A legutóbbi versenyen két sporival is jelentős harcot vívtam az igen előkelő huszonkilencedik! helyért : ) és tanulságos, hogy míg a negyedszélben vérre menő küzdelemben egymást előzgettük, -de többnyire ők engem- addig a hátszélben ügyesen le tudtam hagyni őket szóval nem volt hiábavaló az elmúlt, közel két éves gyötrődés. Tehát nincs mese, a fordulást rendesen meg kell tanulnom mert addig nem sok keresnivalóm van ebben az erős mezőnyben. És ahogy az eddigi két nyáron, ha apránként és néha csupán észrevétlenül, de minden egyes finnezéssel tanultam valamit, úgy ezt a szezont a fordulásnak fogom szentelni, mert amellett hogy rendkívül élvezetes ez a hajó, azért a többiekkel együtt vitorlázni kalandosabbnak és örömtelibbnek ígérkezik mint magányosan kullogni a sor végén.
Úgyhogy élve a kedvező széllel és a kivételesen kíméletes munkahelyi beosztásommal bele is vetettem magam a tananyagba, olyannyira hogy egymást követően két délutánt is a vitorlázásra tudtam fordítani. Egyébként régóta szerettem volna amolyan "edzőtábor" félét, azaz közvetlenül egymás után több napon is vízre szálljak és azt tapasztaltam, hogy kevesebb ráfordított idővel is sokkal hatékonyabb volt így mint a szokásos kihagyásokkal. Első nap az indulás utáni,  hajszállal megúszott két borulás tudatosította bennem hogy ennél azért többre lesz szükségem a hétvégi versenyre.
Azután -ahogy idáig is- összeszedtem magam és hála a Kínából rendelt hétszáznyolcvan forintos, nyakbaakasztható vízálló telefontoknak és nem utolsó sorban a bátorságomnak még egy rövidke videót is sikerült csinálnom. Tudom, ennél menőbbekkel találkozhattok a youtube-on de ezt mégis csak én készítettem. 

A fent említett pánikot leszámítva viszonylag eseménytelenül telt a délután hátra levő része, így fokozottan tudtam az említett manőverre koncentrálni, ami néha sikerült is. : ) És ha már nálam volt a telcsim -gyanítom hogy először és utoljára- több képet is készítettem amik közül ez tűnik a leginkább közölhetőnek:

Az ezüst ösvényen

A második napom minden kellemetlenség nélkül telt, beleszámítva a magabiztos indulást és érkezést. Igazából nem is tudok mit mondani róla anélkül hogy ne ismételném unásig magamat így inkább idézek egy interjúból amit néhány éve hallottam a Kossuth rádióban. Téma: Litkey Farkas, Kékszalag, felkészülés ésatöbbi. "Tegnap voltam kint vitorlázni (nem azzal a hajóval amivel a Szalagra készülünk, hanem egy másikkal) és ez azért volt jó, mert jó volt."

Éljen április 4

és 5! Nem kis izgalommal vártam az első, most már "igazi" versenyemet hiszen egyrészt idén hivatalosan is egyesületi tag lettem, másrészt a kék könyvem már majdnem elkészült és ami még hátra van a papírmunkával az csupán formaság, tehát a versenyzést már csupán a fizikai tényezőim akadályozhatják. A felkészülés terén meg is tettem mindent amire lehetőségem volt bár ez teljes mértékben abban bontakozott ki, hogy az elmúlt másfél hétben naponta háromszor nyitottam meg a meteorológiai oldalakat abban a  hiábavaló bár nem múló reményben, hogy az éppen aktuális eső és/vagy szélvihar hamarost nyugtot hagy nekünk, talán már holnap. A sok talánholnap után egyszer csak elérkezett az a bizonyost enyhülést hozó, mikor máskor mint a verseny napján, pedig jócskán rám fért volna a gyakorlás különös tekintettel a fordulásra, meg a halzolásra, meg úgy általában a vitorlázásra, bár nem valószínű hogy a kemény harcok árán megszerzett utolsó helyemet ez befolyásolta volna. : ) Csak zárójelben jegyzem meg, hogy így a szezon elején, azzal az egy idei vitorlázással a hátam mögött egyetlen követelményt támasztottam magammal szemben, /háát ez a követelmény egy kicsit erős, maradjunk inkább a fohásznál/ mindkét nappal kapcsolatban: biztonságosan, lehetőleg borulás nélkül fejezni be a futamokat és a vasárnapi erős szélben történő kikötéskor szerzett sérülést leszámítva sikerült is eleget tennem az elvárásaimnak.
Túl ezen a két -nagyok által is keménynek minősített- napon az a helyzet hogy mind a tó, mind a szél megmutatta szélsőségeit első nap az idegölő és erőnket lassan felőrlő, állandóan változó -második nap pedig az erős és egyre erősödő széllel.
Tehát a szombat kész büntetés volt és eddig a napig nem gondoltam volna hogy bármikor is visszasírom a merénylőnek keresztelt Déli-Délkeleti szelet, mert a mostani olyan mértékben fordult át egyik pillanatról a másikra vagy éppen állt meg, hogy több esetben is visszahívtak minket a rajt után. Amikor meg végre elindulhattunk úgy megdolgoztatott a "trükkös Agárdi szél" hogy köpni-nyelni nem tudtam és a trükkös lett volna a legutolsó jelző amivel abban a keserves vitorlázásban illettem volna.
Másnap jó hármas négyes szél fogadott minket, szóval kapaszkodósan-kiülősen üldöztem a mezőnyt és az előző napi hat! órához képest most "csak" négy és felet töltöttem a hajóban, amiből az utolsó negyvenöt percre vagyok a legbüszkébb. Egy kör volt csak hátra a befejezésig és a hőn áhított kikötésig mikor az ötösre erősödő szél egy /egyébként gyönyörű/ esőfelhőt terelt a tó fölé. Ekkor mindössze olyan ötven-hatvan méterre voltam csak lemaradva az előttem lévőtől -és ha viccesen is hangzik, azért ez nekem komoly eredmény, szóval kellemes esőben, erős ötös szélben, a hullámokon pattogva kellett befejeznem a versenyt és higgyétek el, abban a szituációban az a tíz négyzetméter vitorla több volt annál mint amire az emberi jóérzés igényt tart. Ilyen szélben vitorlázni még nyáron mikor húsz fok körüli a víz se piskóta de a tíz fokosban kifejezetten kemény, és végül vitorlával kikötni -mert ugye mi mással?- azért az emberes. Semmi túlzás nincs abban hogy túlélő típus.
Az összesített lista szerint a húsz versenyzőből én az igen előkelő tizenhatodikon végeztem, de ennek sajátos oka van, a gyakorlatban végig stabilan tartottam az utolsó helyet és nincs is ezzel semmi baj, innen legalább lehet fejlődni, bár a látvány és az élmény a helyezéstől függetlenül páratlan. Nagyon sajnálom hogy nem szolgálhatok képekkel, mert írásban a legnagyobb igyekezetem ellenére sem tudom visszaadni az égbolt szinte feketébe hajló kék és haragosszürke árnyalatait, az ellentmondásosan zöld és egyben ezüst színű tavat valamint a szél szemében inkább csak játékszernek tűnő, fehér fodrokon tovasikló hajókat. 

Tavaszi szél

Két lépésnyire a csillagászati tavasztól napról-napra biztató jelekkel találkozhatunk, amik mind-mind a jó idő közeledtét hivatottak igazolni. Mindjárt elsőként itt van a női egyedek folyamatosan apadó öltözete amivel mintha csak feledtetni szeretnék velünk a nyirkos-fázós napokat, azután a kertünket rendszeresen látogató öncélú madarak akik a téli reggeleken hangosan reklamáltak a néha üresen felejtett etető miatt és szerintetek mostanság is a válogatott magvak foglalkoztatják őket vagy inkább szerelmet csicseregve kergetik egymást cinkosan, másodlagos helyre, az utódnemzés mögé sorolva az eleddig nélkülözhetetlen reggelit? Szintén biztató fejlemény még a kert sarkában megbúvó butácska formájú szilvafa lassacskán virágba pattanó rügyei, sőt még az autóm is színvonalas szolgáltatásokkal kényeztet. Napsütéses időben egész komfortos a verda és nemcsak az ülésfűtés meg a pléd került vissza a kamrába, de bizony az irhakesztyű is elfoglalta nyári helyét, hol máshol mint a kesztyűtartóban.
Ám ezek az apró jelek mind csak jelecskék, a tavasz érkezése azzal nyert biztos igazolást hogy az egyesület raktárából fokozatosan kerülnek elő a hajók a tetőről meg a sójakocsik. Őszintén szólva ideje is volt már, mert az ember még ezen a rövidke télen is hajlamos egy cseppet magába fordulni és úgy vélni hogy a vitorlázáson kívül semmi nincs ami értelmet adna szánalmas kis életének. : )
Idén nagy fába vágom a fejszémet ugyanis élve a lehetőséggel egész szezonra kibéreltem egy finnt, így téve szert egy állandó, saját hajóra Agárdon, azzal az előttetek már ismeretes szándékkal, hogy belevágok a versenyzésbe. Itt nyilván nem kell nagy dolgokra gondolnotok hiszen mindössze két éve vetettem bele magam komolyabban ebbe a megszállottakat tömörítő sportba de még ha lekicsinylően hangzik is, úgy vélem tölteléknek jó leszek, és ahogy egy szimfonikus nagyzenekarban a sok vonós mellett kevésbé feltűnő az egyik hegedű olykor hamiskásan elbotló hangja, úgy reményeim szerint én is ellavírozgatok a többiek között, és ezalatt ragad rám valami abból amit nagybetűs vitorlázásnak hívnak.
Íme a gépsárkány.

Még van egy kis munka a beüzemelésig...

A hajó állapota természetesen nem vethet árnyékot a finnezésre így kerültem újra a régi hajómba és annak ellenére, hogy vitorlázós szempontból az évem jobban indult a tavalyinál -egyrészt a jégvitorlázás, másrészt a mostani borulásmentes hajózás miatt- elég nehezen találtam magamra, sőt teljesen fölösleges itt finomkodni, másfél óra töketlenkedés kellett ahhoz hogy kormányosnak érezhessem magam.
A neoprén ruhámmal valami történhetett az utolsó próba óta mert sokkal passzosabban jött rám és kizártnak tartom hogy emiatt az esti fagyizgatást terheli a felelősség. : ) Pisti barátom -akivel együtt vágtunk bele az Agárdi gyötrelmekbe- már a vízen várt mikor én gyanútlanul toltam kicsiny hajómat /ekkor még becézgetve/ a tó felé nem is sejtve, hogy a másnapra összeszedett izomláz miatt még a köhögés is komoly fájdalmakat tartogat. A partról egyenletesnek tűnő Keleti szél mind irányváltásban, mind lökésekben még a sokat emlegetett Délin is túltett, talán csak azért hogy végleges döntés elé állítson: Öregem, biztos hogy ezt szeretnéd? És el kell mondjam, egyáltalán nem voltam benne biztos...
Legalábbis amíg azt a bizonyos másfél órát végig nem szenvedtem az elügyetlenkedett fordulókkal, a többször is majdnem borulós hátszelezéssel és halzolással, a terven kívüli megálláskor belobbanó vitorla szemrehányó hangjával, a lábamba akadó sottkötéllel, a sapkámat rendszeresen leverő vagy átigazító bummal és a lassacskán sárba tiport önbecsülésemmel.
Hogy mikor, ne kérdezzétek de /a becstelen szelet leszámítva/ egyszer csak minden megváltozott és igaz nem lettem a Finn-dingi ifjú mestere, de a tanultak előtörtek a mélyből és újfent élvezetes lett a vitorlázás. Egy-két aprócska malőrt leszámítva sikerültek a fordulások, többször is észrevettem a közeledő erősödést és végre én irányítottam a hajót nem pedig ő engem. Káprázatos időnk volt és ha a szél irányával akadtak is problémáink, az erőssége pont megfelelő volt arra hogy két kezdő megtegye az első lépéseket a szezon kezdetén. A szikrázó napsütésben, csaknem nyárias melegben töltött délután zárásaként immár megalapozott magabiztossággal felvértezve merészkedtünk el a tisztásig, ahonnan békésen hátszelezve vettük célba a kikötőt, belevitorlázva a festői naplementébe.
És a válaszom: igen, ezt szeretném.

Kiküldött tudósítónk jelenti

Feszült figyelemmel vártam a február közepét, no nem csak a hajókiállítás, hanem a reménykeltő előrejelzések miatt is. Hetek óta ígérgetnek erős fagyot, és a márciusi finnezés előtt talán lesz még lehetőségem arra hogy ismét összeféljem magam egy jégvitorlás tenyérnyi fedélzetén. Lassan kifelé megyünk a februárból és leszámítva a DN-es kalandot a tél szokás szerint szürkén telt, bár egy egyszerre szórakoztató és hasznos könyv vitt némi színt a rövidke nappalok egyhangúságába. Üzleti megfontolásból, vagy csak gesztusként a http://www.vizvonal.hu/ akciós áron kínálja az Egy csomó csomó című kiadványát és egy ilyen lehetőséget hülye lennék kihagyni, szóval nem lesz nehéz kitalálnotok hogy mivel foglalom el magam az esti filmnézések alatt.

Olvasnivalóként is rendkívül élvezetes, tele van faszányos csomókkal és ami rám a legnagyobb hatással volt: végre megértettem a palsteket. Persze eddig is tudtam, és érdekes hogy a suliban tanultakhoz képest Gyulabá teljesen másképp köti, megy is mindkét verzió, de! Mire leszek figyelmes a nyáron, mikor is vitorlacseréknek és kötélbeállításoknak vagyok közeli szemtanúja? Lépten-nyomon számomra ismeretlen típusú csomót kötögetnek a kikötőben, én meg csak pislogok értetlenül. Naná, hogy az emlegetett palstekről van szó és persze hogy nem a csomó más hanem a kivitelezés, mindenesetre mostantól egy akadállyal kevesebbel kell szembenéznem. Egyébként nem olyan ördöngösek ezek a csomók, igazából a könyvet se kellett volna megvenni, elég ha ti is megnéztek otthon a hajszárító, a hajvasaló vagy a botmixer hálózati csatlakozóját. A gyengédebbik nem számtalan ismert és ismeretlen csomót tárol rajta és gyanítom, hogy a szóban forgó könyv írója is innen merített ihletet. : )
Ezen felül újra belevetettem magam a kondicionáló edzésbe merthogy tavaly a jó idő elmúltával -a napi szintű bringázást leszámítva- a testedzés lassacskán elmaradozott. Ugyan nem szándékosan, de erről persze egy szót sem szóltam itt az oldalon, de hát ilyen az ember, mert amit menő dolog elújságolni és talán jobb színben tüntet fel minket mások előtt annak azonnal hírverést csapunk, de a kudarcokat, a félresikerült üzleti fogásainkat, egy-egy elsumákolt edzést már nem is tartunk olyan fontosnak megemlíteni.
Tehát hiába az ígéretes előrejelzések, erős mínuszokkal mert a levegőben már érezni a közeledő tavasz tiszta illatát. Különben is az időjárás jelentés manapság egyre jobban hasonlít egy választási kampányhoz, legalábbis ami az ígéretek megvalósulását illeti, úgyhogy a jégvitorlázással kapcsolatban szőtt álmaim a hétvége közeledtével arányosan kezdtek szertefoszlani, így kizárólag az önös örömszerzést tartva szem előtt belevetettem magam a hajókiállításba.
Gazdasági szempontokat figyelembe véve idén is a pénteki -hajósjogsival ingyenes- napot választottam, és természetesen bringával közelítettem meg a helyszínt. Nagy dolgokra nem is számítottam, illetve amire számítottam az szokás szerint a nagy cégek nagyhajói voltak hiszen egy kis műhely nem biztos hogy megengedhet magának több millió forintot egy hosszú hétvégére, ehhez képest egymás után értek a kellemes meglepetések. Egész pontosan kettő. Először is megpillantottam egy gyanús vitorlaszámú Finn-dingit és ahogy közelebb értem, rögtön felismertem Edző-Bá hajóját, aki -mint megtudtam- dekorációs célra adta kölcsön a Vitorlás Szövetségnek. : ) Természetesen azonnal lefotóztam, csak hogy ne maradjatok kishajó nélkül.

 
A dekorációs cél meg is valósult az árbóc tövébe jó ízléssel elhelyezett cserepes virág közreműködésével. : )
A második meglepi a http://hajoepitok.hu/  jelenléte volt akik rendkívül kedvező lehetőséget kapva a szervezőktől, idén végre tágabb értelemben is megcélozhatták  a nagyközönséget. Már délelőtt komoly érdeklődés mutatkozott a standjukon, úgyhogy senki ne csodálkozzon, ha a kiállítás hatására tavasztól a garázsokból kiszűrődő dekopírfűrész és elektromos gyalu lágy dallamaira írt szimfóniák zengik be az utcákat, a tavainkat, folyóinkat pedig új építésű kishajók lepik el megszállott tekintetű kapitányokkal a fedélzetükön.
Az egyik végletből a másikba vezetett utam és így kerültem -alapos okkal- egy Bavaria harmincvalahányas fedélzetére. Érdekes, hogy csak helyszíni regisztráció után engedték az elkerített területre a vendégeket, szóval csak úgy szájat tátni se lehetett az emailcím megadása nélkül, de ezen ne múljon, a békesség kedvéért odakarcoltam valamit a cetlire. : ) Hát puccos egy hajó az biztos és a kiállítók többször is látványosan végignéztek a kerékpáros öltözetemen, árnyaltan éreztetve hogy kinek hol is a helye a hajósok között, na de honnan is tudhatták volna hogy kizárólag a vitorlázás népszerűsítése vezérelt... : )

OZ Racer. Két m2 hajó, kilenc m2 vitorla!

Ezen felül jobbára a szokásos kiállítók voltak jelen, de jó hír a sportos hajók szerelmeseinek, hogy hoztak néhány komoly verdát is, amikkel nem minden nap találkozhatunk a kikötőben, de talán a közeljövőben bérbe vehetjük őket.

Balta design.

A még közelebbi jövőben a finnezés szerepel, azonban korai lenne elbíznom magam a hirtelen érkezett jó idő miatt, mert a jelenleg két fokos Velencei-tóban szó sem lehet a vitorlázásról, de az idő nekünk dolgozik, az igazi tavasz pedig már itt van a sarkon és ma is egy lépéssel közelebb érkezett hozzánk...

Vissza a jövőbe

Hát az úgy volt, hogy december végén az össznépi pihenés és ünneplés alatt álltam neki ennek a rövidke bejegyzésnek, ami nem ígérkezett egetrengető sztorinak -a holtszezon miatt sem- de egyrészt nem ez lesz az első eset, másrészt gondoltam hátha érdekel benneteket hogy mi történt, illetve mi nem történt velem.
És itt szólt bele a történetbe a villámcsapásként az események középpontjába kerülő jégvitorlázás, ami az összes eddigi telem csúcspontja lett, sőt vitorlás szempontból is kiemelkedő élmény volt. Ezt az emlékezetes kalandot muszáj volt megosztanom veletek, viszont ott hevert a félkész "kézirat" amivel szerettem volna kezdeni valamit. Első lépésben megpróbáltam összedolgozni a kettőt, de sehogy se sikerült összehoznom őket ráadásul helyenként öléggé ellentmondásosra sikeredett. Második ötletként a piszkozat egy éves pihentetése merült fel, hiszen jövőre is lesz tél meg karácsony, de ez badarság ugyanis akkorra már teljesen más dolgok lesznek aktuálisak. /és természetesen nem is gondoltam komolyan/ A harmadik, egyben befutó elgondolást a jegyzet közzététele jelentette apróbb igazításokkal, mielőtt azonban belekezdenék előbb két gondolat a jeges kalandról.
A vitorlázás során nagyon sokat segített a finnben eltöltött másfél év alatt szerzett tapasztalat, ami relatív hogy mennyire sok, de arra mindenesetre bőven elegendő volt hogy egy biztonságos és élvezetes napot tudhassak magam mögött. Két nap múlva, hasonló szélviszonyok mellett a holland jégvitorlások egyikének sikerült a képen is látható száz km/órás sebességet elérnie!

A DN Nederland face oldaláról

Ehhez bizony nincs mit hozzáfűzni, úgyhogy a lássuk a nyúlfarknyi bejegyzést. Tehát december végén járunk.
Régen találkoztunk és ennek okán feljogosítva érzem magam, hogy ennyi blogszünet után ismét okoskodjak nektek egy kicsit, ha már maga a vitorlázás jelenleg várólistán van. Nagy dolgok nem történtek, de -ahogy megszokhattátok- önös érdekből is, különösebb erőlködés nélkül kerítek egy rövidke bejegyzést a Ti nagy boldogságotokra. : )
Megtisztelő hogy a Vitorlás a kertben látogatottsága a tél beköszönte után is elég aktív, pedig jól tudjátok hogy újabb vitorlás kalandokra vajmi kevés esély van ennek ellenére, talán egy kis nosztalgikus nyáridézésre vagy netán csak úgy olvasgatni be-benéztek hozzám, és most nem is eredménytelenül!
Túl vagyunk az első mediterrán jellegű karácsonyon és ez az őszies tél engem inkább elszomorított minthogy boldoggá tenne. Nem emlékszem hogy valaha láttam volna decemberben szivárványt, vagy hogy viharos esővel kelljen szembenéznünk az utolsó hónap derekán, de úgy látszik tehetetlenek vagyunk a felmelegedés ellen és elég lesz egy-két évtized, hogy szenteste nyitott ablaknál aludhassunk. Persze néhány hét ízelítőt minden évben kapunk, hogy valójában milyen is lenne a leghidegebb évszak és ez a rövidke időszak /azon túl hogy országos pánikot okoz/ egy kicsit elhiteti velünk hogy talán mégsincs elveszve a kék bolygó, bár valószínűbb hogy a nem is oly távoli jövőben komoly árat kell fizetnünk ezekért a komfortos telekért.
A Jézuska a sok kedves ajándék mellett meglepett egy hosszú neoprén ruhával lehetőséget adva ezzel a korai szezonkezdésre. Bár a sporik jobbára több évtizedes előnyét soha nem fogom behozni, ennek ellenére mindent el fogok követni hogy minél magabiztosabban kezeljem a hajót és felzárkózzak a középmezőnyhöz... vagy a hátul haladókhoz... vagy hogy egyáltalán célbaérjek valahogy. : ) Addig is néha egy-egy órára belebújok az új szerzeménybe, hogy március végére nagyjából összeszokjon a két teljesen eltérő anyag és méret.
A tavasszal említett kalóz műgyantázása, illetve a maga a vantni veret felszerelése olyan jól sikerült, hogy intenzív használat mellett is problémamentesen végigvitte a szezont. Ennek örömére Gyuri barátom karácsonyra meglepett egy üveggel a néhányszor megemlített italból, amivel életre szóló hajójavító bérletet váltott nálam.

Nem tartozik az olcsó löttyök közé, de igazából nem is ez a része fogott meg a dolognak, mert biztos vagyok benne hogyha a málnaszörp vagy az earl grey tea szerepelne visszatérő elemként a blogban, akkor az lapult volna a futártól átvett szürke kartondobozban. Szóval nagyon jól esett hogy olyan természetbeni visszajelzést kaptam ami igazolja a blog olvasását és ez megerősít abban hogy -ha nem is mindig a legérdekesebb történetekkel, de azért töretlenül maceráljalak benneteket.: )

És én a Finn-dingiben féltem...

Az autóm idén tölti be a huszadik évét és apróbb rendellenességei mellett évek óta az elromlott fűtőradiátor is szerepel a hibalistán, sőt ilyenkor télvíz idején ő vezeti azt a bizonyos listát. Tehát rendszerint decemberben évről évre megfogadom, hogy legkésőbb a következő tavasszal megcsinálom, de ahogy a leírtakból kiderül ez csak erőtlen elképzelés marad és nem kizárólag a lustaságom miatt, egyszerűen csak azért mert télen (is) viszonylag ritkán járok autóval, akkor pedig elvagyok valahogy a hidegben. Azért egyszer megpróbálkoztam a javítással, azóta nem működik a kilométer óra sem... : )
Következésképpen nálam így néz ki a téli autózás: az egyetlen fűtésemet a szivargyújtós üléshuzat szolgáltatja, szóval vastag nadrág plusz pléd a lábra terítve, kabát, irhakesztyű és füles sapka hiszen a párásodás ellen ha kicsit is, de muszáj letekerni a két első ablakot. No de nem az autószerelésről kívánok írni és sajnáltatni sem akarom magam csupán arról van szó, hogy esetemben bármelyik téli sport űzése fokozott igénybevételt jelent és csupán a helyszín megközelítése, illetve a hazaút is komoly kihívásokat tartogat.
Finnes körökben futótűzként terjedt a hír hogy Agárdon előhozták a jégvitorlásokat és nagy létszámú csapat van gyülekezőben -magamat is beleértve-, hogy bandába verődve garázdálkodjanak a teljes terjedelmében befagyott tavon. Az még érthető hogy Siófokról idetelepült egy nagy nevű vitorlásiskola több versenyzővel, de hogy honnan került ide a három kisteherautónyi holland DN-es az számomra érthetetlen...
Tehát az autóból kiszállva elég volt egy sálat a nyakam köré tekernem és már be is voltam öltözve  a jégvitorlázáshoz! : )

Sejtelmem sem volt hogy mi vár rám és talán jobb is ez így, mert ha bármi fogalmam lett volna arról amivel szembe kell néznem talán soha nem ismerem meg a vitorlázásnak ezt a pazar és szó szerint lélegzetelállító változatát. Először is három lényeges adat a sporteszközről, hála az internetnek: az ötven kg-os testhez nagyjából öt és fél négyzetméter vitorla tartozik és a leírás szerint a minimális ellenállásnak köszönhetően /három darab korcsolya/ a szélsebesség háromszorosát is elérhetjük -persze ha elég bátrak vagyunk. : )
Az öltözékhez a következő, általánosnak mondható tanácsot kaptam: "Minél több ruha legyen rajtad, hogy ne fázz, és minél kevesebb hogy amikor beszakad alattad a jég, könnyebb legyen kimászni a vízből."  Izé...

Ahogy látjátok Edző Bá reffelt vitorlával mert csak útnak indítani, /de nem csak engem/ és ez a negyven-ötven, néha hatvan kilométeres szélben eleinte még sok is volt, bár hozzá kell tennem, hogy a nagyok szerint valahol itt lehet a határ amíg még jégre szabad szállni ezzel a lélekvesztővel.
A kokpit leginkább egy kisméretű koporsóra emlékeztet és nosztalgikusan gondoltam vissza a "sárga" hajómra, mert az igaz hogy a finn-dingi egyszemélyes hajóosztály, de a DN-hez képest tágas, kényelmes családi túravitorlásnak számít. Tehát kiálltam a kikötőből, azaz inkább kitöketlenkedtem magam ugyanis ahogy ráhúztam a vitorlára ez a kis tollfosztó ész nélkül megindult a fordulásokat pedig csak viszonylag lassan, nagy ívben szabad elvégezni, de a lényeg hogy kijutottam a nyílt jégre ahol az igazi izgalmak fogadtak.
Délutánig erős északi szelünk volt ami a gyakorlatban annyit tesz hogy a kikötőnk, és a többi kikötő előtt "kényelmesen" lehetett kelet-nyugat irányban száguldozni főleg az első, pánikhangulatban eltöltött óra után. : )
Mivel -optimális esetben- a vízbeeséstől nem kellett tartanom ezért bátorkodtam magammal vinni a kézikamerámat. A felvétel kb. negyven-ötven km/órás sebességnél készült és a film felénél úgy száguld el mellettem A Mester mintha kötélen húznák....

Néhány forduló után azért összekaptam magam...

Mivel a maximális eredményhez itt is elengedhetetlen a két szabad kéz és a teljes vitorlázat ezért át is ültem egy másik -reffeletlen- jegesbe, de azon már nem volt merszem videózni. Ellenben egész jól sikerült felzárkóznom a többiekhez és egy mellettem haladó sporttárs !hatvanhárom! km/órás sebességet mért... Mindezt nagyjából húsz centire a talajtól, tehát a finnes vízközeli érzés itt is érvényesül csak a halmazállapot más. A napi elfoglaltságra az tette fel a koronát amikor befeküdhettem Sipi DN-jébe és ezidáig ismeretlen távlatok nyíltak meg előttem a természetes úton nyert sebesség terén. Ezzel már sikerült leelőznöm néhány sporit, de az az igazság, hogy a hatvan kilométeres sebességet -bármennyire is szeretném- képtelen vagyok nektek leírni. A pöffök is odatettek a vitorlázásnak bár jégszántól függően kétféle hatást váltottak ki: egyik pillanatról a másikra húsz centivel odébb tolták az egész cuccot, vagy simán felemelték a szél felőli korcsolyát, így adva cseppnyi ízelítőt a katamaránozásból.
Összefoglalva a történteket teljesen magával ragadott dolog a szinte szünetmentes aggódás ellenére. Versenyezni biztosan nem fogok ebben az osztályban, de amint lehetőségem nyílik újra jégre szállok, hogy felidézzem ezt a feledhetetlen napot melynek báját a leírtakon túl maga a mulandóság tette varázslatossá.