Atomos töketlenségtől szélcsalogató furulyaszóig

A szélcsendes versenyt olyan szeles követte amibe beletört a bicskám és sokkal könnyebb szívvel gondolok vissza rá így, mintha az árbóccal történt volna mindez. Pedig minden adott volt a szállástól a szabadnapon át a jó hajóig, hozzá Balatoni környezet a király Koloska kikötővel, jó társaságban de ezt mondanom se kell. Hiába hiszed hogy minden kerek ha akár egyetlen hibalehetőséget kihagysz a számításból az egész borulhat, ahogy valakitől hallottam: nem készülhetsz fel mindenre. Pedig megpróbáltam. 

Kezdtem egy fasza edzéssel ami Agárdon, ráadásul szerda délután nem éri váratlanul az embert de Tibcsi barátom tálalásában mégis új megvilágításba került. Pingpongasztal méretű pálya arasznyi rajtvonallal hogy még élére állítva se férjen el a tíz hajó és a rövidre szabott futamok között annyi pihenő amennyit a teljesítményünk alapján szerinte megérdemeltünk, kettő és fél perc. 

Hogy volt időm fotózni? Ne kérdezd én se tudom

Ha gyorsan ittál elcsípted a következő rajtot. Tíz, talán tizenkét futam két órába sűrítve az edzés kezdetére érkezett hármas szélben és vert seregként vonszoltuk partra a dingiket, a foglalkozás végén pedig megtudtuk hogy bénák vagyunk, köszönjük szépen. Alap hiba hogy a szél gyengülésére/erősödésére egyaránt késve reagálunk a sottkötél illetve az első él azonnali igazítása helyett a legnagyobb lelki nyugalomban csónakázunk a tavon, versenyen meg nem értjük a másik mitől megy el mellettünk. Hát ettől, is. 

Ezt meg a hátszeles beállítást átgondolva, felfrissítve nincs akadálya a Balatoni versenynek főleg Mesterünk hajójával a hónom alatt. Szétszed, alul-felül leponyváz, utifutira felrak, a verseny első reggelén kicsomagol, összerak majd az előző napi képek alapján vitorlát beköt. Az erős szél miatt egy órával eltolták a rajtot de hidd el nekem, akkor is erős volt. Elsők között indultam meg az ötös szélben és rohadtul nem éreztem komfortosnak, pont mint mikor Agárdon szívunk a déliben csak jóval izmosabb, forog mint az istennyila a hullámok meg dobálják a hajót de nem is értem mit panaszkodok amikor vitorlázás közben ez előfordul. Szégyen vagy sem, nem bírtam az elemekkel. Persze nem hagyott nyugodni a dolog, egy óra múlva újra megpróbáltam ugyanazzal a végeredménnyel. Majd holnap, az lesz az én napom. És esküszöm annyira biztató volt a tó reggel, a kikötőtől távol lágyan fodrozódva érkezett vízre a szél, a fák levelei szelíden rezegtek és a víz hívogatott, ám hamar visszatértek a tegnapi körülmények amiket se testsúllyal és pillanatnyilag rutinnal se tudtam uralni. Kimentem, újra megpróbáltam és amikor kishíján betakaróztam a dingivel éreztem ez nem az én versenyem, el kell fogadni és kész.

Azért voltam olyanon is amin vitorláztam ez pedig a Velencei Tavi Vitorlás Napok ami pár évvel ezelőtt még Nemzetközi Hét néven futott csütörtöki kezdéssel. Az utód három naposra zsugorodott de ez semmit se von le az értékéből én meg amúgy is csak szombaton értem rá, szóval nem fogok károgni hogy bezzeg régen ígymegúgy. Északi szél, az első futam elég gyenge lett a másodikra kezdtem rátalálni magamra de elszállt az albám egész pontosan az egyik sekli esett szét így ennek annyi. De ahogy ez kiderült... Eskü tök jó pozícióban voltam a kreuz szakasz végén, bójavétel, kötelek beállítva és nézem hogy a bum olyan érdekesen felfelé áll egy kötél meg a decken pihen végében egy fél seklivel. Még Misti barátom is jószándékúlag odaszól -húzzál az albán- de minden hiába, ezt menet közben meg nem javítod. Az árbóc a bummal egy elbaszott V betűt formáz közte a vitorlát dunyhára fújja a szél én meg majrézok minden halzolásnál -meg amúgy végig hátszélben- mert olyan ijesztően csapódik. Az előny (hívjuk így) kezd apadni aztán legyalogolnak a többiek, a befutóra ketten maradnak mögöttem és ez most eredménynek számít. Tartalék sekli híján egy darabka kötéllel megjavítottam a cuccot és a mentőmellény zsebében a szolgálati bicska mellett mostantól ott figyel három méter kettes dyneema is. 

A harmadik futamra két teljes órát vártunk abban a hülye hidegben de mintha időhurokba szorulva éltük volna meg az egészet.

Pazar helyszín egy végtelenített filmhez

Ülünk a hajóban vitorlát lobogtatva vagy jövünk-megyünk helyet keresve, Léna a rendezőhajó orrában áll méri a szelet, szélirányt, rádiózik, egy idő múlva dudaszó, rajteljárás, rajt majd ismét dudaszó, általános visszahívás korai rajt miatt majd kezdődik előről csak épp a szélforduló miatt lőtték le a futamot és mindez két órán keresztül. Aztán egyszer csak a szél megkegyelmezett, elrajtoltunk ráadásul mindenki szabályosan de reménytelenül elástam magam a hátszeles szakaszra. A bónuszként legyengülő szélben csak néztem ahogy a többiek még a jó széllel elhúznak. És csinálhattam bármit mintha a sólyakocsi ott maradt volna a hajó alá kötve úgy poroszkáltam kilátástalanul de igazából nem muszáj szenvedni ha azért mész hogy jól érezd magad, irány a kikötő, az utolsó helyemet úgyse kell féltenem, azt el nem vehetik tőlem. Szép a nyári égbolt szikrázó napsütéssel és kétségkívül komfortosabb sőt meleg is van, de a tavaszi/őszi vitorlázásoknál nem mutathatsz szebbet. Nem használok filtert a képeimhez, szeretem úgy visszaadni az élményt ahogy én is átéltem, ennek tükrében nézzétek a következő fotót. Ezeket a színeket máskor hiába keresitek. 

Durva tudom, és utómunka se kellett hozzá

Ott tartottam, hogy fasza kettes szélben tartok a kikötő felé ráadásul egy takkon egészen a mólóig. Jobbra a Cserepes-szigetnél a betonmólón vagy ötven sirály nézelődik unottan, néha egy egy kócsag száll el elegánsan a magasban behúzott nyakkal (szokás szerint) és hidd el, nekem ott teljesen mindegy volt hányadik vagyok. 

Egy nap kihagyás után újra Agárdon rontottam a levegőt a Lauer kupán. Korábban írtam már az ötven felettieknek meghirdetett versenyről ám ne ringasd magad hiú ábrándokban, ha a parton esetleg járókerettel látsz valakit, itt az is lenyom finn dingiben. Munkából szökve, de mégis pár perccel lekéstem az első futamot így a sor végén csatlakoztam a cimboráimhoz Mester Bá kettes számú hajójában. 

A harcosok már a pályán, beállok műsoron kívül

A verseny különlegességei közé tartozik a hétfő-keddi megrendezés, a háromszög alakú pálya kreuz befutóval (a mostani pályaversenyeken ez félszeles) na meg az old school pontozás ami valami szorzó alapján kerül kiszámításra de ne kérjétek hogy részletezzem, ebben még nem voltam érintett az elért eredményeim alapján. 

Szóval befutó után vissza kell vitorlázni a célhoz és a leálló szél miatt ez kezdett komoly kihívás elé állítani minket főleg a sor végén, meg ugye mindenki vitorlázni jött a tóra, nem pedig szívni. Csordogálunk és pereg le előttünk a két nappal ezelőtti végtelenített film de nem fogod elhinni, Agárdon van aki a szelet nem bízza a véletlenre. Mindenki órákat tud beszélni vitorlázós sztorikról, vihar, eső, szél, szélcsend, sötétség, hínár, köd, másik hajó, felnőtt tartalmak de van amit egyik repertoárban se találsz, ez pedig a tóra telepedő furulyaszó. Olyan szinten szürreális hogy nem tudtam hova tenni -túl a kedves táncházas emlékeimen- és annyira tisztán szólt hogy a JBL-t azonnal kizártam egyúttal feltűnt a rendezőhajón Feró Bá a hangszerrel a kezében és az ő szavaival élve "Ez amolyan szélcsalogató rituálé, hátha beválik". Ne mondj semmit, bevált. A második futamot egy béna bójavétel miatt temethettem de nyilván nem ezen vérzett el a sztori, ez csak az utolsó szög volt a képzeletbeli koporsóban, a harmadik valamivel jobban ment, már ha két hetvenéves vitorlázó meg a műszaki hibás Béla lehagyásával lehet egyáltalán arcoskodni. Magamra kell találnom és a hajót/hajókat is ki kell ismernem mert látszólag hiába ugyanaz, meg one design, azért mégse. 

Ritkán fogok ki ilyen finom szelet itt a tavon így nem is kérdés hogy a visszaút a nádason át vezetett. Átlagos verseny utáni csendélet fogadott a parton, árbócon száradó ruhákkal, hülye poénokkal, sörrel, pörkölttel és kereskedelmi mennyiségű pálinkával. 

Azért ekkora kötelet nem szabad ráhagyni, rendesen cibálta az árbócot

Hosszú út vezetett az este hét utáni kedvezményes vezetékes telefonálástól a mai szinte ingyenes, ráadásul korlátlan beszélgetéshez, videóhíváshoz bárkivel a világ bármely pontján ennek ellenére korunk rákfenéje lett az elszigetelődés. Le se jövünk a telefonról legyen az ebéd, utazás, autóvezetés, családi összejövetel vagy épp temetés. Üdítő volt a verseny utáni vacsoránál egymással beszélgető emberek látványa és igen, a hatvanas-hetvenes korosztály beszédtémája jobbára egészségügyi tanácsokra, orvosi várólistákra, szűrővizsgálatokra hagyatkozik de tudtunk egy jót röhögni a saját nyomorúságunkon. Szóval hiába dolgoztak sminkesek, világosítók, profi fotós, retusőr, nyomdász a klubház asztalán kihajtogatott magazin Miss Júniusán, az idomok bálványozását ezúttal könyörtelenül háttérbe szorította a szemfenékvizsgálat és társai. 

Közösségi élet telefon nélkül. El se hiszed

A szélcsalogató furulyaszó egyébként olyan jól sikerült hogy este egy hirtelen jött vihar söpört végig a tavon, másnap a futamokat törölték sőt péntekig esélytelen volt Agárdon vitorlázni. A szörfösök persze élték a dolgot anélkül hogy tudnák kinek is tartoznak hálával, szóval ha Feró Bát látjátok vízközelben furulyán játszani rajtatok múlik, hogy udvariasan kicsavarjátok a kezéből a hangszert vagy meghallgatjátok az előadást de akárhogy is lesz, a következményekkel mindkét esetben számolnotok kell. 

Elkezdődött de ez még csak a felkészülés

Ahogy legutóbb láthattátok a szezon már javában dübörög Agárdon de az első kanyar se volt ingyen, a hajót amiben parádéztam még elő kellett bányászni a tárolóból ahol ilyenkor háborús állapotok uralkodnak. 

"Prágában a csilláron is lógtak"

Mindegy melyik a tied, hozz magaddal pár embert

Három jégszán, kb hat hajó és nagyjából egy klippernyi vitorla elpakolása után fértem hozzá a kijelölt tollfosztóhoz de a fáradozás meghozta gyümölcsét. Mester Bá egyik versenyhajóját (a kettőből) kaptam meg -és ha nem nehezedne rám elég nyomás- a hozzá való nagyon komoly árbóccal súlyosbítva. Minden egyes mozdulatra apró rezzenéssel reagál annyira rugalmas, a vége pedig mint egy fehérneműmodell a kilencvenes évekből olyan vékony mindezt az évi első vitorlázáshoz, hát köszönöm szépen amúgy meg ez a gyenge szelecske pont jó lesz, nem kell ide erősebb.  

Nagyon patika a tollfosztó, nem is igazán kellett takarítani,
jó hajós eleve tisztán rakja el

Egy szörfössel, motoros szörfössel! majd később még egy finnessel osztoztunk a tavon amit jelenleg beterít a békanyál. Úgy a déli parti kikötők előtt ahogyan a tisztáson is de ez még istenes, az északi parton sok helyen az egybefüggő zöld trutyitól még a víz sem látszik. (március nyolcadikai állapot)

Elég undi, pár napos eső biztos javítana a helyzeten

Szóval az imám meghallgatásra talált, maradt a békésen fújdogáló déli szél és pont ott folytattam a finnezést ahol tavaly abbahagytam. Néha rendesen ki kellett ülnöm a hajót néha meg csak békésen csorogtam, esetleg vártam a szélre de minden pillanatát élveztem. Délibábinfluenszerek osztják az észt, miszerint éld meg a pillanatot, légy jelen a jelenben. A vicc, hogy történik mindez telefonon keresztül azaz onnan nyújtják az útmutatást (#jelen meg hasonló bölcsességek) és mi a célközönség napi öt órában kijelzőt bámulva akarunk marhára megélni valamit, leginkább valaki másnak a jelenét. Egy rendes vitorlázó persze kerüli az efféle faszságokat, csak beül a hajóba oszt megy bele a pillanatba. Ennyi. 

Bármilyen kijelzőnél szebb látvány

Az a roggyanás amit fent láttok még erősebb szélben se simult ki teljesen. Én marha boldog lennék egy ilyen vászontól de az élmezőnyben ez már csak edzővitorla. Kegyetlen tudom. Amúgy volt vele még egy kis bibi amit aztán orvosoltunk. 

Tipik baleset. A festék vagy vastag fólia nem olyan rugalmas
mint a "vászon", a kettő találkozásánál a finomabb anyag enged.

Az erős március eleji kezdés adta lendületet hamar megtörte a közel egy hónapnyi szar idő esővel, harcos széllel de a hónap végére csak beszúrtak egy versenyt Agárdra. Nem meglepő, kishajós állásfoglalás szerint a Celsius, a vízhőmérséklet, a csapadék és a Beaufort mind csak tájékoztató jellegű adatok. Mindez történt nélkülem mert az influenza és egy izomrándulás egyszerre húzott le a nevezési lapról ugyanakkor hálás vagyok az időzítésnek, nem ment rá két hetem külön-külön ezekre a fájó dolgokra. A következőre -igaz részmunkaidőben- már eljutottam, nézzük mit lehetett kihozni a szombatból. 

Reggel a parton még volt szél

Igazából semmit. Kettes északkeletiben kiporoltunk a tisztásra, elrajtoltunk majd a lassan leálló szélben szívtuk a fogunkat órákon keresztül. Ha fújt mentünk önszorgalomból, ha nem akkor meg dumáltunk és vártuk a szelet, hiába. 

Embert próbáló szélviszonyok április 12.-én

Viccet félretéve valóban az volt. Minden verseny után vissza kell jutni a kikötőbe amivel a harcos napokon nincs is baj de most másfél óra ment el erre az életemből huszonnyolc fokban, neoprén ruhában, mentőmellényben.  

Gyanús játékos a mezőnyben.
Finn dingi 0,7-tel beszorozva, Európa jolle

És ha már Európa az Ábránd még tavaly gazdát cserélt. Gyanús volt amikor eltűnt a hirdetési oldalról de nem feszegettem a témát, mindent megtudunk időben. Érdekes mennyire természetesnek veszünk dolgokat. Tavaly a további közös vitorlázás biztos tudatában léptem le a hajóról és nyáron a tulajdonos Jenő bácsitól se úgy köszöntem el, hogy nem találkozunk többet. A hajót eladták, Jenő bácsi nyolcvankilenc évesen itt hagyott minket (olyan szellemi örökséggel amit kevesek mondhatnak magukénak) így az Ábrándozás mára történelemmé vált építőjével illetve néhai tulajdonosával együtt. 

A kikötői jelenlét fő előnye, hogy elhívják az embert csak úgy vitorlázni, esetünkben éppen egy kalózba amolyan beállítós kanyarra. Ami a parton kimaradt azt bekötöttük menet közben, mint például első hátsó él, némi kötélrendezéssel fűszerezve meg egyéb apróságok és onnantól ez várt ránk. 

Később a spinakker is előkerült a zsákból

Aztán csak összejött egy fasza finnezés is mondjuk versenyen kívül de nem csak küzdelem az élet, néha lazulni is kell. Hármas déli szél persze hülye csapkodós, egy random szerda délután tíz finnes verődött össze -bár nem annyira véletlenszerűen- egy edzésre. 

A másik "Mesteri" hajó

Szóval az oly sokszor megénekelt Agárdi déli szél és ha egy napon rockopera, musical netán operett születik a vitorlázásról (ami a közízlés érdekében remélhetőleg elmarad) akkor egy egész felvonást szentelnének neki kezdve a kikötőből való el illetve el nem indulással, nonstop szívással a tisztásig, szitkozódással a tisztáson, a visszaúton méltatlankodással, a fináléban pedig kikötési anyázással, az átható művészeti élmény fokozása érdekében ez utóbbi kánonban. De a rohadt életbe, csak beüt ami miatt beszippantott ez az egész hülyeség meg ami nem hagyott éjjel aludni. Negyedszélből ballagunk vissza az északi partra hátszélben, kicsit a többiek mögött lemaradva -nem igazán tettem oda magam- és lassacskán kezdek feljönni rájuk -nem tették oda magukat ők se- erre isteni csoda folytán a szél beáll egyenletes hármasra. Nem forog, nem változik az ereje csak fúj ahogy Garda-tavi beszámolókban olvashatjuk, hátranézek a hullámok is hosszabbak a szokásosnál és a tó vize olyan érdekes színben ragyog hogy valamiért a Balatont juttatja eszembe. Visz a szél, a hullámok markánsan tolják a tollfosztót az áprilisi nyárban és baszki, elhiszed hogy megfogalmazhatatlan? Milyen állat lenne megörökíteni ezt a pillanatot de ahhoz meg kéne állnom, telefont elő a vízhatlan táskából, újból megindulni és reménykedni hogy nem ejtem a tóba a végeredmény jó esetben pedig pár hullám, egy részlet a hajóból esetleg a távolban a többiek vitorlája egy képen ami tudod mit adna vissza? Semmit. De mindaz amiről a parton dumáltunk, ami hozott hazáig, amit itthon lelkesen meséltem és éjszaka az élmények hatására se bírtam elaludni rögtön ment volna a levesbe. 

Annyi mindenbe belevágunk életünk során, annyi kivételes dolog történik velünk, számtalan fasza sport amibe beleszeretünk vagy drága utazások egzikus helyekre, érdekes emberekkel kötött ismeretségek, öröknek hitt szerelmek és legyünk őszinték egy kicsit mind megfakul idővel, de elhiszed hogy ebben a fosom kis hajóban tizenkét év után még mindig el tud akadni a lélegzetem? Én sem. 

Inni meleg, mosakodni hideg de legalább vége

Addig-addig nézegettem vágyakozva a dagadó vásznú hajókat a Balatoni strandok füves partjáról amíg elhatároztam, hogy megtanulok vitorlázni. Aztán szerettem volna egy hajót és megépítettem. (ez mondjuk pont nem sikerült) Aztán jött a finnezés, Kékszalagok, finnes versenyek, Magyar Bajnokság, Masters EB, versenyzés gyönyörű cirkálókkal és beszámolók amiket a Porthole közlésre érdemesnek tart. Bevallom ha ezt mástól olvasnám kicsit irigyelném is de mindez velem történt, történik és már az életem része marad. Tök természetes ahogy a kikötőben kicsomagolom a hajót (oké, az egyesületit) és kirongyolok a tisztásra de higgyétek el nem veszem annak. A felsoroltakat külön-külön se mertem volna remélni évekkel ezelőtt erre mind itt van, és higgyétek el elképesztően örülök neki. 

Nem kérdés hogy a bajnokság sikerén felbuzdulva ezerrel vetettem magam a finnezésbe. Zéró elvárás, igazából a manővereket se volt kedvem gyakorolni csak simán vitorlázni akartam. Meg is kaptam hozzá az egyesületi kék Vanguardot amivel legendásakat borultam egy időben de nem hagytam hogy ez beárnyékolja a kapcsolatunkat. Jelenleg a hajó alapfelszereltsége egy valamikori Berecz Zsombi majd a Mesterhez került vitorla ami legalább akkora teljesítménynöveléssel bír akár a korai kilencvenes évek kockaladáin figyelő Turbo matrica. Tiszteletet parancsol és elhiszed hogy ezzel jobb vagy. 

Képtelenség kiszeretni ezekből a késő őszi vitorlázásokból -meg úgy általában a vitorlázásból- annak ellenére, hogy egyetlen normális szelet se sikerült kifognom. Valamiért mindig dél-délkelet felől fúj és vagy a feledés jótékony homályába vesztek ezek a néha kilencven fokos fordulók, nagy lyukakkal vagy csak megmutatja hogy ő bizony ilyet is tud, ha nem tetszik menjek biciklizni. Képeket is csak félve merek készíteni de jobbára győz a vágy hogy megörökítsem a megörökíthetetlent és átadjam azt a fajta élményt amire egy fotó nem mindig képes. Az ok amiért ezt a képet választottam a legalább tizenötből az a horizont fölé csapódó vízcseppeken megtörő napfény, ami remélem látszik a nagyításon.  

Nehéz évekről tanúskodik a tollfosztó kopott oldala

Pár hős akad még a tavon de ezek jobbára magányos csapatások, a parton pakolgatók is inkább a hangárat célozzák meg a víz helyett. Mondta is valaki, hogy vitorlázni akkor kell amikor jó idő van de akkor sokat. Igazából rossz idő sincs bár érdemesebb a délutánt választani amikor tizenöt fokkal jobbak az értékek a reggelinél. 

Késő ősz de csak onnan tudod, hogy üres a tó

Aztán a nagy vitorlázások közepette egyszer csak a Nád kupán találtam magam. Mondjuk gyanús volt a folyosón elém táruló látvány egy random szerdán, nem volt nehéz kitalálni hogy valami készül. 

Kupák, érmek halomban.
Itt még lett volna esélyem megszerezni valamelyiket

Az egyesületi kék hajóval szálltam harcba a többiek ellen és bizony a bajnokságra kapott jó hajóhoz képest ez egy fékezett habzású változat. Az oldschool árbócban nem tud érvényesülni a bajnoki vitorla és amíg egy sima vitorlázáson királynak érzed magad a versenyen csak udvari bolond lehetsz. Negyedszélben annyira tompa hogy esel be mindenki alá és hátszélben hiába jössz fel a többiekre, esetleg pozícióba is kerülsz (nem vagy az utolsó) kreuzban mindent elbuksz. Akiket a bajnokságon simán lehagytam azoknak csak a fartükrét csodálhattam, tisztes távolból. Persze nem panaszként mondom, mehettem volna a múltkori jó hajóval de én ezt választottam. Előtte azonban módosítani kellet a vitorlaszámot. 

Kettesből tizenkettes, olyan mint a szombati versenyem.
Vidékre, nagykabát alá jó lesz

Verseny előtt persze kormányosi értekezlet és a pályarajz ismertetése. A vicc az egészben hogy Mester Bá Agárdi Chuck Norrisként már szerdán délben megmondta hogy arról (itt kelet felé mutatott) fog fújni a szél szombaton, ennek alapján készült a pályarajz így a szél se tehetett mást, arról fújt. 

Szép öcsém, ha ez neked nem egyértelmű akkor
válassz másik sportot

Segítségként annyit megtudtunk, hogy "A vaskapu az ahol be szoktunk menni de ott most kijövünk". 

Tehát Nád kupa, egyszemélyes osztályok évzáró versenye a Velencei-tavon, optimistek laserek között hemzsegtünk és mindig felspannol a rajt előtti pár perc ahogy ott kerülgetjük egymást, tiszta pozíciót keresve. 

Peti még szervizel valamit a rajt előtt

Három futam a verseny nevéhez méltón át a nádason meg a kikötő előtti tisztáson. Az első futamban isteni csoda folytán lehagytam három hajót, a másodikban megcsíptem az utolsó helyet a harmadikban pedig hála egy felborult sporttársnak, utolsó előtti lettem. De az is csak éppen hogy. A negyedszeles befutóknál majdnem sírtam amikor szinte visszafelé kellet jönni a hülye csapkodó, forgolódó, leálló szélben ezzel a tourist hajóval és nem lettem utolsó de el se hiszed hogy ebbe a szar helyezésbe mennyi munkát beletettem. 

Ilyen elegánsan lehet fordulni egy kishajóval
(kb hét évesen)

Érdekes összehasonlítási alap az OB illetve az arra kapott jó hajó ami pl. hátszélben vagy frissüléskor jóval könnyebben és hamarabb megindult a mostaninál, ezen felül a szélfordulókra is jobban reagált de ne csodálkozzunk, ott az árbóc ér annyit mint itt kábé az egész cucc. Tanulság: ha egy napon újra lesz hajóm abban nem simán jó árbóc lesz hanem kurvajó árbóc. 

Verseny utáni regeneráció, Misti főz a finnes mezőnynek.
Ingredients: lásd balra

Az őszi finnes ámokfutásom egészen október végéig kitartott, akár egy kapuzárási pánikban szenvedő ötvenes boomer még huszonhetedikén is lementem egy körre bár a foltos víz nem kecsegtetett nagy kalandokkal. Érdekes hogy csak a part mellett volt szél így a tisztásig el se jutottam, pontosabban azért a hotelig elmentem de szigorúan a part kétszáz méteres sávjában. Egyes, néha gyenge kettes keleti szélben kreuzoltam odáig amit egy vigyorgó hátszeles visszafelé csordogálás követett. Még a szinte teljes leállás előtt beértem a kikötőbe, magam mögött tudva egy boldog másfél órát a vízen amivel lezárhattam az évet. Napsütés, huszonhárom fok és elégedettség az arcon, ez volt, ennyi volt az utolsó nap a tavon. Egy csonka esztendő vagyis e pár alkalom nem sok, ám több a semminél és az irányt is megmutatja. 

Nincs klubélet év végi pakolgatás nélkül, hajók a hangárba, a finnesek pedig haza kerülnek a hideg idő beköszöntével bár az Ixylon az elszántabbak kedvéért egyelőre vízen maradt. Ismét Misti a képen, mert mikor kell a vitorlát a hajóra próbálni ha nem ilyenkor. 

Kell-e nagyobb motiváció a nem boruláshoz
a hét fokos víznél?

Lomtalanítás, pörkölt főzés, mellé kis söröcske mielőtt ránk köszönt az álmos november. Akár tavasszal most is korán sötétedik de az valahogy mégis más, abban benne van a jó idő érkezése, a vágyakozás és a remény hogy idén minden máshogy lesz, egy kicsit jobbak leszünk nem csak a sportban de ha kell akkor egymással is az élet minden területén. Az ősz de leginkább a késő őszi időszak még az ünnepekre való ráfordulás előtt az elszámolás ideje. Voltak jó és kevésbé jó pillanataink, mindegyiket a megfelelő polcra tesszük és tanulunk belőlük, ha mást nem hát azt hogy idén se tanultunk semmit de legalább jól éreztük magunkat. 

Tiszta égbolt naplementével, egy darabig nem látunk ilyet

Néztem ezt a képet és nem stimmelt valami. Már készítéskor is furcsa volt de nem tudtam rájönni és itthon, válogatás közben esett le hogy a naplemente ezen a ponton ritka pillanatnak számít mert vagy már nem járunk a tóra az év ezen szakaszában vagy a ködben egymást se találjuk. 

Aztán egyik pillanatról a másikra utolért az év vége de az évbúcsúztató vitorlázást a hideg miatt átminősítettük évindítónak de ezt se a befagyott tó se a szélcsend nem támogatta. 

Jégben Mester Bá zugfogelje.
Ezzel egy darabig nem megyünk sehova

    

A kikötő másik felén már keringető rendszer üzemel, az ottani hajókat a fagy nem érinti. Érdekes színfolt az itt vendégeskedő -vitorlás/hajós berkekben erősen lenézett, savazott- ilyen felfújható úszó nappalik vagy a franc tudja mik jelenléte. Közelről egyébként marha vicces látvány főleg így télen. Amúgy gáz vagy sem, nekem semmi bajom velük, nem kell mindenkinek vitorlást vezetni aki nem akar, nem tud vagy esetleg idegenkedik tőle. Ők biztonságos helyen vannak ezekben a mókás dobozokban és mi is biztonságban vagyunk tőlük, az se utolsó szempont. 

Eskü már csak Frédi és Béni hiányzik belőle

Agárd az a hely ahol mindig belefutsz valami váratlan dologba, akkor is ha azt hiszed már mindent láttál. Alap, hogy ősszel hatan-heten húzunk ki a tóból egy B-16-ost (tőkesúlyos vitorlás-ami tavasszal ugyanígy került vízre) de a január elsejei vízvonal bemérés miatt egy picit azért lüktetett a halántékom. Egyik lelkes spori vásárolta ezt az állat hajót, a Dán tengerpartról húzta egyenesen Agárdra és hát mikor kell a merülést szemrevételezni ha nem most. (A téli felújítás előtt, szóval részben érthető)

Ice ice baby. Itt egy kicsit megakadtunk

Élőben az orr egy az egyben a mostani katamaránokéra emlékeztet, maga a hajótest pedig a Flaar családra (illetve az ilyen jellegű hajókra), leszámítva az ottani balta dizájnt. De hogy ezt valaki képes pár centis, (deszkának egyáltalán nem mondható) picsányi lécekből megépíteni, az kemény. 

Némi noszogatás után a jég engedett, Mesterünk épp kiköt

Merülése egy gumimatracéval vetekszik, látszik hogy gyors hajó. Amúgy háromszáz kiló -tőkesúllyal- tehát egyáltalán nem nehéz, szállításkor, rakodáskor az a kurbli tartja helyén a tőkesúlyt, aminek természetesen állítható a magassága sőt egy csigarendszerrel még el is lehet fordítani. Ennek nagy sebességnél, erős hullámzásban van jelentősége papírforma szerint ugyanis megakadályozható hogy az orr leszúrjon, parasztosan: a hajó bemenjen a víz alá. És ha nyárra összeáll a tollfosztó akkor biztosak lehettek benne, hogy erről még olvashattok. 

Mennyi a hajód merülése? Nem tudom, van neki olyan?

Ilyen jég borítja a tavat. Jégszánhoz kevés, hajóhoz sok,
marad az esztétikai élmény

Írtam már az egyesületnél történt változásokról ahol a legszembetűnőbb dolog az eddigi műhely/raktár átalakítása klubszobává. Korábban az ajtón belépőt a következő látvány fogadta: balra satupad, jobbra jégszánok vitorlák halomban, középen meg egy, néha két hajó. Az aktív tagoknak hála ebből csak a műhely sarok maradt meg, a megfáradt sporikat kanapé, sörasztal és a hideg napokon duruzsoló kályha várja. Minden ilyen jellegű pakoláskor kincsek, hulladékok kerülnek elő váltakozva de hogy ez a gyalupad -ami mostanra hozzám került- hogy tudott évekig észrevétlenül megbújni arra nincs magyarázat. 

Régóta szemezgetek egy ilyen cuccal csak még nem állt össze fejben az asztalosműhely terve, ezért a vásárlást se erőltettem de erre a lehetőségre nem mondhattam nemet. Kicsit foglalkozós ugyan de képzeljétek el hogy évtizedeken keresztül hajókat javítottak ezen az asztalon. Rendes, fából készült hajókhoz gyalultak palánkot, csiszoltak bordákat, ragasztottak bumot azok akik most hetven évesen járnak le a kikötőbe. Az epoxi térnyerésével a gyalupad funkcióját vesztette és akár egy régészeti lelet, időrendi sorrendben őrzi a véső, gyalu és kalapács okozta sérülésekre, sérülésekbe lerakódott műgyanta majd ezernyi festék rétegződéseit. 

Gyalupad a kertben

A városlakók örömére és nekünk vidéki parasztok bánatára a tél úgy ért véget, hogy igazán el se kezdődött, vagy ahogy a dalban mondják: hiába havazik nem is volt telünk. Mínusz egy-két fok a depresszió csúcsát megtestesítő januárban meg február végén egy hét ami emlékeztet az évszakra és nagyjából ennyi. Akár a címben szereplő mondat egy régi albérletes viccből, azaz másfél szoba kiadó, hideg-meleg vízzel (mosakodni hideg, inni meleg) szóval kaptunk egy ilyen szar telet ami a téli sportokhoz nem eléggé tél a tavaszi/ősziekhez meg nagyon is az. Tudom, nem kívánságműsor és nem sírom vissza a mínusz huszonötöt de a mínusz öt egy kis napsütéssel nagyon fasza tudna lenni, de nem lesz. 

Legyünk őszinték, max öt év és okafogyottá válik a kerticsap téliesítése, tíz év múlva széldzsekiben ücsörgünk a dekken egy januári vitorlázáson azután szép lassan a tél mint évszak örökre eltűnik a Kárpát-medencéből. Az akkori Z generáció (legyen mondjuk J-Gen) időszakos kiállításon nézheti meg az egykori telet az Etele plázában olyan leletekkel, mint jégcsap, téligumi, hólapát, szánkó, sál, jégkaparó, hidegszoba ablaküvegre fagyott jégvirággal, eredeti hógolyó valamint korabeli beszámolók alapján épített hóember. A Rakacai víztározón készült archív fényképek 2025 január-februárjából az utolsó hazai jégvitorlázást megörökítve valamint elbeszélések 3D hologram kivetítőn azoktól akik rész vettek e jeles eseményen. 

Persze eszemben sincs itt rinyálni csak érdekes volt végignézni az ötven év alatt történt változásokat. Az egykori nyári 28 fokos melegrekord ma lehűlésnek számít egy júliusi délutánon, a múlt század januárjában kellemesnek érzett mínusz 6-ra most meg sarkvidéki hidegként kelti a pánikot a média. Ez van barátaim, de legalább március nyolcadikán húsz fokban vitorlázhatunk. 

Tipik finnes fotó de valljátok be, már nektek is hiányzott