Egy tó, egyetlen finnes

A verseny után a kötélfogó klemmek cseréje formájában ismét egy kis javítás következett. Annak ellenére hogy látszólag milyen kis nudli hajóról van szó elég sok lehetőség van a vitorla és más dolgok állítására, és pont a vitorlaállító kötelek klemmje lett az ami mostanra a véglegesen belefáradt a ledolgozott évtizedekbe. Három darabról van szó /oldalanként/ és ha "működnek" akkor elképesztő módon alakíthatjuk a vitorla formáját a repülőgépszárnytól a táblalemezig. A cserére érett darabok már nem sokat tudtak hozzátenni a vitorlázáshoz, a kötelek behúzásuk után lassacskán engedtek az ellentétes irányú erőknek és ennek köszönhetően egy spontán tervezésű, paplanhuzatra emlékeztető vitorlába fogtam be szelet. : ) A sebesség növelése valamint az erős szeles vitorlázás ebben az állapotban nem kivitelezhető illetve nem biztonságos, tehát egy gyors telefon a Ráday utcába és a hőn áhított utánpótlást a másnapi postával már a kezemben is tarthattam. Bár a hajót csak bérlem ettől függetlenül úgy vélem hogy ez a néhány ezer forint megtérülő befektetés lesz a részemről, ha másért nem akkor azért mert kizárok egy hibalehetőséget, sőt a komolyabb szélben ki tudom lapítani a vitorlát.
Teljesen esélytelen voltam a harminc éves csavarokkal szemben ezért a szokásos szerszámok mellé erősítésként egy kölcsön multivágót is vittem. Bár sokkal kevesebb nemkívánatos kárt okoz mint a flex azért így is sikerült belekaristolnom a deckbe,amire valamelyest számítottam. Ehhez jöttek még a furatok plusz az őznik csavarhelye, de engem se kell félteni mert lassan már a közértbe se indulok el a műgyantás készletem nélkül. Először is telibe húztam a javítandó felületet, sűrítőanyagnak a mostanra rendszeressé vált búzadarát használva, ami kiszámíthatóbb mint a rozsliszt ugyanis bekeverés után pont a megfelelő mennyiséget veszi fel az "A" komponensből, ráadásul nagyon egyenletesen teszi mindezt és nem fordul az elő hogy kb. három perc után, mikor dolgozok a kész anyaggal olyan szinten kezd el sűrüsödni hogy lehetetlenné teszi a további munkát. Csiszológép hiányában a már általatok is ismert csiszolófával próbáltam elfogadhatóvá tenni a felületet és alapos méricskélés után fúrás majd a felszerelés következett. Igaz a lakkozás még hátravan, de a képet elnézve maradjunk annyiban, hogy legalább megpróbáltam. : )

A jó a rossz és a csúf

A tesztelés ez alkalommal nemhogy elmaradt, de sajnos el is húzódott, ugyanis valahogy nem sikerült meglátnom a kitartó negyven fokhoz társuló erős, másfeles szélben rejlő lehetőségeket. Ám ahogy a bánat, a harag, a bűntudat és a szerelem mind-mind elmúlik egyszer, ugyanúgy a minden szempontból kimerítő kánikulának is búcsút inthettünk egy kíméletlen időszakot lezáró szeles napon, igaz egy botrányosan gyengére sikerült próbaúttal.
Nna szóval, a kikötőben kellemes hármas szél és Pisti barátom fogadott akivel rögtön bele is vetettük magunkat a bójázásba. Komoly gondjaim nem voltak, ha leszámítjuk azt a néhány elbaszarintott fordulást, meg igazából a klemmek se váltották be a hozzájuk fűzött reményeket /tudom, olyat kellett volna vennem mint amit a kép jobb oldalán láttok csakhogy az nem jön ki egy ezresből/ ráadásul többnyire a spori mögött mentem, zavart szélben és a rövid szakaszok nem nyújtottak lehetőséget a kitörésre. Mindenesetre a rövidke, kétszemélyes házifutamok elején megszerzett tizenöt-húsz méteres hátrányt sikerült stabilizálnom ami mindenképpen bizakodásra ad okot.
Egyébként nem magával a klemmel volt a baj hanem azzal hogy ez a hajó egyszerűen más típust igényel, olyat amivel nem kell szöszmötölni mert itt a ráengedett kötelet vissza kell gyömöszölni a nyílásba, szemben a rugóssal ahol minden erőlködés nélkül csak bepattintja az ember. Szóval szokás szerint fáradtan, de sajnos némi csalódottsággal a szívemben vártam a következő alkalmat amire különös módon már két nap múlva lehetőségem nyílott. Senkitől se zavartatva, fellelkesülve készülődtem a szinte kihalt kikötőben és nemhogy hősiesen, de eredményesen kipróbáltam egy számomra újfajta kiállást és a nyílt vízen újabb ütközetre hívtam ki a kötélfogókat. Másodszor már inkább én álltam nyerésre, ettől függetlenül az egyik kötelet vékonyabbra fogom cserélni és az is biztos hogy ha lesz egy saját Finnem azon tuti hogy rugós klemmek lesznek. De pillanatnyilag a jelenben vagyunk és értelmesebb dolog a "van"-nal foglalkozni mint a "mi lenne ha" -val úgyhogy irány a nagypálya, annál is inkább mert egy jollés soha nem kispályás. : )
Az egyébként is erős hármas -közel négyes- szél kint a tisztáson még rátett egy lapáttal, igazi kiülős-lógós finnezésre adva ezzel páratlan lehetőséget. Igaz keleti, igaz forgolódik a drágám, igaz néha kicsit ráérősen elmélázik, hogy ki ez a magányos finn-dingista itt a tó közepén, de azért nekem fúj. Én meg néhány kisebb hibát leszámítva egész jól megyek egy képzeletbeli háromszög pályán, természetesen a tanultakat szigorúan szem előtt tartva. Kiüléskor a fenekem néha még  a vízbe is belelóg, az olykor felcsapódó hullámok beterítenek és a nap megkoronázásaként egy pillanatra még a hullámokra is sikerül felültetni a hajót.
Barátaim, mi ez ha nem a boldogság...?

Tízezer lépés

Az új hajóm kapcsán elmulasztottam megemlíteni hogy átmenetileg kölcsön kormánnyal irányítottam a gépet, szóval az sem kizárt hogy ez okozta a múltkori fiaskót, ami egyáltalán nem szegte a kedvemet, sőt inkább további erőt adott főleg, hogy a helyszínen sikerült orvosolnom a dolgot. Nem ez volt az első eset hogy egy darabka kötél létfontosságú szerephez jutott kint a vízen. Szóval előkerült a saját kormányom amibe mostanáig egy műhelyben próbáltak életet lehelni, de ez korántsem jelentette azt hogy átvétel után csak úgy felpattintom a fartükörre és gondtalanul porolok ki a tisztásra, hanem ahogy már sejtitek újabb feladat elé állított. A műgyantázás nagyját lelkiismeretesen elvégezte a szaki és elnézve a mindkét oldalon nagy kiterjedésű javítást -különösen ahol az alsó rögzítőnek kéne lennie - azt hiszem nem szeretném tudni hogy mi is történhetett a kormánylapáttal. A további munka nagyfokú precizitást, szakértelmet és olyan laboratóriumi körülményeket igényel amilyeneket kizárólag a kertben tudok biztosítani. : )

Nyílt törés

Bár úgy tűnik hogy készen van de senkit ne tévesszen meg a látszat, összesen egy teljes napi munka várt rám fokozott figyelmet fordítva a sík felületre hiszen a vízben áramlással és ellenállással is számolni kell. Az év elején nem hittem volna hogy ilyen dolgok is foglalkoztatnak majd, de igazság szerint minden apróságra érdemes odafigyelni, különösen ha az ember egy veterán hajóval vág neki a végtelen vizeknek.
A teszt előtt a Balatoni nyaralás kapcsán ismét Alsóörsre, Gyulabához vetett a sors és megcéloztam az Öregúr Corsar típusú jolléját, aminek az ismertetőjében olvasható "kezdők csak gyenge szélben használhatják" mondata évekig visszatartott a próbaúttól. A tervezett időnél korábban, vegyes érzelmekkel adtam le a hajót és e rövidke beszámoló is egy kicsit szubjektív lesz tekintettel arra, hogy az első lépéseket mégis csak itt, régi Mesterem segítségével tettem meg. Az erős hármas szél csak úgy hívogatott a vízre és irányba is vettem Tihanyt, de az Öregúr módosításainak köszönhetően a hajó teljesen "tompa" lett és egyre inkább csökkent az esélye hogy a délnyugati szélben napnyugta előtt bármeddig is eljutok. Annyit azonban megtanultam az utóbbi években hogy a vitorlázás alapja nem csak a jó hajóban, meg a spéci vitorlában rejlik hanem leginkább türelemben, így ha apránként is de elkezdtem lopni a távolságot egészen addig míg az egyébként sem bizalomgerjesztő -horgászbotból készült- kormányhosszabító minden előzmény nélkül kicsúszott a helyéről. A sottok rögzítve, én gyanútlanul ülöm ki a hajót és ha nem is annyira negyedszélben, de azért porolok rendesen amikor megtörténik. A borulást szerencsésen sikerült elkerülnöm de abban a meghitt pillanatban egy kicsit kicsúszott a talaj a lábam alól. Na innentől valahogy a kiülés helyett "szokás szerint" csupán a túléléssel kellett foglalkoznom. Ha szükség úgy hozta lobogtatva, minden tanult trükköt bevetve a következő gondolatokkal tértem vissza a bázisra: Először is lövésem sincs hogy Füred közelében hol béreltem volna kishajót ha nem itt és nem ennyiért. Másodszor, Alsóörsön még egy szezon kihagyás után is ismerősként köszöntik az embert. Harmadszor pedig nem szabad elfelejteni a legfontosabbat, azaz Gyulabá flottája mindig is "Gyulabás" marad és ahogy az olyan esetekben amikor nincs más lehetőségünk, érdemesebb a kínálathoz igazítani az igényeinket mint fordítva. : )
Az új kormánnyal megtett első út bizakodásra ad okot és azt hiszem eljutottam oda, hogy mostanra minden egyes problémamentesen megtett méter a biztató besorolásba kerül, bár az igazsághoz tartozik hogy a "trükkös agárdi szél" ez alkalommal még saját magán is túltett olyannyira, hogy sok szélfordulónál még a nevemet se tudtam volna megmondani, az itt táborozó vitorlázó gyerekek közül pedig többen a tóban kötöttek ki. A kormány tesztelését egy személyre szabott edzés, az edzést pedig egy kimerítő verseny követte bár előbb még a hajón el kellett végeznem egy kisebb javítást. Észrevettem ugyanis hogy a deck egy részét teljesen elengedte a valamikori ragasztás, és a ki tudja hány évtizeddel ezelőtti apró réz szegeknek sincs semmi nyoma. Csavar, faragasztó, stafni, pillanatszorító és némi harc amíg sikerült tisztázni az erőviszonyokat.

Kovalens kötés

Ha nem is közvetlenül de a már említett versenyhez mindenképp kapcsolódik, hogy a nyaralás után csak úgy buzgott bennem a tettvágy és fittyet hányva a pokoli hőségre -amire lassan kénytelenek leszünk berendezkedni- nekiláttam az Iboly előtt felhalmozott rönkfák feldarabolásának és hasogatásának. Ezzel párhuzamosan lehetőségem nyílt hazaszállítani az emlékezetes viharban kidőlt két hatalmas nyárfát, így követve el mindent annak érdekében, hogy fizikailag teljesen leharcoljam magam a hétvégére.
Szombat délelőtt a várakozásé volt a főszerep és mintegy igazolva az ilyen elfecséreltnek hitt idő létjogosultságát a hajó mellett heverve, az orrnál egy újabb javítanivalóra lettem figyelmes. Na nem nagy dolgot csak néhány apró műgyanta ragyát amit aztán azonnali hatállyal le is csiszoltam a sebesség növelése érdekében. : ) A délután jóféle hármas délnyugati szélben telt és egész komoly csaták alakultak ki a kis létszám ellenére. Ahogy azt megszokhattátok -egy utolsó előtti helyet leszámítva- hátul végeztem, de napról-napra csökkennek a távolságok és az egyik futamban csupán néhány méterrel maradtam le az előttem célba érő két sporitól.

Tuningolok egy kicsit a kötélzeten aztán mindenkit lehagyok : )

Vasárnap reggel a kikötői hajók fütyülő állókötélzete előrevetítette a helyzet komolyságát és akkor még nem is sejtettem hogy az egyenletesnek hitt északi szél olyan dolgokat produkál, hogy az egykor merénylőnek nevezett déli szél ministránsfiúnak számít mellette. Váratlan, minden előjel nélküli komoly gyengülések /lyukak/, erősödések sőt olyan átmeneti kilencven fokos! fordulások, hogy az ember újraértékel mindent a vitorlázással kapcsolatban. A számtalan kalandos eset közül leginkább azt a pontot emelném ki amikor az előttem levő versenytárs a halzolását borulással fejezte be így lehetőségem nyílott hozni egy helyet. Erre mit tesz Isten? Illetve én? Ugyanúgy elbaltázom, azzal az apró különbséggel hogy nálam a borulás csodával határos módon elmarad, de a biztonság kedvéért félig merítem a hajót vízzel. A múltkori akció óta ugyan nálam is egy ötliteres vödör figyel kikötve, de az idő rövidsége miatt most nem tudok ezzel foglalkozni, meg kell próbálnom megindítani a hajót. A széllel nem lesz gond, abból több is van mint kéne és talán ennyi víz még nem terheli túl a vitorlát. Így is lesz, de ahogy lendülethez jutok az előre tódult víz ijesztően lenyomja a hajó orrát és úgy túrjuk a tavat mintha süllyednénk. És így bizony süllyedünk is mert ezzel a technikával sikerült még legalább ötven litert a hajóba gyűjtenem. Ezalatt a spori visszaállította a hajóját és nagy erőkkel készült a mindent eldöntő küzdelemre. Már csak egyetlen esélyem maradt, szabálytalanul /nem verseny, csak vezetéstechnikai szabály/ amennyire lehet hátra ülök a kormány mellé és a súlypontáthelyezéstől amennyire kell kiemelkedik az orr, a szél és a ventil teszi dolgát én meg gondterhelten figyelem a mezőnyt. A lehetőség hogy bárkit beérjek elúszott, de ezt az egy pozíciót meg kéne tartani főleg, hogy a vetélytárs köszöni jól van, jön és hevesen érdeklődik az elveszített helyezése után. Egész jól porolok, a víz már bokáig sem ér : ) amikor a hírekben használt "elvesztette uralmát a jármű fölött" kifejezés rám is érvényes lesz és össze vissza billegek a boruláshatáron a gépsárkánnyal mindezt egy becstelen szélfordulónak köszönhetően aminek a vége az lett hogy a túlélés érdekében átmenetileg nem a cél felé vettem az irányt, hanem arra amerre a szél engedte. A véget érni nem akaró káosz mindössze néhány percig tarthatott és ennyi időveszteség még belefért a szó szerint fordulatosan megszerzett előnybe. Ez a felállás megmaradt a célig, ahol egy villámgyors és problémamentes halzolás után célba is vettem a kikötőt. Ki vagyok merülve, a szél még mindig nem csillapodik és egyáltalán nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy az utolsó futamot teljes értékű kormányosként végigvigyem. Meg kell tanulni mérlegelni és jó döntést hozni.
A döntés után pedig lépni kell. Bármilyen utat is választunk mindig van egy következő lépés amit meg lehet lépni ha az ember akarja. Amit érdemes is meglépni, ha nem csak haladni hanem eljutni is szeretnénk valahová. Egy rádióriportban hallottam hogy: "A legtöbb ember egész életében félgőzzel halad a semmi felé és csak az élete végén veszi észre, hogy oda tartott."
A hajóépítés és a vitorlázás során megtett lépéseimet megtisztelő érdeklődés övezi, ugyanis hála nektek, Kedves Olvasóim a Vitorlás a kertben látogatottsága a napokban átlépte a tízezret.

Nem is rossz

Ez a mondat hangzott el Edző Bá szájából miután a verseny első napján közvetlen közelről látta az egyik fordulásomat és őszintén mondom már ezért megérte elindulnom az Agárdi vitorlás héten. Ekkor már túl voltam egy boruláson, kicsit később a kezemben maradt a kormány és még épp hogy csak elkezdődött a verseny, de lássuk az előzményeket.
Ahogy az összes többi, úgy az elmúlt hét is egy átlagosnak tűnő hétfővel kezdődött de ebben a szóban forgó hétfőben volt egy kis plusz ami miatt még csak hasonlítani sem lehet a többi, szürke társához. Ez a nap indította azt a hetet amelyiken négynapos verseny várja a sporttársakat, sőt ahogy ennek vége máris kezdődik egy -kizárólag ötven felettieknek szóló- kétnapos összecsapás úgyhogy a legelszántabbak és az idősebbek közel egy héten keresztül sanyargathatják magukat a Finn-dingi névre keresztelt kínzóeszközben. Naná hogy én is érintett vagyok az első szériában ezért az említett hétfőn -a katasztrofális forgalmi helyzetnek köszönhetően- igaz csak késő délután, de gyanútlanul hajóba szálltam, nem is sejtve hogy A Mester rögtönzött edzése micsoda gyötrelmeket tartogat. Az az igazság hogy mostanáig abban a boldog tudatlanságban vitorláztam, hogy már mindent tudok, : ) hátul kullogok ugyan de majd belerázódok, idővel lesz ez jobb is csak valami még hiányzik. Valami apróság amire előbb utóbb rájövök hogy mi is az.
És az a valami az edzés. "Ne így, ne úgy, az a szál miért lobog, hova mész, hova dőlsz, hova ülsz" és még sorolhatnám az ilyenkor elmaradhatatlan kötőszavak kíséretében elhangzott vezényszavakat. És a versenyen való szereplésemet figyelembe véve úgy látszik hogy erre volt szükségem, fel kellett hogy ébresszenek mert csak elégedetten ücsörögtem a langyos libazsírban és nem volt aki felrázzon mialatt hamis álmokban ringattam magam. A forgolódó erős hármas szél a combos négyes befújásokkal is ellenem volt az állandóan megdőlő, a hátszélben pedig rendszeresen borulni akaró hajóval együtt. Teljesen magam alatt voltam és Lali, apjától tanult mondása jutott eszembe az Üvegtigrisből: "Ha a padlón vagy szedjél össze valamit".
Így kaptam össze magam és vitorláztam egy marha jót egy olyan hétfőn amelyikre ismét sokat kell várnunk, mert leghosszabb nappalhoz csak évente egyszer lehet szerencsénk.
A verseny négy napjából hármon tudtam jelen lenni, és megpróbálom röviden összefoglalni az eseményeket, kezdve rögtön az első napi negyedszeles borulásommal. Az egyik hirtelen jött pöffnek köszönhetően úgy sikerült lefektetnem a hajót, hogy én magam meg sem mártóztam a tóban. Történt tehát hogy a hajó már az oldalán ment, a vitorla hátsó része a vizet simogatta és akkor már hiába próbáltam a kormánnyal helyrehozni a helyrehozhatatlant mert az már a tónak a közelében se volt . A vitorla felfeküdt a vízre, a hajó teljesen az oldalára borult és ilyenkor nincs idő a pöcsölésre, cselekedni kell úgy, hogy a legkisebb veszteség érje mind a hajót mind a kormányost. Tehát az "Agárdi iskola" tanítása alapján gyorsan végiglépdeltem a bumon, egy pillanatra megálltam az árbóc tövén, felmérni a helyzetet, majd onnan ráálltam a svertre és mikor a hajó kezdett visszabillenni abba a helyzetbe ahogy általában használni szoktuk, mintaszerűen visszamásztam a cockpitbe. A sípcsontokon szerzett két húszcentis horzsolást leszámítva határozottan meg voltam elégedve a produkcióval annál is inkább mert költségkímélő módon nem zuhantam bele a vitorlába.
Leírhatatlan vízmennyiség árasztotta el a hajót, ami talán tíz- néhol tizenöt centire látszott csak ki a tóból  és ugyan vannak beépítve légszekrények, de egy ilyen öreg ladiknál csak idő kérdése hogy a víz bejusson az összes olyan helyre, ahol semmi keresnivalója sincs. A cuccaim a táskából kiborulva békésen úszkáltak a hajóban és csodálkozva néztem hogy mennyi hasznos holmit hoztam magammal, a baracktól a naptejig. : ) De ábrándozni nincs idő kézbe kell kapni az öblítős flakont és merni a vizet mielőtt tovább romlik a helyzet.
Valamelyik Discovery-s csatornán nézve az esetet már pattanásig feszülnének az idegek, hogy vajon sikerül-e a kormányosnak a kétliteres flakonnal kimernie a vizet és megmenekülnie, vagy a hányatott sorsú hajó elsüllyed és a szebb napokat látott kapitány a szemünk láttára veszik oda a habokban. Ennél a résznél még nem tudni, hogy a reklám után váratlanul megjelenik A Mester és átad egy ötliteres vödröt.
Tehát teljes erőbedobással merem a vizet és bármilyen fárasztó is, van egy halvány reménysugár mert ha lassan is, de azért apad illetve apadgat és már csak a lábszáram feléig ér. Nem tudom hány liter fér el a hajóban de az egyharmadát már sikerült kimernem és azon gondolkozom, hogy mennyi van még hátra ahhoz hogy mozgásba tudjam hozni a finnt, mikor váratlanul felbukkan Edző Bá -akinek egyébként semmi dolga nem volt arrafelé- és átadja az említett vödröcskét ami kapásból két és félszeresére növeli a hatékonyságomat. Még egy harmad, immár egész gyorsan és az erős hármas szél már el is tudja indítani a hajót -sőt tovább megyek- még gyorsulunk is és mialatt az egekig magasztalom a ventil feltalálóját addig a hajóban lévő tó fokozatosan visszakerült eredeti helyére.
A következő kalandra még egy kurta órát se kellett várnom, ekkor történt hogy a kormánylapát az ellentartó laprugót kijátszva lecsúszott a tartótengelyekről. A sottkötél természetesen beakasztva a klemmbe ami mindössze azért okozott némi zavart mert a jelenlegi helyzetben minél közelebb megyek a kötélhez hogy kiakasszam, annál jobban kezd az oldalára dőlni a hajó... Na neee! Még egy borulás ráadásul egy ilyen pitiáner dolog miatt?! Ezt a szégyent nem élném túl, így egyik kezemben az önállósodott kormánnyal villámgyorsan odacsúsztam és kiszabadítottam a kötelet. Kormány vissza, még épp beérek naná hogy utolsónak és annyi időm marad a következő rajtig, hogy egy rövidke kötéllel rögzítsem a lapátot. E két kemény próbatétel után előttem ismeretlen okokból vége szakadt a nemkívánatos megpróbáltatásoknak és hoztam a tőlem megszokott egyenletes, a mezőny végére elegendő teljesítményt. : )

Fél lábbal a paradicsomban

A második napon már volt néhány előzésem is, sőt a nagy csatákban dicsőségesen szereztem egy utolsó előtti helyet, ami természetesen újabb lökést adott a továbbiakhoz. De a lökés önmagában a szelet nem pótolja és a harmadik nap jobbára csak hiábavaló várakozással telt. Legalább jutott idő a kikötői munkákra, a sztorizgatásokra, a sporttársak hajóinak átnézésére sőt még Gyuri barátommal -a volt hajóssuli egyik utolsó mohikánjával- is összefutottam aki a csapatból elsőként érzett rá a kishajózás szépségeire. Három óra körül azután megkaptuk a jelet, elindultunk a tisztásra ahol bő fél óra után lefújták a futamot. Érdekes módon mire kikötöttünk és összepakoltuk a hajókat a szél is megérkezett de ez már nem sokat tudott hozzátenni a szombati naphoz.
A hét és a verseny tanulsága -a remek vitorlázásokon túl- hogy kezd beérni a kétéves munka gyümölcse és azok a sporik akiket eddig csak a messzeségből figyeltem mostanra látótávolságba kerültek, sőt némelyikükkel bizony már pozícióért ment a harc, még ha az a pozíció a huszonhatok helyet is jelentette.

Pazar próbaút kemény kitérővel

Elérkezve a javítás utolsó fázisához már csak némi lakkozás és a cockpit befejezése volt hátra, amihez alaposan fel kellett kötnöm azt a bizonyos felkötnivalót. Arról van szó ugyanis, hogy a törés túloldalán -a fenék felőli részen- nem csupán a törést hanem a komoly anyaghiányt is korrigálnom kellett nulla hozzáféréssel. Terv szerint egy távtartóval és a műgyanta-üvegszövet szent kötelékével készültem végrehajtani a feladatot, de ahogy az életben számtalanszor tapasztaljuk hogy az elmúló idő mindent megszépít, úgy emlékeimben is csak a törés szerepelt, mindenféle pótolandó dolog nélkül. A szűk hely és a gyanta folyóssága külön-külön is komoly kihívás elé állított volna de így együtt igazi emberpróbáló feladatot adott amit a következőképp oldottam meg. Szerencsére találtam egy vékony műgyanta-üvegszövet lapot /szemmel láthatóan valamelyik hajóhoz tartozhatott egykor/ amiből kivágtam a legnagyobb íves profilt amit még be lehetett gombolni azon a szűk nyíláson és nekiláttam a küldetésnek. A fenékre egy réteg "rendes" üvegszövet került vastagon begyantázva, erre jött távtartónak egy darab -a vízszerelésnél használt -KPE cső amit az alsó gyantaréteg nem enged majd elmozdulni, legfelülre jön a méretre szabott műgyanta profil és erre, pontosabban e közé és a hiányos cockpit alj közé nagy mennyiségű gyanta és üvegszövet minden mennyiségben. És milyen egyszerűen le lehet ezt írni pár perc alatt... : )

Doktor úr, mindent előkészítettünk a műtéthez

A lényeg hogy minden nehézség ellenére az akció sikerrel járt és olyan pöpec munkát sikerült kiadnom a kezemből hogy ihaj! A megjavított rész talán csak új korában volt ilyen erős és terhelhető mint most. A dekli berakásához meg kell várni a gyanta teljes száradását, így elhasználtam a maradék lakkot, felcsavaroztam az orra azokat a műanyag kütyüket és elláttam a hajót egy könnyen értelmezhető figyelemfelhívó táblával. : )

Ennyi idő még a vastagon felvitt műgyantának is elegendő volt a kötéshez így semmi akadálya nem volt a dekli beszerelésének amit a csavarokon kívül a sokoldalú sziloplaszttal is rögzítettem, illetve szigeteltem.
A vitorlázás sajnos ez alkalommal is elmaradt leginkább az idő rövidsége miatt. Igazából egy kurta órára kirongyolhattam volna a vízre, de egyrészt utálok kapkodni, másrészt pedig azt azért már kitapasztaltam az elmúlt két év alatt, hogy vitorlával csak az elindulás ideje a biztos, az érkezésé bizony sok esetben kiszámíthatatlan. Viszont ha így alakult legközelebb már ezzel a hajóval szelem a hullámokat, gondoltam gyanútlanul ami idővel annyiban változott, hogy a felújítás és a próbaút közé beékelődött egy Balatoni vitorlázás amin mint oktató vettem részt. : )
Egy ismerős aki bő két évvel ezelőtt a vízen eltöltött órák fontosságára hívta fel a figyelmemet /és magam is rájöttem hogy ez a legfontosabb, mert ugyan sok helyről hallom hogy milyen remek dolog a hátunk mögött megkötni a palsteket például otthon a tévé előtt, de amikor váratlanul szélsőséges körülmények között kell vitorláznunk, vagy a hátszélben ide-oda billegő hajót próbáljuk irányítani, akkor igazából nem sokra megyünk vele/ megkért, hogy kísérjem el egy friss jogsis barátját és segítsek megtenni az első lépéseket a biztonságos vitorlázás felé. Hajó van, fuvar lesz, a tudást pedig adjam én. Pár másodpercnyi töprengés után -hogy van-e egyáltalán kedvem a Balcsin vitorlázni- végül is beadtam a derekam.: )
A helyzet nem ismeretlen: az ember naivan azt hiszi hogy tud egy csomó dolgot de persze a vízen még bizonytalan -főleg ha kihagy egy-két évet- hiszen a hajóssuli csak az utat mutatja meg, azt már az újdonsült kapitánynak kell eldöntenie hogy elindul-e rajta. Nos, a kapitány döntött, én pedig jelenlétemmel támogattam a dolgot. Egyébként is szerettem volna már nagyhajóval is menni egyrészt, hogy lássam mi ragadt rám a koszon kívül az elmúlt években, másrészt vízen is szerettem volna már használni a jogsimat, hiszen az elmúlt időszakban csak a hajókiállítás idejére került elő...
Így találtam magam ismét Siófokon ahol véget ért a néhány éve el sem kezdődött mancsaft pályafutásom. : ) A kitűzött napon -amelyet az előrejelzések alapján remek tanuló időnek gondoltam- váratlan körülmények fogadtak minket, ami leginkább a kelet felé igyekvő tarajos hullámokban és a szépen befütyülő állókötélzetekben mutatkozott meg. De ha már itt vagyunk kipöfögünk és a nyílt vízen a vártnál is keményebb helyzetben vágtunk bele a tananyagba. A hajó /B21-es/ Siófoki viszonylatban nem számít nagynak, de ilyen időben különösen érdemes figyelembe venni a közel hat négyzetméteres oldalfelületét mielőtt könnyelműen túlvitorláznánk a gépsárkányt. Az ötös-hatos Nyugati szélben érthetően kevesen választották a szabadidő e remek eltöltését, ameddig a szem ellát mindössze három hajó merészkedett ki, hogy velünk együtt pattogjon a jó kis döghullámokon és a többség -minket is beleértve- bőven beérte egy szál reffelt génuával. Néha viszont még ez is sok volt és emellett épp elég feladatot adott maga a hajón maradás is úgyhogy a józan ész hatására bő egy órányi harc után kimotoroztunk és a kikötői manőverek jutottak főszerephez. Persze a gyakorlás itt még nem ért véget mert az átmenetileg ötösre csillapodó szélben -másodfokú viharjelzés mellett- ismét kimerészkedtünk két órára, sőt Laci barátom /a gyakorló kapitány/ visszafelé már vitorlával porolt be a kikötőbe.
A minden szempontból hasznos nap tanulsága volt számomra, hogy mind a vizet mind a hajót -ami a finnhez képest viszonylag lassan reagált a kormánymozdulatokra- érdemes ismerni illetve kitapasztalni még induláskor, ezzel is elkerülve a kellemetlen perceket. És ami talán a legfontosabb: nem valószínű hogy két évvel ezelőtt biztonságosan tudtam volna vitorlázni a mostani körülmények között, pláne úgy hogy az ember felelősséggel is tartozik valakiért.
Ezt követően egy nap kihagyás következett, na nem a munkahely hanem a vitorlázás terén és már igyekeztem is Agárdra ahol mintegy koronaként felkerült az árbóc a hajómra.

Fapados járat, háttérben a megújuló VVSI

A Mester ráadásul a köteleket is bekötötte így a tizennyolc-húsz csomós szelet leszámítva minden akadály elhárult a próbaút elől. Őszintén szólva szívesebben tettem volna meg az első métereket egy csendes, gyenge szeles napon, de mit tehet az ember ha "kizavarják" a vízre...? Különben is, mostanában egyre inkább úgy érzem hogy a vitorlázás bizony arról szól, hogy a távolságot kizárólag szélben lehet leküzdeni. : )
És ez a szél egy mesébe illő estével ajándékozott meg amikor a száraz, porszagú kötelek újra átázhattak, amikor a felcsapódó víz a szépen lakkozott fedélzetről apró patakokban csordogált vissza a tóba és amikor az örömteli vitorlázásból fakadó vigyorgás még lefekvéskor sem akart eltűnni az arcomról...

Csak pontosan, szépen

Időközben megérkezett a hír, hogy Feribátyó profi hajóépítőhöz méltón felszerelte a dörzsléceket. Valami spéci kétkomponensű ragasztót és rézcsavarokat használt, a csavarok furatait pedig fadugóval zárta le így téve elérhetetlenné a bárhonnan érkező víz számára. Lehet tőle tanulni, na. Úgyhogy az információ birtokában célba is vettem Agárdot egy kis üveg faragasztóval, egy üveg paliszander páccal és -biztos ami biztos- a vitorlás tatyómmal a csomagtartóban. Érthetetlen módon a famunkához semmilyen szerszámot nem vittem de túl húsz percnyi késselfaragós-smirglis nyűglődésen sikerült az egyik fiókban, talán a legegyszerűbb és az egyik legjobb hajóépítő szerszámra bukkannom egy deszkára ragasztott csiszolópapír formájában. Kb. tíz centiszer harmincas, az egyik oldalán durva a másikon finomabb papírral szerelve, és olyan szinten volt vele jó dolgozni, hogy itthonra is készítek egyet. Nem roggyan össze mint a szivacsos és elég nagy ahhoz hogy az ember elkerülje az anyagba való belecsiszolásokat, szóval hatalmas találmány bárkihez fűződjön is. Rövid takarítás után mindkét oldalon a kiülőpárna alatt megragasztottam a decket, majd a vizes páccal nekiestem az orrdecknek, valamint a dörzs- és habléceknek. Mivel a teljes száradásig úgyse tudok semmi hasznosat csinálni, ezért hacsak másfél órára is kimentem egy kis negyedszeles fordulgatásra meg egy kis hátszeles töprengésre az élet nagy dolgairól. : )

Bal oldalon a csiszolófa, mögötte lesúlyozva a ragasztás

A hajó történetéhez szorosan hozzátartozik, hogy kifejezetten ennek a darabnak köszönheti létrejöttét jónéhány finn-dingi és az Agárdi "házi" hajóépítés beindulása, méghozzá eléggé különös módon. A képen látható finn ugyanis a nagy múltú Fűke műhelyből származik, de mind az évek mind a vitorlázók mély nyomokat hagytak a decken és a cockpitben egyaránt. Ennek kapcsán született meg a briliáns ötlet, miszerint a lelkes helyi erők maroknyi csoportja új fedélzettel látja el a hányatott sorsú hajót. Annak rendje és módja szerint a műanyag deck el is készült, sőt olyan jól sikerült, hogy se az eredeti elképzelés, se a viseletes hajó nem állhatott a haladás útjába ugyanis az elszánt csapat saját sikerén felbuzdulva egy lépéssel tovább ment a tervezettnél és a szép új fedélzetet nem pazarolta el erre az öreg ladikra, hanem épített hozzá egy új hajótestet. És ez a hajó azóta is a begyógyítatlan sebeivel, méltatlanul mellőzve vesztegelt a kikötő pázsitján, türelmesen várva a napot amikor egy lelkes vitorlázó újra meglátja benne a jövőt és helyrehozza azt, amit talán még nem késő helyrehozni.
A dolgok mostani állásánál -komoly önmegtartóztatás mellett- hősiesen nem tettem közzé ezt a bejegyzést, hanem vártam néhány napot -amiből aztán egy egész hét lett- és újra belevetettem magam a munkába. Ahogy a fenti képen is látszik a pácolás kicsit csíkosra sikerült, de nincs ezzel semmi baj mert egy leheletfinom felületi csiszolással teljesen homogénné varázsoltam a decket. A fedélzet többi részét szalagcsiszolóval felfrissítettem, ahol indokolt volt -mert azért volt olyan : ) ott műgyantával kijavítottam és irány a cockpit, ahol egy csúnya húsz centis törést kellett helyrehoznom. A hagyományos üvegszövet helyett itt azt a fajtát használtam amivel a szobafestők takarják el a problémás repedéseket a falon. Kiváló az ilyen finom munkákhoz csak néha "be kell törni" az anyagot. Mivel a javított rész még így is "lóg" egy kicsit a levegőben ezért közé és a hajófenék közé be kell majd operálnom valami távtartót, de azért a három réteg szövet megtette jótékony hatását.

A jó öreg búzadarával tettem csúszásgátlóvá a felületet

Ezután már csak egyetlen hálás feladat várt rám méghozzá a lakkozás formájában, hiszen az ember csak felkeni a cuccot, pepecsel itt-ott egy kicsit és szó szerint lenyűgöző látványban részesül. Olyan ez mint tortán a hab. A hosszadalmas és sokszor kimerítő előzetes munkák nélkül az se ér semmit, de szépségével és csillogásával pillanatok alatt értelmet ad minden verejtékes percnek.

Hát ez ragyog mint a ... izé, víztükör

Ezután a nap legkegyetlenebb pillanata következett amikor más, halaszthatatlan teendők miatt ott kellett hagynom a kikötőt a jelenlegi hajómmal együtt, esélyt se kapva arra, hogy a szívfájdítóan egyenletes hármas Északnyugati szélben felüljek egy kicsit a hullámokra. Néha sajnos szembe kell néznünk azzal, hogy a vitorlázáson kívül más is van a világon. : )
Csak mellékesen jegyzem meg, hogy remek dolog újra hajóval foglalkozni főleg úgy, hogy emiatt nem -mindig- kell lemondanom a vitorlázásról. Nem valószínű hogy a hajóépítésbe még egyszer belefogok, de általában alig várom hogy bármilyen fa vagy műgyantás munka beessen, a csincsilla ketrectől a megrepedt fateknőn át egészen a nyúl etetőig. Hát még ha hajójavításról van szó... A faragasztó és a műgyanta használatának kiismerése új fejezetet nyitott az életemben, és ahogy a gyártót aki a műgyanta termékismertetőjében lelkesen így fogalmaz: "sokoldalúságával azonnal lenyűgözött" úgy engem is ámulatba ejtettek az addig ismeretlen távlatok és lettem én is a több ezer boldog felhasználó egyike.
A munkák még korántsem értek véget. Hátra van még néhány dekli beszerelése, többek között a cockpit javított részénél is, az a bizonyos távtartó, még legalább egy réteg lakk és valami amihez egy szakember segítségére is szükségem lesz.

Mester, ezt a pár kötelet kéne majd bekötni

4:3

A múlt héten ennyire győztek a vitorlás napok a nem vitorlásokkal szemben. Két kiadós edzés, egy tókerülés és egy másodfokú viharjelzés mellett megtett rövid, de annál hajmeresztőbb kör a mérlege a négy napnak. Szombaton zöld és piros szalag tókerülő túraverseny volt és mondhatom ez alkalommal is új felfedezésekre tettem szert. Az egész tavat kellett megkerülni /meglepő módon/ át a nádszigetek között, a kormányos által választott útvonalon azzal az egy kitétellel, hogy a tó négy sarkában felállított bójákat érintse. Kékszalag a Velencei tóra szabva. Mondanom se kell hogy ismét a mezőny végén ballagtam be a célba, de ha hiszitek, ha nem, voltak biztató pillanatok. A verseny érdekessége /persze csak nekem, mert ugye egy újszülöttnek minden vicc új/ hogy a felállított pályával ellentétben itt volt valamennyi szabadságunk az útirány megválasztásában, tehát ha valaki úgy ítélte meg hogy a nádassal szemben inkább a parton kedvezőbb a légmozgás, akkor mehetett oda, illetve lehetett /de inkább kellett/ taktikázni is hogy a számtalan nádsziget közül melyik kettő között érdemes átmenni, hol fúj kedvezőbben a szél. Fifikás dolog ez a túraverseny mert egész idő alatt figyelni kell, főleg a versenytársakra. A hátszeles részeken -a jó útvonalválasztásnak is köszönhetően- mondhatni brillíroztam de a negyedszeles, a tó teljes hosszában tartó befutó hozta a papírformát és a húsz perce, dagadó kebellel lehagyott egységek bizony állva hagytak. A felületes szemlélőnek nem is olyan nagynak tűnő tavat kettes- néha hármas szélben is bő három óra volt körbevitorlázni úgy, hogy nem jártuk be az összes zegzugot tehát bármilyen kishajóban egy teljes napot kiadósan el lehet tölteni, szóval a nyárra mindenképpen betervezek egy hasonló utat.
A vasárnap amilyen aggasztóan indult, pont olyan aggasztóan folytatódott így történt hogy hősiesen elindultam ugyan, de a tisztásnál nem jutottam messzebb és a kikötőbe való visszatéréskor meghitt nosztalgiával gondoltam a múltkori ötös szélre. Tehát komoly dilemma tartott nyomás alatt a parton hiszen beigazolódni látszottak a hatvan km/h-s lökések, így mint annyiszor az életben a kereslet most sem találkozott a kínálattal. Nem is igen akaródzott kimennem a vízre de bármilyen viccesen is hangzik, kecsegtető volt az átmenetileg ötösre csillapodó szél úgyhogy beleugrottam a hosszú neoprén cuccba valamint a tavaly március óta nélkülözhetetlen mentőmellénybe és irány a hajó. Ez a kis idő is elég volt a visszaerősödésre de optimistán bíztam a gyengülésben és mint az hamarosan kiderült teljesen alaptalanul. Elég nehéz volt irányítani a hajót de amikor sikerült akkor nagyon élvezetes volt, felült a hullámokra és még negyedszélben is olyan érzésem volt mintha bármelyik pillanatban siklásba hozhatnám. Ez a kellemes egyben küzdelmes érzés csupán a tisztásig tartott ki ahol eddig nem látott pöffökkel kellett megbirkóznom és ahonnan engedve a józan ész szavának, visszafordultam abban a biztos tudatban hogy mostantól kizárólag önmagamra hagyatkozhatok hiszen pillanatnyilag egy teremtett lelket nem lehet találni se a kikötőben, se a környékén. Naná hogy hátszélben kellett berongyolnom a partot éréshez, ráadásul a mólón belül várt még rám egy halzolás amitől szerintem Ti se kaptatok volna röhögőgörcsöt. Nos legyen elég annyi hogy a zord körülmények ellenére sikerült biztonságosan kikötnöm és azok a gyanúsítgatások, miszerint előtte kétszer is az oldalára állítottam a hajót és ezalatt több vödörnyi víz is befolyt a cockpitbe teljesen alaptalanok. Az mondjuk igaz, hogy szükségem volt egy kis ballasztra meg aztán a neoprén cipőmet is régóta le akartam tesztelni... : )
A nap tanulsága, hogy két felelősségteljes döntést kellett hoznom igen rövid időn belül és úgy vélem mindkettő jó döntés volt. Az első, ugye maga az elindulás kérdése és -ahogy ezt tőlem megszokhattátok- őszintén mondom, így utólag nagyon sajnálnám ha azon a vasárnap reggelen nem ülök hajóba és nem azért mert gyávának tartanám magam, hanem azért mert most megtudhattam hogy valahol itt lehet a határa a finnezésnek és egy napon : ) talán ezek az extrém viszonyok se jelentenek majd gondot. A másik, még az előzőnél is jobb döntés, amikor a visszafordulást választottam a bizonytalan kimenetelű versenyzés helyett és én már a szárazföld biztonságából nézhettem egy kalóz borulgatós kálváriáját és egy másik spori szó szerinti vitorlaszaggató mutatványát. Az biztos hogy ez típus -ahogy a többi jolle is- megtanít mérlegelni.
A kalandokkal egyidejűleg folyamatosan készül a hajóm. Felkerült az orrdeck és az alatta lévő keresztmerevítőket is kicserélte Feribátyó, akire már csak a dörzslécek felszerelése vár, mert utána én kapom meg a paripát a hátralévő feladatokkal együtt.

Feribá. Hetvenévesen hajót javít és simán lehagy a tavon.

Tanulni tanulni tanulni

Az első verseny után sikerült még egyre eljutnom, igaz csak az egyik napra, de azóta üldöz a balsors és egyszerűen nincs lehetőségem vitorlázni, pedig idén aztán minden adva van a szabadidő e csodás eltöltésére. Ha éppen nem dolgozom és itthon sincs semmi halasztatatlan teendőm akkor meg olyan szél van hogy csak pislogom az online kamerán http://www.hotelnautis.hu/hu/online-kamera.html  is jó kivehető tarajos hullámokat meg a hajmeresztő széladatokat és bennem is felmerül az Agárdon hallott költői kérdés miszerint: a hatos szél helyett miért nem lehet két hármas? : ) Bárkinek is volt ez a kérése a napokban szerencsére teljesült, így ismét írhatok nektek egy pár sort, sőt filmet is készítettem finnezés közben.
Nem mellékesen az a szerencse ért, hogy az egyik versenyen valami csoda folytán rólam is készült egy fotó bár inkább úgy pontosítanám a megfogalmazást, hogy a száznál is több képből az egyiken én is rajta vagyok. Igaz csak hátulról, igaz csak távolról, és rajtam kívül csak Ti tudjátok hogy én vagyok az a fehér sapiban, de a negyvenhat év alatt volt elég időm hozzászokni hogy nem vagyok egy fotogén figura, szóval ezt figyelembe véve már komoly eredménynek számít a dolog. A kép nem sokkal a rajt után készülhetett hiszen itt még együtt vagyok a mezőnnyel, sőt vannak akik előtt sikerült elrajtolnom, ez is valami. A távolság csak később kezd el nyúlni köztünk -naná hogy az én rovásomra. Egy kép nem sok, de több a semminél és arra mindenképp jó hogy össze tudom hasonlítani a általam beállított vitorlát a többiekével. Alapos elemzés után se fedeztem fel egetverő hibákat és nyilván van mit csiszolni /még ezen a tudáson is : ) / a jelentős lemaradás okát másban kell keresnem.

A finnclass.hu oldalról

Első számú gyanúsítottam a fordulás. Ez másoknál a következőképp zajlik: kb. egy vagy maximum két másodperc alatt csapást váltanak naná hogy sebességcsökkenés nélkül és porolnak tovább. Nálam pedig, amikor jól sikerül: legalább öt-hat másodperc ehhez jön az elmaradhatatlan lassulás, amikor meg elbaszarintom még ennél is több és ezalatt az idő alatt a többiek ahelyett hogy illemtudóan megvárnának, inkább hátat fordítva a sportszerű magatartásnak és nekem, gátlástalanul száguldanak a kreuz bója felé...
Kettes számú az élesedés. A legutóbbi versenyen két sporival is jelentős harcot vívtam az igen előkelő huszonkilencedik! helyért : ) és tanulságos, hogy míg a negyedszélben vérre menő küzdelemben egymást előzgettük, -de többnyire ők engem- addig a hátszélben ügyesen le tudtam hagyni őket szóval nem volt hiábavaló az elmúlt, közel két éves gyötrődés. Tehát nincs mese, a fordulást rendesen meg kell tanulnom mert addig nem sok keresnivalóm van ebben az erős mezőnyben. És ahogy az eddigi két nyáron, ha apránként és néha csupán észrevétlenül, de minden egyes finnezéssel tanultam valamit, úgy ezt a szezont a fordulásnak fogom szentelni, mert amellett hogy rendkívül élvezetes ez a hajó, azért a többiekkel együtt vitorlázni kalandosabbnak és örömtelibbnek ígérkezik mint magányosan kullogni a sor végén.
Úgyhogy élve a kedvező széllel és a kivételesen kíméletes munkahelyi beosztásommal bele is vetettem magam a tananyagba, olyannyira hogy egymást követően két délutánt is a vitorlázásra tudtam fordítani. Egyébként régóta szerettem volna amolyan "edzőtábor" félét, azaz közvetlenül egymás után több napon is vízre szálljak és azt tapasztaltam, hogy kevesebb ráfordított idővel is sokkal hatékonyabb volt így mint a szokásos kihagyásokkal. Első nap az indulás utáni,  hajszállal megúszott két borulás tudatosította bennem hogy ennél azért többre lesz szükségem a hétvégi versenyre.
Azután -ahogy idáig is- összeszedtem magam és hála a Kínából rendelt hétszáznyolcvan forintos, nyakbaakasztható vízálló telefontoknak és nem utolsó sorban a bátorságomnak még egy rövidke videót is sikerült csinálnom. Tudom, ennél menőbbekkel találkozhattok a youtube-on de ezt mégis csak én készítettem. 

A fent említett pánikot leszámítva viszonylag eseménytelenül telt a délután hátra levő része, így fokozottan tudtam az említett manőverre koncentrálni, ami néha sikerült is. : ) És ha már nálam volt a telcsim -gyanítom hogy először és utoljára- több képet is készítettem amik közül ez tűnik a leginkább közölhetőnek:

Az ezüst ösvényen

A második napom minden kellemetlenség nélkül telt, beleszámítva a magabiztos indulást és érkezést. Igazából nem is tudok mit mondani róla anélkül hogy ne ismételném unásig magamat így inkább idézek egy interjúból amit néhány éve hallottam a Kossuth rádióban. Téma: Litkey Farkas, Kékszalag, felkészülés ésatöbbi. "Tegnap voltam kint vitorlázni (nem azzal a hajóval amivel a Szalagra készülünk, hanem egy másikkal) és ez azért volt jó, mert jó volt."