2012. június 5., kedd

Negyvenhárom

Több mint tíz éve nem láttam Laci barátomat, akit hatéves korom óta ismerek. Szomszédok voltunk, ugyanabba az általános és középiskolába jártunk, együtt motoroztunk, jártunk lőni meg ki emlékszik már hogy mi hülyeséget követtünk el ketten, de az utóbbi időben elszakadtunk egymástól. Erre valamelyik nap meglát, amint a ház előtti tenyérnyi füvet nyírom és megígéri: holnap meglátogat. Micsoda szerencse, napok óta szeretném megfordítani a hajót! Egy igaz barát tudja mikor csengessen be... : )
Először "fejjel lefelé" letettük a fűre, szusszantunk egyet, csináltam helyet a fordításhoz és a dingi méltó helyzetbe került. Az mindenesetre bebizonyosodott, hogy a hajó nem az a tetőcsomagtartós kategória lesz, de a látvány lenyűgözött!
És még gyönyörködjünk!! : )
Ezután bakot készítettem két óriási tölgy tuskóból, de inkább rönknek mondanám őket amikre nem kis erőlködés árán feltettük a hajót. Ezzel eltelt a délelőtt. A délutánt tervezéssel töltöttem és a hajó nézegetésével. Egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal.
Időközben jártam a Vízvonalban és le tudom mérni saját fejlődésemet abban, hogy van fogalmam róla mit is kérdezzek. : ) Megvettem a bikákat.
Azt a félbika félét az eladó javasolta, miszerint az orrfedélzeten nagyon jól néz ki, horgonyzáshoz pedig különösen előnyös, mivel a kötelet be lehet alá szorítani. Amint látjátok meggyőzött.
Következő feladat a palánkok túlérő részeinek eltávolítása. Ez helyenkén négy-öt centi ami gyaluval legalább egy hét. : )  Fogtam a megmaradt nyolcas fatiplit /kb. hetven centi hosszú/ a bordákra fektettem és vonalat húztam végig a belső oldalon. Nem titkolom előttetek, hogy milyen aggodalommal vágtam bele a hajóba a dekopír fűrésszel. Talán akkor féltem ennyire mikor felmásztam a "cokpitbe" bumot próbálni... vagy a körfűrésznél..? : )
 Mindenesetre sikerült tartanom a méretet, úgyhogy ragasztgatós toldás helyett jöhet a gyalu!
Kicsit sajnálom az odalett Cadillac-es farokrészt, de talán anélkül is szép lesz. : )
Végezetül egy magánjellegű kép a "meglepetés" elkészülte előtt, ami ma reggel, munkából érkezve fogadott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése