Türelmetlenségbe vegyült izgalommal készültem a következő randinkra Piroskával, de nem csak az egyre erősödő szél miatt, hanem mert a találkozóra Gyuri barátom is elkísért és kíváncsian vártam, hogy sikerül-e megszeretnie ezt az imbolygó, billegő, szinte már öntörvényű hajót. Mondanom se kell, hogy a randit az erős ötös szél miatt az "Edző Bá" lefújta /hogy ilyen frappáns hasonlattal éljek/ és frissen szerzett szerelmem helyett egy yxilon jolléval mert csak kiengedni minket. Na de egy ilyennel?!?! Láttam a típust a neten, de a csúfság, amihez a bérleti díj fejében odavezetett minket, már megalázó volt. Kopott, rusnya valamikor barna színű fedélzet, ami sikeresen elkerült mindenféle felújítást legalább a nyolcvanas évek óta, viseletes kötélzet, némi fenékvíz már induláskor, szóval egyikünk se tudta, hogy miféle múltbéli rossz cselekedetünk okán kényszerítenek minket ebbe a kócerájba. De ha az ember elég Stephen Kinget olvas, nem keresi dacosan a miérteket, hanem alázatosan fejet hajtva aláveti magát a sors akaratának.
Így kezdődött az újabb házi feladat.
Azután kint a vízen bő félórai töketlenkedés után a grósz mellé az orrvitorlát is felmertük húzni. Újabb félóra után pedig alaposan lemostuk az yxilon mindkét oldalát : ) sőt simán tartottuk a tempót a trapézoló 470-esekkel /csak nem mentünk olyan élesen/ és bizony be kell vallanom: megtanultuk tisztelni ezt a viharvert hajót.
Amit eddig leírtam, csupán bevezetése volt a harmadik randevúmnak Pirossal, de az a találkozó is elmaradt.
Talán a biztosabb hajóvezetésemnek köszönhetően(?), egy másik hajóval engedtek ki az ötös széltől erősen hullámzó vízre. Az első finnezésem óta szeretnék kedvcsinálóként fotót, meg esetleg egy rövid videót készíteni az élményeimről, de amilyen szélben megmutatkozik a típus élvezhetősége, nos olyan szélben nincs egyetlen szabad kezem sem, mert valamit állandóan fognom kell- így most is kamera nélkül indultam útnak. Pedig micsoda élmény volt, Barátaim! Rendesen ki kellett ülnöm a hajót, hogy faszányosan tudjak haladni, a hullámok néha teljesen betakartak, a ventil szorgalmasan szürcsölte ki a beérkezett vizet, én pedig boldogan, nevetve uraltam a szelet és az egyre növekvő hullámokat leküzdő finnt. Szó szerint bőrig áztam, és megfejtettem a típus nagy előnyét, miszerint a vitorlázást összeköti a fürdőzéssel...
A "Vitorlázz velünk" című hatvanas évekbeli könyvben részletesen írnak a siklásról, kielemzik hogy hogyan lehet elérni, meg hogy ez minden vitorlázó álma. És ez az álom teljesült azon a szeles nyári délutánon, amikor úgy érzem véglegesen magához láncolt a típus. Igaz a siklást valahogy mindig a partközelben sikerült csak elérnem (a strandolók nagy örömére) , de az ember néha legyen egy kicsit önző. : )
Leírhatnám, mennyire felemelő amikor úgy kezd el húzni a hajó, mint amikor rálépünk a gázra az autóban, meg hogy olyan farvíz keletkezik mint egy jobb motorcsónaknál, szóval (ha van rá időd) még hátranézni is gyönyörűséges, de igazából a csak személyes átélés adja vissza ezt az élményt, amit mások sem tudnak átélhetően szavakba foglalni.
Már csak a kikötés van hátra ami abból áll, hogy hátszélben berongyolok a kikötőbe, ott félszélbe fordulok, oszt valahogy biztonságosan megközelítem a mólót. Így képzeltem el... És így valósítottam meg: joggal tartva az erős széltől, rendesen ráengedtem a vitorlára (na ezt nem kellett volna) és bizony a finn egy-két billegés után úgy ledobott magáról, hogy a közeli pecások azóta is a hasukat fogják a nevetéstől. A lábam szerencsére leért, de az élet úgy gondolta próbára tesz, és előttem ismeretlen okból valahogy a vitorla a víz felett maradt és funkciójának eleget téve hagyta hogy kitöltse a szél, és ha nem is a szokásos módon, de vigye a hajót. Jelen esetben a bum vette át az árbóc szerepét, az árbóc pedig a vízbe kapaszkodva ugyan- a bum funkcióját látta el. És az a jó kis szél ami boldoggá tett engem és a délutánomat, az kitartóan vitte a kőrakás felé a kölcsönzött hajót...
A visszaállítás szóba se jöhetett, hiszen mindössze pár méternyi helyem volt csak mindkét oldalon, szóval vitorla nagy nehezen be, illetve vízbe : ) hajó felállít és a kikötőkötéllel kezemben a nyakig érő vízben gyalogolva, mint hűséges kutyust vezettem ki a hajót.
De a legfontosabb: még most is, mikor ezeket a sorokat írom úgy inog alattam a szék, mintha még mindig ott ülnék azon a kis "tollfosztón" , csak a szél és a mindent beterítő hullámok hiányoznak.
Nnaaa, mikor mehetek megint....
