Igazi hajóépítő idő van. Reggeltől szinte estig tűz a nap és csak késő délután vagy este jön egy kis eső, amire szükség is van. Ilyenkor jó tulajdonoshoz méltón letakarom a művet, ugyanis ezt a jól kiszáradt anyagot víz már nem érheti, sem a kertben, sem a Balcsin. Itthon a takarófólia, a vízen pedig az összefüggő és áthatolhatatlan : ) lakkréteg óvja a hajót. A betakarás egyetlen hátránya hogy mikor fürdés és vacsora után, egy pohár fröccsel a kézben kisétálok, csak a ponyván áttetsző körvonalakat látom, nem pedig a napi illetve több hónapi munkám gyümölcsét. Napközben pedig munka van, nem nézelődés! A pácolás gyorsan szárad tehát mi más jöhetne mint egy kis csiszolás.
De valóban kicsi. Talán látjátok is hogy az orrtól számítva az első méteren túl vagyok. Százötvenes /azaz nagyon finom/ csiszolópapírt használok és szigorúan csak kézzel dolgozom. Közben rengeteg időm van észrevenni azt a néhány illesztési és csiszolási hibát, de ez már így marad. Mihelyt elkészülök kezdődhet a lenolaj hadművelet.
Az olaj meg az ecset rendben van, de minek az a sok kacat? Kérdezhetitek jogosan, és én természetesen elárulom. Karcsi barátom aki asztalos és mellesleg négy nagyteljesítményű szorítóval támogatja a hajóépítést, azt mondta, hogy a lenolajkencét alaposan felmelegítve kenjem fel, mivel úgy szívja be legjobban a fa. Az első réteg a legfontosabb, azt kell szinte forrón felkenni és semmiképp sem szabad spórolni az anyaggal. /Ez olyasmi lehet, mint a badisoknál a Naposim. Az első kúra adja a legnagyobb lendületet meg fejlődést, utána csak a töredékét tudja hozni/ No de nem gyúrunk, hanem építünk, he!
Tehát a gázégővel felmelegítettem az olajat...
Konzervdoboz helyett ezt a viharvert fandlit választottam, hiszen egyrészt sokkal jobb a fogása, másrészt az anyag is vastagabb valamivel, tehát tovább tartja melegen a cuccot. Eztán gazdagon bekentem a hajót. Elég gyorsan beszívta mindenhol, így a száradás és egy nap várakozás után felvittem a második réteget, amit igencsak döcögősen dolgozott fel a fa. Tehát ez is azt igazolja, hogy az első olajozás milyen hatékony volt.
Vártam néhány órát és a fölösleget /ahogy a szakkönyvek javasolták/ ruhával eltávolítottam. Ezzel a résszel egyelőre nincs más dolgom, mint megvárni a teljes száradást és a lakkozás előtt, a régi szép idők emlékére romantikusan átcsiszolni az egészet. De ezt csak a fedélzet elkészülte után...
2012. május 30., szerda
2012. május 28., hétfő
Pác Tivald
A gyanta olyan keményre szárad, hogy az a néhány lehullott és odaragadt morzsa könnyedén szánt sebet az ember kezére, mivel terv szerint kézzel álltam neki a nagyolásnak, hogy spóroljak a szalagcsiszoló papírjával. Na ezt nem szabad! El se hinnétek -aki még nem próbálta- mennyivel szemetebb meló ez, mint a natur fát csiszolni. Kemény mint az üveg, eszi a csiszolópapírt s az erőmet, a gépet is pihentetnem kell néha, és közben eltekerek a barkácsboltba újabb papírért.
Közben visszagondolok egy nappal ezelőttre mikor lelkesen egyik másik palánkot -a repedések miatt- szinte telibehúztam a jó kis műgyantával... Jaaj Csabikám ez a te ötleted volt?!
Tehát újabb egy napos munka, és ahol hibátlanul tömítettem és csiszoltam, ott ez a látvány fogadott:
A csavarfejeket szándékosan nem kentem ki, mivel a lakkozás előtt még kézzel meghúzom őket. A teljes csiszolás után persze kiderült, hogy néhány repedés és csomó kimaradt. Ezeket utólag kitöltöttem, és a műgyanta zsugorodását figyelembe véve kis dombokat építettem a helyükre. Most elsumákoltam a huszonnégy óra teljes kötési idő kivárását és néhány óra múlva átcsiszoltam. Igaz, "Aki vitorlázik, ne siessen" de azért haladni is köllene, éspedig a színezéssel!
A nyári konyhában egy környzetbarát reklámtáskából előkerültek a pácok, és úgy vélem, hogy a hajó külső részére a kormánylapáton és a dörzslécen kívül más nem kerül, ezért itt a pácolás ideje.
Perla vizes pácot használok mivel erre gond nélkül kenhetem a lenolajkencét és zárórétegként a csónaklakkot.
A csomagoláson a gyártó jóindulatú túlzását olvashatjuk, miszerint nyolc négyzetméter egyszeri bevonására alkalmas. Kis szerencsével hat sikerülhet, de semmiképp se higgyetek a mesékben. És egy pár szó a színválasztásról. Azt írtam ugye, hogy kívül paliszander, belül mahagóni. Nos a mahagóni egyre inkább kérdéses, a paliszander pedig egyáltalán nem divatos. És pontosan ezért lesz ilyen a hajóm. Nem kell minden fahajónak vöröses árnyalatban úszni, hiszen tiszteleghetünk a hajózás több ezer éves múltjának egy jól kiszolgált, többárbócos keresztvitorlás kopott, viharvert színvilágát felidézve.
Bár a "kopottas" csupán terv volt, de jobban sikerült mint gondoltam. Az történt ugyanis, hogy a műgyanta a gondos csiszolás ellenére helyenként a palánkokon maradt. Ezt a pác csak nagyon kicsit fogja be, így sikerült elérnem amit talán egyetlen hajóépítőnek sem: A vadonat új finn-ugor dingim olyan mint valami ódon nyaralóból lomtalanításkor előkerült, de már részben felújított kisméretű hadihajó...
Közben visszagondolok egy nappal ezelőttre mikor lelkesen egyik másik palánkot -a repedések miatt- szinte telibehúztam a jó kis műgyantával... Jaaj Csabikám ez a te ötleted volt?!
Tehát újabb egy napos munka, és ahol hibátlanul tömítettem és csiszoltam, ott ez a látvány fogadott:
A csavarfejeket szándékosan nem kentem ki, mivel a lakkozás előtt még kézzel meghúzom őket. A teljes csiszolás után persze kiderült, hogy néhány repedés és csomó kimaradt. Ezeket utólag kitöltöttem, és a műgyanta zsugorodását figyelembe véve kis dombokat építettem a helyükre. Most elsumákoltam a huszonnégy óra teljes kötési idő kivárását és néhány óra múlva átcsiszoltam. Igaz, "Aki vitorlázik, ne siessen" de azért haladni is köllene, éspedig a színezéssel!
A nyári konyhában egy környzetbarát reklámtáskából előkerültek a pácok, és úgy vélem, hogy a hajó külső részére a kormánylapáton és a dörzslécen kívül más nem kerül, ezért itt a pácolás ideje.
Perla vizes pácot használok mivel erre gond nélkül kenhetem a lenolajkencét és zárórétegként a csónaklakkot.
A csomagoláson a gyártó jóindulatú túlzását olvashatjuk, miszerint nyolc négyzetméter egyszeri bevonására alkalmas. Kis szerencsével hat sikerülhet, de semmiképp se higgyetek a mesékben. És egy pár szó a színválasztásról. Azt írtam ugye, hogy kívül paliszander, belül mahagóni. Nos a mahagóni egyre inkább kérdéses, a paliszander pedig egyáltalán nem divatos. És pontosan ezért lesz ilyen a hajóm. Nem kell minden fahajónak vöröses árnyalatban úszni, hiszen tiszteleghetünk a hajózás több ezer éves múltjának egy jól kiszolgált, többárbócos keresztvitorlás kopott, viharvert színvilágát felidézve.
Bár a "kopottas" csupán terv volt, de jobban sikerült mint gondoltam. Az történt ugyanis, hogy a műgyanta a gondos csiszolás ellenére helyenként a palánkokon maradt. Ezt a pác csak nagyon kicsit fogja be, így sikerült elérnem amit talán egyetlen hajóépítőnek sem: A vadonat új finn-ugor dingim olyan mint valami ódon nyaralóból lomtalanításkor előkerült, de már részben felújított kisméretű hadihajó...
2012. május 27., vasárnap
Alakformálás-gyantázás
A ragasztó száradása után eltávolítottam a vékony, ideiglenes használatra szánt csavarokat és a fartükörnél illetve az orr baloldalán lefűrészeltem a jócskán túl érő deszkákat. Utána hű társam, a villanygyalu segítségével szintbe hoztam a palánkkal és a farral.
Ezt követően átmásoltam a kimért uszonynyílást a gerincet borító deszkára és az építés eddig talán legfájdalmasabb része következett: több hónapos kemény munkám gyümölcsét, ezt a szép hajót ki kellett fúrnom. És hol?! Hát persze hogy az alján... Fejet vakarászva egy utolsó pillantást vetettem a még sértetlen hajófenékre, azután nekiláttam az elkerülhetetlen barbármunkának, bízva a pontos mérésben.
Ezt majd méretre reszelem, ami még várhat ugyanis rengeteg teendőm van még. Az egyik legfontosabb az egész hajót újra átcsiszolni. Ez egy teljes napos elfoglaltság hiszen minden deszka-palánk találkozási pontjának szintben kell lennie.
Egy nappal később...
Minden kész a műgyantázásra, még talán én is... : )
A szintetikus higító nem jó a műgyantához /de a kézről lehozza a nagyját/ ezért az edény és az eszköz kiválasztásánál ezt szem előtt tartottam. A finom fűrészport a kezdetek óta gyűjtöm, erre az alkalomra várva. Sűrítőanyagként hozzákeverem a gyantához és irány a hajó, melőtt a beleköt a fagyisdobozba! Vékony műanyag lapocskával kenem fel, és ezzel a résekbe is könnyen betömöckölöm. Az egyik ujjamon van egy pici seb amit rendkívül módon mar a gyanta /talán ezért nem használják fertőtlenítéshez/ így meg is fogadom: a következő adagnál gumikesztyűt húzok! Persze a munka hevében elfelejtem, csak mikor újra az anyagot kenem fel, jut eszembe -jaj a kesztyű! Mindegy, ez úgyis hamarosan elfogy és beszaladok egyért. Eközben a gyanta és fűrészpor folyamatosan ragad rám. De az anyag mérése, az "edző cseppek" kiszámolása, a fűrészporos sűrűség beállítása minden figyelmem leköti ezért mire a kesztyűhöz jutnék már olyan a kezem mint a Kickboxer plakáton. És még fáj is. Hát bizony, a hajóépítés nem méznyalás! : )
Sebaj, lényeg a lényeg: ezen is túl vagyok.
Ezt majd méretre reszelem, ami még várhat ugyanis rengeteg teendőm van még. Az egyik legfontosabb az egész hajót újra átcsiszolni. Ez egy teljes napos elfoglaltság hiszen minden deszka-palánk találkozási pontjának szintben kell lennie.
Egy nappal később...
Minden kész a műgyantázásra, még talán én is... : )
A szintetikus higító nem jó a műgyantához /de a kézről lehozza a nagyját/ ezért az edény és az eszköz kiválasztásánál ezt szem előtt tartottam. A finom fűrészport a kezdetek óta gyűjtöm, erre az alkalomra várva. Sűrítőanyagként hozzákeverem a gyantához és irány a hajó, melőtt a beleköt a fagyisdobozba! Vékony műanyag lapocskával kenem fel, és ezzel a résekbe is könnyen betömöckölöm. Az egyik ujjamon van egy pici seb amit rendkívül módon mar a gyanta /talán ezért nem használják fertőtlenítéshez/ így meg is fogadom: a következő adagnál gumikesztyűt húzok! Persze a munka hevében elfelejtem, csak mikor újra az anyagot kenem fel, jut eszembe -jaj a kesztyű! Mindegy, ez úgyis hamarosan elfogy és beszaladok egyért. Eközben a gyanta és fűrészpor folyamatosan ragad rám. De az anyag mérése, az "edző cseppek" kiszámolása, a fűrészporos sűrűség beállítása minden figyelmem leköti ezért mire a kesztyűhöz jutnék már olyan a kezem mint a Kickboxer plakáton. És még fáj is. Hát bizony, a hajóépítés nem méznyalás! : )
Sebaj, lényeg a lényeg: ezen is túl vagyok.
2012. május 24., csütörtök
Fenekezés II.
A gyalulás után folytathattam a deszkázást, de előtte vettem csavart, hiszen az is olyan mint a sikattyú: soha nem lehet itthon elég. Most se volt, csak ez munka közben derült ki. 4x45-öst használtam a sarokléchez és a bordákhoz, 4,5x50-est a fartükörhöz és a gerinchez. Persze hogy a gerincnél fogy el, így ideiglenesen becsavarom a kisebbeket és rohanok vissza a barkácsboltba még százötven csavarért és hazaérve kicserélem a kicsiket. Nem említettem, de a csavarvégeket faggyúba "mártottam", ettől könnyebb volt behajtanom őket.
Mielőtt feltettem volna a gerincet takaró deszkát, előtte a mellette lévőre rámértem az uszony helyét, hogy ne kelljen utólag találgatni, vagy a túloldalról harminc centis fúróval kínlódni.
Osztán, hogy ne is szaporíjjam a szót, szíp sorba főhelyesztem mind!
Illetve idetartozik még, hogy ott ahol a deszka nem érte el a saroklécet vagy a palánkot, és annyira a szélére esett hogy a csavar útban lett volna a későbbi munkáknál, ott 3x45-ös csavarral húzattam oda, amiket a ragasztó száradása után kiveszek. Apropó ragasztó. Egy kis befőttes üvegből ecsettel vittem fel a felületre a "fehér gyémántot", mivel a flakoncsőrös nyomogatás nem elég hatékony. Ez viszont az, de hogy ide ennyi anyag kell...?! Legalább másfél kiló ragasztó elfogyott... meg az a rengeteg csavar... Legalább lesz súlystabilitás! : )
Ez a csodás látvány csakis úgy lehet teljes, ha a fűzfa felől is látjátok.
Naggyon tigris! : )
Mielőtt feltettem volna a gerincet takaró deszkát, előtte a mellette lévőre rámértem az uszony helyét, hogy ne kelljen utólag találgatni, vagy a túloldalról harminc centis fúróval kínlódni.
Osztán, hogy ne is szaporíjjam a szót, szíp sorba főhelyesztem mind!
Illetve idetartozik még, hogy ott ahol a deszka nem érte el a saroklécet vagy a palánkot, és annyira a szélére esett hogy a csavar útban lett volna a későbbi munkáknál, ott 3x45-ös csavarral húzattam oda, amiket a ragasztó száradása után kiveszek. Apropó ragasztó. Egy kis befőttes üvegből ecsettel vittem fel a felületre a "fehér gyémántot", mivel a flakoncsőrös nyomogatás nem elég hatékony. Ez viszont az, de hogy ide ennyi anyag kell...?! Legalább másfél kiló ragasztó elfogyott... meg az a rengeteg csavar... Legalább lesz súlystabilitás! : )
Ez a csodás látvány csakis úgy lehet teljes, ha a fűzfa felől is látjátok.
Naggyon tigris! : )
2012. május 22., kedd
Fenekezés I.
Mint a címből kiderülhet, nem készültem el délelőtt a tervezett munkával, de nem a lustaságom, hanem néhány előkészületi feladat és egy váratlan probléma miatt. Például: a fartükör alsó részére is ragasztottam-csavaroztam két stafnit, amihez a feneket rögzíthetem. Nem voltam biztos benne hogy szükség van rá, és amíg a könyveket meg a netet átnézném az igazság után kutatva, nos az alatt el is készülök és ártani biztosan nem árthat.
Ezt követte a hajó oldalsó ívének deszkákra rajzolása. Fölösleges hogy harminc-negyven centis túl lógó darabok nehezítsék amúgy is nehéz munkámat és a csavarozás után sokkal nehezebb lenne levágni őket.
Nagyjából két centit hagytam rajtuk és kezdődhetett a fenekezés. A végleges rögzítés előtt minden darabot illesztettem, leellenőriztem hogy a hajó mindkét végén elég anyag maradjon, azután bejelöltem a bordákon és a saroklécen a ragasztás helyét, valamint az illesztési pontot és előfúrtam a csavarhelyet. Ezután helyére tettem az egyest és szép sorban a többit is. Mivel nem mindenhol volt egyenletes a deszkák távolsága, helyenként egyengetnem kellett kicsit. Délutánra elértem a középső -hetes- deszkáig, de itt megakadtam. Az a helyzet ugyanis, hogy az orrnál a gerinc ívét nem tudja követni a fa. Nincs sok híja csak egy centi, de képtelenség odahajlítani, tehát pótolnom kell a hiányt.
Nem egy új vallási szekta jeképét látjátok a képen, hanem a pótláshoz készült darabot. /Talán lehetne az új osztály jelzése, és büszkén díszelegne a finn-ugor dingi vitorlákon : ) / Ezt ráragasztottam a gerincre és ennyi szorítót ilyen kis helyen még nem láttam. Szándékosan hagytam meg döfőorr jellegét, így az orrszemhez tudom húzatni a jól bevált spaniferes módszerrel.
Mára ennyi. Jó idő van, a fa is száraz de itt mindenképp kivárom a huszonnégy óra száradási időt, csak utána fogom szintbe gyalulni.
És lassacskán kezd összeállni a hajó...
Ezt követte a hajó oldalsó ívének deszkákra rajzolása. Fölösleges hogy harminc-negyven centis túl lógó darabok nehezítsék amúgy is nehéz munkámat és a csavarozás után sokkal nehezebb lenne levágni őket.
Nagyjából két centit hagytam rajtuk és kezdődhetett a fenekezés. A végleges rögzítés előtt minden darabot illesztettem, leellenőriztem hogy a hajó mindkét végén elég anyag maradjon, azután bejelöltem a bordákon és a saroklécen a ragasztás helyét, valamint az illesztési pontot és előfúrtam a csavarhelyet. Ezután helyére tettem az egyest és szép sorban a többit is. Mivel nem mindenhol volt egyenletes a deszkák távolsága, helyenként egyengetnem kellett kicsit. Délutánra elértem a középső -hetes- deszkáig, de itt megakadtam. Az a helyzet ugyanis, hogy az orrnál a gerinc ívét nem tudja követni a fa. Nincs sok híja csak egy centi, de képtelenség odahajlítani, tehát pótolnom kell a hiányt.
Nem egy új vallási szekta jeképét látjátok a képen, hanem a pótláshoz készült darabot. /Talán lehetne az új osztály jelzése, és büszkén díszelegne a finn-ugor dingi vitorlákon : ) / Ezt ráragasztottam a gerincre és ennyi szorítót ilyen kis helyen még nem láttam. Szándékosan hagytam meg döfőorr jellegét, így az orrszemhez tudom húzatni a jól bevált spaniferes módszerrel.
Mára ennyi. Jó idő van, a fa is száraz de itt mindenképp kivárom a huszonnégy óra száradási időt, csak utána fogom szintbe gyalulni.
És lassacskán kezd összeállni a hajó...
2012. május 20., vasárnap
Befalcolok
Itt ez a sok príma csiszolt áru, ideje alkalmassá tenni őket a fenék betakarásához. A palánkoknál használt negyvenöt fokos felsőmaró-betét ide nem lesz jó, mert a kés hossza miatt csak tizenöt milis anyagnál adja ki a "teljes" letörést. Ennél vastagabbnál vállfelület marad, ami lehetetlenné teszi az illesztést, tehát lépcsős marást készítek a tizenkilences deszkába.
Előtte azonban -gyakorlott hajóépítő lévén : ) próbát végzek egy azonos vastagságú fán. A lépcső szélessége egy centi, a mélysége kilenc és fél miliméter. Jó kis bavariámon /illetve Faterén/ semmi lehetőségem a finombeállításra, ezért kocogtatással és a munkadarab méricskélésével tudom csak megállapítani a pontos méretet. Ha ez sikerült, jöhet az egyes deszka. Van bennem egy kis majré, hiszen folyamatos anyaghiánnyal küzdök, de szerencsére alaptalan. Egy biztos, marhára oda kell figyelni, hogy derészögben álljon a gép. Egyetlen problémám a maróból kiálló két vezetőszál /vajon a használati utasításban minek nevezhették? : ) / ami olyan közel van a deszkához, hogy nem fér el atatta a szorító, tehát két lépésben kell megcsinálnom, de miért pont ez menne pöcsölés nélkül...?
Viszont az eredmény rendkívül tetszetős.
Késő délután mire befejezem mindet és a vártnak megfelelően kevés az anyag. Szerencsére találok még egy deszkát úgyhogy az lesz az egyes, de így is kevés. Szerencsére találok még egy deszkát : ) és hosszas rakosgatás után az lesz az ötös, miközben persze szinte mindegyik más helyre kerül. Nagy nehezen sikerül öszeállítanom, hogy terv szerint a hitvány részek kívülre essenek és beborítom a dingi fenekét.
Holnap délelőtt felcsavarozom őket, délután meg irány a Balcsi!
Előtte azonban -gyakorlott hajóépítő lévén : ) próbát végzek egy azonos vastagságú fán. A lépcső szélessége egy centi, a mélysége kilenc és fél miliméter. Jó kis bavariámon /illetve Faterén/ semmi lehetőségem a finombeállításra, ezért kocogtatással és a munkadarab méricskélésével tudom csak megállapítani a pontos méretet. Ha ez sikerült, jöhet az egyes deszka. Van bennem egy kis majré, hiszen folyamatos anyaghiánnyal küzdök, de szerencsére alaptalan. Egy biztos, marhára oda kell figyelni, hogy derészögben álljon a gép. Egyetlen problémám a maróból kiálló két vezetőszál /vajon a használati utasításban minek nevezhették? : ) / ami olyan közel van a deszkához, hogy nem fér el atatta a szorító, tehát két lépésben kell megcsinálnom, de miért pont ez menne pöcsölés nélkül...?
Viszont az eredmény rendkívül tetszetős.
Késő délután mire befejezem mindet és a vártnak megfelelően kevés az anyag. Szerencsére találok még egy deszkát úgyhogy az lesz az egyes, de így is kevés. Szerencsére találok még egy deszkát : ) és hosszas rakosgatás után az lesz az ötös, miközben persze szinte mindegyik más helyre kerül. Nagy nehezen sikerül öszeállítanom, hogy terv szerint a hitvány részek kívülre essenek és beborítom a dingi fenekét.
Holnap délelőtt felcsavarozom őket, délután meg irány a Balcsi!
2012. május 18., péntek
8m2
A gipszmentes élet csodálatos. Nejlonzacskó nélkül lehet zuhanyozni, könnyedén nyitható a borosüveg és a nejem keblét is teljesen más megérinteni, így el is határoztam: többé nem hordok ilyesmit, bármit diktál majd a divat. A mozdulatoktól elszokott kezet befáslizom mert a csuklónál néha nyilall és a két eddig bezárt ujjam se hajlik, meg nem is egyenesedik, no meg fázik is de csak napok kérdése és helyrejövök. Az orvos a tornáztatást javasolta. Mi más lehetne a legalkalmasabb erre, mint a hajóépítés? Sőt, most ahogy így visszagondolok lehet hogy azt mondta: "Csaba, jót tenne a kezének ha készítene egy hajót!" Nem vagyok teljesen biztos benne mert elég nagy zaj volt a vizsgálóban, de nem is zárom ki.
No, de lehet hogy nem is miattam, hanem a hajó miatt látogatjátok az oldalt ezért következzék a deszkázás. Mivel az élek csak fűrészeltek, a következő lépés ezek átgyalulása. Ez is pöcsölős munka hiszen minden darabot rögzíteni kell, azután gyalulni, csiszolni, átfordítani, rögzíteni, gyalulni, csiszolni és jöhet a következő. A vágásnál sikerült követnem a megrajzolt vonalat ezért a gyalut simán csak végigtolom az éleken, oszt belenézek nincs-e valami turpisság. Ha van eltüntetem, csiszatolom kicsit és kész is, de ez a folytonos forgatás, szorítgatás legalább a kétszeresére növeli az időt.
Miután mindegyikkel elkészültem lecsiszolom a lapokat is. Tanulva a palánkozásból /ott csak a belső oldalakat csiszoltam és a külsővel még most is bajlódok mert nem olyan könnyű hozzáférni mint a sörasztalon/ mindkét oldalt átcsiszolom, s a belsőt egész finomra. A külsőt egyelőre csak hatvanas papírral de ez is nagy könnyebbség lesz. Szalagcsiszolóval dolgozom ami időközben megadja magát. Használtan vettem és úgy jártam mint az Üvegtigrisben Gaben a napszemüvegével: "Ezzel speciel átbasztak". Az biztos hogy rezgőcsiszolóval nem állok neki nyolc négyzetméter deszkának. Szétkapom a szalagost, kis szerencsével rájövök a hibára, ügyesen megjavítom és nincs megállás. Csak egy percre... borzasztóan kellemetlen vékony sípoló hangja van a gépnek, így előkeresem jó szolgálatot tett nyolcvan forintos füldugóimat, eltömöm a hallójáratot, és usgyi!
Leírhatatlanul nézek ki. Tetőtől szinte talpig beborít a finom csiszolópor a fehértől a sárga és az okker árnyalatáig, attól függően, hogy milyen deszkával dolgoztam. Nincs az az Isten, hogy ezzel mégegyszer foglalkozzak, ezért a lehetőségekhez képest belehúzok hogy ma befejezhessem.
És sikerül, sőt még a jobb oldali palánkokon is átmegyek, sőt még az orrtőkét is összecsiszolom a palánkokkal.
Elfáradtam, a szemem, az orrom, a szám tele fűrészporral. Nyitott szemmel zuhanyzok, hogy a nagyját kimossam utána egy hűvös fröccsel a szájüreget fertőtlenítem. Lerogyok a kanapéra a tévé elé és megfogadom: Holnap reggelig nem építek hajót...
No, de lehet hogy nem is miattam, hanem a hajó miatt látogatjátok az oldalt ezért következzék a deszkázás. Mivel az élek csak fűrészeltek, a következő lépés ezek átgyalulása. Ez is pöcsölős munka hiszen minden darabot rögzíteni kell, azután gyalulni, csiszolni, átfordítani, rögzíteni, gyalulni, csiszolni és jöhet a következő. A vágásnál sikerült követnem a megrajzolt vonalat ezért a gyalut simán csak végigtolom az éleken, oszt belenézek nincs-e valami turpisság. Ha van eltüntetem, csiszatolom kicsit és kész is, de ez a folytonos forgatás, szorítgatás legalább a kétszeresére növeli az időt.
Miután mindegyikkel elkészültem lecsiszolom a lapokat is. Tanulva a palánkozásból /ott csak a belső oldalakat csiszoltam és a külsővel még most is bajlódok mert nem olyan könnyű hozzáférni mint a sörasztalon/ mindkét oldalt átcsiszolom, s a belsőt egész finomra. A külsőt egyelőre csak hatvanas papírral de ez is nagy könnyebbség lesz. Szalagcsiszolóval dolgozom ami időközben megadja magát. Használtan vettem és úgy jártam mint az Üvegtigrisben Gaben a napszemüvegével: "Ezzel speciel átbasztak". Az biztos hogy rezgőcsiszolóval nem állok neki nyolc négyzetméter deszkának. Szétkapom a szalagost, kis szerencsével rájövök a hibára, ügyesen megjavítom és nincs megállás. Csak egy percre... borzasztóan kellemetlen vékony sípoló hangja van a gépnek, így előkeresem jó szolgálatot tett nyolcvan forintos füldugóimat, eltömöm a hallójáratot, és usgyi!
Leírhatatlanul nézek ki. Tetőtől szinte talpig beborít a finom csiszolópor a fehértől a sárga és az okker árnyalatáig, attól függően, hogy milyen deszkával dolgoztam. Nincs az az Isten, hogy ezzel mégegyszer foglalkozzak, ezért a lehetőségekhez képest belehúzok hogy ma befejezhessem.
És sikerül, sőt még a jobb oldali palánkokon is átmegyek, sőt még az orrtőkét is összecsiszolom a palánkokkal.
Elfáradtam, a szemem, az orrom, a szám tele fűrészporral. Nyitott szemmel zuhanyzok, hogy a nagyját kimossam utána egy hűvös fröccsel a szájüreget fertőtlenítem. Lerogyok a kanapéra a tévé elé és megfogadom: Holnap reggelig nem építek hajót...
2012. május 16., szerda
Még nem elég
Az előzetes számítások alapján elegendő anyag volt a hajófenékhez. A gyakorlatban persze megint másképp alakult, amit az elmúlt hat hónapban lett volna időm megszokni, de én mint egy kisgyerek, folyton meglepődöm a váratlan helyzeteken. Gyerekkor ide vagy oda, a megoldás rám vár, azonban az okot tisztázom előttetek. A deszkák /mert hogyan is kezdődhetne a mondat.../ tizenöt-tizenkilenc centi szélesek ám ez a néhány évvel ezelőtti fűrészelt méret, ami a száradás után nem sokat változott, ellenben az oldalakban van egy kis ív amit muszáj kiszednem egyenesre hogy illeszthetők legyenek. A leghosszabb vízmértékkel egyenest húztam azután jöhet a körfűrész.
Mindkét oldal levágása után így lett a tizenötös anyagból jó esetben tizenegyes. A hosszmérettel is gondjaim voltak ezért, divatosan mondva úgy kellett kisakkoznom, hogy melyik hova kerüljön. A két legfőbb szempont: a gericre /ahol az uszony miatt ki kell fúrni-reszelni a deszkát/ kerüljön a legsűrűbb, legkeményebb anyag. Az elmaradhatatlan csomók lehetőleg essenek a hajón kívülre, vagy ha nem lehetséges, akkor semmiképp se kerüljenek a fenék szélére. Ezzel elmolyoltam egy darabig és közben a kézi gyaluval igazítottam is egyik-másikon, bár az élek teljes gyalulása még hátravan.
"Itt minden rendben, miféle deszkát akar ez a telhetetlen Csabi gyerek?" -Gondolhatjátok, de sajnos alaptalanul. A deszkák találkozási felületét lépcsősre terveztem lemarni, ami egy centit vesz el minden darabból tehát az összesen kilen cm mínusz, szóval kell még anyag. És ha ilyen ügyesen összeválogattam a fenéknekvalót, megszámozom őket hogy a gyalulás után ne kelljen újra "sakkoznom". Remélem nem rontottam el a dolgot mivel a számozást a fűzfa felőli oldalon kezdtem.. : )
Két deszkát repedés miatt ragasztanom kellett és nem is bántam a dolgot, hiszen idejét se tudom mikor kedveskedtem nektek szorítós képpel..
És újrahasznosítottam az adóbevalláshoz segítséget nyújtó nyomtatványt is. A legértékesebb információt a végére hagytam. Ez volt az utolsó gipszben töltött napom, hacsak Gyuri barátom nem tervez újabb merényletet...
Mindkét oldal levágása után így lett a tizenötös anyagból jó esetben tizenegyes. A hosszmérettel is gondjaim voltak ezért, divatosan mondva úgy kellett kisakkoznom, hogy melyik hova kerüljön. A két legfőbb szempont: a gericre /ahol az uszony miatt ki kell fúrni-reszelni a deszkát/ kerüljön a legsűrűbb, legkeményebb anyag. Az elmaradhatatlan csomók lehetőleg essenek a hajón kívülre, vagy ha nem lehetséges, akkor semmiképp se kerüljenek a fenék szélére. Ezzel elmolyoltam egy darabig és közben a kézi gyaluval igazítottam is egyik-másikon, bár az élek teljes gyalulása még hátravan.
Két deszkát repedés miatt ragasztanom kellett és nem is bántam a dolgot, hiszen idejét se tudom mikor kedveskedtem nektek szorítós képpel..
És újrahasznosítottam az adóbevalláshoz segítséget nyújtó nyomtatványt is. A legértékesebb információt a végére hagytam. Ez volt az utolsó gipszben töltött napom, hacsak Gyuri barátom nem tervez újabb merényletet...
2012. május 13., vasárnap
Egy kis elmélet
A tömítés előtti nagy munka a fenék lesz, de addig is megérdemlek egy lazítós napot, mikoris síkba gyalulom a palánk első sorát a sarokléccel. Hangulatos a hagyományos gyaluval dolgozni, mégis a villanyost választom egyrészt az anyagvastagság miatt, másrészt az utóbbi nem olyan kényes a szálirányra. Ezután jöhet a csiszolás, hogy rendesen ragadjon a deszkákhoz.
A fartükrön túlérő palánkokat levágtam és szintbe csiszoltam.
Pihenés képpen ezt követte a teljes jobb oldal első, durva csiszolása. Nos szalagcsiszolóval lényegesen jobb mint a rezgővel /igazából mindkettőt használtam/ de így se volt egy népünnepély. És még hányszor kell átmennem rajta...meg talán a másik oldalon is...?
Most pedig, Kedves Olvasó szakismeret foglalkozás következik. A Becske könyvből szép lassan kihámoztam hogy annak ellenére, hogy lövésem se volt a hajóépítésről, jó úton indultam el mégha ez az út igencsak hosszúnak ígérkezik. Csak javasolni tudom a beszerzését, de akinek nem sikerül vagy külföldön él azok számára néhány nélkülözhetetlen adatot leírok. A könyv ezerkilencszázhetvenhatban jelent meg ezért az akkori vitorlaanyagokat kár is taglalni, nem így a laterált felület méretét. A laterális felület nagysága a vitorlafelület tíz-huszonöt százaléka legyen. A jolléknál tíz, a tőkesúlyosnál huszonöt. A vitorla (S) méretének (m2) kiszámítása a könyv szerint: S=CxLxB Ahol B a vízvonalszélesség, L a vízvonalhossz, C pedig a "tapasztalati tényező" azaz egy szorzószám 1,8-2,5 között. /katamaránoknál 1,5/ Vetítsük le mindezt kicsiny hajómra. B=1,18; L=3,95 és mert sosem voltam nagyravágyó, legyen a C=1,8. Szorzás után kijön a 8,38 négyzetméteres "legkedvezőbb vitorlafelület", amit fa árbóccal nem valószínű hogy elérek, de legalább közel áll az általam megcélzott hat-hét négyzetméterhez. S ha a kormánylapátot az uszony kéharmadára készítem, a laterált felület is megfelel az olvasottaknak, pedig a tervezéskor fogalmam se volt róla. Hiába na, hajóépítőnek születni kell! : )
A fartükrön túlérő palánkokat levágtam és szintbe csiszoltam.
Pihenés képpen ezt követte a teljes jobb oldal első, durva csiszolása. Nos szalagcsiszolóval lényegesen jobb mint a rezgővel /igazából mindkettőt használtam/ de így se volt egy népünnepély. És még hányszor kell átmennem rajta...meg talán a másik oldalon is...?
Most pedig, Kedves Olvasó szakismeret foglalkozás következik. A Becske könyvből szép lassan kihámoztam hogy annak ellenére, hogy lövésem se volt a hajóépítésről, jó úton indultam el mégha ez az út igencsak hosszúnak ígérkezik. Csak javasolni tudom a beszerzését, de akinek nem sikerül vagy külföldön él azok számára néhány nélkülözhetetlen adatot leírok. A könyv ezerkilencszázhetvenhatban jelent meg ezért az akkori vitorlaanyagokat kár is taglalni, nem így a laterált felület méretét. A laterális felület nagysága a vitorlafelület tíz-huszonöt százaléka legyen. A jolléknál tíz, a tőkesúlyosnál huszonöt. A vitorla (S) méretének (m2) kiszámítása a könyv szerint: S=CxLxB Ahol B a vízvonalszélesség, L a vízvonalhossz, C pedig a "tapasztalati tényező" azaz egy szorzószám 1,8-2,5 között. /katamaránoknál 1,5/ Vetítsük le mindezt kicsiny hajómra. B=1,18; L=3,95 és mert sosem voltam nagyravágyó, legyen a C=1,8. Szorzás után kijön a 8,38 négyzetméteres "legkedvezőbb vitorlafelület", amit fa árbóccal nem valószínű hogy elérek, de legalább közel áll az általam megcélzott hat-hét négyzetméterhez. S ha a kormánylapátot az uszony kéharmadára készítem, a laterált felület is megfelel az olvasottaknak, pedig a tervezéskor fogalmam se volt róla. Hiába na, hajóépítőnek születni kell! : )
2012. május 11., péntek
...a Palánk utcában
Miután eleget kínoztam a locsolókannával a két szerencsésen megszerzett deszkát, felszereltem őket. Egyedül! A legnagyobb szorítók se értek le a negyedik palánkig ezért a függőleges feszítést spaniferrel oldottam meg. Az erről készült képeket nagy mellénnyel szerettem volna megosztani veletek, de egy elegáns mozdulattal eltüntettem a gépből, más kincsekkel együtt. Semmi gond, hamarosan az egészet egyben láthatjátok, ugyanis Pityu barátom segítségével felkerült az ötös sor, azaz kis túlzással kész a palánkozás. Mivel negatív fedélzetívvel álmodtam meg finn-ugor dingimet ezért az utolsó palánkon igazítani kellett volna, hogy minden bordánál csak max. két centit lógjon túl, mert így helyenként beleér az "asztalba". De ilyen közel a célhoz nem merek kockáztatni. Egy rossz mérés, vagy a dekopírfűrész elmászó vágása elintézheti az ötöst, és négyméter harminccentis száraz anyaggal nem találkoztam a Tüzépen... Tehát elő a láncfűrészt és lefaragok a raklapból. Gipsz ide vagy oda, ezt a melót nem adhatom ki a kezemből. Helyenként mindössze néhány milliméterre vágtam a bordáktól, úgyhogy jogosan majréztam az akció alatt, de a több éves favágó gyakorlat és a biztos kéz meghozta gyümölcsét.
A körbevágást követően feltettük a legutolsó "sort" és ez a hajó egy olyan gyakorlott építőt mint én : ) váratlan helyzet elé állított. A szorítókkal nem fértem hozzá a bordákhoz, ezért minden kezem és térdem latba vetve rözítettem az orrtőkéhez, mialatt Pityu igyekezett megakadályozni a palánk elmozdulását. Eztán jöhetett az egyes borda /szerintem : ) / és szép sorban ráhajlítottuk a hajóra, szükség esetén a spanifer hálás szolgálatát igénybe véve.
A fartükörnél egy cseppet feszegetnünk kellett és ettől eltekintve gond nélkül felkerült a bal oldal is.
Hát nem gyönyörű..? De igen! Túlvagyok egy fontos fázison, gondoltam, pedig most kell igazán felkötni a gatyát mivel az illesztések nem száz százalékosak. Helyenként átlátva a deszkák között Viktor barátom "rés palánkozás" szavai jutnak eszembe, úgyhogy ide valamit ki kell találnom, ha a vízretétel utáni három napot nem meregetéssel kívánom tölteni...
A körbevágást követően feltettük a legutolsó "sort" és ez a hajó egy olyan gyakorlott építőt mint én : ) váratlan helyzet elé állított. A szorítókkal nem fértem hozzá a bordákhoz, ezért minden kezem és térdem latba vetve rözítettem az orrtőkéhez, mialatt Pityu igyekezett megakadályozni a palánk elmozdulását. Eztán jöhetett az egyes borda /szerintem : ) / és szép sorban ráhajlítottuk a hajóra, szükség esetén a spanifer hálás szolgálatát igénybe véve.
A fartükörnél egy cseppet feszegetnünk kellett és ettől eltekintve gond nélkül felkerült a bal oldal is.
Hát nem gyönyörű..? De igen! Túlvagyok egy fontos fázison, gondoltam, pedig most kell igazán felkötni a gatyát mivel az illesztések nem száz százalékosak. Helyenként átlátva a deszkák között Viktor barátom "rés palánkozás" szavai jutnak eszembe, úgyhogy ide valamit ki kell találnom, ha a vízretétel utáni három napot nem meregetéssel kívánom tölteni...
2012. május 9., szerda
Gyöngyök a mélyben
Képzeljétek mit olvasok itt a neten? Azt írja valami balek hajóépítő, hogy nem lehet száraz faanyagot venni kizárólag arany árban. Ne higgyetek mindenféle tudatlan amatőrnek aki csak ugatja a hajóépítést, : ) kérdezzétek meg Csabit.
Úgy volt, hogy minden bevethető cimborámat felhívtam és Atti az ács aszonta: "Bemész a fatelepre, jobbra fordulsz és leghátul vannak a régi, el nem adott anyagok, az száraz." És sajnos elég hitvány is, érthető okból maradt rajtuk. Átpakoltam az egész kupacot és láss csodát, találtam palánknak valót. Tettem hozzá egyet ami a fenékhez kell, meg még kettőt amit a fedélzethez használhatok. Bár a méreteik minden szempontból határeseten mozognak, de bizakodom, hogy kiadja. Tehát a szokásos menetrend szerint vastagsági gyalulás, felsőmaró, kézi és gépi csiszolás, aztán irány a "hajlító műhely" hogy ne legyen nekik ismeretlen az új helyzet.
Még valamit a vásárlásról: az évek óta száradó megbarnult deszka a tüzépen értékcsökkentnek minősül. A megvásárolt öt darab ára ezernyolcvan forint...
Úgy volt, hogy minden bevethető cimborámat felhívtam és Atti az ács aszonta: "Bemész a fatelepre, jobbra fordulsz és leghátul vannak a régi, el nem adott anyagok, az száraz." És sajnos elég hitvány is, érthető okból maradt rajtuk. Átpakoltam az egész kupacot és láss csodát, találtam palánknak valót. Tettem hozzá egyet ami a fenékhez kell, meg még kettőt amit a fedélzethez használhatok. Bár a méreteik minden szempontból határeseten mozognak, de bizakodom, hogy kiadja. Tehát a szokásos menetrend szerint vastagsági gyalulás, felsőmaró, kézi és gépi csiszolás, aztán irány a "hajlító műhely" hogy ne legyen nekik ismeretlen az új helyzet.
Még valamit a vásárlásról: az évek óta száradó megbarnult deszka a tüzépen értékcsökkentnek minősül. A megvásárolt öt darab ára ezernyolcvan forint...
2012. május 7., hétfő
A hiányzók
Tartozom Nektek néhány képpel hiszen legutóbb a technika megakadályozott benne. Azóta még előrébb jutottam, tehát a múltkorinál mindenképpen szebb dolgokat tartogatok hűséges olvasóimnak, de nem kertelek tovább: fent van a hármas palánk is! Hö?!?
A felrakás előtt pont úgy mint a többi toldott palánkot, a letöréses oldalon a toldást és a palánkot is legyalultam, hiszen a felsőmaró nem fér hozzá.
Ezután Benyó barátommal felragasztottuk, csavaroztuk. Persze a deszka szeretne önálló életet élni és kerülni az engedelmességet ezért kénytelen vagyok így vagy úgy, de a hajó szolgálatába állítani.
A másik oldal is problémamentesen sikerült, pedig igencsak tartottam a hármas sortól.
Levágtam a döfőorrot, de ha bármi szabálytalanságot észlelek a vízen, akkor felszerelem a hajóágyút. : ) Végül a kedvencem:
És egyelőre megáll a hajóépítés. Ha hiszitek, ha nem kevés az anyag. A fenékdeszkákhoz még egy darab kellene, de ezt a munkafázist úgyis csak a palánkozás után fogom megcsinálni, a palánkozáshoz meglévő egy-egy deszka pedig kevés. Nem érik el a fedélzetet. Természetes, hogy valamit bütykölök majd kicsiny dingimen de ilyen bagatell dolog miatt félbehagyni... Persze sehol se találok ilyen méretű deszkát, illetve azért akad: Faáruházban háromezerkilencért darabja, vagy a Tüzépen jóféle, múlt héten kipusztított szlovák fenyvesek vizes, göcsörtös maradványai de se az egyik, se a másik nem megfelelő...
A felrakás előtt pont úgy mint a többi toldott palánkot, a letöréses oldalon a toldást és a palánkot is legyalultam, hiszen a felsőmaró nem fér hozzá.
Ezután Benyó barátommal felragasztottuk, csavaroztuk. Persze a deszka szeretne önálló életet élni és kerülni az engedelmességet ezért kénytelen vagyok így vagy úgy, de a hajó szolgálatába állítani.
A másik oldal is problémamentesen sikerült, pedig igencsak tartottam a hármas sortól.
Levágtam a döfőorrot, de ha bármi szabálytalanságot észlelek a vízen, akkor felszerelem a hajóágyút. : ) Végül a kedvencem:
És egyelőre megáll a hajóépítés. Ha hiszitek, ha nem kevés az anyag. A fenékdeszkákhoz még egy darab kellene, de ezt a munkafázist úgyis csak a palánkozás után fogom megcsinálni, a palánkozáshoz meglévő egy-egy deszka pedig kevés. Nem érik el a fedélzetet. Természetes, hogy valamit bütykölök majd kicsiny dingimen de ilyen bagatell dolog miatt félbehagyni... Persze sehol se találok ilyen méretű deszkát, illetve azért akad: Faáruházban háromezerkilencért darabja, vagy a Tüzépen jóféle, múlt héten kipusztított szlovák fenyvesek vizes, göcsörtös maradványai de se az egyik, se a másik nem megfelelő...
2012. május 4., péntek
Hosszú vágta II.
Miután a bavaria a finn-ugor dingi szolgálatába áltt, az első két palánsor éleit negyvenöt fokra leszedtük, de nem mondhatnám hogy könnyű dolgunk volt. Mindenesetre sikerült, így nekiveselkedtünk a palánkozásnak. A pozícionáló ékek és csavarok tisztességgel látták el feladatukat, semmi nem mozdult el a helyéről az akcióban. Először is helyére illesztettük a palánkot, bejelöltem az orrtőkénél a szöget és aszerint levágtam a deszkát. ezt követte a ragasztás. Eddig ilyen melegben még nem dolgoztam a ragasztóval. Míg télen, illetve a néhány napig tartó tavasz idején úgy kellett kicsalogatni a flakonból a "fehér gyémántot", most mintha féktelen szabadságvágy venne rajta erőt, csak jön-jön és menekül az aprócska nyíláson. Jut belőle mindenhova, még oda is ahova szeretném. : ) Szorítókkal mindet a helyére rögzítettük, azután csak a palánkon kifúrtam a csavar helyét és csavaroztunk. A csavarfejek süllyesztésére nem volt szükség, mivel meghúzáskor elég mélyre került a fában. 4x40-es, a fartükörnél és az orrtőkénél 4x50-es csavarokat használtam. Különösebb gond nélkül elkészült mindkét oldal elsö sora, jöhet a kettes.
/Az eredeti ragasztó már régen elfogyott. Attila barátom kedvező áron szerzett nekem asztalosműhelyből öt kg ragasztót, azzal töltöttem újra./ No a második sor megdolgoztatott mindkettőnket. A bordák, élek beragasztózva, de a palánk nem passzol. A far résznél széles, ha máshogy illesztjük akkor meg hézag marad vagy a bordánál, vagy a palánknál... Késő délután van és rettentő kánikula, kíméletlenül éget a nap, Lali hamarosan indul és úgy érzem ha most nem tesszük fel, akkor soha. A ragasztót lemosni és méricskélni gyalulni, aztán előről kezdeni... erre nincs idő tehát többet ésszel, mint erővel. Illetve ha az egyik hiányzik akkor helyettesítsük a másikkal. : ) Elő a hatalmas asztalos szorítókat - ezekkel odahúzatom a palánkhoz- a kis pöcsösökkel meg a bordákhoz. Feszül szegénykém, azután engedelmeskedik. A hármasnál nem úszom majd meg ennyivel, de most a csavarozás az elsődleges... És a helyén van! Mi a következő feladat? Semmi komoly, ugyanezt véghezvinni a másik oldalon is.
/Negyvenöt perce írtam le az előző mondatot és ennyi idő kevés volt egyetlen kép feltöltésére. Irgum burgum mondtam, bár más szavakkal./ (ui: a net idővel helyreállt, a kép rendes méretében a helyére került)
A lényeg hogy sikerült! Ideje, mert minden tagom sajgott, izomláz, a néhány nappal korábbi, de még kitartó megfázás, a nap is megkapott itt-ott, fájt a térdem a raklap élére térdeléstől, így csak azt mondhattam amit Stallone a Függő játszma zárómondatában: "Mára végeztem".
/Az eredeti ragasztó már régen elfogyott. Attila barátom kedvező áron szerzett nekem asztalosműhelyből öt kg ragasztót, azzal töltöttem újra./ No a második sor megdolgoztatott mindkettőnket. A bordák, élek beragasztózva, de a palánk nem passzol. A far résznél széles, ha máshogy illesztjük akkor meg hézag marad vagy a bordánál, vagy a palánknál... Késő délután van és rettentő kánikula, kíméletlenül éget a nap, Lali hamarosan indul és úgy érzem ha most nem tesszük fel, akkor soha. A ragasztót lemosni és méricskélni gyalulni, aztán előről kezdeni... erre nincs idő tehát többet ésszel, mint erővel. Illetve ha az egyik hiányzik akkor helyettesítsük a másikkal. : ) Elő a hatalmas asztalos szorítókat - ezekkel odahúzatom a palánkhoz- a kis pöcsösökkel meg a bordákhoz. Feszül szegénykém, azután engedelmeskedik. A hármasnál nem úszom majd meg ennyivel, de most a csavarozás az elsődleges... És a helyén van! Mi a következő feladat? Semmi komoly, ugyanezt véghezvinni a másik oldalon is.
A lényeg hogy sikerült! Ideje, mert minden tagom sajgott, izomláz, a néhány nappal korábbi, de még kitartó megfázás, a nap is megkapott itt-ott, fájt a térdem a raklap élére térdeléstől, így csak azt mondhattam amit Stallone a Függő játszma zárómondatában: "Mára végeztem".
2012. május 2., szerda
Hosszú vágta I.
Tegnap nagyon kilátástalannak láttam a helyzetem és érthető okokból voltam elkenődve. Lali barátom munkaidő utáni két kurta délutánját rám, illetve a hajóépítésre áldozta és hálás is vagyok érte, de legyünk őszinték: öttől-hétig, esetleg fél nyolcig sok minden nem történhet. Mire belelendülünk már abba kell hagyni.
De ma kaptam egy napot!
Csak mellékesen: az összes rajta lévő tetoválás az én munkám, és a segítségét is eképp fogom honorálni.
Végre elmozdítottuk a hajót, tehát "vitorlás a fűben".
Tehát mi következik most? Bizony-bizony, az asztal készítése amin palánkozhatunk. Remekül elterveztem hogy a két koszlott asztalomra raklapot csavarozok, deszkákkal összekötöm és kitámasztom őket kb tíz perc alatt és semmi se választhat el a várva várt /valamikor csodálatos tortaként emlegetett : ) / palánkozástól.
Nem untatlak benneteket minden apró részlettel, hogy mi hol billegett, mi vált veszélyessé a hajóra és ránk nézve, valamint hogy mit nem lehetett alátámasztani... A lényeg a következő: megértettem, hogy Amerigo az Optimist építésénél miért tette földre az "asztalt" és dolgozott inkább térden, ebben a fárasztó és fájdalmas testhelyzetben. Így, (ahogy mondani szoktam: Nagyoktól nem szégyen tanulni) követtem a nálam tapasztaltabb építőt, tehát raklapokat a földre! Amilyen egyszerűnek tűnik, annyira nem az. Úgy kell beállítani és szintezni, hogy a palánkok felrakásakor -mikor jócskán feszíteni meg tolni fogjuk az egész cuccot- se mozduljon egy tapodtat sem. Hogy minden általam támasztott követelménynek megfeleljek, az összes bordánál készítettem alátámasztási pontot és ezeket a pontokat egy-egy födbe vert ékkel pozicionáltam, vagyis: az asztal oldalirányú mozgása kizárt. Következő lépés a hajó rögzítése. Ami marha egyszerű lenne egy lapos fedélzetnél, de az enyém szépen ívelt, egyrészt hogy a felcsapódó víz két oldalra távozzon, másrész meg biztosan emlékezetek erre a mondatra: "a vitorlázásban mindent csak elegánsan"... Trükkök tucatját bevetve alátámasztottam a hajót és tizennyolc apró papuccsal kitámasztottam az oldalirányú elmozdulás ellen figyelembe véve, hogy a palánkozás után ehhez nem férek hozzá, tehát le kell tudnom emelni a hajót a szerelőasztalról.
No, akkor akcióba lép a felsőmaró amit saját kútfőből, a használati utasítás kényszerű mellőzésével raktam össze. S hogy mégis töretlen iránta a bizalmam?
Einhell bavaria!!!! : )
De ma kaptam egy napot!
Csak mellékesen: az összes rajta lévő tetoválás az én munkám, és a segítségét is eképp fogom honorálni.
Végre elmozdítottuk a hajót, tehát "vitorlás a fűben".
Tehát mi következik most? Bizony-bizony, az asztal készítése amin palánkozhatunk. Remekül elterveztem hogy a két koszlott asztalomra raklapot csavarozok, deszkákkal összekötöm és kitámasztom őket kb tíz perc alatt és semmi se választhat el a várva várt /valamikor csodálatos tortaként emlegetett : ) / palánkozástól.
Nem untatlak benneteket minden apró részlettel, hogy mi hol billegett, mi vált veszélyessé a hajóra és ránk nézve, valamint hogy mit nem lehetett alátámasztani... A lényeg a következő: megértettem, hogy Amerigo az Optimist építésénél miért tette földre az "asztalt" és dolgozott inkább térden, ebben a fárasztó és fájdalmas testhelyzetben. Így, (ahogy mondani szoktam: Nagyoktól nem szégyen tanulni) követtem a nálam tapasztaltabb építőt, tehát raklapokat a földre! Amilyen egyszerűnek tűnik, annyira nem az. Úgy kell beállítani és szintezni, hogy a palánkok felrakásakor -mikor jócskán feszíteni meg tolni fogjuk az egész cuccot- se mozduljon egy tapodtat sem. Hogy minden általam támasztott követelménynek megfeleljek, az összes bordánál készítettem alátámasztási pontot és ezeket a pontokat egy-egy födbe vert ékkel pozicionáltam, vagyis: az asztal oldalirányú mozgása kizárt. Következő lépés a hajó rögzítése. Ami marha egyszerű lenne egy lapos fedélzetnél, de az enyém szépen ívelt, egyrészt hogy a felcsapódó víz két oldalra távozzon, másrész meg biztosan emlékezetek erre a mondatra: "a vitorlázásban mindent csak elegánsan"... Trükkök tucatját bevetve alátámasztottam a hajót és tizennyolc apró papuccsal kitámasztottam az oldalirányú elmozdulás ellen figyelembe véve, hogy a palánkozás után ehhez nem férek hozzá, tehát le kell tudnom emelni a hajót a szerelőasztalról.
No, akkor akcióba lép a felsőmaró amit saját kútfőből, a használati utasítás kényszerű mellőzésével raktam össze. S hogy mégis töretlen iránta a bizalmam?
Einhell bavaria!!!! : )
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)