2012. május 30., szerda

Olajcsere

Igazi hajóépítő idő van. Reggeltől szinte estig tűz a nap és csak késő délután vagy este jön egy kis eső, amire szükség is van. Ilyenkor jó tulajdonoshoz méltón letakarom a művet, ugyanis ezt a jól kiszáradt anyagot víz már nem érheti, sem a kertben, sem a Balcsin. Itthon a takarófólia, a vízen pedig az összefüggő és áthatolhatatlan : ) lakkréteg óvja a hajót. A betakarás egyetlen hátránya hogy mikor fürdés és vacsora után, egy pohár fröccsel a kézben kisétálok, csak a ponyván áttetsző körvonalakat látom, nem pedig a napi illetve több hónapi munkám gyümölcsét. Napközben pedig munka van, nem nézelődés! A pácolás gyorsan szárad tehát mi más jöhetne mint egy kis csiszolás.
De valóban kicsi. Talán látjátok is hogy az orrtól számítva az első méteren túl vagyok. Százötvenes /azaz nagyon finom/ csiszolópapírt használok és szigorúan csak kézzel dolgozom. Közben rengeteg időm van észrevenni azt a néhány illesztési és csiszolási hibát, de ez már így marad. Mihelyt elkészülök kezdődhet a lenolaj hadművelet.
Az olaj meg az ecset rendben van, de minek az a sok kacat? Kérdezhetitek jogosan, és én természetesen elárulom. Karcsi barátom aki asztalos és mellesleg négy nagyteljesítményű szorítóval támogatja a hajóépítést, azt mondta, hogy a lenolajkencét alaposan felmelegítve kenjem fel, mivel úgy szívja be legjobban a fa. Az első réteg a legfontosabb, azt kell szinte forrón felkenni és semmiképp sem szabad spórolni az anyaggal. /Ez olyasmi lehet, mint a badisoknál a Naposim. Az első kúra adja a legnagyobb lendületet meg fejlődést, utána csak a töredékét tudja hozni/ No de nem gyúrunk, hanem építünk, he!
Tehát a gázégővel felmelegítettem az olajat...
Konzervdoboz helyett ezt a viharvert fandlit választottam, hiszen egyrészt sokkal jobb a fogása, másrészt az anyag is vastagabb valamivel, tehát tovább tartja melegen a cuccot. Eztán gazdagon bekentem a hajót. Elég gyorsan beszívta mindenhol, így a száradás és egy nap várakozás után felvittem a második réteget, amit igencsak döcögősen dolgozott fel a fa. Tehát ez is azt igazolja, hogy az első olajozás milyen hatékony volt.
Vártam néhány órát és a fölösleget /ahogy a szakkönyvek javasolták/ ruhával eltávolítottam. Ezzel a résszel egyelőre nincs más dolgom, mint megvárni a teljes száradást és a lakkozás előtt, a régi szép idők emlékére romantikusan átcsiszolni az egészet. De ezt csak a fedélzet elkészülte után...

2012. május 28., hétfő

Pác Tivald

A gyanta olyan keményre szárad, hogy az a néhány lehullott és odaragadt morzsa könnyedén szánt sebet az ember kezére, mivel terv szerint kézzel álltam neki a nagyolásnak, hogy spóroljak a szalagcsiszoló papírjával. Na ezt nem szabad! El se hinnétek -aki még nem próbálta- mennyivel szemetebb meló ez, mint a natur fát csiszolni. Kemény mint az üveg, eszi a csiszolópapírt s az erőmet, a gépet is pihentetnem kell néha, és közben eltekerek a barkácsboltba újabb papírért.
Közben visszagondolok egy nappal ezelőttre mikor lelkesen egyik másik palánkot -a repedések miatt- szinte telibehúztam a jó kis műgyantával... Jaaj Csabikám ez a te ötleted volt?!
Tehát újabb egy napos munka, és ahol hibátlanul tömítettem és csiszoltam, ott ez a látvány fogadott:
A csavarfejeket szándékosan nem kentem ki, mivel a lakkozás előtt még kézzel meghúzom őket. A teljes csiszolás után persze kiderült, hogy néhány repedés és csomó kimaradt. Ezeket utólag kitöltöttem, és a műgyanta zsugorodását figyelembe véve kis dombokat építettem a helyükre. Most elsumákoltam a huszonnégy óra teljes kötési idő kivárását és néhány óra múlva átcsiszoltam. Igaz, "Aki vitorlázik, ne siessen" de azért haladni is köllene, éspedig a színezéssel!
A nyári konyhában egy környzetbarát reklámtáskából előkerültek a pácok, és úgy vélem, hogy a hajó külső részére a kormánylapáton és a dörzslécen kívül más nem kerül, ezért itt a pácolás ideje.
Perla vizes pácot használok mivel erre gond nélkül kenhetem a lenolajkencét és zárórétegként a csónaklakkot.
A csomagoláson a gyártó jóindulatú túlzását olvashatjuk, miszerint nyolc négyzetméter egyszeri bevonására alkalmas. Kis szerencsével hat sikerülhet, de semmiképp se higgyetek a mesékben. És egy pár szó a színválasztásról. Azt írtam ugye, hogy kívül paliszander, belül mahagóni. Nos a mahagóni egyre inkább kérdéses, a paliszander pedig egyáltalán nem divatos. És pontosan ezért lesz ilyen a hajóm. Nem kell minden fahajónak vöröses árnyalatban úszni, hiszen tiszteleghetünk a hajózás több ezer éves múltjának egy jól kiszolgált, többárbócos keresztvitorlás kopott, viharvert színvilágát felidézve.
Bár a "kopottas" csupán terv volt, de jobban sikerült mint gondoltam. Az történt ugyanis, hogy a műgyanta a gondos csiszolás ellenére helyenként a palánkokon maradt. Ezt a pác csak nagyon kicsit fogja be, így sikerült elérnem amit talán egyetlen hajóépítőnek sem: A vadonat új finn-ugor dingim olyan mint valami ódon nyaralóból lomtalanításkor előkerült, de már részben felújított kisméretű hadihajó...

2012. május 27., vasárnap

Alakformálás-gyantázás

A ragasztó száradása után eltávolítottam a vékony, ideiglenes használatra szánt csavarokat és a fartükörnél illetve az orr baloldalán lefűrészeltem a jócskán túl érő deszkákat. Utána hű társam, a villanygyalu segítségével szintbe hoztam a palánkkal és a farral.
Ezt követően átmásoltam a kimért uszonynyílást a gerincet borító deszkára és az építés eddig talán legfájdalmasabb része következett: több hónapos kemény munkám gyümölcsét, ezt a szép hajót ki kellett fúrnom. És hol?! Hát persze hogy az alján... Fejet vakarászva egy utolsó pillantást vetettem a még sértetlen hajófenékre, azután nekiláttam az elkerülhetetlen barbármunkának, bízva a pontos mérésben.
Ezt majd méretre reszelem, ami még várhat ugyanis rengeteg teendőm van még. Az egyik legfontosabb az egész hajót újra átcsiszolni. Ez egy teljes napos elfoglaltság hiszen minden deszka-palánk találkozási pontjának szintben kell lennie.
Egy nappal később...
Minden kész a műgyantázásra, még talán én is... : )
A szintetikus higító nem jó a műgyantához /de a kézről lehozza a nagyját/ ezért az edény és az eszköz kiválasztásánál ezt szem előtt tartottam. A finom fűrészport a kezdetek óta gyűjtöm, erre az alkalomra várva. Sűrítőanyagként hozzákeverem a gyantához és irány a hajó, melőtt a beleköt a fagyisdobozba! Vékony műanyag lapocskával kenem fel, és ezzel a résekbe is könnyen betömöckölöm. Az egyik ujjamon van egy pici seb amit rendkívül módon mar a gyanta /talán ezért nem használják fertőtlenítéshez/ így meg is fogadom: a következő adagnál gumikesztyűt húzok! Persze a munka hevében elfelejtem, csak mikor újra az anyagot kenem fel, jut eszembe -jaj a kesztyű! Mindegy, ez úgyis hamarosan elfogy és beszaladok egyért. Eközben a gyanta és fűrészpor folyamatosan ragad rám. De az anyag mérése, az "edző cseppek"  kiszámolása, a fűrészporos sűrűség beállítása minden figyelmem leköti ezért mire a kesztyűhöz jutnék már olyan a kezem mint a Kickboxer plakáton. És még fáj is. Hát bizony, a hajóépítés nem méznyalás! : )
Sebaj, lényeg a lényeg: ezen is túl vagyok.

2012. május 24., csütörtök

Fenekezés II.

A gyalulás után folytathattam a deszkázást, de előtte vettem csavart, hiszen az is olyan mint a sikattyú: soha nem lehet itthon elég. Most se volt, csak ez munka közben derült ki. 4x45-öst használtam a sarokléchez és a bordákhoz, 4,5x50-est a fartükörhöz és a gerinchez. Persze hogy a gerincnél fogy el, így ideiglenesen becsavarom a kisebbeket és rohanok vissza a barkácsboltba még százötven csavarért és hazaérve kicserélem a kicsiket. Nem említettem, de a csavarvégeket faggyúba "mártottam", ettől könnyebb volt behajtanom őket.
Mielőtt feltettem volna a gerincet takaró deszkát, előtte a mellette lévőre rámértem az uszony helyét, hogy ne kelljen utólag találgatni, vagy a túloldalról harminc centis fúróval kínlódni.
Osztán, hogy ne is szaporíjjam a szót, szíp sorba főhelyesztem mind!
Illetve idetartozik még, hogy ott ahol a deszka nem érte el a saroklécet vagy a palánkot, és annyira a szélére esett hogy a csavar útban lett volna a későbbi munkáknál, ott 3x45-ös csavarral húzattam oda, amiket a ragasztó száradása után kiveszek.  Apropó ragasztó. Egy kis befőttes üvegből ecsettel vittem fel a felületre a "fehér gyémántot", mivel a flakoncsőrös nyomogatás nem elég hatékony. Ez viszont az, de hogy ide ennyi anyag kell...?! Legalább másfél kiló ragasztó elfogyott... meg az a rengeteg csavar... Legalább lesz súlystabilitás! : )
Ez a csodás látvány csakis úgy lehet teljes, ha a fűzfa felől is látjátok.
Naggyon tigris! : )


2012. május 22., kedd

Fenekezés I.

Mint a címből kiderülhet, nem készültem el délelőtt a tervezett munkával, de nem a lustaságom, hanem néhány előkészületi feladat és egy váratlan probléma miatt. Például: a fartükör alsó részére is ragasztottam-csavaroztam két stafnit, amihez a feneket rögzíthetem. Nem voltam biztos benne hogy szükség van rá, és amíg a könyveket meg a netet átnézném az igazság után kutatva, nos az alatt el is készülök és ártani biztosan nem árthat.
Ezt követte a hajó oldalsó ívének deszkákra rajzolása. Fölösleges hogy harminc-negyven centis túl lógó darabok nehezítsék amúgy is nehéz munkámat és a csavarozás után sokkal nehezebb lenne levágni őket.
Nagyjából két centit hagytam rajtuk és kezdődhetett a fenekezés. A végleges rögzítés előtt minden darabot illesztettem, leellenőriztem hogy a hajó mindkét végén elég anyag maradjon, azután bejelöltem a bordákon és a saroklécen a ragasztás helyét, valamint az illesztési pontot és előfúrtam a csavarhelyet. Ezután helyére tettem az egyest és szép sorban a többit is. Mivel nem mindenhol volt egyenletes a deszkák távolsága, helyenként egyengetnem kellett kicsit. Délutánra elértem a középső -hetes- deszkáig, de itt megakadtam. Az a helyzet ugyanis, hogy az orrnál a gerinc ívét nem tudja követni a fa. Nincs sok híja csak egy centi, de képtelenség odahajlítani, tehát pótolnom kell a hiányt.
Nem egy új vallási szekta jeképét látjátok a képen, hanem a pótláshoz készült darabot. /Talán lehetne az új osztály jelzése, és büszkén díszelegne a finn-ugor dingi vitorlákon : ) / Ezt ráragasztottam a gerincre és ennyi szorítót ilyen kis helyen még nem láttam. Szándékosan hagytam meg döfőorr jellegét, így az orrszemhez tudom húzatni a jól bevált spaniferes módszerrel.
Mára ennyi. Jó idő van, a fa is száraz de itt mindenképp kivárom a huszonnégy óra száradási időt, csak utána fogom szintbe gyalulni.
És lassacskán kezd összeállni a hajó...


2012. május 20., vasárnap

Befalcolok

Itt ez a sok príma csiszolt áru, ideje alkalmassá tenni őket a fenék betakarásához. A palánkoknál használt negyvenöt fokos felsőmaró-betét ide nem lesz jó, mert a kés hossza miatt csak tizenöt milis anyagnál adja ki a "teljes" letörést. Ennél vastagabbnál vállfelület marad, ami lehetetlenné teszi az illesztést, tehát lépcsős marást készítek a tizenkilences deszkába.
Előtte azonban -gyakorlott hajóépítő lévén : ) próbát végzek egy azonos vastagságú fán. A lépcső szélessége egy centi, a mélysége kilenc és fél miliméter. Jó kis bavariámon /illetve Faterén/ semmi lehetőségem a finombeállításra, ezért kocogtatással és a munkadarab méricskélésével tudom csak megállapítani a pontos méretet. Ha ez sikerült, jöhet az egyes deszka. Van bennem egy kis majré, hiszen folyamatos anyaghiánnyal küzdök, de szerencsére alaptalan. Egy biztos, marhára oda kell figyelni, hogy derészögben álljon a gép. Egyetlen problémám a maróból kiálló két vezetőszál /vajon a használati utasításban minek nevezhették? : )  / ami olyan közel van a deszkához, hogy nem fér el atatta a szorító, tehát két lépésben kell megcsinálnom, de miért pont ez menne pöcsölés nélkül...?
Viszont az eredmény rendkívül tetszetős.
Késő délután mire befejezem mindet és a vártnak megfelelően kevés az anyag. Szerencsére találok még egy deszkát úgyhogy az lesz az egyes, de így is kevés. Szerencsére találok még egy deszkát : ) és hosszas rakosgatás után az lesz az ötös, miközben persze szinte mindegyik más helyre kerül. Nagy nehezen sikerül öszeállítanom, hogy terv szerint a hitvány részek kívülre essenek és beborítom a dingi fenekét.
Holnap délelőtt felcsavarozom őket, délután meg irány a Balcsi!

2012. május 18., péntek

8m2

A gipszmentes élet csodálatos. Nejlonzacskó nélkül lehet zuhanyozni, könnyedén nyitható a borosüveg és a nejem keblét is teljesen más megérinteni, így el is határoztam: többé nem hordok ilyesmit, bármit diktál majd a divat. A mozdulatoktól elszokott kezet befáslizom mert a csuklónál néha nyilall és a két eddig bezárt ujjam se hajlik, meg nem is egyenesedik, no meg fázik is de csak napok kérdése és helyrejövök. Az orvos a tornáztatást javasolta. Mi más lehetne a legalkalmasabb erre, mint a hajóépítés? Sőt, most ahogy így visszagondolok lehet hogy azt mondta: "Csaba, jót tenne a kezének ha készítene egy hajót!"  Nem vagyok teljesen biztos benne mert elég nagy zaj volt a vizsgálóban, de nem is zárom ki.
No, de lehet hogy nem is miattam, hanem a hajó miatt látogatjátok az oldalt ezért következzék a deszkázás. Mivel az élek csak fűrészeltek, a következő lépés ezek átgyalulása. Ez is pöcsölős munka hiszen minden darabot rögzíteni kell, azután gyalulni, csiszolni, átfordítani, rögzíteni, gyalulni, csiszolni és jöhet a következő. A vágásnál sikerült követnem a megrajzolt vonalat ezért a gyalut simán csak végigtolom az éleken, oszt belenézek nincs-e valami turpisság. Ha van eltüntetem, csiszatolom kicsit és kész is, de ez a folytonos forgatás, szorítgatás legalább a kétszeresére növeli az időt.
Miután mindegyikkel elkészültem lecsiszolom a lapokat is. Tanulva a palánkozásból /ott csak a belső oldalakat csiszoltam és a külsővel még most is bajlódok mert nem olyan könnyű hozzáférni mint a sörasztalon/ mindkét oldalt átcsiszolom, s a belsőt egész finomra. A külsőt egyelőre csak hatvanas papírral de ez is nagy könnyebbség lesz. Szalagcsiszolóval dolgozom ami időközben megadja magát. Használtan vettem és úgy jártam mint az Üvegtigrisben Gaben a napszemüvegével: "Ezzel speciel átbasztak". Az biztos hogy rezgőcsiszolóval nem állok neki nyolc négyzetméter deszkának. Szétkapom a szalagost, kis szerencsével rájövök a hibára, ügyesen megjavítom és nincs megállás. Csak egy percre... borzasztóan kellemetlen vékony sípoló hangja van a gépnek, így előkeresem jó szolgálatot tett nyolcvan forintos füldugóimat, eltömöm a hallójáratot, és usgyi!
Leírhatatlanul nézek ki. Tetőtől szinte talpig beborít a finom csiszolópor a fehértől a sárga és az okker árnyalatáig, attól függően, hogy milyen deszkával dolgoztam. Nincs az az Isten, hogy ezzel mégegyszer foglalkozzak, ezért a lehetőségekhez képest belehúzok hogy ma befejezhessem.
És sikerül, sőt még a jobb oldali palánkokon is átmegyek, sőt még az orrtőkét is összecsiszolom a palánkokkal.
Elfáradtam, a szemem, az orrom, a szám tele fűrészporral. Nyitott szemmel zuhanyzok, hogy a nagyját kimossam utána egy hűvös fröccsel a szájüreget fertőtlenítem. Lerogyok a kanapéra a tévé elé és megfogadom: Holnap reggelig nem építek hajót...

2012. május 16., szerda

Még nem elég

Az előzetes számítások alapján elegendő anyag volt a hajófenékhez. A gyakorlatban persze megint másképp alakult, amit az elmúlt hat hónapban lett volna időm megszokni, de én mint egy kisgyerek, folyton meglepődöm a váratlan helyzeteken. Gyerekkor ide vagy oda, a megoldás rám vár, azonban az okot tisztázom előttetek. A deszkák /mert hogyan is kezdődhetne a mondat.../ tizenöt-tizenkilenc centi szélesek ám ez a néhány évvel ezelőtti fűrészelt méret, ami a száradás után nem sokat változott, ellenben az oldalakban van egy kis ív amit muszáj kiszednem egyenesre hogy illeszthetők legyenek. A leghosszabb vízmértékkel egyenest húztam azután jöhet a körfűrész.
Mindkét oldal levágása után így lett a tizenötös anyagból jó esetben tizenegyes. A hosszmérettel is gondjaim voltak ezért, divatosan mondva úgy kellett kisakkoznom, hogy melyik hova kerüljön. A két legfőbb szempont: a gericre /ahol az uszony miatt ki kell fúrni-reszelni a deszkát/ kerüljön a legsűrűbb, legkeményebb anyag. Az elmaradhatatlan csomók lehetőleg essenek a hajón kívülre, vagy ha nem lehetséges, akkor semmiképp se kerüljenek a fenék szélére. Ezzel elmolyoltam egy darabig és közben a kézi gyaluval igazítottam is egyik-másikon, bár az élek teljes gyalulása még hátravan.

"Itt minden rendben, miféle deszkát akar ez a telhetetlen Csabi gyerek?" -Gondolhatjátok, de sajnos alaptalanul. A deszkák találkozási felületét lépcsősre terveztem lemarni, ami egy centit vesz el minden darabból tehát az összesen kilen cm mínusz, szóval kell még anyag. És ha ilyen ügyesen összeválogattam a fenéknekvalót, megszámozom őket hogy a gyalulás után ne kelljen újra "sakkoznom". Remélem nem rontottam el a dolgot mivel a számozást a fűzfa felőli oldalon kezdtem..  : )
Két deszkát repedés miatt ragasztanom kellett és nem is bántam a dolgot, hiszen idejét se tudom mikor kedveskedtem nektek szorítós képpel..
És újrahasznosítottam az adóbevalláshoz segítséget nyújtó nyomtatványt is. A legértékesebb információt a végére hagytam. Ez volt az utolsó gipszben töltött napom, hacsak Gyuri barátom nem tervez újabb merényletet...

2012. május 13., vasárnap

Egy kis elmélet

A tömítés előtti nagy munka a fenék lesz, de addig is megérdemlek egy lazítós napot, mikoris síkba gyalulom a palánk első sorát a sarokléccel. Hangulatos a hagyományos gyaluval dolgozni, mégis a villanyost választom egyrészt az anyagvastagság miatt, másrészt az utóbbi nem olyan kényes a szálirányra. Ezután jöhet a csiszolás, hogy rendesen ragadjon a deszkákhoz.
A fartükrön túlérő palánkokat levágtam és szintbe csiszoltam.
Pihenés képpen ezt követte a teljes jobb oldal első, durva csiszolása. Nos szalagcsiszolóval lényegesen jobb mint a rezgővel /igazából mindkettőt használtam/ de így se volt egy népünnepély. És még hányszor kell átmennem rajta...meg talán a másik oldalon is...?
Most pedig, Kedves Olvasó szakismeret foglalkozás következik. A Becske könyvből szép lassan kihámoztam hogy annak ellenére, hogy lövésem se volt a hajóépítésről, jó úton indultam el mégha ez az út igencsak hosszúnak ígérkezik. Csak javasolni tudom a beszerzését, de akinek nem sikerül vagy külföldön él azok számára néhány nélkülözhetetlen adatot leírok. A könyv ezerkilencszázhetvenhatban jelent meg ezért az akkori vitorlaanyagokat kár is taglalni, nem így a laterált felület méretét. A laterális felület nagysága a vitorlafelület tíz-huszonöt százaléka legyen. A jolléknál tíz, a tőkesúlyosnál huszonöt. A vitorla (S) méretének (m2) kiszámítása a könyv szerint: S=CxLxB Ahol B a vízvonalszélesség, L a vízvonalhossz, C pedig a "tapasztalati tényező" azaz egy szorzószám 1,8-2,5 között. /katamaránoknál 1,5/ Vetítsük le mindezt kicsiny hajómra. B=1,18; L=3,95 és mert sosem voltam nagyravágyó, legyen a C=1,8. Szorzás után kijön a 8,38 négyzetméteres "legkedvezőbb vitorlafelület", amit fa árbóccal nem valószínű hogy elérek, de legalább közel áll az általam megcélzott hat-hét négyzetméterhez. S ha a kormánylapátot az uszony kéharmadára készítem, a laterált felület is megfelel az olvasottaknak, pedig a tervezéskor fogalmam se volt róla. Hiába na, hajóépítőnek születni kell! : )

2012. május 11., péntek

...a Palánk utcában

Miután eleget kínoztam a locsolókannával a két szerencsésen megszerzett deszkát, felszereltem őket. Egyedül! A legnagyobb szorítók se értek le a negyedik palánkig ezért a függőleges feszítést spaniferrel oldottam meg. Az erről készült képeket nagy mellénnyel szerettem volna megosztani veletek, de egy elegáns mozdulattal eltüntettem a gépből, más kincsekkel együtt. Semmi gond, hamarosan az egészet egyben láthatjátok, ugyanis Pityu barátom segítségével felkerült az ötös sor, azaz kis túlzással kész a palánkozás. Mivel negatív fedélzetívvel álmodtam meg finn-ugor dingimet ezért az utolsó palánkon igazítani kellett volna, hogy minden bordánál csak max. két centit lógjon túl, mert így helyenként beleér az "asztalba". De ilyen közel a célhoz nem merek kockáztatni. Egy rossz mérés, vagy a dekopírfűrész elmászó vágása elintézheti az ötöst, és négyméter harminccentis száraz anyaggal nem találkoztam a Tüzépen... Tehát elő a láncfűrészt és lefaragok a raklapból. Gipsz ide vagy oda, ezt a melót nem adhatom ki a kezemből. Helyenként mindössze néhány milliméterre vágtam a bordáktól, úgyhogy jogosan majréztam az akció alatt, de a több éves favágó gyakorlat és a biztos kéz meghozta gyümölcsét.
A körbevágást követően feltettük a legutolsó "sort" és ez a hajó egy olyan gyakorlott építőt mint én : ) váratlan helyzet elé állított. A szorítókkal nem fértem hozzá a bordákhoz, ezért minden kezem és térdem latba vetve rözítettem az orrtőkéhez, mialatt Pityu igyekezett megakadályozni a palánk elmozdulását. Eztán jöhetett az egyes borda /szerintem : ) / és szép sorban ráhajlítottuk a hajóra, szükség esetén a spanifer hálás szolgálatát igénybe véve.
A fartükörnél egy cseppet feszegetnünk kellett és ettől eltekintve gond nélkül felkerült a bal oldal is.
Hát nem gyönyörű..? De igen! Túlvagyok egy fontos fázison, gondoltam, pedig most kell igazán felkötni a gatyát mivel az illesztések nem száz százalékosak. Helyenként átlátva a deszkák között Viktor barátom "rés palánkozás" szavai jutnak eszembe, úgyhogy ide valamit ki kell találnom, ha a vízretétel utáni három napot nem meregetéssel kívánom tölteni...

2012. május 9., szerda

Gyöngyök a mélyben

Képzeljétek mit olvasok itt a neten? Azt írja valami balek hajóépítő, hogy nem lehet száraz faanyagot venni kizárólag arany árban. Ne higgyetek mindenféle tudatlan amatőrnek aki csak ugatja a hajóépítést, : )  kérdezzétek meg Csabit.
Úgy volt, hogy minden bevethető cimborámat felhívtam és Atti az ács aszonta: "Bemész a fatelepre, jobbra fordulsz és leghátul vannak a régi, el nem adott anyagok, az száraz." És sajnos elég hitvány is, érthető okból maradt rajtuk. Átpakoltam az egész kupacot és láss csodát, találtam palánknak valót. Tettem hozzá egyet ami a fenékhez kell, meg még kettőt amit a fedélzethez használhatok. Bár a méreteik minden szempontból határeseten mozognak, de bizakodom, hogy kiadja. Tehát a szokásos menetrend szerint vastagsági gyalulás, felsőmaró, kézi és gépi csiszolás, aztán irány a "hajlító műhely" hogy ne legyen nekik ismeretlen az új helyzet.
Még valamit a vásárlásról: az évek óta száradó megbarnult deszka a tüzépen értékcsökkentnek minősül. A megvásárolt öt darab ára ezernyolcvan forint...

2012. május 7., hétfő

A hiányzók

Tartozom Nektek néhány képpel hiszen legutóbb a technika megakadályozott benne. Azóta még előrébb jutottam, tehát a múltkorinál mindenképpen szebb dolgokat tartogatok hűséges olvasóimnak, de nem kertelek tovább: fent van a hármas palánk is!   Hö?!?
A felrakás előtt pont úgy mint a többi toldott palánkot, a letöréses oldalon a toldást és a palánkot is legyalultam, hiszen a felsőmaró nem fér hozzá.
Ezután Benyó barátommal felragasztottuk, csavaroztuk. Persze a deszka szeretne önálló életet élni és kerülni az engedelmességet ezért kénytelen vagyok így vagy úgy, de a hajó szolgálatába állítani.
 A másik oldal is problémamentesen sikerült, pedig igencsak tartottam a hármas sortól.
Levágtam a döfőorrot, de ha bármi szabálytalanságot észlelek a vízen, akkor felszerelem a hajóágyút. : )   Végül a kedvencem:
És egyelőre megáll a hajóépítés. Ha hiszitek, ha nem kevés az anyag. A fenékdeszkákhoz még egy darab kellene, de ezt a munkafázist úgyis csak a palánkozás után fogom megcsinálni, a palánkozáshoz meglévő egy-egy deszka pedig kevés. Nem érik el a fedélzetet. Természetes, hogy valamit bütykölök majd kicsiny dingimen de ilyen bagatell dolog miatt félbehagyni... Persze sehol se találok ilyen méretű deszkát, illetve azért akad: Faáruházban háromezerkilencért darabja, vagy a Tüzépen jóféle, múlt héten kipusztított szlovák fenyvesek vizes, göcsörtös maradványai de se az egyik, se a másik nem megfelelő...

2012. május 4., péntek

Hosszú vágta II.

Miután a bavaria a finn-ugor dingi szolgálatába áltt, az első két palánsor éleit negyvenöt fokra leszedtük, de nem mondhatnám hogy könnyű dolgunk volt. Mindenesetre sikerült, így nekiveselkedtünk a palánkozásnak. A pozícionáló ékek és csavarok tisztességgel látták el feladatukat, semmi nem mozdult el a helyéről az akcióban. Először is helyére illesztettük a palánkot, bejelöltem az orrtőkénél a szöget és aszerint levágtam a deszkát. ezt követte a ragasztás. Eddig ilyen melegben még nem dolgoztam a ragasztóval. Míg télen, illetve a néhány napig tartó tavasz idején úgy kellett kicsalogatni a flakonból a "fehér gyémántot", most mintha féktelen szabadságvágy venne rajta erőt, csak jön-jön és menekül az aprócska nyíláson. Jut belőle mindenhova, még oda is ahova szeretném. : )  Szorítókkal mindet a helyére rögzítettük, azután csak a palánkon kifúrtam a csavar helyét és csavaroztunk. A csavarfejek süllyesztésére nem volt szükség, mivel meghúzáskor elég mélyre került a fában. 4x40-es, a fartükörnél és az orrtőkénél 4x50-es csavarokat használtam. Különösebb gond nélkül elkészült mindkét oldal elsö sora, jöhet a kettes.
 /Az eredeti ragasztó már régen elfogyott. Attila barátom kedvező áron szerzett nekem asztalosműhelyből öt kg ragasztót, azzal töltöttem újra./ No a második sor megdolgoztatott mindkettőnket. A bordák, élek beragasztózva, de a palánk nem passzol. A far résznél széles, ha máshogy illesztjük akkor meg hézag marad vagy a bordánál, vagy a palánknál... Késő délután van és rettentő kánikula, kíméletlenül éget a nap, Lali hamarosan indul és úgy érzem ha most nem tesszük fel, akkor soha. A ragasztót lemosni és méricskélni gyalulni, aztán előről kezdeni... erre nincs idő tehát többet ésszel, mint erővel. Illetve ha az egyik hiányzik akkor helyettesítsük a másikkal. : )  Elő a hatalmas asztalos szorítókat - ezekkel odahúzatom a palánkhoz- a kis pöcsösökkel meg a bordákhoz. Feszül szegénykém, azután engedelmeskedik. A hármasnál nem úszom majd meg ennyivel, de most a csavarozás az elsődleges... És a helyén van! Mi a következő feladat? Semmi komoly, ugyanezt véghezvinni a másik oldalon is.

/Negyvenöt perce írtam le az előző mondatot és ennyi idő kevés volt egyetlen kép feltöltésére. Irgum burgum mondtam, bár más szavakkal./ (ui: a net idővel helyreállt, a kép rendes méretében a helyére került)
A lényeg hogy sikerült! Ideje, mert minden tagom sajgott, izomláz, a néhány nappal korábbi, de még kitartó megfázás, a nap is megkapott itt-ott, fájt a térdem a raklap élére térdeléstől, így csak azt mondhattam amit Stallone a Függő játszma zárómondatában: "Mára végeztem".

2012. május 2., szerda

Hosszú vágta I.

Tegnap nagyon kilátástalannak láttam a helyzetem és érthető okokból voltam elkenődve. Lali barátom munkaidő utáni két kurta délutánját rám, illetve a hajóépítésre áldozta és hálás is vagyok érte, de legyünk őszinték: öttől-hétig, esetleg fél nyolcig sok minden nem történhet. Mire belelendülünk már abba kell hagyni.
De ma kaptam egy napot!
Csak mellékesen: az összes rajta lévő tetoválás az én munkám, és a segítségét is eképp fogom honorálni.
Végre elmozdítottuk a hajót, tehát "vitorlás a fűben".  
 Tehát mi következik most? Bizony-bizony, az asztal készítése amin palánkozhatunk. Remekül elterveztem hogy a két koszlott asztalomra raklapot csavarozok, deszkákkal összekötöm és kitámasztom őket kb tíz perc alatt és semmi se választhat el a várva várt /valamikor csodálatos tortaként emlegetett : ) / palánkozástól.
Nem untatlak benneteket minden apró részlettel, hogy mi hol billegett, mi vált veszélyessé a hajóra és ránk nézve, valamint hogy mit nem lehetett alátámasztani... A lényeg a következő: megértettem, hogy Amerigo az Optimist építésénél miért tette földre az "asztalt" és dolgozott inkább térden, ebben a fárasztó és fájdalmas testhelyzetben. Így, (ahogy mondani szoktam: Nagyoktól nem szégyen tanulni) követtem a nálam tapasztaltabb építőt, tehát raklapokat a földre! Amilyen egyszerűnek tűnik, annyira nem az. Úgy kell beállítani és szintezni, hogy a palánkok felrakásakor -mikor jócskán feszíteni meg tolni fogjuk az egész cuccot- se mozduljon egy tapodtat sem. Hogy minden általam támasztott követelménynek megfeleljek, az összes bordánál készítettem alátámasztási pontot és ezeket a pontokat egy-egy födbe vert ékkel pozicionáltam, vagyis: az asztal oldalirányú mozgása kizárt. Következő lépés a hajó rögzítése. Ami marha egyszerű lenne egy lapos fedélzetnél, de az enyém szépen ívelt, egyrészt hogy a felcsapódó víz  két oldalra távozzon, másrész meg biztosan emlékezetek erre a mondatra: "a vitorlázásban mindent csak elegánsan"...   Trükkök tucatját bevetve alátámasztottam a hajót és tizennyolc apró papuccsal kitámasztottam az oldalirányú elmozdulás ellen figyelembe véve, hogy a palánkozás után ehhez nem férek hozzá, tehát le kell tudnom emelni a hajót a szerelőasztalról.
No, akkor akcióba lép a felsőmaró amit saját kútfőből, a használati utasítás kényszerű mellőzésével raktam össze. S hogy mégis töretlen iránta a bizalmam?
Einhell bavaria!!!! : )