Na mostanra lett elegem a gipszből! Eddig se volt egy népünnepély, de hősiesen tűrtem minden nehézséget és ha nem is zökkenőmentesen, azért vettem az akadályokat. Aki ismeri a helyzetet, annak nem kell részleteznem de aki nem, annak a kedvéért egy pár szó erejéig... Zuhanyzáskor nejlonzacsiba kell csomagolnom balomat, így persze alig tudom megmosni a másik kezem de még a hátamat is csak kefével érem el. Törölközni is körülményes, mert az a buta kemény gipsz nem engedelmeskedik az ujjaimnak. Ehhez jön még legalább egy tucat, szinte megoldhatatlan de a mindennapokhoz szorosan hozzátartozó feladat, amik közül csak két alapvetőt emelnék ki: a dugó kihúzása a borosüvegből, és talán a legfontosabb, a melltartó kikapcsolása. : )
A hajóépítést szándékosan nem említettem. Hamarosan eljutok oda, hogy nem tudom folytatni a munkát, csak a gipszlevétel után, azaz mához két hétre. Le kell venni a hajót jelenlegi helyéről, ott kell építeni egy "asztalt" amire fejjel lefelé ráboríthatom és rögzíthetem a palánkozás idelyére. A palánkok élének gyalulása és letörése is hátravan. Ez pedig nem az a tipikus egykezes munka. És talán nem is egyszemélyes...
Tehát két lehetőség marad:
1. Összeírom azt a néhány ismerőst, aki még nem kerül el messzire, és szóba áll velem, hátha rá tudom venni őket egy, vagy fél napos segítségre, ahogy Bencét, nagyobbik lányom lovagját.
2. Kisebb, későbbre tartogatott feladatokkal vészelem át a hátralévő időt, mint például horgony, evező készítés vagy éppen az uszony fogantyú felhelyezése.
Amint látjátok szakszerűen süllyesztettem az anyás oldalon, az "első" részénél gérvágóval negyvenöt fokban lefűrészeltem, hogy olyan kis pofás legyen és összeszerelés előtt gazdagon bekentem lenolajjal. Egyetlen szépséghibája nem látszik, de előttetek nem titkolózom. Rozsdamentes helyett horganyzott csavarokat használtam, de nem ám tudatlanságból. Gyulabá hajóiról ellestem a titkot, miszerint néhány dolgot rugalmasan kell kezelni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése