2016. február 29., hétfő

Iboly mint tévésztár

A kiállításon hallott versenyzők beszámolóin fellelkesülve -ahogy ígértem- kiszabadítottam szeretett finnemet téli fogságából és nekiláttam az apró javításoknak. Nagy feladatok nem várnak rám, de mindazt ami szükséges -a kötél és klemmcserétől a deckjavításig- most fogom megcsinálni ugyanis a nyarat szerelgetés helyett inkább vitorlázással tölteném. A viseletes svertfelhúzó kötélen kívül még hármat nyugdíjaztam. Ez utóbbiakkal a színükön kívül komoly problémám nem volt és az is csak azért zavart mert mindhárom az árbóchoz kapcsolódik és mindhárom ugyanolyan vastag, ugyanolyan kopottas napszítta szürkésfehér kötél és mindhárom ugyanonnan, az árbóctőtől indul. Az egyik az alba, a másik az első él, vagy cunnigham szem, a harmadikat pedig -szégyen ide vagy oda- így hirtelen nem tudom megmondani. Ha már annyi szép színes kötelet gyártanak akkor én is beruházok, ahogy teszi azt minden tisztességes finn-dingista. Eddig ha a váltott egyesületi hajóknál nem boldogultam valamilyen átszerelési munkával mindig volt mentség a tudatlanságomra, mert ahány hajó annyi fajta kötél, sok esetben annyiféleképpen bekötve, de az már mekkora blama lenne ha az ember a saját hajóját nem tudja összerakni.
Megkülönböztető jelzés
A hajótest apró sérüléseiről tudtok, ezek egy részét itt a kertben szerezte az új családtag tehát itt a kertben is kell kijavítani őket ami két részletben fog megtörténni, ugyanis az alján lévő munkához meg kell fordítani a hajót. Ehhez valamilyen ürüggyel majd át kell csalogatni a baráti kört : ) addig is nekilátok a decknek. A jól ismert hagyományos műgyantán egy kicsit túllépve ide kétkomponensű epoxit használok amit -ahogy a többi ketyerét is- immár hagyományosan a http://vizvonal.hu/ -tól szereztem be.
Nyerő páros
Úgy tűnik mintha legalább két hajót felújítottam volna, de nem, alapból alig találni valamit a doboz alján így kicsit olyan termékminta jellegűre sikeredett az adagolás. A jóból mindig keveset adnak... Viszont teljesen más vele dolgozni mint a műgyantával, a nagyjából húsz perces munka alatt végig egyenletes állagot, jó bedolgozhatóságot produkált. Sűrűsége valahova a csemperagasztó és a gyurma közé esik, ennek köszönhetően nem kell félni az anyag megfolyásától, bárhova bátran felkenhetjük, ott marad és a gyártó szerint nem is zsugorodik ami szintén nem utolsó szempont. De ne legyenek illúzióink, ezt a sok jót nem adják ingyen, és ahogy a felhasználását, ugyanúgy az árát sem lehet a klasszikus műgyantáéval összehasonlítani.
A múltkori bejegyzésben említett beszámolóval eddig nem látott magaslatokba ért Iboly pályafutása és íme az élet mutatja a legjobb példát arra, hogy mindig van egy lépéssel tovább. Méghozzá a távolinak, elérhetetlennek és sokszor titokzatosnak tűnő média világa. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy az M4-es sportcsatorna Skipper magazinjának szerkesztője keresett meg egy rövidke riport erejéig amit nem is forgathattak volna máshol, mint a kertben. : )
Mosolygok, de ennél még a halzolás is jobb
Igaz, huszonéves koromban sokat statisztáltam reklámokban, sőt két hazai játékfilmben még kisebb epizódszerepet is kaptam, de amikor az arcomtól másfél méterre egy kamera, körülötte pedig egy egész stáb figyeli közel egy órán keresztül miden -elbaltázott- mondatomat azért az nekem is sok. A lábam olykor megremegett a szám kiszáradt és a drámainak megélt helyzetben sokszor csak akadozva sikerült egymásba öltenem a szavakat. Azért azt a másfél percet csak összehozzák valahogy. : )
Mivel a szerkesztő tapasztalt vitorlázó így -riporton kívül- több olyan kérdés is felmerült a hajóval kapcsolatban amit mai fejjel én is máshogy látok, mint a lázas és megszállott építés hevében. Jobbára a hajó alulvitorlázottsága került szóba, és igen, lehet benne valami hiszen a Cadet grósszal és az ismeretlen fockkal talán hat négyzetméter körül lehet a vászon ami egy főnek biztosan elegendő, de kérdéses hogy három személynél vajon mekkora szélben indul meg a gépsárkány. Bár igazából teljesen mindegy. Az akkori lehetőségeim és a körülmények egy ilyen hajó építését tették lehetővé és nagyon boldog voltam hogy lesz egy saját vitorlásom ami ugyan mindennemű szakértelmet nélkülöz, de én készítettem, az enyém, és hittem abban hogy ha lesz rajta vitorla akkor menni is fog.
Ilyen volt még az a szellemes megjegyezés, miszerint az optimizmus gigászi megnyilvánulása ehhez az oldalmagassághoz hablécet készíteni, na de kérem tisztelettel: egyrészt skandináv típusú hajóról beszélünk, másrészt így néz ki jól, harmadrészt pedig még egy rutinos vitorlázó sem lehet mindig tisztában a hajóépítés rejtelmeivel. : )
Az összességében remek hangulatú  délelőttnek az elfogyó kérdések és a hármas szélhez társuló szemerkélő eső vetett véget és igen, innen már csak egy lépés választ el egy új, az elsőnél átgondoltabb próbaúttól.
Premier: március 3.

2016. február 24., szerda

Iboly mint tananyag

Bármilyen meglepő pont a hajóvásárlással nyíltak új távlatok előttem és Iboly előtt, ugyanis a finn előző tulajdonosa, Attila barátom a kimerítő hajópakolgatás ellenére lelkesen fogadta saját készítésű hajómat, sőt mint  a Génua Vitorlás Klub vezetője felkért, hogy tartsak egy előadást -de nevezzük inkább beszámolónak- magáról az építés részleteiről. A klub a jubileumi hajókiállítás megnyitója előtti napot, február tizenhetedikét jelölte meg időpontnak, amiben semmi csodálkoznivaló nincs hiszen köztudott, hogy nagyszabású rendezvényeket soha nem szerveznek egymásra, tehát a remek időzítésnek köszönhetően a látogatók sem kerültek kényszerű döntéshelyzet elé. : ) Igaz a Vitorlás a kertben  korántsem érint olyan széles közönséget mint a Boat Show, de ez a szűk ám annál lelkesebb réteg, egész évben rendületlenül látogatja az oldalt, ráadásul - a statisztikák alapján- nemzetközi szinten.
Hosszas várakozás és többszöri  időpont módosítás után elérkezett a várva várt nap és előttetek nem csinálok belőle titkot, hogy komoly kétségek kísértek, mert ugyan mi is lehet az, ami újat tudnék mondani e tengeri medvék maroknyi csoportjának, viszont egy ilyen ajánlat nem jön csak úgy szembe az utcán úgyhogy nem mondhattam nemet, és különben is: ha hívnak, menni kell. A helyszín a nemzetközileg is elismert Danubius Hotel Helia Budapest exkluzív Panorámaterme helyett a családias hangulatú Pitypang utcai általános iskola I.-es tanterme. Így történt, hogy nem iskolapadba, hanem egyenesen a tanári asztalhoz szólt a jegyem ahol igencsak össze kellett kapni magam, ugyanis egyrészt a társaság Kékszalag győztes előadókhoz van szokva, másrészt azt hiszem sok mindenről ők tarthatnának nekem előadást. : )
A beharangozó
Összeállítottam egy mindössze kétszáznegyven : ) képből álló anyagot és felkészültem -lelkileg is- hogy a megtisztelő felkérésnek tisztességesen eleget tudjak tenni. A létszám minden várakozásomat felülmúlta ugyanis heten áldozták fel a szerda estéjüket azért hogy élőben láthassák az "előadást" köztük olyan aki az egykori hajóssulimban tanított és olyan is aki képes volt Fehérvárról elautózni. Nincs mese, a Vitorlás a kertben eddig nem látott magasságokat ostromoz. : )  Az estéből egy parádés hangulatú baráti beszélgetés kerekedett és a kérdések záporában ébredtem csak rá, hogy mennyi mindenről nem volt fogalmam az építés alatt. De így van ez jól. Sokszor az élet nehézségein -legyen az választott vagy váratlan- csak a tudatlanság boldog rózsaszín köde vezethet át minket.
Becsengetés előtt
Természetesen akár egy rossz kritikus idén is látogatást tettem a Boat Show-n és mint egy jó kritikus be is számolok nektek a látottakról. A mondás, hogy aki egy templomot látott az látta az összeset, sajnos valamelyest a idei kiállításra is igaz bár a tavalyihoz képest több volt a vitorlás, viszont az elszaporodó robogók és quadok mellett a "mi autónkon" is át kellett verekedni magunkat ahhoz, hogy a kiállítás nevében szereplő hajókkal közelebbi kapcsolatba kerüljünk. Pénz beszél, kutya ugat.
De mire is számítottam, hiszen az elmúlt években többször éreztem úgy, hogy nem adott nekem annyit ez a nap amennyit vártam, bár egyáltalán nem biztos hogy ez a kiállítók hibája. Mégis minden tavaszon elballagok valami újdonság reményében, ugyanakkor sejtelmem sincs miféle újdonságot keresek akkor, amikor az egyetlen hajót ami az érdeklődési körömet kitölti az ötvenes években tervezték. : )
Az idén kiállított Finn-dingit is alaposan átnéztem, sőt úgy voltam vele mint néhányan a feleségükkel. Igaz hogy van otthon egy saját, de ha lehetőség adódik bizony jólesik a másét is megsimogatni. : )

"A külső, belső nélkül nem sok"
Különlegességként a Keszthely-Kenese rekorder hajó és többek között a jelenlegi rekordtartó kapitány is látható volt, előbbi a Flaar standon, utóbbi pedig a színpadon, élménybeszámoló közben. Mondjuk abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy előadás nélkül is ismerhetem a részleteket, hiszen a skipper naná hogy Agárdon finnezik. A délután másik megmentője szintén a színpadhoz köthető, mégpedig a '72-től napjainkig megrendezett olimpiákra kijutott vitorlázók személyében, akik finom humorral és csak az igazán nagyokra jellemző szerénységgel meséltek életük versenyéről és az odáig vezető útról.
Azt hiszem itt az idő, hogy előszedjem a hajómat...

2016. február 9., kedd

Egy ígéret

Először is, Kedves Olvasóim ismét jelentős statisztikai emelkedés történt, ugyanis ugrásszerűen ötven százalékkal nőtt az oldal követőinek a száma! Tehát, ha a jelen állapotában elkezdem számolni a hivatalosan is nyilvántartott rajongói tábort akkor: eeegy... keettőő... hárooommm... és még így az elején abba is hagyom mert ki tudja mikor érnék a végére. : )
No, a jégvitorlázásból ebben a szezonban sajnálatos módon kimaradtam, ugyanis az egyetlen olyan napon amikor a kedvező időjárástól kezdve a szabadnapig minden szerencsésen egybeesett, úgy lebetegedtem, hogy a hazatekerés a munkahelyről minden maradék energiámat felemésztette. Így lemaradtam egy garantáltan emlékezetes kalandról és az idő múlásával egyre kisebb az esély arra, hogy tavaszig bármilyen jeges akcióban részt vegyek. Pedig a tavalyi -olykor félelmetes- élmények után szinte elepedtem egy kis jégvitorlázásért, de ha már így alakult, akkor várok még egy kicsit és a "rendes" vitorlázásba vetem bele magam. Ez az év minden bizonnyal mérföldkő lesz a kishajós pályafutásom során. Igaz ugyan hogy rengeteg tanulnivaló vár még rám, de az alapoknak már a birtokában vagyok, sőt nem csak az alapoknak hanem bizony egy pöpec saját hajónak is, úgyhogy innentől kezdve kizárólag azon fog múlni minden, hogy mennyit tudok hozzátenni a dologhoz. Valamelyik filmben hangzott el ez a mondat: "Ne azt kérdezd, hogy mit tehet érted a vállalat, hanem hogy te mit tehetsz a vállalatért." Véleményem szerint ahhoz, hogy bármilyen kapcsolat -a barátságtól a szerelmen át bizony még a vitorlázásig is- rendesen működjön úgy kell kezelnünk mint mondjuk egy hűtőszekrényt. Szóval azért, hogy kapjunk valamit azaz kicsit sután mondva ki tudjunk venni belőle, annak érdekében adnunk is kell, tehát tenni kell bele sőt nem árt esetenként tisztességesen feltölteni, ahelyett hogy önsajnálattal telve siránkoznánk hogy mennyi minden járna nekünk. Vagyis a jó hajó adva van de biztos hogy nem fog csak úgy magától jól menni, illetve bárhogyan menni, következésképp le kell tenni valamit az asztalra ha szeretném -és miért ne szeretném- kivitorlázni a gépsárkányból mindazt ami benne van.
Az estébe nyúló sólyakocsi hegesztés végeredménye egészen irodalmi jelleget öltött, ugyanis nappali fényben meglátva a munkámat rögtön Karinthy könyveladós novellája jutott eszembe, amikor útban az antikváriumhoz önmagát próbálja meggyőzni az író, a leharcolt tankönyve kifogástalan állapotáról: "Egészben véve azonban igen csinos könyv. Így egy kicsit messziről nézve, félig behunyt szemmel, nagyon takaros, rendes könyv." : ) Mindenesetre ez a takaros, rendes hegesztés tart, és ugyan nem tervezek vele szépségversenyen indulni, azért jöjjön egy kis optikai tuning.
Vannak olyan festékek amiket még akciósan sem vásárol meg az ember. Ezeket a festékeket szinte kizárólag gyárak, vállalatok veszik jobbára nagy tételben és sajátos színüknek köszönhetően eléggé behatárolható felhasználási körrel rendelkeznek. Többnyire markolók, targoncák, munkagépek, gyárat körülvevő kerítés, műhelyajtók adnak nekik otthont, ám a hétköznapi életben gyakorta hétvégi házak ablakrácsáról, teraszkorlátról, kertkapuról, vagy a nagypapa készítette hintaágyról köszönnek vissza, ékes példáját mutatva annak, hogy valamilyen különös módon a magánember és a vállalat festéke valahol, egy raktár mélyén egymásra találtak. Így történhetett ez az én festékemmel is de mentségemre legyen mondva, hogy úgy kaptam ezt a csodát, tehát nem kellett bűnös útra lépnem ahhoz hogy ilyen képekkel kápráztassalak el benneteket.
A napra lehet nézni...

/Szívbe/ markoló arculat
Nem önös érdekből került fel két fénykép erről a lehengerlő munkáról, csupán képtelen voltam választani e két remek perspektíva közül. És ha már elkészült a kocsi, sőt a pompás festék is megszáradt akkor nem marad más mint az ideális súlyelosztásba vetett remény, valamint a kiapadhatatlan türelemmel bíró Pisti barátom segítségével a főpróba hiszen se egy ilyen pazar sólyakocsi, se a türelmesen várakozó Finn-Ugor dingi nem heverhet csak úgy, parlagon.
Bevetésre készen
Szívmelengető látvány, Iboly minden eddiginél jobban fest emellett egyedül is mozgatható, szép és nem méltatlanul felbakolva telnek a vitorlás kertben töltött napjai, hanem igazi hajóhoz méltón, sólyakocsin. Amint látjátok a súlyelosztás /a szakszerű számításoknak köszönhetően : ) / hibátlan lett. Ez nem csak engem, hanem Pityu barátomat is meglepte akinek évekkel ezelőtt egy szeptemberi napon a Balaton felé azt a könnyelmű ígéretet tettem, hogy ma vitorlázni fogunk. A vitorlázásból vízmerés, a be nem teljesült ígéretből egy megmosolyogtató kedves emlék lett. De nem engedem hogy csupán az maradjon. Az azóta eltelt idő alatt sok mindent megtanultam, látom az akkori hibákat és igaz, hogy utólag már könnyű, de legalább észrevettem őket. Néha bizonyos dolgokat egy kicsit távolabbról kell megnézni mert közvetlen közelről fel se tűnik az az akadály vagy nehézség ami visszahúz és nem enged továbblépni, pedig ott hatalmasodik a szemünk előtt. A kelleténél nagyobb elszántság, a dolgok siettetése helyett sok esetben a türelem kínálja a legkézenfekvőbb megoldást, de az ember már csak ilyen, negyvenhét felé is még mindig csak tanulja az életet.