2014. március 24., hétfő

Mentés másként

Nos régen találkoztunk és erről nem Ti, Kedves Olvasóim tehettek, hanem én, de mentségemre szolgáljon, hogy egyrészt alig volt mondanivalóm, másrészt ami volt attól mindenképp szerettelek volna megkímélni benneteket, hiszen a vitorlázás valószínűleg nektek is pont annyira hiányzott mint nekem, és ezen az állapoton mit sem segít egy másik ember siránkozása.
Akkor lássuk csak, hogy hogyan is mártóztam meg háromszor, harminc percen belül március huszonkettedikén a tíz fokos Velencei tóban...
Elöljáróban csak annyit, hogy a Boat-Show-n abban a szerencsében volt részem, hogy (a többi látogatóval együtt) láthattam és /ahh/ meg is érinthettem Berecz Zsombor finnjét. A mögöttem álló hat hónapos rutinnak köszönhetően azonnal szembetűnt néhány spéci átalakítás a hajón, de gyanítom nekem erre nem lesz szükségem. : )
És hogy ez a bejegyzés se maradjon finn-dingi nélkül, íme egy kép a Stradivariusról:

Tehát március utolsó előtti hétvégéje, huszonhárom fok, jó szél, /nekem túlságosan is/ vakító napsütés, ráadásul edzőtábor Agárdon. Huhh, minden adott egy élményteli vitorlázáshoz ennek ellenére tele vagyok rossz előérzetekkel. Napok óta viharos széllökésekkel fenyegetnek, főleg délutánra. Így mire kipakoljuk és összerakjuk a hajókat, hát addigra a szélvédett helyeken is tarajosak lesznek a hullámok. Őszintén szólva alig mertem kimenni. Ráadásul mindenki szöszmötöl a saját hajójával, indulhatok elsőként olyan szélben amiben a "nehezebb" jollékat mint például kalóz, ki sem engedik és a kint lévő négyhetvenes is egyelőre csak nagyvitorlával seder.
Negyvenkilenc kilométert tesz meg a szél egy óra alatt, déli irányból csak azért hogy megnehezítse amúgy is sanyarú életem.
1. Próbálom elszabadítani a kikötött hajót ami annyira megdől, hogy abból a helyzetből csak egyetlen kiút van és az az út a gravitációval van kikövezve. Tehát a neoprén ruhától kezdve, a csúnyácska cipőn át, egészen a mentőmellényig minden friss szerzeményemet sikerült felavatnom /a fejemen lévő sapit nem is említem : ) / anélkül, hogy akár egy métert is megtettem volna a hajóval. A vizet hidegnek érzem, talán azért mert az is és mialatt kikecmergek a mólóra, vigasztalásként megemlítik a sporttársak, hogy egy héttel ezelőtt Farky is ugyanezt csinálta. /Csak nem..? De igen az akire gondoltok, ugyanis sok nagy név fordul meg itt.../
Indulás előtt a biztonság kedvéért jól fejbe veretem magam a bummal és irány a nyílt víz.
2. Ahogy mondani szokták, ez nem az én napom. A kék hajót kaptam amivel semmi bajom nincs /azon kívül, hogy tavaly nyáron ezzel borutam/ de a kormányhosszabbítója egy eloxált alumínium cső, amit képtelenség rendesen megfogni. Még a vizes kesztyűhöz se tapad bármennyire is szorítom. Most már mindegy, a lényeg hogy sikerült károkozás nélkül elhagynom a kikötőt, negyedszélben fordulgatok ügyetlenül, egészen addig amíg kezd elfogyni a tó, szóval bármennyire is halogatom, nem kerülhetem el a hátszelet. Nna, ez annyira hiányzott nekem, mint vaknak a seggberúgás. Gyorsultam, billegtem, borultam. No akkor a tanultak szerint próbálom visszaállítani a hajót, de először is el kéne jutni odáig. A szél egyre távolabbra fújja, én meg úszva próbálom utolérni, ami idővel sikerül is, de mint utóbb kiderült ezt nem az úszástudásomnak köszönhettem, hanem annak, hogy az árbóc "leszúrt". Fogom a svertet, cibálom lefelé persze eredménytelenül. A szél is ellenem van. Rendesen nekifekszik a felborult hajó fenekének és így kitartóan tolja az árbóc csúcsát az iszapba. Cibálom a hajó orrát is hátha valami eredményre jutok, de hasztalan. Már fázok mire megérkezik a motoros segítség, aki ellát jótanácsokkal, de igazából még most is úgy gondolom, hogy az életemért küzdöttem abban a hideg vízben.
Isten segedelmével sikerült visszaállítani a hajót, de ez korántsem jelentette a borzalmak végét.
3. Visszamászás után a következő kép fogad: rengeteg fenékvíz, a vizespalackom és a céges szivacs már ki tudja merre lehet, de én hősként elindulok és ahogy nyilván kikövetkeztettétek, harmadszor is megfürödtem a tóban.
Na innentől már komolyan aggódtam. Ismét a kilátástalan hajófordítgatás, cibálás, miközben harcoltam a hullámokkal és a kihűlés miatt egyre kevésbé tudtam levegőt venni. /a nyári neoprén ruha nem a tíz fokos vízre készült/ Ismét visszamászok a motorcsónakba onnan próbálom "talpraállítani" a hajót eredménytelenül, tehát divatosan mondva opcióként marad a vitorla leszedése és a vontatás. De egy ilyen napon miért pont ez sikerülne? A motoros orrában fekve keservesen kicsomózom a vitorla felhúzókötelét, ellenben a leengedés sehogy se megy. Megmentőm, Beliczay Marci /nem részletezem, hogy kiről van szó de a Youtub-on megtalálható/ most vesztette el minden belém fektetett reményét.
Átadta a motorcsónakot, utcai ruhában!! átlépett a finn uszonyára, visszaállította a hajót anélkül hogy vizes lett volna és /mint ekkor kiderült mégiscsak sikerült kiakasztanom a vitorlafelhúzókötelet/ roggyant vitorlával kivitte a hajót.
Ööö.. izé.. lehet, hogy van még mit tanulni...
Persze voltak még jópáran akik felborultak a hatos szélben, na de így könnyű, mikor már megmutattam a technikáját... : )