Akkor lássuk csak, hogy hogyan is mártóztam meg háromszor, harminc percen belül március huszonkettedikén a tíz fokos Velencei tóban...
Elöljáróban csak annyit, hogy a Boat-Show-n abban a szerencsében volt részem, hogy (a többi látogatóval együtt) láthattam és /ahh/ meg is érinthettem Berecz Zsombor finnjét. A mögöttem álló hat hónapos rutinnak köszönhetően azonnal szembetűnt néhány spéci átalakítás a hajón, de gyanítom nekem erre nem lesz szükségem. : )
És hogy ez a bejegyzés se maradjon finn-dingi nélkül, íme egy kép a Stradivariusról:
Tehát március utolsó előtti hétvégéje, huszonhárom fok, jó szél, /nekem túlságosan is/ vakító napsütés, ráadásul edzőtábor Agárdon. Huhh, minden adott egy élményteli vitorlázáshoz ennek ellenére tele vagyok rossz előérzetekkel. Napok óta viharos széllökésekkel fenyegetnek, főleg délutánra. Így mire kipakoljuk és összerakjuk a hajókat, hát addigra a szélvédett helyeken is tarajosak lesznek a hullámok. Őszintén szólva alig mertem kimenni. Ráadásul mindenki szöszmötöl a saját hajójával, indulhatok elsőként olyan szélben amiben a "nehezebb" jollékat mint például kalóz, ki sem engedik és a kint lévő négyhetvenes is egyelőre csak nagyvitorlával seder.
Negyvenkilenc kilométert tesz meg a szél egy óra alatt, déli irányból csak azért hogy megnehezítse amúgy is sanyarú életem.
1. Próbálom elszabadítani a kikötött hajót ami annyira megdől, hogy abból a helyzetből csak egyetlen kiút van és az az út a gravitációval van kikövezve. Tehát a neoprén ruhától kezdve, a csúnyácska cipőn át, egészen a mentőmellényig minden friss szerzeményemet sikerült felavatnom /a fejemen lévő sapit nem is említem : ) / anélkül, hogy akár egy métert is megtettem volna a hajóval. A vizet hidegnek érzem, talán azért mert az is és mialatt kikecmergek a mólóra, vigasztalásként megemlítik a sporttársak, hogy egy héttel ezelőtt Farky is ugyanezt csinálta. /Csak nem..? De igen az akire gondoltok, ugyanis sok nagy név fordul meg itt.../
Indulás előtt a biztonság kedvéért jól fejbe veretem magam a bummal és irány a nyílt víz.
2. Ahogy mondani szokták, ez nem az én napom. A kék hajót kaptam amivel semmi bajom nincs /azon kívül, hogy tavaly nyáron ezzel borutam/ de a kormányhosszabbítója egy eloxált alumínium cső, amit képtelenség rendesen megfogni. Még a vizes kesztyűhöz se tapad bármennyire is szorítom. Most már mindegy, a lényeg hogy sikerült károkozás nélkül elhagynom a kikötőt, negyedszélben fordulgatok ügyetlenül, egészen addig amíg kezd elfogyni a tó, szóval bármennyire is halogatom, nem kerülhetem el a hátszelet. Nna, ez annyira hiányzott nekem, mint vaknak a seggberúgás. Gyorsultam, billegtem, borultam. No akkor a tanultak szerint próbálom visszaállítani a hajót, de először is el kéne jutni odáig. A szél egyre távolabbra fújja, én meg úszva próbálom utolérni, ami idővel sikerül is, de mint utóbb kiderült ezt nem az úszástudásomnak köszönhettem, hanem annak, hogy az árbóc "leszúrt". Fogom a svertet, cibálom lefelé persze eredménytelenül. A szél is ellenem van. Rendesen nekifekszik a felborult hajó fenekének és így kitartóan tolja az árbóc csúcsát az iszapba. Cibálom a hajó orrát is hátha valami eredményre jutok, de hasztalan. Már fázok mire megérkezik a motoros segítség, aki ellát jótanácsokkal, de igazából még most is úgy gondolom, hogy az életemért küzdöttem abban a hideg vízben.
Isten segedelmével sikerült visszaállítani a hajót, de ez korántsem jelentette a borzalmak végét.
3. Visszamászás után a következő kép fogad: rengeteg fenékvíz, a vizespalackom és a céges szivacs már ki tudja merre lehet, de én hősként elindulok és ahogy nyilván kikövetkeztettétek, harmadszor is megfürödtem a tóban.
Na innentől már komolyan aggódtam. Ismét a kilátástalan hajófordítgatás, cibálás, miközben harcoltam a hullámokkal és a kihűlés miatt egyre kevésbé tudtam levegőt venni. /a nyári neoprén ruha nem a tíz fokos vízre készült/ Ismét visszamászok a motorcsónakba onnan próbálom "talpraállítani" a hajót eredménytelenül, tehát divatosan mondva opcióként marad a vitorla leszedése és a vontatás. De egy ilyen napon miért pont ez sikerülne? A motoros orrában fekve keservesen kicsomózom a vitorla felhúzókötelét, ellenben a leengedés sehogy se megy. Megmentőm, Beliczay Marci /nem részletezem, hogy kiről van szó de a Youtube-on megtalálható/ most vesztette el minden belém fektetett reményét.
Átadta a motorcsónakot, utcai ruhában!! átlépett a finn uszonyára, visszaállította a hajót anélkül hogy vizes lett volna és /mint ekkor kiderült mégiscsak sikerült kiakasztanom a vitorlafelhúzókötelet/ roggyant vitorlával kivitte a hajót.
Ööö.. izé.. lehet, hogy van még mit tanulni...
Persze voltak még jópáran akik felborultak a hatos szélben, na de így könnyű, mikor már megmutattam a technikáját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése