2018. július 30., hétfő

Adok még egy esélyt mielőtt felgyújtalak. Addig elmegyek Tihanyba. Meg Csopakra. Majdnem

De úriember vagyok, ezért kettőt is kapott a problémás hurkám. Első -vagyis igazából második- próbálkozásomhoz a hibaelhárításra a vasalót hívtam segítségül, itt az volt a terv, hogy papírral beburkolom a műanyagot így védve a megégés ellen eközben a vasaló belül összeolvasztja, azaz összesüti a két réteget. Hát izé, végül is nem volt ez rossz elképzelés, de nézzük a másikat. Az utolsót mielőtt a szelektív kukában végzi a cucc. Ahogy legelőször, most is a medenceragasztóhoz folyamodtam azzal a különbséggel, hogy előtte ablaktisztító spricnivel lemostam a hurkát mivel az rendkívül jó zsíroldó hatással bír. Ezután megragasztottam, most már nagyobb felületen és amíg elmegyek vitorlázni addig a türelmi zónában várakozik a darab.
Minden kapcsolat legócskább dumája: még egy utolsó esély
Két remek verseny reményében lecuccoltam a Balcsira, de a két versenyből egy, azon belül is inkább egy fél lett. Mindegy, így is vitorláztam pár napot és az mindig jó.
Az Olympic Regatta a Tihanyi Hajós Egylet versenye, és itt bizony még nem voltam vagy inkább úgy mondom, hogy még itt se. A kikötő amúgy az Apátság alatt -hol máshol- attól nyugatra közvetlenül a szorosban figyel, szóval elég szar helyen van. Csak megnézzük az ég alját meg az előrejelzést, hogy a nyugati vagy a keleti medencében találunk-e nekünk megfelelő szelet és ettől függően jobbra vagy balra fordulunk a kikötőből. Ennyi. A frissen felújított klubház bázisán még meg se száradt a kőpor és bizony látszik, hogy nem spóroltak.
Nehogy elfelejtsük hol vagyunk. Még itt se
Lövésem sincs, hogy nézett ki régen, de most nagyon ott van és mikor egy ilyen helyen a sokmilliós hajók között bandukol az ember, az mindig egy jobb élet lehetőségét tartogatja. Persze minden relatív, mert amikor befutott rocksztárok és világhírű színészek tündöklés helyett önként választják a halált akkor új értelmet nyer a mások által irigyelt, jobb életük. Szóval nincs semmi baj semmivel, főleg ha egy menő tollfosztót birtokolhat az ember amit a lehetőségeknek hála oda vihet ahova csak akar. Most éppen a Balatonra. 
Vitorlaerdő a parton, és én már félúton voltam a sólyához
Tehát the és már a nevezők létszámát nézve elakad az ember lélegzete, hiszen nagyjából száz hajó állt rajthoz. Kétféle laser, négyhúsz, négyhetven és persze mi finnesek. Már a vízretétel is feladat elé állította a mezőnyt a rendelkezésre álló két sólyával de a laser viszonylag könnyen mozgatható, és szükség esetén ott is vízre lehet dobni ahol nincs kiépített pálya.
Száz hajót kellett vízre rakni. Ahol volt hely, ott
Szombaton kettes-hármas szélben sergettünk három futamot és szívből örültem, hogy nincs az a gyilkos szél, végre lehet egy jóízűt vitorlázni, versenyben. Persze a pályára ki is kell jutni és mivel a rendezők a nyugati medencében láttak több lehetőséget ezért oda vártak minket szeretettel. Gondolhatjátok, hogy a közel száz hajó, ha nem is egyszerre de tingli-tangli hátszélben csordogál át a Tihanyi-szoroson nyár derekán, szombat délelőtt. Amikor a legkisebb a kompforgalom. Mindegy, átértünk de külön köszönet illeti a kompvezetőket a több mint rugalmas útjogkezelés miatt.
Az első futam hozta a papírformát egy elfogadható huszonötödik hellyel -és ezt is megértük Öregem, amikor a huszonötödik hely nálam már papírformának számít- a másodikban meg én hoztam a papírformát mikor taktikusan a második sorból! rajtoltam a nagy variálásoknak köszönhetően. Innen jött a szokásos menetrend: utolsó hely, összeszedem magam, kicsit feljövök vagyis a huszonkilencre, és öröm. De előtte néhányan baráti látogatást tettünk a Szántód-Földvár vonalban fürdőző, vízből versenyt nézegető, csónakázó strandolóknál mert ha az embert elkapja a gépszíj, hogy a déli part fizet, akkor bizony a déli partra kell menni. Még ha nem ért öt forintot akkor is, de ugye mise után okosabb a gyülekezet.
Na, de a harmadik futam! Jó rajt, jó hely, minden fasza egészen az egyik bójavételig amikor az előttem lévő spori más ívben fordult mint ahogy én elképzeltem. A galád. Legalább egyeztetett volna velem a jól kifundált terveimről, de nem. Ugyanis naivan azt hittem, hogy lesz elég hely a bója meg a Pisti között. De nem volt. Én meg jöttem nagy rössel és pillanatok alatt kellett ésszerű döntést hoznom, amiben több szempont is közrejátszott például, hogy messze a közért. Nekem meg reggel nem volt időm elmenni kajáért és amikor Pisti barátom még a készülődés alatt leült mellém, mindenféle kérés és bármilyen ráutalás nélkül megfelezte velem a reggelijét. Tehát most vagy belerongyolok a hajójába és meghívom egy komplett fartükör és kormánygenerálra, emellett véget vetek egy barátságnak is, vagy ehelyett meghívom egy sörre és inkább érintem a bóját leginkább úgy, hogy a helyszűke miatt átgázolok rajta és csinálok egy háromszázhatvan fokos fordulást büntetésből.
Ezzel a bójával ma találkoztam először. Nem mondhatnám, hogy rossz viszonyban vagyunk de az ismeretségünk elég felületes. Akár össze is barátkozhatnánk és a verseny végén a parton közösen elemeznénk ki a napot, de ki tudja? Lehet, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon, teljesen más az érdeklődési körünk sőt az elszenvedett munkaköri sérelmek miatt akár utálhatja az összes vitorlázót, ráadásul soha nem osztotta meg velem a reggelijét. És még csak nem is ugyanabban az egyesületben vagyunk tagok. Hát asszem ez eldőlt. Így esélyt sem adva egy bimbózó kapcsolatnak szívtelenül letaroltam a szóban forgó bóját és végrehajtottam a büntit. Buktam legalább négy helyet de tiszta lelkiismerettel nézek mindenki szemébe, bár a bójáét most ne vegyük számításba.
Ha ez nem lett volna elég veszteség belefutottam egy olyan lavórba, hogy majdnem elsírtam magam. Azután még egybe. Ahogy filmforgatáskor mondják: Leállunk! Ááá... egy jó, vagyis magamhoz képest kimagasló futamom lett volna de minden ellenem fordult. Volt ez akkor, de amit a sors az egyik kezével elvesz azt a másikkal visszaadja. No, ha nem is mindig, de most igen. Méghozzá negyedóra múlva amikor már egy másik bójához közeledve a belső helyesek -vagyis útjogos hajók- kábé kilencen összetömörültek mintha valami bizalmas beszélgetésre készülnének. Az ilyen szitukat igyekszem elkerülni, és lehet hogy nem vagyok kellően agresszív a versenyzéshez, de nem konfliktusok vagy veszekedések árán szeretnék pozíciót szerezni magamnak. Épp ezért ezt meghagytam nekik én meg az ő zavart szelükben ugyan de szép lassan legyalogoltam őket. Hoppácska, huszonkettő. Köszi szépen.
Egy átlagos reggeli teázás a móló végén
És a háromnapos verseny itt véget is ért, pedig az igazi izgalmak még csak ezután következtek. Előttünk állt egy álmos vasárnap ami nem sok jót tartogatott a reggeli esővel majd az azt követő, versenyzésre alkalmatlan széllel. Egy darabig bírtam is a semmittevést majd ebéd után eszembe jutott, hogy Füreden a sétányon óriási gombócok formájában marha finom fagyit mérnek. Nekem meg felírta az orvos, úgyhogy be a csónakba és irány a Yacht Club kikötője. Ez a jó a finn digiben. Most éppen nem az önállóság, hanem ahogy a kikötőben ismeretlenek ismerősként, sőt barátként fogadtak. Nem kívánok nagy csapatok neveivel dobálózni, de persze, kössél le a legjobb helyre nyugodtan, meg kifelé menet kihúzzunk-e a motorossal, és hasonlók. Ez a kis nokedli hajó belépő mindenhova ahol valakinek valami köze van a vitorlázáshoz.
Tihany felé csordogálva fürödtem a sikerben amit ennek a kis tollfosztónak köszönhetek de hétfőre más megvilágításba kerültek a dolgok. Hármas-négyes szélben poroltunk át a szoroson, semmi akadályt nem okozva a kompoknak. Mondjuk egyébként se lennénk azok na de, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem időközben a szél turbó üzemmódra kapcsolt és utólag megnézve az értékeket bf hatig meg sem állt. Még el se kezdődött a verseny de már sorra borultak a hajók és a nyolcvan centis hullámok nem dobálták vagy lökdösték, hanem gyerekjátékként rakták odébb a finn dingit. A tegnap övező dicsfény pillanatok alatt hullott darabjaira és nem voltam más csupán egy kis seggdugasz egy lélekvesztőben aki próbálja megérteni, hogy mit keres itt a tó közepén, ebben a hülye szélben egy ilyen hajónak nevezett kacatban. Önként. Feleletet nem kaptam a költői kérdésre, de egyébként is hiábavaló lett volna minden próbálkozás a kommunikációra, a viharos szélben még a saját gondolatát se hallotta az ember. Mondjuk itt már nem érdemes semmivel foglalkozni az imán kívül, aki gondolkodott az a partról nézi ezt a cudar valóságot, ám ahogy elkezdem leltározni a sporikat kitűnik, hogy a józan gondolkodás nem jellemző az osztályra. Igazából visszamenni sincs sok értelme mert itt a számtalan mentőmotoros között vagyok a legnagyobb biztonságban. A két rossz közül a kisebbiket választva maradtam a versenyen és azon tűnődtem, hogy vajon hányadik halzolásomkor fogok elvérezni, de erre ma nem kaptam választ.
Ez mondjuk Szemesi, de nagy különbség nem lehetett
A rajt után a hullámokon pattogva nagy erőkkel csapattunk a bójára, próbáltam a nagyoktól hallott összes erős szeles beállításra belőni a vásznat meg mindent ami a gépsárkányban állítható, de ez a mostani szél és az ehhez tartozó emberes hullámok egy külön fejezet lesz az életemben. A mostani a túlélésé, amikor a kabalasapkám sildjén és a vízhatlan felsőmön elkezd valami kopogni. Az eső az, de kell egy kis idő amíg rájövök mert a kijövetel óta nincs olyan perc, hogy ne terítene be egy hullám és ne löttyintene húsz liter vizet a hajóba. A kopogás egyre erősebbre vált, de megyek igaz nem tudom hova. Csak reménykedem, hogy néhány forduló után megtalálom a pályajelet mert látni semmit se látok. Egy cseppet pontosítva, Örvényes felett az ijesztő aszfaltfekete égboltot amint lavinaként zúdul belőle valami ami se nem fekete, se nem sötétkék, se nem szürke de a színe kezd eggyé válni a tó színével. Abba kell belemenni. Ekkor elkezd ömleni az eső és a rendezőség jóváhagyja virtuális kegyelmi kérvényünket.
A visszaút se volt fájdalommentes. Eleinte az életünkért küzdünk, majd a komphoz közeledve fogy a lendület és mire odaérünk nem tudom mi hajtja a finn dingit de nem a szél. Két motoros beáll segíteni, áthúz egy-egy hajót a szorosból nekem meg nagy bölcsen visszakiabál az egyik, amikor a komp előtt állva várom a szelet, hogy te már ne gyere át. Kösz haver, sokat segítettél. Na mindegy átjutok, de nem a motoroson múlik. Kiérve még mindig esik, hétfő délután egy óra van és úgy érzem egész hétre kivitorláztam magam. Szarrá ázva, a cipőben cuppogva szerelem le a hajót, egyelőre se zuhanyozni, se átöltözni nincs értelme de ha egyszer eljutok az autóig a fűtéskapcsolóval indítok. Mire szétszedem a gépet eláll az eső, feltámad a szél és a rendezőség új futamra ad jelzést. Aha, de nem nekem. Marha jól éreztem magam, de a Moulin Rouge teljes női tánckara nem tudna tovább itt tartani, úgyhogy sziasztok én léptem, sok sikert mindenkinek. Mint utóbb megtudtam időközben a szél elállt, a futam ment a levesbe én meg maradtam a huszonnyolcadik helyen a harmincnégy indulóból. Okés, megegyeztünk.
Mialatt a többiek az eredményes futam reményében vízen voltak én összepakoltam, átmentem Csopakra és a Kereked klubban letámasztottam a hajót, mert annak ellenére hogy három órával ezelőtt egy életre elegendőnek éreztem a finnezést a hétvégi versenyt ki nem hagynám.
És mégis.
Péntek délután favágás közben odacsűrtem az egyik ujjamat ami szombat reggelre kovászos uborka méretűre dagadt és nagyjából annyira is hajlott. A lila köröm csupán a látvány esztétikai értékén ront vagy javít, ám mivel egy kishajós verseny nem babazsúr ezért nem mertem futam közben kockáztatni a körmöm gyors, kommunista rendszert idéző elvesztését. Így hagytam ki a hagyományteremtő Kereked kupa első versenyét. Hétfőn, mikor javuló kézzel a hajóért mentem reménykedtem még egy finom Balatoni vitorlázásban, de közel egy órányi vakarózás után meguntam a szélcsendet és visszaköltöztem Agárdra, ahol egy másfél órás kanyar azért összejött.
Bárhol lehetne, de újra otthon
És mi lett a hurkával? A becstelen továbbra is ereszti a levegőt tehát ott fejezem be a kapcsolatunkat ahol kezdenem kellett volna, a sárga kukánál, mert az örökérvényű igazságokról nem szabad megfeledkeznünk. Szarból nem lehet várat építeni.

2018. július 14., szombat

Történt valami? Semmi, de azt elmesélem

Újabb rejtélyekre derülhet fény finnes körökben, legalábbis részleges magyarázatot kaphatunk arra, hogy akik jól mennek azok miért és ha ideális értéket kapunk az árbócunk mérésénél akkor elgondolkodhatunk, hogy már megint mi az amiben bénák vagyunk. De azért mérünk. Méghozzá a klubház műhelyében ahol az akcióhoz a falon lévő lyukba kell tenni az árbócot. A mérőállomást az egyesület egyik oszlopos tagjának, Bajusznak köszönhetjük aki a rossz nyelvek szerint az épület felújításakor a műhely és a női mosdó közé egy finn dingit épített be a falba, bár az ilyen irányú kérdésekre rendre kitérő választ ad. Sajnos, a nemzetközileg is hitelesített síktolattyús önbeálló rotációs lézer körprofilú öleslécébe ágyazott digitális teodolit infravörös kültéri egységében elkopott a szénkefe, ezért jobb híján több évtizedes fortélyhoz folyamodunk.
Egyébként maga a hagyományos mérés pofonegyszerű ám minden jóérzésű hajótulajdonostól erős idegrendszert kíván. A befalazott hajóba illesszük az árbócot, a megadott helyeken bejelöljük a mérési pontokat és a rendszeresített léccel mérünk, először terhelés nélkül majd terheléssel. A terheléshez használatos célszerszám ezekben a nehéz időkben tizenkét kilónyi súlyzótárcsát takar aminek már a puszta látványától feláll a szőr az ember hátán, az árbócra akasztása pedig a merészségi mércén a templomban történő szellentéssel vetekszik, hogy finoman fogalmazzak. Azt hittem elpattan az ér a halántékomon de feltettem.
Béla spori mint figuráns
A különös kegyetlenséggel elkövetett bűntett eredményét centiméterekre váltva kapjuk meg az árbóc -vagy atyám szavaival élve: az árbonc- keménységét. Innentől nincs más dolgunk mint egy adott táblázatban természetesen a testsúlyunkat alapul véve rákeresni, hogy a szorgos és áldozatos munkával összeszedett vagy megtartott nyolcvannyolc kilónkhoz való-e a cucc? Ami ki is derül, mihelyst olyan gép közelébe jutok amin telepítve van az ehhez való program, addig meg foglalkozzunk mással.
A korábban említett kellemetlenségek miatt kibéleltem a kiülőpárnámat és visszaemlékezve a vásárlásra, eredetileg is volt ott polifoam csak hát szentül meg voltam győződve róla, hogy semmi szükségem ilyen csajos dolgokra és önelégülten kibaszarintottam onnan. De az idő számtalan feltett és el nem hangzott kérdésre is választ ad, így azzal szembesültem, hogy mivel mostanáig nem jelentkezett ez a vádlis probléma ezért eddig hosszú távon még ki se ültem a hajót tisztességesen. A három év alatt. Ez ciki. Na mindegy, nem fogom reklámozni.
Nem. Nem vagyok puhapöcs, csak így jobban tetszik
És végre vitorlázhattam egy jót átlagosnak mondható körülmények között, ami alatt a békés hármas, majd ketteske szelet értem. Az utóbbi időben vagy én választottam a háborús állapotokat, vagy eszi nem eszi alapon kaptuk a versenyeken, ami ellen semmi kifogásom mert valami belémrögzült hülyeség miatt szeretek felkészülni a szélsőséges helyzetekre és nem csak a vitorlázásban. De néha "kell egy kis áramszünet" és az egyik szabadnapomon sikerült magamtól is kisírni egy szabadnapot, szerethető szeles időben, ráadásul a favoritnak számító délutánon amikor egy naplemente is benne lehet a sztoriban. Persze most is Isten végez, és nem mondom, hogy a nagypályára érve a hatos befújások pánikrohamot váltottak ki belőlem, csak hát amikor az ember cukorkákkal szórt tejszínhabos fagyikehelyre számít akkor megbocsájtható ha fintorog a tökfőzelék láttán. De bánja fene, különben is a főzelék után a menzán is joggal remélhetünk egy falatka süteményt, hát még a tavon. És meg is érkezett. Finom hármasra majd csendes kettesre higgadó szél, a kékesszürke felhők rajzolt mintáiból áttörő, az apró hullámokon játszadozó napfény és egy álomszerű, idilli vitorlázás díszelgett a desszertes tányéron.
Jutalom a nap végén. És tényleg