Kiegészítés a tanévzáróhoz

Egyetlen gondolat erejéig visszatérve az éves összefoglalómra ma már megmosolyogtat a gondolat hogy versenyezni szerettem volna az akkori nulla tudásommal, ami igaz hogy sokat gyarapodott az elmúlt évben, ennek ellenére azt veszem észre magamon, hogy minél többet tanulok annál kevesebbet tudok. Érthetőbben fogalmazva, ahogy egyre inkább kezdek belerázódni a dolgokba úgy veszem észre, hogy milyen csekély tudással ültem a finn-dingibe és ami még ennél is fontosabb: az azóta megszerzett tudásomon még mennyi gyarapítani való van.
Persze nyilván el fogok tudni vezetni egy nagyhajót, /ahogy ez két évvel ezelőtt sem jelentett gondot/ de van valami, ami nem hagy nyugodni ennél a típusnál. Elkerülve a mostanság laposra koptatott kihívás szót inkább úgy fogalmazok hogy egyrészt szeretném kiismerni ezt a több mint hatvan éve töretlen népszerűségnek örvendő hajótípust, másrészt meg nagyon megszerettem ezt a fajta vízközeli vitorlázást, még ha esetenként ez a vízközeliség több annál amit komfortosnak tartok. : )
És az is szembeötlik, hogy már nem csak úgy találomra jövök-megyek a tavon hanem tudatosan a szél figyelembevételével választom ki a menetirányt.
És most következzen egy kis kitérő, mert hogyan - hogyan nem a vitorlázásról a lövészet jutott eszembe, mégpedig annak is a kezdő szakasza. Tapasztalatból mondom, hogy az első /tanulgatós/ időkben meglepően jó köregységet képes lőni a polgár, ellenben /igaz csak átmenetileg/ mindez a "tudás" egykettőre szerte foszlik, mihelyt az emberfia elkezdi komolyan belevetni magát a dolgokba. Hát igen, a kezdőnek minden egyes lövés örömet szerez ami nem követel emberéletet : )  ennek köszönhetően felszabadultan és az izgalmak ellenére kiegyensúlyozottan lő, de mikor a haladó szakaszba kerül, ott már tudatosan szeretne jól szerepelni és ha egyetlen lövés nem sikerül, akkor oda a lelki béke és vele együtt a várt eredmény. 
Ez mindössze annyiban kapcsolódik a vitorlázáshoz, hogy egyszerűen nem fér a felembe hogy emlékeim szerint miért finneztem oly önfeledten tavaly nyáron, és miért érzem úgy, hogy ez a szezon az ügyetlenkedések időszaka? Ámbátor lehet hogy illene beleolvasni a múlt évi bejegyzésekbe, pontosan mennyire is voltam akkor önfeledt... : )
A legutóbbi vitorlázást csak két-három mondatban ismertettem, de ne is reménykedjetek abban hogy megkíméllek benneteket a részletektől.
Ahogy szeretem, már dél előtt a kikötőben vagyok és amint az előrejelzésben írták ez bizony erős ötös szél hatos befúvásokkal, pontosan ahogy az idei első vitorlázásom alkalmával, mikor is a majré és a borulás főszereplése mellett én csak ügyetlenül statisztáltam. Tartom magam a márciusi fogadalmamhoz miszerint ilyen időben nem erőltetem a vízre szállást, ebből kifolyólag inkább hasznossá teszem magam. Hajóponyvázás, ladikátúsztatás és néhány kisebb szerelési munka után megérkezik a légmozgás várva várt enyhülése, bár átöltözés közben az emeleti ablakréseken befütyülő szél elbizonytalanít.
De a parton bizony nincs helye a pöcsölésnek. Komolyan mondom, tök ügyesen elindulok /már megint : ) / és kint a vízen is jól boldogulok. Tartom az irányt, a fordulásokat is elfogadhatóan csinálom bár néha a kormány kiesik a kezemből... -Nem baj ezen ma csiszolok egy cseppet, de most irány a kikötő előtti rész, hiszen ott vár kitartó oktatóm: A Mester. Odaértem és innentől van egy kis képszakadás. Talán halzoltam vagy csak szerettem volna, netán spontán halzoltam...? Ha megfeszítenek se tudom mi történt. Azt vettem észre amit már tudtok, azaz az árbóc vízszintesen, ennek következtében a hajó egyik fele az árbóc vonaláig víz alatt, közben a bum büszkén ágaskodik az ég felé és fogja be a szelet. Ismerős a szituáció és tennem kell valamit, méghozzá azonnal hiszen ez az egész rövidebb idő alatt történt mint amíg leírtam. Ösztönösen ráálltam a víz alatt lévő deck belső oldalára és felsőtestemmel nekivetődtem a másik -normál helyzetben jobb- oldalának és a hajó újra úszott. A gyors vitorlaállítás közben se tudtam nem észrevenni a kokpitba merített nagy mennyiségű vizet, annál is inkább mivel rendesen visszafogta a finnt. Annyira persze nem hogy ne tudjak elindulni, de komolyan aggasztott, hogy a hajó orra úgy túrta a vizet mint mikor egy tengeralattjárót látunk merülés közben. Próbáltam kinyitni a ventilt, amihez ugye nekem is előrébb kellett mennem szóval a merülés egyre jobban fenyegetett. A nyitás persze nem sikerült, én meg azt hittem igen és bokáig érő vízben vitorlázva vártam a csodát, ami persze elmaradt. Azután valahogy megint odamerészkedtem, sikeresen kinyitottam és végre felhangzott a várva várt szürcsölő hang, ahogy a sebesség hatására a tó vize megnyugtatóan csordogált vissza eredeti helyére.
A többit pedig már tudjátok, és mostanra azt is hogy kora este egy fáradt de elégedett vitorlázó autózott hazafelé, zsebében a baráti bizonyítvánnyal és az egyesület éves belépőjével.

A 2013/2014 tanév egyéni nautikai elemzése illetve értékelése : )

Kereken egy évvel ezelőtt vetettem magam a finnes kalandokba, és soha nem fogom elfelejteni az első próbálkozásomat. Meleg nyári nap, a szél akár a mesében: hol volt, hol nem volt... Egyedül az előző bejegyzésben említett hetvenes sporttárs van a vízen a fél évszázados fahajójával. A jelenléte egyébként rengeteget segített, mert a hajóval való ismerkedés közben és a nagy szélkeresésben legalább láttam hogy milyen irányba kéne haladnom. Persze csak akkor, amikor megmozdult a levegő. Az Öregúr tapasztalatból megnyugtat, hogyha elmegy az a felhő a fejünk felől akkor szél is lesz, én meg csak csalódottan vakarom a fejem a tó közepén, hogy a szülinapomra mégis inkább a thai masszázst kellet volna választanom a kecsegtető, ámbár mostanra kétséges élvezeti értékű finnezés helyett.
Nem számoltam hogy hányszor voltam vízen, /a blogból nyilván kiderül/ de ez ahhoz kevés volt hogy megtanuljak finnezni ahhoz viszont elég, hogy bármilyen szélirányban ki tudjak állni a kikötőből, és vissza is tudjak jönni. Vitorlával.
Ahhoz kevés volt hogy egy közös hajózás alkalmával megzavarjam az élen haladókat, ahhoz viszont elég, hogy elfogadható távolságon belül maradjak a többiekkel.
Ahhoz kevés volt hogy a kikötő elhagyása közbeni izgalmakban ne száradjon ki a szám, ahhoz viszont elég, hogy hátszélben is ki merjek ülni a hajó oldalára.
Ahhoz kevés volt hogy könnyedén elkerüljek bármiféle borulást, ahhoz viszont elég, hogy kezdjek beletanulni a vitorla beállításába még erős és erősen változó szélviszonyok között is.
Egyébiránt csak most tudatosult bennem, hogy az elmúlt egy év során nem is ültem "nagyhajóban" pedig /így hirtelen/ komolyan elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy vajon a koszon kívül ragadt-e rám valami amit használhatnék egy huszonvalahány lábas hajó vezetésekor.
Szóval a felsoroltak figyelembevételével már egész jó osztályzatban gondolkodtam, a bökkenő csak az hogy a jegyet soha nem a tanuló adja magának, hanem az oktatója. Az oktatómnak pedig ma egy egész órán keresztül csak púp voltam a hátán a vízszintesbe állított árbócommal!! /a borulást ennek ellenére sikerült megúsznom : ) / a tóból átmenetileg a hajóba importált kb. százötven liter vízzel, az ügyetlenkedésemnek köszönhetően ki nem nyíló ventillel és az időnként kezemből kieső kormánnyal, így aztán tanév vége ide, nyári szünet oda, nem is álmodhattam kitűnő bizonyítványról.
Az említett óra leteltével a Mester kivitte a hajóját a partra én meg kétségek közt őrlődve /nagyon helyesen/ a vízen maradás mellett döntöttem. Végre egy viszonylag egyenletes északi szél, jó négyes erősségű, az elmaradhatatlan ötös pöffökkel tehát bolond lennék nem maradni még bő két órát és a kikötő és a nádsziget közti részen, nem gyakorolni a fordulást, a "hátszeles perdülést" ahogy Gyulabá mondaná, meg úgy általában magát az életben maradást ezen a kis tollfosztón.
Ha ebbe a bekezdésbe azt írom, hogy micsoda faszányos gyerek voltam és minden zökkenőmentesen zajlott, akkor bizony az én hűséges olvasótáborom /amely jobb napokon akár huszonkilenc főt is számlálhat : ) / rögtön gyanút fog és hitelét veszíti az egész oldal, szóval ahogy megszokhattátok tőlem, marad az őszinteség. Ami jelen esetben annyit takar hogy nem követtem el nagy hibákat, de inkább úgy pontosítanék hogy nem vétettem komolyabb ön és közveszélyes cselekményt, bár a mai délutánon a "köz" szó alatt egy fő bójára kikötött horgászt és két oktatóhajót kell értenetek...
Eléggé elfáradva, kellemes hármas szélben rongyoltam be a kikötőbe, ahol is a partot érést követően a következő /szerintem nagyon jó/ osztályzatot kaptam:
"Innen a partról néha egészen úgy tűnt mintha tudnál vitorlázni."