![]() |
Nana, 55 km/óra lakott területen?! |
A bajnokságtól azzal az ígérettel búcsúztam, hogy első dolgom lesz vízhatlan felsőt venni amiből se a vízhatlan, se a felső, se a vásárlás nem valósult meg. Ennek minden hátrányával szembesültem nagyjából az indulás utáni másfél percben. A neoprén ruhát ekkorra áztatta át teljesen a felcsapódó víz, ami egy fotón vagy filmen rohadt vagányul mutatna de testközelből átélve nem ez jutott eszembe először. Akkor mostantól vizes sport bár a grafikont elnézve gondolhatjátok, hogy nem ez nyugtalanított leginkább. A széllökéseknél talán csak a tarajos fehér hullámok voltak ijesztőbbek bár nem tudtam és nem is akartam eldönteni hogy melyik félemlít meg jobban. Bemelegítésnek tettem két harmatos próbát a fordulásra azután abban maradtam magammal, hogy nem ez az a pillanat amikor ezt erőltetni kell. Majd a rajt után. Talán addigra történik valami csoda, legyengül a szél esetleg váratlanul megtanulok vitorlázni vagy ha egyik sem akkor hirtelen elönt a bátorság. Aha, és szépen lassan végigcsordogál a lábszáramon.
De semmi. Csak fúj megállíthatatlanul. Alapból ötös fölött van és a mezőnnyel egy emberként csapunk a levegőbe amikor a hetes pöff helyett csak hatos érkezik. Egy miatyánkra még futja az időből azután lesz ami lesz elindítanak minket. A helyezés most az ami a legkevésbé érdekel, körbe kéne menni a hajóval valahogy, még ha kiülőnadrágok potyognak is az égből.
Lövésem sem sincs hogy úszom meg borulás nélkül ezt a napot de egy órát se kell várnom a válaszra: sehogy. Olyan szél van, hogy a hajót nem kiülni hanem kifeküdni kell ha nem a vitorlával akarjuk karcolni a vizet és most először érzem annak az öt kilónak a hiányát amit nyár óta leadtam. A befújások olykor még a legtapasztaltabbak hajóját is megfektetik, hiába na, ez van amikor a huszonhét csomós szél és a tíz négyzetméter vászon összefutnak egy kis csevejre a tisztáson. Talán a fordulásaim tükrözik legjobban a túlélésért folytatott harcomat. Az amúgy is robotzsarus mozdulatok most még jobban lelassulnak ahogy a vízen pattogó hajót és magamat próbálom egyensúlyban tartani. Ehhez jön még a forgalom. Normál körülmények között is észnél kell lenni ha nem akarok belefutni egy rögtönzött fordulásba vagy nem szeretném ugyanerre kényszeríteni valamelyik harcost de most különösen. Főleg mikor hátszélben rongyolok a hétköznapinak nem mondható pöfföktől kísérve az élmezőny meg már visszafelé jön jobb csapáson, útjogosan. Mondjuk ott sok lehetőséget nem kínál az élet, bőven elég tartani az irányt úgy, hogy a hajó legyen alul. Ezzel szerencsére a többiek is tisztában vannak így -adott esetben- úriember módjára reklamálás helyett egy apró, korrigáló kormánymozdulattal is beérik. Jól is jön minden kis segítség mert az első két futamban jobbára a finn dingi Csabizott, nem pedig a Csabi finn dingizett.
Sok más jó tulajdonságom mellett fő erényem a szerénység, amit mi sem bizonyít jobban mint hogy ezalatt a két futam alatt beértem egyetlen halzolással. : )
A mai napra rendelt borulás az első menet befutója előtt talált meg és hiába szándékoztam büszkén beszámolni arról, hogy az új széljelző megtörte az átkot és beüzemelése óta messzire kerül ez a kellemetlen malőr, a dicsőség csak eddig tartott. Ez lett volna a második hátszeles perdülésem amit a trükkös Agárdi szél kényszerített ki. Megtettem amit lehet, mégis arra eszméltem hogy ledob magáról a gépsárkány. Szerencsémre nem estem a tóba, ami nem is az elázás -hiszen azon már indulás óta túl voltam- hanem a nehézkes visszamászás miatt volt áldásos, szóval egy gyors séta a bumon az árbócig, ott pár másodperc erőgyűjtés, ugrás az uszonyra majd rövid várakozás, hogy az iszapba fúródott árbóc velem együtt újra lélegzethez jusson. Vissza a hajóba és a száraz lábbal borulás a folyamatos "beázás" miatt eleve nem volt kivitelezhető, azért nem panaszkodhatok. Már csak ezzel a kádnyi vízzel kéne kezdeni valamit és akár beérhetek szintidőn belül.
A szél erején kívül a trükkösségével is meggyűlt a bajunk.
![]() |
Trükköm, trükköm |
Szóval, ahogy látjátok elég tág értékek között mozgott a grafikon, nem csoda hogy a harmadik futam után vert seregként ért partot a társaság ahol újabb meglepetések vártak.
Persze a "bringás" statisztika idén se maradhatott el. Vízálló telefon, vízálló táskában rögzítve egy cseppet sem vízálló hajóhoz.
![]() |
Harmincöt kilométer, néha több |
147 brake a snookerben, egyedül vitorlázva megkerülni a földet, a világ legerősebb emberének lenni, freskót festeni a Sixtus-kápolna mennyezetére, feltalálni a Rubik-kockát, Edző Bá elismerését kivívni mind-mind egy sportkarrier, vagy egy életút non plus ultra-ja. Mindegyik teljesítmény kimagasló, végérvényes és visszavonhatatlan, ráadásul a híre generációról generációra száll így öregbítve az alkotók illetve az érintettek hírnevét.
A vasárnapi vérszegény : ) négyes szél és a mindössze húszcsomós befújások ellenére már induláskor emlékezetessé tettem a napot, pedig minden esély meg volt rá hogy végre száraz, meleg ruhában vitorlázzak. Igazából az egész nap kimenetele kétesélyes volt, az összes előrejelzésre rácáfolt a sima víztükör és a szezont mozdulatlanul búcsúztató, kedvetlenül lógó zászlók. Amikor pedig dél körül úgy tűnt, hogy csendes őszi esőbe fullad a mai verseny egyszer csak feltámadt a szél és lehetőséget se adott a linkelésre. Nyugatról fújt, így nem láttam akadályát hogy az "északi" sólyán tegyem le a hajót -úgy értem, amikor északi szél fúj, akkor tesszük le ott- hiszen a mólóval párhuzamosan pont szélbe fog állni a gépsárkány, simán felszerelem és indulok is. A vitorla felhúzásáig nem is volt baj, a gondok utána kezdődtek. Először a szél délire váltott így ráfújta a hajót a mólóra. Ekkor elkötöttem a sporteszközt, kivettem a kormányt a hajóból és épp beillesztettem volna a helyére amikor átfordult északnyugatira. Hogy tisztában legyetek a részletekkel annyit mindenképp meg kell említenem, hogy a tó vízszintje közel fél méterrel alacsonyabb a kívánatosnál ezért a kormányt -mint általában- térdelve nem tudom a helyére tenni ugyanis csak a mólón hasalva érem el a hajót. Tehát ott fekszem a betonon, szorítom a kormányt amikor váratlanul a "trükkös Agárdi szél" -amit akkor más, ide nem illő jelzőkkel illettem- kezdte elfújni a mólótól a finn dingit. Villámgyorsan felpattantam, de néha a villám se lehet elég gyors. A másodperc törtrészéig néztem csak a távolodó hajó után, mégis olyan hosszúnak tűnt az az idő. Egyszerűen nem hittem a szememnek az agyam meg csak járt valami megoldás után kutakodva, ami a hajóra való ugrásban csúcsosodott ki. Hogy mennyire volt ez jó ötlet? Így utólag semennyire, de hát mise után okosabb a gyülekezet. Az alacsony vízállásnak köszönhetően csak mellkasig merültem el a tizenkét fokos tóban, azzal a kezemmel amelyikben nem volt kormány elkaptam a hajót, néhány "ejha" és "nahát" felkiáltás közepette átvezettem a Sirály mólójához ahol végre minden a helyére került és -ha ezek után lehet ilyet mondani- gond nélkül elfoglaltam a kapitánynak kijáró helyet. Kisergettem a tisztásra és nem hittem, hogy valaha ilyet mondok de a tegnapiak fényében ez csak egy átlagos, két futamos nap volt egyszer ilyen, egyszer olyan eredménnyel. Remélem nem unjátok még a pólós képeimet, ha mégis, megígérem hogy erre az évre ez az utolsó de egyrészt rohadtul menő másrészt meg annyi küzdelem van benne, hogy muszáj egy kicsit játszanom az eszemet.
![]() |
Örök ereklye |