A félelem bére, azaz elismerés a köbön

Október hetedikén reggel a rádió kiváló kirándulóidő ígéretével buzdította hallgatóit a szabadba és magam is engedtem a hívó szónak bár engem korántsem a rádió, hanem az idei utolsó ranglistaverseny az Építők Kupa csalogatott a természetbe. Viharos szelet ígértek de a versenyrendezőket se az előrejelző oldalak fenyegető színes nyilacskái, se a tisztáson fújó hatos szél nem tántoríthatja el attól, hogy itt ma három futamnyi aktív kikapcsolódásban részesítse azokat a vakmerő vitorlázókat akik minden racionalitásnak hátat fordítva elhagyták a kikötőt. A kalózok köszönik szépen, ők nem kérnek ebből az időből és néhány finnes spori is a parton maradt, hallgatva arra amit a józan ész és az egészséges félelemérzet diktál. És mivel szavakkal korántsem biztos, hogy vissza tudom adni ennek a gyilkos napnak a történéseit jöjjön már most a grafikon.

Nana, 55 km/óra lakott területen?!

Nem sokkal kilenc után indultunk és idén többször is előfordult, hogy gyorsan kiértem a tisztásra de ez a mai minden eddigi rekordot megdöntött. Valamikor, talán olyan hatos közeli szélre írtam már, hogy ott lehet a határ finnezés terén, de ezt most felülbírálom, a határ itt van és nem kizárt hogy át is léptünk rajta. 
 A bajnokságtól azzal az ígérettel búcsúztam, hogy első dolgom lesz vízhatlan felsőt venni amiből se a vízhatlan, se a felső, se a vásárlás nem valósult meg. Ennek minden hátrányával szembesültem nagyjából az indulás utáni másfél percben. A neoprén ruhát ekkorra áztatta át teljesen a felcsapódó víz, ami egy fotón vagy filmen rohadt vagányul mutatna de testközelből átélve nem ez jutott eszembe először. Akkor mostantól vizes sport bár a grafikont elnézve gondolhatjátok, hogy nem ez nyugtalanított leginkább. A széllökéseknél talán csak a tarajos fehér hullámok voltak ijesztőbbek bár nem tudtam és nem is akartam eldönteni hogy melyik félemlít meg jobban. Bemelegítésnek tettem két harmatos próbát a fordulásra azután abban maradtam magammal, hogy nem ez az a pillanat amikor ezt erőltetni kell. Majd a rajt után. Talán addigra történik valami csoda, legyengül a szél esetleg váratlanul megtanulok vitorlázni vagy ha egyik sem akkor hirtelen elönt a bátorság. Aha, és szépen lassan végigcsordogál a lábszáramon.
De semmi. Csak fúj megállíthatatlanul. Alapból ötös fölött van és a mezőnnyel egy emberként csapunk a levegőbe amikor a hetes pöff helyett csak hatos érkezik. Egy miatyánkra még futja az időből azután lesz ami lesz elindítanak minket. A helyezés most az ami a legkevésbé érdekel, körbe kéne menni a hajóval valahogy, még ha kiülőnadrágok potyognak is az égből.
Lövésem sem sincs hogy úszom meg borulás nélkül ezt a napot de egy órát se kell várnom a válaszra: sehogy. Olyan szél van, hogy a hajót nem kiülni hanem kifeküdni kell ha nem a vitorlával akarjuk karcolni a vizet és most először érzem annak az öt kilónak a hiányát amit nyár óta leadtam. A befújások olykor még a legtapasztaltabbak hajóját is megfektetik, hiába na, ez van amikor a huszonhét csomós szél és a tíz négyzetméter vászon összefutnak egy kis csevejre a tisztáson. Talán a fordulásaim tükrözik legjobban a túlélésért folytatott harcomat. Az amúgy is robotzsarus mozdulatok most még jobban lelassulnak ahogy a vízen pattogó hajót és magamat próbálom egyensúlyban tartani. Ehhez jön még a forgalom. Normál körülmények között is észnél kell lenni ha nem akarok belefutni egy rögtönzött fordulásba vagy nem szeretném ugyanerre kényszeríteni valamelyik harcost de most különösen. Főleg mikor hátszélben rongyolok a hétköznapinak nem mondható pöfföktől kísérve az élmezőny meg már visszafelé jön jobb csapáson, útjogosan. Mondjuk ott sok lehetőséget nem kínál az élet, bőven elég tartani az irányt úgy, hogy a hajó legyen alul. Ezzel szerencsére a többiek is tisztában vannak így -adott esetben- úriember módjára reklamálás helyett egy apró, korrigáló kormánymozdulattal is beérik. Jól is jön minden kis segítség mert az első két futamban jobbára a finn dingi Csabizott, nem pedig a Csabi finn dingizett.
Sok más jó tulajdonságom mellett fő erényem a szerénység, amit mi sem bizonyít jobban mint hogy ezalatt a két futam alatt beértem egyetlen halzolással. : )
A mai napra rendelt borulás az első menet befutója előtt talált meg és hiába szándékoztam büszkén beszámolni arról, hogy az új széljelző megtörte az átkot és beüzemelése óta messzire kerül ez a kellemetlen malőr, a dicsőség csak eddig tartott. Ez lett volna a második hátszeles perdülésem amit a trükkös Agárdi szél kényszerített ki. Megtettem amit lehet, mégis arra eszméltem hogy ledob magáról a gépsárkány. Szerencsémre nem estem a tóba, ami nem is az elázás -hiszen azon már indulás óta túl voltam- hanem a nehézkes visszamászás miatt volt áldásos, szóval egy gyors séta a bumon az árbócig, ott pár másodperc erőgyűjtés, ugrás az uszonyra majd rövid várakozás, hogy az iszapba fúródott árbóc velem együtt újra lélegzethez jusson. Vissza a hajóba és a száraz lábbal borulás a folyamatos "beázás" miatt eleve nem volt kivitelezhető, azért nem panaszkodhatok. Már csak ezzel a kádnyi vízzel kéne kezdeni valamit és akár beérhetek szintidőn belül.
A szél erején kívül a trükkösségével is meggyűlt a bajunk.

Trükköm, trükköm

Életem első Kékszalagja több szempontból is emlékezetes marad. Kapitányunkat, a hatvanas öregurat se a szélcsend, se a négyes szél -ami a Balcsin egy nagyhajó teljes vitorlázatánál azért odatesz- nem tudta kizökketeni, a legénység többi tagja viszont -ahogy néhány éve magam is- pár éves hajósjogsival a zsebében kisujjában érezte a szakmát és a szélfordulóknál megrökönyödve, egymást túlharsogva kiáltottak fel hogy: Fordult a szél! Már megint! TÍZ fokot! Én nagyjából a másodiknál kezdtem ásítozni. Nem akarom fényezni magunkat, de a Velencei-tavon az ilyen szélfordulónál a következő történik, persze szigorúan versenyen kívül. A kormányos sodor egy cigarettát, rágyújt majd mialatt egykedvűen eregeti a füstkarikákat komótosan átlapozza a tőzsdei híreket. Közben nyit egy pozíciót, posztol egy képet az instán amin az emlékezetes szélforduló látható majd belekortyol az energiaitalba, nehogy elnyomja az álom a nagy izgalmak közepette. Ez van, mindenhol mások a viszonyok és szerencsésnek tartom magam hogy Agárdra evett a fene.
Szóval, ahogy látjátok elég tág értékek között mozgott a grafikon, nem csoda hogy a harmadik futam után vert seregként ért partot a társaság ahol újabb meglepetések vártak.
Persze a "bringás" statisztika idén se maradhatott el. Vízálló telefon, vízálló táskában rögzítve egy cseppet sem vízálló hajóhoz.

Harmincöt kilométer, néha több

Nem olyan menő mintha csomóban számolna, ahogy egy rendes hajós alkalmazáshoz illik de a lényeg így is leolvasható. Huszonhárom km/h max sebesség nem rossz egy ilyen tollfosztótól. És tőlem se. Se tavaly, se az év elején, de még a nyári gyakorlások után se mertem álmodni arról, hogy ilyen szélben vitorlázni fogok, arról meg pláne nem, hogy lesznek pillanatok amikor még élvezem is. De az élet mindig, mindnyájunknak tartogat meglepetéseket és ide tartozik a kikötés utáni kézfogás és gratuláció A Mestertől. Az egyesületben uralkodó spártai körülményekhez és az Agárdi rideg tartáshoz szokott lelkem még napok múlva se tudta feldolgozni Edző Bá "Büszke vagyok rád, Csaba!" mondatát. Persze másnap kint a pályán leüvöltötte a hajam, de akkor is, amit a finnezésben el lehet érni azt elértem ezen az októberi szombaton. 
147 brake a snookerben, egyedül vitorlázva megkerülni a földet, a világ legerősebb emberének lenni, freskót festeni a Sixtus-kápolna mennyezetére, feltalálni a Rubik-kockát, Edző Bá elismerését kivívni mind-mind egy sportkarrier, vagy egy életút non plus ultra-ja. Mindegyik teljesítmény kimagasló, végérvényes és visszavonhatatlan, ráadásul a híre generációról generációra száll így öregbítve az alkotók illetve az érintettek hírnevét.
A vasárnapi vérszegény : ) négyes szél és a mindössze húszcsomós befújások ellenére már induláskor emlékezetessé tettem a napot, pedig minden esély meg volt rá hogy végre száraz, meleg ruhában vitorlázzak. Igazából az egész nap kimenetele kétesélyes volt, az összes előrejelzésre rácáfolt a sima víztükör és a szezont mozdulatlanul búcsúztató, kedvetlenül lógó zászlók. Amikor pedig dél körül úgy tűnt, hogy csendes őszi esőbe fullad a mai verseny egyszer csak feltámadt a szél és lehetőséget se adott a linkelésre. Nyugatról fújt, így nem láttam akadályát hogy az "északi" sólyán tegyem le a hajót -úgy értem, amikor északi szél fúj, akkor tesszük le ott- hiszen a mólóval párhuzamosan pont szélbe fog állni a gépsárkány, simán felszerelem és indulok is. A vitorla felhúzásáig nem is volt baj, a gondok utána kezdődtek. Először a szél délire váltott így ráfújta a hajót a mólóra. Ekkor elkötöttem a sporteszközt, kivettem a kormányt a hajóból és épp beillesztettem volna a helyére amikor átfordult északnyugatira. Hogy tisztában legyetek a részletekkel annyit mindenképp meg kell említenem, hogy a tó vízszintje közel fél méterrel alacsonyabb a kívánatosnál ezért a kormányt -mint általában- térdelve nem tudom a helyére tenni ugyanis csak a mólón hasalva érem el a hajót. Tehát ott fekszem a betonon, szorítom a kormányt amikor váratlanul a "trükkös Agárdi szél" -amit akkor más, ide nem illő jelzőkkel illettem- kezdte elfújni a mólótól a finn dingit. Villámgyorsan felpattantam, de néha a villám se lehet elég gyors. A másodperc törtrészéig néztem csak a távolodó hajó után, mégis olyan hosszúnak tűnt az az idő. Egyszerűen nem hittem a szememnek az agyam meg csak járt valami megoldás után kutakodva, ami a hajóra való ugrásban csúcsosodott ki. Hogy mennyire volt ez jó ötlet? Így utólag semennyire, de hát mise után okosabb a gyülekezet. Az alacsony vízállásnak köszönhetően csak mellkasig merültem el a tizenkét fokos tóban, azzal a kezemmel amelyikben nem volt kormány elkaptam a hajót, néhány "ejha" és "nahát" felkiáltás közepette átvezettem a Sirály mólójához ahol végre minden a helyére került és -ha ezek után lehet ilyet mondani- gond nélkül elfoglaltam a kapitánynak kijáró helyet. Kisergettem a tisztásra és nem hittem, hogy valaha ilyet mondok de a tegnapiak fényében ez csak egy átlagos, két futamos nap volt egyszer ilyen, egyszer olyan eredménnyel. Remélem nem unjátok még a pólós képeimet, ha mégis, megígérem hogy erre az évre ez az utolsó de egyrészt rohadtul menő másrészt meg annyi küzdelem van benne, hogy muszáj egy kicsit játszanom az eszemet.

Örök ereklye

A huszonhat fős mezőnyből a tizenötödik helyet csíptem meg ami az én szintemen kimagaslónak számít. Persze nem lettem hirtelen ekkora májer, de azért van benne két elfogadható befutó meg a szombati helytállásom amikor nem mindenki tudta teljesíteni a három futamot. Bár az igazi elismerés számokban nem kifejezhető és hiába is keresnénk az eredménylistán.