2019. október 22., kedd

Újra versenyben csak valamikor elfelejtettem halzolni, na meg a bojler

Kormányjavítós élménybeszámolóval kéne kezdenem ám annyi buherálós sztorit láthattatok az évek során, hogy a mostaniból csak a beszámoló maradna meg, az élményt pedig keresve se találnátok a sorokban, úgyhogy röviden: egyik kikötéskor leszámoltam a kormánylapátommal. Ennek oka pedig, hogy vannak olyan terhelések amiknek nem szívesen teszem ki a térdem, ilyen a móló mellett haladó csónakból a gavalléros partra ugrás amire nem voltam vevő és a töketlenkedés eredményeképpen elcsorogtam a sólyáig. Itt már sok lehetőséget nem tartogatott az élet, próbáltam elfordulni ami mondjuk úgy sikerült, de az I gerendának nem volt ellenfél az üvegszövetes műgyanta. A többit szerintem kívülről tudjátok: csiszolás, gyantázás Praktikeres plasztikkártyával, csiszolás, gyantázás, csiszolás a festés meg majd télen, vagy simán csak egy napon. A gépsárkány mindenesetre üzemkész, a melóban is kezd normalizálódni a helyzet ideje visszatérnem a finnes köztudatba és csordultig lelkesedéssel hasítani a versenypályán majd kiheverve a kudarcot osztani az észt, mert ahhoz én is értek.
De előtte pár sor egy pazar délutánról. Az én délutánomról amikor -viharjelzés nélküli- négyes ötös szélben hasítottam, mit hasítottam- edzettem!! a tavon. Az én délutánom rendre ősszel talál rám és nem csak a vitorlázás óta, ezer éve ejt rabul az elmúlás kicsit talán szomorú, de a leglélegzetelállítóbb megnyilvánulása és ez már nem fog változni. Imádok ilyenkor, ebben ez az estére leálló szélben elsergetni a focipályányi területen tollászkodó sirályok mellett mert amíg kitart az üzemanyag addig lehet edzeni, állatkodni és ha az embernek van egy csöpp esze vagy szerencséje akkor dolga végeztével a maradék széllel még elegánsan visszacsoroghat a kikötőbe miközben a nap egyik pillanatról a másikra eltűnik valahol Fehérvár környékén. És a színek. Ha festményen köszönnének vissza diadalittasan giccset kiáltanánk viszont élőben tátott szájjal, elvarázsolva bámulunk bele a horizontba. Hirtelen meglegyint a halálvágy, és ha filmszerűen beszippantana a végtelen és nem lehetne többé visszajönni akkor sincs semmi baj, csak ez a pillanat és az azt kitöltő kéjesen szívszorító érzés maradjon meg, lehetőleg örökre.
"Napfénnyel teleszórt kéklő ég alatt
tiszták az érzések, tiszták a szavak."
Nem csoda, hogy a finnezéssel csak erősödött a kötődés és ebben az idilli kötődésben törölt képen a nyers valóság, miszerint elfelejtettem a "hátszeles perdülést." Amire rá se jöttem volna ha nem futok össze Edző Bá-val aki felhívta a figyelmemet az évzáró versenyre és igen, idénre nem terveztem részt venni az összecsapásokban de A Mester szavai hatottak annál is inkább mert az egyesületben még nem törölték el a testi fenyítést. Így a szezonban jól bevált ökörködés örömvitorlázás helyett fejest ugrottam az edzésbe ami elsőre a pár hónappal ezelőtti guggolásomat idézte, lefelé sikerült. Azaz negyedszélben hátszélben menni tudok, manőverezni nem. A fordulásokba belerázódtam valahogy de oktatófilmhez ne engem kérjetek fel, viszont a halzolás előtt értetlenül álltam. És utána is. Jó, legyen, néhány félresikerültet ráfoghatok a trükkös Agárdi szélre, na de az összeset önámítás lenne. A harmadik kört már direkt azért mentem a tavon, hogy le tudjak tenni az asztalra egy normális halzit, de ami tavaly ilyenkor hatos szélben alap volt az idén négyesben megugorhatatlan akadályként magasodott fölém. Borulással nem rondítottam bele a napomba de azontúl mindent felírhatok a hibalistára. Hátszélből félszélbe manőverezni volt az alap, ezt fűszereztem olyanokkal mint kormány vagy kötél elengedése akció közben és amiről utólag úgy gondolom szándékosan se tudnám megcsinálni azt ott minden nehézség nélkül, kisujjból kipattintottam. 
Ezek után reményekkel telve készültem az Építők Kupára méghozzá olyan reményekkel, hogy hátha addigra favágás esetleg permetezés közben megtanulok halzolni vagy lesz olyan aki nálam is bénább. Mindenesetre most egy csoda kevés lesz. 
Nem mellesleg idén kategóriát léptem. Igen, telik az a rohadt idő aminek köszönhetően ez évtől az U50-es szekcióba, azaz a grand masters versenyzők táborába tartozom. Baszki, de mikor telt el ötven év? Na mindegy, kisírtam két szabadnapot a hétvégére. 
A szombati szélcsend és az eső megásta a sírját a versenynek amit persze nem tudhattunk előre, így dél körül Bf kettőben kitereltek a műveleti területre ahol a csendeskés esőben ronggyá áztunk, a leálló szél pedig döntött a délután hátralévő részéről. A döntés szerint a szelet nem érdekli a verseny se mi versenyzők, ő a maga részéről mára végzett, hazament és nekünk is ezt javasolja. Hát köszönjük szépen. Hazudnék ha azt mondanám, hogy tükörsima volt a tó vize de nem sok hiányzott hozzá és a tíz négyzetméter vászon ami máskor oly sok terhet rak a vállunkra most ahhoz is kevés, hogy megmozdítsa a finn dingit. Pedig annyi szél általában marad amivel hazaérünk de most nem beszélhetünk általánosságban. Az ilyen napok hatására rendszeresítettem egy jóképű pádlit a gépsárkányba amivel az út felét ha nem is könnyedén de megtettem, mialatt a többiek kormánylapáttal, hajódöntögetéssel próbálják meg a lehetetlent. Ekkor könyörült meg rajtunk a rendezőség és akinél volt három-négy méter kötél -ahogy nálam is- azt elvontatták a kikötőig, ráadásul az akcióba még a Vadliba is beszállt amiért ezúton is köszönet illeti a szervezőket.
Na húzz el mint a Vadliba
Hát adtunk a szarnak egy pofont de minden valamirevaló mesében a jók elnyerik jutalmukat. Ennek a mesének nem csak mi vagyunk a szereplői, hanem a Szerbiából érkezett tucatnyi versenyző is akik velünk együtt szívtak a tavon. Ezalatt szakácsnőik olyan marhapörköltet rittyentettek, hogy több résztvevőben felmerült az igény a hölgyek honosítására bár gyanítom nem kizárólag az étel miatt.
Aki szombat reggel nem érzett magában vágyat a versenyzésre az vasárnap még kevésbé volt lelkes, a fáradt őszi szél ugyanis megemberelte magát és könnyfakasztó hatos befújásokkal fogadott minket. Mit tagadjam, egy időre átértékeltem legutóbbi nyavalygásomat az erős szeles vitorlázásról de győzött a józan ész, helyett a rendezőség. Irány a tisztás.
Tegnap az esőnek köszönhetően felülről, ma a felcsapódó hullámok jóvoltából alulról áztam szarrá már a kihajózás alatt, és még fel se ment a függöny. Amúgy nagyon faszányos verseny kerekedett ebből a harcos napból. A szél beállt Agárdi viszonylatban stabil ötösre /ez tudjátok mit jelent: nagy lyukak, firnyákos fordulók, pofátlan pöffök/ és tehettük a dolgunkat. A szó legszorosabb és legelcsépeltebb értelmében az esélytelenek nyugalmával indultam. Nyugodt voltam és esélytelen. A sor végén kullogtam természetesen de ebbe nem kívánok újra belemenni, volt ahol én voltam fifikásabb másnál és megesett, hogy fordítva de az a helyzet hogy rohadt jól éreztem magam. Tetézte az örömömet, hogy a halzolások nyolcvan százaléka jól sikerült, dacára a 45km/h-ás befújásoknak. Ez van Barátaim: aki tud, az gumicsizmában is tud! És ha önfényezésben ilyen jó vagyok ne menjünk el a helyezés mellett. Itt mondjuk nem tudok sikerekről beszámolni, egy sporit hagytam le azokon kívül akik vasárnap az otthon melegét választották a versenyzés helyett pedig az utolsó, negyedik futam előtt négyen is kiálltak és nagyot lehetett szakítani pozícióban, de itt jött képbe a klubház nyolcvanliteres bojlere.
Négy órája vacogok a tizenhárom fokos tó áztatta neoprén nadrágban. Tíz perc mire ellövik a következő futamot ami jó szélben egy óra, utána el kell jutni a kikötőig ahol a nagy létszám miatt garantált a várakozás, erre bő fél órát számolhatok plusz az apró. Testvérek között is nettó két óra fagyoskodás vár rám mire elvergődök a zuhanyzóig és addigra az említett bojlerből az utolsó csepp melegvizet is kifacsarják a cimboráim. Ahogy tegnap.
Jól mutatna az eredménylistán az utolsó futamon begyűjtött helyezés /ha nem jön közbe semmi/ de azzal max három napig lehet büszkélkedni, a megfázás amit ehhez csomagban kapok pedig alsó hangon is egy hétre C vágányra tesz. Nem kell ezen többet matekozni.
Forró! vízben lezuhanyoztam, megcsináltam az összefoglalót, segítettem akinek amiben tudtam majd elköszöntünk egymástól és a biztonság kedvéért kicsit a tótól is. "Még sokszor találkozzunk így" -hangzott az egyik szerb barátunk szájából és ennél jobbat, többet nem kívánhatott volna. Se nekem, se magának.

Idézet: Kasza Béla: Nem oltár