Tízezer lépés

Az új hajóm kapcsán elmulasztottam megemlíteni hogy átmenetileg kölcsön kormánnyal irányítottam a gépet, szóval az sem kizárt hogy ez okozta a múltkori fiaskót, ami egyáltalán nem szegte a kedvemet, sőt inkább további erőt adott főleg, hogy a helyszínen sikerült orvosolnom a dolgot. Nem ez volt az első eset hogy egy darabka kötél létfontosságú szerephez jutott kint a vízen. Szóval előkerült a saját kormányom amibe mostanáig egy műhelyben próbáltak életet lehelni, de ez korántsem jelentette azt hogy átvétel után csak úgy felpattintom a fartükörre és gondtalanul porolok ki a tisztásra, hanem ahogy már sejtitek újabb feladat elé állított. A műgyantázás nagyját lelkiismeretesen elvégezte a szaki és elnézve a mindkét oldalon nagy kiterjedésű javítást -különösen ahol az alsó rögzítőnek kéne lennie - azt hiszem nem szeretném tudni hogy mi is történhetett a kormánylapáttal. A további munka nagyfokú precizitást, szakértelmet és olyan laboratóriumi körülményeket igényel amilyeneket kizárólag a kertben tudok biztosítani. : )

Nyílt törés

Bár úgy tűnik hogy készen van de senkit ne tévesszen meg a látszat, összesen egy teljes napi munka várt rám fokozott figyelmet fordítva a sík felületre hiszen a vízben áramlással és ellenállással is számolni kell. Az év elején nem hittem volna hogy ilyen dolgok is foglalkoztatnak majd, de igazság szerint minden apróságra érdemes odafigyelni, különösen ha az ember egy veterán hajóval vág neki a végtelen vizeknek.
A teszt előtt a Balatoni nyaralás kapcsán ismét Alsóörsre, Gyulabához vetett a sors és megcéloztam az Öregúr Corsar típusú jolléját, aminek az ismertetőjében olvasható "kezdők csak gyenge szélben használhatják" mondata évekig visszatartott a próbaúttól. A tervezett időnél korábban, vegyes érzelmekkel adtam le a hajót és e rövidke beszámoló is egy kicsit szubjektív lesz tekintettel arra, hogy az első lépéseket mégis csak itt, régi Mesterem segítségével tettem meg. Az erős hármas szél csak úgy hívogatott a vízre és irányba is vettem Tihanyt, de az Öregúr módosításainak köszönhetően a hajó teljesen "tompa" lett és egyre inkább csökkent az esélye hogy a délnyugati szélben napnyugta előtt bármeddig is eljutok. Annyit azonban megtanultam az utóbbi években hogy a vitorlázás alapja nem csak a jó hajóban, meg a spéci vitorlában rejlik hanem leginkább türelemben, így ha apránként is de elkezdtem lopni a távolságot egészen addig míg az egyébként sem bizalomgerjesztő -horgászbotból készült- kormányhosszabító minden előzmény nélkül kicsúszott a helyéről. A sottok rögzítve, én gyanútlanul ülöm ki a hajót és ha nem is annyira negyedszélben, de azért porolok rendesen amikor megtörténik. A borulást szerencsésen sikerült elkerülnöm de abban a meghitt pillanatban egy kicsit kicsúszott a talaj a lábam alól. Na innentől valahogy a kiülés helyett "szokás szerint" csupán a túléléssel kellett foglalkoznom. Ha szükség úgy hozta lobogtatva, minden tanult trükköt bevetve a következő gondolatokkal tértem vissza a bázisra: Először is lövésem sincs hogy Füred közelében hol béreltem volna kishajót ha nem itt és nem ennyiért. Másodszor, Alsóörsön még egy szezon kihagyás után is ismerősként köszöntik az embert. Harmadszor pedig nem szabad elfelejteni a legfontosabbat, azaz Gyulabá flottája mindig is "Gyulabás" marad és ahogy az olyan esetekben amikor nincs más lehetőségünk, érdemesebb a kínálathoz igazítani az igényeinket mint fordítva. : )
Az új kormánnyal megtett első út bizakodásra ad okot és azt hiszem eljutottam oda, hogy mostanra minden egyes problémamentesen megtett méter a biztató besorolásba kerül, bár az igazsághoz tartozik hogy a "trükkös agárdi szél" ez alkalommal még saját magán is túltett olyannyira, hogy sok szélfordulónál még a nevemet se tudtam volna megmondani, az itt táborozó vitorlázó gyerekek közül pedig többen a tóban kötöttek ki. A kormány tesztelését egy személyre szabott edzés, az edzést pedig egy kimerítő verseny követte bár előbb még a hajón el kellett végeznem egy kisebb javítást. Észrevettem ugyanis hogy a deck egy részét teljesen elengedte a valamikori ragasztás, és a ki tudja hány évtizeddel ezelőtti apró réz szegeknek sincs semmi nyoma. Csavar, faragasztó, stafni, pillanatszorító és némi harc amíg sikerült tisztázni az erőviszonyokat.

Kovalens kötés

Ha nem is közvetlenül de a már említett versenyhez mindenképp kapcsolódik, hogy a nyaralás után csak úgy buzgott bennem a tettvágy és fittyet hányva a pokoli hőségre -amire lassan kénytelenek leszünk berendezkedni- nekiláttam az Iboly előtt felhalmozott rönkfák feldarabolásának és hasogatásának. Ezzel párhuzamosan lehetőségem nyílt hazaszállítani az emlékezetes viharban kidőlt két hatalmas nyárfát, így követve el mindent annak érdekében, hogy fizikailag teljesen leharcoljam magam a hétvégére.
Szombat délelőtt a várakozásé volt a főszerep és mintegy igazolva az ilyen elfecséreltnek hitt idő létjogosultságát a hajó mellett heverve, az orrnál egy újabb javítanivalóra lettem figyelmes. Na nem nagy dolgot csak néhány apró műgyanta ragyát amit aztán azonnali hatállyal le is csiszoltam a sebesség növelése érdekében. : ) A délután jóféle hármas délnyugati szélben telt és egész komoly csaták alakultak ki a kis létszám ellenére. Ahogy azt megszokhattátok -egy utolsó előtti helyet leszámítva- hátul végeztem, de napról-napra csökkennek a távolságok és az egyik futamban csupán néhány méterrel maradtam le az előttem célba érő két sporitól.

Tuningolok egy kicsit a kötélzeten aztán mindenkit lehagyok : )

Vasárnap reggel a kikötői hajók fütyülő állókötélzete előrevetítette a helyzet komolyságát és akkor még nem is sejtettem hogy az egyenletesnek hitt északi szél olyan dolgokat produkál, hogy az egykor merénylőnek nevezett déli szél ministránsfiúnak számít mellette. Váratlan, minden előjel nélküli komoly gyengülések /lyukak/, erősödések sőt olyan átmeneti kilencven fokos! fordulások, hogy az ember újraértékel mindent a vitorlázással kapcsolatban. A számtalan kalandos eset közül leginkább azt a pontot emelném ki amikor az előttem levő versenytárs a halzolását borulással fejezte be így lehetőségem nyílott hozni egy helyet. Erre mit tesz Isten? Illetve én? Ugyanúgy elbaltázom, azzal az apró különbséggel hogy nálam a borulás csodával határos módon elmarad, de a biztonság kedvéért félig merítem a hajót vízzel. A múltkori akció óta ugyan nálam is egy ötliteres vödör figyel kikötve, de az idő rövidsége miatt most nem tudok ezzel foglalkozni, meg kell próbálnom megindítani a hajót. A széllel nem lesz gond, abból több is van mint kéne és talán ennyi víz még nem terheli túl a vitorlát. Így is lesz, de ahogy lendülethez jutok az előre tódult víz ijesztően lenyomja a hajó orrát és úgy túrjuk a tavat mintha süllyednénk. És így bizony süllyedünk is mert ezzel a technikával sikerült még legalább ötven litert a hajóba gyűjtenem. Ezalatt a spori visszaállította a hajóját és nagy erőkkel készült a mindent eldöntő küzdelemre. Már csak egyetlen esélyem maradt, szabálytalanul /nem verseny, csak vezetéstechnikai szabály/ amennyire lehet hátra ülök a kormány mellé és a súlypontáthelyezéstől amennyire kell kiemelkedik az orr, a szél és a ventil teszi dolgát én meg gondterhelten figyelem a mezőnyt. A lehetőség hogy bárkit beérjek elúszott, de ezt az egy pozíciót meg kéne tartani főleg, hogy a vetélytárs köszöni jól van, jön és hevesen érdeklődik az elveszített helyezése után. Egész jól porolok, a víz már bokáig sem ér : ) amikor a hírekben használt "elvesztette uralmát a jármű fölött" kifejezés rám is érvényes lesz és össze vissza billegek a boruláshatáron a gépsárkánnyal mindezt egy becstelen szélfordulónak köszönhetően aminek a vége az lett hogy a túlélés érdekében átmenetileg nem a cél felé vettem az irányt, hanem arra amerre a szél engedte. A véget érni nem akaró káosz mindössze néhány percig tarthatott és ennyi időveszteség még belefért a szó szerint fordulatosan megszerzett előnybe. Ez a felállás megmaradt a célig, ahol egy villámgyors és problémamentes halzolás után célba is vettem a kikötőt. Ki vagyok merülve, a szél még mindig nem csillapodik és egyáltalán nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy az utolsó futamot teljes értékű kormányosként végigvigyem. Meg kell tanulni mérlegelni és jó döntést hozni.
A döntés után pedig lépni kell. Bármilyen utat is választunk mindig van egy következő lépés amit meg lehet lépni ha az ember akarja. Amit érdemes is meglépni, ha nem csak haladni hanem eljutni is szeretnénk valahová. Egy rádióriportban hallottam hogy: "A legtöbb ember egész életében félgőzzel halad a semmi felé és csak az élete végén veszi észre, hogy oda tartott."
A hajóépítés és a vitorlázás során megtett lépéseimet megtisztelő érdeklődés övezi, ugyanis hála nektek, Kedves Olvasóim a Vitorlás a kertben látogatottsága a napokban átlépte a tízezret.

Nem is rossz

Ez a mondat hangzott el Edző Bá szájából miután a verseny első napján közvetlen közelről látta az egyik fordulásomat és őszintén mondom már ezért megérte elindulnom az Agárdi vitorlás héten. Ekkor már túl voltam egy boruláson, kicsit később a kezemben maradt a kormány és még épp hogy csak elkezdődött a verseny, de lássuk az előzményeket.
Ahogy az összes többi, úgy az elmúlt hét is egy átlagosnak tűnő hétfővel kezdődött de ebben a szóban forgó hétfőben volt egy kis plusz ami miatt még csak hasonlítani sem lehet a többi, szürke társához. Ez a nap indította azt a hetet amelyiken négynapos verseny várja a sporttársakat, sőt ahogy ennek vége máris kezdődik egy -kizárólag ötven felettieknek szóló- kétnapos összecsapás úgyhogy a legelszántabbak és az idősebbek közel egy héten keresztül sanyargathatják magukat a Finn-dingi névre keresztelt kínzóeszközben. Naná hogy én is érintett vagyok az első szériában ezért az említett hétfőn -a katasztrofális forgalmi helyzetnek köszönhetően- igaz csak késő délután, de gyanútlanul hajóba szálltam, nem is sejtve hogy A Mester rögtönzött edzése micsoda gyötrelmeket tartogat. Az az igazság hogy mostanáig abban a boldog tudatlanságban vitorláztam, hogy már mindent tudok, : ) hátul kullogok ugyan de majd belerázódok, idővel lesz ez jobb is csak valami még hiányzik. Valami apróság amire előbb utóbb rájövök hogy mi is az.
És az a valami az edzés. "Ne így, ne úgy, az a szál miért lobog, hova mész, hova dőlsz, hova ülsz" és még sorolhatnám az ilyenkor elmaradhatatlan kötőszavak kíséretében elhangzott vezényszavakat. És a versenyen való szereplésemet figyelembe véve úgy látszik hogy erre volt szükségem, fel kellett hogy ébresszenek mert csak elégedetten ücsörögtem a langyos libazsírban és nem volt aki felrázzon mialatt hamis álmokban ringattam magam. A forgolódó erős hármas szél a combos négyes befújásokkal is ellenem volt az állandóan megdőlő, a hátszélben pedig rendszeresen borulni akaró hajóval együtt. Teljesen magam alatt voltam és Lali, apjától tanult mondása jutott eszembe az Üvegtigrisből: "Ha a padlón vagy szedjél össze valamit".
Így kaptam össze magam és vitorláztam egy marha jót egy olyan hétfőn amelyikre ismét sokat kell várnunk, mert leghosszabb nappalhoz csak évente egyszer lehet szerencsénk.
A verseny négy napjából hármon tudtam jelen lenni, és megpróbálom röviden összefoglalni az eseményeket, kezdve rögtön az első napi negyedszeles borulásommal. Az egyik hirtelen jött pöffnek köszönhetően úgy sikerült lefektetnem a hajót, hogy én magam meg sem mártóztam a tóban. Történt tehát hogy a hajó már az oldalán ment, a vitorla hátsó része a vizet simogatta és akkor már hiába próbáltam a kormánnyal helyrehozni a helyrehozhatatlant mert az már a tónak a közelében se volt . A vitorla felfeküdt a vízre, a hajó teljesen az oldalára borult és ilyenkor nincs idő a pöcsölésre, cselekedni kell úgy, hogy a legkisebb veszteség érje mind a hajót mind a kormányost. Tehát az "Agárdi iskola" tanítása alapján gyorsan végiglépdeltem a bumon, egy pillanatra megálltam az árbóc tövén, felmérni a helyzetet, majd onnan ráálltam a svertre és mikor a hajó kezdett visszabillenni abba a helyzetbe ahogy általában használni szoktuk, mintaszerűen visszamásztam a cockpitbe. A sípcsontokon szerzett két húszcentis horzsolást leszámítva határozottan meg voltam elégedve a produkcióval annál is inkább mert költségkímélő módon nem zuhantam bele a vitorlába.
Leírhatatlan vízmennyiség árasztotta el a hajót, ami talán tíz- néhol tizenöt centire látszott csak ki a tóból  és ugyan vannak beépítve légszekrények, de egy ilyen öreg ladiknál csak idő kérdése hogy a víz bejusson az összes olyan helyre, ahol semmi keresnivalója sincs. A cuccaim a táskából kiborulva békésen úszkáltak a hajóban és csodálkozva néztem hogy mennyi hasznos holmit hoztam magammal, a baracktól a naptejig. : ) De ábrándozni nincs idő kézbe kell kapni az öblítős flakont és merni a vizet mielőtt tovább romlik a helyzet.
Valamelyik Discovery-s csatornán nézve az esetet már pattanásig feszülnének az idegek, hogy vajon sikerül-e a kormányosnak a kétliteres flakonnal kimernie a vizet és megmenekülnie, vagy a hányatott sorsú hajó elsüllyed és a szebb napokat látott kapitány a szemünk láttára veszik oda a habokban. Ennél a résznél még nem tudni, hogy a reklám után váratlanul megjelenik A Mester és átad egy ötliteres vödröt.
Tehát teljes erőbedobással merem a vizet és bármilyen fárasztó is, van egy halvány reménysugár mert ha lassan is, de azért apad illetve apadgat és már csak a lábszáram feléig ér. Nem tudom hány liter fér el a hajóban de az egyharmadát már sikerült kimernem és azon gondolkozom, hogy mennyi van még hátra ahhoz hogy mozgásba tudjam hozni a finnt, mikor váratlanul felbukkan Edző Bá -akinek egyébként semmi dolga nem volt arrafelé- és átadja az említett vödröcskét ami kapásból két és félszeresére növeli a hatékonyságomat. Még egy harmad, immár egész gyorsan és az erős hármas szél már el is tudja indítani a hajót -sőt tovább megyek- még gyorsulunk is és mialatt az egekig magasztalom a ventil feltalálóját addig a hajóban lévő tó fokozatosan visszakerült eredeti helyére.
A következő kalandra még egy kurta órát se kellett várnom, ekkor történt hogy a kormánylapát az ellentartó laprugót kijátszva lecsúszott a tartótengelyekről. A sottkötél természetesen beakasztva a klemmbe ami mindössze azért okozott némi zavart mert a jelenlegi helyzetben minél közelebb megyek a kötélhez hogy kiakasszam, annál jobban kezd az oldalára dőlni a hajó... Na neee! Még egy borulás ráadásul egy ilyen pitiáner dolog miatt?! Ezt a szégyent nem élném túl, így egyik kezemben az önállósodott kormánnyal villámgyorsan odacsúsztam és kiszabadítottam a kötelet. Kormány vissza, még épp beérek naná hogy utolsónak és annyi időm marad a következő rajtig, hogy egy rövidke kötéllel rögzítsem a lapátot. E két kemény próbatétel után előttem ismeretlen okokból vége szakadt a nemkívánatos megpróbáltatásoknak és hoztam a tőlem megszokott egyenletes, a mezőny végére elegendő teljesítményt. : )

Fél lábbal a paradicsomban

A második napon már volt néhány előzésem is, sőt a nagy csatákban dicsőségesen szereztem egy utolsó előtti helyet, ami természetesen újabb lökést adott a továbbiakhoz. De a lökés önmagában a szelet nem pótolja és a harmadik nap jobbára csak hiábavaló várakozással telt. Legalább jutott idő a kikötői munkákra, a sztorizgatásokra, a sporttársak hajóinak átnézésére sőt még Gyuri barátommal -a volt hajóssuli egyik utolsó mohikánjával- is összefutottam aki a csapatból elsőként érzett rá a kishajózás szépségeire. Három óra körül azután megkaptuk a jelet, elindultunk a tisztásra ahol bő fél óra után lefújták a futamot. Érdekes módon mire kikötöttünk és összepakoltuk a hajókat a szél is megérkezett de ez már nem sokat tudott hozzátenni a szombati naphoz.
A hét és a verseny tanulsága -a remek vitorlázásokon túl- hogy kezd beérni a kétéves munka gyümölcse és azok a sporik akiket eddig csak a messzeségből figyeltem mostanra látótávolságba kerültek, sőt némelyikükkel bizony már pozícióért ment a harc, még ha az a pozíció a huszonhatok helyet is jelentette.