Méz és madzag

"Általánosságban arra kell gondolni, hogy megveszed, azt mondod jó lesz úgyis csak finnezgetek aztán elkezd bosszantani hogy hiába rajtolsz el egész jól, simán lelép a mezőny. Kellene egy jobb hajó, de ezt nem tudod eladni. Az a baj hogy nem lehet csak úgy finnezgetni úgyis az a vége hogy versenyezni akarsz ahhoz meg az ilyenek nem igazán jók." Mondta Ispány barátom egy közel negyven éves dingiről miután kikértem a véleményét hajóvásárlás előtt. Úgy általában, minden cimborám próbált jó irányba terelni aminek végül meg is lett az eredménye de kellett hozzá egy adag szerencse is. 

Csendesen teltek a napok az egyesületi hajóban, nincs is nagyon mit írni róla hacsak azt nem, hogy a saját hajó iránti vágy egyre erősödött. Ez persze nem akadályozott meg a versenyzésben így az év első kishajós összecsapását se hagyhattam ki, bármennyire szarul sikerült. Maga a szezonkezdés a viharos időjárás, aztán meg a Húsvét miatt csúszott két hetet így a sűrű versenynaptár okán két versenyt rendeztek egyetlen hétvégén, az egyiket szombaton -ezen indultam- a másikat vasárnap. 

Visszatérésemet mi mással erősíthetném meg mint a hivatalos vitorlaszámommal amit most bontott számokból kapartam össze "kicsit sárgább, kicsit savanyúbb de a mienk". 

A kettes fent volt de a hármas konkrétan három részből állt,
megdolgoztatott rendesen

Bíztató északi szelet ígértek szombatra ami papírforma szerint a késő esti órákban fordul majd át büntető délnyugatira és kitart egész vasárnap. Mondanom se kell, hogy nem így volt, némi halasztás után rajtoltunk el az északi part felé de valahol a harmadik körben (mikor kb 180 fokot fordult a szél) lefújták a futamot. 

Türelmesen várunk a szélre, mikor megjött azt se köszöntük meg

A második próbálkozás se hozott egységes sikert, a pályán uralkodó kaotikus szélviszonyok miatt a mezőny eleje extra profithoz jutva a harmadik körben lekörözte! a hátsó hajókat, a futam persze érvényes és köszönöm, nekem ennyi elég is mára a versenyzésből. Boldog csorgás vissza a kikötőbe bónusz siklással fokozva a felhasználói élményt, meg is van a napom. 

Fotó: Gerely "Feró" Ferenc

Itt még együtt a mezőnnyel, nem sokkal később teljesen szétszakadtunk

Sikerült eladni otthon a hajóvásárlós sztorit a családi kassza tartós makrogazdasági sokkja nélkül és naivan azt hittem, ez a dolog nehezebb része. De nem. Mármint ez se volt könnyű de a keretösszegből kigazdálkodni egy járóképes tollfosztót szerzett pár álmatlan éjszakát, amikor szembe jött az évszázad ajánlata. Viszonylag fiatal hajó, penge árbóc (igaz javított), ponyvák, utánfutó mindez nem olcsón de az egész együtt egy nagyon megérős csomag és igen, megtanultam már, ha valami túl szép ahhoz hogy igaz legyen akkor az általában nem igaz, de kivételesen miért ne mosolyoghatna rám a szerencse? 

A részletekről annyit, hogy a vitorlás egy kertben állt, teljes ponyvába burkolózva és ami látszódott belőle minden várakozásomat felülmúlta. Alig egy héttel később, közvetlenül a szerződés aláírása előtt derült ki hogy az utánfutó papírjai nincsenek rendben meg a hajón van egy kisebb horpadás. Nem nagy ugyan, csak úgy hetven centi hosszú és három centi mély és kábé tenyérnyi széles, mindez a hajó alján. Persze javítható, de úgy éreztem nem én leszek az ideális ügyfél erre a csomagra szóval kezdhettem előről a keresgélést. 

És most nézzük mi olyan nehéz a vásárlásban. Mindnyájan a nagy vételben reménykedünk, egy hajóban ami pár éve készült az egyik nagynevű műhelyben egy mégnagyobb nevű versenyzőnek aki már a parton megnyerte vele az összes versenyt. A hajóban amit X veretezett, a köteleket egy direkt erre a célra alapított manufaktúrában szőtte feltörekvő fiatal német mérnökök egy szűk, többszörös válogatáson átesett csoportja, a hajóban amit Z is megcsodált sőt meg is érintett. Amit alig használtak és akkor is csak árnyékban vitorláztak vele, hétvégén, édesvízben ráadásul az utóbbi kettő kötőjel hat évben klimatizált kapszulában tartották súlytalanságban lebegtetve, hogy semmilyen terhelést ne kapjon a test. Persze egy ilyen nem annyira olcsó de kapunk rá egy jó árat és ha bajnokságot nem is nyerünk vele, azért két három hellyel előrébb végezhetünk a mezőnyben "rosszabb esetben" tudjuk tartani a jelenlegi pozíciónkat.  

Félretéve az iróniát a mezőny egyébként folyamatosan fejlődik, amelyik hajóval hat évvel ezelőtt versenyt lehetett nyerni Agárdon az ma már a középmezőnyben csorog és ami akkor benne volt a mezőnyben az így értelemszerűen a hátsóbb traktusba került. Aki előtt nyílik egy jó lehetőség az fejleszt amennyiben el tudja adni a hajóját de sokszor itt jön a neheze. Vannak keresett meg kevésbé keresett modellek (egységes hajóosztály oké, de többféle gyártó készít ilyet) és az életre szóló kategória, azaz az eladhatatlan. Ez utóbbit vehetted te bármennyiért, rákölthetted az Isten pénzét, az új(abb) hajókkal sajnos nem lesz versenyképes ami a vásárlási kedvben is megmutatkozik. És nem az a szívás hogy eladáskor veszteségként elkönyvelsz egy szabad szemmel is jól látható összeget, hanem az hogy erre egyáltalán nincs kereslet. Az egykor keményre épített hajótestet mára felváltotta a puha ami jobban elnyeli a hullámokat ráadásul az építési technikának köszönhetően sokkal rugalmasabb is. Egy olyan hajóért amivel "oda lehet érni" szívesen fizetnek komoly pénzeket de egy kevésbé jól sikerült modellt ebben a Devoti-cunamiban finnes berkekben szólva, csak egy hobbistának lehet elsütni. A bugi persze ezekben is benne van, ahogy benne volt harminc évvel ezelőtt de például a magyar bajnokságon  egy ilyennel már csak statisztálsz.  

Szóval a felső kategória a jelenlegi helyzetben kilőve, így egyetlen ésszerű megoldás maradt felkészülve egy esetlegesen eladhatatlan hajóra, mégpedig minél olcsóbban venni egyet (ami kevésbé lesz fájdalmas amikor a nyakamon marad) és ahhoz egy fasza árbócot, mert az mindig elmegy. És ha hiszitek, ha nem ezen a ponton rám mosolyogtak az istenek, ugyanis Zoli barátom olyan árat mondott a komplett hajójára amit elsőre még elhinni is nehéz volt, ellenállni neki pedig egyszerűen képtelenség. 

Íme a tollfosztóm, már versenyeztünk is

Szóval itt van, az enyém és marhára örülök neki de leginkább annak, hogy az egész vásárlási hercehurcában -ha nem is könnyen de- sikerült megőrizni a józan eszemet és nem feledkeztem meg a célomról, azaz érezzem jól magam és kész. A hajó eredetije Larry Lemieux (kanadai olimpikon vitorlázó) tervei alapján készült, legfeltűnőbb sajátossága a deck ívelt hátsó része ami nagy szél, erős hullámzás kombó esetén kevesebb vizet enged a cockpitbe. Tekintettel a hazai körülményekre ez engem nem fog érinteni, inkább a látványhoz kell hozzászoknom. 

Ezért az árért ez nyilván nem egy eredeti Lemieux hanem annak Agárdi, Mesterünk keze alól kikerült változata azaz levett forma alapján gyártott gépsárkány. A sorozatszám alapján ez a negyedik hajó ami 2004-ben készült viszont a veretezése csak 2006-ban történt meg (így valószínűleg az "örök darab" kategóriából is kikerült) tehát idén húsz éve szeli a habokat. A tollfosztó egyébként teljesen rendben van bár a korának megfelelően vannak apró hibák illetve javítanivalók de érdekes módon pozitívumok is. 

A hátrányok közé sorolnám a "nehéz" hajótestet ugyanis egy száz kiló feletti sporinak épült szóval került bele anyag rendesen, ettől nem lehet elvárni egy mostani hajó rugalmasságát, puhaságát. Viszont épp ezért a strapát is jobban bírja, például a decken de akár az egész alsó héjon konkrétan húst lehetne klopfolni olyan masszív, így nem is kellett rögtön a fartükör javításával kezdenem mint az előző gépsárkánynál. Nem lepődünk meg ha húsz év után víz kerül egy hajóba, ez történhet a svertcsavar megfáradt tömítésénél vagy akár a ventileknél is. Próbaként leragasztottam az egyik ventilt a hajófenéken, lássuk mi lesz.

Az alja (is) egészen rendben van

Mivel a szivárgás nem szűnt meg a másik ventil lehet a bűnös vagy ugye a csavar de az van hogy jelen pillanatban rohadtul nem érdekel, vitorlázni akarok vele nem pedig szarakodni apróságokon. 

Ennyi még belefér, látnátok az egyesületi hajót...

Ahogy korábban említettem túl vagyunk az első közös versenyzésünkön sőt igazából a próbaút is ez volt csak előtte össze kellett kaparni a hajót. Pár apróság hiányzott csupán mint a bum csavarja amivel az árbóchoz rögzítjük, két sekli az albához na meg a kormánylapát, ehhez társult némi szerelési idő és értelemszerűen lekéstem a rajtot. A verseny a szomszéd kikötő évadnyitója volt amit nagyon szeretünk, alapból egy tókörből áll az első nap a másodikon pedig pályaversenyen csapunk össze. Az alacsony vízszint miatt a tókör egy rövidített változatát teljesítettük többnyire leálló majd éppen hogy erősödő széllel, minden irányból. Még a lekésett rajttal se lettem utolsó és a verseny után csorogtam egyet kettesben a hajómmal ami akkor még nem volt hivatalosan az enyém, de éreztem hogy az lesz. Itt a cél egy stresszmentes vitorlázás volt, kíváncsi voltam milyen érzetre a hajó, megvan-e az összhang meg a kémia mert a matek a számok alapján már megvolt. 

Első versenyünk. Nem, nincs mindenki előttünk (csak majdnem)

Nézzük mink van: egy hajó ami megy és tök jó állapotban van, karbon árbóc ami nem egy top modell de elviszi a gépsárkányt, hozzá egy golyóálló (de legalább új) vitorla aminek a teteje még erős szélben se áll ki gyengében meg gyűrött alufóliára emlékeztet, de az egész egy komplett szett, jön-megy ráadásul a két utóbbi cucc cserélhető és cserélni is fogom. Jól érzem magam ebben a tollfosztóban és annyi eltévedt út meg hajó nélküli hónap után ez a legfontosabb. 

A deck csodával határos módon minden dekorációtól mentes, az ebben időszakban tomboló famintázatot megúszta a hajó amiért elmondhatatlan hálát érzek. A kiülőpad is szürke, magasítás nélküli és igen az előző hajón volt három centis emelés de az van hogy amikor így hátulról belenézel a testbe, az marha sok, szinte megöli a formát szóval ha lesz akkor is csak a kisebb, másfél centis változat. Egyébként a magassal se éreztem semmi változást (hiába illesztettem be ide a szakszöveget) ugyanúgy mentem mint nélküle. 

Íme az íves cockpit, örüljünk hogy legalább nem háromszög 

A hajó átesett némi korszerűsítésen, a gyárilag a kiülőpárna melletti klemmet Zoli barátom tornyos csigára/klemmre cserélte amit én is megcsináltattam volna de így legalább nem az én keretemet terhelte. Előnye hogy bárhol is vagy a hajóban ki-be tudod akasztani a sottkötelet, hátránya amikor negyedszélben figyelmetlenül belefutsz egy szélfordulóba elég nehéz kiakasztani mielőtt rádborul a vitorla aztán meg az egész hajó de szerencsére ez a ritkább.  

Íme a torony, azt a szutyok piros gurtnit első dolgom lesz lecserélni

Pár kötelet is lecserélek majd de egyik sem égetően sürgős és bónuszként elmondhatom, végre van egy jól kibalanszírozott sólyakocsim aminél nem szakad le a vállam mire elhúzom a mólóig a hajót. Csak az a kérdés melyik mólóig mert Agárdon a helyzet folyamatosan romlik ami nyilván kihatással a van a vitorlás életre is de sajnos az egyesületekre komolyabb nyomást gyakorol. Bérleti díjat, rezsit, mederhasználati díjat, egyéb költségeket vízállástól függetlenül fizetni kell viszont a (minimális) bevételt hozó versenyeket nem lehet megtartani egy olyan tavon ahol alig lehet kihajózni a kikötőből. Nagyon fasza magasított, erősített partfalat kaptunk csak évek óta nincs amitől védjen mindenesetre jó hír, hogy több alternatívát is figyelembe véve már dolgoznak a megoldáson. "Jó szelet, több vizet" odaát is, Barátom. 

Jég, vitorlás, egyebek

Nem tudhatjuk pontosan mi vár ránk a következő napon, hónapokban vagy akár az előttünk álló évben de azért valamelyest van rálátásunk. Családi nyaralások, ünnepek, versenyek, vitorlázások meg persze a munka szorítják Excel táblázatba a szezont, mégis hosszú idő óta ez az első olyan évem amit teljes tanácstalanság övez. Tudom, a kérdésekre a választ nekem kell megtalálnom, a körülményeket amik akadályként tornyosulnak előttem nekem kell megváltoztatnom, és a megváltoztathatatlant nekem kell elfogadnom. Az is lehet, hogy ennek az évnek ez lesz a küldetése, ez az én házi feladatom erre az esztendőre, amivel ha időben végzek akkor mehetek játszani és csak rajtam múlik mennyit baszakszom vele. 

Erősen indított a tél januárban bár az igazat megvallva szilveszter éjjelén, kiadós havazással kezdődött a program majd faggyal, még több hóval, erősebb faggyal és sokkal több hóval folytatódott egészen a Velencei-tó majd a Balaton befagyásáig. Pár alkalom után sokat veszít szépségéből a késő esti és a kora reggeli hólapátolás egyaránt, ennek ellenére elmondhatatlan hálát érzek a gyerekkoromat visszahozó tél miatt és pár káoszos napot leszámítva bebizonyosodott (sose hittem volna hogy ez a mondat valaha elhangzik tőlem) amit az idősebbek már tudnak: télen is van élet. 

A Velencei-tavat január közepétől vehettük használatba és a tisztást ekkor még óvatosságból elkerültük de a part viszonylagos közelében nem volt akadálya a jégvitorlázásnak. 

Érdekes látvány a faltól-falig befagyott tó de a kerigetőrendszernek
köszönhetően a hajók vízen maradhattak

Mondanom se kell hogy pakolással/szereléssel indítottuk a napot és a jégszán nem számít nehéznek ugyan de egészben, a korcsolya sérülése nélkül levinni a "tóra" nem volt stresszmentes. Az amúgy sem gyenge 18 csomós északi alapszélre 32 csomós befújásokat kaptunk így Mesterünktől már eleve kurtított vitorlával vettük át a cuccot. Igen, van amikor az öt négyzetméter is sok. 

Variációk jégszánra #1: Az egyesületi hetes és nyolcas

Persze nem csak "osztályhajóval" lehet hasítani a jégen, aluvázas, a koporsó fílingnél jóval komfortosabb cuccok is felbukkantak Agárdon sőt egy házi készítésű tollfosztóba is belefutottam. Igyekeztem úgy fényképezni, hogy látszódjon: A kormányzást az árbóc közeli keresztrúddal oldotta meg a tervező, azaz lábbal kormányzol öregem. 

Variációk jégszánra #2: a prototípus sajnos nem reffelhető 
ami most komoly hátrány volt

Variációk jégszánra #3: Mesterünk míves darabja

Útban a tóra többször futottam bele hófúvásokba ami autóból nézve is szép de jégvitorlázás közben egyenesen bámulatos. Keresztben fújja előtted a szél havat centiméterekkel a jég felett meg persze azért az arcodba is jut bőven, miközben az életedért imádkozol ahogy az egész hóbelevanc nyiszogva, remegve, néha megpattanva egy-egy göröngyön visz át a tavon. Harcos szélben a dingivel is hasítunk mint állat de ilyen gyorsan még semmi mással nem jutottam el a tisztásig. Szinte percek alatt bejárható a használható része a tónak és mintha a jégszánnal egyszerűen kinőttük volna a helyet, mindenhova pillanatok alatt odaérünk, minden annyira közelivé vált. Pedig nem a legszebb arcát mutatja a jég, a sok hó és az egyenetlen fagyások miatt most nem születnek rekordok de a napom így is feledhetetlen. 

Reffelt vitorla és a végtelen jégmező  

Csináltam tracket is a Kwindoo-val, innen tudtam meg hogy harmincöt perc fagyoskodást bírtam abban a rohadt hidegben. Ahogy látjátok biztonsági játékot játszottam a partközeli részt választva, nem véletlenül. 

Közel 50km/órás max sebesség,
elég is volt annyi

A biztonságos jégvitorlázáshoz elengedhetetlen a különböző védőfelszerelések, életmentő dolgok viselése  illetve magunknál tartása ami egy elég hosszú lista és igen, senki nem akar meghalni jégszánozás közben de érdemes meghúzni a határt, mi az a pont ameddig élvezni szeretnénk a sportot és honnantól csap át túlélőtáborba a sok aprószar miatt. Bárhogy is döntünk alapfeltétel a kitűnő látási viszonyok -természetesen nappal- és a jégszánozás örökérvényű ökölszabálya, mindig párban közlekedjünk. 

Ahogy korábban írtam az erős szél miatti hófúvásról, az bizony nem segítette elő a látási viszonyokat és a tisztásnál egyik barátunk belefutott egy marha nagy lékbe. Mivel nagyon mélyen ülsz/fekszel a jégszánban így nem látsz rá eléggé az előtted lévő szakaszra, sokszor az utolsó pillanatban veszed észre ha valamit ki kell kerülni és ha vezettél jégvitorlást tudod, annál a sebességnél ez nem mindig kivitelezhető. 

Fotó: Nagy Zoli

Zsolti barátunk megúszta egy átázott ruhával
 de a mentés átcsúszott a délutánba

Azontúl hogy mekkora szívás az igazi gond ilyenkor, hogy a korcsolya sokszor beleakad a jégbe és hiába a sok segítő kéz, szinte képtelenség kiszabadítani a jégszánt. 

                                                                       Fotó: Nagy Zoli

Ahogy látjátok elengedhetetlen a csónak használata (amiből most kettő is van)
plusz pár marha hosszú kötél, például a jobb oldali sporinál

Annak rendje és módja szerint még ez az emlékezetes tél is itthagyott minket megadva magát a mínuszok közt átkúszó tavasznak. Március elején komoly mozgolódásokat jelentettek az Agárdi tudósítók és 14-én szinte tele tó fogadta a látogatókat. Optimistes kis csibészek edzettek, Finnes és pár más jollés hasította a vizet néhány nagyhajó kíséretében, plusz egy rakás szörfös a tisztáson illetve szokásos helyükön, a Sukorói szabadstrand előtt. 

Edzésben az Optimistes csapat. A kép akár novemberi
is lehetne de szerencsére nem az

Cimboráim már menetkészen fogadtak a kikötőben de rám még várt pár feladat, előhalászni az egyesületi kék Vanguardot meg összerakni ami ugyan nem egy űrtechnika de egy órát azért elvett a vitorlázásból. 

Frissen a tárolóból, ebből kéne összehozni valamit

A bekötéseket majd frissítenem kell de már képtelen voltam több időt elbaszni csónakázás helyett, így ez legközelebbre marad. Bármilyen fasza is a jégvitorlázás azért a dingihez képest "csak" hiánypótló marad, a vízen ringatózó hajó nyújtotta élményt semmi nem írhatja felül, de tényleg semmi. Ráadásul ezerrel süt a nap és olyan húsz fok van, hogy még a trükkös déli szél se tud belerondítani a dolgokba pedig mindent elkövet. 

Tipik fotó a finnből, remélem még nem unjátok,
Dinnyés felé félúton

A vízszint a tavaly év végihez viszonyítva jó, vitorlázni lehet (bár a hajóállomás előtt ráfutottam egy kisebb vakondtúrásra) de ezzel a 80 centivel indítani a szezont -figyelembe véve a leendő párolgást- nem valami bíztató. Legalább fél méternyi hiányzik a tóból és igen, nyilván lesz eső az idén is de amit a tél nem hozott helyre azt a tavasz meg a nyár már nem fogja. A csónakázást edukáció követte, Marci barátunk felfrissítette megkopott illetve helyenként hiányos ismereteinket az útjogokról meg a bólyavételről amit egyébként mindenkinek ajánlanék. Például egy sima vitorlázás közben ne te legyél a hülye, vagy ha csak pár nagyhajós versenyen indulsz és nem érzel vágyat a több száz oldalas szabálykönyv böngészésére, de szeretnél tisztában lenni az alap dolgokkal akkor keresd bátran Beliczay Mártont. 

Hiteles infók egy hiteles arctól,
közösségi felületeken megtalálod

Ezzel a nappal a szezont hivatalosan is megnyitottuk. A naptárban szinte minden hétvégére esik egy verseny március végétől egészen novemberig és az összesen nyilván képtelenség részt venni de mennyire király hogy van miből választani. A hajó projekt még a tavalyi mederben van, kitöltött szándéknyilatkozattal ami a semmivel egyenlő de ahogy Peti barátom mondta: az embernek legyen egy jó terve. Tehát házi feladatok, kérdések, tervek és remélhetőleg válaszok övezik a huszonhatos évet és idáig eljutva rájöttem, nincs ezzel semmi baj. Egyik se érkezik meg magától de ha keresem, bizton rátalálok. 

Alkonyat. A kikötőben mindig szebb

A gomb már megvan

Agárdon bezártuk a boltot, egy sörözős marhulós novemberi napon elcsomagoltuk a dingiket és az egész hóbelevanc lakat alá került hivatalosan tavaszig, ami persze időjárásfüggő. Melegedéskor ki lehet szabadítani azért egy hajót és ha a januári fagyos idő lehetővé teszi, akkor jégszánok is rendelkezésre állnak. A hangár a képen még üres de ez rövid idő alatt megváltozott, nem véletlen voltunk ott annyian. Egyébként a bal oldali hajó aljára érdemes vetni egy pillantást, minimum ilyen simának, fényesnek kell lennie egy tollfosztónak alulról. 

Ketten csomóznak a létrákon, többiek az erőemelők

Pár órával később ugyanez

Elpakoltunk ugyan de egy vitorlázás pontosabban versenyzés csak belefért még az év végére. A hazai Mikulás-kupák közül a Mályi-tavival szemezgettem már évek óta és ahogy Orfű, úgy ez is összejött idén, köszönet és hála. A Miskolc alatt fekvő bányatavak közül Mályiban és Hejőkeresztúron zajlik aktív vitorlás élet és nem utolsó sorban rengeteg látnivaló akad a környéken, aki idelátogat garantáltan nem fog unatkozni. A verseny tizenhét éves múltra tekint vissza tehát nem csak elgurult egyszer valakinek a gyógyszere hanem azóta komoly tradícióvá nőtte ki magát. A helyi klub komolyan veszi az eseményt, az üstnyi bográcsgulyástól kezdve a felfűtött hangárban gyönyörűen terített hatalmas ünnepi asztalon keresztül a remek zenéig, hajóbérlési lehetőségig minden adott, ha kishajózol egyszer mindenképp érdemes ellátogatnod. 

Hoppá, ezt nem is említettem

A versenyre a hajóbérlés a készlet erejéig ingyenes bár a nekem szánt dingiről felsőbb erők miatt le kellett mondanom. Történt ugyanis, hogy Jedi barátom legénységet keresett a szintén az egyesülettől kapott Corsair hajóba és ha egy Jedi hív öregem, akkor mész. 

Épp egy finn kerül vízre a keskeny lehajtón, jobbra figyel a mi hajónk

A tizenegy órára tervezett rajt csúszott vagy fél órát és a decemberi hideg, a korai sötétedés valamint a gyengécske szél miatt érződött hogy nagy dolgokat nem tartogat ez a nap de amit tartogatott az jó volt. Például mostanáig sosem kínáltak forralt borral finn dingiből egy tó közepén verseny közben, de Mályiban úgy látszik minden megtörténhet. 

A terv az volt, hogy felváltva vezetjük a hajót de Jedi kormányzásával és az én szélkeresésemmel, javaslataimmal olyan összhangban haladtunk hogy azon nem volt szabad változtatni. 

Indulunk a rajthoz, a vitorlát addigra tejesen felhúztuk

A két futamból az elsőben hoztuk az első helyet ahogy ez amúgy két finnestől (akár) elvárható a másodikban pedig másodikak lettünk. Minden sportban megvannak a kis stiklik így a vitorlázásban is előfordul a szürke zóna azaz félhivatalos megmozdulások, manőverek amik egyszer-egyszer beleférnek és mivel senki se szent, ezt el is nézik egymásnak a sporik de hogy a második futamban minket lehagyó hajó végigpumpálta (A kormány, a vitorla és a hajótest speciálisan szinkronban mozgatása amivel szél nélkül is lehet haladni. Ez egyébként a Finn osztályban húsz csomó feletti szélben megengedett. Húsz csomó felett!) az egész pályát, már nekünk is arcpirító volt. Az eredményünket ez szerencsére nem befolyásolta, jó érzés így, sportszerű versenyzéssel a hátunk mögött magunkénak tudni a dobogót. 

Csákjánk nem volt, ezt a száraz napraforgószárat a
 tóban találtuk, így pillangóztunk hátszélben

Két dolgot volt lehetetlen meghatározni az egész verseny alatt, a szél erejét és irányát emiatt végig a szélcsíkokat vadásztuk, sokszor nem is az irányt tartva szem előtt hanem a sebességet, egész pontosan a hajó haladását választva a nem haladáshoz képest. Orfűi pillanatokat idézett mikor a negyedszélben haladó mezőnnyel szemben mentünk, hátszél helyett mi is kreuzban, percekig mindössze hetven méterre a többiektől. A napsütés kitartott a verseny végéig de a leálló szél miatt a befutó elég döcögősre sikeredett. Négy és fél órát töltöttünk a tavon és ha megnézed térképen akkor rájössz, hogy nem a tó mérete miatt, szóval maga a partra érkezés is kérdésessé vált sötétedés előtt, de a helyiek gondoskodtak rólunk. 

Svert felhúzva, vontán megyünk a partra. Jedi tartja a kötelet és persze mi is vontatunk

Amíg mi a hideggel és egymással harcoltunk a házigazdák se tétlenkedtek, forralt bor, forró tea, pálinka, viszki mindez egy kisebb bolygó ellátására elegendő mennyiségben, hozzá pedig isteni étel fogadta a megfáradt mezőnyt a háttérben lüktető első osztályú lakossági techno zenével. 

Az aranyat érő kéz (a résztvevők egyhangú döntése alapján)

Ahogy mondtam Jedi barátommal még sosem vitorláztunk együtt, így a szememben sokkal nagyobb értéke van az elért eredménynek, ráadásul mindez egy padlásról összeszedett hajóval. Nem azt mondom, hogy el vagyok ájulva magunktól de azért egy kicsit igen. 

                                                                Fotó: "Jediné" Krisztina 

Ééés az első helyen kéremszépen: Stadler "Jedi" Csaba és jómagam

Sokszor magyarázunk bele történésekbe rejtett üzeneteket, leginkább olyanokat amikre legbelül vágyakozunk és ez alól én se vagyok kivétel. De mi van, ha a belemagyarázás nem is belemagyarázás, egyszerűen csak jelet kapunk ami mutat egy utat, amin ha nem is "kell" elindulnunk de lehet, hogy érdemes. Szóval ha tavaly Mályiban kormányhosszabbító volt az első díj akkor idén keresnem kéne hozzá egy hajót. 

Cuki aranyérem, mellé menő kormányhosszabbító, gomb a kabáthoz

Nyolc

És elérkezett, megszakadt az idei Balatoni balszerencse illetve balfaszság sorozatom ráadásul egy olyan vitorlázással ami az utóbbi évek egyik nagy trófeája annak ellenére, hogy szög utolsóként fejeztem be a versenyt, tetejébe sérüléssel. De a dicsőség teljes egészében engem illet, fürdök a sikerben mert ez is győzelem, ami most sokkal nagyobb mintha a dobogón állnék. 

Az egész a Velencei tóval kezdődött ahol az egyesületünk évzáró előtti évzáró versenyét tartjuk normál esetben de ahogy a múltkori bejegyzésben is láthattátok, elég gyászos a helyzet, ranglista versenyt nem tarthatnak ilyen körülmények között. A kikötő előtt szélfüggő az up&down pálya felállítása a tisztás megközelítésére meg annyi az esély mint diétára a karácsonyi időszakban. Istennek hála Tihanyban befogadtak minket, a The kikötőben ami közel s távol a legjobb kikötő, de szerencsére inkább közel. 

A hétvégi küldetésre Mesterünk hajójával indultam, a fogatot már kedden összepakoltuk amit Peti pénteken leszállított így csak az összeszerelés várt rám, amit a verseny napjára időzítettem. 

Peti rákönyököl a napra, közben ellenőrzi a rakományt

Szombat kora reggel gondterhelten raktam össze a gépsárkányt az előrejelzés ugyanis erős szelet ígért és nem a finomabb fajtából. A legdurvább mégis a kikötőben meg a tavon honoló béke volt mert a felhőkből meg az ég színéből láttuk hogy érkezik valami és az nem lesz jó nekünk. Ennél még a süvítő szél is szimpatikusabb mert az már itt van, tudunk vele számolni, fel tudjuk mérni az erejét, választhatunk a vitorlázás vagy a parton töprengés között, de ehelyett látatlanban irány a víz és majd ott meglátjuk mi zúdul a nyakunkba. 

Békét sugárzó panoráma, mi bajunk lehet?

Ami "zúdult" amúgy nem volt olyan drámai, az elmében burjánzó félelem sokszorosára nagyítja a nem létező dolgokat rossz tapasztalataink miatt, erős négyes-ötös széllel kellett szembenéznünk egy-egy hatos befújással ami persze a pályán érkezett ahova először el kellett jutni. Zamárdi elé vitorláztunk át és maga a verseny nagyon faszára sikeredett de már az oda út is minden pénzt megért. Hátszeles, raumos menetben hasítottunk át a tavon, a motoros meg pár spori jócskán előttem, a később indulók lényegesen lemaradva mögöttem és tudom hülyeség, de tisztára mintha egyedül száguldanék a tó közepén ahol normál esetben letartóztatnának másodfokú viharjelzésben. Én meg csak önfeledten csodáltam a palackzöld vizet, élveztem a pillanatot de inkább a perceket amit adott a tó, a hajó meg az élet. 

Három futamot tervezett Marci barátom a rendezőségből olyan szélben amivel Agárdon nem sikerült összefutnom az elmúlt tizenkét évben. Kreuzban alig-alig kellett korrigálni hátszélben meg ugyan voltak vérfagyasztó pillanatok de mindig sikerült két pöff között halzolni és azokon a hullámokon vinni a hajót öregem... az év vitorlázása volt komolyan mondom. Ahogy a dingi orra kiemelkedik a vízből, felül a hullámra és siklik miközben billeg jobbra balra, egyszerre hajmeresztő és a legnagyobb mókafaktor ever. A hullámról lejőve belefúródik a vízbe és tűnődsz, vajon meddig merül de persze végül a hajó kerekedik felül. Pont annyi a szél amiben kicsit azért majrézol de nem bírsz nem vigyorogni és sajnálod amikor bójavétel után újra negyedszélbe kell fordulni. 

Rövid szünet két futam között, pár falat kaja és készültünk a következőre

Csodákra nem számítottam. Tudtam, utolsóként fejezem be a versenyt de a hangsúly a befejezésen volt ennek ellenére az első két futamban sikerült lehagyni pár cimborát a harmadikra pedig sajnálatos módon lesérültem. A bal alkarom húzódott meg úgy, hogy egyáltalán nem tudtam ledekkelni a bumot (behúzni a vitorla kötelét amennyire a szél kívánta). Egyrészt ilyenkor kevésbé tud élesen (szél felé) vitorlázni az ember másrészt meg rohadtul fáj, minden manővert kétszer meg kellett gondolnom és az is megesett, hogy a bénázás közepette egyik alkalommal megállt alattam a hajó. Nyilván kijöhettem volna de ha már ennyit szoptam kreuzban akkor nem leszek hülye kihagyni a desszertet, jöhet a hátszeles vágta. Kit érdekel az utolsó hely, jól akarom érezni magam és akár egy személyiségfejlesztő tréner útmutatását követve megragadtam a pillanatot és fülig érő dopamin szinttel átsiklattam a pályán. 

                                                                        Fotó: Pallus

Vitorlázni jó, finnezni még jobb, mindez mezőnyben: a legjobb

Itt már tisztán látszott hogy ezzel a kézzel a holnapi versenyzés megy a levesbe de várt még rám egy mesés út vissza a kikötőbe. Gyönyörű felhők, a szavakba oly ritkán foglalható Balaton-érzés szemben a Tihanyi Apátsággal ami ugyan szép a partról de aki vitorlázik tudja, hogy az igazán menők a vízről nézik. 

Ilyen időben ennyi pont elég volt, kimentünk még a fázás előtt

Bár hajótakarítás közben a szivacsot alig tudtam kicsavarni a lerobbant kezemmel akkor is ez volt az év vitorlázása. Tavasszal az Atom kupán ugyanilyen körülmények között eltököltem két napot a parton, a Kékszalagot meg épp hogy túléltem és rohadtul szerettem volna véget vetni ennek a szerencsétlen szériának Balatoni körülmények között, mellékhatások nélkül. Teljesült. Felemelő érzéssel köszöntem el a tótól, útban hazafelé -kéretlenül ugyan- elmeséltem finnes és nem finnes barátaimnak az én nagy kalandomat, a túlélésemet minden apró részletre kitérve és ezzel a nappal emelt fővel zárhattam le a még véget sem ért szezont. 

Ami hátra volt az a Nád kupa Agárdon október végén a létező összes nehezítéssel súlyosbítva. Marhára alacsony vízszint, az a kurva délnyugati pöffös forgolódó szél meg az elbaszott hínármezők, köszönjük szépen de legalább egy napban letudtuk. 

Kormányosi értekezlet. Merre (ne) menjünk illetve pályarajz amit talán
harmadszorra értett meg a mezőny (fele)

Még ezek a szar körülmények se tudják elbarmolni az Agárdi jó hangulatot ami minden helyi verseny védjegye. Nekem a két futamból az első katasztrofálisra sikeredett de nem is emlékszem mikor röhögtem utoljára ennyit az idióta barátaimon az idióta barátaimmal. 

Szóval a Nád kupán vagyunk ami már hivatalosan is évzáró verseny kishajós berkekben és megindulunk a pillanatnyilag békésnek számító szélben, természetesen a nádasba. 

Hátszélben csorgunk a rajthoz, visszafelé itt kezdődtek a bajok

Csak hogy az elején tisztázzuk a szélviszonyokat, ez még nem a "fúj mint a barom" de közelít. Aki vitorlázott Agárdon délnyugati szélben az tudna mesélni, aki nem annak meg hiába magyaráznám. 

Cuki nyilacskák mutatják a szélirányt,
szerettük volna ha tényleg ilyen

Az első futam másfél órásra sikeredett -másoknak- de velem a katasztrófák sora nem engedte bejezni, így lett egy érvénytelen köröm, ez van, tudjátok mit mondott Torrente, nem kell megismételnem. A rajt simán lezajlott és a nádason áthaladva jött az első gyomros, papírforma szerint negyedszélben vergődtünk át a szűk átjárón és a leálló majd felerősödő közben forgolódó szélben és ebben a hülye szituban hárman beszorultunk egymás mellé. Én középen mint egy flippergolyó pattogtam és fordultam három méterenként elkerülendő az ütközést majd ahogy kiértünk beragadtam az egyik spori alá és tátott szájjal kézen fogva  behajtottunk a hínármezőbe. 

Hajóból ki, kormány ki és húzom a gépsárkányt de a szél, a mi drága délnyugati szelünk mikor erősödjön ha nem most és mindent elkövet hogy megszopasson ami sikerült is. Pár perc után egy motoros segítségével kijutottam és megindultam a mezőny után bár a "megindultam" szó használata ez esetben kicsit túlzó szóval maradjunk annyiban, hogy tisztes távolságból követtem őket. A második körben némi képzavarnak köszönhetően elvétettem a bejáratot a nádasba, egész pontosan csak azt hittem és kerestem egy másik kaput miközben megviccelt a szél és majdnem felborultam. Nem ismeretlen a szitu, séta a bumon, rálépni a svertre, hajó visszaáll de itt már úgy elástam magam -szerencsére csak képletesen- hogy hagytam a túróba ezt a futamot, majd a következőben megyek nagyot addig is kitakarítom a gépsárkányt mert a hínaras eset után került némi iszap a cockpitbe. A nehézkes munka után mikor már minden ragyogott a gyanúsan mozdulatlan hajóban feltűnt hogy ismét fennakadtam a kurva hínárban és az erős széllökések ellenére se tudtam kikormányozni a hajót. Nehézkes a mozogás combig süllyedve az iszapban és nem titok hogy közben pár "ejha" és "nahát" is elhagyta a számat de maradt annyi időm, hogy a második futamra patikán kitakarított hajóval állhattam rajthoz. 

                                                            Fotó: Gerely "Feró" Ferenc

Küzdök az elemekkel, a nádon látszik a szél ereje

Itt már támaszkodhattam a korábban tapasztaltakra és fennakadás nélkül -szó szerint- lement a két kör. Nem szeretnék senkit untatni a szél elemzésével de nem volt egyetlen olyan perc a versenyen amikor egy irányból és/vagy egyenletes erővel fújt volna. Az Agárd-Dinnyés szakasz közkedvelt rész a tavon, igazából nincs is ami nagyon letakarna a part felől tehát nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy itt tiszta szélben haladunk de tudod milyen ez délnyugatiban? Elmondom. Félszélből egyszer csak fel kell élesedned negyedszélbe -ugye tartod az irányt a bójára- majd a hirtelen forduló szél emberesen megdönti a hajót szóval visszaállítod a cuccot félszélbe és csinálod ezt kb húsz méterenként. A széllökéseket meg inkább hagyjuk. 

Helyi érdekesség még, hogy a tónak azon a részén ahol az utolsó bója felé közeledünk mindig megcsavarodik az egyébként is trükkös Agárdi szél amihez most extra üzemanyagot is kaptunk így hárman centiméterekre egymás mellett siklatva próbáltuk túlélni a helyzetet amin nem könnyített egy előttünk felboruló spori keresztben fekvő hajója, de ezen is túlvagyunk, beértünk a célba, adrenalin az egekben, mára ennyi volt. 

Íme a track. Néha rendesen megindult a tollfosztó
de a harmincnyolc csomót én se hiszem el

Mármint a versenyzésből mert az igazi szívás még hátravolt. Gyanútlanul elcsónakázunk a kikötőig és itt annyit azért meg kell jegyeznem, hogy se a kikötő előtt sem a kikötőben nem használható teljes szélességében a meder, kizárólag "kijelölt" útvonalakon haladhatunk. A kikötőn belül csak középen, előtte pedig párhuzamosan a parttal érdemes elhajózni mielőtt kimegyünk a nyílt vízre és visszafelé ugyanez. Tehát normál esetben hiába porolunk ki/be a kikötőbe, most csak egy nyomvonalon tudjuk megtenni az utat, elkerülhetetlen a torlódás a szél miatt pedig hol szélbe állunk, leállunk hol egymást takarjuk de az istennek se tudjuk megindítani a hajót a szűk mozgástér miatt. Marad a manuális megoldás, ugrás a tóba (nekem már harmadszor) és hónunk alatt a dingikkel kisétálunk a mólóhoz. 

Hajóvonták találkozása

Másnapra komoly szélvihar kerekedett, így a verseny és jó eséllyel nekem a vitorlázás is véget ért erre az évre. Márciustól októberig hasítottam a dingivel és visszanézve összejöhetett volna több de ugyanakkor kevesebb nap is, legyünk elégedettek azzal amit elértünk. Sokat adott ez a nyolc hónap ugyanakkor még többet tanított akkor, amikor már azt hittem nincs is mit tanulnom, magamról. 

Orfű Dollár út, ez komoly? Igen. Akkor jó, mert viccnek kicsit durva lenne

Régi vágyam teljesült az Orfűi Vitorlás Napok versennyel ami kishajós berkekben ikonikus rendezvénynek számít és az álmom csak részben -azaz vitorlázás nélkül- vált valóra, az élmény páratlan.  Első benyomás jóval a tó megpillantása előtt éri az embert, a Mecsek kanyargós útjai alapból letaglózzák a látogatót, azt is aki nem táborozott még a környéken aki meg igen annak negyven-ötven év után is elakad a lélegzete. Itt vagy, megérkeztél de most is mintha egy másik bolygóra. 

Nem vicc, én mondtam

A meglepő elnevezés eredete jócskán a szocialista időszakra nyúlik vissza mikor is a kikötő mellett az egykori megyetanács üdülője üzemelt, amire a helyiek szarkasztikusan a dollár tanya nevet ragasztották. A szocializmus összeomlott, az üdülőt lebontották, az egykori gúnynév iróniája megkopott így az önkormányzat nemes egyszerűséggel a köztudatban lévő névvel ruházta fel az utcát. 

Hajó nélküli napjaimat élem de a barátaim révén ezen át lehet lendülni főleg ha van köztük olyan finnes olimpikon aki a helyi klub vezetője, így kölcsönöztem hajót Székely Antalnak köszönhetően aki nekünk "csak" Tonó. A tóhoz érve jön a második sokk, a csend. Igazi, rohadt nagy fülsértő csend ami éjszaka méginkább az. Igen tudom, minden kikötő csendes de mindenhol megtöri valami picike nesz, egy távolban elrobogó vonat, kutyaugatás vagy egy szirénázó autó zaja amik mind az emberi civilizáció részeivé váltak de itt öregem nem hallasz semmit, szó szerint semmit és ez kurva jó. 

A pénteki érkezés után azonnal  birtokba vehettem a hajómat, találkoztam Ferivel a tulajjal és a személye egyértelmű magyarázatot adott a hajó állapotára, de a tesztút először a szélcsend majd az eső miatt maradt el és úgy látszik ez az év ilyen, a versenyeim se jobbára terv szerint alakulnak. 

A hajó és háttérben a tó, most nem találkoztak

Külön szívfájdalom a gépsárkány gyűjtői állapota amilyenre minden finnes vágyik a lelke mélyén valahol, így még nehezebben hagytam magam mögött a tavat és a hétvégét. A vízgyűjtő terület létrehozása egyébként a hatvanas évek elején született és '62-re az Orfűi-tó el is "készült" hogy úgy mondjam. Ekkoriban közvetlenül csak a tó déli oldalát övezte erdő, a mostani üdülőterületeken mezőgazdasági művelés folyt, azaz konkrétan kukoricaföldeket láthattunk volna a nyaralók és a mostanra a hegyoldalból lekúszó erdők helyén. 

                                                                          Forrás: Tonó

'60-as évek, szántóföld mindenütt, el se hiszed hogy ugyanaz a tó

A hegyekkel körülvett vízen sajátos szélviszonyok uralkodnak és a legdurvább, hogy nem tudod mikor mi fog felbukkanni a gerinc mögül. A pályaépítésnél a szélirány csak másodlagos szerepet tölt be, mondhatni asszisztál a rendezvényhez ugyanis itt egyetlen dolog ami adott, a tó sajátos hosszúkás formája. A szelet ez persze egyáltalán nem zavarja az össze-vissza fújkálásban ennek köszönhetően a helyi versenyek, meg úgy általában a vitorlázás minden alkalommal meglepetéseket tartogat. 

A legmenőbb "útjelző" tábla ever! A tipik Északi-sark meg
ilyen hülyeségek helyett ikonikus finnes versenyhelyszínek
ahonnan Agárd sem hiányozhat

A tavat kiváló kerékpárút veszi körül, ennek ellenére inkább a gyaloglást javaslom erre a hat kilométerre. Ami bringával húsz perc az gyalog max másfél óra kényelmesen, emellett mindent van időd megcsodálni miközben rá is hangolódsz a tóra. Ettől persze még egyikünk se lesz Orfűi, de jobban megértjük milyen is az. 

Szexi szelfipont, de a legjobb
 ha megállsz pár percre és átadod magad a csendnek

Akár egy folyó de innen nyújtja a legszebb a látványt,
amit jobbra látsz (sose találnád ki) egy sziget!

Tehát a péntek este esővel záródott a másnapi gyengécske szelet pedig a hegyek mögül pillanatok alatt felbukkanó vihar váltotta le ami a partról így festett. Három 470-es csordogál déli irányba majd az egyre gyorsuló a hajók a komor felhők miatt visszafordulnak a kikötő felé és az út két harmadát már siklásban teszik meg amikor leszakad az ég és szarrá ázva kikötnek. Mindez nagyjából azalatt míg ezt a pár sort elolvastad. 

Ezt kaptuk, a kerítés mögött látható az egyik beérkező hajó vitorlája
(apró adalék, a kép két órával az előző után készült)

A nap folyamán az esős és a rövidke nem esős szakaszok váltogatták egymást olyannyira, hogy a tó vízszintje a hivatalos vízügyi adatok szerint négy centit emelkedett. Ezt a helyiek egykedvű vállvonogatással vették tudomásul de ennyitől Agárdon már örömtáncot járnánk. Ettől függetlenül a nap mozgalmasan, holtidő nélkül telt már ha a sörsátorban marhulást, sztorizást, kocsiban szuszókálást lehet annak hívni. 

Póló helyett jópofa sapka, a zseton nem a helyi kaszinóba szólt,
ez volt a zsíros kenyér/fröccs illetve a vacsorajegy

A vitorlázás nekem ugyan elmaradt de az emlék örök, tele tanulsággal. Az egyik ami sokakat nem hat meg de a csapvíz brutálisan finom, akár ha forrásvizet inna az ember, a másik hogy Orfűre nem érdemes egy napra menni. No nem a gazdaságossági mutató miatt meg mert egy nap marha kevés ennyi remek élményből hanem itt mindig csak az egyik nap jó. Mármint vitorlázni. Helyi öregek emlékeiben még él valahol a nemtomhányas esztendő amikor mindkét nap tudtak versenyezni, de ezt már csak elbeszélésekből ismerjük. A vasárnapot munka miatt sajnos ki kellett hagynom így lemaradtam a finom hideg, esős versenyzésről sőt itt egy hosszabb szünet következett, de Agárdon szerencsére találtunk annyi vizet a tóban amiben megindul a dingi. 

Ez már felkészülés az év végi egyesületi versenyünkre aminek normál esetben a Velencei-tó ad otthont de ez most nem az, idén Tihanyban csapnak össze a gladiátorok. Mesterünktől megkaptam egyik saját kézzel épített hajóját amit érdemes beállítani és ez Tibcsi barátom segítségével nyilván könnyebb. 

Sipi hajó amit az idei Magyar Bajnok, Pallus pimpel. 
Ilyen körökben mozgok, kérlek szépen...

Ahogy mondtam van még víz a tóban de a lehetőségek korlátozottak. A tollfosztót be lehet lökni a habok közé de partra imádkozni kell két erős ember, vagy három. Legkényelmesebben Dinnyés felé érdemes venni az irányt, így kábé egy Orfűi méretű tóval gazdálkodhatunk. Én a nádas-tisztás útvonalhoz ezt a szelet gyengécskének találtam de napi feladatnak amúgy is a Dinnyési meteorológiai bója kerülését kaptuk. 

A meteorológiai bóját kerüljük és tisztára a
 Keszthelyi öblöt juttatja eszembe, vajon miért?

Változó szélviszonyok jellemezték a foglalkozást és az van barátaim, hogy még mindig van mit tanulnom (nahát) emellett vizuálisan az egyik legdurvább napomat tudhatom magam mögött. Leírhatatlan a látvány ahogy szélcsíkokra vadászva kolbászoltunk a gigantikus felhők alatt, nem is bírtam ki fotózás nélkül. 

Relaxációs hátszélben csorgunk visszafelé

Elég ötlettelen, megúszós húzás mikor egy beszámolóban szembejön a "beszéljenek a képek" kifejezés és kishíján belefutottam, nem is értem miért. Egyszerűen annyi minden történt úgy, hogy közben meg nem történt semmi. A bójánál annyira lassan, békésen cirkáltam hogy a pár méterre a nádas mellett várakozó szürke gém ugyan végig kísért a tekintetével de fel se rebbent. Egy hattyú pár kétszer húzott el a fejem fölött a rájuk jellemző buhogó szárnycsapásokkal, apró halak ficánkoltak az átmelegedett felső rétegben. Nagy dolgok ezek? Nem. Nagy dolgok ezek? Igen. 

 Ezt kellett nézegetni útközben, nem volt egyszerű de kibírtam

Az elmúlt hetek után végre kaptam egy stresszmentes délutánt, nem kell sietnem sehova, nem kell kapkodni, kamrát bontani/építeni és betonozni se. Köszönöm szépen. Ha lehunyom a szemem most is átélem újra az egészet és amennyire jó volt a múltkori harcos szélben veretni most pont annyira nem hiányzott. Ázsiai meditációs utazásról hazatérők beszámolóiban hallható "béke" szó üzenetére leltem hetven kilométerre a kertkaputól. 

Harmónia a horizonton

A visszafelé úton két részre szakadt a csapat. Ketten békésen csordogáltunk a kikötő felé hárman meg -akik elmulasztották a múltkori bejegyzésem- a nádason átvágva a pillanatnyilag tiltólistás hajóállomás és Cserepes-sziget közti részen bukkantak fel figyelmen kívül hagyva, hogy az elmúlt bő egy hónap alatt legalább tíz centit apadhatott a tó vize. Egy megfeneklett jolle könnyen kiszabadítható az iszap meg a hínár fogságából de halál retkesen visszamászni a hajóba, aztán a parton kitakarítani azért marha nagy szívás. 

Excuse me?! Na ez már viccnek is durva!
Háttérben a bajbajutott cimboráim

Sokszor elégedetlenkedünk azzal amink van miközben legtöbbször észre se vesszük milyen értékes pillanatokat tartogat egy nap az életben vagy akár egyetlen délután. A tegnapot elemezzük, a holnapot tervezzük és pont azt felejtjük el megélni amit a mától kapunk. 

Ilyen nap végén ezzel a képpel hazaindulni, na az a komoly