Ez vót Tihanyba'

Alig vártam, hogy a frissen vásárolt hajómat élesben is kipróbálhassam -amire ugye Agárdon nincs lehetőség- és lássatok csodát, pont találtam egy szabad helyet az egyik utánfutón szóval irány Tihany az Olympic Regatta amit a Tihany Hajós Egylet rendez, több versenyről is beszámoltam már nektek innen. Szeretjük a helyet, minden marha szép meg komfortos nem mellesleg a tulajdonos házaspár kishajózik is, vicces áron biztosítanak szállást, sokat tesznek a zökkenőmentes lebonyolításért és még lehetne sorolni. 

Szállás idén is az egykori borozóban

Marha nagy a csend itt is akárcsak Orfűn, nehéz is elaludni ha az ember nincs hozzászokva de azzal sincs baj, a szinte zéró fényszennyezésnek köszönhetően éjszaka nem lehet betelni a csillagos éggel. 

Akadálymentesített kocsma? Nem, rámpa a hajóknak

A verseny három napjából az első kettőn szívtunk a rohadt meleg miatt a harmadikon meg nem győztünk kapaszkodni a sottkötélbe szóval így vagy úgy de minden perce feledhetetlen volt. Pénteken parti halasztással indultunk aminek marhára örültem de persze titkoltam a többiek előtt. Be kellett szerelnem a gurtnikat meg pár kötél is elég nyomorúságosan volt még akkor bekötve, azokkal kezdenem kellett valamit. Haladjunk fontossági sorrendben, a gurtnit Tomi barátom varrta és általában feketében készül de az nekem elég gyászos meg a hajóhoz se passzol, így ragaszkodtam a szürkéhez. 

"Azért vannak a jóbarátok..." Ispány csomóz

Átcseréltem a sottkötelet -ezt tényleg én- bekötöttem a hátsó gurtnit ami aztán életmentőnek bizonyult vasárnap és a felkeményedett vitorlaállító köteleket is. Ami megmaradt az inkább esztétikai kérdés de idővel arra is sor kerül. 

Na, alakul ez

A pályára indulás előtt össznépileg felköszöntöttük Marci barátunkat aki szintén finnes emellett a mostani verseny vezető rendezője és éppen szülinapja volt, szóval kedves ajándék, csodás torták, megható pillanatok. 

Olyan finom volt amilyennek látszik, háttérben Varag mereng

Torta után irány a víz de a szél nem volt elég pálya felállítására így négy óra aszalódás után elszálltak a remények, egy rajt a végére de az is csak a gyakorlás miatt -mint utóbb megtudtuk- és mára végeztünk. Volna, de hülye leszek kimenni amikor végre vitorlázhatok normális mélységű vízben és nem kell a kormányveret miatt aggódnom meg ezek a csendes Balatoni hullámok is olyan szeretetteljesen simogatják a hajót úgyhogy irány Zamárdi. A strand előtti bója volt a cél aztán irány a cső, utána megint a déli part felé és csak azután, a késő délutáni leálló szélben csorogtam ki a partra. Micsoda nap, köszönöm. 

Egy újabb gyöngyszem, ezúttal Tihanyból

A gyenge szeles nap rávilágított, a vitorlám helyváltoztatásra igen, versenyzésre viszont egyáltalán nem alkalmas és túlzás volt a vászon árának egynegyedét pluszban vitorlaszámra költeni. Nézzétek ezt a képet, a parton nyugodt körülmények közt készítettem, ilyen amikor kitölti a szél. Már csak az a kérdés, ha egy napon lesz egy rendes vitorlám kire fogom én ezt rávakolni?

Akár a Sail GP-ben. Profilokból készült vitorla, csak ilyen profil nincs

A szombat is parti halasztással indult majd a nyugati medencében próbáltunk szerencsét ahol egyetlen futam -végül rövidített pályával- összejött majd órákon át várakozás abban a kurva melegben. Igazából "csak" harminc fok volt de kint a vízen a tűző napon jóval többnek érződött, aztán a rendezőség amnesztiát hirdetett, mehettünk a partra. És minő szerencse, fájdalomdíjként felvett az egyik motoros, köszönöm, életmentő volt. 

Hajóvonták találkozása

A versenyen Finn, Kalóz meg 470-es hajóosztályok indultak. Pár éve még ennél több osztály kapott helyet de a magas létszám miatt az egyesület két részre bontotta az eseményt és így is egy híján kilencven hajót kellett vízre tenni, partra húzni meg ugye a parton elhelyezni. A kikötői dolgozókon kívül a tulaj de még a vezető versenyrendező is kivette a részét a munkából ami nekünk marha nagy segítség, a következő generációnak pedig példamutatás volt. 

Verseny utáni sorban állás. A parton nyolc-tíz ember 
(helyiek, versenyzőtársak) húzzák ki a hajókat

Az izgalmakat a vasárnap hozta el húsz csomó körüli széllel és egy órát várnunk kellett hogy leterjedjen de utána igazi tűzijáték jött. Északi szél lévén Zamárdi és Füred közé állítottak pályát szóval maga az odút is megért egy misét, vágatni a kis tollfosztóval a Balaton közepén, ráadásul legálisan, már megérte felkelni. Azt tudtam, hogy ennek a hajónak a kemény hajótest miatt a nagy hullám az egyik ellensége, ha szembemész vele van hogy szinte megállít, amikor meg lekormányzod róla akkor sajnos negatívot mész így ez, a szar oldalválasztással fűszerezve megalapozta a helyem a hátsó sorban de így is kurvajó volt. Az első futam "barátságos" viszonyaihoz képest a másodikban elharapóztak a dolgok és nem kizárólag az erős szél miatt. Egyszerűen olyan rúgások érkeztek amit nem tudom hogy kezelni vagy megélni volt nehezebb. Szóval hátszélben mikor amúgy is sergetsz, érzed az erősödést és csak nem akar csillapodni tehát kapaszkodsz amibe tudsz és bízol a túlélésben akkor kérlek szépen meglátod szemeiddel a hatalmas hullámok tetején az apró fodrozódásokat, és rögtön tudod erre odafönt még rátettek egy lapáttal. A tizenhat csomóból így lett hirtelen huszonnégy és igen, egyszer valamikor a nem is olyan távoli jövőben bizony halzolnod kell. 

Itt már a második hátszeles szakaszban jártunk és megfogadtam, ha épségben beérek erre a napra be is fejezem a versenyzést. (mondjuk ha nem, akkor is) Meg se tudom fogalmazni milyeneket rúgott kis hajómon a szél, komolyan mintha tekernék fel az erősséget és soha nem akarna véget érni, csak megyek az északi partról a délire de mint egy motorcsónak, néha lecsúszva a hullámokról orral bele a tóba, hát beszarás. Túléltem az említett halzolást is amire huszonhat csomós szélben nehéz elcsípni a megfelelő pillanatot és befutottam. Igaz utolsónak de dicsőségesen. 

A rendezőhajót megkerülve célbavettem a kikötőt és az igazi jutalom csak most következett. Félszélben, hajóorral a tavat kettészelve vízpermettel beborítva poroltam ezen a gyönyörű tavon, és Tihany alatt járva minden alkalommal megcsodálom az Apátságot, de most valahogy nem futotta rá a figyelmemből. Kicsit mintha ha az életemért is küzdöttem volna és ugyan nincs fedélzeti kamera a hajómon de ha lenne, akkor se tudnám eldönteni hogy a megélt látványt vagy a vigyorgó fejemet osszam meg veletek. A track szerint már korábban, a versenyen értem el csúcssebességet de a mókafaktor itt volt a maxon, a verseny után két nappal még mindig a hatása alatt álltam és igen, minden sportolás után egyfajta felszabadult érzés tölti el az embert, de baszki ezt nem kapod meg sehol. 

Az a vonal amit a kikötőig húztam...

Szóval túlélés kontra dopamin, szemből jön egy nagy fehér valamilyen hajó és zárójeles megjegyzés: alap udvariassági szabály vitorlás körökben hogy a nagyobb hajó köszön előre a kisebbnek, ami persze nem elvárás meg nem is mindenki alkalmazza, csak az igazi úriemberek. Az ilyen kis tollfosztókat jobbára észre sem veszik ami minket tollfosztó tulajdonosokat egyáltalán nem zavar, mi a parton barátkozunk a vízen harcolunk. Na, szóval a fehér hajó kormányosa (aki szakmabeli lehet) elismerően köszön -meg persze én is vissza-, a többiek csak nézik a műsort a reffelt vitorlák menedékéből, egy másik hajó elcsomagolt vásznakkal motorozik, hat-hét arc méregeti mi a fene az amivel vitorlázni is lehet ebben a szélben, pontosabban így lehet vitorlázni ebben a szélben. Ez van srácok, ilyen kis fostalicskát kell venni. 

Brutál gyorsan közeledik a kikötő aminek részben örülök, ugyanakkor kicsit sajnálom is az út végét de a hajóvásárlás után akkor is ez a legnagyobb élményem idén, és ugyan harcosak a viszonyok de majd a hegy takarásában már nyugisabb lesz. Gondoltam naivan de a hegyről leáramló szél itt még erősebb, ami nyilván hülyeség mert a nem a hegyről lefelé gyorsul, lehet hogy csak itt jobban fújt mindenesetre lett kis meglepi amikor az eddigi határozottan kapaszkodós-túlélős üzemmódnál még volt feljebb.  

Helyezés: negyvenhárom a negyvennyolcból ami egy kívülállónak nem hangzik acélosan de ez egy erős mezőny kivétel nélkül nagyon komoly technikai háttérrel, szóval ez nekem fülig érő mosoly és csomagolás. Pazar három napot töltöttem vitorlázással,  a barátaimmal (akiknek már hiányzott a hülyeségük) ráadásként szombat délután még a család is meglátogatott. Ennyi mindent kaptam pedig csak egy hajót kértem.  

Víztől a vonalig

Amekkora tanácstalanság övezte a szezon kezdetét pont úgy vett óriási fordulatot az idei vitorlázásom hiszen áprilisban hajótulajdonos lettem most meg itt ülök a Fétisen és teperünk Csopakra, már amennyire a szél a teperést lehetővé teszi. A látszat ellenére nincsenek lehetetlen dolgok az életben csak keményen meg kell dolgozni azért amit szeretnénk. De ha úgy sem sikerül akkor át kell értékeljük a vágyainkat. 

Nahát, ismerős kikötő, ismerős hajó

A Kereked Klasszikus Kupára tartunk ahol a gyenge szél miatt nagy csodák nem történtek de ez egy jó társaság, jó a hely és mindig bele lehet futni valami látnivalóba, ami sajnos most több szerepet kapott mint maga a vitorlázás. A névválasztás fontos része a hajótulajdonosi létnek, sok esetben alapozva a humorra. 

Olvasd franciául

Péntek délután időben érkeztünk így még egy jóféle fürdés meg a kötelező hajóbuhera is belefért az esti lazulásig, mi már a hűtött italok mellől néztük a későn érkezőket illetve csapattársunk, Bestia II. széljelző cseréjét. 

Közel 12 méter magasban

Megszoktam már hogy minden kikötő tartogat valami meglepetést még sokadjára is, de hogy ez a vitrinből köszön vissza az még engem is meglepett. 

Kizárólag a fiatalok és a nem bennfentesek kedvéért:
A Pogány Madonna

És van itt még valami amit már régen meg akartam mutatni, csak úgy összehasonlításképpen. 15-ös jollékról beszélek a teljesség igénye nélkül, tényleg csak pár szó erejéig. A képen a közelebbi hajó a pár éve épített Meléna, mellette Szivárvány egy igazi klasszikus. Mindkettő tizenötös de nézzétek micsoda különbség van a két hajó között. A Meléna kimondottan versenyzésre készült, rövidre szabott kabinnal megnövelt "küzdőtérrel", látszik ahogy egymás mellett állnak, igyekeztem úgy is fotózni. 

Ennél nagyobb az eltérés csak a Meléna ezen a képen még hátrébb állt

Egyébként rengeteg a különbség a két hajó között ami leginkább élőben mutatkozik meg. 

Motorrögzítés sincs kiépítve, igazi jolle

Vannak dolgok amik a partról alig látszanak de a hajó menettulajdonságát nagyban befolyásolja mint például a merülés. A vízben úszva szúrt szemet a magasra húzott fenék, nem kis kockázatot vállalva be is hoztam a telcsit, muszáj volt lefotóznom. 

Itt van az eb elhantolva kérem,
 a bal oldali nem fogja "húzni a seggét"

Visszatérve a versenyre sikerült talán a szezon egyetlen szélmentes hétvégéjét kifognunk, szombaton egy futamra futotta a szél erejéből, a végén komoly gyengüléssel és a végig tartott harmadik helyünk az utolsó bójánál ment a levesbe. Mindegy ez van, az eredményeket beírták, vasárnap szintén rohadt meleg és szélcsíkok itt-ott szóval a parton "árnyékban versenyeztünk" vittük haza a negyedik helyet. 

Szerencsére kép is készült rólunk -nem is akármilyen- és az van, hogy innentől át kell értékelnem a vordeck pozíciómat. Nézzétek csak, hátul mindenki szép, fiatal és életerős, ragyognak még ebben a 38 fokban is, arcukon tündököl az önfeledt boldogság. Az egész kép idilli színben tünteti fel a vitorlás létet, versenyzést akár az örök -de legalábbis a hosszan tartó- fiatalság titkát. Ilyen élet vár rád egy hajón, álmaid hajóján súgja hatalmas, fátyolosan kék betűkkel az óriásplakát és a palackzöld víz lágyan felcsap A Hajó oldalára. Elszántan tekintesz előre, magabiztos mosolyod egy fogorvosi katalógusban is megállja a helyét és a ruhád, akár egy vezető sportdizájner által tervezett darab tökéletesen passzol a hibátlan testedre. És semmi nincs mi felülmúlja: New York Manhattan negyed- haggyadmá, Párizs Eiffel torony- hahaha, Maldív- ne égessél seholse vagy, de a tavon vitorlázva (legalábbis a kockpitben) te vagy a császár a tökéletes külsőddel, életeddel amiben ott sejlik egy mindenki más által irigylésre méltó jövő ígérete amit semmi se rombolhat le. Semmi. Hacsak nem ott elöl az a jelentéktelen pocakos figura ahogy térdre rogyva bénán küzd valami kék anyaggal és látszólag ebben a küzdelemben nem ő áll nyerésre. Egyáltalán mi keresnivalója van egy mellékszereplőnek valaki felhőtlen, harmonikus jövőképében meg úgy általában bármilyen hajón? Minden bizonnyal a spinakker és a fotós egyaránt így gondolhatta mert a vászon jótékonyan eltakarja az arcom a fényképész pedig rögtön meg is ragadta a pillanatot- most tökéletes. 

Fotó: Kereked Vitorlás Klub

 Nem, ott elöl az nem én vagyok. Ott se voltam a versenyen,
azt se tudom merre van Csopak, ezt a hajót meg életembe nem láttam

A Velencei tóval kapcsolatban várjuk hogy az egyébként remek tervek az íróasztaltól eljussanak a megvalósításig ami valószínűleg pár évet igénybe vesz, addig marad az ima. A tó jelen állapotában használhatatlan de az utolsó napok egyikén azért még mentem egy észvesztőt. 

Nagy viharok túlélésének alap feltétele, hogy azokat az igazi (előrelátó) hajósok a kikötői kocsmában vészelik át illetve ahogy a vitorlát szélerősség függvényében állítjuk, azaz gyenge szélben itt legyen, erősebben egy kicsit behúzva, nagy szélben pöfföknél kijjebb, viharban pedig a hangárban feltekerve, a vitorlazsákban van a legjobb helyen. Az enyém nem ott volt. 

Túl az első közös halálos iramunkon azon tűnődtem mit csinálhattam volna másképp, de mindössze egy korábbi visszafordulással kerültem volna el a borulást, de az van hogy ez se rajtam múlott, csupán a szerencsétlen körülmények dolgoztak ellenem, de így is megérte. Átlagban 25-35km/h szél szerepelt az étlapon ami remek alkalmat adott egy erősebb szeles tesztvezetésre az eddigi csónakázások után, ez meg is történt, remélem ebben a formában utoljára. 

Az alacsony vízállás tovább sújtja a vitorlás közösséget Agárdon de Bajusz barátunk se adja fel egykönnyen, hosszított rámpával veszi fel a harcot a centiméterekkel, így nyerve nekünk még pár napot.

Illegális felhasználók és egy darabig bizony csak az övék

Északnyugati szélben hagytam magam mögött a partot a tisztás helyett a Dinnyési irányt választva. Ekkor a közeledő vihart csupán a Fehérvár felett feketedő felhők jelezték és az idő előrehaladtával (itt most percekben beszélünk) egyre lenyűgözőbb lett a látvány. A Velencei-hegység felett sávokban már mutatkozott az eső, a sötét felhők közül pár vakítóan fehér is kiviláglott és az egész baljósan közeledett felém. A megérzésemre hallgatva kivételesen a parton hagytam a telefont ami utólag bölcs döntésnek bizonyult de ennél a résznél még nagyon sajnáltam hogy nem tudok fényképezni. Szóval egyre sportosabb tempóban tartok a meteorológiai bója felé és egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal. A színek az égbolton, a felhők formái és ahogy félelmetesen fölém magasodott az egész, borzongatott ugyanakkor hívogatásának nem tudtam ellenállni. Annak ellenére, hogy milyen kicsinek éreztem magam benne akartam lenni, meg akartam élni, bele akartam kóstolni. 

Azon tűnődtem vajon tengeren hasonló helyzetben mit tennék a semmi közepén, meg amit Rakonczay Gábor mesélt a nyílt óceánon közeledő viharról, hogy már napokkal előtte lehet látni a jeleit és az állatok (a hajón potyázó madarak) viselkedésén is megmutatkozik. És itt is olyan csend van most. Úgy értem fúj a szél mint a barom de egyetlen madarat se hallok. A nádas egyre jobban hajlik, az összes hajó eltűnt de még korainak érzem a visszafordulást, úgy számolom a bójavétel még belefér. Aztán a nagy feketeségben (picit későn ugyan) megjön a józan eszem és hátszélben vissza indulok a kikötőbe. Egyre erősebben tolja a szél a dingit de tudom tartani. Mentem már hetes szélben de ez erősebb, hogy mennyivel azt csak a parton, otthon fogom megtudni mindenesetre hálát adok az égnek, hogy nem az a hülye forgolódó délnyugati. Most már tényleg megyünk mint állat, száll a vízpermet ahogy a tollfosztó kettéhasítja a tavat és közben az eső is megérkezik. Adrenalin valahol az egekben ahonnan most már ömlik a víz, egészséges félelemérzet társul a le nem törölhető vigyorral az arcon. Baszki, nem hiszem el, olyannyira felfoghatatlan. Közeledek a kikötőhöz és nahát, egy B16-os halzol nagy bátran, emberünk egy darabig a mellkasig érő vízben aztán visszamászik. Bocs srácok, az életemért küzdök rám most ne számítsatok. Egyre nagyobb a tempó, marha büszke vagyok magamra amiért tudom tartani az egész kócerájt de ez már nem komfortos. Felbukkan a yard és teljesen leköti őket a másik hajó, meghalni remélhetőleg nem hagynának de tisztán látszik, a kikötőbe jutáshoz ne számítsak rájuk. 

Irányt kéne váltani itt a kikötő előtt de halzolni nyilván nem fogok és nem a másik hajó bénázása okán, csupán ez már nem az a szél. Szamárforduló, de a kurva életbe elszámoltam magam innen be nem jutok, szóval még egy forduló Velence irányába azután újra vissza de a szél csak csapkod, mintha móresre akarna tanítani. Hatalmas hullámok (helyi viszonylatban) amiket itt még csak partról láttam billegtetik a hajót, Tuss féle páncél vitorlám kitart, látszik hogy ennél jóval többet is bírna de fennakad a kormány az alacsony vízben és nem tudom megindítani a gépsárkányt. Gyors döntést kéne hozni mielőtt kikötünk a köveken és ebben a pillanatban a kezemben marad a kormányhosszabbító ahogy a kormánylapát leakad a veretről és a hajó irányíthatatlanná válik, a bum olyat koppan a fejemen hogy ha lenne valaki a parton az is hallaná, a tavaly Orfűn kapott sapkám a tóban landol és a hajó persze felborul. A kormánylapát verete beleakad a nadrágomba és húz lefelé miközben a szél tolja rám a saját hajómat és azon tűnődöm, hogy top hír leszek ahogy a derékig érő vízben, mentőmellényben fulladok bele a tóba. 

A kormányt leakasztom a nadrágról és éppen van időm a kikötőkötél kiszabadítására majd megkerülöm a hajót és próbálom visszaállítani ami persze nem sikerül. Marad a gyalogos vontatás ezekben a hülye hullámokban. Vontatást írtam de igazából ahogyan a szél tolja ezerrel a felborult hajó fenekét és árbóccal előre haladunk a kőrakás felé inkább ellentartásnak hívnám, ami így egy kézzel kivitelezve nem valami nagy élmény. Végre beérek a móló takarásába, a hullámok érezhetően kisebbek de a széllel még ugyanúgy meg kell küzdenem viszont jó hír, hogy tudok fordítani a hajón és a komplett kormányt ráfektetem a vízen úszó vitorlára. Az első lehetőségnél kirakom a széljelzővel egyetemben majd a rámpánál ösztönösen a svertbe kapaszkodva azután azon állva próbálom visszaállítani sikertelenül, mire rájövök hogy az árbócot kiemelve a vízből jóval egyszerűbb lenne. A víz amúgy kellemesen meleg, itt már biztonságban is vagyok szóval no pressure, csak nyugodtan. Kiakasztom a vitorla feszítő köteleit, visszaállítom a gépsárkányt leengedem a vásznat, a hajót ráemelem a sójakocsira de tele van vízzel, egyedül képtelenség kihúzni. A vihar közben elcsendesedik, a kikötő előtti gyanútlan bringások közül csalogatok be párat a manőverhez és a hajó végre a parton. 

Bf 9, annak is a teteje. Nem játék

A hajóban víz mindenütt, a szivacsozás-takarítás legalább addig tart mint a vitorlázás maga és kevésbé élvezetes emellett jóval hosszabbnak is tűnik. Érdekes módon az ásványvíz és a szivacs is megmaradt, egyedül az Orfűn kapott sapkám írható a veszteséglistára illetve volt egy cuki ötkilós ólomtömb a svertkaszni végén ami nem bírta a viszontagságokat de ez se végezte a tóban. 

Pillanatnyilag ennyivel könnyebb a hajó

A háttérben amúgy zajlanak az események, a gurtnik időközben elkészültek és megrendeltem a vitorlaszámot is valamint vettem egy bum csavart mert a jelenlegi inkább munkagépre való nem egy ilyen finom műszerre. A sottkötelem fel van keményedve ami a Velencei-tó sajátos vizének tudható be így a házi készletből újítottam egyet. Egyáltalán nem biztos hogy jó lesz mert ez is egy mérettel vastagabb mint az általános így kicsit nehezebben fut ki a csigából de amit a többség használ annyira vékony, hogy hátszélben rövid száron (mikor nem a csigán keresztül tartjuk a kötelet) egyszerűen nem bírom rendesen megszorítani. Igen, csinálnak olyat ami itt vékony ott vastag de erre most nem költök szóval elvékonyítottam az otthoni kötelet és meglátjuk hogy működik. 

A Velencei tavat sajnos egy időre el kell felejtenünk, az említett vitorlázás és az alábbi kép között három hét telt el és minden hajó a partra menekítve, mindössze pár szörfös van csak akcióban. 

Ilyen durvát még télen se látsz, tök üres kikötő. Júliusban

Agárdon egy időre le lett húzva a roló, a pár évvel ezelőtti rekord alacsony vízállást a mai 43 centivel sikerült alulmúlni. Az alap vitorlázáshoz is kéne még legalább húsz centi víz a tóba és kérdéses, hogy ez idén vajon belekerül-e illetve a tavaly téli -jónak mondható- csapadékmennyiséggel számolva (optimistán) jövő tavaszra egyáltalán helyreáll-e a rend. Kivárjuk, de nehéz jópofát vágni hozzá. 

Erre az évre legalábbis

Méz és madzag

"Általánosságban arra kell gondolni, hogy megveszed, azt mondod jó lesz úgyis csak finnezgetek aztán elkezd bosszantani hogy hiába rajtolsz el egész jól, simán lelép a mezőny. Kellene egy jobb hajó, de ezt nem tudod eladni. Az a baj hogy nem lehet csak úgy finnezgetni úgyis az a vége hogy versenyezni akarsz ahhoz meg az ilyenek nem igazán jók." Mondta Ispány barátom egy közel negyven éves dingiről miután kikértem a véleményét hajóvásárlás előtt. Úgy általában, minden cimborám próbált jó irányba terelni aminek végül meg is lett az eredménye de kellett hozzá egy adag szerencse is. 

Csendesen teltek a napok az egyesületi hajóban, nincs is nagyon mit írni róla hacsak azt nem, hogy a saját hajó iránti vágy egyre erősödött. Ez persze nem akadályozott meg a versenyzésben így az év első kishajós összecsapását se hagyhattam ki, bármennyire szarul sikerült. Maga a szezonkezdés a viharos időjárás, aztán meg a Húsvét miatt csúszott két hetet így a sűrű versenynaptár okán két versenyt rendeztek egyetlen hétvégén, az egyiket szombaton -ezen indultam- a másikat vasárnap. 

Visszatérésemet mi mással erősíthetném meg mint a hivatalos vitorlaszámommal amit most bontott számokból kapartam össze "kicsit sárgább, kicsit savanyúbb de a mienk". 

A kettes fent volt de a hármas konkrétan három részből állt,
megdolgoztatott rendesen

Bíztató északi szelet ígértek szombatra ami papírforma szerint a késő esti órákban fordul majd át büntető délnyugatira és kitart egész vasárnap. Mondanom se kell, hogy nem így volt, némi halasztás után rajtoltunk el az északi part felé de valahol a harmadik körben (mikor kb 180 fokot fordult a szél) lefújták a futamot. 

Türelmesen várunk a szélre, mikor megjött azt se köszöntük meg

A második próbálkozás se hozott egységes sikert, a pályán uralkodó kaotikus szélviszonyok miatt a mezőny eleje extra profithoz jutva a harmadik körben lekörözte! a hátsó hajókat, a futam persze érvényes és köszönöm, nekem ennyi elég is mára a versenyzésből. Boldog csorgás vissza a kikötőbe bónusz siklással fokozva a felhasználói élményt, meg is van a napom. 

Fotó: Gerely "Feró" Ferenc

Itt még együtt a mezőnnyel, nem sokkal később teljesen szétszakadtunk

Sikerült eladni otthon a hajóvásárlós sztorit a családi kassza tartós makrogazdasági sokkja nélkül és naivan azt hittem, ez a dolog nehezebb része. De nem. Mármint ez se volt könnyű de a keretösszegből kigazdálkodni egy járóképes tollfosztót szerzett pár álmatlan éjszakát, amikor szembe jött az évszázad ajánlata. Viszonylag fiatal hajó, penge árbóc (igaz javított), ponyvák, utánfutó mindez nem olcsón de az egész együtt egy nagyon megérős csomag és igen, megtanultam már, ha valami túl szép ahhoz hogy igaz legyen akkor az általában nem igaz, de kivételesen miért ne mosolyoghatna rám a szerencse? 

A részletekről annyit, hogy a vitorlás egy kertben állt, teljes ponyvába burkolózva és ami látszódott belőle minden várakozásomat felülmúlta. Alig egy héttel később, közvetlenül a szerződés aláírása előtt derült ki hogy az utánfutó papírjai nincsenek rendben meg a hajón van egy kisebb horpadás. Nem nagy ugyan, csak úgy hetven centi hosszú és három centi mély és kábé tenyérnyi széles, mindez a hajó alján. Persze javítható, de úgy éreztem nem én leszek az ideális ügyfél erre a csomagra szóval kezdhettem előről a keresgélést. 

És most nézzük mi olyan nehéz a vásárlásban. Mindnyájan a nagy vételben reménykedünk, egy hajóban ami pár éve készült az egyik nagynevű műhelyben egy mégnagyobb nevű versenyzőnek aki már a parton megnyerte vele az összes versenyt. A hajóban amit X veretezett, a köteleket egy direkt erre a célra alapított manufaktúrában szőtte feltörekvő fiatal német mérnökök egy szűk, többszörös válogatáson átesett csoportja, a hajóban amit Z is megcsodált sőt meg is érintett. Amit alig használtak és akkor is csak árnyékban vitorláztak vele, hétvégén, édesvízben ráadásul az utóbbi kettő kötőjel hat évben klimatizált kapszulában tartották súlytalanságban lebegtetve, hogy semmilyen terhelést ne kapjon a test. Persze egy ilyen nem annyira olcsó de kapunk rá egy jó árat és ha bajnokságot nem is nyerünk vele, azért két három hellyel előrébb végezhetünk a mezőnyben "rosszabb esetben" tudjuk tartani a jelenlegi pozíciónkat.  

Félretéve az iróniát a mezőny egyébként folyamatosan fejlődik, amelyik hajóval hat évvel ezelőtt versenyt lehetett nyerni Agárdon az ma már a középmezőnyben csorog és ami akkor benne volt a mezőnyben az így értelemszerűen a hátsóbb traktusba került. Aki előtt nyílik egy jó lehetőség az fejleszt amennyiben el tudja adni a hajóját de sokszor itt jön a neheze. Vannak keresett meg kevésbé keresett modellek (egységes hajóosztály oké, de többféle gyártó készít ilyet) és az életre szóló kategória, azaz az eladhatatlan. Ez utóbbit vehetted te bármennyiért, rákölthetted az Isten pénzét, az új(abb) hajókkal sajnos nem lesz versenyképes ami a vásárlási kedvben is megmutatkozik. És nem az a szívás hogy eladáskor veszteségként elkönyvelsz egy szabad szemmel is jól látható összeget, hanem az hogy erre egyáltalán nincs kereslet. Az egykor keményre épített hajótestet mára felváltotta a puha ami jobban elnyeli a hullámokat ráadásul az építési technikának köszönhetően sokkal rugalmasabb is. Egy olyan hajóért amivel "oda lehet érni" szívesen fizetnek komoly pénzeket de egy kevésbé jól sikerült modellt ebben a Devoti-cunamiban finnes berkekben szólva, csak egy hobbistának lehet elsütni. A bugi persze ezekben is benne van, ahogy benne volt harminc évvel ezelőtt de például a magyar bajnokságon  egy ilyennel már csak statisztálsz.  

Szóval a felső kategória a jelenlegi helyzetben kilőve, így egyetlen ésszerű megoldás maradt felkészülve egy esetlegesen eladhatatlan hajóra, mégpedig minél olcsóbban venni egyet (ami kevésbé lesz fájdalmas amikor a nyakamon marad) és ahhoz egy fasza árbócot, mert az mindig elmegy. És ha hiszitek, ha nem ezen a ponton rám mosolyogtak az istenek, ugyanis Zoli barátom olyan árat mondott a komplett hajójára amit elsőre még elhinni is nehéz volt, ellenállni neki pedig egyszerűen képtelenség. 

Íme a tollfosztóm, már versenyeztünk is

Szóval itt van, az enyém és marhára örülök neki de leginkább annak, hogy az egész vásárlási hercehurcában -ha nem is könnyen de- sikerült megőrizni a józan eszemet és nem feledkeztem meg a célomról, azaz érezzem jól magam és kész. A hajó eredetije Larry Lemieux (kanadai olimpikon vitorlázó) tervei alapján készült, legfeltűnőbb sajátossága a deck ívelt hátsó része ami nagy szél, erős hullámzás kombó esetén kevesebb vizet enged a cockpitbe. Tekintettel a hazai körülményekre ez engem nem fog érinteni, inkább a látványhoz kell hozzászoknom. 

Ezért az árért ez nyilván nem egy eredeti Lemieux hanem annak Agárdi, Mesterünk keze alól kikerült változata azaz levett forma alapján gyártott gépsárkány. A sorozatszám alapján ez a negyedik hajó ami 2004-ben készült viszont a veretezése csak 2006-ban történt meg (így valószínűleg az "örök darab" kategóriából is kikerült) tehát idén húsz éve szeli a habokat. A tollfosztó egyébként teljesen rendben van bár a korának megfelelően vannak apró hibák illetve javítanivalók de érdekes módon pozitívumok is. 

A hátrányok közé sorolnám a "nehéz" hajótestet ugyanis egy száz kiló feletti sporinak épült szóval került bele anyag rendesen, ettől nem lehet elvárni egy mostani hajó rugalmasságát, puhaságát. Viszont épp ezért a strapát is jobban bírja, például a decken de akár az egész alsó héjon konkrétan húst lehetne klopfolni olyan masszív, így nem is kellett rögtön a fartükör javításával kezdenem mint az előző gépsárkánynál. Nem lepődünk meg ha húsz év után víz kerül egy hajóba, ez történhet a svertcsavar megfáradt tömítésénél vagy akár a ventileknél is. Próbaként leragasztottam az egyik ventilt a hajófenéken, lássuk mi lesz.

Az alja (is) egészen rendben van

Mivel a szivárgás nem szűnt meg a másik ventil lehet a bűnös vagy ugye a csavar de az van hogy jelen pillanatban rohadtul nem érdekel, vitorlázni akarok vele nem pedig szarakodni apróságokon. 

Ennyi még belefér, látnátok az egyesületi hajót...

Ahogy korábban említettem túl vagyunk az első közös versenyzésünkön sőt igazából a próbaút is ez volt csak előtte össze kellett kaparni a hajót. Pár apróság hiányzott csupán mint a bum csavarja amivel az árbóchoz rögzítjük, két sekli az albához na meg a kormánylapát, ehhez társult némi szerelési idő és értelemszerűen lekéstem a rajtot. A verseny a szomszéd kikötő évadnyitója volt amit nagyon szeretünk, alapból egy tókörből áll az első nap a másodikon pedig pályaversenyen csapunk össze. Az alacsony vízszint miatt a tókör egy rövidített változatát teljesítettük többnyire leálló majd éppen hogy erősödő széllel, minden irányból. Még a lekésett rajttal se lettem utolsó és a verseny után csorogtam egyet kettesben a hajómmal ami akkor még nem volt hivatalosan az enyém, de éreztem hogy az lesz. Itt a cél egy stresszmentes vitorlázás volt, kíváncsi voltam milyen érzetre a hajó, megvan-e az összhang meg a kémia mert a matek a számok alapján már megvolt. 

Első versenyünk. Nem, nincs mindenki előttünk (csak majdnem)

Nézzük mink van: egy hajó ami megy és tök jó állapotban van, karbon árbóc ami nem egy top modell de elviszi a gépsárkányt, hozzá egy golyóálló (de legalább új) vitorla aminek a teteje még erős szélben se áll ki gyengében meg gyűrött alufóliára emlékeztet, de az egész egy komplett szett, jön-megy ráadásul a két utóbbi cucc cserélhető és cserélni is fogom. Jól érzem magam ebben a tollfosztóban és annyi eltévedt út meg hajó nélküli hónap után ez a legfontosabb. 

A deck csodával határos módon minden dekorációtól mentes, az ebben időszakban tomboló famintázatot megúszta a hajó amiért elmondhatatlan hálát érzek. A kiülőpad is szürke, magasítás nélküli és igen az előző hajón volt három centis emelés de az van hogy amikor így hátulról belenézel a testbe, az marha sok, szinte megöli a formát szóval ha lesz akkor is csak a kisebb, másfél centis változat. Egyébként a magassal se éreztem semmi változást (hiába illesztettem be ide a szakszöveget) ugyanúgy mentem mint nélküle. 

Íme az íves cockpit, örüljünk hogy legalább nem háromszög 

A hajó átesett némi korszerűsítésen, a gyárilag a kiülőpárna melletti klemmet Zoli barátom tornyos csigára/klemmre cserélte amit én is megcsináltattam volna de így legalább nem az én keretemet terhelte. Előnye hogy bárhol is vagy a hajóban ki-be tudod akasztani a sottkötelet, hátránya amikor negyedszélben figyelmetlenül belefutsz egy szélfordulóba elég nehéz kiakasztani mielőtt rádborul a vitorla aztán meg az egész hajó de szerencsére ez a ritkább.  

Íme a torony, azt a szutyok piros gurtnit első dolgom lesz lecserélni

Pár kötelet is lecserélek majd de egyik sem égetően sürgős és bónuszként elmondhatom, végre van egy jól kibalanszírozott sólyakocsim aminél nem szakad le a vállam mire elhúzom a mólóig a hajót. Csak az a kérdés melyik mólóig mert Agárdon a helyzet folyamatosan romlik ami nyilván kihatással a van a vitorlás életre is de sajnos az egyesületekre komolyabb nyomást gyakorol. Bérleti díjat, rezsit, mederhasználati díjat, egyéb költségeket vízállástól függetlenül fizetni kell viszont a (minimális) bevételt hozó versenyeket nem lehet megtartani egy olyan tavon ahol alig lehet kihajózni a kikötőből. Nagyon fasza magasított, erősített partfalat kaptunk csak évek óta nincs amitől védjen mindenesetre jó hír, hogy több alternatívát is figyelembe véve már dolgoznak a megoldáson. "Jó szelet, több vizet" odaát is, Barátom. 

Jég, vitorlás, egyebek

Nem tudhatjuk pontosan mi vár ránk a következő napon, hónapokban vagy akár az előttünk álló évben de azért valamelyest van rálátásunk. Családi nyaralások, ünnepek, versenyek, vitorlázások meg persze a munka szorítják Excel táblázatba a szezont, mégis hosszú idő óta ez az első olyan évem amit teljes tanácstalanság övez. Tudom, a kérdésekre a választ nekem kell megtalálnom, a körülményeket amik akadályként tornyosulnak előttem nekem kell megváltoztatnom, és a megváltoztathatatlant nekem kell elfogadnom. Az is lehet, hogy ennek az évnek ez lesz a küldetése, ez az én házi feladatom erre az esztendőre, amivel ha időben végzek akkor mehetek játszani és csak rajtam múlik mennyit baszakszom vele. 

Erősen indított a tél januárban bár az igazat megvallva szilveszter éjjelén, kiadós havazással kezdődött a program majd faggyal, még több hóval, erősebb faggyal és sokkal több hóval folytatódott egészen a Velencei-tó majd a Balaton befagyásáig. Pár alkalom után sokat veszít szépségéből a késő esti és a kora reggeli hólapátolás egyaránt, ennek ellenére elmondhatatlan hálát érzek a gyerekkoromat visszahozó tél miatt és pár káoszos napot leszámítva bebizonyosodott (sose hittem volna hogy ez a mondat valaha elhangzik tőlem) amit az idősebbek már tudnak: télen is van élet. 

A Velencei-tavat január közepétől vehettük használatba és a tisztást ekkor még óvatosságból elkerültük de a part viszonylagos közelében nem volt akadálya a jégvitorlázásnak. 

Érdekes látvány a faltól-falig befagyott tó de a kerigetőrendszernek
köszönhetően a hajók vízen maradhattak

Mondanom se kell hogy pakolással/szereléssel indítottuk a napot és a jégszán nem számít nehéznek ugyan de egészben, a korcsolya sérülése nélkül levinni a "tóra" nem volt stresszmentes. Az amúgy sem gyenge 18 csomós északi alapszélre 32 csomós befújásokat kaptunk így Mesterünktől már eleve kurtított vitorlával vettük át a cuccot. Igen, van amikor az öt négyzetméter is sok. 

Variációk jégszánra #1: Az egyesületi hetes és nyolcas

Persze nem csak "osztályhajóval" lehet hasítani a jégen, aluvázas, a koporsó fílingnél jóval komfortosabb cuccok is felbukkantak Agárdon sőt egy házi készítésű tollfosztóba is belefutottam. Igyekeztem úgy fényképezni, hogy látszódjon: A kormányzást az árbóc közeli keresztrúddal oldotta meg a tervező, azaz lábbal kormányzol öregem. 

Variációk jégszánra #2: a prototípus sajnos nem reffelhető 
ami most komoly hátrány volt

Variációk jégszánra #3: Mesterünk míves darabja

Útban a tóra többször futottam bele hófúvásokba ami autóból nézve is szép de jégvitorlázás közben egyenesen bámulatos. Keresztben fújja előtted a szél havat centiméterekkel a jég felett meg persze azért az arcodba is jut bőven, miközben az életedért imádkozol ahogy az egész hóbelevanc nyiszogva, remegve, néha megpattanva egy-egy göröngyön visz át a tavon. Harcos szélben a dingivel is hasítunk mint állat de ilyen gyorsan még semmi mással nem jutottam el a tisztásig. Szinte percek alatt bejárható a használható része a tónak és mintha a jégszánnal egyszerűen kinőttük volna a helyet, mindenhova pillanatok alatt odaérünk, minden annyira közelivé vált. Pedig nem a legszebb arcát mutatja a jég, a sok hó és az egyenetlen fagyások miatt most nem születnek rekordok de a napom így is feledhetetlen. 

Reffelt vitorla és a végtelen jégmező  

Csináltam tracket is a Kwindoo-val, innen tudtam meg hogy harmincöt perc fagyoskodást bírtam abban a rohadt hidegben. Ahogy látjátok biztonsági játékot játszottam a partközeli részt választva, nem véletlenül. 

Közel 50km/órás max sebesség,
elég is volt annyi

A biztonságos jégvitorlázáshoz elengedhetetlen a különböző védőfelszerelések, életmentő dolgok viselése  illetve magunknál tartása ami egy elég hosszú lista és igen, senki nem akar meghalni jégszánozás közben de érdemes meghúzni a határt, mi az a pont ameddig élvezni szeretnénk a sportot és honnantól csap át túlélőtáborba a sok aprószar miatt. Bárhogy is döntünk alapfeltétel a kitűnő látási viszonyok -természetesen nappal- és a jégszánozás örökérvényű ökölszabálya, mindig párban közlekedjünk. 

Ahogy korábban írtam az erős szél miatti hófúvásról, az bizony nem segítette elő a látási viszonyokat és a tisztásnál egyik barátunk belefutott egy marha nagy lékbe. Mivel nagyon mélyen ülsz/fekszel a jégszánban így nem látsz rá eléggé az előtted lévő szakaszra, sokszor az utolsó pillanatban veszed észre ha valamit ki kell kerülni és ha vezettél jégvitorlást tudod, annál a sebességnél ez nem mindig kivitelezhető. 

Fotó: Nagy Zoli

Zsolti barátunk megúszta egy átázott ruhával
 de a mentés átcsúszott a délutánba

Azontúl hogy mekkora szívás az igazi gond ilyenkor, hogy a korcsolya sokszor beleakad a jégbe és hiába a sok segítő kéz, szinte képtelenség kiszabadítani a jégszánt. 

                                                                       Fotó: Nagy Zoli

Ahogy látjátok elengedhetetlen a csónak használata (amiből most kettő is van)
plusz pár marha hosszú kötél, például a jobb oldali sporinál

Annak rendje és módja szerint még ez az emlékezetes tél is itthagyott minket megadva magát a mínuszok közt átkúszó tavasznak. Március elején komoly mozgolódásokat jelentettek az Agárdi tudósítók és 14-én szinte tele tó fogadta a látogatókat. Optimistes kis csibészek edzettek, Finnes és pár más jollés hasította a vizet néhány nagyhajó kíséretében, plusz egy rakás szörfös a tisztáson illetve szokásos helyükön, a Sukorói szabadstrand előtt. 

Edzésben az Optimistes csapat. A kép akár novemberi
is lehetne de szerencsére nem az

Cimboráim már menetkészen fogadtak a kikötőben de rám még várt pár feladat, előhalászni az egyesületi kék Vanguardot meg összerakni ami ugyan nem egy űrtechnika de egy órát azért elvett a vitorlázásból. 

Frissen a tárolóból, ebből kéne összehozni valamit

A bekötéseket majd frissítenem kell de már képtelen voltam több időt elbaszni csónakázás helyett, így ez legközelebbre marad. Bármilyen fasza is a jégvitorlázás azért a dingihez képest "csak" hiánypótló marad, a vízen ringatózó hajó nyújtotta élményt semmi nem írhatja felül, de tényleg semmi. Ráadásul ezerrel süt a nap és olyan húsz fok van, hogy még a trükkös déli szél se tud belerondítani a dolgokba pedig mindent elkövet. 

Tipik fotó a finnből, remélem még nem unjátok,
Dinnyés felé félúton

A vízszint a tavaly év végihez viszonyítva jó, vitorlázni lehet (bár a hajóállomás előtt ráfutottam egy kisebb vakondtúrásra) de ezzel a 80 centivel indítani a szezont -figyelembe véve a leendő párolgást- nem valami bíztató. Legalább fél méternyi hiányzik a tóból és igen, nyilván lesz eső az idén is de amit a tél nem hozott helyre azt a tavasz meg a nyár már nem fogja. A csónakázást edukáció követte, Marci barátunk felfrissítette megkopott illetve helyenként hiányos ismereteinket az útjogokról meg a bólyavételről amit egyébként mindenkinek ajánlanék. Például egy sima vitorlázás közben ne te legyél a hülye, vagy ha csak pár nagyhajós versenyen indulsz és nem érzel vágyat a több száz oldalas szabálykönyv böngészésére, de szeretnél tisztában lenni az alap dolgokkal akkor keresd bátran Beliczay Mártont. 

Hiteles infók egy hiteles arctól,
közösségi felületeken megtalálod

Ezzel a nappal a szezont hivatalosan is megnyitottuk. A naptárban szinte minden hétvégére esik egy verseny március végétől egészen novemberig és az összesen nyilván képtelenség részt venni de mennyire király hogy van miből választani. A hajó projekt még a tavalyi mederben van, kitöltött szándéknyilatkozattal ami a semmivel egyenlő de ahogy Peti barátom mondta: az embernek legyen egy jó terve. Tehát házi feladatok, kérdések, tervek és remélhetőleg válaszok övezik a huszonhatos évet és idáig eljutva rájöttem, nincs ezzel semmi baj. Egyik se érkezik meg magától de ha keresem, bizton rátalálok. 

Alkonyat. A kikötőben mindig szebb

A gomb már megvan

Agárdon bezártuk a boltot, egy sörözős marhulós novemberi napon elcsomagoltuk a dingiket és az egész hóbelevanc lakat alá került hivatalosan tavaszig, ami persze időjárásfüggő. Melegedéskor ki lehet szabadítani azért egy hajót és ha a januári fagyos idő lehetővé teszi, akkor jégszánok is rendelkezésre állnak. A hangár a képen még üres de ez rövid idő alatt megváltozott, nem véletlen voltunk ott annyian. Egyébként a bal oldali hajó aljára érdemes vetni egy pillantást, minimum ilyen simának, fényesnek kell lennie egy tollfosztónak alulról. 

Ketten csomóznak a létrákon, többiek az erőemelők

Pár órával később ugyanez

Elpakoltunk ugyan de egy vitorlázás pontosabban versenyzés csak belefért még az év végére. A hazai Mikulás-kupák közül a Mályi-tavival szemezgettem már évek óta és ahogy Orfű, úgy ez is összejött idén, köszönet és hála. A Miskolc alatt fekvő bányatavak közül Mályiban és Hejőkeresztúron zajlik aktív vitorlás élet és nem utolsó sorban rengeteg látnivaló akad a környéken, aki idelátogat garantáltan nem fog unatkozni. A verseny tizenhét éves múltra tekint vissza tehát nem csak elgurult egyszer valakinek a gyógyszere hanem azóta komoly tradícióvá nőtte ki magát. A helyi klub komolyan veszi az eseményt, az üstnyi bográcsgulyástól kezdve a felfűtött hangárban gyönyörűen terített hatalmas ünnepi asztalon keresztül a remek zenéig, hajóbérlési lehetőségig minden adott, ha kishajózol egyszer mindenképp érdemes ellátogatnod. 

Hoppá, ezt nem is említettem

A versenyre a hajóbérlés a készlet erejéig ingyenes bár a nekem szánt dingiről felsőbb erők miatt le kellett mondanom. Történt ugyanis, hogy Jedi barátom legénységet keresett a szintén az egyesülettől kapott Corsair hajóba és ha egy Jedi hív öregem, akkor mész. 

Épp egy finn kerül vízre a keskeny lehajtón, jobbra figyel a mi hajónk

A tizenegy órára tervezett rajt csúszott vagy fél órát és a decemberi hideg, a korai sötétedés valamint a gyengécske szél miatt érződött hogy nagy dolgokat nem tartogat ez a nap de amit tartogatott az jó volt. Például mostanáig sosem kínáltak forralt borral finn dingiből egy tó közepén verseny közben, de Mályiban úgy látszik minden megtörténhet. 

A terv az volt, hogy felváltva vezetjük a hajót de Jedi kormányzásával és az én szélkeresésemmel, javaslataimmal olyan összhangban haladtunk hogy azon nem volt szabad változtatni. 

Indulunk a rajthoz, a vitorlát addigra tejesen felhúztuk

A két futamból az elsőben hoztuk az első helyet ahogy ez amúgy két finnestől (akár) elvárható a másodikban pedig másodikak lettünk. Minden sportban megvannak a kis stiklik így a vitorlázásban is előfordul a szürke zóna azaz félhivatalos megmozdulások, manőverek amik egyszer-egyszer beleférnek és mivel senki se szent, ezt el is nézik egymásnak a sporik de hogy a második futamban minket lehagyó hajó végigpumpálta (A kormány, a vitorla és a hajótest speciálisan szinkronban mozgatása amivel szél nélkül is lehet haladni. Ez egyébként a Finn osztályban húsz csomó feletti szélben megengedett. Húsz csomó felett!) az egész pályát, már nekünk is arcpirító volt. Az eredményünket ez szerencsére nem befolyásolta, jó érzés így, sportszerű versenyzéssel a hátunk mögött magunkénak tudni a dobogót. 

Csákjánk nem volt, ezt a száraz napraforgószárat a
 tóban találtuk, így pillangóztunk hátszélben

Két dolgot volt lehetetlen meghatározni az egész verseny alatt, a szél erejét és irányát emiatt végig a szélcsíkokat vadásztuk, sokszor nem is az irányt tartva szem előtt hanem a sebességet, egész pontosan a hajó haladását választva a nem haladáshoz képest. Orfűi pillanatokat idézett mikor a negyedszélben haladó mezőnnyel szemben mentünk, hátszél helyett mi is kreuzban, percekig mindössze hetven méterre a többiektől. A napsütés kitartott a verseny végéig de a leálló szél miatt a befutó elég döcögősre sikeredett. Négy és fél órát töltöttünk a tavon és ha megnézed térképen akkor rájössz, hogy nem a tó mérete miatt, szóval maga a partra érkezés is kérdésessé vált sötétedés előtt, de a helyiek gondoskodtak rólunk. 

Svert felhúzva, vontán megyünk a partra. Jedi tartja a kötelet és persze mi is vontatunk

Amíg mi a hideggel és egymással harcoltunk a házigazdák se tétlenkedtek, forralt bor, forró tea, pálinka, viszki mindez egy kisebb bolygó ellátására elegendő mennyiségben, hozzá pedig isteni étel fogadta a megfáradt mezőnyt a háttérben lüktető első osztályú lakossági techno zenével. 

Az aranyat érő kéz (a résztvevők egyhangú döntése alapján)

Ahogy mondtam Jedi barátommal még sosem vitorláztunk együtt, így a szememben sokkal nagyobb értéke van az elért eredménynek, ráadásul mindez egy padlásról összeszedett hajóval. Nem azt mondom, hogy el vagyok ájulva magunktól de azért egy kicsit igen. 

                                                                Fotó: "Jediné" Krisztina 

Ééés az első helyen kéremszépen: Stadler "Jedi" Csaba és jómagam

Sokszor magyarázunk bele történésekbe rejtett üzeneteket, leginkább olyanokat amikre legbelül vágyakozunk és ez alól én se vagyok kivétel. De mi van, ha a belemagyarázás nem is belemagyarázás, egyszerűen csak jelet kapunk ami mutat egy utat, amin ha nem is "kell" elindulnunk de lehet, hogy érdemes. Szóval ha tavaly Mályiban kormányhosszabbító volt az első díj akkor idén keresnem kéne hozzá egy hajót. 

Cuki aranyérem, mellé menő kormányhosszabbító, gomb a kabáthoz