Ülj le, egyes

Saját magamnak karcoltam be ezt az osztályzatot ami korántsem az éves teljesítményemet értékeli, inkább egy olyan alapvető hibára mutat rá ami Vitorlázás Alapok első osztályos tananyag, és ott is ultragáz a nem tudása. 

Legutóbb ott tartottunk, hogy egy fontos verseny még hátravan ez pedig az egyesületi Építők Kupa. Agárd kilőve így nem első alkalommal a Tihany Hajós Egylet fogadott be minket, szemmel láthatóan jól bírják a jelenlétünket pedig egy nyugodt hétvégének valószínűleg ők is örülnének. Mi mindenesetre boldogan járunk ide, minden van amire szükségünk lehet, még víz is bár nyilván kevesebb.

Drámaibb lenne fekete-fehérben de azt meghagyom 
a lájkokra szomjazóknak

A bajnokságból sajnos kimaradt a póló amiben még évek múlva is büszkén feszíthetnénk, de az Építőkről nem hiányozhat. Állat szín, anyag és nem utolsósorban visszatért az ikonikus dizájn. Mellesleg akkora sikert aratott, hogy a versenyről távollévők tömegével csaptak le a méz árura. 

Pont ilyen jól néz ki a valóságban és még a hajómhoz is passzol

A szombat parti halasztással indult így jutott időm a beállításokra, a fő problémám ugyanis, hogy elég tompa a hajó, negyedszélben esek be a többiek alá és nyilván a sebesség sem acélos. A páncélvitorla meg az öregecske árbóc nagyban hozzájárul ehhez, ettől függetlenül amit csak lehet, érdemes megtenni a javulásért. Pillanatnyilag az árbóc állítására volt lehetőségem, hátrébb vittem kb egy-másfél centit, a decknél a hézagoló lapocskák segítségével a tövénél meg az állítócsavarral. A fa hézagolókat muszáj lesz műanyagra cserélni ráadásul vékonyabbakkal kell bővítenem a kollekciót a finomhangolás érdekében. 

Itt még teljesen előre tolva, a végleges beállításhoz kell pár verseny

Hátra volt még a finnesek misztikus számának belövése, azaz a 673cm-es távolság az árbóc csúcsától a hajó faráig amihez Varag barátom nyújtott segítséget. Akadnak rendkívüli arcok szűk közösségünkben akik akaratuk ellenére keverednek az élet sűrű masszájába pedig nem vágyják, a vitorlázáson kívül mást nem szeretnének mégis megkapják. Két fontos információ Varaggal pontosabban a feleségével kapcsolatban, egy: nagyon ritkán jár le a kikötőbe, kettő: reggelente mindössze öt percet hallgatja a rádiót, amíg beér a munkába. Nem másodlagos a történet szempontjából, hogy férfiember szükségtelennek tart lényegtelen, bagatell, kis költségvetésű elintéznivalókat megosztani a házastársával így adva teret egy hosszú boldog kapcsolatnak és a családi békének. Mint például ha élezésre szorul a fűnyíró kése, be kell olajozni a zárat a kapun, cserélni kell egy törött cserepet a tetőn esetleg egy fasza új árbócra van szükség a hajóhoz, netán a szóban forgó árbóc elvész útközben. Az efféle említésre se méltó dolgokat a háttérben, minimális anyagi ráfordítás mellett intézzük, megkímélve e tehertől szívünk választottját és a családi kasszát egyaránt. 

Az idővonalat követve az árbóc vásárlás volt korábban, mindössze némi színbeli eltérés mutatkozott mivel az egykoron fehér helyére fekete került. Ez még átcsúszott volna a család (oly ritka) kikötői látogatásán mert ugyan ki emlékszik pontosan miféle marhaságot vett a férj évekkel ezelőtt, amikor egyik arra járó sporttársunk elismerően megdicsérte a pompás szerzeményt, igen, Varag felesége előtt aki hamar összerakta a képet és az "Attila, neked nem fehér árbócod volt?" kérdésre drága barátunk megtört, majd beismerő vallomást tett. 

Teltek az évek és nem azt mondom, hogy finnes emberrel nem történik semmi izgalmas a civil életben de többségük jelentéktelenül meghúzódik a vitorlás kalandok árnyékában. Szóval versenyről hazafelé tartva hősünk megállt könnyíteni magán miközben elégedetten átfutotta a szerelvényt, utánfutó rendben, hajó megvan, árbóc megva... aztakurvaéletbe, árbóc sehol. Mivel a hosszas keresés nem hozta meg a gyümölcsét így bizony fel kell írni a veszteséglistára. A történteket megváltoztatni nem lehet, egy a lényeg, fekete árbócot kell venni a privát finnes alapból és hogy csipp-csupp ügyek miatt ne szítsuk otthon a feszültséget, hallgatunk mint a sír.  

Ki mondta, hogy a segíteni akarás már a múlté, a jó emberek akár a nagyköbcentis szívóbenzines motorok kivesztek és ebben az országban mindent elvisznek ami nincs lebetonozva? Na jó, ez utóbbi igaz de azért akadnak becsületes megtalálók akik megmentik az árokparton talált árbócot, hazaviszik és nem restek betelefonálni a Retro rádió reggeli műsorába a jogos tulaj felkutatása okán. És igen, történik mindez abban a bizonyos öt percben amikor "a feleség" autóban ülve rádiót hallgat, mindezek tetejébe Varag barátunk is bejelentkezik, élőben megköszöni a hajós ember számára szavakban kifejezhetetlen hőstettet, áldozatot, a megtaláló nagyvonalúságát. Akár a mesében minden jóra fordult, senki se bűnhődik, pozitív hősünk megmenekül, övé a fele királyság mikor a boldog végkifejletet a váratlanul megcsörrenő telefon rikoltó női hangja töri meg: "ATTILLLAAAA...." 

Egy arc a mezőnyből, Varag árbócot állít

A rendezőség idővel megtalálta a versenyzésre alkalmas szelet és a büdös életbe ki nem találnátok hogy hol, ezért elárulom: Földváron. Nem mintha baj lenne, szeretünk vitorlázni, ezért jöttünk "Tihanyba" ugye. Szóval áthajtunk a csövön és Marci barátunk (a versenyrendező) egy négyzet alakú pályával lep meg minket aminek a lényegét megpróbálom röviden és érthetően összefoglalni. Rajt után rövid kreuz szakasz majd balra fordulunk félszélbe utána megint balra hátszélbe, a következő bójánál megint balra félszélbe utána ismét negyedszél következik. A futam 45 percig tart és amelyik bójánál letelik a kiírt idő -az élen lévő hajó tekintetében- ott lesz a befutó. 

Engem nem hozott lázba különösen de a következőt már biztos más szemmel nézem, nyitottnak kell lenni az új dolgokra, főleg vitorlázásban. Versenyzői szemmel marha jól indultam aztán csúsztam lefelé és a végén hatalmas bakival még hátrább kerültem. Úgy látszik ez a szezon ilyen, amit már nem kell megtanulni azt fel kell frissíteni, mivel a szép lassan legyengülő szélben ültem a decken tökig behúzott vitorlával. Ha nagyhajóban látunk ilyen balfaszt mint én most, ironikusan jegyezzük meg hogy "élesen áll" azaz állat módra túl van húzva a vitorla de a paraszt nem halad. És a vicc az egészben, hogy a befutó után beültem a hajóba, ráengedtem a vitorlára és azonnal megindult a gépsárkány, hát persze te hülye...

Aztán csodás csordogálás vissza Tihanyba, a felkínált vontát kapásból utasítottam vissza, végre vitorlázhatok, bolond lennék gyorsan a partra vitetni magam. Érkezés után még egy kis finomhangolás a tollfosztón éppen hogy a hónapok óta nem látott ránk zúduló hatalmas eső előtt, majd isteni vacsora a sporttársakkal az Aszófői halsütőnél, ha arra jártok ne hagyjátok ki. 

Vasárnapra harcos állapotok érkeztek, a kezdeti igen barátságos hét csomó egészen húszig kúszott fel a verseny végéig. 

Valószínűleg az év utolsó felvétele a vízről, imádtam minden pillanatát,
vagyis majdnem mindet

Erős hullámzásban kezdtük meg a játékot odakint és lássatok csodát, nem kellett a kikötőtől fájdalmasan messzire mennünk, a rendezőség a közelben is talált szelet. Visszatérve a nagy hullámokra, ahogy korábban írtam, negyedszélben ez szinte megállítja öregecske hajómat, nem is vártam nagy csodákat csak szerettem volna tisztességgel teljesíteni a három futamot amiből végül kettő lett, utólag ez nem is rossz arány. 

Szóval nem mentem vállalhatatlanul szarul bár ugye a hullámok miatt az élességet nem sikerült belőnöm, azt viszont láttam hogy a nálam jobbakból párat szépen megközelítettem, sőt hátszélben még drága cimboráim se tudtak annyira meglépni, alakul ez kérem szépen. És ha már hátszél. A szélviszonyok hasonlóak voltak a bajnokságéhoz és persze nem mondhatom, hogy ugyanaz de érzésre az volt. Szóval amíg az OB-n hátszélben bukdácsolt a hajó, azaz előre-hátra billegett addig az Építőkön felült a hullámra és esküszöm úgy ment mint a villamos. (Sejtelmem sincs, hogy ez az árbóc állításnak köszönhető vagy sem, szóval ha ennek reményében pimpeled a hajód és nem jönnek az eredmények, kérlek ne engem okolj, ez csak adalék) Eszméletlen érzés volt, mintha szörföznék csak sokkal jobb merthogy finneztem. A nap már magasan járt de a fénye úgy csillogott a tavon mintha még mindig szemből sütne (a Balcsin meg lehet őrülni az őszi látványtól) ehhez társult a hullámok és a vízen sikló hajó együttes hangja, beszarás. Szinte azt kívántam sose érjek a távolban éppen hogy kivehető kapuhoz, tartson örökre de legalább minél tovább ez a csodás érzés aminek ha más nem, a verseny vége biztosan határt szab. És a vége sajnos a finnezés végét is fogja jelenteni erre az évre. 

Írtam, jó lenne a bajnokság szép emlékével összecsomagolni de az van, hogy ha valamit akkor ezt a napot rohadtul sajnáltam volna elveszni. Egyrészt a beállítások ellenőrzése miatt de ezen hátszeles hasítások nélkül üresebb lenne a szezon, ráadásul a hajó orra se fúródott bele annyira a vízbe mint Földváron -ezt még az előző bekezdéshez. Tehát negyedszélben ütközés a hullámokkal, hátszélben boldogság és csak egy kis oldalra billegés amit a többieknél nem láttam és már Földváron is meg akartam kérdezni, hogy mit csinálok rosszul mert a többi hajó nem dülöngélt és nem valószínű hogy az enyém típushibás. A nagy kérdezősködés helyett elég lett volna visszaemlékezni a kábé harmadik finnezésemre amikor a kikötőbe tartva hátszélben felborultam mert jó ötletnek tűnt ráengedni a vitorlára. De ilyen a visszatérés az iskolapadba, nem számít milyen osztályzatot szeretnél, azt kapod amit megérdemelsz. 

Tehát második futam második hátszeles szakasza, megyünk rá a befutóra, tele a gatya de a célvonal mindössze annyira mint ide a kisbolt amikor jobbra-balra kezdek dülöngélni az eddigieknél erősebben majd elegánsan beborulok a tóba és betakarózom a hajóval. A múltkoriból okulva azonnal elkaptam a tollfosztót -most már semmi se szakíthat el minket egymástól, mondtam könnyek között- és körbeúsztam a svertig. Cibáltam egy darabig eredménytelenül majd biztató hangok a mentőmotorosból, kicsit később egy dingiből is. Kezdtem fáradni de az iszap jobban, elengedte az árbócot és mikor kezdett visszabillenni a hajó (szintén a múltkoriakból tanulva) igyekeztem jól időzíteni a levegővételt, ne egy pohárnyi vízpermetet küldjek le a tüdőmbe. Siker, szorítom a gépsárkányt, három hét után újra üzemben a masters létra, valahogy bejutok a hajóba de ne kérdezzetek részleteket. Nem tudom tart-e még a futam de teszek egy próbát és berongyolok mint utóbb kiderült éppen időben, a végeredmény szempontjából lehet mindegy volt, de az önbecsülésemnek egyáltalán nem. 

Nah, rohadtul elfáradtam ebben a borulásban is, nem csinálok belőle rendszert. A szél nem gyengül én meg megfogadom a tanácsot: "kis bottal soha ne ingerelj nagy kutyát." Irány a part. Durván fúj, kiérve látom többen is kiálltak. Mesterünk szavaival élve: "az ésszerű döntések versenye volt" és ezzel nem lehet vitatkozni. A kikötőben fütyülnek a drótkötelek, ha kint vagy az más de ilyen szélben biztos nem mentem volna sehova, legalábbis hajóval. Túléltem, amit lehetett megcsináltam és ezt már tényleg össze lehet csomagolni, el lehet tenni erre az évre a hajóval együtt. 

Borulás után ajánlott némi karbantartás, ide tartozik az árbóc mosása amit érdemes minél előbb, lehetőleg még a kikötőben elvégezni mielőtt beleszárad az iszap. 

A csigán látszik a szutyok, a valóságban ennél jóval többet mostam ki

Nem lepődnénk meg ha a hajóba nem került volna, szóval hasonló esetben nézzetek be az árbóc tövéhez is, valószínűleg hasonló látvány fogad. 

Iszapbirkózáshoz kevés de ide marha sok

Ezt már otthon a kertben takarítottam ki, nem mellesleg borulás után alap a légkasznik ellenőrzése vagyis inkább kiszivacsozása különösen a téli leállás előtt. 

Fagyveszély, nem csak a kertben leselkedik

A teljes siker érdekében alátámasztottam a hajót mert elég sok víz volt benne, ha neked is ilyen régi szarod van és ugyanúgy nincs fűtött garázsod akkor érdemes így csinálni.

Két szivacsozás után sem akart elfogyni

Száradás után lőttem egy belső képet érdekességképpen. Említettem ugye, hogy mennyi anyag van a hajóban hát most látszik is. Versenyt nem fogok nyerni vele de a kormányveret merevítése mindent túlél. 

Örökélet meg egy nap, ott középen valószínűleg golyóálló

Ez maradt az év végére no meg egy csipetnyi önsajnálat az elveszett Agárdi októberi-novemberi vitorlázások miatt de ezzel együtt pazar évet tudhatok magam mögött. Az év eleji bizonytalanságtól eljutni a saját hajóig messze felülmúlta a várakozásaimat amit a nagyhajós bónusz még meg is fejelt. 

Huszonnégy nap vitorlázást gyűjtöttem össze idén ami lehet kevés, lehet sok, de nagyrészük saját hajóval történt, versenyen, ami elég magas szorzó. Tavasszal új időszámítás kezdődik egyesületünk történetében, ha nem érkezik koncentráltan egy özönvíznyi csapadék a Velencei-tóba (amire még optimista jóslatok is kis esélyt látnak) akkor átmenetileg a Balatonra költözünk. A telet meg kihúzzuk valahogy ezekkel a páratlan emlékekkel, ahogy eddig is. 

Két bajnokság, a szezon végére némi önismerettel

Nem kérdés, hogy Kékszalag előtt és utána is van élet, a Velencei-tó vize eddig nem látott (negatív) rekordokat döntöget, senkinek nem kell bemutatni mitől visszhangzik a közösségi média. A jelenlegi (szeptember 10.) vízállás tizenegy centiméter, (azóta három cm a gyászos rekord) elképzelésünk sincs mikorra állhat egyáltalán helyre a tó maga, a víz utánpótlásával kapcsolatos tervekből mikorra valósul meg bármi is a gyakorlatban, és egyáltalán honnan a fenéből lehetne szerezni egy tónyi vizet amikor például a Balatonban de még a Dunában nincs. 

Letaglózó látvány, itt az ima nem fog segíteni

A hajóm a kertben pihen, mióta megvettem alig volt lehetőségem használni de ez sajnos az egész finn osztályra igaz. Pár apró fejlesztés addig is belefér. Az árbóc alatti fém alátét magasítót műanyagra cseréltem Gábor barátom jóvoltából. 

Balra az új cucc, bírja a terhelést, esztétikusabb és ami minden
kishajósnak létfontosságú: pár dekagrammal könnyebb is.

Ezen felül egy viszonylag terjedelmes "hibalista" szerepel a fedélzeti komputerben amit tavaszig szeretnék kijavítani. Nem nagy dolgok, inkább a biztonságos és kényelmesebb (ha van ilyen) hajózást segítik majd elő, ezekről természetesen folyamatosan be fogok számolni, de most nézzük hogy szerepelt a Fétis a Magyar Bajnokságon.

Alsóörsön járunk az Ypsilon kikötőben ami durván puccos hely, el se merem/tudom képzelni mi pénz lehet ma -értsd: pár éve- egy ilyen kikötő létrehozása és oké, hogy magasak a kikötői díjak de vajon mikortól kezdhet el egyáltalán profitot termelni egy ekkora vállalkozás. Persze emiatt nem nekem kell aggódnom és eszemben sincs más zsebében turkálni csak mint egyszerű szemlélőben merülnek fel bennem ilyen dolgok, mint például az is, hogy hogyan készül el egy film és egyáltalán nyereséges-e, vagy a bajban lévő  évtizedes múltú európai autógyárak hogy birkóznak meg az ázsiai nyomással, és még sorolhatnám. "Kicsit" eltértem a tárgytól, szóval a kikötő teljesen a kor hajós igényeinek megfelelően épült szem előtt tartva, hogy nem mindenki vágyik egy szűk, alacsony kajütben guzsorogni meg úgy általában vitorlázni, adott esetben harcolni a széllel vagy szívni az egyre fullasztóbb nyári kánikulában hanem csak jól akarja érezni magát a vízen, amikor jó idő van. Az efféle pihenést preferáló réteg megtalálja számítását a vitorlázó szemmel elképesztő méretű kikötőhelyek kicsit lakóparkra emlékeztető közegében.  

"Úszó nappali" mondták régen gúnyosan, ez konkrétan 
egy többszintes úszó nyaraló, jet-skivel. 

Az idei rendkívül aszályos nyár a Balatonra is negatív hatással volt, az alacsony vízszint megnehezítette a kikötői közlekedésünket már ami a ki-beszállást illeti. 

Nagymágus, Bestia, Fétis. A háttérben Lajhár névre keresztelve
 az egyik lakóhajó féleség, legalább volt humora.

Szerencsénk volt ezzel a létrás hellyel de így is kétszer meggondoltuk mielőtt elhagytuk a hajót. A táskák pakolgatása meg külön élmény volt. 

Itt látszik igazán a szintkülönbség

Nem maradhat ki az érdekes hajónevek rovat sem, különösen hogy az Európa 30-as osztály egyik hajójáról van szó.

Balázs barátunk gépsárkánya: Buddhajó

A négynaposra tervezett bajnokság hivatalosan csütörtöktől vasárnapig tartott, bár az eredmények péntekre eldőltek az időjárás miatt. A kezdeti emberhiányt leküzdve az Edit, Zsuzsa, Gábor alkotta csapatot csütörtökön én, a többi napon Misi barátunk tette teljessé és az van, hogy kezdünk összeállni, ezért is jó állandó emberekkel dolgozni és az se baj ha bírjátok egymást. Szóval csütörtökön nagyot mentünk, a helyezésünk az aznapi három futamban: második, harmadik és ötödik. Emlékeimben erős hármas szél szerepel ami egész nap kitartott és olyan ritka amikor így mint most is, egyenletes jó szélben, halasztás, visszahívás nélkül le lehet nyomni a versenyzést, de van ami még ennél jobban simogatja az ember lelkét. A dicsőséges második helyünk utáni, sporttársaktól kapott elismerő, gratuláló taps nemcsak kedves gesztus hanem visszaigazolás, van helyünk a mezőnyben. 

Mintha pózolnék de nem, ez van amikor hátszélben neki kell
feküdnöd a bumnak. Mögöttem hű társam: a spinakker

A harmadik helyünk is pazar volt és bár a receptben végig az első futam szerint jártunk el, az utolsó futamban beszorultunk egy lassabb hajó alá ahonnan képtelenség volt kitörni. Az utolsó helyről, kemény munkával küzdöttük fel magunkat az ötödikre, ez volt a max amit innen ki lehetett hozni és ebből is látszik, a többi, jobb helyezés se csak úgy hullott az ölünkbe, volt benne meló rendesen. 

Mentünk hirtelen 33km-t és16 csomó
 volt a max. Hasítottunk, na

Amúgy marha jó érzés elöl menni, nem csoda hogy mindenki oda vágyakozik. Van benne valami felemelő amikor azzal a jóízű megelégedéssel visszanézel a mezőnyre, tettél valami nagyot, véghezviszed azt ami másnak nem sikerült, a legjobb pillanatban szállsz ki egy részvényből, tiéd lett a vágyott nő, megcsípsz egy jól fizető munkát vagy álomáron jutsz hajóhoz, árbóchoz satöbbi. Hasonló lelkiállapot a befutó után visszanézni a többiekre és jogosan örülni a sikerednek. Leírhatatlan, meg kell élni hogy átérezd. 

Fotó: Török Brigi

Uhh, egy szépen elkapott rajt. Kilőttünk

A következő nap nem ragyogott ilyen fényesen, mondhatni átlagosra sikeredett a csapatnak de itt sajnos több szerencsétlen körülmény is közrejátszott ami miatt a bajnokság ötödik helyén végeztünk. De nem nyafogunk, nagyon összeszedetten versenyeztük, jövőre innen folytatjuk. 

A szeptember köztudottan a bajnokságok hava, pár héttel a nagyhajós verseny után Földváron mértük össze erőnket mi finnesek, ahol bizony meg kellett harcolni a bajnoki címért de még az utolsó helyet se adták oda ingyen. A tervezett tíz futamból mind megrendezésre került ami csak azért érdekes mert ha nem ültél kishajóban akkor sajnos hiába magyaráznám, ha meg igen akkor tudod mennyit kivesz az emberből, még úgy is ha párat kihagysz. 

Ritka amikor a kishajós versenyeinket az adott kikötő előtti részen rendezik meg. Ha például Füreden vagyunk rendre átvitorláztatnak minket a déli partra szinte Siófokig mert ott van jó szél, ugyanez érvényes nagy vonalakban Tihanyra is, na de kitaláljátok mi van egy déli parton tartott verseny esetén, hova küldenek vitorlázni? Igen, az északi partra és miért? Mert ott van jó szél. Nincs ezzel semmi baj a dolog iróniáját leszámítva, imádunk a vízen lenni és a pályára illetve vissza a kikötőbe vitorlázás (számomra) egyfajta szertartás, szerves része a versenynek. Az odaút a lelki felkészülést alapozza meg a visszaút pedig  segít önvizsgálatot tartani, kielemezni mi miért történt, mit lehetett volna jobban csinálni, mire figyeljek legközelebb és fő kérdés: mit kéne állítani a hajón ha partot értem. 

A négy napból munkahelyi elfoglaltság miatt mindössze három jöhetett szóba emellett csütörtökön hamar ki is hullottam a mezőnyből, így az összetettben utolsó előtti helyemen matematikailag nem sok esély lett volna javítani de kezdünk egymásra találni a hajóval, bár beállítások terén rajtam is van még mit csiszolni. 

Kezdjük a helyszínnel, kicsit leegyszerűsítve Földváron van a nagyhajós kikötő meg a Spartacus ami inkább kishajós és ugyan voltam már itt de valahogy most még jobban lenyűgözött a panoráma. A mélyen a tóba nyúló földnyelvről elképesztő látvány tárul az ember szeme elé, jobbra is az a marha nagy tó kicsit szemben Tihannyal, balra is az a marha nagy tó a távolból is tisztán tündöklő Badacsonnyal amiben most stresszmentesen lehet gyönyörködni. Nincs nyomás a sebesség, haladás, érkezés, visszafordulás tekintetében mint a nagybetűs versenyen, egyszerűen csak leülsz a fűbe és tátod a szád egy hideg sör mellett. 

Mivel a vízállás nem változott a pár bekezdéssel ezelőttihez képest így a sólyázás se ment zökkenőmentesen. Hajó belök majd ember is a vízbe, besétál tíz métert, kormányt berak, előtte persze vitorlafelhúzás ha a parton nem volt kivitelezhető és csak utána beszállás a gépsárkányba. 

Kábé így, ahogy Zoli barátom 

Nem egyedi eset hogy vizesen kell kezdeni, végigcsinálni egy versenyt de ezzel a pazar szeptemberi nyárral szerencsénk volt, fagyoskodás nélkül megúsztuk azt a pár órát. A szél ezúttal igazolta az előrejelzést igaz ehhez szinte az északi partig kellett vitorlázni. Kis várakozás után érkezett az utólag grafikon által is igazolt, olykor 50km/órás szél ami még nagyhajóban is komoly sportértékkel bír, a dingiről meg ne is beszéljünk. De még a megérkezése előtt megindultam Badacsony felé kizárólag a látvány és az élvezeti érték miatt. 

Tollfosztóban a tó közepén, kép amit soha nem fogok kitörölni

Visszatérve a versenyhez, harcos körülményekben zajlott az első nap ahogy írtam, ez különösen igaz volt a hátszeles szakaszokra. Negyedszélben még mindig elég tompa vagyok, ráadásul az erősszeles beállításokat gyakorlatilag figyelmen kívül hagyva próbáltam tartani a tempót a többiekkel, több-kevesebb sikerrel. Annyit azért fejlődtem (ennyi év után kicsit megkésve) hogy a fő cél a haladás és a sebesség. Nem erőltetem az éles menetet, helyette futtatom a hajót és nyilván nem poén beesni mások alá de igyekeztem erre felkészülni és elkerülni a zavart szelet. A bajnokság pár jó futama egyértelműen a Kékszalag hozadéka ahol folyton a szelet, a szálakat néztük és itt se volt ez másként, egész verseny alatt a széljelző szálakkal voltam elfoglalva. Nem számított ki hagyott le vagy én kit előztem meg, egy dolog volt fontos, menjen a hajó. 

A hajó általában ment is bár a második futambeli csúnya borulást kihagytam volna ami olyan volt mint a tőzsdén: utólag mindent meg lehet magyarázni, hogy mi miért történt de amikor benne vagyunk az eseményekben csak nézünk meglepetten. Szóval hátszélben hasítunk Rács úrral és hagyom le szépen bár tele a gatya úgy billeg a hajó, ezt fűszerezd meg alkalmasint az orr vízbemerülésével és jogosan merül fel a kérdés: minek jöttem én ide? De ha itt vagy menni kell. A bójához közeledve apad az előnyöm, Orfűi cimborám jön fel szépen és nem áll meg a hajóm, mert ekkora szélben nem fog de érdekes módon úgy beesik a vitorla mintha elállna a szél. Pár méter van csak hátra a fordulóig amikor mégegyszer beesik pont mint az előbb és épp egy hullám tetejéről billenek le amikor megérkezik a pöff és orral előre bukfencezek a dingivel. Tehát néztem meglepetten főleg, hogy a bumon végigsétálós módszerhez már késő volt, az árbóc az iszapba fúródva várja a szabadulást. Körbeúszom a gépsárkányt és pár perc sverten csimpaszkodás után végre áll a hajó, ez az már csak vissza kell mászni. De az a rohadt erős szél csak fújja és hiába úszok utána, másodpercek alatt nő több méteresre a hátrányom olyannyira, hogy önerőből képtelenség lesz utolérni. Becsületből nem adom fel és eszembe jutnak azok az esetek amikor hasonló helyzetben a sporttársak mentik ki egymást és minden bizonnyal itt is így lenne, csak éppen senki nincs a közelben. 

Végre megérkezik a motoros, abba beszállni se piskóta, megindulunk a hajómhoz, simán átszállok gondolom naívan de az a kurva szél felborítja. A motorcsónakból nem fogom tudni visszaállítani szóval ugorhatok be a vízbe, (ezúttal önként, bár kényszerből) visszaállítom, az árbóc még mindig sértetlen a végére tapadt maréknyi iszapot leszámítva. Rohadtul elfáradtam, ilyen állapotban nem lesz egyszerű a visszamászás amikor eszembe jut hajóm egyik extra felszereltsége, a masters létra. Ez kötélből és gumikötélből áll, a gumi segít a hajó pereme alatt tartani a kötelet ami amolyan kötéllétraként funkcionálva segíti a visszajutást. Az ironikus masters elnevezés a negyven feletti finneseknek szól akik a fiatalabb generáció elképzeléseiben vérnyomásmérővel a karjukon ébrednek a közeli nyugdíjas otthonban, járókerettel vánszorognak el a hajóhoz amibe lelkes önkéntesek segítik beszállni őket, verseny után oxigénsátorban regenerálódnak és rosszullét, betegség esetén orvos helyett régészt hívnak hozzájuk, vagyis hozzánk.  

Tehát állok a létrán, bent a hajóban is sikerült megkapaszkodnom valamiben de csak kapkodom a levegőt annyit kivett belőlem a küzdelem. Érzem hogy egyetlen esélyem lesz visszamászni, nem kapkodok, kábé húsz másodpercig gyűjtöm az erőt mire összeszedem magam és megvan, bent vagyok. Intek a motorosnak, köszi mindent, a csónak persze megtelt vízzel, kiszívatom.  

Íme az említett segédeszköz, a piros kötelet a fehér gumi húzza vissza.
Alapból nem is látszik, a kép kedvéért állítottam be így

Itt nyilván döntenem kellett a későbbiekről és egyszerűen nem éreztem magamban erőt a folytatáshoz, egészen pontosan nem mertem vállalni még egy ilyen borulás kockázatát, amit ugyan az összegzésben már bántam de akkor és ott ezt éreztem helyesnek, irány a part. 

Pénteken beszippantot a gyár, szombat reggelre öt futam mínuszban vártam a folytatást. Aznap mindössze egy összecsapásra futotta és az is csak nagy nehézségek árán jött össze, a sok korai rajt miatt a rendezőség végül az adott futamból kizárta a türelmetlen versenyzőket. Részben ennek és a tudatos hajóvezetésnek köszönhetően mentem egy elképesztő 38-at, már megérte eljönni. 

Klubélet a parton, Béla barátunk Fertőről így fogadta a 63 fős mezőnyt

Vasárnapra két ötven körüli hely jutott és nekem itt a vége, marha sokat vittem haza a bajnokságról. Saját magamat leptem meg azzal, hogy ennyi év után még tudtam tanulni nem csak hajóvezetés hanem önismeret terén is. Egyrészt itt van ugye a mellény. Mindig rajtam van és igen, életmentő volt de amikor másodszorra állítottam vissza a hajót, pont akkor vettem levegőt amikor a gépsárkány beterített vízzel, azt hittem ott pusztulok meg, szó szerint. Erre nem lehet felkészülni, legyen rajtatok is, de a hajóban mindenképp még nokedli szélben is. Másrészt a hajóvezetés. Ez egy "olcsó" hajó, a mezőnyben pár ilyen kategóriájú van csak, komoly cuccokat hajtanak a többiek ami az eredményükön is meglátszik de néhányukat azért sikerült megszorongatnom. Bajnokságot nyilván nem tudnék nyerni olyan hajóval se és nem is érzem hiányát de a verseny fő tanulsága, hogy elhittem, ez a konfiguráció is működőképes. Ehhez társult a száz százalékos odafigyelés ami mellesleg rohadt kimerítő de ennek köszönhetően sokat vitorláztam mezőnyben, élvezeti érték pipa.  

Fotó: Cserta Gábor

Attival évek óta üldözzük egymást, itt éppen én vagyok elöl

És ezzel a csomaggal el is köszönhetnék az idei szezontól, de egy fontos verseny még hátravan. 

 

446-195=251 és benne voltunk

A közel négyszázötven hajóból kétszázötvenegy teljesítette az idei tókerülést és ebbe a Fétis is beletartozik. Az Európa 30-as osztályban negyedikek lettünk, éppen hogy lemaradva a dobogóról de úgy érzem ez a verseny most másról szólt. Marha nagy bölcsességet mondok azzal, hogy minden Kékszalag más és a befutó után ritkán érzünk vágyat lelkesen tervezgetni a következőt, viszont a sebek gyógyultával a képeket is szívesebben nézzük vissza és bármit ígér az előrejelzés, ott leszünk jövőre is. Idén ez nálam fokozottan érvényes volt, a tavalyi befejezetlen verseny tükrében amin persze túlvagyok és jó lenne nem megismételni ennek ellenére volt egy kilátástalan pillanat amikor közel voltam hozzá. De részben saját gyengeségünk leküzdéséről is szólt ez a két nap nem "csak" a vitorlázásról. 

Gábor kötöz. Kékszalag, adományozás és Tuss Mikibácsi megemlékezés.
Nahát, a háttérben egy hetvenes cirkáló

Szerda délután hatkor találkoztunk a Földvári kikötőben és az összeszokott csapatmunka ellenére pillanatok alatt belefutottunk az estébe, a sok apróságnak tűnő feladat hamar kiadta azt a pár órát. 

Nyomkövető a helyén, jöhet a Bow Number

A "szeretetcsomaggal" mindnyájunkat megvettek, egy palack jóféle bor, napozás utáni regeneráló, nagyon penge citrusfröccs, repoharak, szurkolói sál és személyes kedvenceim a pumpás mosogatószer no meg a fedélzet tisztító folyadék. 

Megannyi ereklye de a legnagyobb királyság:
Minden résztvevőnek jár a kis Kékszalag

És ezen felül természetesen "A póló." A dizájn a szokásos és a tavalyihoz hasonlóan odabasz ez a hosszú ujjú UV szűrős felső emellett üdítő, hogy a vitorlás sportban egy ideje kezdik felfedezni a színeket. Kilépve a klasszikus fehér és az unásig használt tengerészkék kalodából a Nautica szokás szerint merész színekkel operál, ezúttal is felülmúlva a múlt évi felsőjét. 

Szándékosan természetes fénynél fotóztam de így se adja vissza teljesen.
Penge, na

Tele a hajó kajával, cuccokkal, nasival, túlélő italokkal de a gyengeszeles versenyről se a víz se a gyümölcs nem hiányozhat. Szóval a víz. A közel negyven liter megosztotta a csapatot, nem volt teljes az egyetértés a mennyiség kapcsán, volt aki túlzásnak tartotta az egyértelműen gyengeszeles verseny ellenére. Igazából épp hogy kitartott. 

Vacsora közben a szokásos csapatmegbeszélés azaz vagy déli vagy északi part a rajtnál de semmiképp a tó közepe, amit persze idén is felülírtak a körülmények de nem adom fel, addig járok Kékszalagozni míg egyszer az életben végigvitorlázok a déli parton, oda-vissza. 

Másnap korai kelés majd motorozás a semmi szélben közben a széljelző pókhálótalanítása csákja, ragszalag, kötél kombóval. 

Kicsit vicces megoldás de amikor beakadt odafent, nem nevettünk

Persze hatalmas zsezsgés a rajt előtt és idén is sikerült elkerülnünk az anyázós zónákat ami növeli az élvezeti értéket és eleve jó alapot ad a versenynek, de még előtte helyezkedés ide-oda a szépen frissülő szélben. Nem mindenkinek indult zökkenőmentesen a verseny, számomra a nap embere az árbócra felhúzott spori. 

Ember a levegőben. Rajt 9.00-kor, a kép készült 8:40

Az előrejelzés ellenére remek -talán észak-keleti- szélben hasítottunk Kenese felé, a tó közepén (hol máshol) és belefutottunk egy kis gyengülésbe de délután egy órára a bójához értünk. A szétszóródott mezőnynek köszönhetően a bójavétel semmi izgalmat nem tartogatott, irány Siófok, spinakerrel. És innentől kezdődött a spinakkeres ámokfutásunk ami természetesen leginkább a legénységet, azon belül is engem terhelt de erről majd később. 

Háromnegyed három Siófok, megúsztuk az itteni könnyfakasztó naplementét ami már felér egy győzelemmel. A Tihanyi szoros előtt immár hagyományosan pár horgonyzó hajóból álló szurkolói zóna. Eszméletlen lakossági techno ver lelket a pusztító melegtől szenvedő mezőnybe állat hangerővel, köszönjük srácok!

Öt körül megvan a cső és az idei Kékszalag igazából csak most kezdődik. A pszichés teher abban pillanatban telepedik a mezőnyre ahogy megpillantjuk a tükörsima vizet ameddig csak a szem ellát, mindössze a déli part felé mutatkozik némi fodrozódás de a többi olaj. Egyetlen fáradt szélcsík "viszi" a mezőnyt, vagy a déli partot választod gyök kettővel vagy itt éjszakázol öregem. Nyilván a szélcsíkot választottuk de így sem éjszakáztunk sokkal messzebb. 

Nincs tókerülés Zsuzsi féle palacsinta nélkül, Gábor felesége az egész mezőnyre gondolva immár hagyományosan süti nekünk az isteni csemegét háromféle ízesítésben, nem foglalható szavakba a hálánk. 

Még egy ok, hogy Ujvári Gáborral menj a Kékszalagra

A verseny egyik érdekessége -a rendkívül szar szélviszonyok mellett- hogy Keneséről Keszthelyre, majd onnan majdnem egészen a Füredi befutóig spinakerrel mentünk. Volt persze hogy összeesett és génuára váltottunk vagy éppen úgy fújt, hogy nem tudtuk használni de a verseny java részében fent volt. De ugye nem folyamatosan. Tehát spi fel, spi le, másik (kisebb vagy éppen a nagyobb de inkább a nagyobb) spi fel, spivel halzolunk, elrakjuk, elővesszük stb. Ezeket a manővereket a kormányos határozza meg kivétel nélkül a következő pillanatokban: éppen enni készülsz, eszel, inni készülsz, iszol, elnyúlsz a fedélzeten, aludnál a kabinban, képet készítenél  a mezőnyről, egy hajóról vagy a naplementéről, az éppen használaton kívüli spinakkert tisztázod és tennéd el a zsákjába, mesélsz egy sztorit, hallgatsz egy sztorit, keresel valamit a táskádban, telefonálsz esetleg éppen válaszolnál egy üzenetre, mindezt természetesen napszaktól függetlenül.

Túlzás nélkül, ha a közel két nap alatt nem húztuk fel hetvenszer azt a kurva ballont akkor egyszer sem, mostantól nyugodtan szólíthattok Mr. Spi-nek. De még tart a verseny, lépésben haladunk, minden mozdulatunk kimért illetve kiszámított. Ebben a tempóban nincs helye se népvándorlásnak se ugribugrinak a hajón, ha letámasztanak a szél alatti oldalra a haladás érdekében akkor ott maradsz öregem, bár mennyire szar is. 

Szárszói szélviszonyok este nyolckor, de legalább nem Siófok

Kezd ránk telepedni az est de amíg a nap fent van addig rohadtul perzsel. A kapott szurkolói kendőt a többiek vizesen a nyakukba tették, én a sapkám alá tűrtem így a nyakamat meg az arcomat is védte a naptól. A napszemüvegem négyes erősségű de már ezen keresztül is fáj a nap felé fordulni, nem kicsit van elegem az egészből. Úgy látszik másoknak is, sorra állnak ki a hajók. Összefutunk Szenna barátunkkal, éppen vitorláztat (versenyen kívül) és irigykedve nézem ahogy rövid beszélgetésünk után elpöfög a part irányába. Másfél óra múlva már lezuhanyozva merenghet egy hideg sör mellett mi meg itt rohadunk meg. 

Páratlan szépségű naplemente, a sok kis pötty mind árvaszúnyog

A nap melegétől egy darabig nem kell szenvednünk, cserébe kapunk egy zsák árvaszúnyogot, fejenként. Esőcseppekként koppannak a vitorlán amikor megérkeznek, nem ártanak senkinek próbáljuk elhessegetni őket az arcunk közeléből de belepik az egész hajót, minket, a ruhánkat. Harcolni velük, idegeskedni miattuk értelmetlen, igyekszünk a versenyre fókuszálni. 

Spinakkerek éjszkája

Egész éjjel gyalogoltunk Keszthely felé, felváltva pihenünk kicsit de ami energiát az aszalódás kivett belőlünk, itt a hajón nem fogjuk visszanyerni semmiből, semmitől. Álmosan ébred a nap, a pöcsölős tempó úgy tűnik kitart a végletekig de az elemek merülnek. Alig hisszük el, hogy Keszthelyen vagyunk. Kilenc óra, erős egyes szélben vesszük az alacsony vízállás miatt áthelyezett bóját de a hidd el, a "pályarövidítés" a gyakorlatban nem volt érezhető. 

Naivan hittük hogy Füreden kezdődött a verseny azután meg hogy a csőnél, de nem. Most kezdődik igazán és újra órákig bámulhatjuk Badacsonyt mire a semmi szélben elavázkodunk mellette. Persze aki elcsípte a déli partra vivő szélcsíkot elhúzott, aki meg nem annak maradt a part szépsége a Bf nullában. 

Keservesen, méterről- méterre haladunk bele a délutánba a versenyen, amin a távolság nem, csupán az idő múlik és három körül kezdi erejét veszíteni csapat. Visszafelé jövet hiába várjuk a Keszthely felé tartó hajók tömegét, rengetegen kiálltak, megyünk szembe az üres tóval. Minden ellenünk dolgozik. Oké, sokszor becsúszik egy gyengeszeles nap a Kékszalagon de két ennyire szar azért túlzás, főleg hogy egész nyáron szinte megállás nélkül fúj. Még egy ilyen kibaszott éjszakának nekimenni minimál alvással, pár doboz langyos kólával/sörrel, elfogyó ásványvízzel, vödrös zuhanyzással, fáradtan, elcsigázva és túlzás nélkül mondhatom kilátástalanul nem egy toplistás ajánlat. És ha már alvás, a kormányos tegnap reggel óta fent van, ideje lenne aludnia. Addig átveszem a pozit amit személy szerint nagy dolognak tartok hiszen a kormányos felel a legénységért, a hajóért, vállalnia kell döntéseinek következményeit akkor leginkább ha azok rosszak, felelősségteljes beosztás, mégha nem is veszi mindenki komolyan. Szóval szívunk a szélcsendben és a déli part alatt közvetlenül (hol máshol) kiszúrok egy fasza szélcsíkot ami amúgy elég hosszan elnyúlik az akkor még fényévekre lévő szoros irányába. Megcélozzuk azzal a gyászos sebességünkkel és láss csodát, elcsípjük. Innen már nyert ügyünk van bár ezt akkor még nem tudtuk, nem is mertük volna elhinni csak reméltük. 

A csapat balról: Terasz, Edit és Gábor kivételesen nem a kormánynál

A második este ér minket a vízen de legalább haladunk, sőt a az elmúlt huszonnégy óra átlagához képest egyenesen száguldunk. Persze ismét megjelennek a szúnyogok és betakarnak hajóstul. 

Árvaszúnyog party a farfénynél

A nyomkövető alkalmazásnak köszönhetően szemmel tartható a mezőny, ki, hol, milyen sebességgel, merre halad. Jó is meg nem is, hiába látjuk hogy előttünk kicsit északra két kilométerrel hogy teper valaki ha mi szélcsendben számolgatjuk a szúnyogokat. A verseny izgalmát számomra részben elveszi hiszen a helyezést már a befutó előtt tudhatjuk ugyanakkor új, más élményt ad hozzá, mit csinálhatnánk máshogy, vagy jobban az eredmény érdekében. 

A Tihanyi Apátság teljes kivilágításban, innen már megvagyunk

A cső után (még mindig ballonnal) hasítunk Füredre, és igen, ilyen közel még nem voltunk a befutóhoz de még mindig távolinak érződik. Harcolunk az egyre erősödő széllel meg a csapattársakkal. A Fiskális két percre előttünk a Nagymágus egy kicsit mögöttünk de igazi sportember nem írja le az ellenfeleit, pláne hogy a Mágus bármikor képes előhúzni valamit a tarsolyából, nem véletlen az elnevezés. Szóval egyre harcosabbak a viszonyok az éjszakában és alig hiszem el, de a versenyben most utoljára összecsomagolom a spinakkert, génuával porolunk a cél felé. A Fiskális nem lesz meg sajnos, az a két perc innen már behozhatatlan, ha nem szúrunk el semmit mienk a negyedik hely. Így is lett, a harmadikról lecsúsztunk de legalább megszorongattuk őket és most rohadtul sajnálkozhatnék az elvesztett dobogó miatt de se a befutónál, se most, hetekkel később nem érzem. Mi az a két perc egy közel harmincnyolc órás versenynél? Semmi. És most nyert értelmet az a kurva sok szívás a hajón mert úgy nézhetünk a tükörbe, egymás szemébe és tekinthetünk vissza a versenyre, hogy rajtunk semmi nem múlott. Nem álltunk meg pancsizni a tóban, nem mulasztottunk el egy jó kis ballonfelhúzást fáradtságból vagy lustaságból és nem választottuk a fröccsözést a manőver rovására. Minden erőnket, energiánkat beletettük a versenybe akkor is amikor nem volt hozzá kedvünk és nem maradt benne az a bizonyos két perc, nincs hiányérzet, nincs csalódás csak a teljesítmény felett érzett marha nagy eufória. 

Osztályunkban a negyedik, összetettben 151. hely.
 Ezt se a legyek hordák össze, vagyis a szúnyogok 

Előkerülnek a "győzelmi" italok, marha nagy a boldogság a hajón, befejeztük ezt a kurva versenyt. Megérdemelten ünnepeljük magunkat, a gyenge szél miatt sokan bele se vágtak, a mezőny közel fele kiállt de mi megcsináltuk. Szó szerint gyötrelmes volt és minden elismerésem azoké akik végigcsinálták de azoké is akik az utolsó erejükig küzdve végül nem. Izzadság, naptej, kosz keveredik a bőrön éjszakára mindez árvaszúnyoggal fűszerezve. Kétnapos szendvics, konzerv, tőgymeleg ásványvíz vagy sör az éttermi kínálat, a zuhanyzás a tóból merített vödörnyi vízzel felfrissít az esti harminc fokban, de a jó közérzet csak percekben mérhető. Kialvatlanság, a nulla szél okozta kilátástalanság csalogatja haza a fáradt elmét amiből irgalmatlan nehéz talpra állni, de nekünk sikerült. Megcsináltuk. 

Ez vót Tihanyba'

Alig vártam, hogy a frissen vásárolt hajómat élesben is kipróbálhassam -amire ugye Agárdon nincs lehetőség- és lássatok csodát, pont találtam egy szabad helyet az egyik utánfutón szóval irány Tihany az Olympic Regatta amit a Tihany Hajós Egylet rendez, több versenyről is beszámoltam már nektek innen. Szeretjük a helyet, minden marha szép meg komfortos nem mellesleg a tulajdonos házaspár kishajózik is, vicces áron biztosítanak szállást, sokat tesznek a zökkenőmentes lebonyolításért és még lehetne sorolni. 

Szállás idén is az egykori borozóban

Marha nagy a csend itt is akárcsak Orfűn, nehéz is elaludni ha az ember nincs hozzászokva de azzal sincs baj, a szinte zéró fényszennyezésnek köszönhetően éjszaka nem lehet betelni a csillagos éggel. 

Akadálymentesített kocsma? Nem, rámpa a hajóknak

A verseny három napjából az első kettőn szívtunk a rohadt meleg miatt a harmadikon meg nem győztünk kapaszkodni a sottkötélbe szóval így vagy úgy de minden perce feledhetetlen volt. Pénteken parti halasztással indultunk aminek marhára örültem de persze titkoltam a többiek előtt. Be kellett szerelnem a gurtnikat meg pár kötél is elég nyomorúságosan volt még akkor bekötve, azokkal kezdenem kellett valamit. Haladjunk fontossági sorrendben, a gurtnit Tomi barátom varrta és általában feketében készül de az nekem elég gyászos meg a hajóhoz se passzol, így ragaszkodtam a szürkéhez. 

"Azért vannak a jóbarátok..." Ispány csomóz

Átcseréltem a sottkötelet -ezt tényleg én- bekötöttem a hátsó gurtnit ami aztán életmentőnek bizonyult vasárnap és a felkeményedett vitorlaállító köteleket is. Ami megmaradt az inkább esztétikai kérdés de idővel arra is sor kerül. 

Na, alakul ez

A pályára indulás előtt össznépileg felköszöntöttük Marci barátunkat aki szintén finnes emellett a mostani verseny vezető rendezője és éppen szülinapja volt, szóval kedves ajándék, csodás torták, megható pillanatok. 

Olyan finom volt amilyennek látszik, háttérben Varag mereng

Torta után irány a víz de a szél nem volt elég pálya felállítására így négy óra aszalódás után elszálltak a remények, egy rajt a végére de az is csak a gyakorlás miatt -mint utóbb megtudtuk- és mára végeztünk. Volna, de hülye leszek kimenni amikor végre vitorlázhatok normális mélységű vízben és nem kell a kormányveret miatt aggódnom meg ezek a csendes Balatoni hullámok is olyan szeretetteljesen simogatják a hajót úgyhogy irány Zamárdi. A strand előtti bója volt a cél aztán irány a cső, utána megint a déli part felé és csak azután, a késő délutáni leálló szélben csorogtam ki a partra. Micsoda nap, köszönöm. 

Egy újabb gyöngyszem, ezúttal Tihanyból

A gyenge szeles nap rávilágított, a vitorlám helyváltoztatásra igen, versenyzésre viszont egyáltalán nem alkalmas és túlzás volt a vászon árának egynegyedét pluszban vitorlaszámra költeni. Nézzétek ezt a képet, a parton nyugodt körülmények közt készítettem, ilyen amikor kitölti a szél. Már csak az a kérdés, ha egy napon lesz egy rendes vitorlám kire fogom én ezt rávakolni?

Akár a Sail GP-ben. Profilokból készült vitorla, csak ilyen profil nincs

A szombat is parti halasztással indult majd a nyugati medencében próbáltunk szerencsét ahol egyetlen futam -végül rövidített pályával- összejött majd órákon át várakozás abban a kurva melegben. Igazából "csak" harminc fok volt de kint a vízen a tűző napon jóval többnek érződött, aztán a rendezőség amnesztiát hirdetett, mehettünk a partra. És minő szerencse, fájdalomdíjként felvett az egyik motoros, köszönöm, életmentő volt. 

Hajóvonták találkozása

A versenyen Finn, Kalóz meg 470-es hajóosztályok indultak. Pár éve még ennél több osztály kapott helyet de a magas létszám miatt az egyesület két részre bontotta az eseményt és így is egy híján kilencven hajót kellett vízre tenni, partra húzni meg ugye a parton elhelyezni. A kikötői dolgozókon kívül a tulaj de még a vezető versenyrendező is kivette a részét a munkából ami nekünk marha nagy segítség, a következő generációnak pedig példamutatás volt. 

Verseny utáni sorban állás. A parton nyolc-tíz ember 
(helyiek, versenyzőtársak) húzzák ki a hajókat

Az izgalmakat a vasárnap hozta el húsz csomó körüli széllel és egy órát várnunk kellett hogy leterjedjen de utána igazi tűzijáték jött. Északi szél lévén Zamárdi és Füred közé állítottak pályát szóval maga az odút is megért egy misét, vágatni a kis tollfosztóval a Balaton közepén, ráadásul legálisan, már megérte felkelni. Azt tudtam, hogy ennek a hajónak a kemény hajótest miatt a nagy hullám az egyik ellensége, ha szembemész vele van hogy szinte megállít, amikor meg lekormányzod róla akkor sajnos negatívot mész így ez, a szar oldalválasztással fűszerezve megalapozta a helyem a hátsó sorban de így is kurvajó volt. Az első futam "barátságos" viszonyaihoz képest a másodikban elharapóztak a dolgok és nem kizárólag az erős szél miatt. Egyszerűen olyan rúgások érkeztek amit nem tudom hogy kezelni vagy megélni volt nehezebb. Szóval hátszélben mikor amúgy is sergetsz, érzed az erősödést és csak nem akar csillapodni tehát kapaszkodsz amibe tudsz és bízol a túlélésben akkor kérlek szépen meglátod szemeiddel a hatalmas hullámok tetején az apró fodrozódásokat, és rögtön tudod erre odafönt még rátettek egy lapáttal. A tizenhat csomóból így lett hirtelen huszonnégy és igen, egyszer valamikor a nem is olyan távoli jövőben bizony halzolnod kell. 

Itt már a második hátszeles szakaszban jártunk és megfogadtam, ha épségben beérek erre a napra be is fejezem a versenyzést. (mondjuk ha nem, akkor is) Meg se tudom fogalmazni milyeneket rúgott kis hajómon a szél, komolyan mintha tekernék fel az erősséget és soha nem akarna véget érni, csak megyek az északi partról a délire de mint egy motorcsónak, néha lecsúszva a hullámokról orral bele a tóba, hát beszarás. Túléltem az említett halzolást is amire huszonhat csomós szélben nehéz elcsípni a megfelelő pillanatot és befutottam. Igaz utolsónak de dicsőségesen. 

A rendezőhajót megkerülve célbavettem a kikötőt és az igazi jutalom csak most következett. Félszélben, hajóorral a tavat kettészelve vízpermettel beborítva poroltam ezen a gyönyörű tavon, és Tihany alatt járva minden alkalommal megcsodálom az Apátságot, de most valahogy nem futotta rá a figyelmemből. Kicsit mintha ha az életemért is küzdöttem volna és ugyan nincs fedélzeti kamera a hajómon de ha lenne, akkor se tudnám eldönteni hogy a megélt látványt vagy a vigyorgó fejemet osszam meg veletek. A track szerint már korábban, a versenyen értem el csúcssebességet de a mókafaktor itt volt a maxon, a verseny után két nappal még mindig a hatása alatt álltam és igen, minden sportolás után egyfajta felszabadult érzés tölti el az embert, de baszki ezt nem kapod meg sehol. 

Az a vonal amit a kikötőig húztam...

Szóval túlélés kontra dopamin, szemből jön egy nagy fehér valamilyen hajó és zárójeles megjegyzés: alap udvariassági szabály vitorlás körökben hogy a nagyobb hajó köszön előre a kisebbnek, ami persze nem elvárás meg nem is mindenki alkalmazza, csak az igazi úriemberek. Az ilyen kis tollfosztókat jobbára észre sem veszik ami minket tollfosztó tulajdonosokat egyáltalán nem zavar, mi a parton barátkozunk a vízen harcolunk. Na, szóval a fehér hajó kormányosa (aki szakmabeli lehet) elismerően köszön -meg persze én is vissza-, a többiek csak nézik a műsort a reffelt vitorlák menedékéből, egy másik hajó elcsomagolt vásznakkal motorozik, hat-hét arc méregeti mi a fene az amivel vitorlázni is lehet ebben a szélben, pontosabban így lehet vitorlázni ebben a szélben. Ez van srácok, ilyen kis fostalicskát kell venni. 

Brutál gyorsan közeledik a kikötő aminek részben örülök, ugyanakkor kicsit sajnálom is az út végét de a hajóvásárlás után akkor is ez a legnagyobb élményem idén, és ugyan harcosak a viszonyok de majd a hegy takarásában már nyugisabb lesz. Gondoltam naivan de a hegyről leáramló szél itt még erősebb, ami nyilván hülyeség mert a nem a hegyről lefelé gyorsul, lehet hogy csak itt jobban fújt mindenesetre lett kis meglepi amikor az eddigi határozottan kapaszkodós-túlélős üzemmódnál még volt feljebb.  

Helyezés: negyvenhárom a negyvennyolcból ami egy kívülállónak nem hangzik acélosan de ez egy erős mezőny kivétel nélkül nagyon komoly technikai háttérrel, szóval ez nekem fülig érő mosoly és csomagolás. Pazar három napot töltöttem vitorlázással,  a barátaimmal (akiknek már hiányzott a hülyeségük) ráadásként szombat délután még a család is meglátogatott. Ennyi mindent kaptam pedig csak egy hajót kértem.  

Víztől a vonalig

Amekkora tanácstalanság övezte a szezon kezdetét pont úgy vett óriási fordulatot az idei vitorlázásom hiszen áprilisban hajótulajdonos lettem most meg itt ülök a Fétisen és teperünk Csopakra, már amennyire a szél a teperést lehetővé teszi. A látszat ellenére nincsenek lehetetlen dolgok az életben csak keményen meg kell dolgozni azért amit szeretnénk. De ha úgy sem sikerül akkor át kell értékeljük a vágyainkat. 

Nahát, ismerős kikötő, ismerős hajó

A Kereked Klasszikus Kupára tartunk ahol a gyenge szél miatt nagy csodák nem történtek de ez egy jó társaság, jó a hely és mindig bele lehet futni valami látnivalóba, ami sajnos most több szerepet kapott mint maga a vitorlázás. A névválasztás fontos része a hajótulajdonosi létnek, sok esetben alapozva a humorra. 

Olvasd franciául

Péntek délután időben érkeztünk így még egy jóféle fürdés meg a kötelező hajóbuhera is belefért az esti lazulásig, mi már a hűtött italok mellől néztük a későn érkezőket illetve csapattársunk, Bestia II. széljelző cseréjét. 

Közel 12 méter magasban

Megszoktam már hogy minden kikötő tartogat valami meglepetést még sokadjára is, de hogy ez a vitrinből köszön vissza az még engem is meglepett. 

Kizárólag a fiatalok és a nem bennfentesek kedvéért:
A Pogány Madonna

És van itt még valami amit már régen meg akartam mutatni, csak úgy összehasonlításképpen. 15-ös jollékról beszélek a teljesség igénye nélkül, tényleg csak pár szó erejéig. A képen a közelebbi hajó a pár éve épített Meléna, mellette Szivárvány egy igazi klasszikus. Mindkettő tizenötös de nézzétek micsoda különbség van a két hajó között. A Meléna kimondottan versenyzésre készült, rövidre szabott kabinnal megnövelt "küzdőtérrel", látszik ahogy egymás mellett állnak, igyekeztem úgy is fotózni. 

Ennél nagyobb az eltérés csak a Meléna ezen a képen még hátrébb állt

Egyébként rengeteg a különbség a két hajó között ami leginkább élőben mutatkozik meg. 

Motorrögzítés sincs kiépítve, igazi jolle

Vannak dolgok amik a partról alig látszanak de a hajó menettulajdonságát nagyban befolyásolja mint például a merülés. A vízben úszva szúrt szemet a magasra húzott fenék, nem kis kockázatot vállalva be is hoztam a telcsit, muszáj volt lefotóznom. 

Itt van az eb elhantolva kérem,
 a bal oldali nem fogja "húzni a seggét"

Visszatérve a versenyre sikerült talán a szezon egyetlen szélmentes hétvégéjét kifognunk, szombaton egy futamra futotta a szél erejéből, a végén komoly gyengüléssel és a végig tartott harmadik helyünk az utolsó bójánál ment a levesbe. Mindegy ez van, az eredményeket beírták, vasárnap szintén rohadt meleg és szélcsíkok itt-ott szóval a parton "árnyékban versenyeztünk" vittük haza a negyedik helyet. 

Szerencsére kép is készült rólunk -nem is akármilyen- és az van, hogy innentől át kell értékelnem a vordeck pozíciómat. Nézzétek csak, hátul mindenki szép, fiatal és életerős, ragyognak még ebben a 38 fokban is, arcukon tündököl az önfeledt boldogság. Az egész kép idilli színben tünteti fel a vitorlás létet, versenyzést akár az örök -de legalábbis a hosszan tartó- fiatalság titkát. Ilyen élet vár rád egy hajón, álmaid hajóján súgja hatalmas, fátyolosan kék betűkkel az óriásplakát és a palackzöld víz lágyan felcsap A Hajó oldalára. Elszántan tekintesz előre, magabiztos mosolyod egy fogorvosi katalógusban is megállja a helyét és a ruhád, akár egy vezető sportdizájner által tervezett darab tökéletesen passzol a hibátlan testedre. És semmi nincs mi felülmúlja: New York Manhattan negyed- haggyadmá, Párizs Eiffel torony- hahaha, Maldív- ne égessél seholse vagy, de a tavon vitorlázva (legalábbis a kockpitben) te vagy a császár a tökéletes külsőddel, életeddel amiben ott sejlik egy mindenki más által irigylésre méltó jövő ígérete amit semmi se rombolhat le. Semmi. Hacsak nem ott elöl az a jelentéktelen pocakos figura ahogy térdre rogyva bénán küzd valami kék anyaggal és látszólag ebben a küzdelemben nem ő áll nyerésre. Egyáltalán mi keresnivalója van egy mellékszereplőnek valaki felhőtlen, harmonikus jövőképében meg úgy általában bármilyen hajón? Minden bizonnyal a spinakker és a fotós egyaránt így gondolhatta mert a vászon jótékonyan eltakarja az arcom a fényképész pedig rögtön meg is ragadta a pillanatot- most tökéletes. 

Fotó: Kereked Vitorlás Klub

 Nem, ott elöl az nem én vagyok. Ott se voltam a versenyen,
azt se tudom merre van Csopak, ezt a hajót meg életembe nem láttam

A Velencei tóval kapcsolatban várjuk hogy az egyébként remek tervek az íróasztaltól eljussanak a megvalósításig ami valószínűleg pár évet igénybe vesz, addig marad az ima. A tó jelen állapotában használhatatlan de az utolsó napok egyikén azért még mentem egy észvesztőt. 

Nagy viharok túlélésének alap feltétele, hogy azokat az igazi (előrelátó) hajósok a kikötői kocsmában vészelik át illetve ahogy a vitorlát szélerősség függvényében állítjuk, azaz gyenge szélben itt legyen, erősebben egy kicsit behúzva, nagy szélben pöfföknél kijjebb, viharban pedig a hangárban feltekerve, a vitorlazsákban van a legjobb helyen. Az enyém nem ott volt. 

Túl az első közös halálos iramunkon azon tűnődtem mit csinálhattam volna másképp, de mindössze egy korábbi visszafordulással kerültem volna el a borulást, de az van hogy ez se rajtam múlott, csupán a szerencsétlen körülmények dolgoztak ellenem, de így is megérte. Átlagban 25-35km/h szél szerepelt az étlapon ami remek alkalmat adott egy erősebb szeles tesztvezetésre az eddigi csónakázások után, ez meg is történt, remélem ebben a formában utoljára. 

Az alacsony vízállás tovább sújtja a vitorlás közösséget Agárdon de Bajusz barátunk se adja fel egykönnyen, hosszított rámpával veszi fel a harcot a centiméterekkel, így nyerve nekünk még pár napot.

Illegális felhasználók és egy darabig bizony csak az övék

Északnyugati szélben hagytam magam mögött a partot a tisztás helyett a Dinnyési irányt választva. Ekkor a közeledő vihart csupán a Fehérvár felett feketedő felhők jelezték és az idő előrehaladtával (itt most percekben beszélünk) egyre lenyűgözőbb lett a látvány. A Velencei-hegység felett sávokban már mutatkozott az eső, a sötét felhők közül pár vakítóan fehér is kiviláglott és az egész baljósan közeledett felém. A megérzésemre hallgatva kivételesen a parton hagytam a telefont ami utólag bölcs döntésnek bizonyult de ennél a résznél még nagyon sajnáltam hogy nem tudok fényképezni. Szóval egyre sportosabb tempóban tartok a meteorológiai bója felé és egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal. A színek az égbolton, a felhők formái és ahogy félelmetesen fölém magasodott az egész, borzongatott ugyanakkor hívogatásának nem tudtam ellenállni. Annak ellenére, hogy milyen kicsinek éreztem magam benne akartam lenni, meg akartam élni, bele akartam kóstolni. 

Azon tűnődtem vajon tengeren hasonló helyzetben mit tennék a semmi közepén, meg amit Rakonczay Gábor mesélt a nyílt óceánon közeledő viharról, hogy már napokkal előtte lehet látni a jeleit és az állatok (a hajón potyázó madarak) viselkedésén is megmutatkozik. És itt is olyan csend van most. Úgy értem fúj a szél mint a barom de egyetlen madarat se hallok. A nádas egyre jobban hajlik, az összes hajó eltűnt de még korainak érzem a visszafordulást, úgy számolom a bójavétel még belefér. Aztán a nagy feketeségben (picit későn ugyan) megjön a józan eszem és hátszélben vissza indulok a kikötőbe. Egyre erősebben tolja a szél a dingit de tudom tartani. Mentem már hetes szélben de ez erősebb, hogy mennyivel azt csak a parton, otthon fogom megtudni mindenesetre hálát adok az égnek, hogy nem az a hülye forgolódó délnyugati. Most már tényleg megyünk mint állat, száll a vízpermet ahogy a tollfosztó kettéhasítja a tavat és közben az eső is megérkezik. Adrenalin valahol az egekben ahonnan most már ömlik a víz, egészséges félelemérzet társul a le nem törölhető vigyorral az arcon. Baszki, nem hiszem el, olyannyira felfoghatatlan. Közeledek a kikötőhöz és nahát, egy B16-os halzol nagy bátran, emberünk egy darabig a mellkasig érő vízben aztán visszamászik. Bocs srácok, az életemért küzdök rám most ne számítsatok. Egyre nagyobb a tempó, marha büszke vagyok magamra amiért tudom tartani az egész kócerájt de ez már nem komfortos. Felbukkan a yard és teljesen leköti őket a másik hajó, meghalni remélhetőleg nem hagynának de tisztán látszik, a kikötőbe jutáshoz ne számítsak rájuk. 

Irányt kéne váltani itt a kikötő előtt de halzolni nyilván nem fogok és nem a másik hajó bénázása okán, csupán ez már nem az a szél. Szamárforduló, de a kurva életbe elszámoltam magam innen be nem jutok, szóval még egy forduló Velence irányába azután újra vissza de a szél csak csapkod, mintha móresre akarna tanítani. Hatalmas hullámok (helyi viszonylatban) amiket itt még csak partról láttam billegtetik a hajót, Tuss féle páncél vitorlám kitart, látszik hogy ennél jóval többet is bírna de fennakad a kormány az alacsony vízben és nem tudom megindítani a gépsárkányt. Gyors döntést kéne hozni mielőtt kikötünk a köveken és ebben a pillanatban a kezemben marad a kormányhosszabbító ahogy a kormánylapát leakad a veretről és a hajó irányíthatatlanná válik, a bum olyat koppan a fejemen hogy ha lenne valaki a parton az is hallaná, a tavaly Orfűn kapott sapkám a tóban landol és a hajó persze felborul. A kormánylapát verete beleakad a nadrágomba és húz lefelé miközben a szél tolja rám a saját hajómat és azon tűnődöm, hogy top hír leszek ahogy a derékig érő vízben, mentőmellényben fulladok bele a tóba. 

A kormányt leakasztom a nadrágról és éppen van időm a kikötőkötél kiszabadítására majd megkerülöm a hajót és próbálom visszaállítani ami persze nem sikerül. Marad a gyalogos vontatás ezekben a hülye hullámokban. Vontatást írtam de igazából ahogyan a szél tolja ezerrel a felborult hajó fenekét és árbóccal előre haladunk a kőrakás felé inkább ellentartásnak hívnám, ami így egy kézzel kivitelezve nem valami nagy élmény. Végre beérek a móló takarásába, a hullámok érezhetően kisebbek de a széllel még ugyanúgy meg kell küzdenem viszont jó hír, hogy tudok fordítani a hajón és a komplett kormányt ráfektetem a vízen úszó vitorlára. Az első lehetőségnél kirakom a széljelzővel egyetemben majd a rámpánál ösztönösen a svertbe kapaszkodva azután azon állva próbálom visszaállítani sikertelenül, mire rájövök hogy az árbócot kiemelve a vízből jóval egyszerűbb lenne. A víz amúgy kellemesen meleg, itt már biztonságban is vagyok szóval no pressure, csak nyugodtan. Kiakasztom a vitorla feszítő köteleit, visszaállítom a gépsárkányt leengedem a vásznat, a hajót ráemelem a sójakocsira de tele van vízzel, egyedül képtelenség kihúzni. A vihar közben elcsendesedik, a kikötő előtti gyanútlan bringások közül csalogatok be párat a manőverhez és a hajó végre a parton. 

Bf 9, annak is a teteje. Nem játék

A hajóban víz mindenütt, a szivacsozás-takarítás legalább addig tart mint a vitorlázás maga és kevésbé élvezetes emellett jóval hosszabbnak is tűnik. Érdekes módon az ásványvíz és a szivacs is megmaradt, egyedül az Orfűn kapott sapkám írható a veszteséglistára illetve volt egy cuki ötkilós ólomtömb a svertkaszni végén ami nem bírta a viszontagságokat de ez se végezte a tóban. 

Pillanatnyilag ennyivel könnyebb a hajó

A háttérben amúgy zajlanak az események, a gurtnik időközben elkészültek és megrendeltem a vitorlaszámot is valamint vettem egy bum csavart mert a jelenlegi inkább munkagépre való nem egy ilyen finom műszerre. A sottkötelem fel van keményedve ami a Velencei-tó sajátos vizének tudható be így a házi készletből újítottam egyet. Egyáltalán nem biztos hogy jó lesz mert ez is egy mérettel vastagabb mint az általános így kicsit nehezebben fut ki a csigából de amit a többség használ annyira vékony, hogy hátszélben rövid száron (mikor nem a csigán keresztül tartjuk a kötelet) egyszerűen nem bírom rendesen megszorítani. Igen, csinálnak olyat ami itt vékony ott vastag de erre most nem költök szóval elvékonyítottam az otthoni kötelet és meglátjuk hogy működik. 

A Velencei tavat sajnos egy időre el kell felejtenünk, az említett vitorlázás és az alábbi kép között három hét telt el és minden hajó a partra menekítve, mindössze pár szörfös van csak akcióban. 

Ilyen durvát még télen se látsz, tök üres kikötő. Júliusban

Agárdon egy időre le lett húzva a roló, a pár évvel ezelőtti rekord alacsony vízállást a mai 43 centivel sikerült alulmúlni. Az alap vitorlázáshoz is kéne még legalább húsz centi víz a tóba és kérdéses, hogy ez idén vajon belekerül-e illetve a tavaly téli -jónak mondható- csapadékmennyiséggel számolva (optimistán) jövő tavaszra egyáltalán helyreáll-e a rend. Kivárjuk, de nehéz jópofát vágni hozzá. 

Erre az évre legalábbis