2018. augusztus 22., szerda

Amíg te játszottál a téren... és az augusztusi mérleg

Ciki, gáz, kínos, kellemetlen, égő és ezek csak az első szavak amik eszembe jutnak a már-már kabaréba illő helyzetről, mert a hurka sztori megállíthatatlanul hömpölyög tovább akárcsak egy népszerű szappanoperában, amikor a százhatvanhetedik részben lelőtt, vízbe fulladt vagy megmérgezett szereplőt vissza kell írni valahogy, mert a nézők zabálták a karaktert. Sejtelmem sincs mennyre szerettétek meg a vissza-visszatérő hurkát életem sztorijában de még most sem szabadultok tőle, ugyanis bármilyen színben is tüntet fel az eset, kiguberáltam a pet palackok közül egy legeslegeslegutolsó próbálkozás erejéig.
A dolog előzménye, hogy újat akartam rendelni az erre szakosodott Hodács oldalról ahonnan a kerekek is származnak, de a nyolcezersokszázas ár láttán elkerekedett a szemem és az sem nyújtott vigaszt, hogy ebben már az áfa benne van. Ekkor lépett be a történetbe Spéci Ragi egyenesen a tengerentúlról. A Vízvonalban tartott castingon figyeltem fel rá és ha nem is az első, de a második pillanatban elnyerte a bizalmamat és amennyiben jól szerepel akkor akár a tiéteket is. A forgatókönyv szerinti feladatot szántam neki, azaz rátapad a hurkára, kapcsolatukat egy nagyméretű, piacos csipesszel erősítem annyi csúsztatással, hogy a szoros kapcsolatot huszonnégy órásra tolom ki mert Attila, a boltos ezt javasolta és én hiszek neki.
A következő kétszáz rész főszereplője
Ezerhétért öt ilyen tappancsot adnak és az én esetemben minden tehetségére szüksége van Mr. Raginak hiszen nem csak közvetlenül a hegesztés mellett kell helytállnia, hanem maga az anyag véget is ér két milliméter múlva. Ha ezt a szerepet száz százalékosra hozza, életre szóló szerződést kap nálam és jelentem eddig pozitív a mérleg ugyanis ha hiszitek, ha nem a hurka két hete felfújva, tünetmentesen hever a kamrában. Ideje lesz beépíteni.
Felgyújtás helyett
Akadt némi javítanivaló szeretett vitorlámon amit le is fotóztam mert talán így érthetően elmagyarázhatom. A lényeg, hogy az első élnél kb méteres magasságban nem sajnálták az anyagot és egy tenyérnyi részen hullámos, akkor is mikor az egész vászon szép alakot ölt. Emellett halálra idegesít mert negyedszélben, mikor centizgetek a kormánnyal hogy mennyi fér bele még az élesedésbe azon a ponton rendre belobban. Jobb teljesítményt nem várok a szervizeléstől, abból már kinőttem hogy minden apróságtól mérföldes lépéseket reméljek de a lelkemet mindenképp megnyugtatja majd és pofásabb is lesz, úgyhogy: "Irány Szasza meg a harmadik kerület" aki esetünkben Zoli, de a többi stimmel ugyanis ott található a Tuss műhely.
Tartós hullám, vagyis már nem az
A hibára egyébként már a vásárlás után felhívta a figyelmemet Edző Bá, de csak mostanság jutottam el oda, hogy észre is vegyem a hátrányait. Nem érdekes, már megbarátkoztam vele hogy későn érő típus vagyok, igaz ezzel is elég későn. A kép nem adja vissza teljesen a szitut mivel a parton félszélben dekkelve fotóztam, ugyanis a vízen sajnos nem tudtam előreküldeni a legénységet emiatt. A javítás bő két nap alatt készült el ami szezonban kiemelkedő határidőnek számít, még ha ilyen piszlicsáré munkáról van is szó, ráadásul garanciában. A végeredmény semmi kívánnivalót nem hagy maga után, bár a javított vászonnal ebbe a keserves augusztusba eleddig egyetlen kanyar fért bele aminek legemlékezetesebb mozzanata egy kettes közeli pöff volt. De a vitorlám mostantól jobb mint új korában. Szó szerint.
És ugye vitorla nélkül a gépsárkány csak egy kupac kötéllel telepakolt használhatatlan műanyag teknő ezért a varrásnál jobb alkalom nem is kínálkozott egy kis esztétikai beavatkozásra. Kötélcsere itt-ott, a sottkötél kurtítása mert az egyik csomónál az évek alatt elfogyott a fele és a nagy bumm. 
Ennek itt annyi. És milyen jó ezt a parton észrevenni
Használaton kívül a bum vége a hajó végén nyugszik és hogy ne nyomja a dekket egy kisebb labdányi polifoam gombóc volt ráhajtogatva, az is a vastagabból. Így is került hozzám. Ez többszörösen betekerve ragszalaggal és nincs mit szépíteni a dolgon, elég ruppótlanul nézett ki. A dolog érdekessége, hogy szerelés előtt akartam lefotózni nektek de a csúnyácska gömböc félve a megszégyenüléstől egyszerűen eltűnt, így nem lesz összehasonlítási alap amiből megint kiderül, hogy mekkora ász vagyok.
Na szóval, nagyjából negyvenöt fokban lecsaptam a végét, nyolcas fúróval kifúrtam az alsó részt és nyolcas gumikötelet húztam bele ami megdolgoztatott az augusztusi kánikulában de megérte. A dolog miértje, hogy manővereknél de leginkább pánikhelyzetben a bum vége nagy elánnal csapódik a vízbe és a most eltávolított sarkon idő előtt megtámaszkodik így kibillentheti egyensúlyából az egész hajót az egyébként is zaklatott kormányosával együtt. És erre nem vágyunk. Hogy a most lenyesett tizenöt négyzetcenti mennyit fog számítani a továbbiakban az még a jövő zenéje, de ha nem kell emiatt sóvárogva néznem a többiek hajóját akkor már megérte.
Menőségi változás
 Itt már láttam, hogy ez a hónap nem a nagy edzések hava lesz, úgyhogy nekiugrottam a hajófenéknek is. Ezt a polírozást régóta tervezgettem és most jöttem csak rá, hogy milyen szerencsés voltam egész évben, mert mindig volt szél. Most viszont nincs. Tehát két gyanútlan evezős srác személyében kinéztem az áldozataimat és a segítségükkel oldalra döntöttem a gépsárkányt azért, hogy ez a lehangoló látvány táruljon elém.
Hát ez így elég kaki
A sérüléseket vagyis a javítandó felületi változásokat három csoportba osztottam. Elsőbe a még általam javított hibák gombócait, másodikba a több éves szutykot, harmadikba a dicső harcokban de leginkább a harcok után, kikötéskor szerzett karcolásokat. Az elsőhöz vizes csiszolópapírt ezertől kétezerig, a másodikhoz polírpasztát, a harmadikhoz illetve amik még mindig nem akartak eltűnni, azokhoz szintén vizes csiszolópapírt használtam, de itt már csak érzéki finomsággal simizgetve, mintha a nejemhez közelednék. És táádáámmm!!!
Csak egy árnyalatnyi kontraszt van a két oldal között
Itt már a svert is átesett némi gyaszatoláson csak a munka hevében elfelejtettem lefotózni erről az oldalról előtte, úgyhogy nézzük a másik felét, még érintetlenül.
Akár egy hosszabb bakelit lemez. Egy oldal, harminc perc
Szóval ilyen volt, több évtizedes vízkő és oxidréteggel gazdagítva sőt a felület megmunkálásával se voltam elégedett abból kiindulva, hogy legyen minden a lehető legsimább ami a vízzel érintkezik. Ilyen megfontolásból estem neki nyolcvanas papírral, természetesen vizesen csak előtte az ütődéseket fogóval visszahajtogattam vagy reszelővel eltüntettem. Ez a meló váratlanul ért, igazából csak rá akartam nézni az uszonyra, hogy milyen, ebből hoztam össze egy közel órás elfoglaltságot aminek hatékonyabb lett volna bármelyik itthoni csiszológépemmel nekilátni de az eredmény így is lenyűgöző. Pedig jobb híján a nyolcvanas papírt az ezres követte és a kép nem adja vissza de simán, ujjbeggyel lehet érezni a különbséget. A legfaszányosabb egy kiszerelés utáni teljes csiszolás, polírozás lenne de ez szezonban elég nehezen kivitelezhető úgyhogy marad a jól bevált "majd a télen" szlogen amiből szerintem mindnyájan sejtjük, hogy mi lesz.
Nem csak szebb, simább de 3,8734 grammal könnyebb a hajó
Az ilyen melókat több szempontból is áldásosnak tartom. Az esetek nagy többségében minimális ráfordításból kijön, erősíti a hajó és a gazda közti kapcsolatot, napvilágra kerülnek olyan rejtett de jelentős hibák mint a sottkötél elkopása és végül igazolást kapunk arra ha véletlenül megyünk egy jó futamot. Ha meg nem, akkor is mondhatjuk okosan, hogy lám-lám ha nem bángolom annyit a hajót még ez se sikerült volna.
Itt tartok ebben a tikkasztó szélcsendes augusztusban amikor két nap szerelésre mindössze két nap vitorlázás jutott. Ebből az egyiken nem futotta többre négy fordulásnál. Ehh ilyenek vagyunk, soha semmi nem jó. Tihanyban a háborús állapotok miatt háborogtam, most meg emiatt nyavalygok pedig ezen létfontosságú szerelések miatt inkább hálásnak kellene lennem.
"Ha szemezek vele, akkor az a baj. Ha nem szemezek vele, az a baj." 
És a sok rizsa után evezzünk más vizekre, hogy ilyen szellemes hasonlattal éljek. Egyrészt újabb rokonszenves követővel bővült a blog igen tekintélyes egyúttal exkluzív rajongótábora, így ti szimpatizálók immáron hat-almas /elnézést a gyenge szóviccért/ csoportot képeztek, másrészt nagy öröm ért minket finneseket. 
Egy magyar legény akinek a neve eddig is csupa nagybetűvel, stroboszkópszerűen villogva jelent meg a világ élmezőnyének rémálmaiban, jól megérdemelten újra beírta magát a vitorlástörténelembe. És hogy az ellenfelei halántékán kidülledő erek ütemes lüktetésbe kezdjenek rögtön jegyet váltott 2020-ra Tokióba és itt nem egy fapados légitársaság járatára gondolok. Amíg valamelyikünk bontott egy sört, Zsombi éppen edzett. Amíg én nyünyögtem a gyenge szél miatt és otthon maradtam vitorlázás helyett, Zsombi éppen edzett. Amíg mindenki meresztette a hátsóját nyaralás alatt, Zsombi éppen edzett. Amíg unottan taperoltuk a telefonunkat valami újabb idióta hír reményében, Zsombi éppen edzett. Amíg a családunkkal voltunk, Zsombi éppen edzett. Amíg ebéd után szuszókáltunk, Zsombi éppen edzett. Amíg edzettünk, Zsombi akkor is edzett. Amíg este szerelmesen hozzábújtunk a párunkhoz, Zsombi éppen... na jó ez már kicsit túlzás, mert mégse vájkáljunk egy tisztes családapa magánéletében de a lényeget gondolom mindenki érti.
Szóval ez a srác pár hónappal a kéztörése után, alig hogy kukába hajította a gipszet megmutatta a legkeményebb mezőnynek, hogyan kell ésszel vitorlázva az első helyre behozni egy finn dingit és indokolatlan szerénységgel besöpörni a világbajnoki címet. Nem valószínű, hogy a VB résztvevői olvasnák ezt az oldalt, de saját érdekükben jobb ha megbarátkoznak a helyzettel és szoktatják magukat a gondolathoz hogy a 2020-as olimpiára fel kell kötni a gatyájukat, ha szeretnének valahol Berecz Zsombor közelében vitorlázni.
Szeptember a Magyar Bajnokság hónapja is. Tihanyban mérjük össze erőinket és egyetlen OB se sétavitorlázás hiszen a nagyok között még a "gyengébbnek" számító bajnoki dobogós helyezéseket se adták oda puszira, ha ez húsz-harminc évvel ezelőtt történt akkor se, az olimpikonokról, európai szintű és más rangos versenyzőkről nem is beszélve. Szóval nagy királyság ilyen erős, összeszedett mezőnnyel együtt csapatni, hajót pakolni, dumálni és egy pohár bor mellett jókat röhörészni a számtalanszor hallott sztorikon, ám ettől az évtől változik a szitu mert egy világbajnok is velünk tart. Egy világbajnok aki nem csak magának, nem csak a finneseknek, nem csak a vitorlázóknak hanem ennek a maroknyi nemzetnek, azaz mindnyájunknak kiharcolta ezt az aranyérmet. Ehhez az éremhez a szurkoláson és a biztatáson kívül nem sokat tudtunk hozzátenni, de egy cseppet mégis a magunkénak érezzük ezt a páratlan sikert, a vele járó világhírnevet és a dicsőséget amit ezúton is, szerintem mindannyiunk nevében megköszönhetek.
És mi, a hátsó sor vitézei ha csak szimbolikusan, de ezzel a világbajnokkal fogunk versenyezni szeptemberben. És ez a nem mindegy, Barátaim!