2016. március 31., csütörtök

Ünnep, vitorlás szemmel

A legutóbbi, szállítós bejegyzés után nem sokkal -pontosan március tizennegyedikén- bele is vetettem magam a vitorlázásba. Iboly még nem áll készen a bevetésre, a múltkori vízmennyiség valamennyit emelkedett ami egyaránt betudható az azóta eltelt időnek és az esőknek. Ezt jó gazda lévén kimertem a hajóból, leellenőriztem a köteleket és hagytam, hogy víz és a fa továbbra is tegye a dolgát. Némi segítséggel összeraktam a finnt, amennyire az lehetséges volt beöltöztem és az egyik sporival karöltve nekivágtunk a végtelen vizeknek. A víz ugyan hideg volt de ezt leszámítva a húsznál is több vitorlással és a szörfösökkel már a tavaszi délutánokat idézte a tó.
Meg a bénázásokkal is : )
Az ember rendszeresen a magabiztos vitorláskalandok kellemes emlékeivel vészeli át a telet, minden rendben a világában, a manőverek kivétel nélkül hibátlanul mennek -otthon a kényelmes karosszékben- és megnézve néhány élsportolóról készült videót szentül meg van győződve róla, hogy bármikor bármit ugyanúgy meg tud csinálni, sőt az sem kizárt, hogy a filmben szereplő kolléga épp tőle leste el a fogásokat. Ezek után önbizalommal telve helyet foglal a hajójában és csak áll értetlenül saját ügyetlenkedései előtt. 
Persze nem ám rólam van szó... csak úgy nagy általánosságban a beszélek a többiekről. : )
Bevezetésként szétjött a kormányhosszabbítóm és isteni szerencse, hogy nem egy órával hamarabb történt, ami ugye még tavaly lett volna az emlékezetes siklás alkalmával, vagy egy órával később amikor a tisztáson javában lógtam kint a hajó oldalán. Már rutinból végeztem el a javítást egy vékonyka kötél segítségével és átverekedve magunkat egy lelkes, gyerekekből álló csapaton célba is vettük a nagypályát. A tavalyi év gyakorlásainak hála magával a haladással nincs gond, a vitorlára viszont jobban oda kell figyelni. A dacron kevesebb figyelmet igényelt és annak ellenére hogy azt is állandóan kellett nézni, némi lazulás azért belefért, ennél a fóliánál viszont legalább kilencven százalékon kell vitorlázni azaz az összes szálat mindkét oldalon folyamatos kontroll alatt kell tartani a kormánnyal, a sottkötéllel, a lógással, vagy mindhárommal. De megy is ám a hajó! A széljelző állásából úgy látom, hogy a tavalyinál élesebben megyek, a sporit pedig akinek egész szezonban a hátát kellett néznem azt is inkább csak messziről, néha egész jól beérem, tartom vele a tempót és előfordul hogy megelőzöm. Mondjuk, ez csak amolyan pünkösdi királyság volt ami az első elbaltázott manőveremig tartott, azután kezdhettem az egészet előröl. A kérdésre -hogy ez mire lesz elég idén- az első versenyig várnom kell, de úgy nézem a hajóban benne van a jó eredmény, inkább a kormányos tudásán kéne valahogy javítani. Úgyhogy következő alkalomra kizárólagosan a fordulások és a halzolások gyakorlása a tananyag. Egyébként nincs nagy baj ezekkel a dolgokkal de mennyire gáz, ha a polgár egy elontott manőver miatt veszít pozíciót, meg ugye így nem is biztonságos a vitorlázás...
A kicsit forgolódó keleti szélnek köszönhetően hátszélben tartottunk vissza a kikötőbe amikor útközben természet anyánk egy rövidke siklás erejéig még jutalomban is részesített. Pedig "csak" olyan négyes szél lehetett de úgy látszik a könnyebb árbóc, a jó hajó és talán a polírozás is meghozta gyümölcsét. Komolyan mondom teljesen váratlanul ért amikor elkezdett húzni és elég volt egy kicsit hátrébb ülnöm már siklottunk is. Hát ilyen szélben még egyik előző hajó sem indult meg alattam, úgyhogy alig vártam a következő alkalmat ami egy kicsit késve, húsvét hétfőn érkezett el. Igazából eszem ágában se volt kimozdulni otthonról, de az elmaradhatatlan családi locsolkodás után szó szerint elzavart a nejem vitorlázni. Na, ilyen az amikor támogatják az élsportot. De várjunk csak! Most jut eszembe hogy a gyerek két napra elutazott, így az asszony teljesen egyedül maradt a házban... Miért lehetett olyan fontos hogy elmenjek otthonról...? : )
Na mindegy, Agárdon a menetrend mondhatni a szokásos volt. Vízmerés, finn-dingi szerelés és vitorlacsere, azután irány a víz és a kezdetben három fős brigád szépen lassan, mindenféle előzetes megbeszélés nélkül négy, öt, hat, majd hét főre gyarapodott a jó hármas Dél-Kelet Dél-Nyugati szélben, ami inkább volt büntetés. De kit érdekel amikor egy lelkes társaságban csapat az ember és a manőverek is jobban sikerülnek a múltkorinál. Egy valamivel viszont nem vagyok kibékülve, és az a vitorla. A tulaj kettőt adott, egy jót a versenyekhez, egy kevésbé jót a szabadidős vitorlázáshoz és alighanem elnézett valamit, vagy a "vászon" öregedett el mert a frissen berakott versenyvitorlám nem hozta a várt eredményt. Nem mintha akkora májer lennék de a két vitorla formája között azért különbséget tudok tenni, ráadásul a mostanival olyan tompán megyek hogy nézni is fáj. Sebesség az van vastagon, de én kitartóan térek el az iránytól és felnézve látom, hogy a múltkori gyönyörű ívű profil helyett a mostaniban van egy hullámféleség és ez a jobb vitorla....
Menni mindkettővel megy a hajó, de a különbség leírhatatlan. Nincs mit tenni, hazaviszem a rozogát és kihozok belőle amit csak lehet ugyanis a hétvégén bevetés.
Idejét se tudom mikor mértem le a teraszunkat de higgyétek el nem kicsi, ennek ellenére alig férünk el ketten /a vitorla meg én/ és egy teljes napon keresztül folynak a területért vívott harcok. A kimerítő birkózás közben a következő feladatok várnak rám: a rengeteg apró lyuk leragasztása, első él aljának foltozása és első él varrása a halfejnél.
A pöcsölős ragasztgatás után a legfontosabb és egyben legveszélyesebb hibaforrás következett, az első él alján lévő szakadás felszámolása.
Azon túl, hogy szarul néz ki a fő baj hogy ez a rész a vitorlaállítások alkalmával beleakad az árbócba, ott ahol a nút kezdődik, emellett ha nem is sokkal, de a gumikötél vékonyabb mint kabátban így egy erősebb szél simán kiszedheti a nútból. És én azt nagyon nem szeretném.
Az olyan irányú megjegyzésekből amik az öltéseimet bírálják köszönöm nem kérek : ) higgyétek el elég melós volt a több réteg erős vásznon fogóval átgyömöszölni a tűt és végül is egy dologban megegyezhetünk: jobb lett mint volt. Másik problémás szakasz a halfej.
Itt arra kellett leginkább figyelni, hogy a varrás a lehető legkevésbé érintkezzen majd az árbóccal mert egy-két alkalom után simán elkoptatja.
Nem tudom meddig fog tartani, de remélhetőleg jó pár kilométert levitorlázok vele mire olyan állapotba kerül mint a nagyjavítás előtt, addig meg hátha tudunk kezdeni valamit a másikkal. Majdnem hét óra volt mire a ragasztástól az elpakolásig mindennel végeztem, de hála az óraállításnak még világosban. A tavasz már érződik a levegőben, a testhez simuló női ruhák gondoskodnak arról hogy a parton is legyen elég látnivaló, de valami azt súgja nekem, hogy az új hajó birtokában minden lopott percemet a vízen fogom tölteni.

2016. március 11., péntek

A szállító

Hányszor alakul úgy, hogy valamilyen megoldandó probléma árnyékolja be a napjainkat vagy ha nem is beárnyékolja, de legalábbis rányomja a bélyegét és lépten-nyomon felbukkan magasba nyújtott kezével, arcán gunyoros mosollyal jelentkezik hogy -itt vagyok, ne feledkezz meg rólam! Akár a cipőbe került apró kavics, ami néha ugyan meghúzódik a sarkunknál vagy a lábujjak között, de rendre előkerül és kellemetlenkedő jelenlétével figyelmeztet arra, hogy bizony van itt valami elintéznivaló, egy aprócska mulasztás, ami igazából nem is a mulasztásunk hanem az idő könyörtelen múlása azalatt amíg mi a megoldást keressük. A nagy keresésben pedig a legkézenfekvőbb dolgok mellett megyünk el vakon, ahogy rohanva, sokszor hiábavalón kutatjuk a lehetőségeinket, pedig csak a kezünket kéne kinyújtani a kulcsért de nem tesszük, mert egyszerűen nincs is róla tudomásunk, hogy a megoldás itt van az orrunk előtt.
Ilyen kitartóan nyomasztott a hajók eljuttatása Agárdra. A mostani autómban olyan fűtés van mint egy szaunában, viszont nincs vonóhorog. A finnem házhozszállítása tavaly megoldódott sőt a régi gazda, felajánlott egy vissza fuvart is, ha éppen ráér de nem szeretek függeni másoktól, szeretem önállóan a saját tempómban csinálni a dolgokat a házfelújítástól a hajóépítésig. : ) Ezen kívül a szó jó értelmében szerettem volna mihamarább letudni ezt a dolgot, az utóbbi napokban pont ezért haladtam rohamléptekben a javításokkal, hogy ne március végén kapkodjak, akkor amikor már javában hasítani kellene a tavon. És bizony az idő engem látszik igazolni ugyanis annak ellenére, hogy a szállítás napján nem volt az a banánérlelő meleg, olyan igazi vízrecsalogató kettes-hármas szél fújt, hogy bizony nehéz volt a parton maradni.
Tehát a hajók szerencsésen eljutottak Agárdra, de a bevezetőben még ott tartok, hogy sehogy se találok megoldást a szállításra. A kölcsönözhető autókra olyan kauciót kérnek, hogy annyiért akár vehetnék is egyet, igaz nem olyan állapotút hanem valamivel jobbat... akire az ember segítőként számít az pedig nemet mond. És hol az egyetlen hely ahol ostoba módon nem keresi a megoldást a polgár, de az csak jön rendületlenül és megtalál? Az egyesület.
Edző Bá jóvoltából nem csak egy vonóhorgos autóhoz hanem mindjárt egy olyan kétszintes trélerhez is  hozzájutottam amivel a hatékonysági mutató a legmagasabb értékekbe szökött. A menetrend a következő volt. Laci barátommal leporolunk Agárdra a kisautómmal. A jó öreg Transitra ráakasztjuk a trélert és hazajövünk. Átjön Pityu barátom, hármasban felrakjuk a hajókat és rongyolunk vissza a kikötőbe. Ott lepakolunk, kisautóba be és irány a fatornyos falunk. És lássatok csodát, ez lépésről lépésre mindenféle komolyabb gikszer nélkül így történt, és következzen egy kép az áldozatkész barátokról, hogy ne csupán arcnélküli résztvevői legyenek ennek az esztendőkre visszanyúló történetnek.
Fő szereplők
Igaz időközben vízretettünk egy motorost, két B16-ost és kulcsprobléma miatt be kellett másznom az udvarunkba, de ezt leszámítva szerethetően egysíkú volt a napi teendők kiszámíthatósága. Kiemelném a huszonöt éves teherautót aminek köszönhetően igazi időutazásban volt részünk, bár ezt az időutazást stabil hetven-hetvenöt kilométeres sebességgel tettük meg. : )
Rajt előtt
A gondtalan megérkezés és balesetmentes lepakolás után elérkezett a vízretétel történelmi pillanata. A balul sikerült első alkalom fájdalmait még mindig nem hevertem ki teljesen és az akkor beáramló mérhetetlen víztömeg is olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy az újabb kudarctól tartva -mint utóbb kiderült, alaptalanul- egyszerűen nem mertem vállalni a sólyázóhelytől a dokkig tartó evezést, ezért más megoldáshoz folyamodtunk.
            
Döntéshelyzet






Így aztán nemes egyszerűséggel bebillentettük Ibolyt közvetlenül a dokk mellé és kötéllel odahúztuk. Naná, hogy a hajóralépés volt az első dolgom és vártam-vártam a vizet ami lassacskán meg is érkezett és azt hiszem érdemes lesz újra elolvasni a sikertelen próba utáni javítós bejegyzést ugyanis minden várakozásomat felül, illetve alulmúlva meglepően kevés vízzel kellett szembenéznem. A cél érdekében, azaz hogy a leendő próbaút egy eredményes és viszonylag vízmentes vitorlázással teljen, a hármunk alsó hangon is háromszáz kilójával teljes terhelésnek vetettük alá a gépsárkányt, de a helyzet szerencsére nem sokat változott.
Vizes blokk
Édes Istenem, hányszor örültem volna a tavalyi szezonban ha csak ennyi vízzel kell vitorláznom... Komolyan mondom, hogy szinte menetkész a hajó és ha a cimboráim nem lettek volna időhöz kötve akkor most a próbavitorlázásról is olvasnátok pár sort. De semmit nem szabad siettetni, mind a szél, mind a tó és remélhetőleg a hajó is vár még egy hetet amikor egy teljes napot rá tudok szánni, azt viszont mindkét sporteszközre. Mindenesetre egy rövidke evezés belefért.
Borus Demeter
Ezalatt az idő alatt a víz mennyisége nem nőtt -igaz nem is csökkent : ) de a következő alkalomra kellően bedagadnak a deszkák és végre valahára választ kapunk az évek óta bennünk motoszkáló kérdésre. Lehet-e vitorlázni a vitorlással?










2016. március 7., hétfő

Simításnak sem utolsó

Egy kicsit bővebben  az elmaradt adásról: az történt, hogy a szerkesztő B. Feri felhívott a szomorú hírrel miszerint a tervezett napon -más, sportműsorok miatt- nem tudná teljes terjedelmében leadni az anyagot, így négy héttel később de legalább nézhetőbb időpontban kerül adásba, sőt meg is ismétlik. Mondjuk sejtelmem sincs milyen sportműsor lehetett ennél fontosabb : ) mindenesetre kicsit Iboly vízretételét idézi fel bennem, hiszen elsőre az sem sikerült. De majd másodjára...
Az epoxiról még annyit, hogy megszilárdulás után szerencsére jól csiszolható, erős felületet ad. Következő lépés a hajó aljának javítása. Úgy okoskodtam, ha a hajófordításhoz sikerül idecsábítanom  a cimboráimat, akkor a javítás idejére -ha kell erővel, de- itt tartom őket, nehogy kimaradjanak a visszafordítás örömteli pillanatából. Kivételesen a valóság jó értelemben múlta felül a várakozásomat mivel közel se fogadott annyi sérülés amennyi az emlékeimben élt. A pakoláskor keletkezett karcolásokat simán eltüntettem vizes csiszolással /kétezres papír/ azt a két "mélyebb" karcot felcsiszoltam és behúztam a jóféle epoxival. A kötési idő alatt meg nekiugrottam a polírozásnak, ami -hála Sanyi barátom profi gépének- még egy órát se vett igénybe. Kimondottan hajóhoz való, nagyon menő pasztát használtam és nem is eredménytelenül.
Tükröm, tükröm...
Következő lépés a deck polírozása lesz amihez -ahogy egy bakelit lemezt- a hajót is visszafordítottuk az A oldalra. Itt nem készültem nagy dolgokra, inkább csak egy kicsit felfrissítettem a felületet. Ha azt szeretném hogy ennél jobban nézzen ki ahhoz egy festésre lenne szükség, az pedig nem szerepel ebben az ötéves tervben. Ide más fajta, autóhoz való szemcsésebb paszta került fel és láss csodát: a kisebb hibák nyom nélkül eltűntek. A javítások persze továbbra is láthatóak, de legalább sikerült egy szép, egyenletes felületet kapni ahonnan egymással versengve pereghetnek le a vízcseppek.
Sima ügy
Lecseréltem még a megfáradt jobboldali klemmet, elvégeztem még néhány kisebb javítást, kicseréltem a ponyvarögzítő gumiköteleket és kicsinosítottam a fartükröt is. Ez a rész kitüntető figyelmet élvez, fontosnak tartom hogy a lehető legszebb elem legyen a hajón. No nem magam miatt. Kizárólag a sporik kedvéért, hiszen a versenyek alatt jobbára ezt fogják látni... : )
Klemmcserés támadás
Eztán nagyjából összeraktam a gépet és türelmesen vártam arra, hogy legyen időm egy fontos, sőt a szállításhoz nélkülözhetetlen munka elvégzésére, ami el is érkezett egy kiadós esővel kísért délelőtt formájában.
A szállítás napját nagyjából három hete tervezem. Ehhez -ahogy a múltkori szállításhoz és a forgatáshoz is- kiemelkedően fontos a baráti kör segítsége. Már javában folynak az időpont egyeztetések amikor a két cimborám, akikben még mélyen élnek a novemberi pakolás szívmelengető emlékei, riadtan összenéz és egyszerre szegezi nekem a kérdést:
"És hogy fogjuk kivinni?!?!"
Hát úgy nem ahogy behoztuk. : ) De idő csak szalad, és az egész akció alapját jelentő munkára az említett esős napot leszámítva nem volt érkezésem, így szó szerint az utolsó pillanatban kellett átültetnem a két útban lévő rózsatövet és kivágnom egy nagyobb elemet a kerítésből. Bőrig ázva, kimerülve de annál elégedettebben emeltem ki az utolsó elhárított akadályt és ha hinni lehet a mérőszalagnak akkor itt holnap még hátszélben is átviszem a hajókat.
Határtalan lehetőségek

2016. március 3., csütörtök

Lapzárta után

Sajnálatos módon az estére beharangozott műsor egy későbbi időpontban kerül adásba. Értesíteni foglak benneteket és elnézést azoktól akik emiatt maradtak fent.