A szállító

Hányszor alakul úgy, hogy valamilyen megoldandó probléma árnyékolja be a napjainkat vagy ha nem is beárnyékolja, de legalábbis rányomja a bélyegét és lépten-nyomon felbukkan magasba nyújtott kezével, arcán gunyoros mosollyal jelentkezik hogy -itt vagyok, ne feledkezz meg rólam! Akár a cipőbe került apró kavics, ami néha ugyan meghúzódik a sarkunknál vagy a lábujjak között, de rendre előkerül és kellemetlenkedő jelenlétével figyelmeztet arra, hogy bizony van itt valami elintéznivaló, egy aprócska mulasztás, ami igazából nem is a mulasztásunk hanem az idő könyörtelen múlása azalatt amíg mi a megoldást keressük. A nagy keresésben pedig a legkézenfekvőbb dolgok mellett megyünk el vakon, ahogy rohanva, sokszor hiábavalón kutatjuk a lehetőségeinket, pedig csak a kezünket kéne kinyújtani a kulcsért de nem tesszük, mert egyszerűen nincs is róla tudomásunk, hogy a megoldás itt van az orrunk előtt.
Ilyen kitartóan nyomasztott a hajók eljuttatása Agárdra. A mostani autómban olyan fűtés van mint egy szaunában, viszont nincs vonóhorog. A finnem házhozszállítása tavaly megoldódott sőt a régi gazda, felajánlott egy vissza fuvart is, ha éppen ráér de nem szeretek függeni másoktól, szeretem önállóan a saját tempómban csinálni a dolgokat a házfelújítástól a hajóépítésig. : ) Ezen kívül a szó jó értelmében szerettem volna mihamarább letudni ezt a dolgot, az utóbbi napokban pont ezért haladtam rohamléptekben a javításokkal, hogy ne március végén kapkodjak, akkor amikor már javában hasítani kellene a tavon. És bizony az idő engem látszik igazolni ugyanis annak ellenére, hogy a szállítás napján nem volt az a banánérlelő meleg, olyan igazi vízrecsalogató kettes-hármas szél fújt, hogy bizony nehéz volt a parton maradni.
Tehát a hajók szerencsésen eljutottak Agárdra, de a bevezetőben még ott tartok, hogy sehogy se találok megoldást a szállításra. A kölcsönözhető autókra olyan kauciót kérnek, hogy annyiért akár vehetnék is egyet, igaz nem olyan állapotút hanem valamivel jobbat... akire az ember segítőként számít az pedig nemet mond. És hol az egyetlen hely ahol ostoba módon nem keresi a megoldást a polgár, de az csak jön rendületlenül és megtalál? Az egyesület.
Edző Bá jóvoltából nem csak egy vonóhorgos autóhoz hanem mindjárt egy olyan kétszintes trélerhez is  hozzájutottam amivel a hatékonysági mutató a legmagasabb értékekbe szökött. A menetrend a következő volt. Laci barátommal leporolunk Agárdra a kisautómmal. A jó öreg Transitra ráakasztjuk a trélert és hazajövünk. Átjön Pityu barátom, hármasban felrakjuk a hajókat és rongyolunk vissza a kikötőbe. Ott lepakolunk, kisautóba be és irány a fatornyos falunk. És lássatok csodát, ez lépésről lépésre mindenféle komolyabb gikszer nélkül így történt, és következzen egy kép az áldozatkész barátokról, hogy ne csupán arcnélküli résztvevői legyenek ennek az esztendőkre visszanyúló történetnek.

Fő szereplők

Igaz időközben vízretettünk egy motorost, két B16-ost és kulcsprobléma miatt be kellett másznom az udvarunkba, de ezt leszámítva szerethetően egysíkú volt a napi teendők kiszámíthatósága. Kiemelném a huszonöt éves teherautót aminek köszönhetően igazi időutazásban volt részünk, bár ezt az időutazást stabil hetven-hetvenöt kilométeres sebességgel tettük meg. : )

Rajt előtt

A gondtalan megérkezés és balesetmentes lepakolás után elérkezett a vízretétel történelmi pillanata. A balul sikerült első alkalom fájdalmait még mindig nem hevertem ki teljesen és az akkor beáramló mérhetetlen víztömeg is olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy az újabb kudarctól tartva -mint utóbb kiderült, alaptalanul- egyszerűen nem mertem vállalni a sólyázóhelytől a dokkig tartó evezést, ezért más megoldáshoz folyamodtunk.

            

Döntéshelyzet

Így aztán nemes egyszerűséggel bebillentettük Ibolyt közvetlenül a dokk mellé és kötéllel odahúztuk. Naná, hogy a hajóralépés volt az első dolgom és vártam-vártam a vizet ami lassacskán meg is érkezett és azt hiszem érdemes lesz újra elolvasni a sikertelen próba utáni javítós bejegyzést ugyanis minden várakozásomat felül, illetve alulmúlva meglepően kevés vízzel kellett szembenéznem. A cél érdekében, azaz hogy a leendő próbaút egy eredményes és viszonylag vízmentes vitorlázással teljen, a hármunk alsó hangon is háromszáz kilójával teljes terhelésnek vetettük alá a gépsárkányt, de a helyzet szerencsére nem sokat változott.

Vizes blokk

Édes Istenem, hányszor örültem volna a tavalyi szezonban ha csak ennyi vízzel kell vitorláznom... Komolyan mondom, hogy szinte menetkész a hajó és ha a cimboráim nem lettek volna időhöz kötve akkor most a próbavitorlázásról is olvasnátok pár sort. De semmit nem szabad siettetni, mind a szél, mind a tó és remélhetőleg a hajó is vár még egy hetet amikor egy teljes napot rá tudok szánni, azt viszont mindkét sporteszközre. Mindenesetre egy rövidke evezés belefért.

Borus Demeter

Ezalatt az idő alatt a víz mennyisége nem nőtt -igaz nem is csökkent : ) de a következő alkalomra kellően bedagadnak a deszkák és végre valahára választ kapunk az évek óta bennünk motoszkáló kérdésre. Lehet-e vitorlázni a vitorlással?