Ünnep, vitorlás szemmel

A legutóbbi, szállítós bejegyzés után nem sokkal -pontosan március tizennegyedikén- bele is vetettem magam a vitorlázásba. Iboly még nem áll készen a bevetésre, a múltkori vízmennyiség valamennyit emelkedett ami egyaránt betudható az azóta eltelt időnek és az esőknek. Ezt jó gazda lévén kimertem a hajóból, leellenőriztem a köteleket és hagytam, hogy víz és a fa továbbra is tegye a dolgát. Némi segítséggel összeraktam a finnt, amennyire az lehetséges volt beöltöztem és az egyik sporival karöltve nekivágtunk a végtelen vizeknek. A víz ugyan hideg volt de ezt leszámítva a húsznál is több vitorlással és a szörfösökkel már a tavaszi délutánokat idézte a tó.
Meg a bénázásokkal is : )
Az ember rendszeresen a magabiztos vitorláskalandok kellemes emlékeivel vészeli át a telet, minden rendben a világában, a manőverek kivétel nélkül hibátlanul mennek -otthon a kényelmes karosszékben- és megnézve néhány élsportolóról készült videót szentül meg van győződve róla, hogy bármikor bármit ugyanúgy meg tud csinálni, sőt az sem kizárt, hogy a filmben szereplő kolléga épp tőle leste el a fogásokat. Ezek után önbizalommal telve helyet foglal a hajójában és csak áll értetlenül saját ügyetlenkedései előtt. 
Persze nem ám rólam van szó... csak úgy nagy általánosságban a beszélek a többiekről. : )
Bevezetésként szétjött a kormányhosszabbítóm és isteni szerencse, hogy nem egy órával hamarabb történt, ami ugye még tavaly lett volna az emlékezetes siklás alkalmával, vagy egy órával később amikor a tisztáson javában lógtam kint a hajó oldalán. Már rutinból végeztem el a javítást egy vékonyka kötél segítségével és átverekedve magunkat egy lelkes, gyerekekből álló csapaton célba is vettük a nagypályát. A tavalyi év gyakorlásainak hála magával a haladással nincs gond, a vitorlára viszont jobban oda kell figyelni. A dacron kevesebb figyelmet igényelt és annak ellenére hogy azt is állandóan kellett nézni, némi lazulás azért belefért, ennél a fóliánál viszont legalább kilencven százalékon kell vitorlázni azaz az összes szálat mindkét oldalon folyamatos kontroll alatt kell tartani a kormánnyal, a sottkötéllel, a lógással, vagy mindhárommal. De megy is ám a hajó! A széljelző állásából úgy látom, hogy a tavalyinál élesebben megyek, a sporit pedig akinek egész szezonban a hátát kellett néznem azt is inkább csak messziről, néha egész jól beérem, tartom vele a tempót és előfordul hogy megelőzöm. Mondjuk, ez csak amolyan pünkösdi királyság volt ami az első elbaltázott manőveremig tartott, azután kezdhettem az egészet előröl. A kérdésre -hogy ez mire lesz elég idén- az első versenyig várnom kell, de úgy nézem a hajóban benne van a jó eredmény, inkább a kormányos tudásán kéne valahogy javítani. Úgyhogy következő alkalomra kizárólagosan a fordulások és a halzolások gyakorlása a tananyag. Egyébként nincs nagy baj ezekkel a dolgokkal de mennyire gáz, ha a polgár egy elontott manőver miatt veszít pozíciót, meg ugye így nem is biztonságos a vitorlázás...
A kicsit forgolódó keleti szélnek köszönhetően hátszélben tartottunk vissza a kikötőbe amikor útközben természet anyánk egy rövidke siklás erejéig még jutalomban is részesített. Pedig "csak" olyan négyes szél lehetett de úgy látszik a könnyebb árbóc, a jó hajó és talán a polírozás is meghozta gyümölcsét. Komolyan mondom teljesen váratlanul ért amikor elkezdett húzni és elég volt egy kicsit hátrébb ülnöm már siklottunk is. Hát ilyen szélben még egyik előző hajó sem indult meg alattam, úgyhogy alig vártam a következő alkalmat ami egy kicsit késve, húsvét hétfőn érkezett el. Igazából eszem ágában se volt kimozdulni otthonról, de az elmaradhatatlan családi locsolkodás után szó szerint elzavart a nejem vitorlázni. Na, ilyen az amikor támogatják az élsportot. De várjunk csak! Most jut eszembe hogy a gyerek két napra elutazott, így az asszony teljesen egyedül maradt a házban... Miért lehetett olyan fontos hogy elmenjek otthonról...? : )
Na mindegy, Agárdon a menetrend mondhatni a szokásos volt. Vízmerés, finn-dingi szerelés és vitorlacsere, azután irány a víz és a kezdetben három fős brigád szépen lassan, mindenféle előzetes megbeszélés nélkül négy, öt, hat, majd hét főre gyarapodott a jó hármas Dél-Kelet Dél-Nyugati szélben, ami inkább volt büntetés. De kit érdekel amikor egy lelkes társaságban csapat az ember és a manőverek is jobban sikerülnek a múltkorinál. Egy valamivel viszont nem vagyok kibékülve, és az a vitorla. A tulaj kettőt adott, egy jót a versenyekhez, egy kevésbé jót a szabadidős vitorlázáshoz és alighanem elnézett valamit, vagy a "vászon" öregedett el mert a frissen berakott versenyvitorlám nem hozta a várt eredményt. Nem mintha akkora májer lennék de a két vitorla formája között azért különbséget tudok tenni, ráadásul a mostanival olyan tompán megyek hogy nézni is fáj. Sebesség az van vastagon, de én kitartóan térek el az iránytól és felnézve látom, hogy a múltkori gyönyörű ívű profil helyett a mostaniban van egy hullámféleség és ez a jobb vitorla....
Menni mindkettővel megy a hajó, de a különbség leírhatatlan. Nincs mit tenni, hazaviszem a rozogát és kihozok belőle amit csak lehet ugyanis a hétvégén bevetés.
Idejét se tudom mikor mértem le a teraszunkat de higgyétek el nem kicsi, ennek ellenére alig férünk el ketten /a vitorla meg én/ és egy teljes napon keresztül folynak a területért vívott harcok. A kimerítő birkózás közben a következő feladatok várnak rám: a rengeteg apró lyuk leragasztása, első él aljának foltozása és első él varrása a halfejnél.
A pöcsölős ragasztgatás után a legfontosabb és egyben legveszélyesebb hibaforrás következett, az első él alján lévő szakadás felszámolása.

Azon túl, hogy szarul néz ki a fő baj hogy ez a rész a vitorlaállítások alkalmával beleakad az árbócba, ott ahol a nút kezdődik, emellett ha nem is sokkal, de a gumikötél vékonyabb mint kabátban így egy erősebb szél simán kiszedheti a nútból. És én azt nagyon nem szeretném.

Az olyan irányú megjegyzésekből amik az öltéseimet bírálják köszönöm nem kérek : ) higgyétek el elég melós volt a több réteg erős vásznon fogóval átgyömöszölni a tűt és végül is egy dologban megegyezhetünk: jobb lett mint volt. Másik problémás szakasz a halfej.

Itt arra kellett leginkább figyelni, hogy a varrás a lehető legkevésbé érintkezzen majd az árbóccal mert egy-két alkalom után simán elkoptatja.

Nem tudom meddig fog tartani, de remélhetőleg jó pár kilométert levitorlázok vele mire olyan állapotba kerül mint a nagyjavítás előtt, addig meg hátha tudunk kezdeni valamit a másikkal. Majdnem hét óra volt mire a ragasztástól az elpakolásig mindennel végeztem, de hála az óraállításnak még világosban. A tavasz már érződik a levegőben, a testhez simuló női ruhák gondoskodnak arról hogy a parton is legyen elég látnivaló, de valami azt súgja nekem, hogy az új hajó birtokában minden lopott percemet a vízen fogom tölteni.