Izgatottságba vegyült lelkesedéssel és reményteli kíváncsisággal vártam az idei első versenyt és szinte az utolsó pillanatig kétesélyes volt, hogy egyáltalán részt vehetek rajta. Az ok pedig egy hétköznapi botlás ami miatt a harminc évvel ezelőtt motorbalesetben megsérült térdem helyre kis cipóméretűre dagadt, két nappal az említett megmérettetés előtt. A fájdalom a mellékhatásokkal együtt pedig nem jelentkezett azonnal, hanem alattomos módon apránként vette át a hatalmat felettem. Eleinte csak fájt egy kicsit, azután alig tudtam ráállni, azután már nagyon fájt, azután nem tudtam ráállni, azután nem tudtam behajlítani és amikor hosszas gyötrődés után sikerült, akkor meg nem tudtam kiegyenesíteni. Hihetetlen hogy milyen igényei vannak az embernek... Első körben vasárnapot céloztam meg a gyógyulás napjának és kényszeredetten félretéve a betervezett munkákat -meg az edzést is- a pihentetés, felpolcolás, ápolás kapott főszerepet ebben a váratlanul levetített dokumentumfilmben. És nem is hiábavalón, ugyanis péntek estére már olyan biztató eredményeket tudtam produkálni mint problémamentes leülés és felállás. A lépések ugyan nem teljesen magabiztosak, egy kicsit még húzom a lábam, de talán nem akkora a baj és ha így haladok akkor a tervezett vasárnap helyett már szombaton hajóba ülhetek.
Így is lett, a térdem normál utcai használatra teljesen megfelelt, a finnben egy kicsit ropogott, nyekergett szegény de az élet kegyetlen, sokszor kell erőnkön felül áldozatot hoznunk és ez alól az ember térde sem kap felmentést. Maga a verseny nem sikerült rosszul, sőt sokszor voltam olyan pozíciókban amiről tavaly ilyenkor még álmodni sem mertem és talán pont ezért, valamint a magammal szemben támasztott magas elvárások miatt -amiknek az égadta világon semmi alapja nem volt, hiszen ott folytattam a finnezést ahol tavaly abbahagytam- okozott olykor csalódást. Akik kitartóan követik az oldalt talán már unják is a rendszeresen visszatérő beszámolókat a szél irányáról, erejéről de e nélkül ugye nincs vitorlázás, se verseny és talán szolgál némi tanulságul is a hozzám hasonló botladozó jollésoknak.
Tehát nagyjából Délkeleti légmozgás uralkodott és gyakran olvashatjátok itt, hogy így meg úgy forgolódott, meg hogy saját magán is túltett az Agárdi szél de ez a szombati nap az összes ilyen kalandomat felülmúlta. És nem csak az enyémet. Harcedzett veteránokat tréfált meg a dolog, rólam nem is beszélve. Pista-bá elejtett mondata, azaz: "Csak egyszer az életben tudnék itt ötszáz métert egyenesen menni!" a mai napra romantikus vágyálom lett és annyiban módosult hogy sokszor a száz méteres szakasznak is örültünk volna. Előfordult, hogy nálam jobb vitorlázót hagytam le a szerencsésebb oldalválasztásnak köszönhetően, de többnyire -papírforma szerint- most is a menőknek kedveztek a körülmények. A spori akit a múltkori edzésen lassacskán leelőztem simán állva hagyott és csak keveseknek adatott meg, hogy a gondosan kicsinosított fartükrömben gyönyörködhessenek. Jó hír viszont hogy egyre később maradok le, kemény harcban állok az utolsó előtti helyért -ami néha azért volt jobb is- és nem csak simán beérek a szintidőn belül, hanem még szerelgetésre és kajálásra is marad időm.
Csak nem értem a dolgokat. Miért megy valaki egy hasonló kategóriájú hajóval gyorsabban mint én? Ha elbaltázok egy manővert az rendben van, de amikor egymás mellett haladunk és lehagy hát azt nagyon nehezen élem meg. Meg ott vannak akik közel harminc kilóval könnyebbek nálam, azok is simán elrongyolnak a rendre legyengülő szélben. Mindegy... de az biztos hogy új helyet találtam a kertben heverő bontott tégláknak... : )
Komolyra fordítva a szót, ezek bizony még mindig a tanuló évek és az öreg rókák a több évtizedes tapasztalatukkal mindent elkövetnek, hogy mégse tűnjön olyan közelinek a hőn áhított középmezőny.
Statisztikailag a szombati negyedik futam lett volna a legeredményesebb, de indulásnál az egyik spori kitolt így mindkettőnknek korai rajtot írtak be. Utólag tudom mi lett volna a teendő, de ez akkor ott nem sokat segített rajtam. Az egyébként gondterhelt vasárnapomra ez is rányomta bélyegét, ehhez jött még egy magánjellegű probléma és sajnos Ibollyal sincs minden rendben ugyanis a deszkák dagadása nem várt kellemetlenséget hozott, mialatt én próbavitorlázással hülyítem a baráti kört. Ráadásul ezen a napon se brillíroztam úgyhogy lelkileg lestrapálva idő előtt fejeztem be a versenyt. A nehézségek megoldásán nagy erőkkel dolgozom, de lövésem sincs hogy mi lesz a hajóval. És saját érdekemben a következő versenyig ezt a kérdést megpróbálom félretenni, ugyanis teljesen elviszi a fejem a többi fontos dologtól.
Összegzésképpen, ahogy a címben is szerepel ez a verseny inkább a többieké volt mint az enyém. Becsületből azért hétfő délután lerongyoltam egy kis gyakorlásra, de a hatos Nyugati szélben a rövid, viszont az élet megkeserítéséhez kellően magas hullámokon pattogva nem éreztem magam biztonságban, főleg hogy többet mentem a hajó oldalán mint szerettem volna. A magányos partizánakció bő fél órán át tartott és igazolva azt, hogy egyetlen alkalom se hiábavaló két élménnyel lettem gazdagabb. Soha nem hittem volna hogy a finn-dingiben lehet örülni egy ilyen hátszélnek -mondjuk nem is engedtem billegni a hajót- és nem felejtve el az erős szél velejáróit egyedül is kiválóan elboldogultam. Az este zárásaként sikerült elszakítanom a vitorla felhúzókötelet, így nem is kérdéses mivel indítom a szombati versenyt, ahol egy összeszedettebb és tanulva a múltkori hibákból remélhetőleg egy eredményesebb nap elé nézek.
A riport mindenesetre nagyon jó lett. : )
https://www.youtube.com/watch?v=o_g7HQ_EtKE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése