2014. szeptember 19., péntek

Egy csendes nyugodt finnezés

Lassacskán kigyógyulva a Balaton hiányából ideje újra előre nézni, de egy bekezdés erejéig visszatérek kedvenc tengeremhez.
Az üdülőhöz legközelebb eső strand a Kisfaludy ami közvetlenül az atomerőmű kikötője mellett fekszik, ebből kifolyólag nálam a strandkellékek elengedhetetlen tartozéka a távcső. Ha nem a vízben vagyok akkor folyamatosan a ki és beálló hajókat figyelem, meg úgy általában az összes hajót a horizontig. Leszámítva a megszállottakat és a kalózokat, általában motorral jönnek ki a sporttársak. Van aki elrobog a tó közepéig és ott szereli fel a vitorlákat, más a strand előtt teszi ugyanezt és volt egy vitorlás aki motorral indulhatott a kikötőből de már a kijáratnál leállította a gépet és szép csendesen, lendületből haladt el előttünk, a gondosan rögzített kormány mellett szerelve fel a hajót.
A közelünkben pihenő család és a hozzátartozó családfő, -aki a nap folyamán az űrkutatástól kezdve a sebészeten keresztül egészen a művészettörténetig mindenről tudott kiselőadást tartani- értetlenül találgatta hogy mitől is megyen az a hajó. Apuka ezen a téren se vallott kudarcot, megállapította hogy itt bizony a sodrás volt a szóban forgó hajós segítségére. Hát így van ez, a sok balek meg kínlódik a vitorlával...
Nem is gondolnátok milyen sikerélmények érnek a bloggal kapcsolatosan. A Vitorlás a kertben oldal követőinek száma egyik napról a másikra robbanásszerűen megemelkedett, sőt a duplájára nőtt! Igaz, ez részleteiben mindössze úgy mutatkozik meg, hogy F. András mellé N. Gyuri barátom is csatlakozott, de matematikailag akkor is kétszeresnek számít. : )
Alattomosan, a háttérben meghúzódva, szokás szerint újfent eltelt egy finn mentes hónap és közben anélkül, hogy az időjárás akár egy egy szemernyit is változott volna az augusztus szeptemberbe fordult, bár a sok csapadék, a hőmérséklet és a kábultan repkedő legyek leginkább az októbert idézik. Persze ettől még bepattanhatna az ember a finn-dingibe, de mennyivel élvezetesebb lenne akkor amikor nem esik az eső... Szóval várok türelemmel, /hiszen aki vitorlázik ne siessen/ mert ahogy mondják: a türelem rózsát terem -ha mást nem is. : )
És a várakozás a mai délutánon meghozta gyümölcsét nyarat idéző napsütés és hármas szél formájában. Igaz ez a szél délkeletről érkezett és Őméltóságát a mai napon, véglegesen délkeleti merénylőnek kereszteltem el. Nehogy azt gondoljátok hogy akár egy cseppnyi emberi érzés szorult volna ebbe a szélbe! Érdekli is Őt, hogy több tucatnyi ember szállt hajóra a boldog vitorlázás reményében!? Hát nem! Forgolódik össze-vissza, erősödik, gyengül tekintet nélkül a sporttársakra. Engem már nem ért váratlanul a dolog, de akik ma gyakorolták a vízből mentést, azoknak sok borsot tört az orra alá.
Az adott szélirány miatt ismét a betonkalodából kellett kimennem a nyílt vízre, és mostanra már nem is volt olyan rémisztő a dolog. Hozzácsapódtam egy hatvanas kollégához /aki három éve finnezik/ és bandába verődve garázdálkodtunk a tavon. Elnézést az irodalmi kifejezésért de csak úgy tudom jellemezni, hogy marha jó volt! Két órán keresztül csapattunk egymás mellett, és jókat beszélgettünk már amikor nem maradtam le, mint az a bizonyos borravaló. : )
Ahogy az elindulást, úgy a kikötést is sikerült gond nélkül véghezvinnem és a sporteszköz elcsomagolása után a csendesülő szélben szántam még egy kis időt magamra, és indulás előtt gyönyörködtem kicsit a kikötőben, a hajókban és persze a naplementében.
A hazafelé vezető úton mintha összeesküdtek volna ellenem az autósok. Őrült módon előzgettek, toltak és minden eszközt bevetettek hogy kárt tegyenek bennem, vagy legalábbis elrontsák az estémet. Most látszott igazán mennyivel nagyobb biztonságban voltam a vízen és bizony a vitorlázás távolról sem olyan mint az autóvezetés. Ez utóbbit minden hülye meg tudja tanulni.