2015. július 29., szerda

Tízezer lépés

Az új hajóm kapcsán elmulasztottam megemlíteni hogy átmenetileg kölcsön kormánnyal irányítottam a gépet, szóval az sem kizárt hogy ez okozta a múltkori fiaskót, ami egyáltalán nem szegte a kedvemet, sőt inkább további erőt adott főleg, hogy a helyszínen sikerült orvosolnom a dolgot. Nem ez volt az első eset hogy egy darabka kötél létfontosságú szerephez jutott kint a vízen. Szóval előkerült a saját kormányom amibe mostanáig egy műhelyben próbáltak életet lehelni, de ez korántsem jelentette azt hogy átvétel után csak úgy felpattintom a fartükörre és gondtalanul porolok ki a tisztásra, hanem ahogy már sejtitek újabb feladat elé állított. A műgyantázás nagyját lelkiismeretesen elvégezte a szaki és elnézve a mindkét oldalon nagy kiterjedésű javítást -különösen ahol az alsó rögzítőnek kéne lennie - azt hiszem nem szeretném tudni hogy mi is történhetett a kormánylapáttal. A további munka nagyfokú precizitást, szakértelmet és olyan laboratóriumi körülményeket igényel amilyeneket kizárólag a kertben tudok biztosítani. : )
Nyílt törés
Bár úgy tűnik hogy készen van de senkit ne tévesszen meg a látszat, összesen egy teljes napi munka várt rám fokozott figyelmet fordítva a sík felületre hiszen a vízben áramlással és ellenállással is számolni kell. Az év elején nem hittem volna hogy ilyen dolgok is foglalkoztatnak majd, de igazság szerint minden apróságra érdemes odafigyelni, különösen ha az ember egy veterán hajóval vág neki a végtelen vizeknek.
A teszt előtt a Balatoni nyaralás kapcsán ismét Alsóörsre, Gyulabához vetett a sors és megcéloztam az Öregúr Corsar típusú jolléját, aminek az ismertetőjében olvasható "kezdők csak gyenge szélben használhatják" mondata évekig visszatartott a próbaúttól. A tervezett időnél korábban, vegyes érzelmekkel adtam le a hajót és e rövidke beszámoló is egy kicsit szubjektív lesz tekintettel arra, hogy az első lépéseket mégis csak itt, régi Mesterem segítségével tettem meg. Az erős hármas szél csak úgy hívogatott a vízre és irányba is vettem Tihanyt, de az Öregúr módosításainak köszönhetően a hajó teljesen "tompa" lett és egyre inkább csökkent az esélye hogy a délnyugati szélben napnyugta előtt bármeddig is eljutok. Annyit azonban megtanultam az utóbbi években hogy a vitorlázás alapja nem csak a jó hajóban, meg a spéci vitorlában rejlik hanem leginkább türelemben, így ha apránként is de elkezdtem lopni a távolságot egészen addig míg az egyébként sem bizalomgerjesztő -horgászbotból készült- kormányhosszabító minden előzmény nélkül kicsúszott a helyéről. A sottok rögzítve, én gyanútlanul ülöm ki a hajót és ha nem is annyira negyedszélben, de azért porolok rendesen amikor megtörténik. A borulást szerencsésen sikerült elkerülnöm de abban a meghitt pillanatban egy kicsit kicsúszott a talaj a lábam alól. Na innentől valahogy a kiülés helyett "szokás szerint" csupán a túléléssel kellett foglalkoznom. Ha szükség úgy hozta lobogtatva, minden tanult trükköt bevetve a következő gondolatokkal tértem vissza a bázisra: Először is lövésem sincs hogy Füred közelében hol béreltem volna kishajót ha nem itt és nem ennyiért. Másodszor, Alsóörsön még egy szezon kihagyás után is ismerősként köszöntik az embert. Harmadszor pedig nem szabad elfelejteni a legfontosabbat, azaz Gyulabá flottája mindig is "Gyulabás" marad és ahogy az olyan esetekben amikor nincs más lehetőségünk, érdemesebb a kínálathoz igazítani az igényeinket mint fordítva. : )
Az új kormánnyal megtett első út bizakodásra ad okot és azt hiszem eljutottam oda, hogy mostanra minden egyes problémamentesen megtett méter a biztató besorolásba kerül, bár az igazsághoz tartozik hogy a "trükkös agárdi szél" ez alkalommal még saját magán is túltett olyannyira, hogy sok szélfordulónál még a nevemet se tudtam volna megmondani, az itt táborozó vitorlázó gyerekek közül pedig többen a tóban kötöttek ki. A kormány tesztelését egy személyre szabott edzés, az edzést pedig egy kimerítő verseny követte bár előbb még a hajón el kellett végeznem egy kisebb javítást. Észrevettem ugyanis hogy a deck egy részét teljesen elengedte a valamikori ragasztás, és a ki tudja hány évtizeddel ezelőtti apró réz szegeknek sincs semmi nyoma. Csavar, faragasztó, stafni, pillanatszorító és némi harc amíg sikerült tisztázni az erőviszonyokat.
Kovalens kötés
Ha nem is közvetlenül de a már említett versenyhez mindenképp kapcsolódik, hogy a nyaralás után csak úgy buzgott bennem a tettvágy és fittyet hányva a pokoli hőségre -amire lassan kénytelenek leszünk berendezkedni- nekiláttam az Iboly előtt felhalmozott rönkfák feldarabolásának és hasogatásának. Ezzel párhuzamosan lehetőségem nyílt hazaszállítani az emlékezetes viharban kidőlt két hatalmas nyárfát, így követve el mindent annak érdekében, hogy fizikailag teljesen leharcoljam magam a hétvégére.
Szombat délelőtt a várakozásé volt a főszerep és mintegy igazolva az ilyen elfecséreltnek hitt idő létjogosultságát a hajó mellett heverve, az orrnál egy újabb javítanivalóra lettem figyelmes. Na nem nagy dolgot csak néhány apró műgyanta ragyát amit aztán azonnali hatállyal le is csiszoltam a sebesség növelése érdekében. : ) A délután jóféle hármas délnyugati szélben telt és egész komoly csaták alakultak ki a kis létszám ellenére. Ahogy azt megszokhattátok -egy utolsó előtti helyet leszámítva- hátul végeztem, de napról-napra csökkennek a távolságok és az egyik futamban csupán néhány méterrel maradtam le az előttem célba érő két sporitól.
Tuningolok egy kicsit a kötélzeten aztán mindenkit lehagyok : )
Vasárnap reggel a kikötői hajók fütyülő állókötélzete előrevetítette a helyzet komolyságát és akkor még nem is sejtettem hogy az egyenletesnek hitt északi szél olyan dolgokat produkál, hogy az egykor merénylőnek nevezett déli szél ministránsfiúnak számít mellette. Váratlan, minden előjel nélküli komoly gyengülések /lyukak/, erősödések sőt olyan átmeneti kilencven fokos! fordulások, hogy az ember újraértékel mindent a vitorlázással kapcsolatban. A számtalan kalandos eset közül leginkább azt a pontot emelném ki amikor az előttem levő versenytárs a halzolását borulással fejezte be így lehetőségem nyílott hozni egy helyet. Erre mit tesz Isten? Illetve én? Ugyanúgy elbaltázom, azzal az apró különbséggel hogy nálam a borulás csodával határos módon elmarad, de a biztonság kedvéért félig merítem a hajót vízzel. A múltkori akció óta ugyan nálam is egy ötliteres vödör figyel kikötve, de az idő rövidsége miatt most nem tudok ezzel foglalkozni, meg kell próbálnom megindítani a hajót. A széllel nem lesz gond, abból több is van mint kéne és talán ennyi víz még nem terheli túl a vitorlát. Így is lesz, de ahogy lendülethez jutok az előre tódult víz ijesztően lenyomja a hajó orrát és úgy túrjuk a tavat mintha süllyednénk. És így bizony süllyedünk is mert ezzel a technikával sikerült még legalább ötven litert a hajóba gyűjtenem. Ezalatt a spori visszaállította a hajóját és nagy erőkkel készült a mindent eldöntő küzdelemre. Már csak egyetlen esélyem maradt, szabálytalanul /nem verseny, csak vezetéstechnikai szabály/ amennyire lehet hátra ülök a kormány mellé és a súlypontáthelyezéstől amennyire kell kiemelkedik az orr, a szél és a ventil teszi dolgát én meg gondterhelten figyelem a mezőnyt. A lehetőség hogy bárkit beérjek elúszott, de ezt az egy pozíciót meg kéne tartani főleg, hogy a vetélytárs köszöni jól van, jön és hevesen érdeklődik az elveszített helyezése után. Egész jól porolok, a víz már bokáig sem ér : ) amikor a hírekben használt "elvesztette uralmát a jármű fölött" kifejezés rám is érvényes lesz és össze vissza billegek a boruláshatáron a gépsárkánnyal mindezt egy becstelen szélfordulónak köszönhetően aminek a vége az lett hogy a túlélés érdekében átmenetileg nem a cél felé vettem az irányt, hanem arra amerre a szél engedte. A véget érni nem akaró káosz mindössze néhány percig tarthatott és ennyi időveszteség még belefért a szó szerint fordulatosan megszerzett előnybe. Ez a felállás megmaradt a célig, ahol egy villámgyors és problémamentes halzolás után célba is vettem a kikötőt. Ki vagyok merülve, a szél még mindig nem csillapodik és egyáltalán nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy az utolsó futamot teljes értékű kormányosként végigvigyem. Meg kell tanulni mérlegelni és jó döntést hozni.
A döntés után pedig lépni kell. Bármilyen utat is választunk mindig van egy következő lépés amit meg lehet lépni ha az ember akarja. Amit érdemes is meglépni, ha nem csak haladni hanem eljutni is szeretnénk valahová. Egy rádióriportban hallottam hogy: "A legtöbb ember egész életében félgőzzel halad a semmi felé és csak az élete végén veszi észre, hogy oda tartott."
A hajóépítés és a vitorlázás során megtett lépéseimet megtisztelő érdeklődés övezi, ugyanis hála nektek, Kedves Olvasóim a Vitorlás a kertben látogatottsága a napokban átlépte a tízezret.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése