Egy tó, egyetlen finnes

A verseny után a kötélfogó klemmek cseréje formájában ismét egy kis javítás következett. Annak ellenére hogy látszólag milyen kis nudli hajóról van szó elég sok lehetőség van a vitorla és más dolgok állítására, és pont a vitorlaállító kötelek klemmje lett az ami mostanra a véglegesen belefáradt a ledolgozott évtizedekbe. Három darabról van szó /oldalanként/ és ha "működnek" akkor elképesztő módon alakíthatjuk a vitorla formáját a repülőgépszárnytól a táblalemezig. A cserére érett darabok már nem sokat tudtak hozzátenni a vitorlázáshoz, a kötelek behúzásuk után lassacskán engedtek az ellentétes irányú erőknek és ennek köszönhetően egy spontán tervezésű, paplanhuzatra emlékeztető vitorlába fogtam be szelet. : ) A sebesség növelése valamint az erős szeles vitorlázás ebben az állapotban nem kivitelezhető illetve nem biztonságos, tehát egy gyors telefon a Ráday utcába és a hőn áhított utánpótlást a másnapi postával már a kezemben is tarthattam. Bár a hajót csak bérlem ettől függetlenül úgy vélem hogy ez a néhány ezer forint megtérülő befektetés lesz a részemről, ha másért nem akkor azért mert kizárok egy hibalehetőséget, sőt a komolyabb szélben ki tudom lapítani a vitorlát.
Teljesen esélytelen voltam a harminc éves csavarokkal szemben ezért a szokásos szerszámok mellé erősítésként egy kölcsön multivágót is vittem. Bár sokkal kevesebb nemkívánatos kárt okoz mint a flex azért így is sikerült belekaristolnom a deckbe,amire valamelyest számítottam. Ehhez jöttek még a furatok plusz az őznik csavarhelye, de engem se kell félteni mert lassan már a közértbe se indulok el a műgyantás készletem nélkül. Először is telibe húztam a javítandó felületet, sűrítőanyagnak a mostanra rendszeressé vált búzadarát használva, ami kiszámíthatóbb mint a rozsliszt ugyanis bekeverés után pont a megfelelő mennyiséget veszi fel az "A" komponensből, ráadásul nagyon egyenletesen teszi mindezt és nem fordul az elő hogy kb. három perc után, mikor dolgozok a kész anyaggal olyan szinten kezd el sűrüsödni hogy lehetetlenné teszi a további munkát. Csiszológép hiányában a már általatok is ismert csiszolófával próbáltam elfogadhatóvá tenni a felületet és alapos méricskélés után fúrás majd a felszerelés következett. Igaz a lakkozás még hátravan, de a képet elnézve maradjunk annyiban, hogy legalább megpróbáltam. : )

A jó a rossz és a csúf

A tesztelés ez alkalommal nemhogy elmaradt, de sajnos el is húzódott, ugyanis valahogy nem sikerült meglátnom a kitartó negyven fokhoz társuló erős, másfeles szélben rejlő lehetőségeket. Ám ahogy a bánat, a harag, a bűntudat és a szerelem mind-mind elmúlik egyszer, ugyanúgy a minden szempontból kimerítő kánikulának is búcsút inthettünk egy kíméletlen időszakot lezáró szeles napon, igaz egy botrányosan gyengére sikerült próbaúttal.
Nna szóval, a kikötőben kellemes hármas szél és Pisti barátom fogadott akivel rögtön bele is vetettük magunkat a bójázásba. Komoly gondjaim nem voltak, ha leszámítjuk azt a néhány elbaszarintott fordulást, meg igazából a klemmek se váltották be a hozzájuk fűzött reményeket /tudom, olyat kellett volna vennem mint amit a kép jobb oldalán láttok csakhogy az nem jön ki egy ezresből/ ráadásul többnyire a spori mögött mentem, zavart szélben és a rövid szakaszok nem nyújtottak lehetőséget a kitörésre. Mindenesetre a rövidke, kétszemélyes házifutamok elején megszerzett tizenöt-húsz méteres hátrányt sikerült stabilizálnom ami mindenképpen bizakodásra ad okot.
Egyébként nem magával a klemmel volt a baj hanem azzal hogy ez a hajó egyszerűen más típust igényel, olyat amivel nem kell szöszmötölni mert itt a ráengedett kötelet vissza kell gyömöszölni a nyílásba, szemben a rugóssal ahol minden erőlködés nélkül csak bepattintja az ember. Szóval szokás szerint fáradtan, de sajnos némi csalódottsággal a szívemben vártam a következő alkalmat amire különös módon már két nap múlva lehetőségem nyílott. Senkitől se zavartatva, fellelkesülve készülődtem a szinte kihalt kikötőben és nemhogy hősiesen, de eredményesen kipróbáltam egy számomra újfajta kiállást és a nyílt vízen újabb ütközetre hívtam ki a kötélfogókat. Másodszor már inkább én álltam nyerésre, ettől függetlenül az egyik kötelet vékonyabbra fogom cserélni és az is biztos hogy ha lesz egy saját Finnem azon tuti hogy rugós klemmek lesznek. De pillanatnyilag a jelenben vagyunk és értelmesebb dolog a "van"-nal foglalkozni mint a "mi lenne ha" -val úgyhogy irány a nagypálya, annál is inkább mert egy jollés soha nem kispályás. : )
Az egyébként is erős hármas -közel négyes- szél kint a tisztáson még rátett egy lapáttal, igazi kiülős-lógós finnezésre adva ezzel páratlan lehetőséget. Igaz keleti, igaz forgolódik a drágám, igaz néha kicsit ráérősen elmélázik, hogy ki ez a magányos finn-dingista itt a tó közepén, de azért nekem fúj. Én meg néhány kisebb hibát leszámítva egész jól megyek egy képzeletbeli háromszög pályán, természetesen a tanultakat szigorúan szem előtt tartva. Kiüléskor a fenekem néha még  a vízbe is belelóg, az olykor felcsapódó hullámok beterítenek és a nap megkoronázásaként egy pillanatra még a hullámokra is sikerül felültetni a hajót.
Barátaim, mi ez ha nem a boldogság...?