Víztől a vonalig

Amekkora tanácstalanság övezte a szezon kezdetét pont úgy vett óriási fordulatot az idei vitorlázásom hiszen áprilisban hajótulajdonos lettem most meg itt ülök a Fétisen és teperünk Csopakra, már amennyire a szél a teperést lehetővé teszi. A látszat ellenére nincsenek lehetetlen dolgok az életben csak keményen meg kell dolgozni azért amit szeretnénk. De ha úgy sem sikerül akkor át kell értékeljük a vágyainkat. 

Nahát, ismerős kikötő, ismerős hajó

A Kereked Klasszikus Kupára tartunk ahol a gyenge szél miatt nagy csodák nem történtek de ez egy jó társaság, jó a hely és mindig bele lehet futni valami látnivalóba, ami sajnos most több szerepet kapott mint maga a vitorlázás. A névválasztás fontos része a hajótulajdonosi létnek, sok esetben alapozva a humorra. 

Olvasd franciául

Péntek délután időben érkeztünk így még egy jóféle fürdés meg a kötelező hajóbuhera is belefért az esti lazulásig, mi már a hűtött italok mellől néztük a későn érkezőket illetve csapattársunk, Bestia II. széljelző cseréjét. 

Közel 12 méter magasban

Megszoktam már hogy minden kikötő tartogat valami meglepetést még sokadjára is, de hogy ez a vitrinből köszön vissza az még engem is meglepett. 

Kizárólag a fiatalok és a nem bennfentesek kedvéért:
A Pogány Madonna

És van itt még valami amit már régen meg akartam mutatni, csak úgy összehasonlításképpen. 15-ös jollékról beszélek a teljesség igénye nélkül, tényleg csak pár szó erejéig. A képen a közelebbi hajó a pár éve épített Meléna, mellette Szivárvány egy igazi klasszikus. Mindkettő tizenötös de nézzétek micsoda különbség van a két hajó között. A Meléna kimondottan versenyzésre készült, rövidre szabott kabinnal megnövelt "küzdőtérrel", látszik ahogy egymás mellett állnak, igyekeztem úgy is fotózni. 

Ennél nagyobb az eltérés csak a Meléna ezen a képen még hátrébb állt

Egyébként rengeteg a különbség a két hajó között ami leginkább élőben mutatkozik meg. 

Motorrögzítés sincs kiépítve, igazi jolle

Vannak dolgok amik a partról alig látszanak de a hajó menettulajdonságát nagyban befolyásolja mint például a merülés. A vízben úszva szúrt szemet a magasra húzott fenék, nem kis kockázatot vállalva be is hoztam a telcsit, muszáj volt lefotóznom. 

Itt van az eb elhantolva kérem,
 a bal oldali nem fogja "húzni a seggét"

Visszatérve a versenyre sikerült talán a szezon egyetlen szélmentes hétvégéjét kifognunk, szombaton egy futamra futotta a szél erejéből, a végén komoly gyengüléssel és a végig tartott harmadik helyünk az utolsó bójánál ment a levesbe. Mindegy ez van, az eredményeket beírták, vasárnap szintén rohadt meleg és szélcsíkok itt-ott szóval a parton "árnyékban versenyeztünk" vittük haza a negyedik helyet. 

Szerencsére kép is készült rólunk -nem is akármilyen- és az van, hogy innentől át kell értékelnem a vordeck pozíciómat. Nézzétek csak, hátul mindenki szép, fiatal és életerős, ragyognak még ebben a 38 fokban is, arcukon tündököl az önfeledt boldogság. Az egész kép idilli színben tünteti fel a vitorlás létet, versenyzést akár az örök -de legalábbis a hosszan tartó- fiatalság titkát. Ilyen élet vár rád egy hajón, álmaid hajóján súgja hatalmas, fátyolosan kék betűkkel az óriásplakát és a palackzöld víz lágyan felcsap A Hajó oldalára. Elszántan tekintesz előre, magabiztos mosolyod egy fogorvosi katalógusban is megállja a helyét és a ruhád, akár egy vezető sportdizájner által tervezett darab tökéletesen passzol a hibátlan testedre. És semmi nincs mi felülmúlja: New York Manhattan negyed- haggyadmá, Párizs Eiffel torony- hahaha, Maldív- ne égessél seholse vagy, de a tavon vitorlázva (legalábbis a kockpitben) te vagy a császár a tökéletes külsőddel, életeddel amiben ott sejlik egy mindenki más által irigylésre méltó jövő ígérete amit semmi se rombolhat le. Semmi. Hacsak nem ott elöl az a jelentéktelen pocakos figura ahogy térdre rogyva bénán küzd valami kék anyaggal és látszólag ebben a küzdelemben nem ő áll nyerésre. Egyáltalán mi keresnivalója van egy mellékszereplőnek valaki felhőtlen, harmonikus jövőképében meg úgy általában bármilyen hajón? Minden bizonnyal a spinakker és a fotós egyaránt így gondolhatta mert a vászon jótékonyan eltakarja az arcom a fényképész pedig rögtön meg is ragadta a pillanatot- most tökéletes. 

Fotó: Kereked Vitorlás Klub

 Nem, ott elöl az nem én vagyok. Ott se voltam a versenyen,
azt se tudom merre van Csopak, ezt a hajót meg életembe nem láttam

A Velencei tóval kapcsolatban várjuk hogy az egyébként remek tervek az íróasztaltól eljussanak a megvalósításig ami valószínűleg pár évet igénybe vesz, addig marad az ima. A tó jelen állapotában használhatatlan de az utolsó napok egyikén azért még mentem egy észvesztőt. 

Nagy viharok túlélésének alap feltétele, hogy azokat az igazi (előrelátó) hajósok a kikötői kocsmában vészelik át illetve ahogy a vitorlát szélerősség függvényében állítjuk, azaz gyenge szélben itt legyen, erősebben egy kicsit behúzva, nagy szélben pöfföknél kijjebb, viharban pedig a hangárban feltekerve, a vitorlazsákban van a legjobb helyen. Az enyém nem ott volt. 

Túl az első közös halálos iramunkon azon tűnődtem mit csinálhattam volna másképp, de mindössze egy korábbi visszafordulással kerültem volna el a borulást, de az van hogy ez se rajtam múlott, csupán a szerencsétlen körülmények dolgoztak ellenem, de így is megérte. Átlagban 25-35km/h szél szerepelt az étlapon ami remek alkalmat adott egy erősebb szeles tesztvezetésre az eddigi csónakázások után, ez meg is történt, remélem ebben a formában utoljára. 

Az alacsony vízállás tovább sújtja a vitorlás közösséget Agárdon de Bajusz barátunk se adja fel egykönnyen, hosszított rámpával veszi fel a harcot a centiméterekkel, így nyerve nekünk még pár napot.

Illegális felhasználók és egy darabig bizony csak az övék

Északnyugati szélben hagytam magam mögött a partot a tisztás helyett a Dinnyési irányt választva. Ekkor a közeledő vihart csupán a Fehérvár felett feketedő felhők jelezték és az idő előrehaladtával (itt most percekben beszélünk) egyre lenyűgözőbb lett a látvány. A Velencei-hegység felett sávokban már mutatkozott az eső, a sötét felhők közül pár vakítóan fehér is kiviláglott és az egész baljósan közeledett felém. A megérzésemre hallgatva kivételesen a parton hagytam a telefont ami utólag bölcs döntésnek bizonyult de ennél a résznél még nagyon sajnáltam hogy nem tudok fényképezni. Szóval egyre sportosabb tempóban tartok a meteorológiai bója felé és egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal. A színek az égbolton, a felhők formái és ahogy félelmetesen fölém magasodott az egész, borzongatott ugyanakkor hívogatásának nem tudtam ellenállni. Annak ellenére, hogy milyen kicsinek éreztem magam benne akartam lenni, meg akartam élni, bele akartam kóstolni. 

Azon tűnődtem vajon tengeren hasonló helyzetben mit tennék a semmi közepén, meg amit Rakonczay Gábor mesélt a nyílt óceánon közeledő viharról, hogy már napokkal előtte lehet látni a jeleit és az állatok (a hajón potyázó madarak) viselkedésén is megmutatkozik. És itt is olyan csend van most. Úgy értem fúj a szél mint a barom de egyetlen madarat se hallok. A nádas egyre jobban hajlik, az összes hajó eltűnt de még korainak érzem a visszafordulást, úgy számolom a bójavétel még belefér. Aztán a nagy feketeségben (picit későn ugyan) megjön a józan eszem és hátszélben vissza indulok a kikötőbe. Egyre erősebben tolja a szél a dingit de tudom tartani. Mentem már hetes szélben de ez erősebb, hogy mennyivel azt csak a parton, otthon fogom megtudni mindenesetre hálát adok az égnek, hogy nem az a hülye forgolódó délnyugati. Most már tényleg megyünk mint állat, száll a vízpermet ahogy a tollfosztó kettéhasítja a tavat és közben az eső is megérkezik. Adrenalin valahol az egekben ahonnan most már ömlik a víz, egészséges félelemérzet társul a le nem törölhető vigyorral az arcon. Baszki, nem hiszem el, olyannyira felfoghatatlan. Közeledek a kikötőhöz és nahát, egy B16-os halzol nagy bátran, emberünk egy darabig a mellkasig érő vízben aztán visszamászik. Bocs srácok, az életemért küzdök rám most ne számítsatok. Egyre nagyobb a tempó, marha büszke vagyok magamra amiért tudom tartani az egész kócerájt de ez már nem komfortos. Felbukkan a yard és teljesen leköti őket a másik hajó, meghalni remélhetőleg nem hagynának de tisztán látszik, a kikötőbe jutáshoz ne számítsak rájuk. 

Irányt kéne váltani itt a kikötő előtt de halzolni nyilván nem fogok és nem a másik hajó bénázása okán, csupán ez már nem az a szél. Szamárforduló, de a kurva életbe elszámoltam magam innen be nem jutok, szóval még egy forduló Velence irányába azután újra vissza de a szél csak csapkod, mintha móresre akarna tanítani. Hatalmas hullámok (helyi viszonylatban) amiket itt még csak partról láttam billegtetik a hajót, Tuss féle páncél vitorlám kitart, látszik hogy ennél jóval többet is bírna de fennakad a kormány az alacsony vízben és nem tudom megindítani a gépsárkányt. Gyors döntést kéne hozni mielőtt kikötünk a köveken és ebben a pillanatban a kezemben marad a kormányhosszabbító ahogy a kormánylapát leakad a veretről és a hajó irányíthatatlanná válik, a bum olyat koppan a fejemen hogy ha lenne valaki a parton az is hallaná, a tavaly Orfűn kapott sapkám a tóban landol és a hajó persze felborul. A kormánylapát verete beleakad a nadrágomba és húz lefelé miközben a szél tolja rám a saját hajómat és azon tűnődöm, hogy top hír leszek ahogy a derékig érő vízben, mentőmellényben fulladok bele a tóba. 

A kormányt leakasztom a nadrágról és éppen van időm a kikötőkötél kiszabadítására majd megkerülöm a hajót és próbálom visszaállítani ami persze nem sikerül. Marad a gyalogos vontatás ezekben a hülye hullámokban. Vontatást írtam de igazából ahogyan a szél tolja ezerrel a felborult hajó fenekét és árbóccal előre haladunk a kőrakás felé inkább ellentartásnak hívnám, ami így egy kézzel kivitelezve nem valami nagy élmény. Végre beérek a móló takarásába, a hullámok érezhetően kisebbek de a széllel még ugyanúgy meg kell küzdenem viszont jó hír, hogy tudok fordítani a hajón és a komplett kormányt ráfektetem a vízen úszó vitorlára. Az első lehetőségnél kirakom a széljelzővel egyetemben majd a rámpánál ösztönösen a svertbe kapaszkodva azután azon állva próbálom visszaállítani sikertelenül, mire rájövök hogy az árbócot kiemelve a vízből jóval egyszerűbb lenne. A víz amúgy kellemesen meleg, itt már biztonságban is vagyok szóval no pressure, csak nyugodtan. Kiakasztom a vitorla feszítő köteleit, visszaállítom a gépsárkányt leengedem a vásznat, a hajót ráemelem a sójakocsira de tele van vízzel, egyedül képtelenség kihúzni. A vihar közben elcsendesedik, a kikötő előtti gyanútlan bringások közül csalogatok be párat a manőverhez és a hajó végre a parton. 

Bf 9, annak is a teteje. Nem játék

A hajóban víz mindenütt, a szivacsozás-takarítás legalább addig tart mint a vitorlázás maga és kevésbé élvezetes emellett jóval hosszabbnak is tűnik. Érdekes módon az ásványvíz és a szivacs is megmaradt, egyedül az Orfűn kapott sapkám írható a veszteséglistára illetve volt egy cuki ötkilós ólomtömb a svertkaszni végén ami nem bírta a viszontagságokat de ez se végezte a tóban. 

Pillanatnyilag ennyivel könnyebb a hajó

A háttérben amúgy zajlanak az események, a gurtnik időközben elkészültek és megrendeltem a vitorlaszámot is valamint vettem egy bum csavart mert a jelenlegi inkább munkagépre való nem egy ilyen finom műszerre. A sottkötelem fel van keményedve ami a Velencei-tó sajátos vizének tudható be így a házi készletből újítottam egyet. Egyáltalán nem biztos hogy jó lesz mert ez is egy mérettel vastagabb mint az általános így kicsit nehezebben fut ki a csigából de amit a többség használ annyira vékony, hogy hátszélben rövid száron (mikor nem a csigán keresztül tartjuk a kötelet) egyszerűen nem bírom rendesen megszorítani. Igen, csinálnak olyat ami itt vékony ott vastag de erre most nem költök szóval elvékonyítottam az otthoni kötelet és meglátjuk hogy működik. 

A Velencei tavat sajnos egy időre el kell felejtenünk, az említett vitorlázás és az alábbi kép között három hét telt el és minden hajó a partra menekítve, mindössze pár szörfös van csak akcióban. 

Ilyen durvát még télen se látsz, tök üres kikötő. Júliusban

Agárdon egy időre le lett húzva a roló, a pár évvel ezelőtti rekord alacsony vízállást a mai 43 centivel sikerült alulmúlni. Az alap vitorlázáshoz is kéne még legalább húsz centi víz a tóba és kérdéses, hogy ez idén vajon belekerül-e illetve a tavaly téli -jónak mondható- csapadékmennyiséggel számolva (optimistán) jövő tavaszra egyáltalán helyreáll-e a rend. Kivárjuk, de nehéz jópofát vágni hozzá. 

Erre az évre legalábbis