2026-10-11

Két bajnokság, a szezon végére némi önismerettel

Nem kérdés, hogy Kékszalag előtt és utána is van élet, a Velencei-tó vize eddig nem látott (negatív) rekordokat döntöget, senkinek nem kell bemutatni mitől visszhangzik a közösségi média. A jelenlegi (szeptember 10.) vízállás tizenegy centiméter, (azóta három cm a gyászos rekord) elképzelésünk sincs mikorra állhat egyáltalán helyre a tó maga, a víz utánpótlásával kapcsolatos tervekből mikorra valósul meg bármi is a gyakorlatban, és egyáltalán honnan a fenéből lehetne szerezni egy tónyi vizet amikor például a Balatonban de még a Dunában nincs. 


Letaglózó látvány, itt az ima nem fog segíteni

A hajóm a kertben pihen, mióta megvettem alig volt lehetőségem használni de ez sajnos az egész finn osztályra igaz. Pár apró fejlesztés addig is belefér. Az árbóc alatti fém alátét magasítót műanyagra cseréltem Gábor barátom jóvoltából. 


Balra az új cucc, bírja a terhelést, esztétikusabb és ami minden
kishajósnak létfontosságú: pár dekagrammal könnyebb is.

Ezen felül egy viszonylag terjedelmes "hibalista" szerepel a fedélzeti komputerben amit tavaszig szeretnék kijavítani. Nem nagy dolgok, inkább a biztonságos és kényelmesebb (ha van ilyen) hajózást segítik majd elő, ezekről természetesen folyamatosan be fogok számolni, de most nézzük hogy szerepelt a Fétis a Magyar Bajnokságon.

Alsóörsön járunk az Ypsilon kikötőben ami durván puccos hely, el se merem/tudom képzelni mi pénz lehet ma -értsd: pár éve- egy ilyen kikötő létrehozása és oké, hogy magasak a kikötői díjak de vajon mikortól kezdhet el egyáltalán profitot termelni egy ekkora vállalkozás. Persze emiatt nem nekem kell aggódnom és eszemben sincs más zsebében turkálni csak mint egyszerű szemlélőben merülnek fel bennem ilyen dolgok, mint például az is, hogy hogyan készül el egy film és egyáltalán nyereséges-e, vagy a bajban lévő  évtizedes múltú európai autógyárak hogy birkóznak meg az ázsiai nyomással, és még sorolhatnám. "Kicsit" eltértem a tárgytól, szóval a kikötő teljesen a kor hajós igényeinek megfelelően épült szem előtt tartva, hogy nem mindenki vágyik egy szűk, alacsony kajütben guzsorogni meg úgy általában vitorlázni, adott esetben harcolni a széllel vagy szívni az egyre fullasztóbb nyári kánikulában hanem csak jól akarja érezni magát a vízen, amikor jó idő van. Az efféle pihenést preferáló réteg megtalálja számítását a vitorlázó szemmel elképesztő méretű kikötőhelyek kicsit lakóparkra emlékeztető közegében.  


"Úszó nappali" mondták régen gúnyosan, ez konkrétan 
egy többszintes úszó nyaraló, jet-skivel. 

Az idei rendkívül aszályos nyár a Balatonra is negatív hatással volt, az alacsony vízszint megnehezítette a kikötői közlekedésünket már ami a ki-beszállást illeti. 


Nagymágus, Bestia, Fétis. A háttérben Lajhár névre keresztelve
 az egyik lakóhajó féleség, legalább volt humora.


Szerencsénk volt ezzel a létrás hellyel de így is kétszer meggondoltuk mielőtt elhagytuk a hajót. A táskák pakolgatása meg külön élmény volt. 


Itt látszik igazán a szintkülönbség

Nem maradhat ki az érdekes hajónevek rovat sem, különösen hogy az Európa 30-as osztály egyik hajójáról van szó.


Balázs barátunk gépsárkánya: Buddhajó

A négynaposra tervezett bajnokság hivatalosan csütörtöktől vasárnapig tartott, bár az eredmények péntekre eldőltek az időjárás miatt. A kezdeti emberhiányt leküzdve az Edit, Zsuzsa, Gábor alkotta csapatot csütörtökön én, a többi napon Misi barátunk tette teljessé és az van, hogy kezdünk összeállni, ezért is jó állandó emberekkel dolgozni és az se baj ha bírjátok egymást. Szóval csütörtökön nagyot mentünk, a helyezésünk az aznapi három futamban: második, harmadik és ötödik. Emlékeimben erős hármas szél szerepel ami egész nap kitartott és olyan ritka amikor így mint most is, egyenletes jó szélben, halasztás, visszahívás nélkül le lehet nyomni a versenyzést, de van ami még ennél jobban simogatja az ember lelkét. A dicsőséges második helyünk utáni, sporttársaktól kapott elismerő, gratuláló taps nemcsak kedves gesztus hanem visszaigazolás, van helyünk a mezőnyben. 


Mintha pózolnék de nem, ez van amikor hátszélben neki kell
feküdnöd a bumnak. Mögöttem hű társam: a spinakker

A harmadik helyünk is pazar volt és bár a receptben végig az első futam szerint jártunk el, az utolsó futamban beszorultunk egy lassabb hajó alá ahonnan képtelenség volt kitörni. Az utolsó helyről, kemény munkával küzdöttük fel magunkat az ötödikre, ez volt a max amit innen ki lehetett hozni és ebből is látszik, a többi, jobb helyezés se csak úgy hullott az ölünkbe, volt benne meló rendesen. 


Mentünk hirtelen 33km-t és16 csomó
 volt a max. Hasítottunk, na

Amúgy marha jó érzés elöl menni, nem csoda hogy mindenki oda vágyakozik. Van benne valami felemelő amikor azzal a jóízű megelégedéssel visszanézel a mezőnyre, tettél valami nagyot, véghezviszed azt ami másnak nem sikerült, a legjobb pillanatban szállsz ki egy részvényből, tiéd lett a vágyott nő, megcsípsz egy jól fizető munkát vagy álomáron jutsz hajóhoz, árbóchoz satöbbi. Hasonló lelkiállapot a befutó után visszanézni a többiekre és jogosan örülni a sikerednek. Leírhatatlan, meg kell élni hogy átérezd. 


Fotó: Török Brigi

Uhh, egy szépen elkapott rajt. Kilőttünk

A következő nap nem ragyogott ilyen fényesen, mondhatni átlagosra sikeredett a csapatnak de itt sajnos több szerencsétlen körülmény is közrejátszott ami miatt a bajnokság ötödik helyén végeztünk. De nem nyafogunk, nagyon összeszedetten versenyeztük, jövőre innen folytatjuk. 

A szeptember köztudottan a bajnokságok hava, pár héttel a nagyhajós verseny után Földváron mértük össze erőnket mi finnesek, ahol bizony meg kellett harcolni a bajnoki címért de még az utolsó helyet se adták oda ingyen. A tervezett tíz futamból mind megrendezésre került ami csak azért érdekes mert ha nem ültél kishajóban akkor sajnos hiába magyaráznám, ha meg igen akkor tudod mennyit kivesz az emberből, még úgy is ha párat kihagysz. 

Ritka amikor a kishajós versenyeinket az adott kikötő előtti részen rendezik meg. Ha például Füreden vagyunk rendre átvitorláztatnak minket a déli partra szinte Siófokig mert ott van jó szél, ugyanez érvényes nagy vonalakban Tihanyra is, na de kitaláljátok mi van egy déli parton tartott verseny esetén, hova küldenek vitorlázni? Igen, az északi partra és miért? Mert ott van jó szél. Nincs ezzel semmi baj a dolog iróniáját leszámítva, imádunk a vízen lenni és a pályára illetve vissza a kikötőbe vitorlázás (számomra) egyfajta szertartás, szerves része a versenynek. Az odaút a lelki felkészülést alapozza meg a visszaút pedig  segít önvizsgálatot tartani, kielemezni mi miért történt, mit lehetett volna jobban csinálni, mire figyeljek legközelebb és fő kérdés: mit kéne állítani a hajón ha partot értem. 

A négy napból munkahelyi elfoglaltság miatt mindössze három jöhetett szóba emellett csütörtökön hamar ki is hullottam a mezőnyből, így az összetettben utolsó előtti helyemen matematikailag nem sok esély lett volna javítani de kezdünk egymásra találni a hajóval, bár beállítások terén rajtam is van még mit csiszolni. 

Kezdjük a helyszínnel, kicsit leegyszerűsítve Földváron van a nagyhajós kikötő meg a Spartacus ami inkább kishajós és ugyan voltam már itt de valahogy most még jobban lenyűgözött a panoráma. A mélyen a tóba nyúló földnyelvről elképesztő látvány tárul az ember szeme elé, jobbra is az a marha nagy tó kicsit szemben Tihannyal, balra is az a marha nagy tó a távolból is tisztán tündöklő Badacsonnyal amiben most stresszmentesen lehet gyönyörködni. Nincs nyomás a sebesség, haladás, érkezés, visszafordulás tekintetében mint a nagybetűs versenyen, egyszerűen csak leülsz a fűbe és tátod a szád egy hideg sör mellett. 

Mivel a vízállás nem változott a pár bekezdéssel ezelőttihez képest így a sólyázás se ment zökkenőmentesen. Hajó belök majd ember is a vízbe, besétál tíz métert, kormányt berak, előtte persze vitorlafelhúzás ha a parton nem volt kivitelezhető és csak utána beszállás a gépsárkányba. 


Kábé így, ahogy Zoli barátom 


Nem egyedi eset hogy vizesen kell kezdeni, végigcsinálni egy versenyt de ezzel a pazar szeptemberi nyárral szerencsénk volt, fagyoskodás nélkül megúsztuk azt a pár órát. A szél ezúttal igazolta az előrejelzést igaz ehhez szinte az északi partig kellett vitorlázni. Kis várakozás után érkezett az utólag grafikon által is igazolt, olykor 50km/órás szél ami még nagyhajóban is komoly sportértékkel bír, a dingiről meg ne is beszéljünk. De még a megérkezése előtt megindultam Badacsony felé kizárólag a látvány és az élvezeti érték miatt. 


Tollfosztóban a tó közepén, kép amit soha nem fogok kitörölni

Visszatérve a versenyhez, harcos körülményekben zajlott az első nap ahogy írtam, ez különösen igaz volt a hátszeles szakaszokra. Negyedszélben még mindig elég tompa vagyok, ráadásul az erősszeles beállításokat gyakorlatilag figyelmen kívül hagyva próbáltam tartani a tempót a többiekkel, több-kevesebb sikerrel. Annyit azért fejlődtem (ennyi év után kicsit megkésve) hogy a fő cél a haladás és a sebesség. Nem erőltetem az éles menetet, helyette futtatom a hajót és nyilván nem poén beesni mások alá de igyekeztem erre felkészülni és elkerülni a zavart szelet. A bajnokság pár jó futama egyértelműen a Kékszalag hozadéka ahol folyton a szelet, a szálakat néztük és itt se volt ez másként, egész verseny alatt a széljelző szálakkal voltam elfoglalva. Nem számított ki hagyott le vagy én kit előztem meg, egy dolog volt fontos, menjen a hajó. 

A hajó általában ment is bár a második futambeli csúnya borulást kihagytam volna ami olyan volt mint a tőzsdén: utólag mindent meg lehet magyarázni, hogy mi miért történt de amikor benne vagyunk az eseményekben csak nézünk meglepetten. Szóval hátszélben hasítunk Rács úrral és hagyom le szépen bár tele a gatya úgy billeg a hajó, ezt fűszerezd meg alkalmasint az orr vízbemerülésével és jogosan merül fel a kérdés: minek jöttem én ide? De ha itt vagy menni kell. A bójához közeledve apad az előnyöm, Orfűi cimborám jön fel szépen és nem áll meg a hajóm, mert ekkora szélben nem fog de érdekes módon úgy beesik a vitorla mintha elállna a szél. Pár méter van csak hátra a fordulóig amikor mégegyszer beesik pont mint az előbb és épp egy hullám tetejéről billenek le amikor megérkezik a pöff és orral előre bukfencezek a dingivel. Tehát néztem meglepetten főleg, hogy a bumon végigsétálós módszerhez már késő volt, az árbóc az iszapba fúródva várja a szabadulást. Körbeúszom a gépsárkányt és pár perc sverten csimpaszkodás után végre áll a hajó, ez az már csak vissza kell mászni. De az a rohadt erős szél csak fújja és hiába úszok utána, másodpercek alatt nő több méteresre a hátrányom olyannyira, hogy önerőből képtelenség lesz utolérni. Becsületből nem adom fel és eszembe jutnak azok az esetek amikor hasonló helyzetben a sporttársak mentik ki egymást és minden bizonnyal itt is így lenne, csak éppen senki nincs a közelben. 

Végre megérkezik a motoros, abba beszállni se piskóta, megindulunk a hajómhoz, simán átszállok gondolom naívan de az a kurva szél felborítja. A motorcsónakból nem fogom tudni visszaállítani szóval ugorhatok be a vízbe, (ezúttal önként, bár kényszerből) visszaállítom, az árbóc még mindig sértetlen a végére tapadt maréknyi iszapot leszámítva. Rohadtul elfáradtam, ilyen állapotban nem lesz egyszerű a visszamászás amikor eszembe jut hajóm egyik extra felszereltsége, a masters létra. Ez kötélből és gumikötélből áll, a gumi segít a hajó pereme alatt tartani a kötelet ami amolyan kötéllétraként funkcionálva segíti a visszajutást. Az ironikus masters elnevezés a negyven feletti finneseknek szól akik a fiatalabb generáció elképzeléseiben vérnyomásmérővel a karjukon ébrednek a közeli nyugdíjas otthonban, járókerettel vánszorognak el a hajóhoz amibe lelkes önkéntesek segítik beszállni őket, verseny után oxigénsátorban regenerálódnak és rosszullét, betegség esetén orvos helyett régészt hívnak hozzájuk, vagyis hozzánk.  

Tehát állok a létrán, bent a hajóban is sikerült megkapaszkodnom valamiben de csak kapkodom a levegőt annyit kivett belőlem a küzdelem. Érzem hogy egyetlen esélyem lesz visszamászni, nem kapkodok, kábé húsz másodpercig gyűjtöm az erőt mire összeszedem magam és megvan, bent vagyok. Intek a motorosnak, köszi mindent, a csónak persze megtelt vízzel, kiszívatom.  


Íme az említett segédeszköz, a piros kötelet a fehér gumi húzza vissza.
Alapból nem is látszik, a kép kedvéért állítottam be így


Itt nyilván döntenem kellett a későbbiekről és egyszerűen nem éreztem magamban erőt a folytatáshoz, egészen pontosan nem mertem vállalni még egy ilyen borulás kockázatát, amit ugyan az összegzésben már bántam de akkor és ott ezt éreztem helyesnek, irány a part. 

Pénteken beszippantot a gyár, szombat reggelre öt futam mínuszban vártam a folytatást. Aznap mindössze egy összecsapásra futotta és az is csak nagy nehézségek árán jött össze, a sok korai rajt miatt a rendezőség végül az adott futamból kizárta a türelmetlen versenyzőket. Részben ennek és a tudatos hajóvezetésnek köszönhetően mentem egy elképesztő 38-at, már megérte eljönni. 


Klubélet a parton, Béla barátunk Fertőről így fogadta a 63 fős mezőnyt

Vasárnapra két ötven körüli hely jutott és nekem itt a vége, marha sokat vittem haza a bajnokságról. Saját magamat leptem meg azzal, hogy ennyi év után még tudtam tanulni nem csak hajóvezetés hanem önismeret terén is. Egyrészt itt van ugye a mellény. Mindig rajtam van és igen, életmentő volt de amikor másodszorra állítottam vissza a hajót, pont akkor vettem levegőt amikor a gépsárkány beterített vízzel, azt hittem ott pusztulok meg, szó szerint. Erre nem lehet felkészülni, legyen rajtatok is, de a hajóban mindenképp még nokedli szélben is. Másrészt a hajóvezetés. Ez egy "olcsó" hajó, a mezőnyben pár ilyen kategóriájú van csak, komoly cuccokat hajtanak a többiek ami az eredményükön is meglátszik de néhányukat azért sikerült megszorongatnom. Bajnokságot nyilván nem tudnék nyerni olyan hajóval se és nem is érzem hiányát de a verseny fő tanulsága, hogy elhittem, ez a konfiguráció is működőképes. Ehhez társult a száz százalékos odafigyelés ami mellesleg rohadt kimerítő de ennek köszönhetően sokat vitorláztam mezőnyben, élvezeti érték pipa.  


Fotó: Cserta Gábor

Attival évek óta üldözzük egymást, itt éppen én vagyok elöl

És ezzel a csomaggal el is köszönhetnék az idei szezontól, de egy fontos verseny még hátravan.