Egy kis elmélet

A tömítés előtti nagy munka a fenék lesz, de addig is megérdemlek egy lazítós napot, mikoris síkba gyalulom a palánk első sorát a sarokléccel. Hangulatos a hagyományos gyaluval dolgozni, mégis a villanyost választom egyrészt az anyagvastagság miatt, másrészt az utóbbi nem olyan kényes a szálirányra. Ezután jöhet a csiszolás, hogy rendesen ragadjon a deszkákhoz.

A fartükrön túlérő palánkokat levágtam és szintbe csiszoltam.

Pihenés képpen ezt követte a teljes jobb oldal első, durva csiszolása. Nos szalagcsiszolóval lényegesen jobb mint a rezgővel /igazából mindkettőt használtam/ de így se volt egy népünnepély. És még hányszor kell átmennem rajta...meg talán a másik oldalon is...?

Most pedig, Kedves Olvasó szakismeret foglalkozás következik. A Becske könyvből szép lassan kihámoztam hogy annak ellenére, hogy lövésem se volt a hajóépítésről, jó úton indultam el mégha ez az út igencsak hosszúnak ígérkezik. Csak javasolni tudom a beszerzését, de akinek nem sikerül vagy külföldön él azok számára néhány nélkülözhetetlen adatot leírok. A könyv ezerkilencszázhetvenhatban jelent meg ezért az akkori vitorlaanyagokat kár is taglalni, nem így a laterált felület méretét. A laterális felület nagysága a vitorlafelület tíz-huszonöt százaléka legyen. A jolléknál tíz, a tőkesúlyosnál huszonöt. A vitorla (S) méretének (m2) kiszámítása a könyv szerint: S=CxLxB Ahol B a vízvonalszélesség, L a vízvonalhossz, C pedig a "tapasztalati tényező" azaz egy szorzószám 1,8-2,5 között. /katamaránoknál 1,5/ Vetítsük le mindezt kicsiny hajómra. B=1,18; L=3,95 és mert sosem voltam nagyravágyó, legyen a C=1,8. Szorzás után kijön a 8,38 négyzetméteres "legkedvezőbb vitorlafelület", amit fa árbóccal nem valószínű hogy elérek, de legalább közel áll az általam megcélzott hat-hét négyzetméterhez. S ha a kormánylapátot az uszony kéharmadára készítem, a laterált felület is megfelel az olvasottaknak, pedig a tervezéskor fogalmam se volt róla. Hiába na, hajóépítőnek születni kell! : )