és 5! Nem kis izgalommal vártam az első, most már "igazi" versenyemet hiszen egyrészt idén hivatalosan is egyesületi tag lettem, másrészt a kék könyvem már majdnem elkészült és ami még hátra van a papírmunkával az csupán formaság, tehát a versenyzést már csupán a fizikai tényezőim akadályozhatják. A felkészülés terén meg is tettem mindent amire lehetőségem volt bár ez teljes mértékben abban bontakozott ki, hogy az elmúlt másfél hétben naponta háromszor nyitottam meg a meteorológiai oldalakat abban a hiábavaló bár nem múló reményben, hogy az éppen aktuális eső és/vagy szélvihar hamarost nyugtot hagy nekünk, talán már holnap. A sok talánholnap után egyszer csak elérkezett az a bizonyost enyhülést hozó, mikor máskor mint a verseny napján, pedig jócskán rám fért volna a gyakorlás különös tekintettel a fordulásra, meg a halzolásra, meg úgy általában a vitorlázásra, bár nem valószínű hogy a kemény harcok árán megszerzett utolsó helyemet ez befolyásolta volna. : ) Csak zárójelben jegyzem meg, hogy így a szezon elején, azzal az egy idei vitorlázással a hátam mögött egyetlen követelményt támasztottam magammal szemben, /háát ez a követelmény egy kicsit erős, maradjunk inkább a fohásznál/ mindkét nappal kapcsolatban: biztonságosan, lehetőleg borulás nélkül fejezni be a futamokat és a vasárnapi erős szélben történő kikötéskor szerzett sérülést leszámítva sikerült is eleget tennem az elvárásaimnak.
Túl ezen a két -nagyok által is keménynek minősített- napon az a helyzet hogy mind a tó, mind a szél megmutatta szélsőségeit első nap az idegölő és erőnket lassan felőrlő, állandóan változó -második nap pedig az erős és egyre erősödő széllel.
Tehát a szombat kész büntetés volt és eddig a napig nem gondoltam volna hogy bármikor is visszasírom a merénylőnek keresztelt Déli-Délkeleti szelet, mert a mostani olyan mértékben fordult át egyik pillanatról a másikra vagy éppen állt meg, hogy több esetben is visszahívtak minket a rajt után. Amikor meg végre elindulhattunk úgy megdolgoztatott a "trükkös Agárdi szél" hogy köpni-nyelni nem tudtam és a trükkös lett volna a legutolsó jelző amivel abban a keserves vitorlázásban illettem volna.
Másnap jó hármas négyes szél fogadott minket, szóval kapaszkodósan-kiülősen üldöztem a mezőnyt és az előző napi hat! órához képest most "csak" négy és felet töltöttem a hajóban, amiből az utolsó negyvenöt percre vagyok a legbüszkébb. Egy kör volt csak hátra a befejezésig és a hőn áhított kikötésig mikor az ötösre erősödő szél egy /egyébként gyönyörű/ esőfelhőt terelt a tó fölé. Ekkor mindössze olyan ötven-hatvan méterre voltam csak lemaradva az előttem lévőtől -és ha viccesen is hangzik, azért ez nekem komoly eredmény, szóval kellemes esőben, erős ötös szélben, a hullámokon pattogva kellett befejeznem a versenyt és higgyétek el, abban a szituációban az a tíz négyzetméter vitorla több volt annál mint amire az emberi jóérzés igényt tart. Ilyen szélben vitorlázni még nyáron mikor húsz fok körüli a víz se piskóta de a tíz fokosban kifejezetten kemény, és végül vitorlával kikötni -mert ugye mi mással?- azért az emberes. Semmi túlzás nincs abban hogy túlélő típus.
Az összesített lista szerint a húsz versenyzőből én az igen előkelő tizenhatodikon végeztem, de ennek sajátos oka van, a gyakorlatban végig stabilan tartottam az utolsó helyet és nincs is ezzel semmi baj, innen legalább lehet fejlődni, bár a látvány és az élmény a helyezéstől függetlenül páratlan. Nagyon sajnálom hogy nem szolgálhatok képekkel, mert írásban a legnagyobb igyekezetem ellenére sem tudom visszaadni az égbolt szinte feketébe hajló kék és haragosszürke árnyalatait, az ellentmondásosan zöld és egyben ezüst színű tavat valamint a szél szemében inkább csak játékszernek tűnő, fehér fodrokon tovasikló hajókat.
