10:69:15

Tettem egy tízórás kanyart a velencei tavon, kaptam közel hatvankilenc oldalnyi értékes irodalmat és begyűjtöttem az igen előkelő tizenötödik helyet a Nemzetközi héten. De simán szürke statisztikával blogbejegyzést eladni nehezebb mint autót valós óraállással, ezért egy rövidke kitérő után nézzük mit rejtenek a száraz tények. 
Pontosan annyira szeretem a piros színt amennyire nem, szóval nálam leginkább olyan elmegy kategória mégis van valami sorsszerű abban, ahogy az utóbbi időben a legváratlanabb pillanatokban alattomosan rám tör. Nem volt elég a gurtni meg a ... de erről nem beszélünk, erre fel a leharcolt kesztyűm utódja is piros, amikor meg vegyes érzelmekkel kisétáltam a Vízvonalból az autóm szélvédőjén egy mikuláscsomag fogadott. Ideje lenne kikerülni a piros sarokból, de mivel minden történést meg apróságot jó vagy rossz előjelnek tekintünk így okkal furdal a kíváncsiság, hogy mit tartogat számomra a piros ötven árnyalata.

A régiben benne van pár kilométer

A tettvágytól hajtva csináltam egy teljes tókerülést a Velencei tavon -hol máshol- de nem ám csak úgy ímmel-ámmal, hanem becsülettel végigvitorlázva a part mentén. Az összes létező eldugott helyet bejártam az ott menedéket kereső horgászok nagy örömére de gondolhatjátok, hogy a fő célom nem az ő boldogságuk volt. Azt eddig is tudtam, hogy a nádszigetek között elég döcögős vitorlával haladni pláne amikor leér a svert, de ebben a néha kettesre erősödő szélben még idegőrlő is volt, ám az ember legyen következetes, ha elhatároztam hogy végigmegyek akkor megcsinálom. A versenyfelszerelés -úgymint energiaszelet, naptej, ásványvíz, alma- bekészítve tehát semmi akadálya a háromnegyed kilences indulásnak amit kicsit későinek tartottam de ideje hozzászokni, hogy mindig akad valami a parton amivel el lehet tökölni az időt. Most a sólyakocsi kereke volt napirenden ugyanis a danamid hézagoló persely amit a kerékhez csináltattam a víz hatására megdagadt, ennek köszönhetően a kerék szorult és kész kínlódássá tette a hajó mozgatását, főleg egy kiadós vitorlázás után. (Mivel erre a dagadásra felhívták a figyelmemet rákérdeztem az esztergályos cimborámnál aki az ellenkezőjét állította. Ám nem hagyott nyugodni a dolog ezért beáztattam egy darabot viszont nem mértem különbséget az előtte-utána fázisban valószínűleg a csekély változás vagy a felületességem miatt, de ezek szerint az árbóc kocka illesztését is lazábbra kell vennem. Nem hiába tépte a száját a sok nyugger a kikötőben.) Ja, és üresen meg olyan volt mintha behúzott kézifékkel húznám a kocsit, de a jól bevált üveglapos módszerrel lekapirgáltam a fölösleget szóval mostantól ez is kipipálva.
Tanulságot is tartogatott a túra, a vastag kiülőnadrágomban kész szenvedés volt harminc fokban eltölteni egy teljes napot, főleg hogy ez árnyékban mért érték és abban valahogy nem sikerült egyetlen métert se megtennem. Úgyhogy legközelebb választani kell a neoprén ruha meg az egész napos lődörgés között.
Szép helyekre jutottam el ezzel együtt nem volt mindig népünnepély a dolog, hat-hét eltöltött óra után már kőkeménynek éreztem a kiülőpárnát ezért próbaképpen ki fogom bélelni, hátha a vádlimat se nyomja annyira amikor kreuzolunk, viszont fájdalomdíjként rátaláltam a nudista strandra. A nyolcadik órában kezdtem ráunni a magányra és a kényelmetlenségre de a legjobbkor felbukkant egy spori és onnantól együtt szeltük a hullámokat, már amiket a kettes szél korbácsolni volt képes. Lenyomtunk egy kétórás edzést aminek az útvonalába egész véletlenül ismét belesett az említett strand, de természetesen egy eltökélt finnes nem hagyja, hogy bármi elvonja a figyelmét a tananyagról. Virág elvtárs különben is megmondta: "Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának."

Ennél kijjebb már csak nádas van. Vagy part nudista stranddal

Ahogy látjátok tíz órát és ötvennégy kilométert vitorláztam és az alkalmazás szerint negyven perc volt a nem aktív idő de higgyétek el, az se volt passzív.
Egy születésnap több szempontból is jó lehet, de a halmozódó évtizedek után a több szempont jobbára az ajándékokra korlátozódik hiszen ilyenkor a csomagolást feltépve csak előkerül valami vitorlázáshoz kapcsolódó dolog, ahogy legutóbb is. Az Így kormányoznak a győztesek cím alapján tág határok közé tehetnénk a célközönséget a politikai pályától az autóversenyzésig, de a magyar kiadás borítóján hasító Érdi Mári minden kétségünket eloszlatja, itt bizony vitorlás okosítás következik versenyzői szinten ráadásul a felsőbb osztály számára, egész pontosan azoknak akik oda pályáznak. Persze a magamfajta lelkes amatőröknek is tartogat ezt-azt, engem például több dologban is megerősített amellett, hogy újdonságokban sem szűkölködik. Nem is panaszkodhatunk, ahogy az elvárható sok egyértelmű képpel, közvetlen hangnemben, olykor egy cseppet blog jellegű stílusban szól hozzánk a szerző /Nick Craig/ megosztva velünk versenytapasztalatait meg az önmagánál illetve másoknál észlelt hiányosságokat és ezek korrigálásának lehetőségeit. Jó kis könyv, érdemes elolvasni ahogy minden ilyen témájú kiadványt, ám megkerülhetetlen a legfájdalmasabb rész. Nem vitatom, az üzleti életben mindent úgy érdemes csinálni hogy megérős legyen, de hatvankilenc oldalt -ami gyakorlatilag a tizenkettedikkel kezdődik- kiszámlázni hatezer forintért eléggé szívbemarkoló. Szóval ajándékba vagy kölcsönkapni marha jó dolog, ha így nem megy akkor dönteni kell hogy ezen az árérzékeny piacon kötélre, seklire, egyéb nélkülözhetetlen marhaságra vagy könyvre ruháztok be szívesebben.

Füzet hatezeré'. De legalább jó füzet

És ha már könyv akkor megemlítem, hogy jelen voltam Litkey Farkas Kékszalagos előadásán amiről remélem olvastátok a beszámolómat a Porthole.hu oldalon, ha meg nem akkor sincs semmi, de aki egy kicsit is érdeklődik a vitorlázás iránt annak ajánlom a legközelebbin a részvételt ugyanis marha jó dolgokról esik szó, természetesen a Balatoni viszonyokat illetően. Például amikor Keneséről megyünk Siófokra, a keleti szél mindig elfordul Siófok előtt. Mindig. A nyugati medencében bármilyen szélértéket mérünk, nagyjából Fonyód-Györök környékén minden esetben erősebben fúj, a Keszthelyi öböl köztudottan vendégszerető marasztalását pedig meg sem említem. Egyszóval faszányos volt, érdemes lett volna felvenni mert a rengeteg információt képtelen megőrizni a szürkeállomány. Legalábbis az enyém. Na, de nem indokolatlanul hoztam szóba a könyv kapcsán a beszámolót, hiszen ha már odaevett a fene akkor...

A jó is lehet még jobb

Az avatatlan szem számára apróságnak tűnő, már-már unalmas részletek után lássuk hogy hoztam be a gépsárkányt a tizenötödik helyre egy olyan versenyen ahol egyik napról a másikra változott át az időjárás füllesztő nyári kánikulából esős októberi zimankóvá.
Ahogy legutóbb beharangoztam, a helyszín Agárd ami több szempontból is ideális. Megúszom a hajószállítást, élvezhetem a hazai pálya nyújtotta előnyöket, alhatok otthon és tudom, hogy se ujjongani se siránkozni nem szabad ha a bója előtt ötven méterrel fordul a szél mert jó eséllyel visszaáll. Vagy nem.

Kicsit tuningoltuk a Fűkét. Ne kérdezzétek miért a furdanccsal

Szóval kíméletlen hőséggel fogadott minket a csütörtök de a versenyre kiéhezett csapatot ez cseppet sem érdekelte. A rég látott cimborák üdvözlése és a nevezés után, az ünnepélyes megnyitó helyett immár hagyományos hajópakolgatást követően a dél körül érkező, ötös közeli befújásokkal tarkított hármas keleti szélben pazar három futamot mért ki ránk a rendezőség. Kellett melózni rendesen, a lógáshoz használatos izmok még állnak teljesen készen, de a helyzet korántsem olyan aggasztó. A krízishelyzetben végzett manőverek is igényelnek némi finomítást ezzel együtt csak sikerült belekóstolni a siker ízébe méghozzá a harmadik futamban. Az első kettő se volt gáz, már megint marha sokat tanultam, amiben csak az a vicc, hogy olyanokat amiket elméletben csípőből vágok csak akcióban, stresszesen a józan ész háttérbe szorul. Tiszta szélbe kerülni akár átmeneti veszteség árán, bójavétel csoportosan koccanás nélkül és az útjog rugalmas kezelése, adott esetben mindkét részről mind-mind a tananyag szerves része, amit leginkább versenyen lehet elsajátítani. Na de nézzük a már beharangozott harmadik futamot ahol a szerencsés oldalválasztásnak köszönhetően hetediknek érkeztem a kreuzbójára. Ez marha jó hely, főleg az én szintemen és azt már megtanultam, hogy ilyen helyzetben két dolgot nem szabad. 1; hátranézni, hogy mennyien vannak mögöttem 2; elhinni, hogy ez így is marad. Tehát ennek szellemében foggal körömmel küzdöttem mindent elkövetve a legoptimálisabb hajóvezetésért és igaz, hogy az akkori hetedik hely célba érkezésre a tizenkettedikre olvadt, de aznap én voltam a király. 
Az igazi csemegét a péntek tartogatta négyesről induló majd ötösre erősödő alappal, amit huszonhárom csomós befújások tettek emlékezetessé. Ezt színesítették a helyi viszonylatban is extrém szélfordulók, leállások és bármilyen hihetetlen, lavórok. A harmadik futamban képtelenség volt kiigazodni a szélen. Egyszerűen nem találtam a helyem a pályán és egy kicsit talán bizarr lesz de a verseny után néhány sporival a zuhanyzóban kielemeztük a napot és megnyugodhattam, hogy nem csak engem gyötörtek az elemek, csak hát ezek ottan májerek én meg nem. Például nem tudtam tisztességesen kiülni a hajót az említett pöffök és kiszámíthatatlan fordulók miatt mert hol az egyik, hol a másik oldalon akartam a vízbe esni. Vagyis nem akartam. Csináltam egy csapásváltást és pont abban az ütemben a szél is így tett én meg csak néztem hülyén, hogy ötös szélben miért áll a hajó.

Tíztől kb egyig küzdöttünk, volt egy kis kilengés

Hátszélben persze tele lett a gatya, olyanokat tolt a szél hogy a nevemet elfelejtettem és önkéntelenül elgondolkodik az ember, hogy ezek a hetes közeli erősödések tíz, húsz vagy harminc másodpercig tartanak, vagy valamikor véget érnek-e egyáltalán, mialatt az erő apránként kiszáll a kötelet szorító kézből. A finn dingi orra szántja a vizet és kevés ijesztőbbet tudok elképzelni, mint amikor agresszívan belefúródik a tóba. Nincs is nagy tumultus a pályán, akinek volt egy csepp esze már rég a parton simogatja a gépsárkányt és halzolás helyett azon aggódik, hogy van-e elég sör a hűtőben? És igaza van. Viszont ha már itt vagyok akkor az ilyen esetekre tartogatott protokollt követve egyetlen dolog vezérel. Ez a szél semmire se jó azon kívül, hogy túlélés után rajoskodjunk vele szóval taktikát, esélylatolgatást félretéve egyetlen cél vezérel: célba érni még ha kiülőnadrágok potyognak is az égből. Nagy keservesen, borulás nélkül véghez vittem a dolgot és igaz, hogy azóta is mindenem fáj de kiérkezve Edző Bá és a sporttársak elismerése minden gyötrelemért kárpótolt.

Mázli, hogy nem hajnalban versenyeztünk

A szombat közel hasonló lendülettel indult majd rövid úton normalizálódtak a viszonyok négyes alja alapban és tizenkilenc csomós pöffökben. Annak ellenére, hogy nem álltam az utolsó helyen a két futamból a második kerül a krónikákba ugyanis sérelmeztem, hogy Csabi barátom mennyre elhúzott az első negyedszeles szakaszon és ez nem maradhat következmények nélkül. Ennyi kellett mindössze, motiváció. A második körben a harminc méteres hátrány felét lefaragtam ami az üdvösséghez kevés, viszont a vérszem nevű kórt kísérő tünetegyüttes elhatalmasodásához elegendő volt. Az utolsó hátszelezés megkezdésekor mindössze pár méter választott el tőle és a négy napos verseny viszonyait mi sem jellemezhetné jobban, mint amikor a bója előtt az Agárdi szél tartott egy öt másodperces pihenőt. Jó szokása szerint forgolódott egy kicsit mielőtt életre kelt így a távolság nem csökkent, viszont a küzdelem és a harc a méterekért tovább folytatódott.

Akár a kis költségvetésű zs kategóriás filmekben a cselekmény csúcspontját jelentő autós üldözésnél, mi is úgy tepertünk egymás mellett, hol egyikünk hol másikunk téve szert átmeneti előnyre. A filmekben többnyire a jók győznek, de mivel életünk filmjében egyikünk se rossz ezért itt a pályán képtelenség volt megjósolni az eredményt. Ez az adok-kapok kitartott a célegyenesre fordító bójáig ahol az idevonatkozó szabályt követve /belső hely/ hátrányba kerültem de fordulás utánra már kész terveim voltak, szóval a gyorsabb reakciómnak meg talán a szerencsének is köszönhetően hamarabb összeállítottam a technikát és a kemény munka meghozta gyümölcsét a dicsőséges tizenkilencedik hely formájában. Mára végeztünk ezzel a két futammal mert a hátralévő egyet áttették a következő napra amit nem tudtam értelmezni, de így is jó, különben is én csak résztvevő vagyok nem rendező. Vasárnap reggel apadó lelkesedéssel ugyan de összekaptuk magunkat, mentünk egy sportos kanyart amiből megint tanultam ezt azt szóval nem volt ezzel semmi baj.                          Fotó: Léna

Felhőtlen vitorlázás? Majd máskor

Leltárt készítve a versenyről megcsináltam mind a kilenc futamot méghozzá borulás nélkül, de őszintén szólva ez volt, hogy nem rajtam múlott szóval csakis a piros szín hozhatott szerencsét. A tizenötödik hely pazarul mutat az eredménylistán ám nem szabad megfeledkezni azokról akik meló miatt csak két, esetleg egy napra tudtak jönni vagy a technikát és önmagukat kímélve kihagyták a kegyetlen futamokat. Az örömmámor elültével, józanul átgondolva a harminckét fős mezőnyben nagyjából a huszonharmadik hely környékére tenném magam, ami ebben az összeszedett csapatban marha nagy szó. Négy ilyen nap nem múlik el nyomtalanul. Ízületi fájdalmak itt-ott de leginkább mindenütt, különös dudorok a sípcsonton, éjszakára bedagadó kezek emlékeztetnek a Nemzetközi hétre, ám az igazi gyötrelmet mégis az ötödik nap hozta el. Mert nem ülhettem hajóba.