Jég, vitorlás, egyebek

Nem tudhatjuk pontosan mi vár ránk a következő napon, hónapokban vagy akár az előttünk álló évben de azért valamelyest van rálátásunk. Családi nyaralások, ünnepek, versenyek, vitorlázások meg persze a munka szorítják Excel táblázatba a szezont, mégis hosszú idő óta ez az első olyan évem amit teljes tanácstalanság övez. Tudom, a kérdésekre a választ nekem kell megtalálnom, a körülményeket amik akadályként tornyosulnak előttem nekem kell megváltoztatnom, és a megváltoztathatatlant nekem kell elfogadnom. Az is lehet, hogy ennek az évnek ez lesz a küldetése, ez az én házi feladatom erre az esztendőre, amivel ha időben végzek akkor mehetek játszani és csak rajtam múlik mennyit baszakszom vele. 

Erősen indított a tél januárban bár az igazat megvallva szilveszter éjjelén, kiadós havazással kezdődött a program majd faggyal, még több hóval, erősebb faggyal és sokkal több hóval folytatódott egészen a Velencei-tó majd a Balaton befagyásáig. Pár alkalom után sokat veszít szépségéből a késő esti és a kora reggeli hólapátolás egyaránt, ennek ellenére elmondhatatlan hálát érzek a gyerekkoromat visszahozó tél miatt és pár káoszos napot leszámítva bebizonyosodott (sose hittem volna hogy ez a mondat valaha elhangzik tőlem) amit az idősebbek már tudnak: télen is van élet. 

A Velencei-tavat január közepétől vehettük használatba és a tisztást ekkor még óvatosságból elkerültük de a part viszonylagos közelében nem volt akadálya a jégvitorlázásnak. 

Érdekes látvány a faltól-falig befagyott tó de a kerigetőrendszernek
köszönhetően a hajók vízen maradhattak

Mondanom se kell hogy pakolással/szereléssel indítottuk a napot és a jégszán nem számít nehéznek ugyan de egészben, a korcsolya sérülése nélkül levinni a "tóra" nem volt stresszmentes. Az amúgy sem gyenge 18 csomós északi alapszélre 32 csomós befújásokat kaptunk így Mesterünktől már eleve kurtított vitorlával vettük át a cuccot. Igen, van amikor az öt négyzetméter is sok. 

Variációk jégszánra #1: Az egyesületi hetes és nyolcas

Persze nem csak "osztályhajóval" lehet hasítani a jégen, aluvázas, a koporsó fílingnél jóval komfortosabb cuccok is felbukkantak Agárdon sőt egy házi készítésű tollfosztóba is belefutottam. Igyekeztem úgy fényképezni, hogy látszódjon: A kormányzást az árbóc közeli keresztrúddal oldotta meg a tervező, azaz lábbal kormányzol öregem. 

Variációk jégszánra #2: a prototípus sajnos nem reffelhető 
ami most komoly hátrány volt

Variációk jégszánra #3: Mesterünk míves darabja

Útban a tóra többször futottam bele hófúvásokba ami autóból nézve is szép de jégvitorlázás közben egyenesen bámulatos. Keresztben fújja előtted a szél havat centiméterekkel a jég felett meg persze azért az arcodba is jut bőven, miközben az életedért imádkozol ahogy az egész hóbelevanc nyiszogva, remegve, néha megpattanva egy-egy göröngyön visz át a tavon. Harcos szélben a dingivel is hasítunk mint állat de ilyen gyorsan még semmi mással nem jutottam el a tisztásig. Szinte percek alatt bejárható a használható része a tónak és mintha a jégszánnal egyszerűen kinőttük volna a helyet, mindenhova pillanatok alatt odaérünk, minden annyira közelivé vált. Pedig nem a legszebb arcát mutatja a jég, a sok hó és az egyenetlen fagyások miatt most nem születnek rekordok de a napom így is feledhetetlen. 

Reffelt vitorla és a végtelen jégmező  

Csináltam tracket is a Kwindoo-val, innen tudtam meg hogy harmincöt perc fagyoskodást bírtam abban a rohadt hidegben. Ahogy látjátok biztonsági játékot játszottam a partközeli részt választva, nem véletlenül. 

Közel 50km/órás max sebesség,
elég is volt annyi

A biztonságos jégvitorlázáshoz elengedhetetlen a különböző védőfelszerelések, életmentő dolgok viselése  illetve magunknál tartása ami egy elég hosszú lista és igen, senki nem akar meghalni jégszánozás közben de érdemes meghúzni a határt, mi az a pont ameddig élvezni szeretnénk a sportot és honnantól csap át túlélőtáborba a sok aprószar miatt. Bárhogy is döntünk alapfeltétel a kitűnő látási viszonyok -természetesen nappal- és a jégszánozás örökérvényű ökölszabálya, mindig párban közlekedjünk. 

Ahogy korábban írtam az erős szél miatti hófúvásról, az bizony nem segítette elő a látási viszonyokat és a tisztásnál egyik barátunk belefutott egy marha nagy lékbe. Mivel nagyon mélyen ülsz/fekszel a jégszánban így nem látsz rá eléggé az előtted lévő szakaszra, sokszor az utolsó pillanatban veszed észre ha valamit ki kell kerülni és ha vezettél jégvitorlást tudod, annál a sebességnél ez nem mindig kivitelezhető. 

Fotó: Nagy Zoli

Zsolti barátunk megúszta egy átázott ruhával
 de a mentés átcsúszott a délutánba

Azontúl hogy mekkora szívás az igazi gond ilyenkor, hogy a korcsolya sokszor beleakad a jégbe és hiába a sok segítő kéz, szinte képtelenség kiszabadítani a jégszánt. 

                                                                       Fotó: Nagy Zoli

Ahogy látjátok elengedhetetlen a csónak használata (amiből most kettő is van)
plusz pár marha hosszú kötél, például a jobb oldali sporinál

Annak rendje és módja szerint még ez az emlékezetes tél is itthagyott minket megadva magát a mínuszok közt átkúszó tavasznak. Március elején komoly mozgolódásokat jelentettek az Agárdi tudósítók és 14-én szinte tele tó fogadta a látogatókat. Optimistes kis csibészek edzettek, Finnes és pár más jollés hasította a vizet néhány nagyhajó kíséretében, plusz egy rakás szörfös a tisztáson illetve szokásos helyükön, a Sukorói szabadstrand előtt. 

Edzésben az Optimistes csapat. A kép akár novemberi
is lehetne de szerencsére nem az

Cimboráim már menetkészen fogadtak a kikötőben de rám még várt pár feladat, előhalászni az egyesületi kék Vanguardot meg összerakni ami ugyan nem egy űrtechnika de egy órát azért elvett a vitorlázásból. 

Frissen a tárolóból, ebből kéne összehozni valamit

A bekötéseket majd frissítenem kell de már képtelen voltam több időt elbaszni csónakázás helyett, így ez legközelebbre marad. Bármilyen fasza is a jégvitorlázás azért a dingihez képest "csak" hiánypótló marad, a vízen ringatózó hajó nyújtotta élményt semmi nem írhatja felül, de tényleg semmi. Ráadásul ezerrel süt a nap és olyan húsz fok van, hogy még a trükkös déli szél se tud belerondítani a dolgokba pedig mindent elkövet. 

Tipik fotó a finnből, remélem még nem unjátok,
Dinnyés felé félúton

A vízszint a tavaly év végihez viszonyítva jó, vitorlázni lehet (bár a hajóállomás előtt ráfutottam egy kisebb vakondtúrásra) de ezzel a 80 centivel indítani a szezont -figyelembe véve a leendő párolgást- nem valami bíztató. Legalább fél méternyi hiányzik a tóból és igen, nyilván lesz eső az idén is de amit a tél nem hozott helyre azt a tavasz meg a nyár már nem fogja. A csónakázást edukáció követte, Marci barátunk felfrissítette megkopott illetve helyenként hiányos ismereteinket az útjogokról meg a bólyavételről amit egyébként mindenkinek ajánlanék. Például egy sima vitorlázás közben ne te legyél a hülye, vagy ha csak pár nagyhajós versenyen indulsz és nem érzel vágyat a több száz oldalas szabálykönyv böngészésére, de szeretnél tisztában lenni az alap dolgokkal akkor keresd bátran Beliczay Mártont. 

Hiteles infók egy hiteles arctól,
közösségi felületeken megtalálod

Ezzel a nappal a szezont hivatalosan is megnyitottuk. A naptárban szinte minden hétvégére esik egy verseny március végétől egészen novemberig és az összesen nyilván képtelenség részt venni de mennyire király hogy van miből választani. A hajó projekt még a tavalyi mederben van, kitöltött szándéknyilatkozattal ami a semmivel egyenlő de ahogy Peti barátom mondta: az embernek legyen egy jó terve. Tehát házi feladatok, kérdések, tervek és remélhetőleg válaszok övezik a huszonhatos évet és idáig eljutva rájöttem, nincs ezzel semmi baj. Egyik se érkezik meg magától de ha keresem, bizton rátalálok. 

Alkonyat. A kikötőben mindig szebb