Nyolc

És elérkezett, megszakadt az idei Balatoni balszerencse illetve balfaszság sorozatom ráadásul egy olyan vitorlázással ami az utóbbi évek egyik nagy trófeája annak ellenére, hogy szög utolsóként fejeztem be a versenyt, tetejébe sérüléssel. De a dicsőség teljes egészében engem illet, fürdök a sikerben mert ez is győzelem, ami most sokkal nagyobb mintha a dobogón állnék. 

Az egész a Velencei tóval kezdődött ahol az egyesületünk évzáró előtti évzáró versenyét tartjuk normál esetben de ahogy a múltkori bejegyzésben is láthattátok, elég gyászos a helyzet, ranglista versenyt nem tarthatnak ilyen körülmények között. A kikötő előtt szélfüggő az up&down pálya felállítása a tisztás megközelítésére meg annyi az esély mint diétára a karácsonyi időszakban. Istennek hála Tihanyban befogadtak minket, a The kikötőben ami közel s távol a legjobb kikötő, de szerencsére inkább közel. 

A hétvégi küldetésre Mesterünk hajójával indultam, a fogatot már kedden összepakoltuk amit Peti pénteken leszállított így csak az összeszerelés várt rám, amit a verseny napjára időzítettem. 

Peti rákönyököl a napra, közben ellenőrzi a rakományt

Szombat kora reggel gondterhelten raktam össze a gépsárkányt az előrejelzés ugyanis erős szelet ígért és nem a finomabb fajtából. A legdurvább mégis a kikötőben meg a tavon honoló béke volt mert a felhőkből meg az ég színéből láttuk hogy érkezik valami és az nem lesz jó nekünk. Ennél még a süvítő szél is szimpatikusabb mert az már itt van, tudunk vele számolni, fel tudjuk mérni az erejét, választhatunk a vitorlázás vagy a parton töprengés között, de ehelyett látatlanban irány a víz és majd ott meglátjuk mi zúdul a nyakunkba. 

Békét sugárzó panoráma, mi bajunk lehet?

Ami "zúdult" amúgy nem volt olyan drámai, az elmében burjánzó félelem sokszorosára nagyítja a nem létező dolgokat rossz tapasztalataink miatt, erős négyes-ötös széllel kellett szembenéznünk egy-egy hatos befújással ami persze a pályán érkezett ahova először el kellett jutni. Zamárdi elé vitorláztunk át és maga a verseny nagyon faszára sikeredett de már az oda út is minden pénzt megért. Hátszeles, raumos menetben hasítottunk át a tavon, a motoros meg pár spori jócskán előttem, a később indulók lényegesen lemaradva mögöttem és tudom hülyeség, de tisztára mintha egyedül száguldanék a tó közepén ahol normál esetben letartóztatnának másodfokú viharjelzésben. Én meg csak önfeledten csodáltam a palackzöld vizet, élveztem a pillanatot de inkább a perceket amit adott a tó, a hajó meg az élet. 

Három futamot tervezett Marci barátom a rendezőségből olyan szélben amivel Agárdon nem sikerült összefutnom az elmúlt tizenkét évben. Kreuzban alig-alig kellett korrigálni hátszélben meg ugyan voltak vérfagyasztó pillanatok de mindig sikerült két pöff között halzolni és azokon a hullámokon vinni a hajót öregem... az év vitorlázása volt komolyan mondom. Ahogy a dingi orra kiemelkedik a vízből, felül a hullámra és siklik miközben billeg jobbra balra, egyszerre hajmeresztő és a legnagyobb mókafaktor ever. A hullámról lejőve belefúródik a vízbe és tűnődsz, vajon meddig merül de persze végül a hajó kerekedik felül. Pont annyi a szél amiben kicsit azért majrézol de nem bírsz nem vigyorogni és sajnálod amikor bójavétel után újra negyedszélbe kell fordulni. 

Rövid szünet két futam között, pár falat kaja és készültünk a következőre

Csodákra nem számítottam. Tudtam, utolsóként fejezem be a versenyt de a hangsúly a befejezésen volt ennek ellenére az első két futamban sikerült lehagyni pár cimborát a harmadikra pedig sajnálatos módon lesérültem. A bal alkarom húzódott meg úgy, hogy egyáltalán nem tudtam ledekkelni a bumot (behúzni a vitorla kötelét amennyire a szél kívánta). Egyrészt ilyenkor kevésbé tud élesen (szél felé) vitorlázni az ember másrészt meg rohadtul fáj, minden manővert kétszer meg kellett gondolnom és az is megesett, hogy a bénázás közepette egyik alkalommal megállt alattam a hajó. Nyilván kijöhettem volna de ha már ennyit szoptam kreuzban akkor nem leszek hülye kihagyni a desszertet, jöhet a hátszeles vágta. Kit érdekel az utolsó hely, jól akarom érezni magam és akár egy személyiségfejlesztő tréner útmutatását követve megragadtam a pillanatot és fülig érő dopamin szinttel átsiklattam a pályán. 

                                                                        Fotó: Pallus

Vitorlázni jó, finnezni még jobb, mindez mezőnyben: a legjobb

Itt már tisztán látszott hogy ezzel a kézzel a holnapi versenyzés megy a levesbe de várt még rám egy mesés út vissza a kikötőbe. Gyönyörű felhők, a szavakba oly ritkán foglalható Balaton-érzés szemben a Tihanyi Apátsággal ami ugyan szép a partról de aki vitorlázik tudja, hogy az igazán menők a vízről nézik. 

Ilyen időben ennyi pont elég volt, kimentünk még a fázás előtt

Bár hajótakarítás közben a szivacsot alig tudtam kicsavarni a lerobbant kezemmel akkor is ez volt az év vitorlázása. Tavasszal az Atom kupán ugyanilyen körülmények között eltököltem két napot a parton, a Kékszalagot meg épp hogy túléltem és rohadtul szerettem volna véget vetni ennek a szerencsétlen szériának Balatoni körülmények között, mellékhatások nélkül. Teljesült. Felemelő érzéssel köszöntem el a tótól, útban hazafelé -kéretlenül ugyan- elmeséltem finnes és nem finnes barátaimnak az én nagy kalandomat, a túlélésemet minden apró részletre kitérve és ezzel a nappal emelt fővel zárhattam le a még véget sem ért szezont. 

Ami hátra volt az a Nád kupa Agárdon október végén a létező összes nehezítéssel súlyosbítva. Marhára alacsony vízszint, az a kurva délnyugati pöffös forgolódó szél meg az elbaszott hínármezők, köszönjük szépen de legalább egy napban letudtuk. 

Kormányosi értekezlet. Merre (ne) menjünk illetve pályarajz amit talán
harmadszorra értett meg a mezőny (fele)

Még ezek a szar körülmények se tudják elbarmolni az Agárdi jó hangulatot ami minden helyi verseny védjegye. Nekem a két futamból az első katasztrofálisra sikeredett de nem is emlékszem mikor röhögtem utoljára ennyit az idióta barátaimon az idióta barátaimmal. 

Szóval a Nád kupán vagyunk ami már hivatalosan is évzáró verseny kishajós berkekben és megindulunk a pillanatnyilag békésnek számító szélben, természetesen a nádasba. 

Hátszélben csorgunk a rajthoz, visszafelé itt kezdődtek a bajok

Csak hogy az elején tisztázzuk a szélviszonyokat, ez még nem a "fúj mint a barom" de közelít. Aki vitorlázott Agárdon délnyugati szélben az tudna mesélni, aki nem annak meg hiába magyaráznám. 

Cuki nyilacskák mutatják a szélirányt,
szerettük volna ha tényleg ilyen

Az első futam másfél órásra sikeredett -másoknak- de velem a katasztrófák sora nem engedte bejezni, így lett egy érvénytelen köröm, ez van, tudjátok mit mondott Torrente, nem kell megismételnem. A rajt simán lezajlott és a nádason áthaladva jött az első gyomros, papírforma szerint negyedszélben vergődtünk át a szűk átjárón és a leálló majd felerősödő közben forgolódó szélben és ebben a hülye szituban hárman beszorultunk egymás mellé. Én középen mint egy flippergolyó pattogtam és fordultam három méterenként elkerülendő az ütközést majd ahogy kiértünk beragadtam az egyik spori alá és tátott szájjal kézen fogva  behajtottunk a hínármezőbe. 

Hajóból ki, kormány ki és húzom a gépsárkányt de a szél, a mi drága délnyugati szelünk mikor erősödjön ha nem most és mindent elkövet hogy megszopasson ami sikerült is. Pár perc után egy motoros segítségével kijutottam és megindultam a mezőny után bár a "megindultam" szó használata ez esetben kicsit túlzó szóval maradjunk annyiban, hogy tisztes távolságból követtem őket. A második körben némi képzavarnak köszönhetően elvétettem a bejáratot a nádasba, egész pontosan csak azt hittem és kerestem egy másik kaput miközben megviccelt a szél és majdnem felborultam. Nem ismeretlen a szitu, séta a bumon, rálépni a svertre, hajó visszaáll de itt már úgy elástam magam -szerencsére csak képletesen- hogy hagytam a túróba ezt a futamot, majd a következőben megyek nagyot addig is kitakarítom a gépsárkányt mert a hínaras eset után került némi iszap a cockpitbe. A nehézkes munka után mikor már minden ragyogott a gyanúsan mozdulatlan hajóban feltűnt hogy ismét fennakadtam a kurva hínárban és az erős széllökések ellenére se tudtam kikormányozni a hajót. Nehézkes a mozogás combig süllyedve az iszapban és nem titok hogy közben pár "ejha" és "nahát" is elhagyta a számat de maradt annyi időm, hogy a második futamra patikán kitakarított hajóval állhattam rajthoz. 

                                                            Fotó: Gerely "Feró" Ferenc

Küzdök az elemekkel, a nádon látszik a szél ereje

Itt már támaszkodhattam a korábban tapasztaltakra és fennakadás nélkül -szó szerint- lement a két kör. Nem szeretnék senkit untatni a szél elemzésével de nem volt egyetlen olyan perc a versenyen amikor egy irányból és/vagy egyenletes erővel fújt volna. Az Agárd-Dinnyés szakasz közkedvelt rész a tavon, igazából nincs is ami nagyon letakarna a part felől tehát nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy itt tiszta szélben haladunk de tudod milyen ez délnyugatiban? Elmondom. Félszélből egyszer csak fel kell élesedned negyedszélbe -ugye tartod az irányt a bójára- majd a hirtelen forduló szél emberesen megdönti a hajót szóval visszaállítod a cuccot félszélbe és csinálod ezt kb húsz méterenként. A széllökéseket meg inkább hagyjuk. 

Helyi érdekesség még, hogy a tónak azon a részén ahol az utolsó bója felé közeledünk mindig megcsavarodik az egyébként is trükkös Agárdi szél amihez most extra üzemanyagot is kaptunk így hárman centiméterekre egymás mellett siklatva próbáltuk túlélni a helyzetet amin nem könnyített egy előttünk felboruló spori keresztben fekvő hajója, de ezen is túlvagyunk, beértünk a célba, adrenalin az egekben, mára ennyi volt. 

Íme a track. Néha rendesen megindult a tollfosztó
de a harmincnyolc csomót én se hiszem el

Mármint a versenyzésből mert az igazi szívás még hátravolt. Gyanútlanul elcsónakázunk a kikötőig és itt annyit azért meg kell jegyeznem, hogy se a kikötő előtt sem a kikötőben nem használható teljes szélességében a meder, kizárólag "kijelölt" útvonalakon haladhatunk. A kikötőn belül csak középen, előtte pedig párhuzamosan a parttal érdemes elhajózni mielőtt kimegyünk a nyílt vízre és visszafelé ugyanez. Tehát normál esetben hiába porolunk ki/be a kikötőbe, most csak egy nyomvonalon tudjuk megtenni az utat, elkerülhetetlen a torlódás a szél miatt pedig hol szélbe állunk, leállunk hol egymást takarjuk de az istennek se tudjuk megindítani a hajót a szűk mozgástér miatt. Marad a manuális megoldás, ugrás a tóba (nekem már harmadszor) és hónunk alatt a dingikkel kisétálunk a mólóhoz. 

Hajóvonták találkozása

Másnapra komoly szélvihar kerekedett, így a verseny és jó eséllyel nekem a vitorlázás is véget ért erre az évre. Márciustól októberig hasítottam a dingivel és visszanézve összejöhetett volna több de ugyanakkor kevesebb nap is, legyünk elégedettek azzal amit elértünk. Sokat adott ez a nyolc hónap ugyanakkor még többet tanított akkor, amikor már azt hittem nincs is mit tanulnom, magamról. 

Orfű Dollár út, ez komoly? Igen. Akkor jó, mert viccnek kicsit durva lenne

Régi vágyam teljesült az Orfűi Vitorlás Napok versennyel ami kishajós berkekben ikonikus rendezvénynek számít és az álmom csak részben -azaz vitorlázás nélkül- vált valóra, az élmény páratlan.  Első benyomás jóval a tó megpillantása előtt éri az embert, a Mecsek kanyargós útjai alapból letaglózzák a látogatót, azt is aki nem táborozott még a környéken aki meg igen annak negyven-ötven év után is elakad a lélegzete. Itt vagy, megérkeztél de most is mintha egy másik bolygóra. 

Nem vicc, én mondtam

A meglepő elnevezés eredete jócskán a szocialista időszakra nyúlik vissza mikor is a kikötő mellett az egykori megyetanács üdülője üzemelt, amire a helyiek szarkasztikusan a dollár tanya nevet ragasztották. A szocializmus összeomlott, az üdülőt lebontották, az egykori gúnynév iróniája megkopott így az önkormányzat nemes egyszerűséggel a köztudatban lévő névvel ruházta fel az utcát. 

Hajó nélküli napjaimat élem de a barátaim révén ezen át lehet lendülni főleg ha van köztük olyan finnes olimpikon aki a helyi klub vezetője, így kölcsönöztem hajót Székely Antalnak köszönhetően aki nekünk "csak" Tonó. A tóhoz érve jön a második sokk, a csend. Igazi, rohadt nagy fülsértő csend ami éjszaka méginkább az. Igen tudom, minden kikötő csendes de mindenhol megtöri valami picike nesz, egy távolban elrobogó vonat, kutyaugatás vagy egy szirénázó autó zaja amik mind az emberi civilizáció részeivé váltak de itt öregem nem hallasz semmit, szó szerint semmit és ez kurva jó. 

A pénteki érkezés után azonnal  birtokba vehettem a hajómat, találkoztam Ferivel a tulajjal és a személye egyértelmű magyarázatot adott a hajó állapotára, de a tesztút először a szélcsend majd az eső miatt maradt el és úgy látszik ez az év ilyen, a versenyeim se jobbára terv szerint alakulnak. 

A hajó és háttérben a tó, most nem találkoztak

Külön szívfájdalom a gépsárkány gyűjtői állapota amilyenre minden finnes vágyik a lelke mélyén valahol, így még nehezebben hagytam magam mögött a tavat és a hétvégét. A vízgyűjtő terület létrehozása egyébként a hatvanas évek elején született és '62-re az Orfűi-tó el is "készült" hogy úgy mondjam. Ekkoriban közvetlenül csak a tó déli oldalát övezte erdő, a mostani üdülőterületeken mezőgazdasági művelés folyt, azaz konkrétan kukoricaföldeket láthattunk volna a nyaralók és a mostanra a hegyoldalból lekúszó erdők helyén. 

                                                                          Forrás: Tonó

'60-as évek, szántóföld mindenütt, el se hiszed hogy ugyanaz a tó

A hegyekkel körülvett vízen sajátos szélviszonyok uralkodnak és a legdurvább, hogy nem tudod mikor mi fog felbukkanni a gerinc mögül. A pályaépítésnél a szélirány csak másodlagos szerepet tölt be, mondhatni asszisztál a rendezvényhez ugyanis itt egyetlen dolog ami adott, a tó sajátos hosszúkás formája. A szelet ez persze egyáltalán nem zavarja az össze-vissza fújkálásban ennek köszönhetően a helyi versenyek, meg úgy általában a vitorlázás minden alkalommal meglepetéseket tartogat. 

A legmenőbb "útjelző" tábla ever! A tipik Északi-sark meg
ilyen hülyeségek helyett ikonikus finnes versenyhelyszínek
ahonnan Agárd sem hiányozhat

A tavat kiváló kerékpárút veszi körül, ennek ellenére inkább a gyaloglást javaslom erre a hat kilométerre. Ami bringával húsz perc az gyalog max másfél óra kényelmesen, emellett mindent van időd megcsodálni miközben rá is hangolódsz a tóra. Ettől persze még egyikünk se lesz Orfűi, de jobban megértjük milyen is az. 

Szexi szelfipont, de a legjobb
 ha megállsz pár percre és átadod magad a csendnek

Akár egy folyó de innen nyújtja a legszebb a látványt,
amit jobbra látsz (sose találnád ki) egy sziget!

Tehát a péntek este esővel záródott a másnapi gyengécske szelet pedig a hegyek mögül pillanatok alatt felbukkanó vihar váltotta le ami a partról így festett. Három 470-es csordogál déli irányba majd az egyre gyorsuló a hajók a komor felhők miatt visszafordulnak a kikötő felé és az út két harmadát már siklásban teszik meg amikor leszakad az ég és szarrá ázva kikötnek. Mindez nagyjából azalatt míg ezt a pár sort elolvastad. 

Ezt kaptuk, a kerítés mögött látható az egyik beérkező hajó vitorlája
(apró adalék, a kép két órával az előző után készült)

A nap folyamán az esős és a rövidke nem esős szakaszok váltogatták egymást olyannyira, hogy a tó vízszintje a hivatalos vízügyi adatok szerint négy centit emelkedett. Ezt a helyiek egykedvű vállvonogatással vették tudomásul de ennyitől Agárdon már örömtáncot járnánk. Ettől függetlenül a nap mozgalmasan, holtidő nélkül telt már ha a sörsátorban marhulást, sztorizást, kocsiban szuszókálást lehet annak hívni. 

Póló helyett jópofa sapka, a zseton nem a helyi kaszinóba szólt,
ez volt a zsíros kenyér/fröccs illetve a vacsorajegy

A vitorlázás nekem ugyan elmaradt de az emlék örök, tele tanulsággal. Az egyik ami sokakat nem hat meg de a csapvíz brutálisan finom, akár ha forrásvizet inna az ember, a másik hogy Orfűre nem érdemes egy napra menni. No nem a gazdaságossági mutató miatt meg mert egy nap marha kevés ennyi remek élményből hanem itt mindig csak az egyik nap jó. Mármint vitorlázni. Helyi öregek emlékeiben még él valahol a nemtomhányas esztendő amikor mindkét nap tudtak versenyezni, de ezt már csak elbeszélésekből ismerjük. A vasárnapot munka miatt sajnos ki kellett hagynom így lemaradtam a finom hideg, esős versenyzésről sőt itt egy hosszabb szünet következett, de Agárdon szerencsére találtunk annyi vizet a tóban amiben megindul a dingi. 

Ez már felkészülés az év végi egyesületi versenyünkre aminek normál esetben a Velencei-tó ad otthont de ez most nem az, idén Tihanyban csapnak össze a gladiátorok. Mesterünktől megkaptam egyik saját kézzel épített hajóját amit érdemes beállítani és ez Tibcsi barátom segítségével nyilván könnyebb. 

Sipi hajó amit az idei Magyar Bajnok, Pallus pimpel. 
Ilyen körökben mozgok, kérlek szépen...

Ahogy mondtam van még víz a tóban de a lehetőségek korlátozottak. A tollfosztót be lehet lökni a habok közé de partra imádkozni kell két erős ember, vagy három. Legkényelmesebben Dinnyés felé érdemes venni az irányt, így kábé egy Orfűi méretű tóval gazdálkodhatunk. Én a nádas-tisztás útvonalhoz ezt a szelet gyengécskének találtam de napi feladatnak amúgy is a Dinnyési meteorológiai bója kerülését kaptuk. 

A meteorológiai bóját kerüljük és tisztára a
 Keszthelyi öblöt juttatja eszembe, vajon miért?

Változó szélviszonyok jellemezték a foglalkozást és az van barátaim, hogy még mindig van mit tanulnom (nahát) emellett vizuálisan az egyik legdurvább napomat tudhatom magam mögött. Leírhatatlan a látvány ahogy szélcsíkokra vadászva kolbászoltunk a gigantikus felhők alatt, nem is bírtam ki fotózás nélkül. 

Relaxációs hátszélben csorgunk visszafelé

Elég ötlettelen, megúszós húzás mikor egy beszámolóban szembejön a "beszéljenek a képek" kifejezés és kishíján belefutottam, nem is értem miért. Egyszerűen annyi minden történt úgy, hogy közben meg nem történt semmi. A bójánál annyira lassan, békésen cirkáltam hogy a pár méterre a nádas mellett várakozó szürke gém ugyan végig kísért a tekintetével de fel se rebbent. Egy hattyú pár kétszer húzott el a fejem fölött a rájuk jellemző buhogó szárnycsapásokkal, apró halak ficánkoltak az átmelegedett felső rétegben. Nagy dolgok ezek? Nem. Nagy dolgok ezek? Igen. 

 Ezt kellett nézegetni útközben, nem volt egyszerű de kibírtam

Az elmúlt hetek után végre kaptam egy stresszmentes délutánt, nem kell sietnem sehova, nem kell kapkodni, kamrát bontani/építeni és betonozni se. Köszönöm szépen. Ha lehunyom a szemem most is átélem újra az egészet és amennyire jó volt a múltkori harcos szélben veretni most pont annyira nem hiányzott. Ázsiai meditációs utazásról hazatérők beszámolóiban hallható "béke" szó üzenetére leltem hetven kilométerre a kertkaputól. 

Harmónia a horizonton

A visszafelé úton két részre szakadt a csapat. Ketten békésen csordogáltunk a kikötő felé hárman meg -akik elmulasztották a múltkori bejegyzésem- a nádason átvágva a pillanatnyilag tiltólistás hajóállomás és Cserepes-sziget közti részen bukkantak fel figyelmen kívül hagyva, hogy az elmúlt bő egy hónap alatt legalább tíz centit apadhatott a tó vize. Egy megfeneklett jolle könnyen kiszabadítható az iszap meg a hínár fogságából de halál retkesen visszamászni a hajóba, aztán a parton kitakarítani azért marha nagy szívás. 

Excuse me?! Na ez már viccnek is durva!
Háttérben a bajbajutott cimboráim

Sokszor elégedetlenkedünk azzal amink van miközben legtöbbször észre se vesszük milyen értékes pillanatokat tartogat egy nap az életben vagy akár egyetlen délután. A tegnapot elemezzük, a holnapot tervezzük és pont azt felejtjük el megélni amit a mától kapunk. 

Ilyen nap végén ezzel a képpel hazaindulni, na az a komoly

Két óra tömény vigyor

Az egyre korszerűbb, pontosabbnak szánt szél előrejelzések se száz százalékosak de alkalmanként a nyolcvanat se érik el, így lehet háromszor egymás után lyukra futni Agárdon. Az első szinte szélcsend a negyven fokban a másik kettő meg viharos, ami vagy váratlanul jött vagy nem gyengült le az ígért késő délutánra de még utána se. Azért a kitartó munka vagyis az állandó odaautózás csak meghozta gyümölcsét egy jó kis ötös-hatos szelet tartogatva a kosarában ami ugyan mérlegelésre késztet a parton de a vízen garantált a mókafaktor. A döntésben nagyban segített az előző három potyaút meg a kint harcoló két finnes cimborám jelenléte és ha előre tudom hogy borulok, akkor se lett volna másképp. 

Csak ránézek erre a képre és mintha újra ott veretném. Minden autónál/járműnél/terméknél megvan az a szög amelyik várhatóan a legjobb eredményeket hozza majd egy óriásplakát kampány keretein belül, a dinginél egyértelműen ez lenne az. 

"Egyes Golf, kettes Golf, hármas Golf,
négyes Golf.....érzed!"

Ez a kép vitathatatlanul visszaadja a vitorlázás de leginkább a kishajózás szépségeit. Gyönyörű felhők, nettó szabadságérzet, szikrázó napsütés de egyébként nem volt melegünk és szinte porzik a víz a srácok után. Ezért is érdemes rendesen kiülni a hajót, nem csak a menettulajdonságok miatt hanem akik utánad jönnek azok mind ezt látják. Most őszintén, nem érzel vágyat hogy te ülj valamelyikben?

Jó szélben érdemes átvágni a nádason így a sporikat magukra hagyva az aprócska nádszigetek közt a tisztás felé vettem az irányt. Bár a parton látszott a tó alacsony vízállása de a várakozásomat felül illetve alulmúlva csak a svertet felhúzva tudtam eljutni a nagypályára. Az embernek önkéntelenül a pár évvel ezelőtti állapotok jutnak eszébe és azon tűnődöm mit fogunk csinálni a hajókkal ha nem javul a helyzet, esetleg végig kell néznünk ahogy az egész tó a kikötőkkel együtt megy gajra majd egy befektetőcsoport kezében kel új életre, persze már nélkülünk. Addig marad a remény hogy lesz elég csapadék valamikor még a vitorlázós szezonban. 

Amúgy meg nagyon penge helyre bukkantam. A legkönnyebben úgy találsz rá ha a tisztáson felmész az északi oldalra és ott a nádas mellett balra fordulsz, itt jöttem én is csak ellenkező irányból. Szóval alap legyen az ötös hatos északi szél amit itt részben letakar a nád a partmenti fákkal karöltve ennek köszönhetően a vízen pusztán apró fodrozódásokkal találkozol viszont vitorlamagasságban meg fúj mint a barom. Szóval a hajód megy mint egy GTI és a szinte tükör vízen siklás garantáltan új élmény lesz a sztori listádon. 

Innen pusztító hátszelezés következett fülig érő mosollyal az arcomon a déli part felé és ugyan kezdett aktuálissá válni a halzolás de mindig ráfújt egy kicsit ami nyilván nem lehet kifogás szóval rászántam magam és néztem ahogy dől oldalára a hajó. A bum és a vitorla felfekszik a vízre de mielőtt leszúrna az árbóc a tanultak szerint végigsétáltam a bumon, megálltam az árbóc tövén, hason előrecsúsztam a dingi élén egészen addig amíg elérhető közelségbe került a svert majd ráálltam. Megvártam a pillanatot amíg kezd helyrebillenni a hajó aztán beléptem akár egy rendszergazda és hasítottam tovább. 

Nem csak az alacsony vízállás sújtja a Velencei-tavi vitorlázók életét hanem a hajóállomás és a Cserepes-sziget közti rizsföldre emlékeztető, marasztaló hínármező. Az első látásra ártalmatlannak tűnő szobányi hínárszigetek valójában sokkal nagyobbak ráadásul gyenge szélben sokszor ki sem szúrod csak amikor megfogja a hajód, ilyenkor nem marad más csak az ima. Erős szélben a szinte sima vízfelszín árulkodik a dologról, normál viszonyok között vitorlázásra így marad a kikötő-Dinnyés szakasz illetve a tisztás de lehetőleg a nádason keresztül. 

Ahol nem fodrozódik ott a legveszélyesebb és rohadt sok van belőle

Mondanom se kell hogy alig tudtam elaludni az eszméletlenre sikerült nap végén és egy nap kihagyás után kicsit combosabb szélben újra a kikötőbe evett a fene. Őszintén szólva versenyen ezt a napot lehet kihagynám mert forgalomban nagyobb felelősség vitorlázni de így tét nélkül nem volt para, legalábbis a partról úgy tűnt. A recept vagyis útvonal kottára megegyezett a múltkorival de most készültem nektek egy kis statisztikával. 

15:20-tól 17:20-ig tartott a foglalkozás

Ilyen időben nem lehet letörölni a vigyort az ember arcáról. Ahogy negyedszélből befordulsz fél majd háromnegyedszélbe, ráengedsz a sottkötélre és amikor az egész hóbelevanc megindul, a hajó orra megemelkedik és csak úgy vágja a vizet ami persze beterít de közben meg tök jó meleg. Egyre nehezebben szorítod a kötelet de ott érzed igazán milyen erőket uralsz meg részben azzal is irányítod a hajót ilyenkor. Sajnálod hogy a szélcsendben oly hatalmas tó hirtelen pocsolya méretűvé zsugorodott aminek perceken belül a végére érsz és a következő adagért hiába hívod a dílert, itt vissza kell kapaszkodni kreuzban az északi partra kicsi fiam és mint egy igazi függő, vissza is mész. Kész, megbolondulsz. Ez a fos hajó megvett kilóra az első percben amikor bénázva beleültél és azóta sem ereszt. 

A Topnál volt legnagyobb a sebesség, ez 11,1 csomó ami -mondjuk így- nem rossz. Ahova a hajó ikont tettem ott terül el a hétmérföldes hínármező és az ottani három csomós sebességemet 1,5-re fogta vissza. 

Tizenöt és fél kilométer, de milyen!

Rá nem sokra elérkezett augusztus 20. és a szomszéd kikötő megrendezte a szokásos Szent István kupát ami emlékeim szerint régen egy esti verseny volt, esteleg normál nappali verseny egy esti futammal súlyosbítva de erről inkább ne engem kérdezzetek. Szóval a tavat borító hínár (ami amúgy sulyom de senki se mond ilyet, hogy sulyom akadt a kormánylapátra) és az apadó vízszint miatt a sötétedés utáni versenyzés szóba se jöhetett így maradt a délelőtti tókör. Ez amolyan családias jellegű túraverseny jobbára egyéni Yardstick osztályozással a sok különféle hajó miatt, persze ha valamelyikből összejön pár egyforma vagy éppen nagyon hasonló az nyilván külön kategória. 

Kormányosi értekezlet, itt a sulyom-hol a sulyom?!

Kilenc órakor még nehéz volt elhinni hogy kettes-négyes szélben fogunk vitorlázni ezért külön eligazítást kaptunk az elkerülendő hínár gócpontok helyzetéről, sőt ha a gyenge szél-alacsony víz-hínár kombó beüt hívhatjuk a rendezőséget egy motoros mentésre, vagy akár evezőt is használhatunk amíg kiszabadítjuk a gépsárkányt, bár ezek közül egyikre se volt szükség. 

Valld be hogy erre nem számítottál,
legális evezőhasználat vitorlás versenyen

Tíztől tizenegyig vártuk a csodát ami -nem hiszed el- pont a halasztott rajtra megérkezett, addig ilyen tinglitangli "szélben" kerülgettük egymást a rizsföldön. Soha nem szerepelt a terveim között az alant látható tipik Balatoni képeslaphoz ötletet adó, illetve sok önjelölt festőt megihletető tükröződő vitorlás lefotózása de az előtérben elterülő sulyom mező miatt kivételt tettem. 

Ilyen szigeteket kellett kerülgetnünk

Tehát a várakozás meghozta gyümölcsét igaz a délnyugati csapkodós forgolódós szél formájában de a sima víztükörnél azért ez sokkal faszább. 

                                                                    Fotó: Rendezőség

Itt még várakozunk

Az útvonal Dinnyés felé vezetett majd a nádason keresztül a tisztásra illetve azon is túl majd a bójavétel után vissza a kikötő elé ami ugyan szabadon választott útvonal volt de érthető módon senki nem szavazott a marasztaló sulyomföldre. Az első három hely abszolútban egyébként hamar eldőlt a külön kategóriák ellenére. Elöl egy vegyespáros 470-esben utána én finnben majd Zoli barátom szintén dingiben. A rajtnál elég megosztott volt a szél a rövidke rajvonal ellenére, látszott hogy akkor kezdett felépülni és érdekesen terjedt le a tavon. A provizórikus viszonyok miatt a déli oldalon ért a rajt és szerencsére onnan jött az erősödés is, mire a Dinnyési bólyához értünk már az egész tavon egyenletesen fújt -már ha van ilyen egyáltalán- és mindenki egyenlő eséllyel vitorlázhatott. Én a 470-est, Zoli meg engem üldözött az elkövetkező másfél órában és a sorrend nem változott de higgyétek el ebbe rengeteg munkát fektettünk mindhárom oldalról. A nádasból kiérve éreztem némi lassulást a hajón és a félig felhúzott svert miatt tudtam, csak a kormánylapát lehet a hunyó, vagyis az abba kapaszkodó hínár. Szerencsére pont hátszélben mentem így megállás nélkül le tudtam rögzíteni a sottkötelet és -mondjuk így- hátramentem a kormányhoz letakarítani a vödörnyi hínárt. A békesség a tisztás túloldaláig tartott ki ahol a bójavétel után negyedszélben tepertünk vissza és választanom kellett az egész visszaúton való döcögés vagy a megállás-takarítás között. A dolgot Zoli barátom nehezítette vagy talán könnyítette meg aki szépen lopta a távolságot és tudtam, a fokozatosan lassuló hajómmal megesz reggelire szóval vállalva a kockázatot megálltam hínarazni. Igaz, a verseny barátságos mérkőzés hangulatban telt de attól még verseny, hülye lennék elbukni egy ilyen fasza pozíciót szóval a pillanatnyi szünet után folytatódott a harc bár itt érződött, a széna már a csűrben van. 

                                                                      Fotó: Rendezőség

Balról: Zoli, jómagam és Bajusz

Mi finnesek külön kategóriában indultunk és a sajátos Yardstick osztályozásnak köszönhetően minden résztvevő elégedetten távozhatott a versenyről. Nem hittem volna, hogy a lövészet befejeztével valaha dobogóra állhatok ráadásul vitorlázásban és igen, marha jó érzés de ahogy látjátok enélkül is állat. 

Emmi nagy kalandja

Két napja szemezgetek egy legénység kereső hirdetéssel. Akár egy társkereső tévéshow castingon, a következő verseny lenne az ismerkedős est és ha működik a kémia akkor hosszútávra tervezhetünk. Menő hajóosztály, elég nagy mezőny, az egytestűek között gyorsnak számító hajó nem is halogathatom ennél tovább amikor nem várt üzenet szakítja meg a gondolatmenetet: Kékszalag meghívás Gyuri barátomtól. Ha elvállalom már ketten vagyunk, a cél szintidőn belül beérni mindezt egy lassú hajóval. Hülye lennék visszautasítani és ugyan kértem gondolkodási időt, de fejben azonnal igent mondtam. 

A hajó egy svéd tengeri vitorlás Albin Tur 80, a tulaj szavaival élve "alapvetően lassú hajú, nem versenygép" amit a Balatoni viszonylatban rövidre szabott árbóc még jobban alátámaszt. Elég a mellettünk lévő hasonló méretű hajókéval összehasonlítani, látszik hogy nem fogunk letakarni senkit, viszont beéri 108cm merüléssel és hosszú kieles, azaz zord viszonyok közt is stabil. Csak összehasonlításként: a nyolc méteres árbóc hossza milliméterre megegyezik a 700kg-os 15-ös jollééval csak a mi hajónk 2,3 tonna. Emma névre hallgat és bocsánatot kérek de ez a név már a nyolcvanas években kellemetlennek számító szóviccet juttatja eszembe szóval inkább Emminek hívom, az Üllői úti Fuck egyik dalát csempészve a sztoriba. 

Fütyiméregetés a parton, buktuk

A szerénynek mondható gyári vitorlázat Code Zeroval lett felhúzva amivel meg lehet indulni gyengécske szélben is, sőt a tesztúton  kifejezetten jól haladtunk bár az élesség nem szerepel az extralistán. A génuával összehasonlítva az említett élesség nem változott tehát gyenge szélre Code Zero, erősebbre génua lesz a leosztás illetve egy viharfock a kabinba készítve ha eldurvulna a helyzet. Felkészüléskor nem szabad megfeledkezni a távolságról meg a hosszú időintervallumról ami szerda reggeli indulással kezdődik a Boglári kikötőből, másnap verseny egész pontosan a verseny rajtja amit nem tudni hány órás csónakázás követ, majd visszacsorgás az anyakikötőbe. Tehát Boglár, és minden kikötőben kincsekre bukkanhatunk ha alaposan körülnézünk de ehhez erőlködni se kellett. 

Hoppá, egy legendás 70-es "megbújva" a susnyásban

Két edzésnap jött össze az utolsó pillanatban megalakult csapatnak, ebből az elsőn a szereléssel egybekötött tesztút alapvető hiányosságokra világított rá, a fockroller akad, a spi kötél marha vékony, hiányzik egy klemm az egyik kötélhez (meg igazából még egy) és pár dolog amit már elfelejtettem de legalább a pozíciófények rendben. A hajó természetesen napi használatban van, de versenyen jelen állapotában nem indulnék vele és ha nem az önsanyargatás vezérel minket akkor ezekkel a dolgokkal kezdeni kell valamit. 

 Balról: Gábor (finn, Európa 30) Gyuri, egykori osztálytárs
  a hajós suliból egyben a tulaj és Józsi aki ott van velünk mindig

A második edzésnapra szinte mindent kijavítottunk ráadásul már kész csapatként szálltunk hajóra és igaz hogy a nagy drámák, katasztrófák, életreszóló szívások előtt hallhatunk hasonló mondatot de valamiért olyan jó előérzetem volt az egész versennyel kapcsolatban. A foltos koraesti Balatonra egy óra várakozás után letelepedő parti szélben a teljes vitorlázatot leteszteltük, ez pipa, a hajó készségszintű ismeretén még van mit csiszolni mert nincs annál szarabb mikor egy elbaszott manőver miatt beragadunk a mezőnybe, de erre a szerdai deliverin még lesz lehetőség. 

És ha déli part akkor borítékolva van a gyönyörű naplemente a túloldalon. 

Mindig csak a fotózás, emiatt nem fogok soha profi csapathoz kerülni

Aztán a verseny előtt pár nappal az egész küldetés veszélybe került a váratlanul lecsapó front miatt ami konkrétan Balatonfüreden 131km/h szélben mutatkozott meg, a villamosvezetékek, fák, épületek mellett számtalan nagy értékű hajót megrongálva. Ez jócskán csillapodott természetesen de a szerdai Boglár-Tihany csónakázásra még harminc csomós befújást ígértek ami nem volt üres fenyegetés. Ahogy olvashattátok ilyen viszonyok közt még se a csapatot se a hajót nem teszteltük de mindannyian komolyan gondoltuk a Kékszalagot így nekivágtunk, akkor még nem tudva hogy nem sikerül. 

                                                                         Fotó: Gyuri

Vízhatlan ruha, meleg aláöltözet, kapucni. Július 9.-én
Olyan idő van mint nyáron csak nincs az a nagy meleg

A húszcsomós alapszélben talán három óra volt az út, a huszonötös-harmincas befújásoktól gyorsabbak nem, inkább csak tapasztaltabbak lettünk. Megtapasztaltuk hogy a hajónak ez a szél nem jelent kihívást de Balatoni "rövid" (értsd nem tengeri) hullámokhoz a kis merülés nem ideális kombó, mondhatni szar. Az alig több mint egy méter mélyen lévő tőkesúly miatt eszméletlenül imbolyogtunk oldalirányba és az erős befújásokat gond nélkül vette a hajó a reffelt grósszal és az alig kitekert génuával, mégse éreztük kedvtelési célú vitorlázásnak. 

A The-ben letámasztottuk a hajót, Füreden rajtcsomag átvétel, pizza majd a kötelező verseny előtti körök.

Gyuri barátom bőszen dolgozik a Bow Numberrel. Ritka párosítás,
hajó és gazdája egyidősek

A "szeretetcsomagba" idén is került jó kis hűtőtáska, napszemüveg, a szokásos magazinok, személyes kedvencem a mini Kékszalag "lobogó" és galléros póló helyett egy állat hosszú ujjú Nautica felső brutál anyagból. A színválasztás merészen kilép a tradicionális kék-fehér zónából kicsit a koszos fehérre hajazva, ruhatáramban elnyerve az igen előkelő felső fiókos kategóriát. 

Klasszik dizájn, élőben a színe még ennél is durvább

Részben éjszakai verseny révén telihold közeli dátumra időzítik, ilyenkor vízről, kikötőből egyaránt festői a látvány. 

Hiába jártam Tihanyban számtalanszor, ilyennek még soha nem láttam a tavat

A zord viszonyok a verseny napjára se csillapodtak és le a kalappal a rendezőség tökös döntése előtt akik mindenféle halasztás meg "a versenyzők biztonsága érdekében blablabla" helyett időben elrajtoltatták a mezőnyt. Sőt külön jófejség a két órán keresztül nyitott időablak, azaz akinek az erős szél miatt fenntartásai voltak a kilenc órás indulással kapcsolatban annak tizenegyig nyitva állt a rajtvonal, hogy a beígért enyhülésben magabiztosabban elrajtolhasson. Az említett gyengülésről a szél nem kapott értesítést szóval fújt mint a barom ettől függetlenül ezt személy szerint nagyra értékelem. 

Az elmúlt napok hatása a rajtnál különösen érezhető volt, sok kormányos hozott ésszerű döntést a verseny kihagyásával így legalább száz hajóval voltunk kevesebben az átlaghoz képest. Ennek és a tömeg északi oldal választásának köszönhetően a rajtvonal közepe szinte üres volt, a déli részen meg csak egy-két hajó bóklászott. Tisztán rajtoltunk, sőt mondhatni marha jól de a sebességkülönbség hamar megmutatkozott, hozzáteszem nem a mi javunkra. 

Dicsőséges pillanat, itt még sokan alattunk

Ámulatba ejtő égbolt. Nem hajszálat látsz az objektív előtt, az a dirk

A Bf 6-7-8!-as szél nem játék, embert, technikát egyaránt próbára tesz. Már említettem a verseny előtti vihar okozta károkat amiben a Raffica csapat hajói is komoly sérülést szenvedtek. A tagok összefogásának és fáradhatatlan munkájának köszönhetően a három hajóból összeraktak egyet a versenyre egy ország lelki támogatását tudva maguk mögött de történnek olyan aljas dolgok az életben, mint az árbóctörés ami a Kenesénél érte utol a csapatot. 

Nyomasztó látvány, Sponsi vontatókötélen, árbóc nélkül

András barátom Vidráját is hasonló csapás érte, az achter feszítő csiga egyszerűen elpattant, szerencsére egyik hajón se sérült meg senki. 

Rekordidő alatt értük el a Kenesei bóját, kb két óra vitorlázással és mindössze egy-két, rajtot elbénázó, egyéb okból lemaradó gyorsabb gépsárkány zavarta köreinket, a többi pár hajóval ugyanazt a kenyeret ettük itt a sor végén, a hullámokon billegve-bukdácsolva. 

Irány Siófok, látványnak pazar érzésnek kevésbé volt az

Siófokhoz közeledve a négy fős csapatunk ötven százalékban kezdett gajra menni, ebből az egyik én voltam de eszembe se volt temetni a versenyt, biztos voltam a javulásban. Érdekes módon a hajó sebességét ebben a viharos időben se sikerült hat csomó fölé tornázni, mintha gyárilag letiltana 6,1kn -nál nehogy a vízirendőr tachográf ellenőrzésénél megüssük a bokánkat. 

Mint egy gagyi influenszer promó: 18 csomós szélben is csak a Szentkirályi!
Az alsó műszeren a sebesség (a max sebesség)

Épphogy elértük a csövet a Fifty-Fifty porolt el szemben Tihanynál a part menti fák árnyékában, várható volt hogy ez a rekordok versenye lesz. Az ígért gyengülés -akár a forint erősödése- nem akart megérkezni, a nyugati medencében az eddigieknél is barátságtalanabb viszonyok fogadtak. Huszonhárom-huszonöt csomó lett az alap, erre harminc-harminchárom csomós befújásokat kaptunk amit Emmi rezzenéstelen arccal (ha van ilyen egy hajónál) tűrt velem ellentétben. Második napja rázkódik a lelkem az olykor nyolcas szélben, a gyomrom rohadtul elkezdett fájni és hiába próbáltam pihenni a kabinban, a pattogó hullámokon billegő hajóban most maga a létezés is gyötrelem. Mintha valami betegség vett volna le a lábamról, erőtlennek éreztem magam és délután háromra olyan voltam mint a mosott szar egy lefosott zokniban amin átment egy kombájn. Ha egy ember kidől a hajón még marad három hadra fogható de itt nem csak én voltam érintett. Ebben a szélben nappal is topon kell lenni -ezt már akkor kizárhattuk- az éjszakának meg egyenesen faszság így nekiindulni mert akár mind a négy főre szükség lehet. 

Kész, Boglárnál kiálltunk bármennyire megviselt a dolog ráadásul két napig aludni se tudtam miatta de az idő sok mindenre gyógyír, meg ugye ez nem a világ vége. Köszönettel tartozom a barátaimnak akik egyikünkben se keltettek rossz érzést a lerobbanásunk miatt és tudom, még van dolgunk egymással mert ahogy összeállt ez a négyes az ritka mint a jó anyós. Ezt a szalagot meg el kell tenni a megfelelő polcra mert ahogy Torrente mondta: "Ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni."