Emmi nagy kalandja

Két napja szemezgetek egy legénység kereső hirdetéssel. Akár egy társkereső tévéshow castingon, a következő verseny lenne az ismerkedős est és ha működik a kémia akkor hosszútávra tervezhetünk. Menő hajóosztály, elég nagy mezőny, az egytestűek között gyorsnak számító hajó nem is halogathatom ennél tovább amikor nem várt üzenet szakítja meg a gondolatmenetet: Kékszalag meghívás Gyuri barátomtól. Ha elvállalom már ketten vagyunk, a cél szintidőn belül beérni mindezt egy lassú hajóval. Hülye lennék visszautasítani és ugyan kértem gondolkodási időt, de fejben azonnal igent mondtam. 

A hajó egy svéd tengeri vitorlás Albin Tur 80, a tulaj szavaival élve "alapvetően lassú hajú, nem versenygép" amit a Balatoni viszonylatban rövidre szabott árbóc még jobban alátámaszt. Elég a mellettünk lévő hasonló méretű hajókéval összehasonlítani, látszik hogy nem fogunk letakarni senkit, viszont beéri 108cm merüléssel és hosszú kieles, azaz zord viszonyok közt is stabil. Csak összehasonlításként: a nyolc méteres árbóc hossza milliméterre megegyezik a 700kg-os 15-ös jollééval csak a mi hajónk 2,3 tonna. Emma névre hallgat és bocsánatot kérek de ez a név már a nyolcvanas években kellemetlennek számító szóviccet juttatja eszembe szóval inkább Emminek hívom, az Üllői úti Fuck egyik dalát csempészve a sztoriba. 

Fütyiméregetés a parton, buktuk

A szerénynek mondható gyári vitorlázat Code Zeroval lett felhúzva amivel meg lehet indulni gyengécske szélben is, sőt a tesztúton  kifejezetten jól haladtunk bár az élesség nem szerepel az extralistán. A génuával összehasonlítva az említett élesség nem változott tehát gyenge szélre Code Zero, erősebbre génua lesz a leosztás illetve egy viharfock a kabinba készítve ha eldurvulna a helyzet. Felkészüléskor nem szabad megfeledkezni a távolságról meg a hosszú időintervallumról ami szerda reggeli indulással kezdődik a Boglári kikötőből, másnap verseny egész pontosan a verseny rajtja amit nem tudni hány órás csónakázás követ, majd visszacsorgás az anyakikötőbe. Tehát Boglár, és minden kikötőben kincsekre bukkanhatunk ha alaposan körülnézünk de ehhez erőlködni se kellett. 

Hoppá, egy legendás 70-es "megbújva" a susnyásban

Két edzésnap jött össze az utolsó pillanatban megalakult csapatnak, ebből az elsőn a szereléssel egybekötött tesztút alapvető hiányosságokra világított rá, a fockroller akad, a spi kötél marha vékony, hiányzik egy klemm az egyik kötélhez (meg igazából még egy) és pár dolog amit már elfelejtettem de legalább a pozíciófények rendben. A hajó természetesen napi használatban van, de versenyen jelen állapotában nem indulnék vele és ha nem az önsanyargatás vezérel minket akkor ezekkel a dolgokkal kezdeni kell valamit. 

 Balról: Gábor (finn, Európa 30) Gyuri, egykori osztálytárs
  a hajós suliból egyben a tulaj és Józsi aki ott van velünk mindig

A második edzésnapra szinte mindent kijavítottunk ráadásul már kész csapatként szálltunk hajóra és igaz hogy a nagy drámák, katasztrófák, életreszóló szívások előtt hallhatunk hasonló mondatot de valamiért olyan jó előérzetem volt az egész versennyel kapcsolatban. A foltos koraesti Balatonra egy óra várakozás után letelepedő parti szélben a teljes vitorlázatot leteszteltük, ez pipa, a hajó készségszintű ismeretén még van mit csiszolni mert nincs annál szarabb mikor egy elbaszott manőver miatt beragadunk a mezőnybe, de erre a szerdai deliverin még lesz lehetőség. 

És ha déli part akkor borítékolva van a gyönyörű naplemente a túloldalon. 

Mindig csak a fotózás, emiatt nem fogok soha profi csapathoz kerülni

Aztán a verseny előtt pár nappal az egész küldetés veszélybe került a váratlanul lecsapó front miatt ami konkrétan Balatonfüreden 131km/h szélben mutatkozott meg, a villamosvezetékek, fák, épületek mellett számtalan nagy értékű hajót megrongálva. Ez jócskán csillapodott természetesen de a szerdai Boglár-Tihany csónakázásra még harminc csomós befújást ígértek ami nem volt üres fenyegetés. Ahogy olvashattátok ilyen viszonyok közt még se a csapatot se a hajót nem teszteltük de mindannyian komolyan gondoltuk a Kékszalagot így nekivágtunk, akkor még nem tudva hogy nem sikerül. 

                                                                         Fotó: Gyuri

Vízhatlan ruha, meleg aláöltözet, kapucni. Július 9.-én
Olyan idő van mint nyáron csak nincs az a nagy meleg

A húszcsomós alapszélben talán három óra volt az út, a huszonötös-harmincas befújásoktól gyorsabbak nem, inkább csak tapasztaltabbak lettünk. Megtapasztaltuk hogy a hajónak ez a szél nem jelent kihívást de Balatoni "rövid" (értsd nem tengeri) hullámokhoz a kis merülés nem ideális kombó, mondhatni szar. Az alig több mint egy méter mélyen lévő tőkesúly miatt eszméletlenül imbolyogtunk oldalirányba és az erős befújásokat gond nélkül vette a hajó a reffelt grósszal és az alig kitekert génuával, mégse éreztük kedvtelési célú vitorlázásnak. 

A The-ben letámasztottuk a hajót, Füreden rajtcsomag átvétel, pizza majd a kötelező verseny előtti körök.

Gyuri barátom bőszen dolgozik a Bow Numberrel. Ritka párosítás,
hajó és gazdája egyidősek

A "szeretetcsomagba" idén is került jó kis hűtőtáska, napszemüveg, a szokásos magazinok, személyes kedvencem a mini Kékszalag "lobogó" és galléros póló helyett egy állat hosszú ujjú Nautica felső brutál anyagból. A színválasztás merészen kilép a tradicionális kék-fehér zónából kicsit a koszos fehérre hajazva, ruhatáramban elnyerve az igen előkelő felső fiókos kategóriát. 

Klasszik dizájn, élőben a színe még ennél is durvább

Részben éjszakai verseny révén telihold közeli dátumra időzítik, ilyenkor vízről, kikötőből egyaránt festői a látvány. 

Hiába jártam Tihanyban számtalanszor, ilyennek még soha nem láttam a tavat

A zord viszonyok a verseny napjára se csillapodtak és le a kalappal a rendezőség tökös döntése előtt akik mindenféle halasztás meg "a versenyzők biztonsága érdekében blablabla" helyett időben elrajtoltatták a mezőnyt. Sőt külön jófejség a két órán keresztül nyitott időablak, azaz akinek az erős szél miatt fenntartásai voltak a kilenc órás indulással kapcsolatban annak tizenegyig nyitva állt a rajtvonal, hogy a beígért enyhülésben magabiztosabban elrajtolhasson. Az említett gyengülésről a szél nem kapott értesítést szóval fújt mint a barom ettől függetlenül ezt személy szerint nagyra értékelem. 

Az elmúlt napok hatása a rajtnál különösen érezhető volt, sok kormányos hozott ésszerű döntést a verseny kihagyásával így legalább száz hajóval voltunk kevesebben az átlaghoz képest. Ennek és a tömeg északi oldal választásának köszönhetően a rajtvonal közepe szinte üres volt, a déli részen meg csak egy-két hajó bóklászott. Tisztán rajtoltunk, sőt mondhatni marha jól de a sebességkülönbség hamar megmutatkozott, hozzáteszem nem a mi javunkra. 

Dicsőséges pillanat, itt még sokan alattunk

Ámulatba ejtő égbolt. Nem hajszálat látsz az objektív előtt, az a dirk

A Bf 6-7-8!-as szél nem játék, embert, technikát egyaránt próbára tesz. Már említettem a verseny előtti vihar okozta károkat amiben a Raffica csapat hajói is komoly sérülést szenvedtek. A tagok összefogásának és fáradhatatlan munkájának köszönhetően a három hajóból összeraktak egyet a versenyre egy ország lelki támogatását tudva maguk mögött de történnek olyan aljas dolgok az életben, mint az árbóctörés ami a Kenesénél érte utol a csapatot. 

Nyomasztó látvány, Sponsi vontatókötélen, árbóc nélkül

András barátom Vidráját is hasonló csapás érte, az achter feszítő csiga egyszerűen elpattant, szerencsére egyik hajón se sérült meg senki. 

Rekordidő alatt értük el a Kenesei bóját, kb két óra vitorlázással és mindössze egy-két, rajtot elbénázó, egyéb okból lemaradó gyorsabb gépsárkány zavarta köreinket, a többi pár hajóval ugyanazt a kenyeret ettük itt a sor végén, a hullámokon billegve-bukdácsolva. 

Irány Siófok, látványnak pazar érzésnek kevésbé volt az

Siófokhoz közeledve a négy fős csapatunk ötven százalékban kezdett gajra menni, ebből az egyik én voltam de eszembe se volt temetni a versenyt, biztos voltam a javulásban. Érdekes módon a hajó sebességét ebben a viharos időben se sikerült hat csomó fölé tornázni, mintha gyárilag letiltana 6,1kn -nál nehogy a vízirendőr tachográf ellenőrzésénél megüssük a bokánkat. 

Mint egy gagyi influenszer promó: 18 csomós szélben is csak a Szentkirályi!
Az alsó műszeren a sebesség (a max sebesség)

Épphogy elértük a csövet a Fifty-Fifty porolt el szemben Tihanynál a part menti fák árnyékában, várható volt hogy ez a rekordok versenye lesz. Az ígért gyengülés -akár a forint erősödése- nem akart megérkezni, a nyugati medencében az eddigieknél is barátságtalanabb viszonyok fogadtak. Huszonhárom-huszonöt csomó lett az alap, erre harminc-harminchárom csomós befújásokat kaptunk amit Emmi rezzenéstelen arccal (ha van ilyen egy hajónál) tűrt velem ellentétben. Második napja rázkódik a lelkem az olykor nyolcas szélben, a gyomrom rohadtul elkezdett fájni és hiába próbáltam pihenni a kabinban, a pattogó hullámokon billegő hajóban most maga a létezés is gyötrelem. Mintha valami betegség vett volna le a lábamról, erőtlennek éreztem magam és délután háromra olyan voltam mint a mosott szar egy lefosott zokniban amin átment egy kombájn. Ha egy ember kidől a hajón még marad három hadra fogható de itt nem csak én voltam érintett. Ebben a szélben nappal is topon kell lenni -ezt már akkor kizárhattuk- az éjszakának meg egyenesen faszság így nekiindulni mert akár mind a négy főre szükség lehet. 

Kész, Boglárnál kiálltunk bármennyire megviselt a dolog ráadásul két napig aludni se tudtam miatta de az idő sok mindenre gyógyír, meg ugye ez nem a világ vége. Köszönettel tartozom a barátaimnak akik egyikünkben se keltettek rossz érzést a lerobbanásunk miatt és tudom, még van dolgunk egymással mert ahogy összeállt ez a négyes az ritka mint a jó anyós. Ezt a szalagot meg el kell tenni a megfelelő polcra mert ahogy Torrente mondta: "Ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni."