Potyautas

Anélkül hogy elkezdődött volna véget is ért a nyár, bár inkább úgy pontosítanék, hogy előttem ismeretlen okokból csupán apró részletekben került kiadásra. Ennek hozományaként az augusztusi ősz magára a nyaralásra is rányomta bélyegét, habár a Balaton látványa minden évszakban és minden időjárásban lenyűgöz. Rendhagyó módon elmaradt az éves vitorlázás Gyulabá valamelyik lélekvesztőjén és a tóban is mindössze kétszer volt bátorságom megmártózni a jóindulatú túlzással huszonegy fokosra kiírt vízhőmérséklet ellenére.

Hogy mégsem maradtam vitorlás élmény nélkül, azt a Füredi hajókiállításnak és azon belül a Raffica csapatnak köszönhetem. A rendezvény így elsőre szerény keretek között került megrendezésre, ezért fordulhatott elő hogy a kikötőben több különleges hajót láthattam mint magán a kiállításon, de lehet hogy ezért csupán a más jellegű érdeklődési kör okolható. Valószínű hogy rajtam kívül mások is szívesen bejárnának egy klasszikus cirkálót vagy körbetaperolgatnának mondjuk egy repülő hollandit, de ha a Sponsor Wanted fedélzetén kezelheted a grószsottot na azt nem igen lehet hasonlítgatni semmilyen bámészkodáshoz. : )
Tehát onnan kezdem hogy egész véletlenül pont a "nyaralás" idejére esett a boat show és a felkínált lehetőséggel élve még idejében teszthajózásra jelentkeztem a Principessára, amit szombat délelőtt még javában szereltek a csapattagok. Ebből adódóan, bedaruzás után azonnal telepedtem a Sponsi mellé, mint utóbb kiderült kerek egy órával az indulás előtt - mondván nekem mindegy mikor fut ki ez a hajó, de én rajta leszek! : )

Hát igazából nagyon nehéz dolgom van, mert az élmények teljesen magukkal ragadtak és azóta is kesze-kusza módon keringenek a gondolatok okos kis buksimban, úgyhogy megpróbálom történési sorrendben leírni a dolgokat. A fedélzetre lépéskor a hajó majdnem úgy billegett mint egy tizenötös jolle, innentől kezdve még jobban érdekelt a dolog. Egyébként motorossal vontattak ki minket és mikor kiderült hogy a látogatók közül ketten is vitorlázunk, azonnal különböző feladatokkal bíztak meg bennünket, nem kis örömünkre. Ezek közül a komolyabbat, azaz a nagyvitorla felhúzását megnyertem ami simán ment egészen az utolsó másfél méterig, ahol is elhágy erőm, a kötél meg mintha megszorult volna. : ) Azután a legénység egyik tagja megmutatta a trükköt, de még így is elég nagy erőfeszítést igényelt a dolog. /A művelet természetesen nem hétpecsétes titok, de úgyse tudnám érthetően leírni ezért csak annyit mondok, hogy egyik lábunkkal rá kell támaszkodni az árbócra!/
Innentől egy jó darabig csak az élvezkedésnek és a csapásváltáskor elengedhetetlen túloldalra történő átülésnek /ugye liberáról van szó/ kellett eleget tenni.

Itt feszítek elöl : )

Átutazóként ugyan de belecsöppentünk egy versenybe is ahol mi vendégek jobban érzékelhettük hogy mit is tud a hajó. Ahol a többiek döcögtek mi nagyon jól haladtunk, ahol a többiek jól haladtak mi úgy mentünk el mellettük mintha állnának. És itt komoly hajókról beszélek, sőt az egyik népszerű Balatoni cirkáló is inkább csak vízen úszó akadálynak tűnt mint ellenfélnek. Persze a huszonegy méteres! árbóc megtette a maga hatását. Ahol a többiek vitorlája véget ért a halfej formában, a mi hajónké még ott is fogta a szelet.

Pazar vitorlabeállítás...

 Ezután jött a nagy lehetőség, miszerint a bátor érdeklődők beülhettek a grószsott mellé, kipróbálni, hogy mégis milyen erőviszonyokkal kell szembenézni mikor a nagyjából kilencven négyzetméteres vászonnak nekitámaszkodik a szél.
Egyébként a legénység a következőképpen  helyezkedik el, előről hátrafelé: egy fő az orrvitorlát cseréli, őt ezen a hajón valamiért zongoristának hívták, egy fő génuás, ő mindig a szél alatt ül, folyamatosan állítja a vitorlát és figyeli a forgalmat, sok fő legénység akik a kormányos utasítására helyezkednek el a hajón, egy fő grószsottos / idővel ez lettem én/, kormányos, lékocsis, és leghátul még valaki aki a nagyvitorla finombeállítását végzi. Tehát ilyen elrendezésben haladtunk mikor mintegy a teszthajózás végét jelezve felbukkant a motorcsónak, fedélzetén a második egység vendégekkel. Isten a megmondhatója, hogy én át akartam szállni. Még meg is mozdultam a motoros irányba, de abban a káoszban senkire se tudtam rábízni a vitorlakötelet és minden hajós tudja hogy a hajón tartózkodók testi épsége az elsődleges. Ha ennek az az ára, hogy továbbra is mancsaftolnom kell a Sponsin, hát bánja fene, duzzogva ugyan, de maradok... : )
Bő fél óra után először csak elcsípett, azután pedig rendesen beterített minket az égi áldás. Szó szerint szakadó esőben vitorláztunk a kikötőig. A társaság nagyrészét partra vitték, a kemény mag pedig a kikötőbe tolástól! a kikötésig segített a csapatnak. Feledhetetlen élmény volt és hiába is próbálta, ezen szemernyit sem tudott rontani a ránk rontó húszperces zápor. Vizes sport -ahogy a nagyok mondják...
A legénység segítőkész, közvetlen és nagyon szimpatikus volt. Minden mozdulatukból látszott hogy komoly egységet képeznek, és ha csak három órára, de azért én is részese lehettem ennek a nagyhírű csapatnak.
Két érdekességet tartogatok még a számotokra. Az egyik, hogy a decknek ugyanolyan tapadása volt száraz időben mint a szakadó esőben, a másik. hogy néha teljesen más szél fújt nyolc és húsz méteren, azaz amíg a vitorla közepe jobb oldalról kapta a szelet addig a teteje bal oldalról. Vicces látványt nyújtott negyedszélnél amikor a grósz alsó kétharmad része balra, a felső egyharmad része pedig jobbra volt kidagadva. Kérdezte is a skipperünk: -Na Urak, most mihez állítsam be a vitorlát? : )

Spártai belső, maximális élvezet

Ezek után a nyaralás legnehezebb része következett, azaz ilyen élményekkel a hátam mögött összecsomagolni, hazavezetni a naplementében, és valószínűleg egy évre elbúcsúzni attól a hatalmas, gyönyörű, fátyolos zöld színű víztől amelyben úgy eltud veszni az ember tekintete, mint a legigézőbb női szemekben...