Első nap: Esti mese
Szélcsenddel indult a nap így délelőtt sőt kora délután is olyan tevékenységek jutottak főszerephez mint szerelés, petang, napozás, fürdés, vendéglátóipari egység meg persze az Agárdon már hagyománnyá vált pakolás. Ahogy a tescoban a szezonális termékeket tüntetik el időről-időre, úgy nekünk most az egyesületi jégszánokat kellett elsuvasztanunk valami félreeső helyre. Felsőbb utasításra a télen hajó tartására szolgáló kötélpár egyikére pakoltunk majd húztunk fel hármat nagyjából három méter magasra és csak sejtem hogy egy munkavédelmi bejárás alkalmával hány auditor őszülne bele a látványba, ennek ellenére -vagy épp ezért- a lehető legkevesebb időt fogom a közelükben eltölteni. A strandolásnak kedvező idő hajókarbantartásra is ideális, pláne ha az oldalára húzott csíkok eltávolításáról van szó. Ezres papír a kézbe, hajó majd kormányos a vízbe és reprezentatív munkakörülmények között -nyakig a kellemes tóban- kezdődhet a csiszolás. Lassan a szél is kezdett magára találni ezért lesz ami lesz alapon útnak indultam immáron egy makulátlan oldalú hajóval.
Kisvártatva a rendezőhajó is felbukkant és a felharsanó dudaszóval kezdetét vette az Agárdi Nemzetközi Vitorláshét. Az első, nyögvenyelős futamnak a leálló szél vetett véget de estére másik kettőt be tudtuk fejezni. Amennyire lehet készültem a kettes-hármaska szélre méghozzá a tavalyi vitorlámmal amit kineveztem gyenge szelesnek. A friss beszerzésű Tuss ugyanis erős vastag anyag, a gyengécske szél nem tölti ki a vásznat rendesen és főleg a teteje úgy lóg mintha odateríttek volna valami rongyot száradni. Ez különösebben nem zavar de menni se lehet vele. Az edzéseknek és a gyakorlásnak hála kezd alakulni a vitorlázásom, vannak jó pillanatok emellett már észre veszem a rosszakat is csak jobbára későn. Ilyen volt például a második futam utolsó hátszeles szakasza amiben tök jó pozícióban voltam, kezdtem elhagyni a mellettem lévő sporit mire ő meg a tettestársa letakarták a vitorlámat amire csak későn lettem figyelmes de addigra fújhattam. A hajó csak kóválygott, a helyzetemből adódóan már nem tudtam kitérni hogy szelet fogjak. A bójánál persze lemaradtam mint a borravaló ráadásul mire a szélárnyékban küszködő hajómat életre tudtam kelteni addigra még egy mókus lehagyott. Bazsalikom! Három helyet vesztettem közvetlenül a cél előtt és ugyan páran maradtak még mögöttem de ez akkor is hatalmas szívás. Mindegy, írtunk már rosszabb papírra is.
Fél hétre végeztünk, mármint a tavon. Kikecmergés a partra, elpakolás, egy frissítő megmártózás a naplementében, egy gyors pillantás az eredményekre és már nyakunkon is az este. Sok idő nem jut a regenerálódásra pedig ha valamikor, akkor a következő napra kellett a kalória.
Második nap: Küzdősport.
Minden fórumon erős szelet ígértek ami be is igazolódott. Eleinte hármas, azután négyes ötös szélben folytak a küzdelmek és megy megy a dolog de még mindig hiányzik valami. No nem elégedetlenkedni akarok itt nektek, elmondhatatlanul örülök annak ahol most tartok. Jó darabig együtt megyek a mezőnnyel, amint látjátok szélsőséges körülmények között is elboldogulok a hajóval, jól érzem magam a többi finnes között, kezdek belerázódni a manőverekbe és boldog vagyok. Őszintén: Mi mást kívánhat az emberfia? Hát ha már így szóba került akkor egy kicsit jobb helyezést csak ahhoz a kívánság kevés, ahhoz tenni is kell valamit, és az hogy egy-egy manőver jól sikerül az bizony édeskevés ebben az erős mezőnyben.
Na de, indulás előtt egy gyors állítás az árbócon, ugyanis a csúcsának a hajófartól 672cm-re kell lennie.
Az enyémben volt plusz tizenhat centi előre -na ezért nem mentem olyan jól- és ezt most Béla sporival korrigáltuk. Én meg nem értettem hogy miért olyan nehéz ledekkelni a bumot, viszont mostanáig olyan remekül elfértem alatta. : )
A versenykiírás szerint a napi foglalatosságot három futamban limitálták ami összevágott azzal amit az anyatermészet is jóváhagyott.
Jókat mentünk, szokás szerint voltak jó helyeim amik egy idő után már nem voltak olyan jók de legalább van szél és nem unjuk magunkat halálra a perzselő hőségben. A harmadik futam felénél kezdődtek az izgalmak bár előjeleket már a másodikban is észre lehetett venni. Haragoszöld víz, foltokban -kisebb focilabda pálya területen- sokat erősödő és forduló szél tudatta velünk hogy hamarosan itt valami történni fog. Az egyik ilyen ponton meg is merítettem a hajót vízzel amit csak nagy keservesen tudtam kiszívatni a ventillel mert a váratlanul érkezett plusz hatvan-hetven kiló alatt alig akart megindulni a gépsárkány. Az időigényes mericskéléssel meg se próbálkoztam, így is buktam legalább két helyet a "trükkös Agárdi szél" jóvoltából. Tehát ott tartottunk hogy valami közeleg és utólag a sokszor bírált rendezők megérdemelnek egy piros pontot ugyanis a harmadik futamot feltűnően rövid szünet után indították hogy még inni is alig jutott ideje a mezőnynek. Nyilván látták a közeledő drámát és a lehetőségekhez képest próbálták minél kevesebb szereplő részvételével végignézni a színdarabot. A második futam felénél tartunk, a többség hátszélben, néhányan még raumban és előrelátón meghalzolok mert a szél ugyan most se gyenge de a nádasnál már rendkívül aggasztó a látvány. Mondjuk fölöslegesen, mert a bója előtti szélfordulás nem támogatta a remekül kivitelezett akciómat és beleegyezésem nélkül visszacsapta a bumot. Hát legyen, megcsinálom újra, de annyi kedvem volt hozzá mint fogorvoshoz menni.
Hibapont nélkül sikerült az ötös szél lágy simogatásai ellenére pedig ez csak termékminta volt a jóból, az igazi adagot csak ezután kaptuk. Mindenki hátszélben és túlzás nélkül mondhatom, hogy felbukkant bf7 az erősebb fajtából és segítő szándékkal végigtolt minket a tavon. Ha most azt mondom, hogy minden olyan gyorsan történt akkor higgyétek is el mert tényleg minden olyan gyorsan történt. Egyszer csak megindult a hajó, de mint a gyorsvonat -csak azon mondjuk van fék- és vitt be a szél a mezőnybe. Amivel normál esetben nincs semmi baj csak a felborult hajók, a felborult hajókat kerülgető hajók mind akadályként jelentkeztek ráadásul ilyenkor a széliránynak se mondhat nemet az ember. Voltak meleg pillanatok, mondanám de innentől a kikötésig az egész egy végtelennek tűnő meleg pillanat volt. Ebbe a pillanatba belefért a következő bójavétel ami normál körülmények között nem állja meg a helyét de ezek nem voltak normál körülmények. A pár méterre előttem lévő hajó már fordult, pontosabban fogalmazva nekem derékszögben állt, Edző Bá megadta a belső helyet de nyilván ő is fordult és az a két három méter ami volt köztünk most egy szempillantás alatt elfogyott én meg rongyoltam a jelenleg két keresztben álló hajó felé. Bármilyen gyorsan fordulok elkerülhetetlen hogy valamelyiket utolérjem hacsak nem adok egy tockost a bójának. Ami -mondjuk úgy- csak félhivatalos, de egy valamiben biztos lehetek. A bója nem fog reklamálni, nem fog ferde szemmel nézni rám, nem fog megharagudni, nem fogja később a szemere vetni a dolgot és nem maradnak benne sérelmek. A háborús állapotokban talán fel se tűnik az apró szabálytalanság bár el kell ismernem, volt némi nyereségvágy a dologban. Szerettem volna nyerni két hajót.
Ebbe a pillanatba belefért egy kíméletlen, minden maradék erőt felemésztő negyedszeles rész és a legfontosabb cél: bevinni a hajót. Ebbe a pillanatba bele kellett volna férnie még egy halzolásnak is de az olykor a hatos szélben is kétesélyes. A mezőnyt amúgy is alaposan szétzilálta a meglepetésszerűen lecsapó front, biztosnak tűnik az előnyöm a többiekkel szemben de nem is ez a legfontosabb. Végig kell menni a pályán a lehető legkevesebb kockázattal, már ha hetes szélben egy fix vitorlafelületű jolléban ülve létezik olyan, hogy kevés kockázat. Fogok is halzolni, de majd ha a bányán lesz ablak addig pedig beérem a jól bevált szamárfordulóval.
És ebbe a pillanatba belefért a befutó utáni gyötrelmes negyedszeles vitorlázás a tó túloldalától egészen az egyesületig ami egyetlen könnyebbséget tartogatott csupán, azt hogy nem hátszélben kellett megtenni. A nehéz percek a kikötőben értek véget ahol segítő kezek és természet anyánk jótéteménye várt minden harcosra akiket már a biztonságot nyújtó szárazföldön ért a tavat és partot egyaránt végigtakarító kilences szél.
Harmadik nap. Harc a végsőkig.
Forgolódó négyes ötös szél, összeakadások a bójánál, ellesett apró fortélyok jellemezték a napi penzumot amiből a harmadik futamra vagyok a legbüszkébb. Gyenge rajt után a jó oldal választásnak is köszönhetően a harmadik kanyarban olyan jól feljöttem, hogy még a saját erőből összehozott félig felborult hajó visszaállításával, irányba hozásával és a hirtelen jött pánik feldolgozásával is megőriztem a helyem. Az feltétlenül ide tartozik, hogy a negyedszeles részen tettem szert az előnyre ami azért elég melós volt főleg az eddigi hét futam után, de mondjam azt, hogy nagyon akartam ezt a helyezést? Igen, így történt. Akkor viszont szégyellhetem a pofámat amikor nem voltam ennyire elhivatott, de utólag már csak egy dolgot tehet az ember, emelt fővel beismeri a hibáját.
Negyedik nap: Igazolatlan hiányzás. A kedvező szélviszonyoknak hála mindössze egyetlen futam maradt vasárnapra és mintegy jutalmul a kitartóan ledolgozott három napért, nagyvonalúan engedélyeztem magamnak egy szabadnapot ami sok egyéb mellett kitűnően alkalmas arra, hogy az ember összeszedje a gondolatait. Először is elfáradtam. Annyira nem mint szoktam tehát van fejlődés, erőnlét terén mindenképp. : ) Versenyszituációkban is egyre több hibát kiküszöbölök, de ezek a leleményes sporttársak még mindig meglepnek új dolgokkal. Az erős szeles edzéseknek most szó szerint életmentő szerepe volt, nincs mese amíg ilyen meleg a tó és a feltételek adottak addig bizony csinálni kell. Igazából csiszolni való még mindig bőven akad a technikán de az alapok mostanra kezdenek összeállni. Pár métert kéne még összekaparni valahonnan a negyedszeles szakaszokból de ez már színtiszta taktika lesz jól időzített fordulókkal, megtervezett oldalválasztással, körültekintőbb vitorlázással és több figyelemmel már ami a szelet illeti. Vajon miért érzem én azt, hogy most jön a neheze?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése