Egy percem a finn dingiben

Ismét belefutottam egy -nevezzük szerény- tíz fős létszámú eseménydús versenybe, de előtte néhány mondat arról, hogy három év töketlenkedés után hogyan ismerkedtem meg a fordulással. Nos teljesen véletlenül. Az történt ugyanis hogy az egyik, velem egy szinten lévő kolléga felfogadott egy profi edzőt maga mellé és egyik lelkes olvasómmal magam is csatlakoztam a sokat ígérő foglalkozáshoz. A nap első felében pöffök, szélcsíkok volt a tananyag hol máshol mint a tisztáson, késő délután pedig a fordulás volt napirenden. Nem állítok olyat, hogy milyen marha jól megy de mostantól legalább tudom mit kell gyakorolnom. Az egyik láb hátrébb, a másikkal áttoljuk magunkat, a kormányhosszabbító lefelé mutat és ennyi. Hiába sasoltam évekig a netet ugyanis lövésem se volt hogy mit kéne néznem. Csak azt láttam hogy a filmen szereplő finnes faszányosan átlép a hajó túloldalára és megy tovább mint a gyorsvonat. Három éve kínlódok ezzel a manőverrel és voltak ugyan jó pillanataim de a rossz beidegződések miatt itt a szerencse is közrejátszott egészen mostanáig amikor végre elmagyarázta, megmutatta valaki. Fizetős program volt ugyan de komolyan mondom az elfecsérelt évekhez képest ez csak aprópénz, és igaz hogy ebből a fajta edzésből nem engedhetek meg magamnak heti két alkalmat de amikor belefér biztos beiktatok egy-egy napot, a gyakorlást meg önállóan is lehet csinálni.
Nem csoda ha ezek után az elszántságtól felspanolva, tele tettvággyal és lelkesedéssel néztem a hétvégi verseny elé ahol a tanultakat kamatoztatva most aztán odapirítok a mezőnynek és egy két spori kivételével a sok balek csak lógó orral kullog utánam. : )
Azt azért sejthetitek, hogy nem egészen így történt de higgyétek el, én mindent megtettem amit a lehetőségek engedtek, de azok nem engedtek sokat. Ötös szélben várt ránk szeretettel a rendezőség és nem kellett aggódni a rajt lekésése miatt. Gyakoroltam is kicsit, hogy belerázódjak a dolgokba de a háborús állapotok a tisztáson ezt nem támogatták. A verseny alatt több kérdés is felmerült bennem, például ki a bánat találta ki, hogy ilyen időben vitorlázzunk, hogy választhattam szabad akaratomból a finn dingit és mi a lóf.. izé, kutyafülét keresek itt egyáltalán? Itthon a széladatokat nézve már átértékeltem a napot és nemzeti hősként tekintettem magamra a hatos pöffök miatt és azt most ne elemezzük hogy az ötvennégy km/órás befújás hányas a bf skálán. Amennyire lehetett kiültem a hajót de úgy kellett lógni, hogy azt éreztem mintha a felső combizmom ki akarna szakadni a helyéről. Emellett folyamatosan beterített a víz. Annyi azért nem mint a múltkor de hűen visszaadta a menő sportkamerás felvételeket azzal a különbséggel itt életszerűbb mint otthon a fotelban. Legalább nem hideg ha esetleg borulásra kerülne a sor, ami bizony nagyon érik mert az agresszív szél a hátszélbe fordított hajóval, kormányosával egyre kegyetlenebbül bánik és néhányan már beáztatták a vitorlájukat. Nem vagyok teljesen ura a helyzetnek, néha csak csodával határos módon sikerül egyensúlyban tartanom az egyre ijesztőbben billegő gépsárkányt és az élet már csak ilyen, nem mindig teljesíti a kívánságainkat, még akkor se ha olyan apróságról van szó mint egy borulás megúszása. Pedig ez már a második futam és a szó legszorosabb értelmében ki vagyok merülve dacára a rendszeres erőnléti edzéseknek. El is határozom hogy nekem mára ennyi bőven elég, érjek csak át a célvonalon és bottal üthetik a nyomomat. Nem mindig érzem magam biztonságban, nem érzem hogy én vezetném a hajót, sokkal inkább ő és a szél karonfogva terelgetnek kényük kedvük szerint főleg a hátszeles szakaszokon, amiből már csak ez az egy van hátra. A bójáig el is jutok de azt a halzolást simán kihagyhattam volna, főleg hogy másnap a parton tudtam meg, hogy sokszor többen is a szamárfordulót választották, de hát kinek van ideje ezt nézegetni amikor az ember a életéért küzd. Na mindegy, hipp-hopp a tóban találtam magam -mínusz egy palack víz- és némileg megcsappant lelkesedéssel ugyan de célba vettem a befutót, talán sikerül a szintidőn belül maradni, mert üzemanyag az volt bőven. A szél jottányit se csillapodott és ennyi hősködés főleg egy átdogozott éjszaka után nekem vastagon elég, ideje olajra lépni.
Mondanom se kell hogy percek alatt a kikötőben találtam magam és ott is volt egy olyan halzolásom amit csak szűk baráti körben merek elmesélni de ez a borulás ugyanúgy hozzátartozott ehhez a naphoz mint a reggeli csésze tea. Itt már nem erőltettem a visszaállítást annál is inkább mert közvetlenül a móló mellett történt az akció és a hajót csak centiméterek választották el a finom kis vascsövektől, a szél pedig továbbra is ellenem dolgozott. Maradt a kézi vontatás majd biztonságos távolságra érve az olyan allergén anyagoktól mint vas és beton, a visszaállítás. És mivel három a magyar igazság ezért a nap zárásaként önszántamból is megmártóztam a tóban. Kicsit átgondoltam a napot, kicsit átgondoltam a holnapit is amit a széljelző cseréjével, pontosabban fogalmazva pótlásával kezdek -ugyanis az árbócom már nyomokban se tartalmazza a tökélyre fejlesztett bicikliküllő-fácántoll kombinációt- arra jutottam, van még mit tanulni az ilyen erős szeles menetben de arra gondolni se mertem, hogy van ami ennél is borzasztóbb.
Az pedig nem más mint a másnapi szélcsend. Egy óra várakozás után jó másfeles szélben elrajtoltunk, közel egy órányi kínlódás alatt majdnem megtettünk egy kört majd a rendezőség kegyelemből hazaengedett. Innentől jön a mezőny kedvenc része, egy elbaltázott hiábavaló nap után nulla szélben elaraszolni a kikötőig. De a pakliban ez is benne van.
Isteni szerencse folytán egy nap otthonlét után ismét a tó felé vehettem az irányt. Pedig a szél erőben, forgásban és lökésekben is a szombati állapotokat idézte és nektek elárulhatom, a hétvégi fáradtságtól nem éreztem leküzdhetetlen vágyat egy újabb harcos naphoz, de ha van az emberben olyan, hogy józan ész akkor az győzedelmeskedett. Addig kell ütni a vasat, mondják és igazuk van.
Lövésem sincs hány borulás van kiosztva éves szinten egy finn dingire vagy egy kormányosra, de a tavalyi lemaradásomat kezdem behozni és nem is tudom, talán erre az esztendőre is kezd meglenni a limit ugyanis ezen a napon sikerült még hármat összeszednem. Részeredményt azért fel tudok mutatni, mostantól annyira hat meg mint a régi kenó reklám szereplőjét a korpa. "A hajam korpásodott. Azután vettem egy kenót és nyertem. A hajam még mindig korpás, de már egyáltalán nem érdekel." 
Mindenesetre ott lehet a kutya elásva, hogy minél többet kell a határon vitorlázni, ezáltal rutinszerűvé váljanak a mozdulatok szélsőséges viszonyok között is, sőt akkor leginkább. Csak ehhez elengedhetetlen az élhető víz hőmérséklet és legalább még egy fő jelenléte.
A másik, részben szomorú felismerés, hogy milyen előnyben lehetnek azok akik ezt gyerekkoruk óta rendszeresen nyomják számtalan infóval a szürkeállományban de ezt inkább hagyjuk, nem őket kell legyőzni.                                        Fotó: Pallus

A jövő hét négynapos versenyt tartogat a harcokban megedződött kishajósok számára amiből igyekszem minél többön ott lenni, előtte valamikor nem ártana egy edzés szóval húzós időszak következik, de legalább gyűlnek a kilométerek, gyűlnek az órák és gyűlnek a tapasztalatok. Különben is, a heti egy alkalom nem csak finnezésből kevés. : )
https://www.youtube.com/watch?v=PnjiS_W8ji4&t=3s
És végre készült rólam egy percnyi felvétel ami igaz, hogy telefonos de a grafikonon és begyűjtött adatokon túl remélem hű képet ad a sebességről, a vízközeliségről, a siklásról és arról hogy milyen élmény vár mindenkire akiért eljön a finn dingi.