Elég a tökölésből, kezdjük meg a szezont

Egy ideje már érlelődik bennem ez az évzáró-óévösszefoglaló bejegyzés, de egyrészt csak érlelődik, másrészt meg semmilyen apropója nem akadt a dolognak, önmagában meg nem éreztem akkora durranásnak azt a pár sort amiből megáll a történet. De most, hogy vettem két kereket a sólyakocsira, minden adott egy ütős sztorihoz. : )
Kezdem azzal, hogy remek évet tudhatok magam mögött és szerencsés vagyok amiért nem csak a vitorlázásra vonatkozik, de persze ez nem jogosít fel arra hogy eltérjek a lényegtől. A szokásos év eleji bénázások után hagyományosan nehezen találtam a helyem a finn dingiben és objektíven megpróbálva visszagondolni, jócskán az év második felére rázódtam bele a dolgokba. Onnantól kezdődött az én szezonom amikor elkezdtem erőltetni az erős szeles edzéseket az elmaradhatatlan borulásokkal, ezért ebben az évben is ezt az irányvonalat próbálom követni, ha lehet borulás nélkül. Bár, azt úgysem lehet. 
A 2017 összegzéséhez tartozik, hogy a jégvitorlázást beleszámítva harminckilenc napot voltam vízen, /illetve jégen/ ami szintén hozzásegített a bajnokságon való jó szerepléshez -persze itt nem az eredményre, hanem a verseny teljesítésére gondolok- tehát idén is legalább ennyi napot kéne hozni, de inkább többet. /Tudom, az egy híján negyven nap versenyzői szemmel elég vérszegény de higgyétek el, örülök hogy egyáltalán ennyit összelapátoltam./ Őszintén szólva a helyezések terén nagy reményeim nincsenek ugyanis ebben az OB egyik összecsapása is megerősített. Most semmi komoly beszámolót ne várjatok, annyi történt mindössze, hogy kezdtem beérni egyik állandó riválisomat, -aki versenyen kívül edzőpartner és barát is egyben- ahogy kell tisztességesen kiülöm a hajót, összes kötél, gurtni, kormány, kormányos, vitorla minden kutyafüle szakszerűen beállítva, szépen, méterről-méterre lopom a távolságot, mellé érek és akkor mutatkozik csak meg, hogy a cimborám élesebben megy nálam. Lehet hogy csak fél fokkal, de élesebben. És ez bőven elég volt ahhoz hogy ne tudjak elporolni fölötte hanem el kellett engednem és leejtenem. Mondanom se kell, hogy ez a fél vagy bármennyi fok különbség a bójához érve neki már vastagon métereket jelentett és az árnyalatnyit nagyobb sebességemmel képtelen voltam kompenzálni. Tudomásul kell venni hogy technikai sport és Alfonso szavait idézve: "Minden az Anyegin múlik."
Elmélázok néha az árakon amikor látom hogy egy használt versenyképes árbóc többe kerül mint nekem az egész cucc tokkal-vonóval, arról nem is beszélve hogy egy elismert katamarános spori a hirdetésében kapásból nyolc évnél fiatalabb finnt keres versenyzésre. Így nyernek új értelmet Edző Bá szavai miszerint a hajóm "belépő kategória."
Mert bizony számít. De csak a helyezésben, az élvezeti érték szerencsére nem pénztárcafüggő. Ugyanolyan jókat lehet menni egy öregecske gépsárkánnyal, általában ellenfelet is találunk bárhol járunk a mezőnyben arról nem is beszélve, hogy egyelőre tanulnivaló is akad bőven. Egy árnyalatnyit nagyképű megnyilvánulásnak érzem ezért csak pironkodva merem leírni, hogy az alapokkal szerintem megvagyok, így ezt az évet az elszánt, kitartó versenyzésnek, további apró fortélyok elsajátításának és a Balaton leigázásának szentelem. Aztán majd májusban meglátjuk ki igáz le kicsodát.
Most pedig jöjjön a történet a kerékről ami a fiatal lányok szívét lángra lobbantja, a hölgyek szemébe könnyet csal, a harcedzett öreg vitorlázókból pedig méltó elismerést vált ki.
Eszemben sincs a generációmat sújtó "régen minden jobb volt" szövegre támaszkodni, mert egyrészt nem volt minden az másrészt meg próbáljunk a múlt helyett a jelenben élni, de nyomasztó hogy a gumiiparral így leszámoltak az évtizedek. Nagypapám a nyolcvanas évek végéig egy kisalföldi faluban volt autó, motor és kerékpárszerelő. Az évek múlásával a tevékenységi körből lassacskán kikerült az autó, majd idővel a motorkerékpár legvégül pedig maga a szerelés. A Papa lassan harminc éve Szent Péter kapujában várja a roskatag biciklivel érkezőket de amíg velünk volt az összes szomszéd falura, sőt a közeli városokra is kierjedt ügyfélkörrel rendelkezett ami részben fő profiljának, a gumisütésnek volt köszönhető.
Mivel az emlékeimet valamelyest megkoptatta az idő így a vulkanizálás részletes ismertetése legnagyobb fájdalmatokra elmarad, viszont egy rövidke összefoglalótól nem menekültök.
Gáztűzhelyen átforrósított vaslapokra, két homokkal töltött tömlőre, egy présgépre és évtizedes tapasztalatra volt szükség a művelethez ami nem merült ki a defektes belsők javításában, hanem bármilyen hihetetlen, a gumicsizmák foltozására is kiterjedt. Mert régen minden jobb volt. Vagy ha mégsem, legalább a gumik és a gumicsizmák gumiból készültek. A sólyakocsim kerekét üldöző állandó defektek számtalanszor eszembe juttatták nagyapám műhelyét aminek nyári, szabadtéri részét mennyei otelló futotta be, így adva árnyékot és felfrissülést az ősz hajú mesternek valamint a szüntelenül láb alatt zsibongó unokáknak.
Mert a defekt az jön. De nem ám a futófelületen összeszedett csavar vagy a szelepnél fellépő terhelés hatására. Nem. Hanem a "gumi" oldalán, sunyi kis repedések tucatjaiban ölt alakot és engedi szabadjára a levegőt, ő nem kíván részt vállalni az efféle fogva tartásban. Persze ahelyett hogy tisztességesen egyszerre menne szarrá az egész, aljas módon csak egy helyen ereszt így táplálva bennünk a reményt, hogy a javítás után minden jóra fordul. És megragasztod majd röpke egy hónap múlva foltozhatod a mellette lévő lyukat ha van kedved efféle szélmalomharchoz. Ha nincs, akkor új belsőt veszel ami kis szerencsével két teljes hónapig bírja. És nem a javítással van a baj hanem a hiábavaló javítással meg azzal, hogy a defekt mindig a legrosszabbkor jön. Mondjuk olyat még senkitől se hallottam hogy jókor jött volna, ez is igaz. És most meguntam. Elég volt, vége, lezárom ezt a sötét korszakot búcsút intve ennek a hitvány ipari mellékterméknek melynek minden egyes darabja a gumi szó megcsúfolása, mert jelenleg a legjobb állapotú belsőm egy ránézésre is múlt századi agyonfoltozott darab, ugyanis ez bírja a legjobban.
Így aztán beruháztam két tömör kerékre. Legalább olcsó volt? Marhára nem. Vajon behozza az árát a régi kerékkel szemben? Talán, mire nyugdíjba megyek. És igaz hogy egyik kérdésre se sikerült egyértelmű igennel válaszolni, de a saját magam meggyőzéséhez ez is elég volt mert annál semmi se drágább ha szenved az ember. Ráadásul valamiért betegesen vonzódom a sárga színhez szóval képtelen voltam az olcsóbb szürkét választani.

Múlt és jövő? Nem, ez a jelen

 Mondanom se kell, hogy a régi és az új kerék tengelyátmérője nem egyezik, így a kocsi tengelyére egy perselyt kellett esztergáltatnom danamidból. Akinek valaha szüksége volt erre az anyagra az tudja milyen nehéz beszerezni, meg azt is milyen drága. Szerencsémre atyámtól kaptam egy mutatós tömböt amiből "csak" ki kellett vágnom az alkatrésznek valót és ez rávilágított arra, hogy van ami a beszerzésnél is nehezebb. A flex és a körfűrész megolvasztja, a vasfűrész megszorul és egy idő után át sem éri, a fűrészlap magában meg elhajlik. Ja, a dekopírfűrésztől is megolvad és így tovább. A teljes itthoni palettából csak a fűnyírót, a hegesztőtrafót és a favágáshoz használatos keretes fűrészt nem próbáltam és végül is ez utóbbi hozta meg a kívánt eredményt. Igaz az utolsó centimétereket nem érte el, de azt meg kivégeztem a fúróval.

Másfél óra aktív kikapcsolódás

A hajóépítést idéző nosztalgikus pillanatok után két hét szünet következett amíg ifjú fegyverműves cimborám elkészült az esztergálással de nektek ezt nem kell kivárnotok, folytatódhat a történet az összerakással.
A tengellyel nem voltam maradéktalanul megelégedve mivel az alumíniumot jócskán elkoptatták az évtizedek, de itt már nincs mit tenni, illetve amit van azt majd a persely megteszi. 

Megfogyva bár, de törve nem

Így a használható részeknél 0,2 mm-rel szűkebbre csináltattam és a hatás fokozása érdekében bekentem csavarrögzítővel, ez is tart valamit remélhetőleg bár sokat elárul az illesztésről, hogy csak a kétkilós kalapáccsal tudtam a helyére noszogatni.

Tuning felni, peres gumival

Mit is mondhatnék, bitang jól néz ki úgyhogy jöhet ugyanez a másik oldalon. Abból az elgondolásból, hogy ne terheljem a tömörgumit!!! egyelőre felbakolva hagytam a fogatot. Alighanem kezdek kicsit begyepesedni.
A téli kényszerpihenő nem csak szerelésről és javítgatásokról szól, adtam a kultúrának is amikor az ínséges időszak átvészelésére beruháztam a Fanándi könyvre.

Egyszemélyes névmás

Még nem értem a végére így a véleményem /ha számít az valamit/ legfeljebb csak ötven százalékos lehet, ám az általam olvasott kritikával ellentétben nekem kifejezetten tetszik, hogy a történet, úgymint az önéletrajz és a Vendée Globe hajónaplója két szálon fut, kellően lendületessé és változatossá téve a cselekményt. Ugyanitt azt is javasolták, hogy pénzt ne feltétlenül adjunk érte, amivel mondjuk vitatkoznék mindenesetre abban megegyezhetünk, hogy nincs azzal semmi baj ha az ember egy hajón magára marad a gondolataival. Sokakra ráférne.