Jégvitorlázás márciusban? Agárdon? Na ne etess...

Az elmúlt évek tapasztalataira alapozva, túlzott optimizmussal temettük idejekorán a telet, ám ő egy profi sportoló évtizedes rutinjával, a meccs végére tartogatta az erejét. Így hát a hóval borított táj hatására könnyen karácsonyi hangulatba kerülhettünk márciusban, sőt a hirtelen érkezett fagy adott pár napot a jégvitorlázásra amiből egy fél nekem is leesett. Munka után, eléggé viseletesen vágtam neki az útnak de az időjárás előrejelzés nem sok lehetőséget adott a tökölésre, magyarán most vagy soha helyzet elé állított amiből én a mostot választottam. És igaz, hogy egyenetlen volt a szél, -milyen is lett volna- a jeget borító hó rendesen lefogta a jégszánt és néha csak rollerezve tudtam menni a gépsárkánnyal de így is pazar volt. Már amikor az autópályáról megpillantottam a fehérben pompázó tavat felkiáltottam örömömben és ez az érzés csak fokozódott a kikötőbe érve.

Jégszánok a tavon sólyák a parton, de már nem sokáig

Egy gyors köszöngetés és öltözködés után fel is pattantam a képen lévő tízes lélekvesztőre, ami valójában a nyolcas számú egyesületi tollfosztó, nyilván valami tuning következtében került rá az új vitorla. A fent említett körülmények miatt meggyűlt a bajom az első méterekkel, -meg az utolsókkal is- de mikor összeállt a kép akkor hasítottam mint állat. Eltartott egy ideig míg ezen a nehezített pályán ráéreztem a fílingre. Az odáig rendben van, hogy félszélben kell megindítani a járművet majd a sebesség emelkedésével lehet élesedni, de a gyengülésekre időben kell reagálni -vagy kellett volna- mert ahogy a hó elkezdi megfogni a korcsolyákat onnan már semmi nem ment meg a leállástól. Emiatt elég nehezen loptam a távolságot a nagypálya felé, sőt praktikus okokból toltam is a gépet egy ötven méternyit és bizony a befektetett munka nem maradt jutalom nélkül.

Hófödte csúcsok

Volt pár alkalom amikor a finn dingivel rekord idő alatt értem ki a tisztásra vagy a tó másik oldalára, de ez a pöcsköszörű azon is túltesz. Gyorsvonatként hasítottunk át az északi partra és ugyan nem mértem az időt, de éreztem, hogy új egyéni csúcs született. Természetesen mit sem érne a beszámolóm a szokásos bringás app nélkül, tehát a szavak helyett beszéljenek a számok.

46-os maximum és csak 10-es átlag, voltak holtpontok

Negyvenhattal rongyoltam azon a hepehupás jégen. Higgyétek el, beszarás volt és jóval többnek érződött. A teljesség kedvéért idebiggyesztem az időkép széladatait is.Tizenkettőig hasítottam a havat, ahogy látjátok a délutánosoknak több jutott a jóból.

Érdekes, hogy azok a gyengülések amik a jégszánból -persze a havon- kiveszik az erőt, a finn dingit simán viszik "a végtelenbe és tovább."
Igaz, hogy kézből, igaz, hogy telefonnal de készítettem egy rövidke felvételt, hogy milyen amikor pár centire a jégtől, fék nélkül negyvennel hasít az ember. Szóval most nincs más dolgotok mint hátradőlni a kényelmes fotelban, klikkelni a linkre és már rongyolhattok is az északi part felé.
https://youtu.be/VoIpngggr3c
Van ám másik cipőm is, de erre ez a legalkalmasabb. : )
Nos, -a decemberi finnezést leszámítva- ennyi fért bele a téli vitorlázásba és nem lehetek elég hálás, hogy abból a pár napból amit engedett a természet nekem is jutott másfél órányi örömködés a tavon. A jég erőteljesen olvad, a tavasz ugyanilyen tempóban közeleg tehát mostantól még intenzívebben kell készülni a szezonra, méghozzá minden fronton.
 A kerék mellett a tél másik nagy beruházása egy új kiülőnadrágban mutatkozott meg, bár valójában ez a Jézuskának jelentett többletköltséget, és csak a szállítási nehézségek miatt tolódott mostanra az ajándék érkezése. Leginkább abban különbözik egy átlag neoprén nadrágtól, hogy a comb hátsó részére merevítő lapokat tesz a gyártó ezzel kímélve hajó a kiülése közben a sporttárs lábát, emellett szériafelszerelés még a térdnél erősített anyag ami jól jön amikor a verseny hevében rárogyunk egy seklire vagy más finomságra amit a finn dingi rejteget.
Az előző, végelgyengülés kapujában lévő nadrágot néhány éve A Mestertől kaptam, és a mostani nyugdíjazásáig boldogan együtt töltött időszak teljes generállal kezdődött, majd folyamatos javítgatással telt. Az ülepén meg a merevítő lapoknál levő szakadások, tenyérnyi anyaghiányok mind arról árulkodtak, hogy a nadrág az ideje jó részét leszolgálta, de egy kitartó és lelkes vitorlázó -ez vagyok én- kezében még néhány év kalandos csapatás összejöhet a tavon. Ennek természetesen meg volt az ára. Az első felújítás után átlagban három havonta került sor a következő varrosgatásra így a "folt hátán folt" kifejezést a nadrágom teljes valójában megtestesítette.
Az anyagismeret a tantárgyak népszerűségi listáján méltatlanul bár, de nálam az utolsó helyre szorult így most a nadrággal együtt töltött évek alatt csak arra a tapasztalati úton szerzett tudásra támaszkodhattam, hogy egyszer minden anyag elkopik. Eleinte a hajómról lebontott gurtni védőborítását használtam, ezt követte valami erősnek tűnő gyöngyvászon amit egy babakocsiról mentettem. Mivel egyik se vált be hosszútávon így titkos fegyverként nyúltam a szimatszatyor azaz a klasszikus gázálarctáska egyik oldalsó zsebének hajtókájához. Esküdni mertem volna, hogy ezt a sprőd, zsákszerű anyag a golyóálló mellény ellenállóságával vetekszik, de a gépsárkány ezzel is leszámolt. Utolsó próbálkozásom a vitorlázástól szintén távol álló munkavédelmi kesztyűre esett, ennek elhasználódását a szezon vége akadályozta meg de a cérna már több ponton kezdett elszakadni. Nálam leginkább. 

Reped a csőnaci

Szóval nem halogathattam tovább, be kellett ruházni az új gatyóra.
Akkor számoljunk: sólyakocsi rendben, a kiülőnadrág vatta új, a hajó jön-megy teszi a dolgát, a vitorla még ki se volt fordítva, én öregedtem egy évet ugyan, de egész télen edzettem szóval mi kellhet még egy ígéretes szezonhoz? Ja, a vízhatlan felső, és most már tényleg megveszem! : )