Kösd ki valamihez a vitorlát, ha borulnánk

Ahogy látjátok kicsit ellinkeltem a finnezést de mentségemre szóljon a nagyhajózás, meg a Velencei-tó ami most élő példája annak, hogy lehet íróasztal mellől hülye döntést hozni. Hát így. Drámai vízszintet írtam a múltkor, ebből mostanra elpárolgott még pár köbméter és nehéz jelzőt találni a helyzetre indulatok nélkül. 

Ritka kikötői kép. Nyár van de az összes hajó a parton vesztegel

A "déli" sólya használható jó erőben -vagy túlerőben- levő finneseknek. Ez finom kis északi szélben elég melós de hát ez van, ne válogassunk. Minden tudományos alapot nélkülözve számolgattam egy kicsit. A tó eredetileg nagyjából 39.000m3 (lenne). Mérőszalaggal a mostani és az átlagos szint között nyolcvan centi a különbség ami a tó alapterületével beszorozva 20.800m3-t tesz ki, tehát több tó hiányzik mint ami a mederben van. Az éves átlag csapadékmennyiség a met.hu adatai alapján országosan változó, a Velencei-tó környékén 500-550mm-t tehát zéró párolgással másfél év múlva térhet vissza a normál állapot, ha emberünk a kényelmes kis irodájában másként nem gondolja. Ismétlem, ez csak egy afféle amatőr mérés amatőr számítással súlyosbítva ami több helyen is hibádzhat ettől függetlenül a helyzet elég fos. 

Nem a horvát tengerpart sziklás fövenye, Agárd

Ezt ugyanott a mi kikötőnkben -ahol a múltkor- készítettem de az akkor még víz alatt lévő kövekhez mostanra le tudtam menni száraz lábbal a mederbe. Csak kishajókat láthattok a háttérben, azok még elmennek valahogy, meg az evezősök. A jobb oldalon látható úgynevezett "északi" sólyát az előtte lévő kb harminc centis vízmélység miatt jelenleg csak a hattyúk használják. Marad a remény, hogy mint annyi hülye cselekedetünket ezt is megpóbálja helyrehozni a természet és ha sikerül mérhetetlenül hálásak leszünk neki de szokás szerint nem tanulunk belőle. 

A 15-ös bajnokságra -ami több nagyhajó országos bajnoksága is volt- hárman álltunk össze, a Kékszalagról már ismerős Csimbi volt a kormányos, Bartoss "Jenő" Gábor barátom a vordecket foglalta el én pedig a zongorista voltam, igaz billentyűk nélkül. Szerda délután még javában szereltük a cájgot a másnapi versenyre de estére egy jó kis edzést azért összehoztunk. A finnes versenyekről évek óta ismerjük egymást de így hármasban ez volt az első alkalom, hogy együtt mentünk. A szerepek is most dőltek el, egész pontosan a kormányosi pozíció biztos volt, Jenő és én osztoztunk a maradék két helyen. Harcos szelet ígértek az első két napra /most mondom, mindegyiken az volt/ így jól is jött a szerda esti erősszeles edzés, szoktuk egymást meg a hajót azaz a Mokányt. 

A versenyen végig 13-18 csomós szél fújt hiába reménykedtem pár békésebb napban, nem hallgattak meg az égiek. Minden nap ebben a szélben poroltunk át Siófokról a Füred előtti pályára és jöttünk vissza, mit mondjak, csak annyi időt töltöttem parton amennyit muszáj volt. Sokat elárul a körülményekről a címben szereplő mondat ami a csütörtök reggeli indulás után hangzott el és a kabinban lévő kisebb fockra vonatkozott. Értsd: ha borulunk ne ússzon el a vászon. Aznap két futam jött össze az északi szélben és egyébként pont belefért volna egy harmadik de délről olyan feketeség fenyegetőzött, hogy jobb volt ez így még épp kiértünk a vihar előtt. 

A Balcsin ez nem egy megnyugtató látvány. Legalábbis hajóból

(Az egyik) legjobb dolog egy harcos nap után. Ezt nézni a partról

Kiadós esővel köszöntött ránk a péntek, igen végre egy laza nap, gondoltam de hamar elillantak ezirányú reményeim. Ahogy Füreden elállt már szóltak is, hogy ideje indulnunk így kénytelen-kelletlen szakadó esőben megindult Siófokról a 15-ös flotta. Az első futamban valamikor azért elállt de sajnos akadt más ami beárnyékolta a napunkat és ezek nem a felhők voltak. Az orrvitorla betekeréskor feltekerte a hátszélvitorla felhúzókötelét így a spinakkert egyáltalán nem, a génuát pedig csak "reffelve" tudtuk használni, azaz a beragadt kötél nem engedte teljesen kitekerni. Ezt úgy-ahogy három futam alatt, mondanom se kell hogy verseny közben próbáltuk orvosolni, sikertelenül. Például a második futam után annyira lekötött minket a szerelés, hogy a harmadikat közel másfél perccel lekéstük és nem azért hogy fényezzem magunkat de ennek ellenére harmadiknak értünk a kreuzbójához. 

Ha volt időm nézelődni ezt láttam. Ki lehetett bírni

Talán ez volt a legszarabb rész az egész versenyen hiszen attól függetlenül hogy éppen mentünk vagy "álltunk" egész nap azzal a hülye kötéllel szívtunk és a 18 csomós befújások sem tették kellemesebbé az emléket egy ilyen borulékony hajón. A negyedik futamra ideiglesen elhárítottuk a hibát de véglegesen csak a parton találtunk rá megoldást. Mint kiderült az árbóc tetején lévő spifall csiga csavarodott meg (kizárólag okulás képpen, ide csak fix csigát szabad szerelni pont emiatt) és ezt cseréltük ki a sporik segítségével, daru nélkül. Ez is csak egy dingi alapon az oldalon már bemutatott módszerrel oldalára döntöttük a hajót. 

Akár a finn dinginél csak itt többen kellenek hozzá

Eleinte nem tudtam eldönteni, hogy higgyek-e a szemenek vagy sem így a biztonság kedvéért lefotóztam az akciót. Zárójelben jegyzem meg, annyi eszünk nem volt hogy előbb kiakasszuk a klemmből a kötelet szóval külön köszönet a Csér kormányosának mert amíg mi töketlenkedtünk ő már ugrott is a vízbe, mászott a hajóra és kikötötte a zsinórt. Csigacsere pipa, de követelt némi áldozatot.

Hajóba csak vízhatlan dolgot. Mint esőruha, banán, müzliszelet

Az ilyen jellegű szerelés némi időkorlát alá esik ugyanis ezzel a módszerrel simán el lehet süllyeszteni a hajót, szégyenszemre a kikötőben. Nálunk az ablakon tört utat magának a víz, a rövidke idő alatt kb ötven liter. 

A szombat szélcsenddel indult és igen, tudom hogy versenyre jöttünk de szerintem megérdemeltük azt a kis pihenést. Ezt úgy fél kettőig élvezhettük amikor szóltak, hogy szeretettel várnak minket a pályán. A gyengécske szélben kérdéses volt a pontos érkezés így vontával vittek ki a pályára ahol háborús állapotok uralkodtak. Benne voltunk a délutánban így két futamnál többet nem rótt ki ránk a rendezőség mégis ez volt a leghosszabb nap a 15-ös mezőnynek. A második futamban ugyanis egyik vetélytársunk a Meléna felborult. Az egész sztori annyi tényezőből áll, hogy nem kívánom se a helyet se az időtöket rabolni a részletekkel ráadásul ha valami esetleg kimarad akkor már sántít az egész beszámoló szóval maradjunk annyiban, hogy megtörtént. A legközelebbi hajó az éppen vezető Csér, helyét feladva azonnal segítséget nyújtott, a legénységet összeszedték a hajó mentése pedig betöltötte a nap hátralévő részét. Sérülés nem történt, emberélet nem volt veszélyben így a futam befejezésének se volt akadálya utána pedig az osztály összes tagja beállt a mentésbe, bár abban a hülye szélben, vitorláshajóból a három biztosító motoros mellett nem sokat tehettünk de sose lehet tudni. A lenti kép egy elég biztató pillanatban készült, ha rá tudsz nagyítani éppen kiemelkedik az árbóc a Csér mellett. 

Mentés tizenöt csomóban. Nem szeretnéd

A visszaállításra tett kísérletek kudarcba fulladtak, egész pontosan egyszer sikerült talpra állítani az egyik motoros segítségével de megtörtént ami ilyenkor általában. A szél belekapott a vászonba és azzal a lendülettel elfektette az ellenkező oldalra. (Igen, szélirányba sikeresebb lett volna az akció de pont arrafelé szúrt le az az árbóc, nem hagyva választási lehetőséget.) Nagyjából két óra hiábavaló fáradozás után maradt a partra vontatás a hajónak ebben az állapotában. A kikötő szóba se jöhetett, sekély partot kellett választani ahol a lábon állva tudjuk merni a vizet így a közeli strandon találkoztunk. Ekkora már az időjárás békésebb arculatát mutatta, kicsit melegebb is lett a szél elálltával így tartva a sporttársak dehitratálódásától és vitaminveszteségétől ízletes gyümölcspárlattal és jéghideg, malátából készült palackozott frissítővel érkeztünk az Ezüstpartra, befejeztük a merést és tepertünk vissza a kikötőbe. Melénát immár a talpán vontatták vissza a bázisra még kábé négyszáz liternyi Balatonnal a kajütben és a légkamrákban elosztva. Gépi majd kézi szivattyúzás, vízmerés, szivacsozás a vásznak kiszabadítása, szárítása, a hajó és ami még nehezebb a legénység összerakása várt a csapatra. A késő estébe nyúló munkába mindenki beletette amit tudott, a sarki Pomucz vitorlásbolthoz tartozó Bogi például felajánlotta, hogy fél tizenegyig ügyeletben lesz otthon, ha valamire szükség van nyugodtan hívjuk, jön odaadja. 

Most nézzük meg ezt a hajót közelebbről. Mellesleg a 15-ös túrajolle egy rendkívül stabil verda. Gyárilag. A nevében szereplő szám eredetileg 15m2 vitorlázatot takar de a sebességmámor és a gyengszeles napok következményeképp a sporik nem érték be ezzel a fékezett habzású változattal, így ez 25m2-re hízott amihez az osztályelőírás alapján ma 40m2 hátszélvitorla engedélyezett. Ha ez kevés lenne a borulékonyság fokozásához akkor a típust utolérő fogyókúra eldöntötte a kérdést. Az acél svert és kormánylapát adta meg igazán a stabilitást a modellnek ám ezeket mára a versenyszférában fára cserélték.

Ritka látvány az acél uszony. Csak az arányok miatt:
Laci bácsi, Rita gazdája két méter magas és
igaz, hogy ül de mégis elvész mögötte. 

A svert lehetett vagy hatvan-hetven kiló, a kormánylapát tizenöt-húsz tehát nagyjából nyolcvan kg súlyt helyeztek el a tervezők a lehető legjobb helyen. A csere hatására nem csak ez a tömeg tűnt el, hanem a fa alkatrészek amiket a víz alá kényszerítünk, egész pontosan egy kötéllel "lehúzunk" plusz felhajtóerőt képeznek. Az eredmény egy marha gyors hajó amivel a versenyen az öt perccel előttünk rajtoló osztályt a második körben beértük! viszont a proteinszelet mindig legyen a zsebedben mert pályaversenyen még csak be se nézhetsz a kabinba, nemhogy bemenj. 

Visszatérve a Melénára reggelre készen álltak. A hajó csodával határos módon megúszta egy enyhe árbóc görbülettel meg ami ilyenkor alap, új széljelzőre lesz szükség. A szél hozta a formáját ahogy az elmúlt napokban, egyedül a második futam felénél gyengült le de egy pályarövidítéssel érvényes volt az is. Azzal a szándékkal indultunk a versenyen hogy legalább egy futamot megnyerünk és dobogós helyre visszük be a Mokányt ám egyik sem sikerült. A dobogós reményeink a kilencedik futamban szálltak el véglegesen így a versenyszellem jegyében még inkább odatettük magunkat a tizedikben hogy valamelyik dobogós hajót lehagyjuk. És meg is léptük amikor a hátszélben a Kékszalagról már jól ismert spi veret ismét megcsavarodott a spinakker bummal együtt amit végül a parton, flexszel kellett levágnunk. Normál vitorlázattal esélyünk se volt a hátszélvitorlával szemben, a Meléna lehagyott viszont a pályarövidítés miatt negyedszeles befutóra mentünk, foggal körömmel harcoltunk a harmadik helyért és egy hajóhossznyira behoztuk a lemaradást de megfogni nem tudtuk őket. 

Jenő trapézol, én kötelezek, Csimbi kormányoz.
Ezért kell megtanulni trapézolni, az a leglátványosabb

Nem festettük át két futam között, ez ugyanaz a hajó.
A Mokány egyik jellegzetessége, hogy mindkét oldala más színű

Kár lenne magyarázkodni az elvesztett dobogó miatt de a tíz futamból négyben technikai problémával küzdöttünk ami testvérek között is negyven százalék és ez pont negyvennel több mint ami egy bajnokságon megengedhető. A hajót Csimbi barátom bérelte ki mert a mostani tulaj egészségügyi okok miatt nem tudja használni, így ő többet költött rá idén mint a gazdája az elmúlt években de a fejlesztés hiánya -ahogy láttátok, már a Kékszalag óta- érezhető volt. Sablonos duma, hogy magunkból és a hajóból is kihoztuk a maximumot de így van. A borulástól való félelem, a spontán halzolás lehetősége és a vérre menő harc miatti stressz a maradék hajszálakat is őszbe borította. Volt olyan nap, hogy a kikötőbe érve elfelejtettem a palsteket, a fejemet két helyen szakította fel a bum és felszabadító érzés volt hétfőn verseny helyett munkába menni, de kedden már hiányzott.